Dunántúli Napló, 1975. január (32. évfolyam, 1-30. szám)

1975-01-25 / 24. szám

A kerékpárosok is készülődnek. Képünkön a sportiskolások egy csoportja. Dévai András edző és tanítványai. Fotó: Szokolai István Rajt előtt a Pécsi VSK női kosárlabdázói ítészaíjmt sporttörvény HETI JEGYZETÜNK A moszkvai Molnyija Rövid hír jelent meg több lap sportrovatában arról, hogy tíz éves a moszkvai Molnyija Klub, a szovjet főváros gyer- mek-sportegyesülete. Ennek az egyesületnek valamennyi fiú és lány a tagja lehet. Nem hason­lít a mi sportiskoláinkhoz, mi­vel elsődleges célja nem a mi­nőségi sport utánpótlásának a nevelése, hanem egyszerűen a játszani, mozogni, sportolni kí­vánó gyerekek foglalkoztatása. A hír végét egy mondat zár­ja: A klubnak köszönhető, hogy Moszkvában szinte alig akad a testnevelés alól felmentett diák. Nos, ismét itt vagyunk a test- nevelési órák és a felmentettek témakörében. A múltkori, a fel­mentésekről írott jegyzetre töb­ben is reagáltak. A hozzászó­lók egyben egyetértettek: való­ban elég sok topa gyerekkel találkozhatunk. Példaként a mecseki tornapályát is megem­lítették, ahol a nem éppen ak­robatikus ügyességet kívánó akadályain is nehezen jutnak túl serdülő korosztálybeliek. Az­után szóltak az iskolai testneve­lés sok problémájáról. Arról, hogy teremhiánnyal, szakta­nárhiánnyal kell szembenézni most a megemelt testnevelési óraszámok folytán. Elgondol­koztató viszont — írja egyik le­vélírónk — hogy külön torna­órára járhatnak a gyerekek, természetesen külön díjazásért, és akkor viszont van terem, és van szaktanár. Ez az egész problémakör persze nem egyszerű. Nem véletlen, hogy az országgyűlés kulturális bizottsága is napi­rendjére tűzte, és alaposan megvizsgálta a testnevelés és a sport helyzetét. Ez is arra mutat, hogy minden tekintetben gyökeres változás csak a leg­felső fórumok döntései alapján születhet meg. De az öntevékenység termé­szetesen addig sem pihenhet, amíg „fent" a döntések meg­születnek. Lehet, hogy csupán ábránd — hiszen anyagiak nél­kül ez sem megy - de nagyon szép dolog lehetne a moszkvai Molnyija példájára hasonló gyermek-sportegyesület létreho­zása. Mindenekelőtt azok szá­mára, akik nem „főhivatású” sportolók szeretnének lenni. Hi­szen azok számára ott a sport­iskolái hálózat. De azok számá­ra, akik „csak úgy" focizni, vagy pingpongozni szeretné­nek. Gondolom, lehetne számí­tani a gyerekek önállóságára is, és a szülők megértésére és támogatására is. Sajnos, él bennünk az az elképzelés, hogy „igazi" sportkört csak úgy lehet létrehozni, ha van elnökség, el­nökkel, főtitkárral, ilyen, olyan, amolyan egész- vagy félállású vezetővel, bizottságokkal, költ­ségvetéssel és fix fizetésekkel. Arra alig merünk gondolni, hogy lehet olyan gyereksport­kör, ahol mindez nincs. Ahol csak egy-két futball-labda van, és sok lelkesedés. Ahol netán egy bérház alagsorában felál­lított pinpongasztalnál lehet játszani, (ha éppen már nem alakították át raktárrá azt az alagsori helységet. . .). Készakarva került előtérbe az olcsóság és az egyszerűség. Azért, mert az ilyenfajta sport­körtől úqysem várná el senki, hogy méregdrága tornaszere­ket, találatjelzős vívóberende­zést, vagy más közismerten drá­ga sportfelszerelést üzemeltes­sen. Annál inkább elvárható vi­szont a jó szervezettség és az érdekes program, a sportbeli vetélkedés szellemének felkel­tése és táplálása. Mindehhez bizony bőven lenne szükség ön- tevékenységre, odaadásra, lel­kesedésre. Szülők, nevelők, gyerekek egymás közt oszthat­nák fel a tennivalókat. És aho­gyan sok más fontos ügy talált már nálunk patronálókat, bizo­nyára ez sem lenne híján segí­tőknek. Lehet, hogy most feltaláltuk a spanyolviaszt? Ám lehet. De azért jó lenne, ha egyre töb­ben töprengenének azon, mi­ként lehetne a Molnyija mását nálunk megteremteni...? — K — Keirés €t Játékos Verbőcziné válogatott Hétkost fordulók Nyolc játékos kezdte meg a bemelegítést. Szitya Imrével, a PVSK női kosárlabda-csapatá­nak edzőjével a PVSK-csarnok- ban beszélgetünk. — Nagyon kevés a játékos. — Sajnos, igy van. Mindössze 10 játékos áll pillanatnyilag rendelkezésünkre, s ebből kell nemcsak a felnőtt, de a junior csapatot is kiállítani. Sorba vettük a játékosokat. Verbőcziné, Russai, Molnárné, aztán a fiatalok, Notaisz, Áts, Garai, Csankó, Kálmán és két új lány Szekszárdról, Parragi és Eszterbauer. A sor élén Verbőcziné. Nem rég jött haza a válogatott ala­pozásáról. Nem sokáig marad Pécsett, ő majd legtöbbször a válogatott kerettel edz. — Még szerencse, hogy van egy ilyen ponterős, nagyszerűen képzett játékosunk — mondotta az edző. — Nagy szükség lesz a kosaraira a tavaszi idény­ben. Az elmúlt évben a PVSK női csapata a 9. helyen fejezte be az évet. Volt idő, amikor a jobb helyezés reménye is fel­csillant, de volt időszak, amikor a kiesés veszélyeztette a csa­patot. — Az idei célkitűzés? — A bentmaradásért ját­szunk. A sorsolásunk úgy ala­kult, hogy a bentmaradásunkat már tavasszal biztosítani kell, ősszel szinte minden riválishoz mi utazunk. A sorsolásról még csak annyit, az első nyolc mér­kőzés közül három mérkőzést hét közben, szerdán játszunk vidéken. Az elmúlt hét végén Baján felkészülési tornán szerepeltek a PVSK női kosárlabdázói. MTK-PVSK 75:53, PVSK-Szé- kesfehérvár 59:58, Kecskemét- PVSK 69:59. — Ezen a héten Szekszárdon játszottunk edzőmérkőzést — mondotta az edző. - A jövő héten a szekszárdiak jönnek el hozzánk. Nehezen kapunk el­lenfelet, mert az NB ll-es csa­patok csak márciusban kezde­nek. Baranya legjobb sportolói 1974-ben RÖPLABDA Felnőtt férfi: 1. Lemle Zol­tán (VM), 2. Skripeczky Ágos­ton (VM), 3. Péter Miklós (PEAC). Felnőtt női: 1. Schön­berger Mária, 2. Mészáros Magdolna (mindkettő PEAC), 3. Soponyai Éva (VM). Ifjúsági fiú: 1. Balogh Ferenc, 2. Mi- hályszky István, 3. Kiss Zoltán (mindhárom VM). Ifjúsági leány: 1. Major Mária (PEAC), 2. Szabó Gabriella (VM), 3. Schneider Éva (VM). Serdülő fiú: 1. Huszár Péter (VM). Ser­dülő leány: 1. Sáqi Zsófia (PEAC). Asztalitenisz Az Egyetemi Tornacsarnok­ban rendezték meg az 1975. évi pécsi járási asztalitenisz­bajnokságot. A bajnokságra nyolc egyesület küldte el ver­senyzőjét. A legeredményeseb­ben a hosszúhetényi és a bük- kösdi asztaliteniszezők szerepel­tek. Eredmények: serdülő fiúk: 1. Szedlacsek (Lovászhetény). Serdülő lányok: 1. Philipsz (Bükkösd). Serdülő fiú páros: 1. Wágner—Szedlacsek (Lovász­hetény). Ifjúsági fiúk: 1. Orsós (Dinnyeberki). Ifjúsági lányok: 1. Hőgye (Bükkösd). Felnőtt férfiak: 1. Czimber (Hosszúhe- tény). Felnőtt nők: 1. Horváth (Kővógószöllős). Férfi páros: 1. Czimber—Vadkerti (Hosszú- hetény). Vegyespáros: 1. Stei- ler-Hőgye (Bükkösd). Labdarúgás. Új edző, Ditrói 1st- van irányításával kezdték meg a ta- vasz| idényre a felkészülést a Sásdi Építő Ktsz SE játékosai. Az első ed­zésen 27 játékos vett részt, nemcsak a szabadban, de a tornateremben is dolgoztak. Az őszi idényben a Sásdi Építők az utolsó helyről a 12. helyre tornászta fel magát a megyei I. osz­tályban. A tavasszal folytatni szeret­nék a jó szereplést. Az új edző, Ditrói István működésétől sokat vár­nak Sásdon. Sportmozgalom. A Baranya megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vál­lalat legnagyobb megyei bázisa Mo­hácson alakul. A 150 dolgozót fog­lalkoztató üzem vezetői támogatják a sportot. Első lépésként kispályás labdarúgó-csapatot szerveztek, és az üzem területén jórészt társadalmi munkával kispályát építettek. A lab­darúgás mellett az üzem dolgozóinak lehetőség nyílik az asztaliteniszre és a lövészetre is. Kézilabda. Nem újította meg szer­ződését Harmat János, a PMSC NB l-es férfi kézilabda-csapatának inté­zője. Az új intéző Moró Gábor, a csapat volt játékosa lett. Az országgyűlés kultu­rális bizottsága január 22-én ülést tartott a Par­lamentben, ahol dr. Beckl Sándor államtitkár az OTSH elnöke írásbeli és szóbeli tájékoztatója alapján megtárgyalta a sportélet időszerű kérdé­seit. A vitában dr. Sza­bó József baranyai kép­viselő is felszólalt és a következőket mondotta: — közismert a testnevelés I és a sport nagyon fontos szerepe a társadalom és az egyén életében. Különösen jelentős szerepe van az if­júság edzettségének növe- \ lésében, jelenének formálá- ■ sóban, nevelésében. Ezért időszerűnek tartom, hogy az Országgyűlés Kulturális Bi­zottsága e témával foglal­kozik és törvényjavaslat ké­szüljön és sporttörvényalko­tásra kerüljön sor. — A testnevelés és a sportélet jelentős fejlődés­hez több éves tervszerű, igényes és fegyelmezettebb munka hozhatja meg a kí­vánt eredményeket. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a legkülönbözőbb színtű állami, gazdasági, intézményi, társadalmi szer­vezetek vezetésében lénye­gesen meg kell javítani a párt sportpolitikai céljához, a kiadott állami intézkedé­sekhez, a szákmai irányel­vekhez és a szocialista er­kölcs normáihoz való vi­szonyt, ezzel kapcsolatos fe­gyelmet. Nem engedhető, hogy sok területen úgy kö­zelítsenek a fontos társa­dalompolitikai kérdéshez, ahogy pillanatnyi érdekek és indulatok diktálják. A fegyelem lényeges javítása, a magasabb erkölcsi nor­mák betartása és érvénye­sítése nagyobb követelmény legyen oz élsportolókkal, a sokat külföldre járókkal szemben is. — Az egész sportéletün­kön belül nagyon fontos­nak tartom a tömegsport­tal történő szélesebbkörű, igényesebb és hatékonyabb munkát. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a múlt év végén e témát átfogóan, Többek kérésére túránkat a Keleti- Mecsek egyik leghangulatosabb út­vonalán vezetjük. A résztvevők meg­ismerkedhetnek Pusztabányával és a Csurgó-vízeséssel. Személygépkocsival, vagy a távol­sági autóbuszjárattal Zobák-pusztáig megyünk. Innen induljunk el a mű­úton, a kék csík jelzésen északi irányba, melyen kb. 500 méter után elérjük a széles Takanyó völgyét. Utunkat a sárga kereszt jelzésen folytassuk jobb kéz felé, keleti irány­ba fordulva, — az egyre inkább szűkülő völgyben. Kb. 1 km megtéte­le után érjük el a Takanyó forrást. Felérünk a Takanyó széles gerincé­re, melyen jobb kéz felé keressük meg a 38. számjelzésű utat. Ezen az úton kiérünk az új műútra, mely Pusztabányára vezet. Itt tartsuk*meg első pihenőnket, majd a zöld kereszt jelzésen érintjük a Hidasi forrást, majd kb. 20 perces sétával elérjük a Keleti-Mecsek egyik neve­zetességét, a Csurgó vízesést. Tart­sunk itt hosszabb pihenőt, elfogyaszt­hatjuk a magunkkal hozott élelmet, Mai sportműsor Labdarúgás: Előkészületi mérkő­zés: Komló I.—Komló II., Komló, 13.30. Asztalitenisz. Vidék nyugat-bajnok­ság a legjobb pécsi felnőtt verseny­zők részvételével, Székesfehérvár 13.09. Xézilabda. Női Felszabadulási Kupa mérkőzés: Híradótechnika— PMSC Szeged, 8.30. Kosárlabda. Dánffy Antal férfi em­lékverseny a PVSK csapata részvételé­vel, Kecskemét, 8.00. Sportlövészet. Országos légfegyve­res bajnokság a legjobb pécsi ver­senyzők részvételével, Budapest, 8.00. Vívás. Országos junior egyéni és csapat férfi tőrbajnokság a PEAC- versenyzők részvételével, Budapest, 8.00. az ország több megyéjére kiterjedően vizsgálta. Indo­koltnak tartom, hogy most, amikor a tapasztalatok ösz- szegezése, a további tenni­valók megfogalmazása lé­nyegében befejeződött, az OTSH és más illetékes szer­vek részéről tegyék meg a szükséges intézkedéseket. — A sportélet területén még nagyobb bátorsággal és jobb hatásfokkal lehetne felhasználni a meglévő anyagi és szellemi erőforrá­sainkat is akkor, ha kon­centráltabban fontosabb, ki­emeltebb területekre irá­nyulna. Az erőink és esz­közeink egyesítése előre lendítheti a sportélet fejlő­dését. Ezt bizonyítja Pécsett több sportegyesület fúziója, a PMSC munkája is. Ez nemcsak a kiemelt nagyobb városokban, hanem széle­sebb körben vidéken, a fal­vakban is indokolt és le­hetséges. — Több vélemény, meg­jegyzés hangzik el a sport­sajtóval, a nyilvánossággal kapcsolatosan is. Nem le­hetünk hívei, támogatói az elvtelen pletykáknak, intri­káknak. Ezért indokoltnak tartom, hogy a sportszerve­zetek, egyesületek és szak­vezetők, mint felelős embe­rek adjanak őszinte, tárgyi­lagos tájékoztatást a közvé­lemény részére, a sajtó, a rádió és más hírközlő esz­közök munkatársainak. — Végezetül megjegyez­tem, hogy nem értek egyet Beckl elvtárs olyan vélemé­nyével, hogy a fiatalabb nemzedék azért nem akar a -sport területén társadalmi megbízatást teljesíteni, mert általában nem szívesen vé­geznek társadalmi felada­tokat. Ez nem így van. A fiatalabb nemzedék jelentős része, ha megbízást kap közéleti vagy más munkára, annak látja az értelmét, megérti, segíti és támogat­ja azt, többsége becsülete­sen dolgozik, teljesíti meg­bízatását. Indokoltnak tar­tom, hogy a KISZ szerveze­tek részéről is és mások ad­janak több fiatalnak megbí­zatást a sportszervezetekhez végzendő munkára. asztalok, padok állnak rendelkező sünkre, szalonnát süthetünk a kiépí tett tűzrakóhelyen. Vizet vagy teá vigyünk magunkkal, mert a Csurg< vize nem ivóvíz. A pihenő után utunkat a kék csíl jelzésen folytassuk, melyen elérjül a műutat, visszasétálunk Zobákra ahonnan autóbusszal, vagy az ott hagyott járművünkkel érhetünk visszt Pécsre. A túra hossza kb. 10 km menetidő kb. 2 és fél óra. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károty Szerkesztőség és kiadóhivatal 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 — hi — Egyesült Izzó Villamossági RT felvesz nődolgozókat könnyű, tiszta betanított munkára Fehér köpenyt biztosítunk. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁGI RT SOPIANA GÉPGYÁRA, PÉCS, Szalai András u. 8. Üzemgazdasági osztály. — A Dunántúli Napló hétvégi túraajánlata Az országgyűlés kulturális bizottsága javasolja

Next

/
Oldalképek
Tartalom