Dunántúli napló, 1975. marcius (32. évfolyam, 59-88. szám)
1975-03-11 / 69. szám
1975. március 11., kedd Dunántúlt napló 5 síp Droz Tito üdívözlö távirata Kádár Jánosnak Joszip Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke hazánk területe felett átrepülve táviratban üdvözölte Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát; A baráti Magyarország területe felett átrepülve, szívélyesen köszöntőm Ont feleségem, munkatársaim, valamint a magam ne- vébsn. Önnek és a magyar népnek legjobb kívánságaimat küldöm. Joszip Broz Tito Kissinger Ankarában Kissinger amerikai külügyminiszter hétfőn egynapos látogatásra Ankarába érkezett, hogy a török vezetőkkel a ciprusi válságról, továbbá Washington és Ankara feszült viszonyáról tárgyaljon. Kissinger Ankarába érkezése után újságíróknak kijelentette, hogy Törökország „az Egyesült Államok régi és lojális szövetségese". Megelégedését fejezte ki amiatt, hogy abba az országba látogathat, „amelyet az Egyesült Államokhoz immár 30 esztendeje kölcsönös érdekeken és hosszú hagyományokon alapuló kapcsolatok fűznek." „Nagy jelentőséget tulajdonítunk e kapcsolatoknak. Minden tőlünk telhetőt meqteszünk azért, hogy rendezzük a két ország előtt álló összes súlyos kérdéseket" - mondotta. A két ország kapcsolatai — mint ismeretes — feszültté váltak azután, hogy az Egyesült Államok megszüntette a Törökországba irányuló amerikai fegyverszállításokat. Ankara a fegyverszállítások leállítása után többször is fiqyelmeztette Washingtont, hoqy esetleg kénytelin lesz felülvizsgálni a Törökországban lévő amerikai katonai támaszpontok kérdését. + KABUL: Az afgán kormány teljesjogú diplomáciai elismerésben részesítette a Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormányát — jelentette be vasárnap a kabuli rádió. + MOSZKVA: Andrej Gromi- ko, a Szovjetunió külügyminisztere hétfőn fogadta sir Terence Garvey-t, Nagy-Britannia moszkvai nagykövetét. A tárgyaló felek megvitattak több kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémát, valamint — a nemrégiben megtartott szovjet-angol csúcstalálkozó eredményeinek lényében - a kétoldalú kapcsolatok egyes kérdéseit. ♦ HARKOV: A harkovi Kirov gyárban befejezték a szerelési munkálatokat Európa legnagyobb olyan üzemegységében, ahol egymillió kW-óra teljesítményű atomerőművekhez gyártanak majd turbinákat. Korábban a legnagyobb teljesítményű szovjet atomerőmű-turbina félmillió kilowattórás volt. Az új hatalmas turbinák lehetővé teszik majd, hogy az atomreaktorok monoblokk rendszerrel, vagyis egy géppel üzemeljenek a szokásos kettő helyett. Ez egyúttal nagymértékben meggyorsítja az aggregátorok szerelését, olcsóbbá teszi őket és kezelésüket is megkönnyíti. + TOKIÓ; A japán adóügyi hivatal befejezte Tanaka volt miniszterelnök és a neve alatt működő . „szellemvállalatok'' pénzügyeinek kivizsgálását. A vizsgálat kiderítette, hogy Tanaka és vállalatai az elmúlt három év alatt összesen négyszázhúsz millió jennel kevesebb jövedelmet vallottak be, mint kellett volna. Ezért pótlólag száznyolcvan millió jen adót, illetve büntetést róttak ki a konzervatív politikusra és vállalataira. Ebből Tanakának személy szerint negyven milliót kell fizetnie. Új kampány Kínában Kínában lassan . kikristályosodnak egy újabb, országos méretű kampány fő vonalai. E kampány Mao Ce-tung február 9-én közzétett utasításának szellemében — és betűjét követve — az úgynevezett „újonnan születő burzsoáziát" veszi célba — különös tekintettel az anyagi érdekeltségre és az anyagi ösztönzésre. A napilapok éppúgy, mint a KKP KB elméleti folyóirata szinte kizárólag ennek a kérdéskörnek szentelik oldalaikat és hevesen kikelnek az „újburzsoá- nak" minősített jelenségek ellen, amelyek lényegüket tekintve a kispolgári önzés és haszon- szerzés kategóriájába sorolandók. Kitűnik, hogy a probléma országos méretekben okoz gondot. A sajtó hasábjain cikkező teoretikusok - megintcsak Mao Ce-tung nyomán — a szocializmusban szükségképpen meglévő „burzsoá jogokat" — a munka szerinti elosztást, a többlépcsős bérskálát, a pénz funkcionálását — jelölik meg a bajok gyökereként, és az orvoslást egyrészt a proletárdiktatúra korlátozó tevékenységének erősítésében, másrészt a proletárdiktatúrával kapcsolatos elméleti Írások tanulmányozásában vélik fellelni. A harcban, amely a „burzsoá jogok" körül kibontakozik, a kínai sajtó előadása szerint osztályok állnak egymással szemben: a forradalmi proletariátus a „burzsoá jogok" szűkítését, a Több mint két és fél millió nyugatnémet polgárt szólítottak urnákhoz Rajna-Pfalzban, hogy döntsenek az új tartományi gyűlés összetételéről. Az első jelentések szerint a kereszténydemokraták 53,4, a szociáldemokraták 39, a szabaddemokraták pedig 5,6 százalékot kaptak a választók szavazataiból. Képünkön: Helmut Kohl, a tartomány miniszterelnöke, aki kijelentette; szeretne ezután is megmaradni tisztségében. + PÁRIZS; Nagyerejű robbanás történt vasárnap éjjel a párizsi Gare de l’Est csomag- megőrzőjének egyik rekeszében. A pályaudvaron két személy megsebesült, anyagi károk keletkeztek. A rendőrség szerint pokolgépes merényletről van szó, s nincs kizárva, hogy egy másik rekeszben is robbanószerkezetet helyeztek el. Villamosság - spenótból Egy japán kutatóintézetben felfedezték, hogyan lehet a napenergiát spenót felhasználásával villamos energiává alakítani. Felfedezték, hogy ha a spenótból. és más növényből kivont tiszta klorofilt vékony filmréteggé alakítják, lény- érkékeny vezetővé válik. Ha ezt a filmréteget napsugárzásnak teszik ki, nagyobb hatásfokkal és gazdaságosabban termel elektromosságot, mint azok a napelemek, amelyekkel eddig kísérleteztek. burzsoázia pedig ugyanezeknek a kiszélesítését szorgalmazza. Konkrét esetekben az ellentét egyfelől a pénz és a hírnév hajszolói, a burzsoák és a burzsoázia meqtévesztettjei, másfelől a közéletben áldozatos forradalmárok között áll fenn. A pénz csábításának, a párttagok, az állami hivatalnokok „egy bizonyos része” éppúgy áldozatul esik, mint a munkásság és a parasztság „bizonyos csoportjai”. Az előbbiek a magas állásokat, a hírnevet és az előjogokat, a kétkezi dolgozók közül a munkások a legkülönfélébb anyagi előnyöket, a parasztok pedig a közvagyonból való .nagyobb részesedést és a melléküzemági tevékenységet hajszolják. Különösen a mező- gazdaságban tapasztalható burzsoá métely tűrhetetlen Kína számára, hiszen ez a szektor a gazdaság (a felhalmozás) létalapja, amely nem engedheti meg, hogy az ipari jellegű „haszonszerzés" munkaerőt vonjon el a földműveléstől. A kampány jelenlegi szakaszában a proletárdiktatúrával foglalkozó elméleti művek tanulmányozásán — a fejek megtisztításán — van a hangsúly. Gyaníthatóan azonban a „burzsoá jogok" bizonyos fajta korlátozása sem várat magára, hiszen Mao Ce-tung szerint az egyenlőtlen elosztás és a pénz' teszi, hogy „a Lin Piao-féléknek köny- nyű volna kapitalista módon gazdálkodni, ha — hatalomra kerülnének”. + PRÁGA: A csehszlovák fővárosban hétfőn megkezdődtek a tárgyalások Bohuslav Chnoupek csehszlovák és Adam Malik indonéz külügyminiszter között. A külügyminiszterek tájékoztatták egymást országuknak a legfontosabb nemzetközi politikai problémákkal kapcsolatos álláspontjáról, kicserélték nézeteiket a csehszlovák — indonéz kapcsolatok kérdéseiről és továbbfejlesztésük távlatairól. + BELFAST: Tizenkét északír politikai fogoly szökött meg hétfőn Newry város törvényszékének épületéből. A foglyokat egy korábbi szökési kísérlet miatt szállították be a bíróságra, de mialatt a tárgyalóteremben egy másik üggyel foglalkoztak, tizenkét férfinek sikerült észrevétlenül kijutnia egy mosdóablakon és átmásznia egy hat méter magas falon. A rendőrség és a brit katonaság hajszát indított a szökevények kézrekerítésére. Szovjet ajándék a japán kormánynak Miki Takeo japán miniszter- elnöknek átnyújtották azt az üzenetet, amelyben Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára közli, hogy a Szovjetunió a japán kormánynak ajándékozta Fu- kuda Heihatiro japán festőművész képeit. Mint Leonyid Brezsnyev Írja, tekintettel arra, hogy a japán nép nagy becsben tartja Fukuda alkotói örökségét, elhatározták: átadják a japán kormánynak a művész Szovjetunióban őrzött alkotásait. Miki Takeo, átvéve az üzenetet, a japán nép nevében őszinte elismerését fejezte ki Oleg Trojanovszkij szovjet nagykövetnek a szovjet kormány nagylelkű lépéséért. A japán miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió ajándéka tovább javítja majd a jószomszédi viszonyt Japán és a Szovjetunió között. Gordon McLeooan Nagy-Britannia Kommonista Pártjának új főtitkára Nagy-Britannia kommunista pártja vasárnap új főtitkárt választott az 50 éves Gordon McLennan személyében — közli a hétfői Morning Star. John Gollan, a Brit KP eddigi főtitkára, a Központi Végrehajtó Bizottság ülésén terjesztette elő lemondási szándékát. A bizottság Gollan lemondását — érdemeinek meleg elismerése mellett — elfogadta. Gollan, aki továbbra is a kommunista pártközpont munkatársa marad (írással és előadással foglalkozik majd). utódjául Gordon McLennant javasolta. Hangoztatta: McLennan kiváló politikai tudással, jó szónoki képességekkel rendelkezik, nagyszerű szervező, a szakszervezeti és munkásmozgalom jó ismerője, nagy mozgalmi múltja van. A végrehajtó bizottság a legmelegebben méltatta John Gollan érdemeit, „elsősorban a Brit KP politikájának fejlesztéséhez, a kollektív vezetés erősítéséhez, a pórt nemzetközi tevékenységének erősítéséhez történt hozzájárulását". Gordon McLennan életrajza Gordon McLennan, Nagy- Britannia Kommunista Pártjának új főtitkára egy Glasgow-i hajógyár munkásának fia. Gordon McLennan 15 éves kora óta dolgozik. Egy gépgyár vasas ifjúmunkásaként szabadult, műszaki rajzolóvá képezte át magát és glasgowi gépgyárak számára tevékenykedett, miközben a skót iparváros gépipari tanoncainak vezetője lett. Később a vasas szakszervezet glasgowi ifjúsági bizottságának elnökévé választották. A skót TUC-ban több tisztséget töltött be. Tizenöt éves kora óta tagja a Brit Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. McLennan 1949 óta hivatásos pártmunkás. 1966-ban a Központi Végrehajtó Bizottság országos szervezéssel foglalkozó osztályának élére állították. Többször volt a párt képviselőjelöltje. McLennan, a Brit KP új főtitkára 1962-ben Budapesten is járt: az MSZMP Vili. kongresz- szusán pártját képviselte. Kommunista Ifjúsági Szövetség alakult Portugáliában Lisszabonban vasárnap megtartotta alakuló kongresszusát a Portugál Kommunista Ifjúsági Szövetség (UJC). A portugál főváros sportpolotájóban rendezett országos tanácskozáson felszólalt dr. Alvaro Cun- hal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára is. Beszédében a belpolitikai helyzetet elemezve kijelentette: „Az elmúlt napokban lejátszott események nem hagynak semmi kétséget sem afelől, hogy a reakció újabb nagyszabású támadást indított, hogy az ai- kotmányozó nemzetgyűlési választások előtt vagy azokon változást csikarjon ki az ország politikai vezetéséből. Mindezt akkor teszi, amikor közeledik a szavazás pillanata és ehhez nyugalomra volna szükség, amikor a fegyveres erők mozgalma (MFA) intézményesítéséről tárgyal és arról folyik a vita, milyen közös politikai platformot dolgoznának ki az alkotmányozó nemzetgyűlés+ OSAKA: Három személy a lángokban lelte halálát, több mint ötven megsebesült vasárnap, amikor tűz ütött ki egy hétemeletes osakai szállodában. Az épületből csak az üszkös falak maradtak meg. ♦ LUXEMBOURG: Szombaton 88 éves korában elhunyt a luxemburgi Joseph Bech, aki 1926-tól 1959-ig — vagyis 33 évig megszakítás nélkül volt a kis ország külügyminisztere. ben való együttműködésre vonatkozóan. A számtalan reakciós és provokativ akció arra utal, hogy központi agytröszt szervezi őket, és hogy ennek célja a társadalmi és politikai konfliktusoknak a végletekig történő kiélezése. A reakció a gazdasági élet szétzilálására törekszik, szándékosan olyan helyzetet teremt, amelyben elkerülhetetlenné válnak az utcai összecsapások. Mindezzel az a célja, hogy lejárassa a jelenlegi demokratikus rendszert és olyan kormányt juttasson hatalomra, amely a trösztök és a nagy földbirtokosok érdekeit képviseli". Cunhal hangsúlyozta, hogy a reakciós tervek meghiúsítása érdekében meg kell erősi- • teni oz állami apparátust, meg kell büntetni a zavargókat és a reakciósokat, az államnak ki kell terjesztenie ellenőrzését a tőkések kezében lévő gazdasági élet felett, intézkedéseket kell hoznia a gazdasági szabotázsakciók megakadályozására. A PKP főtitkára felszólította az ifjú kommunistákat, mutassanak példát a fiataloknak a gazdasági termelőmunkában, hiszen igaz ugyan, hogy a munkásosztály általában nem érdekelt a monopóliumok és a földbirtokosok uralta termelés fellendítésében, de legalább oly kevéssé érdekelt abban is, hogy a munka termelékenységének visszaesésével csődbe jusson a nemzetgazdaság. Elmaradt a földcsuszamlás Az NSZK-ban, amelynek belpolitikai felépítését eleve jól érzékelteti az ország hivatalos nevében olvasható „szövetségi" jelző, önmagában is fontos esemény egy-egy komolyabb tartományi választás. Eredménye mindenekelőtt azt dönti el, hogy helyi ügyekben ki kormányoz — méghozzá meglehetősen nagy hatáskörrel — a választások nyomán megalakuló tartományi kabinetben. Ez azonban nem minden. A tartományi választások másik jelentős hagyománya, hogy jól felhasználhatók az országos politikai folyamatok, irányzatok többé-kevésbé megbízható mutatójaként. A mi számunkra, mint ahogy az NSZK-n kívül az egész világ számára, elsősorban ilyen tá- gabb vonatkozásban érdekes az, ami most az ország egyik legjelentősebb tartományában, Rajna-Pfalzban történt. Rajna-Pfalzról mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy régi kereszténydemokrata fellegvár, ahol mindig a legnagyobb jobboldali párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt többségben. Aziránt tehát most sem volt semmi kétség, hogy a választásokat a CDU nyeri meg. Csakhogy ezúttal a szokásosnál is izgalmasabbnak tűnt az a kérdés, milyen arányban. A fokozott érdeklődésnek két oka van. Kezdjük a régebbivel, a tartósabb hatásúval és a sokkal fontosabbal. Ez pedig a tőkés világgazdaság jelenlegi krízise, amely a Német Szövetségi Köztársaságban, a „gazdasági csoda" minapi országában is érezteti hatását. Ebből a nyugati parlamenti játékszabályok szerint egyértelműen az következett, hogy a bajokért az éppen uralmon lévő pártnak (tehát a szabad-demokratákkal koalícióban kormányzó szociáldemokratáknak) kell súlyos árat fizetnie. Hiszen az ellenzék számára kézenfekvő az a propaganda-vonal, amely a nehézségekért elsősorban a kormánykoalíciót teszi felelőssé. A másik ok, amiért most világszerte a szokásosnál' is jobban figyeltek Rajna-Pfalz- ra, a nyugat-berlini Lorenz- ügy volt. A kereszténydemokrata politikus anarchisták által történt értelmetlen elrablását a jobboldal azóta is tartó, sőt erősödő úszító-had- járatra használta fel a baloldal ellen. Ilyen körülmények között az a tény, hogy Rajna- Pfalzban, ahol a CDU eddig is abszolút többséggel rendelkezett, most a szavazatok 53,9 százalékát kapta meg és hárommal növelte helyi mandátumai számát, azt jelenti, hogy a jobboldal által várt földcsuszamlás elmaradt. Mivel Helmut Kohl tartományi miniszterelnök egyúttal a CDU vezére és egyik kancellárjelöltje, az elmaradt földcsuszamlás azt is jelenti, hogy Kohl helyzete meggyengült a szűkebb pátriájában 62 százalékot elért CSU-ve- zér, Strauss-szal szemben. Ez kétségtelen negatívum, amely azonban csak akkor éreztetné komolyabban a hatását, ha az ellenzék megnyerné az országos választásokat. Ez azonban a rajna-pfalz-i eredmények fényében sem tűnik valószínűnek. Az eredmény lényege ugyanis éppen az, hogy a SPD, a jelek szerint, minden nehézség ellenére túljutott a mélyponton.