Dunántúli Napló, 1974. november (31. évfolyam, 300-328. szám)
1974-11-17 / 315. szám
A Baranyában élő nemzetiségek helyzetéről tárgyalt a Megyei Tanács Nem a számok függvényében... Gondos előkészületek utón, nagy érdeklődés közepette került sor november 11-én Pécsett, Baranya megye Tanácsának ülésére, melynek keretében megtárgyalták a megyében élő nemzetiségek helyzetét. A vitaindítót Takács Gyula elnökhelyettes terjesztette elő — a Baranya megyei Tanács Nemzetiségi Bizottsága egyetértésével. Valós képet kapni a tényleges helyzetről — ez volt az előkészítő munkálatok központi célkitűzése és ezt az ügyet szolgálták a felszólalók is. És természetesen az előrelépés ügyét. A velünk egy hazában élő nemzetiségek minden gondja és öröme a miénk, mint ahogy közösek a közös haza építésének gondjai is. A nemzetiségeit-lakta Szederkény új, korszerű utcasora, Fotó: Szokotal A nemzetiségi kérdés hazánkban elvi kérdés — a nemzeti lakossággal való törődés, a nemzetiségi jogok biztosítása tehát nem lehet a számok függvénye. Ez volt a tanácsko- „ zás kiindulópontja, bár a számok tekintetében is a lehető legpontosabb kép kialakítására törekedett. A Megyei Tanács megbízásából a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pécsi Kihelyezett Tagozatának munkacsoportja dr. Hoóz István professzor vezetésével demográfiai felmérést végzett a megye 82 nemzetiségek-lakta településén, számos jel utalt ugyanis arra, hogy a népszámlálás bemondáson alapuló adatai nem tükrözik a tényleges helyzetet. Az 1970-es népszámlálás szerint 14 ezer ba-o- nyai polgár vallotta magát német anyanyelvűnek és 87P9 délszlávnak. A most végzett vizsga tatok eredménye: 47 ezer német nemzetiségű és 13 ezer délszláv nemzetiségű lakosa van Baranya megyének. Kevesebb gyermek Az új szemléletű vizsgálat a nemzetiségekhez való tartozás megállapításánál a származást, a nyelvtudást és a sajátos szokásokat vette alapul. Egy érdekes megállapítás: az anyanyelvi bevallás és a nemzetiségi hovatartozás a délszlávok- nál nem tért el egymástól jelentős mértékben, a német nemzetiségű lakosságnak azonban csak mintegy harmada — elsősorban az idősebbek —, vallották magukat német anyanyelvűnek. Megyénk -é- met lakossága egyébként 230 községben él, nincsenek tehát kimondottan nemzetiségek-lak- ta körzeteink. A délszlávok a megye 119 községében laknak. A nemzetiségi lakosság döntő többsége falusi, bár az urbanizációs folyamat viszonylag gyors, % különösen a fiatalok nagy tömegei hagyják el szüleik házát Járásaink közöl a mohácsi »evezhető nemzetiségi járásnak — üt ugyanis egyedül a német lakosság aránya 46,8 százalék. A nemzetiségek aránya a megye összlakosságához viszonyítva csökkenő tendenciát mutat, amit egyéb okok mellett a viszonylagos elöregedés ténye magyaráz. 1920-ban meg 100 német asszonyra 359 gyermek jutott — a délszlávoknál 320, —, szemben a magyarok 275 gyermekével. Ma a következő a helyzet: a legnagyobb a gyermeklétszám a magyar lakosság körében (226), őket követik a németek (201) és délszlávoknál mindössze 192 ez a szám. A nemzetiségek egyenjogúsága szempontjából az anyanyelvhez való jog mellett döntő jelentőségű tényező a gazdasági helyzet, az életszínvonal alakulása. A Megyei Tanács anyaga ezzel kapcsolatban megállapítja: a nemzetiségi lakosság többsége a mezőgazdaságban dolgozik. A 82 nemzetiségi község 30 termelőszövetkezetbe tömörült. A termelőszövetkezeteken belül nemzetiségi feszültségeknek nyomuk sincs. Számos nemzetiségi termelőszövetkezet — mint például a bólyi, babarci, szajki, lippói, borjádi, újpetrel, villányi —, a megyei, sőt az országos átlag feletti eredményeket ér el, ami természetesen a jövedelmi viszonyokban is kifejezésre jut. Szépülő gazdagodó falvak A nemzetiségi községek kereskedelmi, szociális. egészségügyi és kulturális ellátottsága a törődés legbeszédesebb bizonyítéka. 1973-ban a nemzetiségi községekben a tanácsi költségvetési kiadások 4 százalékkal, a fejlesztési alap terhére történt kiadósok pedjg 1ó százalékkal voltak magasabbak a lakosság arányánál. Az egy lakosra jutó fejlesztési kiadás 154 forinttal volt magasabb a nemzetiségi községekben, mint a megye összes községeiben. Vizsgálat tárgyát képezte <s lakáshelyzet A német falusi lakosság 93,9 százaléka, a délszláv lakosság 97 százaléka él saját-házban. Különösen a nemet nemzetiségű falusi emberek lakásviszonyai kedvezőek: rendkívül sokan építenek új házakat, s az épülő új házak túlnyomó többsége, kettő, illetve annál több szobás A társadalmi közérzet megbízható kifejezője a lakásépítő kedv. De ugyanilyen jelentőségű a közéletben való részvétéi is. A nemzetiségi lakosság körében szembetűnően erős a pozitív tartalmú lokálpatriotizmus. öt községben nemzetiségi nyelven Íródnak a községkrónikák, s további 15 helyen határozták el, hogy a jövőben ezt ők is így csinálják. Élénkek és tartalmasak a nemzetiségi községek tanácsülései. A községi tanácsok összetétele mindenütt kifejezi a nemzetiségi összetételt. A megyei tanácstagok 11 százaléka nemzetiségi. A nemzetiségi községek irányítását 42 községi tanács végzi. A 42 tanácselnök közül 14, a titkárok közül 10 beszéli a német, illetve délszláv nyelvet. A tanácsapparátusokban ugyanakkor 101 ilyen dolgozó van. Anyanyelvű kultúra A nemzetiségi lét hordorója természetesen az anyanyelv. Nemzetiségi politikánk középpontjában éppen ezért az anyanyelvi kultúra erősítése, fejlesztése áll. Hallatlanul fontos ugyanakkor az általános műveltség emelése is. Az e téren elért eredményeket jól érzékelteti a következő néhány szám, A 20—24 éves nemzedék esetében a németeknél 22,9, a délszlávoknál 14,1, a magyaroknál pedig lő,9 százalék az érettségizettek aránya. Hatvankilenc olyan iskola van Baranyában, ahol a két nemzetiségi nyelv valamelyikét oktatják. Német nyelvet 54, szerb-horvát nyelvet 18 iskolában tanítanak. Az iskolák körzetesítése a nemzetiségi falvak esetében is jellemző folyamat: a körzetesített iskolák magosabb színvonalon, kedvezőbb feltételek között biztosítják az anyanyelvi oktatás lehetőségeit is. Pécsett szerb-horvát nyelvű általános iskola, német tannyelvű gimnázium működik. A Pécsi Tanárképző Főiskola német és délszláv tanszéke a nemzetiségi kultúra és szakemberképzés országos rangú és jelentőségű fóruma. Az anyanyelvi oktatás, a nemzetiségi tudat kialakítása azonban nemcsak iskolai feladat. Az alapokat az óvodákban kell megteremteni. A nemzetiségi nyelvet is használó óvódák száma 17, a csoportok száma 35, a foglalkoztatott gyermekek száma pedig közel 900. A nemzetiségi iskolákban 102 nevelő oktatja az anyanyelvet, Erősödnek a nemzeá- ségi öntevékeny együttesek, mindenekelőtt a néptánc-mozgalom. Baranya megyében ez idő szerint 20 nemzetiségi táncegyüttes, 31 ének- és zenekar, 11 színjátszó együttes működik. Megvalósult a régi vágy: működnek a nemzetiségi báziskönyvtárak. A német báziskönyvtár Pécsett, a délszláv Mohácson kapott helyet, Őszintén a gondokról Sok minden történt tehát nemzetiségi politikánk szellemében. A Megyei Tanács ülésé azonban nem egy idealizált kép megrajzolására töre-r kedetb A tanácsülést megelőző helyszíni beszélgetések — ilyen volt például a Tanárképző Főiskola nemzetiségi tanszékeinek hallgatóival folytatott beszélgetés —, és a vitában elhangzó felszólalások is érintették a legfontosabb kérdést s ez a nemzetiségi tudat kérdése. A lehetőségek széles köre adott, ha ez a kör még nem is teljes. A tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy a nemzetiségi helyzetet bizonyos kettősség jellemzi. Nevezetesen: sok minden hiányzik még, s ugyanakkor sok az olyan lehetőség, mely már adott, de az érintettek nem élnek vele. A Tanárképző Főiskola