Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-29 / 87. szám
Hangversenyekről A Moldva című szimfonikus költemény volt a nyitánya annak a bérleti hangversenynek, melyen Breitner Tamás vezényelte a Pécsi Szimfonikus Zenekart. Smetana remekműve a múlt század első felében, a kelet-európai szabadságmozgalmak idején született. Több mint természeti kép, a hőn szeretett haza tájainak, történelmének dicsőítő himnusza. Előadása bizonyos emelkedettséget, belső izzást, nemes pátoszt kíván. Sajnos, Breitner Tamás éppen ezzel maradt adósunk. Néhány ritmikai egyenletlenségtől és hamis fúvós-állástól eltekintve igazán rendben volt minden. Csak egy kicsit egykedvűen folydogált ez a Moldva, partjain örömtelenül ropták táncukat a megfáradt parasztok és lomha tündérek. A legnagyobb élményt Schubert bájos III. szimfóniája jelentette. Szépen sikerült az oboaszólós második tétel, világosan kirajzolódtak a Menuetto szellemes „sánta" ritmusai, pontos, tiszta játék jellemezte a finálét. Mindig így szólhatna ez a zenekar, ha több idő jutna a műhelymunkára. Ezt a szimfóniát ugyanis nemrégen a rádióban játszották; még éreztük rajta az akkori csiszolgatások nyomót. Bizonyára a lokálpatriotizmus is közrejátszott abban a nagy érdeklődésben, mely Jandó Jenő március 12-i zongoraestjét megelőzte. De bármiért is özönlött oda a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság, nem csalódott. A pályakezdés nehézségein immár túljutott, termő korába lépő művész jelentős megnyilatkozását hallhatta. Nemzedéktársai közül az ő Bach-játé- ka érett meg leghamarább. A c-moll partitában nemcsak a biztos és virtuóz technikát, a billentés és vonalvezetés szépségét élvezhettük, hanem a nagy lipcsei mester szellemének hiteles, minden archaizálástó! és misztifikálástól mentes meg- idézését is. Gazdag képi és színfantázia, ugyanakkor szigorú belső fegyelmezettség jellemezte Muszorgszkij Egy kiállítás képei című ciklusának előadását. Nem a Repin-portréról ránkmeredő, zabolázatlan vad-zseni, hanem a rendért és egyensúlyért önmagával küzdő Muszorgszkij hangját hallottuk. Kevésbé látványos, de mélyebb és igazabb volt így. A C. kamarabérlet március 17-i koncertjének karmesterére, Jancsovics Antalra nem illik a szokásos formula: „Keze alatt a zenekar..." Jancsovics tulajdonképpen nem a kezével vezényel; mozdulatai szabálytalanok, töredezettek, nehezen követhetők. Nem is a kezeiből, hanem közvetlenül a személyiségéből sugárzik az az erő, mely a zenekart igényes, érzékeny muzsikálásra bírja. Nagyon szép volt mindjárt a műsort nyitó Vivaldi c-moll concerto. A kamarazenélés bensőséges- ségével szólalt meg Mozart C- dúr fuvola—hárfa versenye. A két pécsi szólista, Szkladányi Péter és Pachmayer Ilona hibátlan, stílusos és Mozart szelleméhez hű játékát külön dicséret illeti. Patachich Iván Orgonaversenyéről nem tudunk mit mondani. Egy hosszadalmas, egysíkú első tétel és egy elemeire széteső finálé közt talán csak a középső tétel egy-egy részlete ragadta meg a figyelmünket. Karmester és zenekar érezhetően küszködött a művel, mely a szólista, Margittay Sándor számára sem nyújtott lehetőséget művészete csillogtatására. Valóságos felüdülés volt utána Honegger Zongora-concerti- nója. Természetesen nem „modernsége" fogott meg, mint az ötven év előtti hallgatót, nem is a pikáns könnyűzenei és dzsesszidézetek csiklandoztak. De nagyon élveztük szellemességét, friss humorát, pazar zenekari színeit, melyek ebben az előadásban mind maradéktalanul érvényesültek. Borsay Pál nagyszerűen zongorázott. Szinte hihetetlen, hogy ez a dzsessz-rit- musokat dübörgő művész azonos volt azzal, akinek finomon gyöngyöző barokk csembalójátékát annyiszor megcsodáltuk! Dobos L. Ha megjönnek a fivéreim... A háború emléke évtizedek távolából is mindenkire más hatással van; a „nem akarok emlékezni!" ösztönös reakciójától a skála annyira széles, ahányon vagyunk túlélők és tanúk. Akinek megölték, legyilkolták valakijét, az nem tud, nem is akar felejteni. Ámde mást követel „nem felejteni" háborús helyzetben és mást ugyanez békeidőben. Az antifasiszta fegyveres ellenállás közepette sajátosan szigorú, kegyetlennek látszó törvények uralkodtak, ez érthető. A francia „maquisard"- ok köreiben például egyszerűen „likvidálták” azt, jobb esetben egy golyót hagytak a fegyverében annak, akire rábizonyult, hogy megkínzatásakor nem volt eléggé erős", vagy áthágta a konspiráció szabályait... Háború után viszont megváltoztak ezek a föltételek is, az átélt feszültség azonban lassan oldódott; a föld alatti mozgalom beidegzett reflexei nehezen váltottak át egy egészen más hullámhosszra. Ezt a témát ragadta meg Janus Krasinski, Ha megjönnek a fivéreim . . . című kamaradrámájában, amit magyarországi ősbemutatóként állított színpadra a Pécsi Nemzeti Színház. Aki ismeri Andrzej Wajda néhány hasonló időszakban játszódó filmjét (Sámson, Csatorna, Hamu és gyémánt, Tájkép csata után), annak nem idegenek a dráma indítékai és alapgondolata. A háború utáni Lengyelország zavaros belpolitikai helyzete és problémái miatt ugyanis a magyar néző számára nem könnyű áttekinteni a mű társadalmi-történelmi hátterét. Annál is inkább, mivel a jelzésekben érzékelhető korrajz ellenére is a szerző a cselekmény pontos helyét, idejét nem jelöli meg. Sőt, maga a cselekmény „itt és most" játszódó konkrétsága is kétes. Van benne valami víziószerű, az egész drámát valami furcso szürrealisztikus poézis lengi át, ahol azonban a véletlenszerű találkozások, jelek és groteszk helyzetek láncolatából mégis egy valóságos, megrendítő dráma bontakozik elő: két ember közös drámája. Különös látogató érkezik a tengerparti kisváros elhagyott házába: a Műgyűjtő. Sokáig úgy érezzük, üldözött, pedig éppen az ellenkezője. A házban egy lány bujkál. Adónak hívják és borzalmasan fél . . . Rettegései, fóbiái — és a ház hívatlan látogatói, a fosztogatók, zsarolók, levitézlett politikai kalandorok ellen — kitalált, nem létező fivéreivel próbál védekezni, „akik a rendőrségnél dolgoznak” ... A dráma egymás mellé sodródott főhőseit a félelem és az emberibb, a rettegés nélküli élet vágya és maga a különös alaphelyzet kapcsolja egybe. Előéletükről jószerével semmit nem tudunk meg, csupán sejtjük, hogy mindketten ellenállók voltak a nemrég elvonult harcok idején, amikor a lány — vagy valamelyik társa — „köpött", azaz elárult valakit. Ada most minden „látogatóban" hóhérait sejti Talán a Műgyűjtő kivételével, aki iránt fölenged és valami rokonszenvet is érez. Romantikus szerelmi történetet várnánk, valami „Apassionata"-szerű tucathelyzetté is válhatna ez az alapszituáció, de az írónak — és a rendező Paál Istvánnak — itt más, egyéni mondanivalója van. Műgyűjtő fellázad az embertelen önbíráskodás ellen, amely vakon sújt vélt vagy valóságos bűnökre egyaránt. Lázadását nem érzelmi szálak, hanem etikai elvek motiválják. Alakja, határozott mozdulata a záróképben túlnő a drámai szituáción: maga az elszánás, a kiállás egy emberibb világért, ahol nem a látszat dönti el többé, ki a bűnös, ki nem az. Paál Istvánnak ebben a nagyon szép rendezői gondolatában csúcsosodik ki üldözött és üldöző különös lélektani drámája, amit egy volt partizán lengyel író alkotott, aki a fasiszta haláltóborok, majd c koholt vádak bugyrait egyaránt megjárta. Innen bizonyára a mű keserű-bölcselkedő alaphangja, s talán az is, hogy maga a lengyel ellenállás csupán háttér, eszköz itt, anélkül, hogy történelmi eredményeire akárcsak utalna is a szerző. Ez az, ami hiányérzetet okoz Krasinski művében. Paál István a háborgó lelkiismeret és az emberi félelem drámáját rendezte meg. Átgondoltan, fegyelmezetten és atmoszféra-terem- tő erővel, gondosan motiválva a két főhős lelkiállapotát; átvéve, megteremtve a mű szaggatott, légszomjjal küszködő ritmusát. Az összefüggő epizódképeket lezárva a két főhős (f ejvi lóg ítással), mintegy lázólomban, refrénszerűen ismételgeti leggyötrőbb gondolatait. A rendező ezzel kiemeli az előadás alaphangját, szépen megkomponált egységes stílusát. Pásztor Erzsi (Ada) és Győry Emil (Műgyűjtő) mély emberséggel és lélektani hitelességgel ábrázolja a két főhős ellentétes irányú, de egy közös érzésben mégis azonos magatartását; kirobbanó indulatokban — a rettegés, megnyugvás, gyanakvás, őrjöngő félelem, tehát a szüntelen változó lelki- állapot fénytöréseiben — vibráló jellemét. Két elesett, kiszolgáltatott ember drámája ez — két jól, és tudatosan összehangolt, részleteiben is kimunkált színészi teljesítményben. A két „vendég” epizódalakját ifj. Kőműves Sándor és Paál László teremti meg nagyszerű iróniával. A két politikai kalandor szerepében Faludy László és Kovács Dénes feladatukhoz híven fokozzák a drámai feszültséget, illetve a mögöttes társadalmi viszonyok történelmi hitelét. Koller Éva szobabelső-dísz- lete a dáma hangulatát és a kor ziláltságát egyaránt jól érzékelteti, Jók, pontosak Vata Emil jelmezei; a fordítás Spiró György munkája. Wallinger Endre Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó újdonságai között találjuk Lenin ösz- szes művei 2. kiadásának 20. kötetét, amely az 1910 novemberétől 1911 novemberéig írt cikkeket, feljegyzéseket tartalmazza. Megjelentek a Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusainak határozatai. Az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének gondozásában napvilágot látott kötetet Vass Henrik állította össze. A Kossuth kiadta a tavaly elhunyt Komócsin Zoltán válogatott beszédeinek és cikkeinek kötetét. Az anyák napja, valamint a gyermeknap ünnepi műsorainak összeállításához ad jó segítséget a nők nemzetközi éve alkalmából most megjelent antológia, A nő dicsérete. A Hazafias Népfront is kiadótársként szerepel egy másik — A nő címmel most megjelent — kötetnél. A Népszerű történelem-sorozat új kötete Paul Rose tollából látott napvilágot, s egy ír tragédia történetét dolgozza fel, A manchesteri mártírok címmel. A Zrínyi Kiadó — átdolgozott második kiadásban — ismét megjelentette ölvedi Ignác: A Budai vár és a debreceni csata című kötetét, amely Horthyék 1944 őszén folytatott katona- politikáját világítja meg. Günter Hofé regénye, a Vörös hó szintén most került a könyvesboltokba. Az Akadémiai Kiadó Művészettörténeti füzetek új kötetében Tóth Melinda az Árpádkori falfestészet tematikáját vizsgálja. Az ellenforradalom nemzetiségi politikájának kialakulását vázolja tanulmány- kötetében Bellér Béla. Az Architektúra sorozat új kötete Györgyi Dénes életművét összegezi. Utánnyomásban jelent meg Erdei László filozófiai könyve, az Ellentét és ellentmondás a logikában. Az Európa Könyvkiadó újdonságai közt említést érdemel Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben című regénye, a Századunk mesterei sorozatban újból megjelentetett Egy asz- szony meg a lánya című híres Moravia-regény. Hazánk felszabaditasaert Hajnal a Történelmi freskó az I. Bolgár Hadsereg harcairól Pécsi utcákon pergő képsorok, ismerős dél-dunántúli tájszeletek teszik különösen is érdekessé számunkra a Hajnal a Dráván című kétrészes, színes, szélesvásznú bolgár filmet. Az itt harcoló és országunk felszabadításáért vérüket áldozó bolgár hősök útját az 1944 őszén bekövetkezett bolgár antifasiszta felkeléstől követhetjük nyomon. Az Első Bolgár Hadsereg katonái a hadvezetésben jelentkező kezdeti belső ellentmondások megszűntével kovácsolódtak ütőképes harci egységgé, és vették fel a harcot a drávai térségben lábukat megvető, mindenre elszánt fasiszta martalócokkal. A Harmadik Ukrán Fronttal egyesülve, együttes erővel mértek döntő csapást a — győzelemben még 1945 tavaszán is fanatikusan reménykedő — fasisztákra. Bolgár hősök sírjai domborulnak Dél-Dunántúl temetőiben — örökös emlékeztetőként a hatalmas véráldozatra, amit az Első Bolgár Hadsereg önzetlen katonái hoztak hazánk felszabadulásért. Bóján Vasziljev, a bolgár hadsereg kommunista őrnagya szeme világát veszti a véres harcokban. A filmben először a szófiai börtönben láthatjuk. Cellája fölött ez áll: HALÁLRAÍTÉLT. Az antifasiszta felkelés győzelmét ünneplő mámorosán boldog tömeg kiszabadítja a börtön foglyait. Bóján is szabadlábra kerül. A visszanyert élet, a visszanyert szabadság azonban számára sem felhőtlen. A békés napok még mesz- sze vannak. Nehéz, belső harcok következnek a tiszti becsület cárhű megszállottjaival, a zavarosban halászgató zugpolitikusokkal. A legfontosabb azonban a hadsereg egysége, amelynek érdekében a kommunisták többfrontos harcot folytatnak. Le kell számolniok a háborús bűnösökkel, ki kell szűrniök az árulókat, és maguk mellé kell állítaniok a még ingadozó, de alapjában véve becsületesszándékú tiszteket, katonákat. Mindezt a film messzemenő őszinteséggel ábrázolja. Hétköznapi emberekként mutatja be a bolgár forradalmárokat, akik közül sokakat az értelmetlen háború, sokakat az antifasiszta felkelés utáni harcok edzettek meg. A háború - mint Európa millióinak a magánéletébe - az ő magánéletükbe is betört. Bóján hazatérve hiába keresi feleségét, az asszonyt evakuálták, önszántából ment-e, vagy kényszerítették? Nincs idő ezen töprengeni. A kétség a lö- vészórokba, a véres harcterekre is elkíséri a főhőst. Hazájuktól távol érthetően sokan vágynak haza, szeretteik, családjuk körébe. A német lövészárkokból kimeredő hangszórók is azt üvöltik: Bolgár katonák miért nem mentek haza, miért áldozzátok véreteket idegen földeken, idegenekért? A harci egységet azonban mindez nem törheti meg. A többség tudja, miért harcol. Bóján Vasziljev és a hozzá hasonló bolgár katonák tisztában vannak azzal, hogy az antifasiszta harc nem köthető földrajzi helyekhez, a fasizmus elleni harc nem az országhatároknál, hanem a végső győzelemmel, a fasizmus megsemmisítésével ér véget. Felszabadulásunk 30. évfordulóját ünnepelve különös jelentősége van e filmbemutatónak, A Hajnal a Dráván című film abba az emlékezetes élményt adó filmcsaládba tartozik, amelybe a Felszabadítás című szovjet és a Neretvai csata című jugoszláv alkotások. Nagy erénye a történelmi hűség, a zaklatott háborús történelmi atmoszféra meggyőző erejű felidézése. A film második részének nagyjelenetei impozáns történelmi freskóvá ötvözik a Dráva menti csaták epizódjait, — különösen teszult- ségteliek a drávaszabolcsi harcokat ábrázoló képsorok. A kitűnő operatőri munkának köszönhető, hogy a realista filmalkotást szinte az első képtől az utolsóig poétikus, lírai hangvitel jellemzi. Telitalálatnak tekinthető a szimpatikus, markáns Bóján Vasziljevet megszemélyesítő Georgi Georgis-Ge: alakítása. Az általa megteremtett bolgár forradalmárra szimbólumként emlékezhetünk. Ajánlatos volna, ha a második világháború eseményei iránt érdeklődőkön kívül a filmet diákok és a fegyveres testule tek tagjai is megtekintenék. Annál is inkább, mert a Dráva menti harcok alapos ismeretével nemcsak az itt harcolt bolgár hősök emlékének, hanem önmagunknak is tartozunk. Sebesi K. Gótikus kőfaragványra bukkantak egy kővágószöllősi lakásban Többszáz éves gótikus kőfa- ragványt találtak Kővágószöllő- sön, Tóth Gyula lakásán. A falból kifejtett 50 centi széles, hetven centi magas és 30 centi mély tabemákulum — szentségtartó — vakablakként szolgált fél évszázadon át ebben a házban. A családi hagyomány szerint a dédapa a múlt század elején bukkant rá az értékes faragásra. A másfél mázsás faragott fehér követ jelenleg a plébánián őrzik. Maróczky Erzsébet, az Országos Műemléki Felügyelőség szakembere megállapította, hogy speciális kőfaragó műhelyből való az el- ernyedt, szürkés-fehér homokkő és elüt a tájra jellemző lila homokkőtől. A tabernákulumot apró geometrikus formák díszítik. Kővágószöllőstől mindössze fél kilométerre ál! a Jakab- hegy, tetején a kolostorromokkal. A kővágószöllősi História Domus (plébániatörtéoel) értesít a hajdani kolostor néhány berendezési tárgyának sorsáról, így a 18. századi, fából készült Máíia-szobor és egy embernagyságú fafeszület a helyi Árpád-kori műemléktemplomban található. A bakonyai középkori templomba pedig szenteltvíztartó tál és keresztelő medence került el. Ez utóbbi késő-román, kora-gát stílusú. HÉTVÉGE □
