Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-11 / 10. szám
A művész és közönsége Szimpóziumok és közízlés Az úr — akinek vqlamiért nem cserélték ki a kávéfőzőjét — indulatos volt, és gyengébbnek érzett érvei alátámasztására olykor verte a pultot. Az indoklást, a magyarázatokat egy kézmozdulattal félresöpörte — és végül akkora lendülettel távozott, hogy bízvást hihette a szépszámú közönség: most aztán meg sem áll a miniszterig... „Felmegyek a miniszterhez. Fel én bizony, ha addig élek is, nem vacakolok itt mindenféle igazgatókkal. Akkor majd meglátják ... majd megtudják... majd megkapják ..." Hm. Nem is rossz ötlet. Vajon hány helyen és hányszor hangozhatott el ez az utolsó tromf: felmegyek a miniszterhez? Hányán és milyen ügyekben vették a fáradtságot, hogy felutazzanak, vagy akár csak tollat ragadjanak, hogy a legmagasabb helyen — miniszternél, minisztériumban — keressék az igazukat? Ügy döntöttem én is, — felmegyek a miniszterhez. Budapest, Vigadó utca, Belkereskedelmi Minisztérium. No, csak határozottan, egyenes tartással és merészen, mert a tétova ember már az eslő akadály, nál elbukik. A portán simán bejutok, már kocog is velem felfelé a páternoszter. „Félemelet következik”, aztán ahogy az első emelet szintjéig emelkedik a fejünk, látom a nagy barna ajtót a felirattal: miniszter. Hát itt lennék. — A miniszterhez... — próbálom elkapni az első arrajárót, mert akkora merszem azért nincs, hogy bekopogjak. — Várja önt? — Nem, csak azért, hogy ... — Sajtóosztály harmadik emelet... — Magánügyben ... — Panasziroda lent a bejárattól balra ... Most így utólag meg kell vallanom, hogy szántszándékkal jártam végig ilyen naivul az utat - ahogy a felindult igazságkeresők is tennék, teszik. Mert jól tudom, ha valóban komoly, országos problémát érintő ügyben keresem — megtartva a hivatali utat — eljutok és bárki eljuthat a miniszterhez. Hitem és gyakorlati tapasztalataim szerint semmivel sem nehezebben, mint mondjuk egy nagyvállalat igazgatójához. így viszont, — ha már a legfelsőbb szinten szeretném rendezni dolgaimat, a panaszirodába irányítanak. A levelek is nagyjából hasonló utat járnak be: akadálytalanul eljutnak a miniszter „előszobájáig", ott megállapítják, hogy melyek azok az ügyek, amelyekhez Szurdi elvtárs személyes döntése, intézkedése szükséges, azt ő kapja kézhez — a többi a minisztérium megfelelő osztályára, nagyobb részben a panaszirodára kerül. Panasziroda, a bejárattól balra. Ide került többek között az a belkereskedelmi miniszternek címzett levél is, amelyben egy férfi felpanaszolja: Miskolcon az egyik étteremben elutasították azzal, hogy nem tudnak ebédet adni, mert csoportot várnak ... Bosszantó ügy, nem mondom, — de vajon hová fordul majd az ebéd nélkül maradt mérges vendég, ha az életben ennél eqy kicsikét nagyobb problémája akad? Még feljebb? És még az sem bizonyos, hogy elégedett volt a válasszal — a panaszt természetesen kivizsgálták, a levelet megválaszolták —, mert kiderült, hogy nem neki volt igaza ... Az a levél Pécsről érkezett a minisztériumhoz, amelyben egy pécsi apuka pótcumit kért a pirex cumisüveghez, mert sehol nem tudott hozzájutni. (Szereztek neki.) Egy magas beosztású, már nyugdíjas vezető arról kívánt tájékoztatást kapni, hogy miért ugrott fel olyan maqasra a kristály-molyirtó ára? (Megválaszolták, részletesen ismertették az okokat.) Árkérdésben egyébként fs elég sok levél érkezik, a kérdezők természetesen választ kapnak — kivéve az olyan levelekre, amelyekben például azt tudakolják, hogy miért 20 forint most a zsír ára, amikor a háború előtt tíz fillér volt... Megvallom; egy kicsit irigykedve gondolok arra a levélíróra ’s, aki minisztériumi szinten kívánta megtudni, hogy miért nem lehet nálunk szentjánoskenyeret kapni. Istenem, ha csak ennyi lenne a gondunk . . . Az idézett példák kúriózu- mok, az ideérkező levelek többségére azért nem ez a jellemző: évente ötezer körüli panaszt, kérést, reklamációt intéznek itt, s amint Szegedi György, az iroda vezetője elmondta —, ezek nyolcvan százaléka jogos, alapos panasz —, ha egy részük nem is igényli, hogy legmagasabb fórumon foglalkozzanak vele. Az emberek az égvilágon mindent igyekeznek tudatni a kereskedelem vezetőivel: írnak, ha hosszabb időre eltűnik egy-egy áru a polcokról (országos gond lett, s a levelekből is kitűnik a fürdőkád-hiány), írnak, ha az áru minőségét kifogásolják (a legtöbb probléma a garanciális szervizhálózatban és a kereskedelmi egységekben a minőségi reklamációknak az előírásoktól eltérő, szabálytalan intézéséből adódik), írnak, ha úgy érzik, hogy valahol becsapták őket (elsősorban a vendéglátó- iparban adódik ilyen), írnak, ha a kereskedők nem éppen a kedves vevőnek kijáró hangot használják velük szemben, írnak, ha nem kaptak ajtópántot, zsilettpengét, ásványvizet, ha nem veszik vissza az üres üvegeket, ha nem tudják kicserélni a camping-gázpalackot... Egyetlen levél sem veszhet el — akár egyenesen a miniszterhez címezték, akár nem — és minden bejelentésnek utánanéznek — amit közérdekűnek tartanak — és aminek tudnak... Mert miért éppen őket kerülnék el az alaptalanul áskálódok, az ily módon, névtelenül bosszúállni akarók? A levelekbe foglalt és személyesen bejelentett panaszok összegezéséből, elemzéséből hasznos tapasztalatokat vonnak le a szakemberek — a gondokról kapott jelzések tulajdonképpen kereskedelmünk negatív tükörképét adják. Negyedévenként jelentés készül a panaszirodához érkezett bejelentésekről — azért, hogy a minisztériumi vezetők rlv módon is tudomást szerezzenek a lakosság észrevételeiről — és megfelelő intézkedéseket hozhassanak... Hasznos információk kerülnek „fel” innen a panaszirodából... és általában itt mondják el gondjukat-bajukat azok is, akik „egyenesen a miniszterhez" indulnának ... Ide a végére egy szép hatásos befejezést szántam: eljutottam a miniszterhez és elmondta, hogy a lakosság panaszaival, bejelentéseivel megnyugtató módon, lelkiismeretesen foglalkoznak a minisztériumban. „Lejjebb adtam.” Nem jutottam el hozzá, nem mondtam. Méqis elintéztem a dolgom, íme. D. Kónya József örvendetes jelenség, hogy az elmúlt években, különösen 1974-ben, milyen komoly erjedés indult meg városaink kulturális életében. A helyi tanácsok felismerve lehetőségeiket, saját kezdeményezésükre képzőművészeti szimpóziumokat, alkotó táborokat szerveztek a helyi, megyei és az ország más részeiből meghívott művészek közreműködésével. Az ötletet és az ösztönzést jónéhány évvel ezelőtt a siklósi kerámia-, majd a villányi szobrász-szimpoziumok adták. Igaz, nyomukba jóidéig nem lépett senki. Pedig a Képzőművészek Szövetsége nem is kevés energiával igyekezett meggyőzni a városokat: próbálják követni a Baranya megyei kezdeményezéseket! Alakítsanak ki adottságaiknak, vidéküknek megfelelően képzőművészeti Szimpóziumokat, alkotó táborokat, hiszen mindez, mint a baranyai példa is bizonyítja, egész sor előnnyel jár. Vitathatatlan, hogy Siklóson és Villányban sajátos karakterű, sikeres művésztelepek nőttek fel. Utóbbit az UNESCO is támogatja. Villányban egy elhagyott kőbányát kaptak annak idején a szobrászok. A meghívott művészek, köztük több külföldi vendég is, a szabad ég alatt faragják ki műveiket. Elkészültük után - kötetlen körülmények, természetes díszletek között - a szobrok a helyszínen maradtak. A szabadtéri szobor-múzeum így érvől évre gazdagodó gyűjteménnyel várja közönségét. Mindez ma már valóban nem újság, hiszen hallott róluk az egész ország. Ám az „ég alatti múzeumot” azóta is a látogatók tízezrei keresik fel télen, nyáron. A művészet és a közönség régóta keresett, sajátos kapcsolata bontakozott ki Villányban I Amennyiben a látogatók a nyári hónapokban érkeznek a helyszínre,«az egykori kőfejtőbe, alkotó munka közben „érhetik tetten" a szobrászokat. Olyasfajta párbeszéd alakul így ki a művész és közönsége között, amilyenről eddig csak álmodoztak az alkotók. Villány egy évtized leforgása alatt meggyőző módon bizonyította: szélesebb körben — ha úgy tetszik, tömegméretekben is — elképzelhető a művészet, a művész és a közöníég intenzív, elmélyült kapcsolata. A kulturá- lódásnak rendkívül figyelemreméltó jelensége ez! Értelmeznünk kell felismert lehetőségeit. A képzőművészeti nevelés, ízlésfejlesztés ugyanis egyike legbonyolultabb, legösszetettebb feladatainknak, hiszen tapasztalatból tudjuk, eredményeket elérni csak hosszú idő alatt, és csak szűk körben volt eddig lehetséges. A villányi, a siklósi példa nyomán tavaly már Nyíregyházán, Egerváron, Kecskeméten, Salgótarjánban, Nagyatádon, Hajdú- böszörményben és Kiskushala- son is követték vagy az idén követik a. baranyaiakat. Kőszobrász, kerámikus, zománc, festő és grafikus, faszobrász szimpóziumok jöttek létre. Ezen a nyáron még nagyobb számmal működnek majd az újkeletű művésztelepek, alkotó táborok az országban. Pezsgő művészeti életet, idegenforgalmat és nem utolsósorban helybéli gyűjteményt, kis múzeumot eredményezhet mindez a rendező városoknak. A meghívott művészek ugyanis, szóbeli kikötés alapján, egy-egy művüket a helyszínen hagyják a vendégként töltött néhány hét ellenszolgáltatásaként. Terebélyesedik, meghittebbé válik a művész és a közönség kapcsolata. Városaink ily módon utat nyitnak egy igen egészségesnek ígérkező művészeti életnek, mint amilyen már kialakult a szomszédos Jugoszláviában, Lengyelországban és másutt. A szimpóziumok széles körű terjedése szükségessé teszi azok koordinálását. Az alkotó táborok ügye ma már nemcsak a művészeti életé, de a társadalomé is. Elkerülhetetlenül fontossá vált a társadalmi irányításuk és ellenőrzésük. Ezért is alakult meg az elmúlt hetekben q. Képzőművészek Szövetségének szimpoziumbizottsága. A szimpóziumok jó ügyet szolgálnak! S amennyiben megvan a kibontakozásukhoz szükséges alap, zöld utat kell nyitni előttük. Alakítani az újakat, és új utak, lehetőségek keresésével frissíteni a meglévőket, hogy mielőbb lényeges részévé váljanak művelődéspolitikai. céljaink végrehajtásának. Szémann Béla Pécsi zeneszerző premierje volt tegnapelőtt, csütörtökön este a budapesti Bartók Gyermekszínházban. Várnai Ferenc írta Benedek András: Csudakarikás című gyermekjátékának zenéjét. Ezt a darabot a Pécsi Gyermekszínház után most a Bartók Színház is bemutatta, s a budapesti előadáshoz is Várnai Ferenc zenéjét alkalmazták. . * A délbácskai magyar képzőművészek alkotóhelyére, a Topolyai Művésztelepre hívták meg Pécsről Barakonyi Klára és Soltra Elemér grafikus, illetve festőművészeket. A két pécsi alkotó január 15-től 25-ig dolgozik majd Topolyán. Új művésznő szerződött Pécsre. Fodré Erika - képünkön — korábban a Huszonötödik Színházban, majd a budapesti Bartók Gyermekszínpadon játszott. A decemberi budapesti színészvizsgán szerződtették a Pécsi Nemzeti Színházhoz az eltávozott Galántai Aliz primadonna státuszára. Fodré Erika szerepköre a szubretthez áll közel. * Arany János balladáit adja elő Petényi Ilona színművésznő január 26-án délelőtt 10 órakor, a Csontváry Múzeumban. Németh József operaénekes pedig áriákkal, dalokkal szerepel a közös matinén. * Ismét pécsi művészek állítják ki alkotásaikat Szabadkán. A mostani bácskai tárlaton bemutatkozik a Pécsi Grafikai Műhely, valamint negyven rajzzal Martyn Ferenc. A kiállítás február 15-én nyílik meg. Nézem a vaskos munkáskezeket, melyek bársonypuhává szelídülnek a szeretett hangszer érintésétől. Nézem a csillogó tekinteteket, amelyek mohó szomjasan olvassák a kottát. Nézem a muzsikusok feszes tartását, amely lágy hullámzásba oldódik az öncsinálta zene édes mámorától. Nézem, elnézem, hallgatom, bámulom őket! — Nyolc órai kemény fizikai munka után a csákány, a munkapad mellől egyenesen idejönnek a próbaterembe, hogy magukba szívják a zene frissítő áramlásait s annak tolmácsolásával megörvendeztessék hallgatóságukat. Mintegy három évvel ezelőtt szerveződött újjá az Ércbányász Fúvószenekar. Bimbó József, az Ércdúsító üzem vezetője a régi zenekar maradványaiból és a vállalathoz szerződött szakmunkásfiatalokból olyan amatőregyüttest kovácsolt, amely profi szinten is figyelemre méltó eredményeket produkált az elmúlt három év alatt. A „menedzser” erős keze rakta le azokat a fundamentumokat, amelyre az új karmester felépíthette mai zenekarát. Apáthy Árpád fiatalos lendülettel, sok türelemmel, sosem szunnyadó zenei igényességgel látott munkához. Azóta három év telt el. Megkértük, számoljon be munkájukról, eredményeikről, terveikről: — 1972 januárjában olyan kialakult együttessel tarthattam az első próbákat, amely már akkor képes volt zenei elképzeléseim megvalósítására. Szervezési ügyekkel nem kellett foglalkoznom, ezt Bimbó József üzemvezető látta és látja el, nagyszerűen. Energiámat így a zenére koncentrálhattam. Sok aprólékos munkával új repertoárt állítottunk be. A hagyományos fúvószenekari művek mellett eleinte főleg ma élő magyar szerzők műveit játszottuk. Az összpróbák mellett bevezettük a szólampróbákat is. Ez biztosította a zenekar egyenletes i fejlődését es vele együtt repertoárunk további bővítését is. — Műsorpolitikai célkitűzéseikig — Mindenekelőtt a nagyközönség igényeit alátámasztó és fejlesztő, tanítva szórakoztató és számunkra is hozzáférhető jó fúvósmuzsika ^interpretálása. Szabadtéri hangversenyeinken szeretnénk azt a közönségréteget is komolyzenei élményben részesíteni, amely nem jut el a szimfonikus zenekari koncertekre. Egyre több a jó átirat. Érdemes meghallgatni. — Szakmai körökben sok szó esik sikeres szerepléseikről, szép eredményeikről. Mi van emögött? — Ha röviden akarnék válaszolni, azt mondanám: nagyon sok odaadó koncentrált munka. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy zenekarunk egész kollektívája élvezi a vállalatvezetés és a dolgozók minden lehető támogatását.- Eddigi eredményeik? — A szakmai eredmények alapfeltétele a jó kollektíva. Büszkén mondhatom, hogy a mintegy 85 százalékos fizikai dolgozóaránnyal együtt megif- jodott zenekart mondhatok magaménak. Sok zeneiskolát végzett tehetséges fiatal tagja van zenekarunknak. Utánpótlásunk a zeneiskolán és a gyárvárosi úttörőzenekaron keresztül megoldottnak tekinthető. Ez az egyik eredmény. A másik a már elért szép sikerek: megosztott első díj a siklósi várfesztiválon, két élménygazdag külföldi út (Bulgária, Ausztria), a Barbakán- koncertek, a „Harkányi nyár”, a vállalati hangversenyek, nemrég elkészült hanglemezünk, és a sok protokoláris ünnepségen való részvétel mind-mind emlékezetes állomásaink. — Jövő terveik? — A téli időszakban folyik nálunk a legintenzívebb műhelymunka. Két éve beindított hangversenysorozatunk mellett jelenleg a Szolnok város 900 éves jubileumi ünnepségei keretében megrendezendő minősítésre és előzetesen a következő siklósi várfesztiválra készülünk. Bornemissza Géza Zenei műhelymunka Látogatás a Mecseki Ércbányászati V. fúvószenekaránál Fotó: Erb János Az Ércbányász zenekar próba közben.
