Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-25 / 293. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971 október 25. Megnyílt ax FKP rendkívüli kongresszusa Párizs: Csütörtökön Párizs elővárosában, Vitry-ben, megnyílt a Francia Kommunista Párt 21. rendkívüli kongresszusa. A kongresz- szust a Maurice Thorezröl elnevezett sportcsarnokban tartják. A Központi Bizottság beszámolóját Georges Marchais, az FKP főtitkára tartja „A francia nép egysége a demokratikus változásért” címmel.-4 BELGRAD: Joszip Broz Tito jugoszláv államfő és felesége —- Dzsemal Bijedics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke, és Lazar Mojszov külügyminiszter-helyettes kíséretében — október 29. és november 1. között II. Margit dán királynő meghívására hivatalos látogatásra Dániába utazik. 4- SAN JÓSÉ: Honduras kormánya eltökélte, hogy végrehajtja az országos fejlesztési tervet —, jelentette ki Osvaldo Lopez Arellano elnök a szak- szervezeti vezetők és a Honduras! Országos Parasztszövetség képviselőinek Tegudgalpá- ban megtartott találkozóján. A kormány által januárban elfogadott országos fejlesztési terv szerint alapvető változásokat kell végrehajtani a földbirtokviszonyokban, be kell vezetni a természeti kincsek, elsősorban fakitermelés állami ellenőrzését. 4- BELGRAD: A szerdal jugoszláv lapok hirt adtak arról, hogy a Kinai Népköztársaság honvédelmi minisztériumának meghívására jugoszláv katonai küldöttség utazott Pekingbe Braniszlav Jokszovics altábor- nagynak, a vezérkari főnök helyettesének vezetésével. 24 ora a nagyvilágban KS/D. NAPLÓ, TELtFOTO Moszkvába érkezett Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni miniszterelnök. A repülőtéren Koszigin szovjet miniszterelnök fogadta. A Kremlben csütörtökön tárgyalt egymással Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni miniszterelnök. Úü Amsterdam. Csütörtökön 66 éves korában Amsterdamban váratlanul elhunyt David Ojsztroh. A világhírű szovjet hegedűművész és karmester vendégszereplésen volt Hollandiában. Két nappal ezelőtt nagysikerű hangversenyt adott Amsterdamban. * Várna: Japán nyerten férfi csapat világbajnokságot. Eddig még egy VB-n sem fordult elő ilyen eset 1974. évi csapat-világbajnok: Japán (Kató, Kasza- macu, Kenmocu, Cukahara, Kadzsijcma, Honma) 571.40 p., 2. Szovjetunió 567.35 p.. 3, NDK 562.40 p., 4. Magyarország (Molnár, Magyar, Donáth, Kiss, Srvado, Läufer) 552.60 p. * Brüsszel. Szemináriumon tájékoztatta a Magyar Külkereskedelmi Kamara és a Technoimpex csütörtökön Brüsszelben a belga ipar képviselőit a legújabb magyar program- vezérlésű szerszámgépekről. * B é c s . Becsben csütörtökön megtartotta szokásos heti munkaüiését a középeurópai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről 19 állam küldöttségének részvételével tárgyaló értekezlet. * Brüsszel. Befejeződött a vizsgálat annak a két holland parlamenti képviselőnek ügyében, akiket — állításuk szerint — a Dassault francia repülőgépgyár meg akart vesztegetni, hogy tá- j mosassák a francia harci | repülőgépek megvásárlá- ! sót ar amerikai és svéd eé- j gek által kínált gépek helyett. A vl-sgóiat eredmé- I nyeit H-öbb hozzák nyilvánosságra. Amerikai fegyverárusítás Washington : A június 30-án véget ért 1974-es pénzügyi évben a más országoknak nyújtott amerikai katonai segély és fegyvereladás összege több mint 12 milliárd dollárt tett ki. Ugyanezen a szinten marad a katonai segély és a fegyver árusítás az 1975- ös pénzügyi évben, — közli a katonai problémákkal foglalkozó washingtoni tájékoztatási központ. Az Egyesült Államok az 1962- tői 1973-ig terjedő időszakban összesen 35,4 millió dollár ösz- szegben nyújtott katonai segélyt más országoknak. A világ 42 országában a Pentagonnak körülbelül 3000 képviselője ténylegesen betölti az amerikai fegyver-árusító funkciót Ezek a személyiségek erős befolyást gyakorolnak az érdekelt országok politikájára — mutat rá a tájékoztatási központ ♦ 4- MONTEVIDEO: Az Uruguayi Állami Egyetem Agrár Szakának hat tanárát bocsátották el a hatóságok megtorlásul amiatt, hogy a tanárok nem voltak hajlandók letenni a katonai diktatúra iránti hűségesküt. Az Uruguayi Jogász Szövetség „alkotmányellenesnek és törvényellenesnek" minősítette a hatóságok által követelt új esküformát. Hason'ó álláspontra helyezkedett az ügyvédi kamara is. 4- LIMA: Peruban megkezdődött a bírósági eljárás az Állami Élelmiszerelosztó Hivatal mintegy száz volt tagjának bűnperében. A vádlottak hivatali helyzetűket személyes meggazdagodásukra és kormány- ellenes felforgató kampány szervezésére használták fel. Tevékenységük következtében a kormány által külföldön vásárolt élelmiszerek jelentős része nem is került kereskedelmi forgalomba, mivel e hivatalnokok a helyi hatóságok figyelmetlenségét kihasználva szomszéd cr- szágok csempészeinek adták át az árucikkeket + BRASILIA: Egy brazil katonai bíróság 13 személyt börtönbüntetésre Ítélt azzal a váddal, hogy a törvényen kívül helyezett kommunista pártot akarták újjászervezni. A legsúlyosabb kiszabott büntetés két es fél évi börtön. 4 LONDON: Szerdán éjjel bomba robbant Nyugat-Londan egyik fiúiskolájának közelében egy tanári lakóépületben. Jóllehet a merénylet időpontjában két család is az épületben tartózkodott, sérülés nem történt. Tíz perccel a robbanás előtt egy ismeretlen telefonáló értesítette az egyik helyi hír- ügynökséget, de nem adta meg a bomba pontos helyét. 4- BAGDAD: Az október 1- től 21-ig megrendezett XI. Bagdadi Nemzetközi Vásár magyar kiállítását megtekintette Taha Al-Dzsazravi iparügyi és Rasid Al-Rifai távközlésügyi miniszter. A kiállításon résztvevő 16 magyar vállalat képviselői egymillió dollár értékben kötöttek szerződést, és öt és fél millió dollárt értékű szállításról folytattak tárgyalásokat. 4 ATHÉN: A közelgő' választások alkalmából Szoloni- kiben tömeggyűlést tartottak a Görög Kommunista Párt tagjai és a párttal rokonszenvezők. Florakisz, a Görög Kommunista Párt KB első titkára a gyűlésen elhangzott felszólalásában hangsúlyozta, hogy az összes demokratikus és baloldali erőknek egyesülniük kell a demokratikus átalakulásért vívott harcban. 4- NICOSIA: Nicosiában csütörtökön több száz ciprusi görög diák Amerika-ellenes tüntetést tartott. Jelszavaikban elítélték a CIA-t és a NATO-t, követelték a török csapatok kivonását és a ciprusi görög menekültek hazatérésének engedélyezését. A tüntetők felvonulása az amerikai nagykövetség előtt ért véget. A katonaság és a rendőrség nem engedte az épület közelébe a diákokat. 4- LONDON: Az angol szak- szervezetek erélyesen küzdenek a magántársaságok állami támogatása ellen, szorgalmazzák a nagyarányú államosítást a gazdaság különböző ágazataiban — mondotta Lionel Murray, a Brit Szakszervezetek Szövetségének (TUC) főtitkára, a főtanács szerdai ülése után. Az ülésen megvitatták a TUC vezetői és Wilson miniszterelnök találkozójának eredményeit Koszorúzás a román hősök Űr..», emlékművénél A Román Néphadsereg születésének 30. évfordulója a Román Néphadsereg napja alkalmából loan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete és loan Puscas ezredes, katonai és légügyi attasé, csütörtökön megkoszorúzta a Rákosligeti temetőben a második világháborúban elesett román hősök emlékművét. A kegyeletes emlékezésen jelen volt Farkas Mihály ezredes, a budapesti helyőrség parancsnoka. 