Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-01 / 1. szám

Mióta hétnapos a hét? Ezen nevetett 1974 MOSZKVA — Ványa, miért nem csinál­tad meg a számtanleckédet? - kérdezi a tanító néni az el­ső osztályos kisfiútól. — Mert édesapám elutazott a nagymamához .. . PÁRIZS — Kivándorlók Kanadába — mondja Jean-Paul a feleségé­nek, Yvonne asszonynak. — Ol­vasom az újságban, hogy ott vannak gazdag nők, akik a férfiaknak fizetnek. Minden egyes szerelmi szolgálatért húsz dollárt. — No, fiam, oda én is el­megyek — így. Yvonne. — Sze­retném látni, hogyan tudsz megélni havonta húsz dollár­ból . . . BERLIN Tavaszi séta Berlinben. — Apu, miért áll a Győzelmi Oszlopon mindiq nő és nem férfi? — Nos, fiacskám — sóhajt fel az apa, —, majd megér­ted, ha egyszer megnősülsz . . . PRÁGA — Szükségtelen ennyire ki- tótania a száját, asszonyom — mondja a fogorvos. — De hiszen azt mondotta, hogy fogóval akar dolgozni. — Stimmel. De én kint ma­radok .. . MILÁNÓ Giuseppe, a világjáró turis­ta dicsekszik: — Jártam Párizsban, London­ban, Tokióban, Madridban .. . — Akkor ön bizonyára jól is­meri a geográfiát. — Hogyne ismerném, ott is. voltam - nyolc napig!... ' VARSÓ — Halom, Janek, vásároltál egy házőrző kutyát. Éberen őr­ködik? — Meghiszem azt, Juliuszj Két napja egy barátomnál al­szom, mert engem sem enged be a lakásba ... BECS A volánnál ülő hölgy sokáig turkál a retiküljében, aztán csábmosollyal így szól a rend­őrhöz, aki megállította: — Kérem, uram, nézze csak meg, hová tettem a jogosítvá­nyomat. Szemüveg nélkül nem látok tovább az orromnál. . . BUKAREST Osztályfőnöki óra, a helyes és helytelen magatartásról be­szél a tanár: — Mit gondoltok, fiúk, kit nevezünk álszentnek? Alexandru jelentkezik: — Álszent az a gyerek — mondja —, aki reggel moso­lyogva jön az iskolába ... SZÓFIA Atanasz megkérdi szom­szédjától: — Miért olyan levert, Geor- gi? — Ne is kérdezze — sóhajtja Georgi. — Szép, fiatal felesé­gem van, de amilyen fiatal, olyan beteg. — Maga panaszkodik? - le­gyint Atanasz. - Mit szóljak én? Nekem csúnya, öreg fe­leségem van, és amilyen öreg, olyan egészséges ... LONDON Két lord beszélget a klub­ban: — Érdekes dolgokat olvas­tam a lélekvándorlásról — mondja sir Chesterton a barát­jának, sir Lowrynak. — Van hely, ahol az emberek azt hi­szik, hogy állat képében újra a világra jönnek. — Kész őrület! Tehát még én is lehetek teve, John? — Nem hiszem, Hugh... Kétszer ugyanaz nem megy . .. BELGRAD A jugoszláv kiscsapat elve­szít egy mérkőzést, a játéko­sok szomorúan ballagnak le a pályáról. A csapatkapitány vi­gasztalni próbálja őket: — Fel a fejjel, fiúk! Nélkü­lünk ők sem győzhettek vol­na I... A naptár kultúrtörténete Valamennyi új naptárunk a régi római naptári rendhez nyúlik vissza, amely eredeti­leg Marsnak, a háború istené­nek hónapjával, márciussal kezdődött, s decemberrel, a X. hónappal ért véget. A római naptárt állítólag már akkor bevezették, amikor Romulus és Remus megalapította Rómát (i. e. 753-ban). Legalábbis er­ről számol be Terentius Varró, a római történetíró. A régi római naptárt a fő­papok, a pontifexek számítot­ták ki, s az új hónap kezdetét mindig ünnepélyesen hirdet­ték ki (calare = kihirdetni: calendae = a hónap kezdete). A régi római naptárt azután állítólag Numa Pompilius gö­rög mintára két hónappal ki­bővítette, hogy jobban hozzá­igazítsa az asztronómiai adott­ságokhoz. Numa Pompilius az év elejére Januáriust helyezte, míg Februarius hónapjával zárta le az évet. Abból a cél­ból azonban, hogy az évet ismét márciussal kezdhessék (a tavaszi napéjegyenlőség hónapjával), Januariust De­cember és Februárius közé illesztették be. Újabb javítást végzett i. e. 150-ben Gaius Papirius, ami­kor — hogy a naptárt a nap­év hosszával összhangba hoz­za — szökőrendszert vezetett be. Döntő változást hozott a naptárban i. e. 46-ban Gaius Julius Caesar, Szoszigenész, alexandriai matematikus szá­mításait használva fel. A 46-os év a naptár kiigazítása révén 15 hónap, azaz 445 nap hosz- szúságúvá vált. A következő és minden azt követő évre Caesar 365 nap időtartamot határozott meg, megszüntet­te az eddigi szökőhónapot és csak minden négy évben (feb­ruár 23-a után) egy szökő na­pot iktatott be; így február 24-e kettős napnak számított. További újításként Caesar ja­nuár 1-én kezdte meg a nap­tári évet. Az úgynevezett „ju- liánus naptár" XIII. Gergely pápa (1582) naptárreformjá­ig használatban volt. 100 körül végül bevezették a keleti asztronómiából átvett hétnapos hetet, s a hét boly­gó nevét választották a hét napjainak elnevezésül. A hét napjait a következőképpen ne­vezték: dies Saturni (szom­bat), dies Solias (vasárnap), dies Lunae (hétfő-lundi), dies Mortis (kedd-mardi), dies Mercurii (szerda-mercredi), dies Jovis (csütörtök-jeudi), dies Veneris (péntek-vendre- di). Gutenberg naptára A legrégibb nyomtatott nap­tárok — vagy inkább naptár­elődök — a könyvnyomtatás feltalálójának, Johannes Gu­ten berg nek műhelyéből szár­maznak. A legrégibb nyomta­tott naptár az úgynevezett „tö­rök naptár” 1454-ből. Rímes felhívás szerepelt benne, hogy űzzék ki együttes erővel a hi­tetleneket. A felhívás az év 12 hónapjára oszlott meg, s a török elleni harcra való első felszólítás a pápához, a máso­dik a császárhoz, a harmadik a hercegekhez szólt és így to­vább. Mivel a hajdan igen jelen­tős érvágás és purgálás gyógymódok alkalmazására már a legrégibb időben is meghatározott naptári hóna­pokat és csillagállásokat ré­szesítettek előnyben, hamaro­san valóságos érvógó és pur- gálási naptárakat adtak ki. Az első ilyenfajta naptár szintén Johannes Gutenberg mainzi nyomdájából került ki 1456- ban. A pirosbetűs vasárnap Az összes mostani naptár­ban többnyire piros színnel je­lölik a vasárnapot és ezzel ki­emelik a többi nap közül. Ez Ulrich Han bécsi naptárjából ered (1462). Ez az Ingolstadt- ból származott nyomdász ké­szítette az első tulajdonkép­peni naptárt, amely a vasár­nap, a karácsony és a hús­hagyó kedd kiemelésén kívül, főként azzal tűnt ki, hogy megjelölte az újhold és a te­lihold időpontjait. Ez a nap­tár még úgynevezétt egyolda­las naptár volt. a következő években főként Augsburgban és Nürnbergben ilyeneket nyomtattak. A naptárak készí­tésében sokhelyütt orvosok és csillagászok is közreműködtek, például a csillagászok adták meg a holdváltozások és a csillagállások adatait. Parasztnaptár A parasztok az időjárástól való függésük miatt elsősor­ban az évre vonatkozó me­teorológiai adatok iránt ér­deklődtek. A legrégibb pa­rasztnaptárak a fa anyagát használták fel: fapálcikákból álltak, amelyeken a jelentő­sebb napokat (a mezőgazda- sági munka számára kedvező napokat, a cselédek elszegőd- tetésére szolgáló napokat, az egyházi és családi ünnepna­pokat) egy vagy több rovátká­val jelezték. A rovátkákat gyakran ki is színezték. 