déi- szláv-anyanyeivű hallgatói szenvedélyesen szóltak a Rotálok körében tapasztalható közömbösségről. Mi okozhatja ezt? Kor divatja, műveletlen- ség, vagy a kiközösítéstől való félelem? Azok is ritkán használják anyanyelvűket, akik jól beszélik. A nemzetiségi származású Rotálok egy jelentős része nemzetiségi öntudat nélkül él. A nemzetiségi öntudat kérdése felveti a nemzetiségi értelmiségiek felelősségét. Közel 500 nemzetiségi származású értelmiségi él és dolgozik megyénkben, közéleti súlyuk azonban közel sem ilyen nagy. Sok szó esett az anyanyelvi oktatás gondjairól. A német nemzetiségű tanárjelöltek elmondták például: nincs gyakorló iskolájuk, tanulmányi idejük alatt nem ismerkedhetnek meg az általános iskolai tankönyvekkel. A tankönyvellátás a nemzetiségi iskolákban általában nem kielégítő. Szó e.ett arról is, hogy a nemzetiségi nyelvet számos iskolában reggel 7—8-ig, illetve délután 4—5 óra között oktatják. Ez plusz-teher, ilyen áldozatvállalásra csak kevesen készek. Nincs igény... Nincs igény — tehát nem kell semmit tenni... Ez a téves nézet és gyakorlat, sajnos, általánosnak mondható. Tanácsi vezetők, közművelődési területen dolgozó vezetők és szakemberek nagyon sokszor hivatkoznak erre, illetve har.z- náljók fel védekezésül a semmittevésük, közömbösségük ellen a nemzetiségek körében ténylegesen tapasztalható közömbösséget. A Megyei Tanács utasította a községi tanácsokat, hogy még a jelen tanácsciklus alatt minden nem- zetiségek-lakta községben tűzzék napirendre a kérdést. Ugyancsak határozatban utasították az érdekelt községeket, hogy 1975-ben minden olyan községben, ahol a nemzetiségi lakosság arányszóma eléri a 30 százalékot, rendszeresítsék a kétnyelvű feliratokat, az utcákon is, a falvak nevét feltüntető táblákon is. Furcsa dolgok is kiderültek. Francia, vagy egyéb „előkelő" idegen nevet bárki adhct gyermekének — a nemzetiségi keresztnevek elfogadtatása azonban valóságos kálvária. Nincsenek a nemzetiségek nagyjairól elnevezett utcáink, s meglehetősen esetleges a nemzetiségi nyelven alkotó írók-költők publikálása is. Régi igény és terv a pécsi nemzetiségi klub. A Megvei Tanács pártolólag foglalt állást, mint ahogy a nemzetiségi óvodák fejlesztését is tervbe vette. Támogatni kelt a honismereti mozgalmat a nemzetiségi falvakban. ösztönözni kell o nemzetiségi lokálpatriotizmust a hagyományok gyűjtésére — mondja ki a határozat, s ugyanakkor felkéri a Levéltárat: jelentessen meg tematikus számot a nemzetiségiek története tárgyköréből. Nem teher — érték A nemzetiségi probléma, a nemzetiségek léte a Duna- medencében évszázados tehernek számított. A szocializmus viszonyai között, a lenini nemzetiségi politika szellemében ez a teher fokozatosan különleges értékké alakul. Az egymás országaiban élő nemzetiségek hidat képeznek az országok és nemzetek között, eltéphetet'en szálakkal kapcsolva össze, népeket. országokat, kultúrákat. A nyelvtudás a politikai, gazdasági és kulturális integráció korában csak növeli az egymás országaiban élő nemzetiségek értékét. Elkötelezettség a hazához, amelyben élnek, s szoros érzelmi, nyelvi és kulturális kötődés az anyaországhoz — ez a nemzetiségek híd szerepének alapja a szocialista társadalmakban. És ennek a hídnak az erősítése minden érdekelt országnak és népnek érdeke — magától értetődő kötelességünk tehát, hogy ne a lélekszóm függvényében és ne csak a kinyilvánított igényelt szintjén foglalkozzunk nemzetiségi politikánk gyakorlati, s minél maradéktalanabb megvalósításával. Békés Sándor DÉR ENDRE ŐSZI CSODÁK Csoda történt reggelente minden ászon. A majoron sebesen vágott át a kerékpár; az apa, az ács a nyeregben, a fiú a vázon. A gyerek dideregve húzta össze magát a rideg kora őszi szélben. Nem hajnalodott még, s a fiú félig aludt Sivár homályban aludt a tanya is. Körötte égig komorló jegenyék. Á munkahelyre értek. Épülő pajta meredt eléjük, feketén, s félelmesen. Tompán zörmölt a sötétben a munkatársak „jó reggelt”-je. S ekkor jött a csoda. Az ács megállott fenn, a tetőn, s baltáját valamelyest megemelte. S ekkor — mintha e jelre — megfeszültek az ácskarok, s a szerszámok ledobbaníck. S ekkor — mintha e jelre — széthasadt a sötétség függönye keleten, s a Nap vakító fénnyel bukott elő. S megbí- borlott a szürke rét, ezer s ezer virága tündökölt, madárhang csattant a burjánbokorban — e a messzi magasban kigyúltak a gomolyfelhők ... Ma már köznapion kezdődnek a hajnalok. Messzibe vesztek az egykori ácsok, régi jó ismerőseim, egyedül az öreg ács kél már talpra közülük — kora őszi hajnalokon. Megnyikorgatja a kútgé- met a homálykodó udvar közepén, vizet mer a dézsába, megtölti az ütött-kopott bádogkádat, majd artézi vízért is elballag két piros- kantával. Görnyedt vállal, komótosan csoszog visszafelé a teli kantákkal, s leteszi őket a kamarában. Derekán, a bőrövön szeget rejtő ácstáska fityeg, mintha anélkül nem is hozhatna vizet... A kamarában, a piros kanták közelében szerszámosláda lapul. Nyitott tetejű láda, a derengésben is tisztán látni: telistele van rozsdásodó ácsszerszámokkal. Szélről a hosz- szú „ropánt” kandikál kifelé, legalul bárd, szekerce, s legfelül sok-sok apró gyalu. Az öreq ács három fia közül a középső itthon tébióbol. Vakációzik az ősi otthon melegén. A kútgém nyikorgásakor bújt még elő, de a kantákat az öreg ács kezéből kivenni nem tudta mór, s meg kellett várnia, míg apja visz- szatér. Fél évszázadot jeleznek a középső fiú fején a ritkuló szálak. Kedves lakása van egy messzi városban, mai bútorokkal, s azon tűnődözik: mily jól festene a ládában lelhető két szekerce közül a kisebb s ügyesebb — az új, nyers színű könyvespolc, vagy íróasztal tetején. Divatos „régiségnek” is megjárta — meg aztán az sem árt, ha a hajdani, gyermekkori hajnalokra emlékezteti valami... — Édesapám — lép a ládához —, ez a kisebbik szekerce épp rápasszolna az Íróasztalom teteiére. Ha nekem adná ... emlékezetül Az öreg ács, aki mindig mindenét megosztotta három fiával — elvörösödve hallgat. Nem feltűnő ez kevésbeszédű embernél. Az sem, hogy csak ebédnél szólal meg: — Az a szerszám mindlg- mindig velem volt. Még bujdosó koromban is, tizenkilenc őszén. Többet nem szél, ámde a fiú világosan érti, hogy további beszédnek nincs helye. Nem fele! hát, inkább meghajtja a köszörű hengerét ebéd után. hogy az öreg ács a ládikó szerszámait gondosan remekbe csiszolja, élesítse. A vésőket a bárdot, a gyaluk nyelvét rendre. Mind a szerszámokat — melyeket nem szabad elvinni az öreg ács közeléből —, melyeknek a verdett ládában az egyedüli helye. Az özön huzavonában elvé- konyult keresztfűrészt a fiúnak kell kiköszörülnie. Majd az élét is neki kell eresztenie — kettesben az öreg ácscsal — a hasábfának. Mert minden hazarándulás — vizsga is egyúttal. A fiúk vizsgája: nem felejtették-e el, hogy a keresztfűrész élét isten ellen való vétek erősen reányomni a fára. Vizsga arról: tudíák-e még oly finom érzékkel húzni- vonni e fűrész nyelét, mint ügyes prímás a hegedűvonót? Október derekán töltötte be nyolcvanadik esztendejét az öreg ács. Kétszer is infarktusa volt már, de azért — egy óvatlan percben — a tetőre kapaszkodik méqis, a kémény tövéhez. Dermedve, s szívdobogva nézem, hisz az öreg ács: édesapám — s a korhadt gerenda meg reccsen alatta. — Muszáj — szól le hozzánk, kik már karéjban állunk idelent, elálló lélegzettel. — Le akar billenni ez a tégla ... Igazít a téglán, a kémény tetején. Most látni: egy kis maltert is felvitt „varécská- val”: kőmíveskanállal. Aztán csak néz. Csak néz — hosszan a tetők felett Mert adhat-e olyat a kurta élet, mit az öreg ács szíve úgy tartogat, mint a csodát szülő, régi, kora őszi hajnalokat?
