Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-04 / 3. szám

Sokat oniony ok Kételyben Szekulity Péter: Határjárás Vallomások, emlékezések Az Új írás évek óta külön melléklettel ajándékozza meg olvasóit decemberi számá: ban. Az idén „Pályám emlé­kezete" címmel1 minden eddi­ginél ötletesebb és — enged­jünk meg ennyi kritikai ész­revételt — tartalmasabb meglepetést tartogat a lap. Új sorozat indult, melyben írók vallanak önmagukról, életük eseményeiről, mai lét­formájukról képekben és írás­ban. A decemberi számban Nagy László költő, Mesterhá­zi Lajos és Szakonyi Károly írók szólalnak meg. Egy em­ber életének állomásai, külö­nösen ha jelentős személyről van szó, magáról a korról is sokat elárulnak. Ezeknek az önéletrajzi jellegű vallomá­soknak éppen az az érdekes­ségük, hogy a legszemélye­sebb emlékek minduntalan összekapcsolódnak bennük a korszak eseményeivel, s ennyi­ben jóval többek, mint a megszökött bibliográfi­ák. A szöveget illusztráló fényképek szellemesen egé­szítik ki a vallomást, még ak­kor is, ha első rövidnadrágjá­ban látjuk a rna már tekin­télyes életművű és korú írót. A folyóirat a sorozat rendsze­res folytatását ígéri. Remél­jük, élő íróink életregénye át­menetileg enyhíti azt az Ínsé­get, melyet jelenkori prózánk szegényessége okoz. Claude Lévi-Strauss neve az utóbbi években vált általáno­sam ismertté hazánkban, mió­ta a strukturalizmussal tudo­mányos szakirodalmunk be­hatóbban foglalkozik. A vi­lághírű francia antropológus eíső könyve, a Szomorú tró­pusok a múlt esztendőben ke­rült a magyar olvasók kezébe. Lévi-Strauss nyilatkozatait mindig nagy figyelemmel ki­séri a világsajtó. A közelmúlt­ban Lucien Maison beszélge­tett el a nagynevű tudóssal, ez alkalommal a kultúra, a művészet jövőjéről. A téma nem új, hiszen napjainkban gyakran szóba kerül a prob­léma: milyen jövő vár a mű­vészetekre a technikai civili­záció korában. Lévi-Strauss válaszaira érdemes odafi­gyelni, mert új szempontokat tartalmaznak, új érveket sora­koztatnak fel a humán művé­szet védelmében. A beszélge­tést a decemberi Nagyvilág közli. A művészet és ideológia kapcsolata sem probléma- mentes. Volt időszak, amikor a látszólagos egyetértés mö­gött komoly ellentétek feszül­tek a két pólus között. Ennek az időszaknak az emléke ma is él egyesekben, s a mai egyensúlyzavarok ennek tud­hatok be. Hermann István a Társadalmi Szemle legújabb számában terjedelmes cikket szentel a probléma alapos vizsgálatának. Közeledik hazánk felszaba­dulásának harmincadik évfor­dulója. Folyóiratainkban egy­re több írást olvashatunk a sorsfordító napok eseményei­ről. Emlékezések, dokumentu­mok szóinak a hadmozdula­tokról, s a hadak nyomában újjászerveződő életről. Az Xij írás decemberi száma doku­mentál értékű vissza emléke­zéseket közöl 1944 utolsó há­rom hónapjának döntő, mondhatjuk történelmi pilla­natairól Haranglábi Nemes József tollából'. Haranglábi naplószerűen idézi fel a fegy­verszüneti kérelem körüli hu­zavonákat, a szovjet hadveze­téssel létrejött kapcsolatait a nyilas puccs kiváltotta meg­döbbenés következményeit. Mint fontos események szem­tanúja és cselekvő részese olyan mozzanatokról' is beszá­mol, melyekről eddig nagyon keveset vagy egyáltalán sem­mit sem tudtunk, Jövőre