1508-ban Augsburgban első ízben jelent meg egy olyan parasztnaptár, amely minden későbbi parasztnaptár példa­képévé lett. Hamarosan 34 dá­tummal ellátott és 25, keltezés nélküli újranyomást ért meg, és lefordították francia, cseh, angol, holland, dán, norvég és svéd nyelvre is. Az első nyomtatott paraszt- naptárakban még megtartot­ták a fából készült naptárak rovátkarendszerét, mert a pa­rasztok nagy része még so­káig nem tudott olvasni és ír­ni. A rovátkák csak fokozato­san adták ót helyüket a „mo­dern" naptárbeosztásnak. A naptárok eredetileg fő­ként a parasztok számára ké­szültek. A XVIII. és XIX. szá­zadban azonban mind több művészettel, színházzal és di­vattal foglalkozó cikkel bővül­tek. így főként a nők váltak a naptárak olvasóközönségévé. Különösen nagy sikert biztosí­tottak a naptáraknak a höl­gyek körében az elismert köl­tők írásai. Főként Friedrich Schiller volt a naptárolvasó hölgyek kedvenc szerzője. A XVIII. század végén történelmi naptárt adott ki hölgyek szá­mára. A naptárak különböző formáinak se szeri se száma azóta a világban. ___________ VQÁ6ABB LET A Bor WvdZQS' ///Mcc /K/rósuM/­-MNCSMM hatva, mMod/uástjcell VA'LLAL/I/UA/RI éázzzA'R AZ L/TA^AJ 0-0 - — - zr ^ , S2JAJESE6-/UeCOtfMS <m&-1 J) A-A'eii/fXzJ r Eztísr KOMOLYTALAN ROVAT Marci és Zsuzsa M arci, a puli, négyhó­napos korában ke­rült hozzánk. Egy szatyor­ban hoztam el és onnan pislogott ki a világba. Hamar családtag lett. Én voltam az első számú gaz­dája. Mindenki megszeret­te, csak Zsuzsa macska nem. Eredeti helyzet alakult ki. A macska, amikor meglát­ta Marcit, máris neki! A kutya meg jajgatva iszkolt. Ezt nem tűrhettük. Kezd­tük Zsuzsát meggyőzni. A meggyőzéshez a napilapot használtuk. Vékonyra haj­tottuk össze, és amikor Zsu­zsa támadásba lendült, fej­becsaptuk. Ez a meggyőzés nem is maradt hatástalan. Zsuzsa elgondolkodott és az ötö­dik fejbecsapós után meg­találta az összefüggést a kutya iránti támadás, meg a fejbekólintás között. Ezért új taktikához folyamodott. Megleste, amikor kimen­tünk és ekkor rontott neki. A kutya azonban nem szenvedett hangtalanul, ha­nem hangos jajveszékelés­be tört ki. Mi meg bero­hantunk és ismét fejbe­csaptuk a macskát. Ez sem segített. A követ­kező lépése az volt, hogy­ha bdrohantunk a kutya nyöszmögésére, a macska már valami alatt volt. Ágy, szekrény, komód, ami akadt. Itt is meggyőztük a fejes vonalzóval. Valamit javult a helyzet, de azért még nem volt béke az olajfák alatt. Zsuzsa úgy csinált, mint a kobra a legendákban. Mi­előtt támadott, sziszegett egyet. Még évekig csaphattuk volna fejbe szeretett macs­kánkat, ha nem fordul a kocka. Külön edényük volt és ezt tiszteletben is tartották. Egyszer azonban öntünk a kutyának tejet, Zsuzsa oda­megy, fúj egyet és táma­dásra készülődik. A kutya szemrehányóan nézett ránk, majd az eget hívta tanulságul. Felnézett a plafonra, de segítség on­nan sem érkezett. Erre villámgyorsan neki­rontott a macskának. Két hónapot nőtt is, a düh is növelte az erejét és hiába sziszegett, fújt, karmolt a mini-tigris, feldöntötte és megtaposta. A macskát váratlanul ér­te az inzultus, egy ideig védekezett, majd felvette a nyúlcipőt és eliszkólt. Ettől kezdve nem volt maradása. Ha meglátta Marci, zutty neki, lökte föl. Most már a kutyát kellett meggyőzni az újságpapír­ral és közben korholtuk is: — Marci, ne bántsd a Zsuzsát! Hiába. Körülbelül egy hónap kellett, míg a kutya megbocsájtott. Aztán összebarátkoztak. P éldamutató barátság volt! A macska szü­lése előtt kihízelegte a ku­tyát a házából és odaköly- kezett. A kutya meg őrizte a kismacskákat. Belecsim­paszkodtak, ő cipelte őket a hátán, ha pedig valame- ; lyik elkallódott, akkor jelez­te, vagy visszahozta. Amikor elköltözött Zsuzsa a macskamásvilágba, ti­zenhét éves volt már. Azután Marci is eltávo­zott a kutyamennyország­ba, ahol remélem, találkoz­tak. Mert ha nem enged­ték valamelyiket be az aj­tón, akkor kívülmaradtak mindketten. Ha volt tiszta barátság, akkor az övék az volt. Szőllősy Kálmán Révész Tibor ÜNNEPI MELLÉKLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom