Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-11 / 309. szám
PREFER: Kudarcmegelőzés Iskolaérettségi vizsgálatok Mohácson Nemcsak a betegséget, az iskolai kudarcot is meg lehet, sőt meg kell előzni, hogy mire az általános iskola első osztályába kerül a gyerek, elérje a korosztályának megfelelő fejlettségi átlagot. Ennek megvalósítását tűzte ki célul a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutató Csoportjának Szegedi Alközpontja az elmúlt évben Mohácson megkezdett kísérleteivel. A felmérések dr. Nagy József, a szegedi József Attila Tudományegyetem docense, a neveléstudományok kandidátusa vezetésével folynak. A mohácsi kísérleti csoportok vezetőjétől dr. Puppi József tői kértünk tájékoztatást a kutatások jelenlegi állásáról,'' vagy ahogy a szakmában ez már elterjedt, a PREFER-ről. AZONOS SZINTRŐL — A PREFER, azaz a preventív fejlettségvizsgáló rendszer eszközei eddig már jó néhány ellenőrzésen átmentek. Az elmúlt év közepén a Mohácson élő összes 5—7 éves korú gyereket megvizsgáltuk. Az országos méretűre tervezett felmérést pedig 1975-ben tartják meg. Célja, hogy az általános iskola első osztályát megkezdő gyerekek megközelítően azonos fejlettségi szintről kezdhessék meg tanulmányaikat. • Milyen területekről igyekeznek adatokat gyűjteni a gyermek fejlettségi szintjére vonatkozóan az új rendszer segítségéve/? — A hagyományos azonosítási adatokon kívül — név, születési hely, lakcím stb. — a gyermek fejlettségét — öt területen vizsgáljuk. A nevelési helyzetben a családi nevelés jellemzőit nézzük, a szülők iskolai végzettségét, a lakás- helyzetet, az óvodáztatási szintet, a település jellegét. A második az anamnézis, mely során megvizsgáljuk a születés körülményeit, a különböző elszenvedett betegségek hatását, valamint az úgynevezett pszichés ártalmakra is fényt derítünk. Az egészégi állapot felmérésekor a testi kondíció, a manipulációs készség, a látás, a hallás, a beszédszervek és az idegrendszer állapota szolgál adatokkal. Ezt követi a magatartás vizsgálata, szorosabban a gyerek viszonya a felnőttekhez, társaikhoz, a rájuk bízott feladatokhoz és a már meglévő magatartási szokásokhoz. Végezetül az intellektuális fejlettségről gyűjtünk adatokat. Ebbe tartozik az anyanyelv, a szám, számfogalom, a gondolkodás és az írás- mozgások fejlettségi szintje. SPECIÁLIS KEZELÉS • Milyen céllal történnek a különböző PREFER vizsgálatok: — A PREFER vizsgálatok tulajdonképpen három szakaszH jugoszláv tv műsorából KEDD. 18.15: Történetek a zenéről. 20.50: Dona Juanita hét esete. SZERDA. 20.00: Cselédlépcső — egyiptomi film. CSÜTÖRTÖK. 22.15: Balett. PÉNTEK. 21.10: Detektívtörténetek. SZOMBAT. 13.25: Labdarúgás: Proletár—Vardar. — 20.30: Párbaj Silvei Creekben — amerikai film. 22.00: Show-müsor. — 23.25: Jégkorong: Jesenice—Olimpija. Az általános szókincsvizsgálatra szolgáló tesztláp. A PREFER-vizsgálat során az egyes tárgya kát kell megnevezni, majd azután a gyűjtőfogalmakra kérdez a kísérlet vezetője. Lehet jelentkezni Gyógypedagógiai szaktanárképzés Budapesten A gyógypedagógiai intézmények jobb szakember-ellátottsága érdekében az oktatási miniszter szabályozta a levelező tagozatú gyógypedagógiai tanárképzést. Ennek megfelelően Budapesten a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán egyéves tanulmányi idő alatt — gyógypedagógiai tanári diplomával — kiegészítő szakos, kétéves tanulmányi idő alatt — pedagógus képesítéssel egyszakos, négyéves tanulmányi idő alatt kétszakos gyógypedagóqiai tanár képesítés szerezhető. A főiskola levelező tagozatára az ország egész területéről lehet jelentkezni. Görgey'és Illés musicalje Király Levente (Balga) és Szűcs András (Csongor) Szentségtörés Szegeden ban történnek. Az orvosi vizsgálat célja, hogy pontos képet adjon az 5—6 éves magyar gyermekek egészségi állapotáról, s egyben kiszűije a fogyatékosokat. A pedagógiai vizsgálat adatokat szolgáltat azokról a legfontosabb ismeretekről, készségekről és tulajdonságokról, melyek az 5— 6 éves magyar gyerek fejlettségére jellemzőek. A kiegészítő vizsgálatok pedig aira derítenek fényt, kiknek van szükségük speciális kezelésekre. • Néhány szót talán az eszközökről, a módszerekről és a várható eredményről. MEGFELELŐ KÖRNYEZETBEN — A különböző vizsgálatok eszközeit úgy dolgoztuk ki, hogy azok alkalmasak legyenek az 5—6 évesek mérésére, de egyben a 4 és 7 évesekre vonatkozóan is állandó támpontként szolgáljanak. így a tesztekben szerepelnek olyan elemek is, amelyek túl köny- nyűek, de olyanok is, amelyek megoldhatatlanul nehezek. Talán néhány szót még a módszerekről. Legelső feladatunk, hogy a vizsgált gyerek számára megfelelő környezetet teremtsünk, amely szorongás- mentes, felszabadult légkört jelent. Ha ezt nem tudjuk elérni, akkor a felmérést el kell halasztani, mert mindenféle kényszerítés hamis eredményt ad. Az így szerzett adatok alapján azután könnyen megállapítható, hogy az ötéves gyerek egy év múlva alkalmas-e arra, hogy megkezdje tanulmányait az első osztályban. Ha nem, akkor egy iskola előkészítő csoportba osztjuk, amelyből Mohácson két, Kölkeden és Homorúdon pedig egy-egy tagozat működik. Ezzel a módszerrel megoldható, hogy mind kevesebb lesz azoknak a gyerekeknek a száma, akik magukba roskadtan a sarokba bújnak, vagy pedig kitöréseikkel jelzik, hogy még alkalmatlanok az iskolai munkára. F. J. Bizonyára sokan kapták fel rosszallóan fejüket Szegeden, amikor az Egy fiú és a Tündér című zenés álomvígjáték plakátján a szerephősök névsorát olvasták. Micsoda szentség- törés, musical Vörösmarty Csongor és Tündéjéből? Kár, hogy ott és rögtön nem tisztázódhat mindaz, amit pedig Görgey Gábor, a darab librettójának szerzője írt művéről: „Ez a zenés álomjáték, amit Illés Lajossal — ,az Illéssel' — együtt irtunk, nem Vörösmarty Mihály halhatatlan remekének, a Csongor és Tündének az átdolgozása. Inkább azt mondhatnám, hogy a világirodalom egyik nagy vándortémájának új, mai megfogalmazása. Ez a mi Csongorunk mai fiatalokról szól, zaklatott, türelmetlen, lázadó fiatalokról." Cyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervező különleges térhatású, kettős alakot ábrázoló szoborcsoportja az összes díszlet a nyolc képben változó darabban. S csupán a forgó- színpad adta lehetőség szerint képzelhetjük hol a választás elé állító hármasútnak, hol kocsmának, hol pedig az éj országának. A plasztikus, figurális díszlet között játszódik le Csongor és Tünde útkeresése, majd egymásratalálásának története számos igen szépen sikerült dalbetéttel megtűzdelve, a Jászai-díjas Sándor János rendezésében. Az álomvígjáték négy szereplőjével, a Csongor Szűcs Andrással, a Tünde Faluhelyi Magdával, a Balgát alakító Jászai-díjas Király Leventével, az Ilma Martin Mártával és a karmester Makláry Lászlóval, a Szegedi 'Nemzeti Színház fiatal művészeivel beszélgettünk az új magyar musicalről. — Nagyon sok szó esett arról, hogy most ez végül is Vörösmarty Csongor és Tündéje, vagy valami más — mondja Király Levente. — Remélhetőleg a darab megtekintése után ez végképp tisztázódik. Ez nem valamiféle elkülönülni akarás a klasszikus mű szellemétől, inkább aktualizálás. A Csongor Szűcs András is hasonlóképpen vélekedik: — Teljesen igaznak érzem az író megállapítását a figurámról, amely szerint, bennünk, mai fiatalokban él a töb- betakarás. — Műfaja szerint a könnyű kategóriába tartozik ez a darab — mondja Faluhelyi Magda, — ennek ellenére olyan problémákkal kerültünk szembe mint a beat-éneklés. A főiskolán ezt nem tanították. Martin IMárta a darab sze- leburdi Ilmáját alakítja. — Nagyon szép és nagyon mai darabnak tartom, remélem a közönség is. Görgey librettója sikeresen épült a klasszikus előd problémavilágára, természetesen mai módon. Talán így többen kapnak kedvet arra is, hogy Vörösmarty művét is megtekintsék. Illés Lajos csaknem másfél évtizede áll a beat-zeneszer- zők élvonalában. Ezúttal is legalább egy féltucat slágerszintű betéttel rukkolt elő. A kitűnő zenét a Fortuna-együt- tes és a Szegedi Nemzeti Színház zenekara tolmácsolta, Makláry László vezényletében. — Kevesen hitték, hogy megoldható a beat-zenekar és a szimfonikusok együttjátszása. A sikereink és a kritikák is azt bizonyítják, hogy helyes volt erre vállalkozni. / Az elmúlt évadban a szegediek műsorán is szerepelt a Pop-fesztivál, amelyet hamarosan a Pécsi Nemzeti Színház is előad. Remélhetőleg az Egy fiú és a Tündér is eljut hozzánk. Füzes János Most fényképeztesse gyermekét! Gyermekfotónál a megrendelés összege után, 100 FORINTONKÉNT 1 DB AJÁNDÉK LEVELEZŐLAPOT ADUNK. Minden 20. megrendelőnk részére 18x24-es nagyítást ajándékozunk. CSAK NOVEMBER 11-TŐL DECEMBER 20-IG. FÉNYSZOV II. MŰTERME Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 5. Telefon: 12-724. mi lesz a fioten ? MOZI A rendezés, fényképezés bravúrjának mondják a Macskajáték filmváltozatát. Az előzetes híradások felsőfokon beszélnek Dayka Margit nagyszerű színészi teljesítményéről. Képünkön: jelenet a filmből. Színes, szinkronizált francia bűnügyi víqjáték a Magas, szőke férfi, felemás cipőben. TELEVÍZIÓ A magyar balettművészet nemrég elhunyt nagy klasz- szikusának, Harangozó Gyulának állít emléket egy koreográfiájának felidézésével a tévé, kedden a 2. műsorban. A Nyitott Könyv szerdai adásában Vészi Endre: Tériszony című novellájának tévéváltozatát láthatjuk. Csütörtökön a 2. műsorban közvetítik Hubay Miklós kétrészes drámáját a Nemzeti Színházból. A Szinház a cethal hátán a 16. századi Magyarország izgalmas hatalmi és művelődési viszonyait mutatja be. Vajon forradalmár-e az, aki egy kis hétvégi protestánssal űzi el unalmát? — kérdezi Rubio, haladó spanyol író, szellemes, groteszk játékában, amelyet Eqy icipici autó címmel látunk pénteken a 2. műsorban. Vasárnap Madách: Csák végnapjai című drámáját közvetítik két részben, Ke- resztury Dezső átdolgozásában a Nemzeti Színházból. SZÍNHÁZ Kedden Nagykanizsán mutatja be a kaposvári színház Vekerdi Tamás: Történetek Rákóczi életéből című történelmi játékát. Pénteken Kaposvárott kerül sor a bemutatóra. Zalaegerszegen a Pécsi Balett vendégszerepei kedden, a Balettek fehérben c. műsorával. Szekszárdon a pécsi operatársulat játszik szombaton. Verdi: Trubadúrját adják elő. Pécsett, a Kamaraszínházban pénteken kerül sor Sárospataky István: Zára című tragédiájának sajtóbemutatójára, majd szombaton az ősbemutatóra. Képünkön Petényi Ilona, az előadás egyik főszereplője. KIÁLLÍTÁS Csütörtökön délután nyílik a vajdasági Topolyai Művésztelep kiállítása a Déryné utcai kiállítóhelyiségben. Pénteken este a Doktor Sándor Művelődési Központban nyílik Berde Béla és Tárcái Béla miskolci fotósok kiállítása a Mecsek Fotóklub rendezésében. Hétfői □