lesz ötven éves a Potyomkin páncélos Eizenstein halhatatlan műve, a filmtörté­net korszakos jelentőségű al­kotása. A Filmkultúra ez évi ötödik szórna, mintegy az év­fordulóra készülődve Premier plán című rovatában Eizen­stein életét és munkásságát tekinti át. K. S. Egy tsz születés­napjára Balatinácz Jeromos: Kátoly és környéke Kiváló kötet hagyta el a nyomdát a napokban: Bala­tinácz Jeromos írta a Bara­nyai Levéltár és a kátolyi tsz támogatásával megjelent kö­tet — Kátoly és környéke. Ká­toly, Erzsébet, Kékesd. Szel­lő és a kátolyi „Új Élét" Tsz története. Az említett községek felsza­badulásának 30 évfordulójára, a kátolyi tsz megalakulásának 25. évfordulójára (dec. 21.1 méltóbb megemlékezést el sem lehetett volna képzelni, mint ezt a kiadványt, amely pártunknak mind .nemzetiség- politikai, mind közművelődési határozatait a legmesszebb menően szolgálja: formája is, tartalma is méltó az ünne­pekhez. A megformálás a Pécsi Szikra Nyomda kollektíváját dicséri: elegáns, jól olvasha­tó, csupán a képek némelyi­kénél érzünk kisebb csaló­dást (pl. a 7., 18., 165. és a 188. lapok képeinél tűnt úgy, hogy a közölt autotipia he­lyett fotótipia jobb lett vol­na), egyébként a képek (né­hány kivétellel Keresztény Já­nos felvételei), és a kötet ti- pografizálásának minősége a kényesebb ízlést is kielégíti. A kiadványt dr. Szita Lász­ló, a Baranya megyei Levél­tár igazgatója lektorálta, aki ezen túlmenően is segítette az írót, e táj szülöttét, hogy a kötet méltó megemlékezés le­gyen, a kiadott történeti for­rásoknak a levéltári anyaggal és a kortársaknak, szemtanúk­nak emlékeivel való összeve­tése jó kiadványt eredmény- zett, mint ezt dr. Szabó Jó- zsefnek, a megyei NEB elnö­kének bevezetője is kiemeli. Balatinácz Jeromos második kötete (az első — Hat falu a közös úton, Pécs, 1972. — szintén a Karasica völgyének fal'vaival foglalkozott) alapja lehet a további kutatómunká­nak: e táj múltjának és jele­nének vizsgálatához nélkülöz­hetetlen forrós, sőt, úgy érez­zük, hogy előtanulmány o to­vábbi feldolgozásokhoz — o szerző helyismerete, eddig fel­tárt anyaga alapján azt várjuk, hogy újabb kötetben Vannak a zeneirodalomnak olyan alkotásai, melyeket min­den hangversenylátogató, minden zenebarát jóformán hangról hangra ismer, me­nyekhez hanglemez-, rádió- és koncert-élmények egész soro kapcsolódik. Aki ilyen mű elő­adására vállalkozik, annak óhatatlanul meg fceH birkóznia az illető műnek a hallgatóban élő ideális emlékképével. Ha képes ezt gazdagítani, de legalábbis újra felidézni, biz­tos sikere van. Ha nem, csa­lódást okoz, mint ahogy csa­lódást okozott Nora Grumliko- va, a december 15., 16., 17-i filharmóniai hangversenyek csehszlovák vendégművésze Beethoven népszerű Hegedű- versenyének meglehetősen egysíkú, és intonációs hibák­tól sem mentes előadásával. A vasárnapi koncert közönsé­ge — e sorok írója ez alka­lommal ezt az előadást hal­lotta — ráadásul még egy kényszerű, és művészi szem­pontból kétes értékű rögtön­zésnek is tanúja lehetett. Bi­zonyos program-ütközések miatt ugyanis a szólista és a összegezze történeti és népraj­zi ismereteit, amelyek itt szin­te megbújnak a politikai tör­ténetet jól vázoló sorok és fe­jezetek között. Nem kívánunk olyat számon kérni e kötettől, amely nem volt (nem is lehe­tett!) célja, azonban olvasás közben elkerülhetetlenül fel­vetődtek bizonyos gondolatok — például: miért nem vette figyelembe a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályá­nak a vizsgált területre vonat­kozó anyagát hiszen az ott őrzött fotók archív anyaga ki­egészíthette volna az elmon­dottakat. Reméljük, hogy Balatinácz Jeromos újabb, ezután készí­tendő munkája ezzel és az előzővel, valamint Ravasz Já­nos Szederkény monográfiá­jával együtt teljesebb képet ad a Karasica völgyének nemzetiségi lakosságú falvai- ról — ez a megjegyzés azon­ban egyáltalán nem kívánja csökkenteni most megjelent könyve érdemeit. A Kátoly és környéke című munka, bár a szerző jelenleg az építőiparban dolgozik, ki­tűnő történész-produkció, gaz­dag forrásanyagra támaszko­dó induktív, koncepciózus összefoglalás, amelyet a to­vábbiakban minden kutatónak figyelembe kell venni. Kaszapovics Andrásnak, az 1945. május 1-én kommunista pártszervezetet alapító, volt uradalmi cselédnek, aki ha­marosan túlszárnyalta ter­méseredményeivel a volt gaz­dát, s aki a „December 21.” Tsz megalapítója volt, díszes síremléket állítottak falujá­ban. A Kossuth-díj és a par­lamenti tagság (valamint a Központi Bizottság-beli pót­tagság) mellett e könyv az, amely méltó emléket állít né­ki, nem a személyi kultusz je­gyében, hanem a soknemzeti­ségű tájon egyetlen lehetsé­ges módon, szocialista em­berként kiálló (és helytálló!) állampolgárok módján. Mándoki László zenekar közös próba nélkül, csak a pódiumon találkozott egymással, anélkül', hogy a művel kapcsolatos elképzelé­seiket előzőleg egyeztethették volna. Nagy Ferenc, aki e ké­nyes helyzetben a Pécsi Fil­harmonikus Zenekar élén állt, csodálatraméltó lélekjelenlét­tel és bravúros ügyességgel alkalmazkodott partnere elég­gé szokatlan tempóihoz, és megmentette az előadást egy fenyegető borúlátástól. Azt azonban mór nem várhattuk tőle, hogy eközben rögtönöz­ve felfogását is hozzáigazítsa a szólistáéhoz. így aztán vé­gig „két malomban őröltek”. Különösen bántó volt ez a „zenei skizofrénia" a két szél­ső tételben, ahol a szólista visszafogott, tartózkodó, és a karmester élettelibb értelme­zése kölcsönösen agyoncsap­ta egymást. Abban, hogy a szociográ­fiai riport ma olyan népszerű, nem kevés érdeme van Sze­kulity Péternek. Az Éíet és Irodalom utolsó oldaláról né­hány éve jobban ismerjük a nevét, mint némelyik próza­íróét. Mindenek előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy bátran rákérdezett a ké­nyes problémákra is, egyik­másik riportja heves viták üt­közőpontja lett. Ráadásul mai életünk olyan mélyrétegeit tárta fel, ahonnan eddig csak tétova jelzések érkeztek, s csupán a töredékét mutatták meg a változó világnak. A je­lenkori magyar falu életforma­váltásának rezdüléseit rögzítik Határjárás című könyvében összegyűjtött írásai is. „A kötet szereplői kivétel nélkül ismerőseink, barátaink. Dolgozók szólnak életükről, világukról, terveikről, helyze­tünkről, elárulva, hogy hogyan emlékszik, érez, gondolkodik és miként fogalmaz a munka embere." Ezekkel a szavakkal bocsátja útjára munkáját a szerző. Valóban, az emlékezés, a helyzetfelmérés, az ered­mények és gondok könyve a Határjárás. A