Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-30 / 29. szám

Dunántúlt napló 1975. január 30., csütörtök hírek 1975. JANUÁR 30 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARTINA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.14 — nyug­szik 16.41 órakor. A Hold kél 20.54 — nyugszik 8.16 órakor. Ideiglenes Nemzeti Kormány II arminc évvel ezelőtt, *' 1945. január 30-án jelent meg óz Ideiglenes Nemzeti Kormány toborzó lelhivása, amely fegyverbe szántotta a magyar népet a fasiszták ellen. E fontos történelmi ese­mény előzményeként elég utalni Horthyék 1944. ok­tóber 15-i elvetélt kiugrási kísérletére a háborúból, amelyet már másnap a nyilasok hatalomra jutása követett. A hitleri Német­ország fegyveres erővel kormányra ültetett bábja, Szálasi nyilas rémuralmat vezetett be az országban, melynek területét a vissza­vonuló hitleristák kegyet­len hadszíntérré változtat­ták. Az országban nyila­sok és SS-legények ver­senyben gyilkoltak, rabol­tak, s a német fasiszták, bérenceik közreműködésé­vel Nyugatra hurcolták az ország nemzeti vagyoná­nak jelentős részét. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 22-én alakult meg, a már felszabadult Debrecenben. A kormány még ebben a hónapban kilépett a há­borúból, hadat üzent a fasiszta Németországnak, majd 1945. január 20-án aláírta a Szovjetunióval a moszkvai fegyverszüneti egyezményt. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Figaró há­zassága (este 7 órakor) Bar- tók-bérlet. Kamaraszínház: Zára (este 7.30 órakor) Jászai-bérlet. Pannónia Bár: Pannónia Kok­tél. Nyitva 22—04 óráig. Olimpia eszpresszó: Farsangi randevú. Nyitva 22—04 óráig. MOZI Park: Ne hagyd magad, Pit­kin! (4, 6, 8) Petőfi: A banditák alkonya (4, 6. 8) Kossuth: A fenevad (10, 12, f3, f5) Szalad, szalad a külváros (17. f9) Fekete Gyémánt: Kard és ke­reszt (6) Jószerencsét: Jelbe­széd (5, 7) Rákóczi: Ki megy a nő után? (5, 7) Május 1.: A mesterdetektív (f6) Harkány: Helga (7) Komló, Május 1.: Mackenna aranya (4, 7) Komló, Zrínyi: Lopakodó Hold (f4, hnó, 8) Mohács: A dunai hajós (6, 8) Siklós: A fekete herceg (5, 7) Szigetvár: Vált­ságdíj egy halottért (8) időjárás Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, elszór­tan futó esővel, hózáporral. Mérsékelt, fokozatosan meg­élénkülő, a Dunántúlon helyen­ként megerősödő délnyugati, nyugati, majd északnyugatira forduló szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 1—mínusz 4 fok. Legma­gasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 1—6 fok között. A Népfront a közművelődésért A közművelődési és a tö­megpolitikai munka 1975. évi feladatairól tárgyaltak tegnap, a Hazafias Nép­front Pécs városi elnökségi ülésén. Olyan feladatok megoldásának konkrét módjairól esett szó, ame­lyek speciálisan a nép­front keretei közt valósít­hatók meg. így ebben az évben to­vább fejlesztik a már ed­dig is sikeres Fórum ren­dezvényeket, ahol a lakos­ság kötetlen beszélgetés keretében találkozik a vá­ros és a lakóhelyi körzet párt- és állami vezetőivel. Pécs főiskoláinak, egye­temeinek tanárai, diákjai tartanak majd aktuális témákról tájékoztatót. A fórumokon is megismer­kedhet a lakosság a vá­rospolitikai tervekkel és véleményeket nyilváníthat az illetékesek előtt. Tovább bővítik a jog­szabályismertető előadá­sokat, amelyeken ismerte­tik a legújabb, legfonto­sabb jogszabályokat és tanácsi rendeleteket. Eb­ben az évben nemcsak a téma bővül, hanem gya­koribbak lesznek ezek az előadások is. A szülői munkaközösségek segítsé­gével — a szülői értekez­letek keretében — neve­lési pedagógiai elvek, módszerek ismertetését tervezik. ♦ — Több mint másfél millió forintot költött a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének gyarapí­tására az elmúlt évben. Hiánypótló, jelentős mű­vek, szocialista képzőmű­vészeti alkotások meg­szerzésére, főleg a két vi­lágháború közötti időszak anyagának kiegészítésére törekedtek. Tervszerűen gyűjtötték a régi és a mo­dern magyar képzőművé­szeti alkotásokat. — A Magyar—Finn Ba­ráti Kör klub-est sorozatá­ban január 30-án, csütör­tökön, fél 6-kor a Doktor Sándor Művelődési Köz­pontban a finn irodalom 100 esztendeje címmel dr. Szász Levente tart elő­adást. Közreműködik Fe­kete András, a Pécsi Nem­zeti Színház tagja és Csor­dás Erzsébet tanár. — ÉRTESÍTJÜK A LAKOSSÁ­GOT, HOGY A PÉCSI ÁFÉSZ KEZELÉSÉBEN LÉVŐ, (IDEIGLE­NES JELLEGGEL AZ URANVA- ROSBAN MŰKÖDŰ) OLCSÓ EDÉNYBOLT 1975. FEBRUAR 1- TÖL NEM ÁRUSÍT. PÉCSI ÁFÉSZ KERESKEDELMI FŐOSZ­TÁLYA. Szalad, szalad a külváros A fenevad — Újabb hat brigád patronálja a Mecseki Kul- túrparkot. A Pécsi Kesz­tyűgyár hat szocialista brigádja bőr dobólabdá­kat készít társadalmi mun­kában és részt vesz a park tavaszi nagytakarításában. — Kulcsátadás lesz feb­ruár 11-én a Budavári Pa­lotában abból az alka­lomból, hogy a Magyar Nemzeti Galéria utolsó ,,D" épületének munkála­tai is befejezéshez köze­lednek. — Fekete hosszúszőrű kutyát találtam. Átvehető: Aradi vér­tanúk útja 55. Virág. (x) „Buszbemntaló” Színhely a pécsi vasút­állomás kedd délután fél négykor. Autóbuszra vá­rakozók gyülekeznek, s négy óra előtt 5 perccel már lépni sem lehet, ak­kora a tömeg. Innét indul vasárnap óta a postavöl­gyi és a nagyárpádi 41-es, 42-es jelzésű autóbusz • is. Idős néni érkezik a meg­állóhoz, próbál előrefura- kodni, de visszaszorítják: — Ma ■megint agyon­nyomjuk egymást a busz­ban, amíg hazaérünk. Ár­pádra is adhatnának már ilyen szép új buszokat — néz utána egy induló 30- as jelzésű Skodának. — Ha most se kapunk akkor sose — felel visz- sza egy hátizsákos bácsi. — Az állomás nekünk most nem rossz hely. Itt legalább minden vonattal jövő idegen azonnal azt látja, hogy milyen roz­zant buszokon utaznak a pécsiek. Februári vásárok Február 2. Pécs, országos állat- és kirakóvósár és orszá­gos autó- és motorvásár. Feb­ruár 9. Pécs, országos autó- és motorvásár. Február 10. Sik­lós, országos állat- és kirakó­vásár. Február 12. Szentlő- rinc, országos állat- és kirakó­vásár és országos autó- és motorvásár. Február 14. Sziget­vár, országos állat- és kirakó­vásár. Február 16. Mohács, or­szágos autó- és motorvásár. Február 16. Szigetvár, országos autó- és motorvásár. Február 17. Mohács, országos állat- és kirakóvásár. A HÉT FILMJEI SZALAD, SZALAD A KÜLVÁROS Art-e a szerelemnek a napi négy órai utazás? A színes, szinkronizált francia filmvígjáték a nagyvárosok­ban és környékükön élő emberek mindennapi problé­máit dolgozza fel, A Gerard Pires rendezte film fősze­replői Marthe Keller és Jacques Higelin. A FENEVAD Egy kisfiú és egy farkaskölyök barátsága. A fene­vad, a taskenti filmfesztivál díjnyertes alkotása. Egy kis dzsigit kalandja a kutyává szelídített farkassal. A gyermekszereplő kedves figuráját Kambar Valijev ala­kítja. — Szigetváron megkezd­ték a több mint két kilo­méter hosszú szennyvíz­csatorna-rendszer építését. A tervek szerint a nyár végére fejezik be a mun­kát. — Tizenhat kutyalakás. Üj ólakba költöztek a Me­cseki Kultúrpark Állat­kertjének kutyái. A „lakás­csere" azért vált indokolt­tá, mert a több mint tíz éve épített régi házikókat az egymást váltó négylábú generációk szétrágták, el­koptatták. — A bólyi park rekonst­rukciós tervét készítette el Tilesch György pécsi erdő­mérnök a községi tanács megbízásából. A szép park védettségét kérte a tanács. — Bárdi György, Zorán Szte­vanovity, Sebestyén Ági, Hor­váth Attila, Ruller Ferenc és Keleti Pál ma este 8 órától a harkányi Napsugár szálló étteremben a Vidám farsangi est műsorában. (x) — Tereprendezési ter­vet készít társadalmi mun­kában Wágner Jánosné, a Pécsi Tervező Vállalat technikusa a Fábián Béla úti Általános Iskolának. Az oktatási intézményben közel ötszáz négyzetméte­ren egyebek között külön­féle pályákat, ugrókat, esőben is használható asz­faltozott játszóteret alakí­tanak ki. — EGYRÉSZES MOSOGATÓK 75 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNY­NYEL KAPHATÓK. 39-ES DAN­DÁR ÜT 2IC. (x) — Újabb kerek bástya vált szabaddá Pécsett, a Citrom utcában, az egy­kori vár déli falmaradvá­nyainál ogy szanált épület lebontása után. A hat mé­ter magas bástyát a térké­pek egyébként jelölték. A szórakozott professzor Albert Einstein No- bel-díjas fizikus tizen- négyszeres diszdoktor a magánéletében rend­kívül szórakozott, ugyanakkor nagyon jó- kedélyű tudós volt. Egy alkalommal tanúként idézték a bíróságra, mert egy zsebtolvaj ki akarta emelni tömött pénztárcáját. A bíró megkérdezte a hírne­ves tanút: — Professzor úr, nem vette észre, ami­kor a tolvaj belenyúlt a zsebébe? — Dehogynem — bó­lintott őszintén Ein­stein, de sziklaszilár- dan meg voltam győ­ződve arról, hogy az a saját kezem. ’ — Csökken az influenza- járvány. A megyei KÖJÁL- ok jelentése szerint az előző heti 270 ezerrel szemben — az elmúlt hét nap alatt 193 ezren bete­gedtek meg influenzában. — Felszabadulási vetél­kedőt rendezett január 28 —29-én az Építők Szak- szervezete Baranya me­gyei Bizottsága Pécsett, az ÉM-Szállóban, valamint a Beremendi Cement- es Mészművek tanácstermé­ben. A versenyen a BCM és a Baranya megyei Ál­lami Építőipari Vállalat negyven szocialista bri­gádját 250 versenyző kép­viselte. — Parkerdőt szépítő diákok. A Pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközép- iskola diákjai január ele­je óta dolgoznak a me­cseki parkerdőben, ahol új sétautat építenek az állatkerttől a Misináig, ezen kívül a nagy torna­pálya téli takarítását vég­zik. Kétezer társadalmi munkaórát vállaltak. — Beszakadt a talaj a tettyei mésztufabarlangnál, a sportpálya szélén. — Az Ország-Világjárók Ba­ráti Köre január 31-én, 19 óra­kor az MTESZ nagytermében, Janus P. u. 11., tartja színes- dia estjét Törökországról. Be­lépődíj 6,— Ft. (x) — Naposcsibe — hampshire és hús hibrid, valamint T—SL napos kakas előjegyzéseket, megrendeléseket korlátlan mennyiségben felveszünk a Pé­csi ÁFÉSZ 48. sz. baromfi-tojás boltjában. (Bajcsy Zs. úti ba­romfipiacon) (x) ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyér- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pé­csi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉÁDlÖ MŰSOR TELEVÍZIÓ RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.35: Filmszemle. 7.45: Orvosi tanácsok. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.22: Mezők, falvak, éneke. 8.42: A Győzelem felé. I. Válaszúton a 12. órában. Dokumentum- műsor. 9.22: Rossini: Különös félreértés. Kétfelvonásos víg- opera. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Állampolgári ismeretek. Az Iskolarádió műsora. 11.07: Bach: D-dur szvit. 11.29: Ma­gyar remekírók. Mikszáth Kál­mán: A fekete város. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz perc­ben. 12.30: Reklámműsor. 12.35: Melódiakoktél. 13.40: Mesekönyvek világa. 14.00: Operanégyesek. 14.20: Zongo­ramuzsika. 14.39: Iskolarádió. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Zengjen a rr\uzsika. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Külföldről érkezett . . . 16.25: Csajkovszkij: b-moll zongora- vérseny. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Oliver. Részletek Bart zenés játékából. 17.25: Sze­münk fénye. A gyermek a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban. 17.50: Liszt zongora-mű­vek. 18.06: Kacsasült délelőtt tízkor. Hangjáték. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe. 19.00: Esti Krónika. 19.25: Kritikusok fóru­ma. 19.35: Az MRT népi zene­kara játszik. 20.00: A Pódiu­mon a Band együttes. 21.07: Hírek. 21.10: Casanova utolsó rózsája. 21.28: Schumann: III. szimfónia. 22.00: Hírek. Időjá­rás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kodály kórusművek. 22.50: Meditáció — a szakmák jelenéről és jövőjéről. 23.00: Tánczene. 23.30: Schubert: B- dur vonósnégyes. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10—0.25: Bili Evans zongorázik. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Emil Gil- lelsz felvételeiből. 9.00: Hírek. 9.03: Operettrészletek. 9.30: Munkásklub (ism.) 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene közben. 11.00—11.05: Hí­rek. Időjárás. 11.50: Mámor. Juhász Judit jegyzete. 12.00: A XX. század zenéjéből. Köz­ben: 12.43: Miskolci stúdiónk jejentkezik. 13.00—13.03: Hírek. Időjárás. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. 14.00: Dobsa Sán­dor szerzeményeiből. 14.19: Tu­dományos könyvespolc. 14.24: Loránd István—Vasvári István: Teérted haltak — kantáta. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Falusi öregek Pesten. Tóth Benedek írása. 14.45: Da­vid Ojsztrah hegedül. 14.55: Alpár Gitta operettdalokat éne­kel. 15.10: Szimfonikus tán­cok. 15.30: Hírek. 15.33: örök­zöld dallamok. 16.17: Az MRT gyermekkórusa énekel. 16.30: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: A Lipcsei Rádió szóra­koztató zenekara játszik. 16.55: Tengerihántás. Arany János balladája. 17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót.. Erese Margit Gluck-áriákat énekel. 17.30: Hírek. 17.33: Nóták. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 19.10: Rek­lám. 19.13: Rádióhangverse­nyekről. 19.43: A ritka fémek világából. 19.54: Jó estét, gye­rekek. 20.00: Esti Krónika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Snid- ling az ablakban. Rádiójáték. 21.18: Dalok a Sárospataki Melódiáriumból és Pálóczi Horváth Ádám gyűjteményéből. 21.40: Emlékezetes találkozá­sok hangképei. X. rész. 22.00: Hangversenynaptár. 22.15: Ope­rettrészletek. 23.00: Hírek. Idő­járás. 23.15: Opera-intermez- zók. 23.30: Népi zene. 24.00— 0.10: Hírek. Időjárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Iskolarádió. 18.25: A Bécsi Szimfonikusok hangversenye a Helsinki ünnepi Heteken. 20.02: Zenei Panoráma. 20.28: Hírek. 20.31: Operarészletek. 21.00: Earl Hines és zenekara ját­szik. 21.30: Sztereózók klubja — Téten. 22.00: Barokk kama­razene. 22.29: Magyar zene­szerzők. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Műsorismertetés, hí­rek. 17.35: Muzsikával faluról- falura. Tiszay László műsora. 17.55: Helyesen, magyarul . . . — A hasznos közhely. Dr. Ró­nai Béla előadása. 18.00: Só­lyom Kati, Győry Emil és Szeg­vári Menyhért sanzonokat éne­kel. 18.10: Az építőipar haté­konyságáról. Kovács I. riportja. 18.20: Strauss keringők. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Népszerű magyar együttesek felvételeiből. 19.00: Szerb­horvát nyelvű műsor. A ,,Lado” egüttes műsorából. — Kong­resszusra készülünk. Trubics Balázs, a pécsi járási párt- bizottság titkárának írása. — Baranyai dalok és táncok. — Hírek. — Lapszemle. — Zené­vel búcsúzunk hallgatóinktól. 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek. — Mezőgazdasági kör­kép. Riportműsor. — Hallga­tóink kérésére. Zenés műsor. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.05—8.35: Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.) 9.00—9.05: Énekeljünk együtt! 9.05—9.25: Környezetismeret (ált. isk. 4. oszt.) 9.25—9.55: óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. (ism.) 13.35—14.05: Magyar irodalom (ism.) 14.30—14.35: Énekeljünk együtt! (ism.) 14.35 —14.55: Környezetismeret (ism.) 16.40—17.25: Irány az egyetem! Előkészítő a felső­fokú felvételi vizsgákra. 17.28: Műsorismertetés. 17.30: Hírek. 17.35: Szép vagy . . . NDK rö­vidfilm. 17.55: Előszó helyett... A látás hatalma c. filmsoro­zatról. 18.15: Hol vagytok ti régi játszótársak? Dokumen- tumfilm-sorozat. VI. rész. A la­katos. 18.40: Mi és a nagy­világ. I. rész: Az , .árrobba­nás”. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéfilmsorozat. XII. rész. A kelepce. 21.40: „Fel- énekeit" szikla . . . 22.15: Tv- híradó 2. 22.25—kb. 23.00: Műkorcsolya EB. Férfi szaba- donválasztott gyakorlatok. Köz­vetítés Koppenhágából. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: Műkorcsolya EB. Férfi szaba- donválasztott gyakorlatok. Köz­vetítés Koppenhágából. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Városok, művek. NSZK dokumentumfilm­sorozat. IV. rész. Firenzétől Ró­máig. 21.50—22.15: Nana Mouskouri. V. rész. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv- napló. 17.30: Mérleg pontos méréshez — adássorozat gyer­mekeknek. 18.15: Szórakoztató zene. 18.35: Szó és betű. 20.00: Farkas a farkasok kö­zött — drámasorozat. 21.00: Nyitott képernyő. 22.00: Kop­penhága: Műkorcsolya Európa- bajnokság. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Kör — tájékoztató adás. 20.45: Zöld jelzés. 20.55: Hu­szonnégy óra. 21.15: Vendég­ségben a zenekarnál. Djanko Siskov, a „Pog- led”, a Bolgár Újságírók lápja rovatvezetője teg­nap Baranyába látogatott. A vendéget fogadta Raj­nai József, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottságá­nak osztályvezetője, aki tájékoztatót adott Baranya társadalmi, gazdasági, politikai helyzetéről, ter­veiről. Djanko Siskov láto­gatásának célja, megírni a bolgár hadsereg ma­gyarországi harcait és ha­zánk fejlődését 30 év alatt. Az MSZMP Baranya me­gyei Bizottsága politikai akadémiájának soronlévő előadását tegnap tartot­ták Pécsett az Oktatási Igazgatóság nagytermé­ben. Megnyitót tartott Rameisl Ferencné, a me­gyei párt-végrehajtóbizott­ság tagja, majd dr. Blas- kovits János, az MSZMP Politikai Főiskolájának do­cense Korunk történelmi főszereplője a munkásosz­tály címmel tartott elő­adást. Az MSZMP Baranya me­gyei párt-végrehajtóbizott­sága — a közelmúltban — elfogadta Benkő László tanszékvezető tanárt az Oktatási Igazgatóság pártiskolai tagozata igaz­gatóhelyettesévé, a nyug­díjba vonult Rozs László helyébe. Benkő László igazgató-helyettesi tisztét elfoglalta. * Dr. Baracs József, a Ba­ranya megyei Tanács me­zőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője tegnap Az 1974-es év élel­miszergazdasági eredmé­nyeinek értékelése címmel előadást tartott Baranya megye termelőszövetkezeti főagronómusainak, az ágazatban érdekelt válla­latok képviselőinek. Lapzárta Papp László döntött: to­vábbra is vállalja Adler Zsigmonddal együtt az ökölvívó válogatott edzé­seinek irányítását. Abbasz Ali Khalatbari iráni külügyminiszter Istan- bulból való visszatérése után közölte, hogy nem értek el konkrét haladást a török városban iraki kol­legájával, Szadun Ham- madival folytatott tárgya­lásaikon sem a kurd-kér- désben, sem pedig a két ország közötti határprob­lémát illetően. Nahum Goldmann, a Zsidó Világkongresszus el­nöke jeruzsálemi sajtóér­tekezletén felszólította az izraeli kormányt, hivatalo­san kérje a genfi közel- keleti békeértekezlet új­bóli összehívását az iz­raeli—arab konfliktus ál­talános rendezése céljá­ból. Poul Hartling, a kisebb­ségi liberális kormány mi­niszterelnöke szerdán hi­vatalosan benyújtotta le­mondását II. Margit dán királynőnek. A kormány lemondására mindössze húsz nappal az általános választások után került sor. A királynő a lemon­dást elfogadta. Az Osztrák Szocialista Párt országos elnöksége a kormány tagjaival és a szakszervezeti szövetség vezetőivel együtt rendezett kétnapos tanácskozását szerda délután fejezte be a Bécs melletti Badenben. Ezt követően Bruno Kreisky kancellár sajtótájékozta­tón kijelentette, hogy párt­ja megkezdte előkészüle­teit az októberi országos választásra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom