Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-06 / 305. szám
1974. november & DUNÁMTÓL! NAPLÓ 3 November hetedikétől a mozikban Szovjet filmek fesztiválja A magyar filmforgalmazó szervek minden évben rendezvénysorozattal emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, Ennek keretében szovjet filmeket mutatnak be. Az idén azonban hazánk felszabadulásának harmincadik évfordulóját is ünnepeljük. Ezért a minden évben megrendezett szovjet filmek hete most nagyobb rangot kapott: november hetedikén megnyílik a szovjet filmek fesztiváljc. Ezzel a filmforgalmazó szervek már most kapcsolódnak a fel- szabadulás harmincadik évfordulójának ünnepségsorozatához. Űj és régi szovjet filmeket mutatnak be, amelyek a sok- nemzetiségű szovjet nép életét, múltját, jelenét, küzdelmeit a szocializmus építő munkáját ismertetik meg a magyar mo- zinézőkkel, Ä fesztivál keretében szovjet filmművész küldöttség érkezik Magyarországra. A tervek szerint Budapesten, g Szovjet Kultúra Házában fogadják őket Országszerte sok kiváló szovjet filmet vetítenek majd. A Baranya megyei Moziüzemi Vállalat elsősorban a Nagyezsda című alkotással ünnepli a fesztivált Mark Donszkoj filmje a fiatal Leninről szóló filmtrilógia harmadik, befejező része. Ebben költőien mondja ei Lenin és Krupszkaja szerelmét. Krupszka- ját egyébként A tónál című Hit jelent rsevelősiylőnek lenni! Oklevél — családi neve Először tüntettek ki nevelőszülőket Nevelőszülőnek lenni! — ez a fogalom sokértelmű. Mert a kiszámíthatatlan élet évezredek óta erre a szép megoldásra késztet felnőtteket, gyerekeket: a nem édesanya, nem édesapa nevelő-gondozó munkájára. Az éppen 70 éves magyar állami gondozó hálózatban ma közel félezer pécs-baranyai család nevel állami gondozásban lévő kisgyerekeket. Pótolni akarva a szeretettel áthatott kis közösség hiányát. Hogy ez miképpen sikerül? — Valószínűleg félezer módon. Hiszen az emberi kapcsolatoknak a pszichológia tudományával sem pontosan megmagyarázható szövevényében él a „fogadott gyerek” és film főszereplője: Natalja Bje- lohvisztyikoVa alakítja. Bemutatják a Halló, itt Iván cár! című filmbohózatot is, amely a híres írónak, Mihail Bulgakov- nak Iván Vasziljevics című színműve nyomán készült. Bulgakov ebben a művében a XVI. és a XX. század idősíkjait hozza közel egymáshoz. Fantasztikus, groteszk, vidám film egy feltalálóról, aki időgéppel kísérletezik, hogy bebizonyítsa: a technika képes legyőzni a tér és az idő problémáját. Bemutatjuk c Kard és Kereszt című filmalkotást is, amely a poroszok XIII. századi lázadó vezéréről, Mantaszról szól. Az édes szó: szabadság című alkotást, egy az illegális kommunista mozgalomról készült filmet. Vetítik az igen népszerű Ruszlán és Ludmilla című művet, A fej nélküli lovast, az Égő hó-t, a Facsemeték-et A szovjet film fesztiválja a Baranya megyei Moziüzemj Vállalat szervezésében az egész megyére, a legkisebb falvakra, üzemi mozikra is kiterjed. Műemléki albizottság ülése Pécsváradon Intézkezési értékes népi műemlékeink megóvására Tartalmas munkát végzett a Baranya megyei Műemléki Albizottság márciusi szigetvári ülése óta, mint az dr. Görcs László elnök tegnapi beszámolójából kiderült Ezúttal Pécs- vóradot választották a tanácskozás színhelyéül, ahol a művelődési házban a község vezetői látták vendégül az albizottság tagjait majd a délutáni órákban megtekintették a várat Az albizottság az elmúlt fél esztendőben Mágocscm kiállítást rendezett — Műemlékeink címmel. Gazdag fotóanyagot készített a baranyai népi műemlékekről, festett református templomainkról. A megyei sajtóban főleg Szigetvári János építészmérnök, az albizottság titkárának közreműködésével többször is hangot kapott népi emlékeink védelmének szükségessége. Novemberben újabb akció indul értékes emlékeink felkutatására. Á legnagyobb jelentőségű munka azonban a most elkészült lista, amelyet az Országos Műemléki Felügyelőség kiegészítésével a Baranya megyei Tanács építési és közlekedési osztálya a jövőben felhasznál, amelynek alapján a népi emlékek megóvására, későbbi célszerű használatára operatív intézkedéseket tesz. Az albizottság ülésén tudományos igényű előadások hangzottak el: Szigetvári János a baranyai faluképekről, szépséges védendő értékeinkről tartott ismertetőt. Közben egy kisebb kiállítás keretében bemutatta a PTV-bew iwasí elkészült tervet, amely szerint meg lehet menteni a magyarlukafai oszlopos talpasházat, a dél-zselici emlék egyedülálló Baranyában. A tervek szerint a népi üveges mesterséget kívánják majd a házban bemutatni. Mándoki László, a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője a baranyai református festett templomokkal kapcsolatban egészen új ismeretanyagot mutatott be. Eddig az ormánsági templomok voltak a kutatók érdeklődésének középpontjában. Mándoki László felhívta a figyelmet a mere- nyei, patapoklosi, s látványos diafilmekkel mutatta be a közelmúltban felfedezett garéi templom festett kazettáit Maróczky Erzsébet építészmérnök. az OMF munkatársa a baranyai műemlékhelyreállítási munkáiról tájékoztatta az albizottságot L JL Kezdeti nehézségek után Jól vizsgáztak a jegyadó automaták November 7-től kalauz nélkül közlekednek Pécsett a 39-es autóbuszok A 'létszómhlóny sokszor teremt nehéz helyzetet a pécsi tömegközlekedésben. Előfordul, hogy garázsban áll a kocsi, mert nincs kalauz, a megállókban utasok maradnak le, mert kevés a járat. A Volán a gondok orvoslását a jegyautomatós — kalauz nélküli — rendszer megvalósításától várja. Elsőként a 39-es vonal kocsijait szerelték fel a Szovjetuniótól vásárolt készülékekkel. A május 31. óta tárté kísérlek eredményéről Kálsecz Károly- főt- pécsi személyforgalmi osztályvezetőtől kaptunk tájékoztatást: — Az autómat Ők kezdetben nem váltották be reményeinket Elnyelték « forintokat, félbe- szabták a jegyeket és kezelésük még e megfigyelőként szolgálatot teljesítő kalauzoknak is gondot okozott Problémát jelentett a szovjet pénzérmékhez készült súlyzárak átállítása, amit még növelt az egy- és kétforintos közötti sűlykülőnb- séq is. Segítségül hívtuk a készülék szovjet konstruktőrét, aki kisebb átalakításokkal megoldotta a problémát. Ennek eredményeként augusztusban mór minimális volt a hibák száma és nagyrészt megszűntek az utazóközönség panaszai is. Arra a kérdésünkre, hogy a 39-es után mikor kerül sor a többi vonalra, a következő választ kaptuk: — Terveinket csak szakaszoson, hosszabb távon tudjuk megvalósítani. Ahhoz ugyanis, hogy a csuklós kocsik -kalauz nélkül közlekedjenek, számos közlekedésbiztonsági előírásnak kell megfelelnünk. Hosszabb leóllóöblökre van szükség, javítani kell a megállók megvilágítását, továbbá olyan jelző- és biztonsági berendezésekkel kell felszerelni q kocsikat, amelyekkel a vezetőfülkéből is figyelemmel lehet kísérni az utasok mozgását. Izéknél anyagi kihatása igen jelentős, megvalósításuk ezert több gondot jelent, mint maga a jegyautomata, A kísérleti Időszakot értékelve a Volán elégedett az eredménnyel. Ezért is határozott úgy, hogy november 7-én üzemkezdettől a 39-es Járatokat kalauz nélkül közlekedteti. Az ehhez szükséges műszaki feltételeket biztosították, így nincs akadálya, hogy a kísérletet egy újabb jelentős szakasz indításával folytassák. Mi hárul ebből az utasra? — Minden további félreértés elkerülése végett orra hívjuk fel az utasok figyelmét, hogy az automaták csakis 2 forintosokkal működnek — tájékoztatott Erdő János személyforgalmi főosztályvezető. — Tehát sem egyforintosokat, sem más aprópénzt ne dobjanak a készülékbe, mert ezzel csak nehezítik az utazást. Kérjük, hogy a jegyváltás módjára is legyenek figyelemmel. Egy kétforintos érme bedobása után ütközésig kell lenyomni a billentyűt, majd letépni a nyílósEan megjelenő jegyet Több Jegy váltása esetén is egyenként kell ismételni a műveletet Hiba esetén a készüléket a végállomásokon azonnal javítjuk. A Volán a 39-esew vizsgáztatja a csuklós autóbuszok kalauz nélküli rendszerét A tapasztalatoktól függ, hogy mikor terjesztik ki azt a többi csuklós járatokra. Az UNICEF segíti a gyerekeket Mint minden évben, Idén te forgalomba kerülnek az UNICEF képes levelezőlapok, melyet borítékkal együtt árusítanak. A szép kivitelű képes levelezőlapokat öz UNESCO gyermeksegéiy szervezete az UNICEF adja ki és a bevételét a gyermekek segélyezésére fordítja az alábbi jelmondat jegyében: Az UNICEF segíti a gyermekeket, segítse 6n lg az UNICEFETI A PIÉRT Kereskedelmi Vállalat pécsi kirendeltsége ez évben Is az akció hasznának összegét az Országos Béketanács útján az UNICEF részére befizeti. Vendégszereplés a Pécsi Nemzeti Színházban Az Országos Rendező Iroda meghívására Pécsre érkezett és bemutatkozó műsort adott a PIRIN Bolgár Állami Népi Ének és Táncegyüttes hétfőn a Nemzeti Színházban. A tűmé során Pécs után tegnap már Szekszárdon léptek fel, később ezzel a több mint kétórás műsorukkal hazánk több nagyobb városát felkeresik. Az együttes 60 tagú, többsége fiatal, előadásukat a sokoldalúság jellemezte, lendületes, temperamentumos bemutatót láthatott a pécsi közönség. o nevelő szülő. Sokszor melegebb szeretetközegben, mint édes szülőknél volna, máskor talán emberileg-pedagógiailag sikertelenül, de a nagy átlag szerint sikeresen. Mint Lantos József, a Megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztályának helyettes vezetője ünnepi beszéoé- ben elmondta: a tapasztalatok •szerint a családba került állami gondozott kisgyerekek iskolai tanulmányi eredménye javul és lelki egyensúlya viszonylag jobban helyreáll. Sőt, nem egy busás takarékbetétkönyvvel, gazdag nászajándékkal kiházasítva búcsúzik el a nevelőszülőktől. Illetve el sem búcsúzik, mert az érzelmi kapcsolat már életre- szóióan megkötődött közöttük. Tegnap délelőtt, a pécsi Boldogság Házában, az Egyetem utcai Általános Iskola énekkarának közreműködésével tüntettek ki 25 nevelőszülőt, 2 ezer vagy egyezer forintos pénzjutalommal és oklevéllel. Az ünnepségen, amelyen az MSZMP Baranya megyei Bizottságának képviseletében Üjvári Jenő, a pécsi Városi Tanács képviseletében pedig dr. Ásvány Lajos igazgatási osztályvezető vett részt — a virágcsokrok, a kitüntető oklevél és pénzjutalom mellett azzal a szándékkal is elismerték a nevelőszülők megfizethetetlen értékű munkáját, hogy ezután rendszeresen — és hasonló módon — jutalmazzák majd meg többnek a fáradságos, áldozatos munkáját. Most pedig a komlói Auth Jánosnak, a pécsi Somogyi Sán- dornénak, a komlói Hajnal Jánosodnak, a pécsi Földi Józset- nének, a mohácsi Hegedűs Mihálynak, a pécsi Baji Sándorjának, a homorúd! Mitus Ferenc- nének és Mitus Jánosnénak, a pécsi Weisz Károfynénak, a sombereki Wirth Károlynak, a somogyhárságyi Horváth Józsefnek, a pécsi Magyar Béláné- nak, a pécsi Bende Jenőnének, a komlói Marosán Albertnértek, a homorúdi Tatai Józsefnének, a pécsi Ottó Lászlónénak, Sza- nyi Sándornénak és Magyarosi Ernőnének, a komlói Solymosi Józsefnének, a mohácsi Filippi- vocs Györgynének, ö siklósi Puskás Bélánénak, & sellyei Füzes Máriának, a godisai Kö- tönyi Sándornénak, a siklósi Jeszenszky Györgynének, a szentlőrinci László Károlynak adták ét a jutalmakat, illetve kitüntetéseket, Utána hat nevelőanyát kérdeztünk meg: — „Megéri?" — Mind a hatan úgy vélekedtek: — „Pénzért semmiképpen. De a szeretetért, igen!" F. D. Pécsett a „CSILI™ Sós Imre színpada Szerdán este 19 árai kezdettel a dr. Doktor Sándor Művelődési Központban a Pesterzsébeten működő „CSILI" Sós Imre irodalmi színpada mutatkozik be a pécsi közönségnek. Két groteszk játékot adnak elő, ■az egyiket dr. Szódy Szilárd rendezésében, — aki a pécsi irodalomszeretők előtt nem ismeretlen, — Nyerges András: Disznók című groteszkét, valamint Dévényi Róbert rendezésében Romain Rolland: LILUL1 emu dombját mutatják bet. Ananász, naráncseper, szívacstök Trópusi vízinövények a Tanárképző Főiskolán A trópusi vízinövényeket és apró halakat bemutató nagyméretű akváriumszekrénnyel gazdagodott a Pécsi Tanárképző Főiskola növénytani tanszéke. Két sorban húsz ragasztott üvegmedence található mintegy hatvanféle vízinövénnyel. Felfedezhetjük többek között az átokhínárokat, vízipáfrányokat, a forrósmohákat, a vízijácintot, a szé- Icelyfüvet, a vízkehely-, a süllőhínár-, valamint a ruca- őröm fél éket is. Egy-két hét múlva a trópusi, édesvízi apró halok — legalább negy- vén féle — kerülnek a medencékbe. Gondozásukat az idén alakult akvarisztika! szakkör tagjai vállalták. A 2,5x5,5 méter nagyságú, részben üvegből készült szekrényt hátulról fehér, sárga és lila neon világítja meg, mellyel a napfény hatását kívánják biztosítani. A főiskola dolgozói felszerelték méq a kapcsoló falat és a levegőt a vízbe áramoltató kompresszort is. Az L-alakú tanszéki folyosóra ezen kívül más újdonságok: a hallgatók tanulását segítő szemléltető eszközök is kerültek. Egy állandó kiállítás a különféle terméstípusokat mutatja be: minteqy kétszáz féle termést vonultqt fel: például a kókuszdiót, ananászt, narancsepert, szivacstököt és az indiai lótuszt. Kivilágítható vitrinekben a gyakorlati órák anyagát szemléltetik: a vitrin állományát kéthetenként cserélik. A falon hatalmas táblák sorakoznak bemutatva a ritkaszép nö- vényföidrajzi egységeket; jelenleg fotók, növényi lenyomatok érzékeltetik az Alacsony- és Magas-Tátra, a Kis- és Nagy-Fátra változatos növényvilágát. Másik két szekrényben — hetenként cserélve — a rendszertani anyagot állították ki. Az új akváriumszekrénynél szintén üveg vitrinek sorakoznak trópusi vízinövények préselt példányaival, fotóival, valamint leírásaival. A