termelőszövetkezeti moz­galom „hőskorára" emlékezők (Egy brigádvezető a hőskor­ból, Uhrin Vendel a kezdés és folytatás éveiről) olyan idők­ről vallanak, mikor a közös gazdálkodás még csak marok­nyi ember ügye volt, mikor a „csoport” mindössze néhány lóval látott neki az őszi szán­tásnak és a fejadagnak szánt gabonát — ha a következő évben aratni akartak — el kellett vetni. Mégis velük kezdődött mindaz, amit ma szocialista mezőgazdaságnak nevezünk. A hegedűverseny tehát nem tetszett, ennek ellenére Nora Grumlikovát jelentős művész­nek tartjuk. Már az első tétel kadenciájában feltűnt behi- zelgően szép hegedűhangja és imponáló technikai tudása. A ráadásként adott virtuóz Ysaye-szólószonáta pedig tar­talmi-formai szempontból egy­aránt remekbe sikerült. Rej­tély, hogy ilyen előadói eré­nyek birtokában Beethoven versenyművét hogyan lehet ennyire jelentéktelenül elő­adni?.. . Sokkal több örömünk volt a szünet után megszólaló II. szimfóniában. A zenekar szo­kásos (de soha meg nem szok­ható!...) „maszatolásai” ugyan itt is kísértettek, egy- egy fortissimót is túl nyers­nek, túli harsogónak találtunk, Nagy Ferenc őszinte íelkese­Voltak mélypontok, voltak vál­ságos időszakok, egészében véve azonban töretlen volt a fejlődés — mondják az em­lékezők. Ezt erősíti meg az a tudati változás is, mely alig másfél évtized alatt bekövet­kezett. Az átszervezés idején sokakat valósággal erőszak­kal kellett rábírni arra, hogy a közös gazdálkodás útjára lépjenek, ma ezek az embe­rek magukénak érzik a terme­lőszövetkezetet. A riportokból minduntalan ez csendül' ki, a szavak őszinték, a lélek mé­lyéről jönnek. Szekulity kíváncsian kutatja a megelégedés okait, hiszen az érdekeltek szájából halla­ni az érveket, minden más bi­zonyítéknál súlyosabban esik a íatba. Szinte refrénként tér vissza a beszélgetésekben a magyarázat: az új gazdálko­dás, az új élet előnyeit, ncp mint nap tapasztalják. A fa­lusiak építkeznek, a házaknál televízió van, háztartási gé­pek, több a szabad idejük, na­gyobb az anyagi és erkölcsi megbecsülés. Az életformaváltás — bár ma már a nyugalmi helyzet felé közeledik — nem men­tes a problémáktól sem. Sőt, mint a riportokból kiderül, a régi bajok eltűnnek, de he­lyükbe újabbak lépnek. A jobb élet fokmérője nagyon sok esetben az anyagi javak halmozása. Kialakult egy új­fajta értékrend, mely az em­beri tehetőséget új házakkal, autókkal, funkciókkal méri. A falusi emberek többsége sza­bad idejét a háztáji művelés­re fordítja, előfordul, hogv még újságot sem vesz a ke­zébe. A kultúra sok helyütt még ma is lenézett luxus. Kovács Sándor dése, atmoszférát teremtő irá­nyítása mégis élménnyé tette az előadást. A második szim­fóniának nincs olyanfajta ha­tározott programja, mint a legtöbb Beethoven-szimfóniá- nak, maga a zenei anyag is többféle értelmezést tesz le­hetővé. Nagy Ferenc előadá­sában a két szélső tétel he­roikus színezetet kapott; az első tétel tömegeket mozgató induló-hangjaira a negyedik diadal-zenéje rímelt, szép el­lentétet alkotva a közbülső tételek, különösen a bensősé­gesen éneklő Larghetton bé­kesség-hangulatával. A zenekar híven követte egykori vezetőkarmestere uta­sításait, aki e vendégszerep­léssel művészi kifejezőeszkö­zeinek örvendetes gazdagodá­sáról tett tanúságot. Dobos L. A Hegedűverseny — két Beethoven-est p| «fPf pp" ipispl IP 1 s á.§J : iiilllpi mWMú I il fyiippl Szilveszter, I974 A szilveszteri műsort meg­előző propaganda rokonszen­ves szerénységgel igyekezett leszerelni a felfokozott igénye­ket. A korábbi évek tapasz­talatai erre alapot adtak. Be­bizonyosodott hogy nem le­hetséges, de talán nem is szükséges négy-öt órás „össz­népi kabarét" erőltetni. Mert végül is akármilyen keretjáté­kot agyalunk ki, a szórakozás­élményt meghatározó elemek mégiscsak a betétek: a ma­gánszámok, a villámtréfák, a jelenetek, egyszóval a ikaboré- humor műfajai. Ebből pedig elég két óra, sőt alighanem ez a „társadalmilag beideg- ződött" maximum. Helyesnek, reálisnak tart­juk tehát az idei kétórás mű­soridőt. — Más kérdés, hogy a televízió a korábbi években talán éppen a kabaré-szerű­ség korlátáit szefette volna feloldani, s a szórakoztatás új útjait keresni. Nem is kellene erről végképp lemondani. El lehet képzelni, hogy az év utolsó napja nem csupán a szűkebb értelemben vert ka­baré-szórakoztatás, hanem a kellemesség egyéb szférái, sőt a katartikus erejű művészetek szempontjából is „kitüntetett" nap legyen. De térjünk vissza a kaba­réhoz. Egészében hatásosabb­nak, összefogottabbnak érez­tük, mint a korábbi évek pro­dukcióit. Mindenekelőtt a sű- rítettségből eredő gyorsabb ritmus miatt. A keretjáték is főként azért tetszett, mert az önmagában is mulatságos öt­letet ügyesen oszlott, apró, frappáns, fordulatos részletek­re. Maga az ötlet azért tet­szett, mert a figurákat, illetve csoportokat jól körülhatárolta, minden elemnek megvolt kü­lön is a maga „sztorija”, s egymáshoz is kapcsolódtak. Javára írjuk még, hogy a keret itt-ott magát a műsort, és általában a televíziót is ironizálta, sőt a remek Stir- litz-bemutatás magát a kere­tet is ironizálta. A műsor-önirónia tetszett Komlós János bevezetőjében is, de ezt erősítette az egyik betétszám, Sinkovits Imre „közvéleménykutatása”, né­hány remek Szuhay Balázs- paródia, sőt az Almási Éva— Psota Irén—Ruttkai Éva pro­dukció is. A magánszómok közül Hor­váth Tivadar és Bárdy György száma emelkedett ki még az átlagból. Hofi Géza már har­madik szilveszteri műsor koro­nája. Most is az volt. A leg­nagyobb elismerés őt illeti. A korábbi években nem tudtunk teljes szívvel lelkesedni érte, mert kissé terjengősnek érez­tük produkcióit, túl sok horda­lék-anyaggal. A mostani szű­kebb időkeretben kivételes te­hetségének lényege emelked­hetett magasra. A társas-produkciók közül legjobban tetszett a Hondu- rasi delegáció, a Garas De­zső—Schütz Ha—Tahi Tóth László jelenet és a, már em­lített Almási—Psota—Ruttkai trió. A fel nem soroltakat gyen­gének, vagy közepesnek érez­tük. Az oroszlánszelidítés a képernyőn nem érvényesült eléggé, az őrült monológja a háztetőn szövegében kissé la­posra, előadásában színtelen­re sikeredett néhány szám pe­dig vontatottabb, elnyújtottabb volt a kelleténél. Egészében nem vártunk cso­dát, s így nem is csalódtunk. Persze, lehet, hogy nem fi­gyeltünk eléggé. Kartács Vera kolléganő intő példaként le­begett szemünk előtt. Szederkényi Ervin HÉTVÉGEQ Köxös munlcáufixl kmőlő könyu kesziilf

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom