Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-30 / 29. szám

1975. január 30., csütörtök Dunántúlt napló 24 ÓRA A NAGYVILÁGBAN A szovjet katonák a párt politikája mellett Apró Antal, az országgyűlés elnöke (jobbról a harmadik) szerdán fogadta a hazánkban tartózkodó francia parlamenti küldöttséget. Moszkvában befejezte mun­káját a szovjet hadsereg ideo­lógiai munkásainak értekezlete, amelyen az SZKP Központi Bi­zottsága határozatainak fényé­ben megvitatták a szovjet fegy­veres erőknél végzett ideológiai munka feladatait. Az értekezlet résztvevői hang­súlyozták: a szovjet katonák he­lyeslik és támoaatják az SZKP politikáját, a Leonyid Brezsnyev vezette Központi Bizottságnak * ♦ TOKIO: A japán Szocia­lista Párt közzétette 1975-re szóló külpolitikai akcióprog­ramját. A program fontos fel­adatként emliti a konzervatív külpolitika radikális megváltoz­tatását és merőben új külpoli­tika kidolgozását arra az eset­re, ha a baloldali koalíciós kor­mány jut hatalomra japánban. A legnagyobb ellenzéki párt hangsúlyozza a szocialista or­szágok vezető pártjaival való kapcsolatok fejlesztésének fon­tosságát. ♦ CAP CANAVERAL: A jú­liusra tervezett közös szovjet— amerikai űrrepülés előkészíté­sére szovjet űrhajózási szak­emberek mintegy hatvan fős csoportja érkezett kedden, a Cap-Canaveral-i Kennedy-űr- központba. ♦ LONDON: Bejelentették, hogy Callaghan brit külügymi­niszter február 6-7-én „mun­kalátogatást" tesz Lisszabon­ban Mario Soares meghívásá­ra, aki áprilisban Londonban járt. Az angol-portugál kül­ügyminiszteri tanácskozások té­máit a brit hivatalos források a kétoldali viszonyban, a NATO problémáiban, a Közös Piac, Afrika, a szocialista or­szágokkal fenntartott viszony ügyeiben és energiakérdések­ben jelölték meg. Hajórobbanás Portóban és Politikai Bizottságnak a XXIV. pártkongresszuson hozott határozatok megvalósítására irányuló tevékenységét. A fegyveres erők ideológiai értekezletének résztvevői üdvöz­lő levelet küldtek az SZKP Köz­ponti Bizottságához és ebben hangsúlyozzák: „A szovjet ka­tonák a jövőben is feltétlen odaadással fogják szolgálni né­püket, erőiket nem kímélve erő­sítik a szocialista .haza bizton­ságát". Szaljut—4 A moszkvai rádió közlése szerint a Szaljut—4 legénysége teljesítette a 17. és 18. munka­napjukra kijelölt tudományos­kutatási programot. Újabb asztrofizikai kísérleteket végez­tek, ismét tanulmányozták a különböző égitestek röntgensu­garainak jellegzetes sajátossá­gait és folytatták a kozmikus tájolás eszközeinek és módoza­tainak kipróbálásával összefüg­gő kísérleteket is. Az űrrepülés folytatódik, a fedélzeti rend­szerek és az űrállomáson el­helyezett tudományos berende­zések kifogástalanul működnek. A kozmonauták közérzete jó. ♦ + TAIPEI: A tajvani Táj- csingban, kedden hatalmas robbanás döntötte romba egy játékáruház épületét. A rend­őrség szerdai közleménye, a halálos áldozatok számát hal­ra, a sebesültekét több mint százra teszi és 22 eltűntről be­szél. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. ♦ ADDISZ ABEBA: Az etió- piai ideiglenes katonai kor­mányzó-tanács közölte, hogy véget vet eddigi türelmes po­litikájának, s a jövőben eré­lyesen fellép a szeparatista ge­rilla-tevékenységgel szemben. Robbanás az amerikai külügyminisztériumban A földalatti szervezet az indokínai háború folytatása ellen tiltakozik 12 oldalas közlemény a merénylet indítékairól Felrobbant szerdán a portu­gáliai Portó kikötőjében a 85 ezer bruttó regiszter tonnás „Jacob Maerrsk” dán tartály­hajó, amely 19 ezer tonnányi kőolaj rakományával éppen ki­kötéshez készülődött. A rendőr­ségi közlés szerint a hajón négy külön robbanás történt, majd kigyulladt a kőolaj. Az első és hivatalosan -meg nem erősített jelentések hat halálos áldozatról és sok sebesültről beszélnek. A portói kikötőben horgony­zó többi hajót azonnal felszó­lították, hogy a tűz eloltásáig húzódjanak ki a nyílt tengerre. A történtek okáról egyelőre nem nyilatkoztak a portugál hatóságok. Az UPI amerikai hírügynökség szerint a portói rendőrségen azt közölték, hogy a dán tar­tályhajó robbanása kisebb faj­ta pánikot keltett a városban. Az ijedtségen azonban sikerült úrrá lenni és Portóban szerdán délután már nyugalom uralko­dott. 4- BUDAPEST: Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke szerdán fogadta a hivatalos lá­togatáson Magyarországon tar­tózkodó Manuel Bayona Carras- calt, a Kolumbiai Országos El­lenzéki Szövetség (UNO) elnö­két, a Kolumbiai Nemzeti Moz­galom (MAC) főtitkárát és a kíséretében lévő személyisége­ket.-f LAT AKI A: Szerdán a Szíri­ái Latakiába érkezett Manea Manescu román kormányfő. A vendég kormánya támogatásá­ról biztosította az arab népek­nek a megszállt területek visz- szaszerzéséért folytatott harcát és a palesztinok államalapitás- ra való jogát. 4- JERUZSÁLEM: Aharon Ja- riv izraeli tájékoztatási minisz­ter, szerdán közölte, hogy be­nyújtotta lemondását Rabin miniszterelnöknek. Többek kö­zött arra hivatkozik, hogy „nem ért egyet a kormány módsze­reivel" és hogy „mivel jelenle­gi körülmények között a tájé­koztatási minisztérium nem tudja ellátni feladatát, s fe­leslegesnek tűnik”. ♦ LONDON: Szerdán hu­szonnégy órára leállt egész Nagy-London és a fővárossal határos megyék autóbuszközle­kedése. A sztrájkot a gépkocsi- vezetők és a jegyvizsgálók a szállitószakszervezettel egyetér­tésben szervezték, tiltakozásul amiatt, hogy a hatóságok te­hetetlenek a tömegközlekedés alkalmazottai ellen végrehaj­tott banditatámadásokkal szem­ben. ♦ Tanárokat távolítottak el a belgrádi egyetemről Eltávolították egyetemi oktatói be­osztásukból és rendelkezési állomány­ba helyezték a belgrádi filozófiai kar nyolc tanárát, illetve tanársegédét. Ez a döntés a szerb képviselőhöz két tanácsának Belgrádban megtartott együttes ülésén született. Az említett egyetemi oktatók eltá­volításáról a jugoszláv sajtóban meg­jelent közlemény megállapítja, hogy mind a nyolcán ,,a társadalom cél­jaival és gyakorlatával, valamint az alkotmány előírásaival és a JKSZ politikájával ellentétes tevékenységet fejtettek ki. Helyzetükkel visszaélve, az egyetemi hallgatókat politikai el­lenzékiségre, a társadalom érdekei­nek semmibevételére oktatták és azon mesterkedtek, hogy katedrájukat el­lenzéki politikai tevékenység központ­jává tegyék”. A szerb tagköztársaság képviselő­házának döntése végleg pontot tett egy régóta húzódó ügyre, amely a nyugati sajtó egyre hevesebb táma­dásainak célpontja volt. A nyolc egyetemi oktató —■ akiket szoros szá­lak fűztek különböző nyugati egyete­mekhez és állítólagos tudományos in­tézményekhez — azt állítva, hogy ,,igazi marxisták” és az ,,új bal­oldal” képviselői, kezdetben ideoló­giai, majd egyre inkább politikai jel­legű támadásokat intézett Jugoszlávia társadalmi és politikai rendszere el­len. Ellenséges tevékenysiégük külö­nösen a JKSZ X. kongresszusára való felkészülés időszakában, majd a kongresszust követően vált rendkívül aktívvá. Az egyetemről való eltávolí­tásuk már egy évvel ezelőtt i4 napi­rendre került, de ennek végrehajtását akkor különböző mesterkedésekkel megakadályozták. Az ellenséges te­vékenységükkel szemben való fellé­pést minden esetben a legreakciósabb nyugati sajtóorgánumok dühödt táma­dásai kísérték. + GENF: Vlagyimir Szemjo- nov külügyminiszterhelyettes ve­zetésével szerdán megérkezett Genfbe a szovjet küldöttség, hogy részt vegyen a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásá­val kapcsolatos szovjet-ameri­kai tárgyalásokon, amelyek munkáját január 31-én újítják fel. ♦ Kínai katonai kinevezések Teng Hsziao-ping-et kinevez­ték a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnökévé, Csang Csung-csiaot pedig a hadsereg politikai főcsoport- főnökévé, — közölték szerdán kínai források. A két szenzációszámba menő új kinevezéssel betöltötté vált a kínai párt, állam és hadse­reg szinte valamennyi üresen álló posztja. A legfelső katonai vezetés kulcstisztségeibe a párt legmagasabb szintű vezetői kerültek, kifejezve ezzel a had­sereg fölötti „abszolút” párt­ellenőrzés elvét, valamint az állami és párttisztségek jól ki­vehető összefonódását. Teng Hsziao-ping, az új ve­zérkari főnök egyike a KKP KB alelnökeinek, amellett mi­niszterelnök-helyettes is. Csang Csung-csiao, az új politikai cso­portfőnök tagja a legfelső párt­testületnek, a KKP KB Politikai Bizottsága állandó bizottságá­nak, amellett ugyancsak mi­niszterelnök-helyettes az orszá­gos népi gyűlés két héttel ez­előtt lezárult ülésszaka óta. Szerdára virradó éjszaka bomba robbant az amerikai külügyminisztérium egyik 3-ik emeleti mosdóhelyiségében. Sérülés nem történt, de az első, második és harmadik emelet súlyosan megrongálódott. Egy órával a robbanás előtt ismeretlen személyek telefonon hívták fel több újság szerkesz­tőségét, a rádió- és tv-állomá- sokat, és közölték; a State Departmentben robbanás fog történni, s azt egy másik bom­bamerénylet fogja követni a kaliforniai oaklandi katonai támaszponton. Az ismeretlen telefonálók a „Weather Under­ground” elnevezésű szervezet tagjainak vallották magukat. Telefonáltak az AP amerikai hírügynökség New York-i iro­dájának is és közölték, hogy a város centrumában, egy tele­fonfülkében 12 oldalas közle­ményt helyeztek el, amelyben rávilágítanak a merényletek indítékaira. A közleményt meg is találták. Az áll benne, hogy meghatá­rozott helyeken robbanószer- kezeteket helyeztek el, tiltako­zásul az Egyesült Államok viet­nami és kambodzsai beavat­kozása ellen. A közlemény a továbbiakban bírálja a külügy­minisztérium fennhatósága alatt álló nemzetközi fejlesz­tési hivatalt (AID), amely egye­dül azzal a céllal, hogy ha­talmon tartsa Thieut, 450 mil­lió dollárt folyósított a saigoni rezsimnek. Ebből az összegből újabb börtönöket építettek a Thieu- rezsim ellenőrizte dél-vietnami övezetben, s börtönőröket és rendőröket képeztek ki a meg­torlás és elnyomás gyakorlá­sára. A közlemény végül azzal vádolja a hadügyminisztériu­mot, hogy a párizsi megállapo­dásokat megszegve folytatja az indokíniai háborút és felderítő repüléseket végez a VDK lég­terében. „A kormány újból támadó háborúba akarja sodorni az Egyesült Államokat Vietnam­ban” — állapítja meg befeje­zésül a földalatti szervezet köz­leménye. Oaklandban még nem követ­kezett be a jelzett második robbanás. Jugoszláv folyami Hajó ütközött a pozsonyi vasúti összekötő hid pilléréhez. Képünkön: megkezdődött a roncsok kiemelése a Dunából. Bomba robbant az amerikai külügyminisztérium egyik III. emeleti mosdóhelyiségében. A jelentések szerint senki sem sérült meg, viszont tetemes anyagi kár keletkezett. Ismeretlen telefonálók közölték az AP hirügynökséggel, hogy a „W. Underground” elnevezésű szervezet meghatározott helyeken robbanószerkezete­ket helyezett el, tiltakozásul az Egyesült Államok vietnami és kambodzsai beavatkozása ellen. A képen: A bombarobbanás helye az amerikai külügyminisztériumban. Francia—egyiptomi megállapodás A Szódat elnök párizsi lá­togatásáról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a két el­nök a nemzetközi kérdések megvizsgálása során nézeteik hasonlóságát állapíthatta meg. Figyelmüket elsősorban a kö­zel-keleti helyzet kötötte le és mindketten hangsúlyozták, hogy azt nyugtalanítónak tartják. Meggyőződésük, hogy rövid időn belül konkrét előrehala­dásra van szükség a békés rendezés felé. Ez a rendezés csak akkor lehet igazságos, és tartós, ha megfelel a követke­ző alapvető feltételeknek: 1. Az 1967-ben elfoglalt területe­ket ki kell üríteni, 2. Figyelem­be kell venni a palesztin nép­nek azt a jogát, hogy saját hazával rendelkezzék, 3. El kell ismerni a térség minden álla­mának azt a jogát, hogy biz­tos, elismert és szavatolt ha­tárokon belül, békében élhes­sen. A két államfő reméli, hogy rövidesen megkezdődhet a pár­beszéd a közös piaci és arab országok között. A nemzetközi energetikai konferenciát illető­A francia elnök támogatja a békés rendezést en megelégedéssel állapították meg: általános egyetértés bon­takozik ki atekintetben, hogy ennek a konferenciának az elő­készítő ülését márciusban tart­sák meg. A kétoldalú kérdésekkel kap­csolatban a közlemény hangsú­lyozza, hogy mindkét államfő nagy fontosságot tulajdonít a gazdasági együttműködés to­vábbfejlesztésének, és részle­tesen megvizsgálták annak módozatait, hogy francia vál­lalatok miként vegyenek részt az egyiptomi újjáépítési és gazdaságfejlesztési program megvalósításában különböző területeken, így nukleáris ener­gia előállítása terén is. Szádot elnök kérésére a Fran­cia Köztársaság elnöke hozzá­járult ahhoz, hogy Franciaor­szág bizonyos katonai felsze­reléseket szállítson az Egyip­tom által elszenvedett veszte­ségek egy részének pótlására. Szadat elnök szerdán délben tartott sajtóértekezletén hang­súlyozta, hogy „az arab—izraeli konfliktus fordulóponthoz ju­tott". Hozzátette: „26 év óta most első ízben látszik lehet­ségesnek a béke". „Világosan meg kell monda­nom önöknek Egyiptom és Szí­ria nevében is, hogy sohasem kezdünk háborút Izrael ellen. Amikor azt mondom, hogy Szí­ria nem fogja megtámadni Iz­raelt, azért jelentem ezt ki, mert haderőink közös parancs­nokság alatt állnak". Az elnök hozzáfűzte: ha Iz­rael megtámadná Szíriát, Egyiptom is belép a háborúba. Az elkövetkező időszak -foly­tatta — döntő lesz, mert „Egyip­tom türelmének is vannak hatá­rai", „a robbanást azonban el lehet kerülni, és ehhez arra van szükség, hogy Izrael mind­három fronton visszavonja csa­patait”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom