Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Az élő és holt anyag között álló lények... A mesterséges vér nem fantázia Beszélgetés dr. Barta Imre professzorral, a Magyar Haematológiai Társaság elnökével A szakemberek hosszabb idő óta kutatnak az után, hogy mi módon lehetne előállítani olyan anyagot, mely a vért pótolná, helyettesítené. Több tudományos szaklap adott már hírt az ilyen irányú kutatásokról. Felkerestük éppen ezért dr. Barta Imre nyugalmazott professzort, a Magyar Haematológiai Társaság elnökét, s tőle kértünk nyilatkozatot. — Professzor úr, tudomást szereztünk arról, hogy mesterséges vért próbálnak előállítani. Mi erről az ön véleménye? — Mielőtt a kérdésre válaszolnék, szeretném a normális vér felépítését és funkcióját ismertetni, ami feltétlenül szükséges e probléma megértéséhez. A vér, mint ismeretes, folyékony plazmából és sejtekből áll. A vérplazma vizet, ásványi anyagokat, fehérjéket, gázokat, zsírt, szénhidrátot, vitaminokat, enzimeket, immunvédekező anyagokat, véralvadáshoz szükséges faktorokat stb. tartalmaz. Ebből a felsorolásból is kitűnik, hogy milyen sokféle és rendkívül fontos feladatot lát el. összetétele az életfolyamatok folytonos változása ellenére állandó. A nagymolekulájú fehérjék a különböző anyagok szállításában vesznek részt, egy csoportjuk az antitestekkel azonos immunglobulinok és az olvadási faktorok a fehérjék körébe tartoznak. A gázok közül az oxigént és a széndioxidot a haemoglobin köti meg és juttatja el a szövetekhez. A sejteket vörös és fehérvérsejtek, valamint vérlemezkék alkotják. A vörösvérsejtekbe van zárva a haemoglobin, és a vö- rösvérsejtek a vércsoport meghatározóinak hordozói. E meghatározók — az izoantigének - a vérátömlesztés és a szövetilletve a szervátültetés szempontjából jelentősek. Az RH- foktor, az újszülött haemolytikus megbetegedésért felelős. A fehérvérsejtek a szervezetbe hatolt kórós anyagokat kebelezik be, tehát a szervezet védekezésében döntő feladatot látnak el. Szerepüket — volt idő amikor — túlságosan egyszerűnek képzeltük el, kiderült azonban, hogy ugyanúgy, mint a vörösvérsejtek, izoantigéneket is tartalmaznak, de azoktól függetlenek. Szerepük a szervátültetéseknél jelentős. Az utóbbi időben a lympho- cyták kerültek a fehérvérsejtek közül az érdeklődés középpontjába. Kóros ingerek hatására ugyanis aktivizálódnak, és átalakulásuk közben különféle típusok keletkeznek. Az egyik közvetlenül megtámadja és elpusztítja a testbe beépített idegen antigéneket, a másik az ellenanyag termelésben vesz részt. A lymphocytáknak is az átültetett szövet vagy szerv kilökődésében van nagy szerepük. A vérlemezkék a véralvadás és a vérzéscsillapítás szervei. — Közismert, hogy a vérnek gyógy/fó, sokszor életmentő hatása van, gondoljunk csak a vérátömlesztésre. — Ma már úgyszólván nincs olyan ága a klinikai orvostudománynak, ahol transzfúziót ne alkalmaznának. A kibővített, tömeges felhasználását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a pécsi véradó alközpont évente 6000, a mohácsi és a komlói egyenként 1200 liter vért bo- csájt az intézetek rendelkezésére. Felhasználásának legfontosabb területe a vérpótlás és a vérzéscsillapítás. Heveny, súlyos vérzés jelentkezhet általános vérzékenység esetén, a vérzéscsillapítás defektusa miatt — ez a hoematológia körébe tartozik. Elszigetelt vérzés kiindulhat a belső szervekből. Nagytömegű vér elvesztése esetén a perifériás keringés elégtelenné válik, a beteg életveszélyes sokkba kerül, a vérnyomása csökken, a pulzusa szapora, bőre verejtékes, sápadt — tehát ilyenkor az érpályát sürgősen fel kell tölteni. Hosszantartó csillapíthatatlan, állandó vagy időszakos kisebb vérzéseknél nagyfokú vérszegénység esetén, ha a haemoglobin 5 százalékra, a vörösvérsejtszám pedig 1,5 millió alá csökken — tehát nem tudnak elegendő oxigént szállítani — indokolt a transzfúzió. Csere transzfúziót alkalmazunk az anya és az újszülött vércsoport összeférhetetlensége esetén, égéskor pedig csak plazmát ömlesztünk át. E felsorolás persze nem tarthat teljességre igényt, csak demonstrálni kívánja a vér széles körű felhasználását. — Egyre több és több vérre van szükség. Nincsenek pótszereink, amelyekkel a vér helyettesíthető? — De igen. Ezek azonban csak plazma pótlók, olyankor használjuk, amikor a folyadékveszteség pótlása is elegendő. A vérpótló készítmény akkor megfelelő, ha elég benne a kis- molekula, hogy ne legyen antigén tulajdonsága — ugyanakkor elég nagy legyen ahhoz, hogy ne ürüljön ki gyorsan. A 0,9 százalékos élettani konyhasó oldat infúziójának hátránya, hogy hamar eltávozik az erekből a szövetekbe. A szöveteknek az ion-összetételéhez jobban hasonlít a Ringer-oldat. Nagymolekulájú anyagok, szintetikus kolloidok is forgalomban vannak - Periston, Dextran stb. —, előnyük a nagy vízmegkötő képesséq és hosszabb időzés □ keringésben, s ezért alkalmasabbak a csökkent vérmennyi- séq helyreállítására. Ezekből is látható tehát, hogy a vérpótlók alkalmazása erősen korlátozott, miután vérsejteket, olvadási tényezőket, ellenanyagokat stb. nem tartalmaznak.- A szóban forgó mesterséges vér vajon ezeket a hiányosságokat pótolhatja-e? — Előrebocsájtom, hogy az egész izgalmas kérdésnek inkább elméleti, mint gyakorlati jelentősége van. A vér ugyanis olyan komplex folyadék, tömeges érzékeny reakció letétemé- nyezője, hogy mesterséges előállítása, tökéletes helyettesítése még nem sikerült. Egyébként mesterséges vérről csak akkor beszélhetünk, ha minden szempontból megfelel a természetes vérnek és annak összes tulajdonságaival rendelkezik. Az Egyesült Államokban kezdeményezték a tiszta haemoglobin oldat előállítását és bevitelét a Emberi főütőér vére: 5000:1 nagyításban szervezetbe, de ez olyan hatalmas reakciókat váltott ki, hogy az állatkísérleteknél nem jutottak tovább. A moszkvai Központi Haematológiai és Vérátöm- lesztési Intézetben készült haemoglobin preparátum hosszú ideig kering az érrendszerben, a szöveteket ellátja oxigénnel, de a vér többi alkatrésze hiányzik. A Harward-egyetemen készült fluor-szénhidrátok köny- nyen megkötik és leadják az oxigént, s a készítmény még keményítőt és félvegyértékű alkoholokat is tartalmaz. Az állatok vérének 80 százalékát ezzel cserélték ki — s azok életben maradtak. Emberen azonban még nagy a kockázat, s ki sem merték emiatt próbálni. Ehhez még csak azt szeretném hozzátenni, hogy a megjelölés is hibás, tudniillik mesterséges vérről nem beszélhetünk akkor, ha a készítmény a természetes vér funkciójának csak egy töredékét tudja elvégezni. A rendkívül nehéz feladat megoldásához — a vér mesterséges előállításához — méq hosszú időre, sok-sok kísérletre lesz szükség. Végezetül még egy szempontra kívánok rámutatni, nevezetesen, hogy az alap- és alkalmazott kutatás mennyire nem állítható szembe egymással, azt a mesterséges vér előállításának törekvése is mutatja, amely ma még alapkutatás, de ha sikerül rriegvalósítani, felbecsülhetetlen gyakorlati jelentősége lesz. Kozma Ferenc Mit tudunk a vírusokról? A baktériumokkal ellentétben, a vírusok ellen nem ismerünk gyógyszeres terápiát A .legkülönfélébb betegségeket, a gyermekbénulást, a fertőző májgyulladást, a kanyarót, az influenzát kicsiny, sajátos, az élő és a holt anyag között álló lények okozzák, amelyeket vírusoknak nevezünk. A kórokozók e csoportját 1892-ben fedezték fel. Ivanovszkij arra az eredményre jutott, hogy azok a fertőző részecskék, amelyek a dohánynövény levelének megbetegedését, a dohánymozaikot okozzák, olyan szűrőkön is átjutnak, amelyek más mikrobák, például a baktériumok és az élesztőgombák számára átjár- hatatlanok. Megszületett a virológia tudománya, amely nevét e különös élőlényekről kapta. Behatolnak a sejtbe A vírusok azon tulajdonsága, amely minden más élőlénytől megkülönbözteti őket, az, hogy az élő és a holt anyag között helyezkednek el. A vírusok egyrészt holt anyagként képesek kristályosodni, s hosszú ideig „holtan” fönnmaradni. Másrészt normális élőlényekként is képesek viselkedni, nevezetesen akkor, ha élő sejtbe hatoltak be. Itt ugyanis a gazdasejt rovására szaporodni kezdenek. Amint Dominique Brun a Sciences et Avenir című lapban a vírusok témájáról találóan írja, ezek a mikroorganizmusok élő formájukban sejtszintű parazitáknak bizonyulnak. Szaporodásukhoz a gazdasejt szervezetét és anyagát használják fel. Amikor a gazdasejt végül telítődik új vírusokkal, szétesik, s a vírusok szabadokká válnak, megtámadják a szomszédos sejteket. Amióta jó kémiai elemző módszerekkel és elektronmikroszkóppal rendelkezünk, e hajdan láthatatlan és rejtélyes lények is hozzáférhetőkké váltak a kutatás számára. Ma már a kutatás számára. A vírusok terjedése A vírusok tehát gazdasejtekben tudnak szaporodni, de hogyan kerülnek oda? Terjedésük fő eleme a levegő: cseppfertőzéssel terjednek a vírusok emberről emberre, például az influenza vagy a himlő esetében. A víz is rejthet vírusokat (gyermekbénulás, sárgaság), vírus- hordozók az állatok is - a veszettséget vadállatok, kutyák, macskák vagy vámpírok vihetik át az emberre. Végül a vér és a nyirok is megfelelő környezet a vírusok számára. A sárgaság vírusai például lezajlott sárgaság után még évek múlva is megtalálhatók a vérben és vérátömlesztés esetén megfertőzhetnek más embereket. Az emberi szervezetbe a bőrön vagy a nyálkahártyán, a légutakon vagy az emésztő tartuson keresztül hatolnak be a vírusok. Meghatározott lappangási idő (inkubáció) után, amely tarthat napokig (influenza) vagy hónapokig (veszettség) kitör a betegség : ekkorra elegendő számú vírus hatolt be a sejtekbe és ott a sejt széteséséig sza> porodhatott. A betegség tünetei a megtámadott szervrendszer szerint különbözőek, többnyire azonban csak utólagos baktériumfertőzés után válnak súlyosabbakká. A szervezet a vírus támadása következtében legyengül és támadhatóbbá válik a baktériumok szekunder fertőzése számára. Az influenza súlyossági foka többnyire a baktériumok által okozott komplikációktól függ. A szervezet védekezése A vírusok idegen testek, s ezért a test sajátos védekező rendszere küzd ellenük. Elsőként a lázat említjük: a vírusok szaporodása kezdeti stádiumában megakadályozható a hőmérséklet emelkedésével. A továbbiakban a vírus behatolása a sejtbe vírusellenes anyag, interferon képződését idézi elő. Amikor kereken tíz évvel ezelőtt felfedezték az interferont, sok reményt fűztek a vírusbetegségek gyógyszeres leküzdésének végre megtalált lehetőségéhez. Kiderült azonban, hoay az interferon csak.a fertőzés kezdeti stádiumában hatékony és nem specifikus. Ha a lóz és az interferon nem tudja feltartani a vírusok szaporodását, akkor működésbe lép a test immunrendszere. Néhány nap alatt antitestek képződnek, melyek a vírusokat agg- lutináció révén hatástalanítják. Másrészt speciális fehérvérsejtek jelennek meg, amelyek elpusztítják és felfalják a vírusokat. Az oltás, a vírusbetegségek megelőzése az immunrendszer aktivizálását célozza. Legyengített vagy elpusztított kórokozókkal ösztönzik a szervezetet antitestek termelésére. Súlyos esetben így az ellenanyagok egész légiója már készen áll. A baktériumokkal ellentétben, amelyekkel szemben az antibiotikumok hatékony fegyvert jelentenek, a vírusok ellen nem ismerünk gyógyszeres terápiát. Bár már évek óta lázasan kutatják a vírusellenes anyagokat, csak kevés olyan vegyület van, amely bizonyos közvetlen ellenszert ígér a vírusokkal szemben. Vagy csak kezdeti stádiumban használnak vagy megelőző szerként, vagy olyannyira mérgezik az egészséges sejteket, hogy csak a legnagyobb óvatossággal alkalmazhatók. Litván szív- és érsebészeti kutatók újfajta, ultrahanggal működő vizsgálóberendezést szerkesztettek és vettek használatba az átültetett szervek állapotának kíméletes ellenőrzése céljára. A sebészeti beavatkozást végző orvos a vizsgálóberendezéssel akár folyamatosan is ellenőrizheti a beültetett szervet, észreveheti rajta a legkisebb elváltozást és a hozzávezető véredények rendellenességét A műszer képernyőjéről bármikor fényképfelvételt is készíthet C-vitaminnal az infarktus ellen A meghűlést is megelőzheti — Enyhíti a fejfájást A tél beköszöntésével ismét leselkedik ránk a meghűlés veszélye. Szerencsére a vitaminok, és elsősorban a főként citromban, narancsban, zöldpetrezselyemben, zöldpaprikában, káposztában stb. található C-vita- min nyúit némi védelmet. Azt már régóta tudjuk, hogy a téli hónapokban komoly segítséget nyújt a C-vitamin, de ez a vita- minféleséq még sok — elsősorban kellemes — meglepetést tartogat számunkra. Limus Pauling óta tudjuk, hogy a C-vitamin jót tesz a meghűlt embernek. Amikor Pauling kirukkolt ezzel az újdonsággal, csupán a Nobel-díj mentette meg attól, hogy a hivatalos orvostudomány ki ne közösítse. Ma már tudjuk, hogy nem tévedett, amikor azt állította, hogy a nagy dózisban adagolt C-vitamin megelőzheti a meghűlést, vagy segít hamar kilábalni belőle. A legutóbb Kanadában, Angliában és Csehszlovákiában végzett kutatások kimutatják, hogy a C-vitamin nemcsak gyorsítja, hanem meg is könnyíti a betegség lefolyását. Hatására a beteg fejfájása és torokfájása enyhül, a köhögés és a láz is hamar elmúlik. Ez már önmagában sem kevés. Úgy látszik azonban, hogy a C-vitamin ennél sokkal nagyobb szolgálatot is tesz az embernek. A legutóbbi kutatások kimutatták, hogy védelmet nyújt a szívnek és a koszorúereknek, megakadályozza a zsírok lerakódását és a koleszte- rolszint növekedését. Ez a felfedezés egy csehszlovák kutató, Emil Ginter nevéhez fűződik. Ginter kísérletei során két tengerimalac csoporttal foglalkozott. Ezek az állatok az emberhez hasonlóan nem tudják szintetizálni a C-vitamint. Hat hónapon keresztül az egyik csoportnak naponta 10 milligramm C-vitamint adagolt, a másiknak csupán fél milligrammot. Mindkét csoportba tartozó kísérleti állatoknak naponta azonos mennyiségű koleszterolt adott. Arra volt kíváncsi, mi történik a koleszterollal nagymennyiségű C-vitamin fogyasztás mellett. Az eredmény egyértelmű: a nagy C-vitamin adagokat fogyasztó kísérleti malacok vérében éppen fele annyi koleszterolt lehetett kimutatni, mint a C-vitaminhiányban szenvedő tengerimalacokéban. A következtetés egyszerű: a C-vitamin megakadályozza, hogy a vérben magas koleszterolszint alakuljon ki, egyszóval késlelteti az érelmeszesedés kialakulását. Tekintettel arra, hogy az erek beszűkülése, az érelmeszesedés többnyire infarktushoz vezet, végső soron a C-vitamin hathatós védelmet jelent korunk betegsége ellen. Mit mutat a nátha- görbe? A meghűlés nem egyformán terjed a lakosság körében. A megbetegedés az életkortól, a nemek megoszlásától, a jövedelem, a tanultsági foktól és nem egy esetben a hét különböző napjaitól függ. Leginkább az egy évesnél kisebb gyermekek vannak kitéve a meghűlés veszélyének. A három éven aluli gyermekek körében a fiúk sokkal gyakrabban hűlnek meg, mint a leánygyermekek. Három éven felül a helyzet megváltozik. A meghűlés fordítottan arányos a jövedelemmel. Az alacsony jövedelmű emberek általában olyan körülmények között élnek, amelyek kedvezően befolyásolják a betegség terjedését. A kutatóknak minden bizonnyal az okozta a legnagyobb meglepetést, hogy felfedezték: a meghűlések legnagyobb része hétfőn kezdődik. Amint múlik a hét, úgy csökken a megbetegedések száma csütörtökig, majd a hét végén ismét emelkedő tendenciát mutat.
