Dunántúli napló, 1975. február (32. évfolyam, 31-58. szám)
1975-02-21 / 51. szám
2 Dunántúlt napló 1975. február 21., péntek Bérek és teljesítmények A dolgozók képzése elsőrendű feladat A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság ankétja Készült egy felmérés a közelmúltban, arra a kérdésre válaszolva, hogy a tizenévesek mik akarnak lenni, ha felnőnek. E felmérés szerint több mint kétmillió gyerek szeretne vezető lenni, 970 ezren a technikusi, középkáderi pályát választották, s csak 850 ezren vállalták, a munkássá válást, s csak 30 ezren a mezőgazda- sági pályát. Igencsak elgondolkoztató: menekülnek a kétkezi munkától. Szinte minden szakma, foglalkozási ág megválasztásánál elsőrendű szempont a leendő bér nagysága, a forintokban kifejeződő elismerés kérdése. így aztán nem véletlen, hogy azok a szakmák a legkedveltebbek, ahol a „mellékes" kereset lehetősége adott, illetve azok a szakmák, ahol minden további munkavégzés nélkül — borravalóból, dugipénzből — lehet a jövedelmet növelni. E kérdésről — a munkateljesítmény és a bérezés kapcsolatáról — beszélt többek között a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kétnapos an- kétjának egyik előadója, dr. Ferenci Attila, a Budapesti Középületépítő Vállalat tanácsosa, valamint a munkaszervezés és ösztönzés ezzel kapcsolatos feladatairól. Elmondotta, ha a teljességre nem is lehet törekedni, de fő célul ki kell tűzni; igen differenciáltan bánjunk a bérekkel, csak azért fizessünk, ami mögött tényleges munka van. S ugyanakkor az kapjon többet, aki kvalifikáltabb munkát végez. Sok tennivalónk van még a szervezés terén is. Most, amikor a takarékosság szinte minden téren előtérbe került, jó szervezéssel, helyes vállalaton belüli és vállalatokon kívüli kooperáÉvente százezer újfajta, acél- radiál tehergépkocsi gumiabroncsot gyárt a Taurus Gumiipari Vállalat 'abrocsgyárának új üzeme, amelyet csütörtökön avatott fel dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter. Dr. Horváth László vezér- igazgató ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy az új üzem létrehozása hosszú fejlődési szakaszt zár le a vállalat életében, hiszen a csaknem két évtized alatt végzett munka eredményeként most már műszaki világszínvonalat jelentő gumiabroncsokat gyárt a Taurus. A hagyományos, úgynevezett diagonális gumiabroncsok élettartama az ötvenes években lléniieglink volt Szendrey Korper László gitárművész és felesége, Ágay Karola énekesnő adott tegnap este szép hangversenyt a mesze- si József Attila Művelődési Házban. Szendrey Karper azonban nemcsak koncertezni jött Pécsre, hanem tárgyalni is, mégpedig:- Pesten már jelentős gitároktatás van, s a vidéki nagyvárosok közül ez most Pécsett is megindult. Szeptember óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola itteni tagozatán két, Pestről ide helyezett növendék tanulja ezt a hangszert. Tanáruk Zaszlavik György, aki az én tanítványom. De a zeneiskolában is oktatják, s jövőre — a zeneiskola növendékeiből — már szakiskolás gitárnövendékek is lesznek Pécsett. Itt alakul tehát ki — Pest mellett - a gitórkép- zés.- Miért Pécsett? cióval óriási rejtett tartalékokat lehet feltárni, ami a termelést nagymértékben befolyásolhatja; s ami nem utolsósorban kamatozhat a bérek ala- kíthatóságában, alakításában is. A Pannónia Szálló nagytermében ma befejeződő országos ankét több pénteki előadása közül dr. Miklós Károly kandidátus, az OTKI igazgatója a dolgozók átképzésére és továbbképzésére ösztönző bérezési feladatokról beszélt. Előadásában megfogalmazta: ha az a 18 éves munkás, aki ma megszerezte szakmunkás oklevelét, nem képezi magát, húsz Tegnap délelőtt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett nappali tagozatán együttműködési szerződést írt alá dr. Hoáz István, a tagozat vezetője és Brun József, az újpetrei Petőfi mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke. Az aláírási ünmég csak 20 000 kilométer volt, s most már a 70 000 kilométeres „teljesítménynél" tartanak. Az új üzemet az osztrák Semperit cégtől átvett gyártási rendszer alapján rendezték be acélradiál szerkezetű gumiabroncsok előállítására. E termékek élettartama pedig már több mint százezer kilométer, tehát sikerült elérni, hogy a gumiabroncs a tehergépkocsi főjavításától főjavításáig tartson. Az új magyar termék iránt a világpiacon nagy az érdeklődés, s így a üzem kapacitásának a felére, mintegy 5 millió dollár értékű gumiabroncs szállítására kötöttek már szerződést nyugati cégekkel.- A város sajátos kultúrköz- pont. Itt az évszázadok alatt nemcsak a falak rakódtak egymás mellé, hanem a múlt hagyományai is, és azok érzékenyen tovább élnek a pécsi kul- túrlégkörben. Továbbá zenei intézmények is vannak itt, amelyekre alapozni lehet a képzést. De a legfontosabb: a pécsi kultúrpolitikai vezetés felismerte, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben a hangszerben és anyagilag, meg minden egyéb tekintetben támogatják a pécsi gitároktatási központ kialakítását. Jövőre mór helybelieket is felvehetünk a főiskolák ezen szakára, s ha évente két-három növendék diplomát kap itt, az már igen nagy eredmény. — Ez az ősi hangszer mindig intim környezetet kívánt. Most mégis divat lett belőle, s hatalmas koncerttermekben hallgatják? év múlva a műszaki-technikai fejlődés akkori fokán nem tudja helyét megállni, lemarad. De lemarad napjainkban az a vállalat, üzem is, amelyik nem fordít kellő gondot dolgozói átképzésére, továbbképzésére. Az élet fejlődése a társadalom minden tagjától alkalmazkodó képességet, mozgékonyságot kíván, s ezt a feltételt csak a jól képzett, művelt ember tudja teljesíteni. Ezért a vállalati ösztönzési rendszert úgy kell kialakítani, hogy az a dolgozót a továbbképzés irányába ösztönözze. K. F. népségén az egyetem és a termelőszövetkezet vezető munkatársai mellett jelen volt dr. Földvári János, a Megyei Tanács elnökhelyettese és Gye- nis Pál, az MSZMP pécsi járási bizottságának első titkára is. A meghatározatlan időre szóló együttműködési szerződés kimondja: az együttműködés célja a tudományos kutató és oktató munka, valamint a termelőtevékenység eredményeinek és lehetőségeinek kölcsönös feltárása, a gyakorlati tevékenység tapasztalatainak átadása a kutatás és oktatás céljára, továbbá a tudomány és oktatás eredményeinek a termelőmunkában való alkalmazása. A termelőszövetkezet a szerződésben egyebek mellett vállalta: a hallgatók 3—4 fős csoportjait fogadja évente a gazdaságban, akik szakmai gyakorlatukat tölthetik ott. A hallgatók hasznosítható diplomamunkáit honorálják. Az oktatás és kutatás részére átadják az egyetemnek a termelő- szövetkezetek számviteli, pénzügyi és üzemgazdasági adatait. Az egyetem ugyanakkor azt vállalta, hogy a termelőszövetkezet matematikai programtervének elkészítéséhez az egyetemi számítógép útján segítséget nyújt, s a kutatás újabb eredményeit folyamatosan és térítésmentesen a szövetkezet rendelkezésére bocsátja. — Igen, mert a rádió, a televízió és a hanglemez oly mértékben elvitte a nagyközönséghez, hogy a hallgatóság füle most már a nem intim, hanem nagyméretű termekben is azonnal ráhangolódik a gitármuzsikára. — Ez a divat hogyan illeszkedik be a gitárművészet történetébe? — Élesen meg kell vonni a művészet és a divat határát. Ha a közönség kezdetben csak a divatig ;ut el, és nem a művészetig, az nem az ő hibája. Nekünk művészeknek kell egyben jó koncertpedagógusoknak is lennünk. Valahogy úgy, hogy a közönség azt higgye: ő kérdezi a művészetet az életérzésekről, de valójában mi kérdezzük őt a gitárral, s mi keltjük fel benne a gondolatokat. Földessy Dénes Az Egészségügyi Minisztériumban megkezdték az elmúlt év gyógyszerforgalmi adatainak értékelését. Az előzetes adatokról dr. Harangi György, a minisztérium gyógyszerügyi osztályának vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát. Tavaly a gyógyszertárakban forgalomba hozott gyógyszerek értéke meghaladta az ötmilliárd forintot, ez 12,3 százalékkal több mint 1973-ban volt, ezenkívül a kórházak és más fekvőbeteg-el látó intézmények 1,1 milliárd forint érHasznos ötletek, önálló munka Tudományos diákköri konferencia Pécsett A Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola tudományos diákkörei tegnap konferencián számoltak be az elmúlt évek munkájának eredményeiről. A zsűri — amelyben képviseltette magát a gépipari, építőipari és szilikátipari tudományos egyesület is — a hat legjobban működő diákkör pályamunkáját bírálta el. Amint azt a szakemberek megállapították: a fiatalok igényes munkát végeztek, tevékenységüket a hasznos ötletek, önállóság jellemzi. A főiskola hallgatói bekapcsolódtak egyebek közt, fontos vegyipari gépek működésére vonatkozó számítógépes adatfeldolgozásba és olyan közérdekű témák megoldásába, mint a pécsi pincerendszer kutatása. A zsűri tárgyjutalommal és oklevéllel ismerte el az igényes dolgozatokat készítő hallgatók munkáját. Első helyre került a háziversenyben a másodéves vegyigépész hallgatókból álló diákkör. Rajtuk kívül a második és harmadik helyre került diákkörök tagjai is részt vesznek majd a budapesti, XII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. tékű gyógyszert használtak fel, amely az előző évi gyógyszer- fogyasztáshoz viszonyítva 8 százalékos emelkedést jelent. — A gyógyszertárak forgalmának növekedése — a szakemberek szerint — csak részben vezethető vissza a fokozott gyógyszerfogyasztásra. A beváltott gyógyszer-receptek szórna ugyanis tavaly 155 millió volt, s ez az előző esztendőhöz képest csupán 4,3 százalékkal több gyógyszervényt jelent. — A gyógyszerforgalom mennyiségi növekedéséhez jelentősen hozzájárult a csecsemő-tápszerek iránti nagyobb igény is: a gyógytápszerekből két évvel ezelőtt mindössze 308 tonna fogyott, 1973-ban viszont Dániából csaknem 100 tonnát már importálni kellett. Tavaly megkezdte termelését az új körmendi tápszergyár, amelyben a régi tápszerek helyett már csak új, korszerű gyermektápszéreket készítenek. — A gyógyszerfogyasztásunk alakulásában kedvezőtlen tendenciaként értékelik a szakemberek a penicillin tabletták forgalmának indokolatlan mértékű növekedését: 1973-ban például 450 millió forint értékű tablettát fogyasztottunk, tavaly mór 520 millió forint értékűnél is többet, s így ezek a gyógyszerek teszik ki összes gyógyszerfogyasztásunk 10 százalékát. — Ez a forgalomnövekedés indokolatlan, mert a penicillin-tabletták csak meghatározott, baktériumok okozta fertőzések ellen hatásosak. A vi- rusbeteqségek — például az influenza és a meghűléses eredetű betegségek esetén — fogyasztásuk fölösleges. A forgalom alakulásából viszont arra lehet következtetni, hogy sokan összetévesztik a penicillin-készítményeket a lázcsillapítókkal, és az orvosok is gyakran engednek a betegek ilyen jellegű, indokolatlan kívánságának — mondotta dr. Harangi György. A SZEKSZÁRDI EGÉSZSÉGÜGYI SZAKISKOLA felvételt hirdet az I975— 76-os tanévre FELVÉTELT NYERHETNEK AZOK A FIATALOK, akik hivatást éreznek az egészségügyi pályára, a nyolc általánost eredményesen elvégezték — 14—17 éves korig, akik 17-ik életévüket december 31-ig nem töltik be. Az iskola 3 éves. Sikeres elvégzése után ápolónői és rendelőintézeti asszisztensi szak- képesítést nyújt, de lehetőség van szakosodásra, 10 hónapos munka melletti ráképzéssel. A hallgatók a tanulmányi idő alatt 100—600 Ft-ig terjedő ösztöndíjban részesülnek, a tanulmányi eredménytől függően. Ezenkívül kollégiumi elhelyezést, teljes ellátást, munkaruhát biztosítunk 100 Ft térítés ellenében. A kollégiumunk minden igényt kielégít. JELENTKEZNI LEHET az iskolán keresztül vagy közvetlen az iskola címére küldve (B. Balogh 9—13.) MÁRCIUS 15-IG. A felvételi elbeszélgetés a tavaszi szünet ideje alatt lesz. Alkalmassági orvosi vizsgálat szükséges. Semperit licenc 5 millió dolláros export • • Uzemavatás a Taurus abroncsgyárban ..................... ■■■" .'V;: K özgazdászhallgatók a termelőszövetkezetben ■iii^aUkiiijiiiiiiMiM^j^ Együttműködési szerződést írt aló a Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi tagozata és az újpetrei Petőfi termelő- szövetkezet. Szendrey Karper László Pécsi sportkesztyűk sikere Münchenben A Münchenben e hét elején zárult sportszer világkiállításon feltűnő érdeklődést keltettek a Pécsi Kesztyűgyár világító motoros kesztyűi. Ilyen fajta sportkesztyűvel ugyan más országok cégei is megjelentek, de világítás megoldással nem akadt páfja a pécsinek. Az üzletemberek megnyilatkozásai szerint a közeli években robbanásszerű betörés várható a piacon ezzel a termékkel. A Pécsi Kesztyűgyár három évvel ezelőtt kezdett foglalkozni választékbővítés céljából sportkesztyűk készítésével. A többszínű, dúsan díszített síkesztyűk rövid idő alatt piacot szereztek. Idén már 150 000 pár körül szállítanak Svájcba, Ausztriába, Franciaországba. Emellett a lovagló és golfkesztyű is szerepel az ajánlott terméklistán. Elfogyasztottunk ötmilliárd forint ára gyógyszert... w Örvendetes: több korszerű csecsemőtápszer fogyott # Kedvezőtlen: túl sok penicillintablettát vettünk be LOMBIK NÖVÉNYEK. Az MTA Szegedi Biológiai Központjának Növényélettani és Genetikai Intézetében több munkacsoport kísérletezik izolált növényi sejtekkel és szövetekkel. A munkacsoportnak már sikerült ún. mutáns sejtekből bizonyos anyagokkal szemben ellenálló dohánynövényeket felnevelni. A klíma-kamrában ellenőrzik a lombikokban növekvő dohánynövényeket.