4 DETROIT: Egy hét és eqy kilenc éves kisfiú felgyújtotta szerdán a detroiti metodista templomot, amelynek tetőszerkezetét nemrég a hívek adakozásából teljesen újjáépítették. Az 1887-ben emelt épület teljesen leégett, a tetteseket azonban — koruk miatt — nem lehet felelősségre vonni. 4- LONDON: Charlie Chaplin világhírű filmszínész szerdán Londonban bejelentette: korábbi elhatározásával ellentétben nem vonul nyugalomba, hanem még egy film produceri tisztjét elvállalja. A „Csiny" című filmtörténetet a most 85 éves művész eredetileg Victoria lányának írta, ő azonban azóta férjhez ment, és felhagyott a filmezéssel. Brezsnyev Gromiko — Kissinger Folytatódtak a szovjet —amerikai tárgyalások Moszkva : Csütörtökön délután folytatódtak Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának és Andrei Gromi- konak, a Szovjetunió külügyminiszterének megbeszélései Hen- ^ ry Kissingerrel, az Egyesült Ál- | lomok külügyminiszterével, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával. Folytatták a véleménycserét a szovjet—amerikai kapcsola- i tok kérdéseiről, valamint néhány, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönös érdeklődésére számottartó nemzetközi problémáról. Érintették egyebek között a közel-keleti rendezés problémáját, valamint az európai biztonsági és együttműködési értekezlet menetével ösz- szefüggő kérdéseket. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter csütörtökön beszédet mondott azon az ebéden, amelyet Henry Kissinpemek, az Egyesült Államok külügyminiszterének tiszteletére adott. Be- I szédében hangsúlyozta: „óriási j jelentőségűek a szovjet—amerikai kapcsolatokban már elért i eredmények." A mi szempontunkból „rend- j kívül hasznos és tartalmas volt" í Henry Kissinger csütörtöki megbeszélése Leonyid Brezsnyewel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával. „E beszélgetés során szó esett a szovjet—amerikai kapcsolatok valamennyi kérdéséről. Egyes, rendkívül fontos kérdéseket méq meg kell vitatni a további megbeszélések során, de az határozottan elmondható, hogy a két fél komoly tárgyalásokat folytat és ez megfelel a Szovjetunió és ez Egyesült Államok csúcstalálkozóin kialakult gyakorlatnak" — mondotta Gromiko. „Már a csütörtöki beszélgetés alapján minden valószínűség szetint ön is levonta azt a be- lyes következtetést, hogy a szovjet vezetőség és személy szerint Leonyid Brezsnyev szilárd híve annak az irányvonalnak országaink kapcsolatában, amelyet megkezdtünk, mégpedig sikeresen” — jegyezte meg a szovjet külügvminiszter. „Ha a két fél eltökéltséget tanúsít és tovább halad azon az úton, amelyre már rálépett, a két orszáq népei, az egész viláq népei magabiztosan és derűlátóan nézhetnek a jövő elé." — mondotta a Szovjetunió külügyminisztere. Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere, hangsúlyozta: az Egyesült Államok teljes eltökéltséggel törekszik a szovjet—amerikai kapcsolatok javítására, az enyhülés megszilárdítására és mindezek alapján az esélyek megjavítására ahhoz, hogy a földkerekség valamennyi népe a béke viszonyai között élhessen. Mj őszinte megbeszéléseket folytatunk, — mondotta Kissinger, „Nem ritkán előadódnak olyan esetek, amikor nem értünk egyet. De mindenkor igyekszünk leszűkíteni a nézet- eltéréseket és elérni a kölcsönösen elfogadható megoldásokat." Megállapítva, hogy az utóbbi időben csökkent az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti konfrontáció veszélye, Kissinger megjegyezte, hogy „már csaknem teljes egészében eloszlott az a feszültség, amely a múltban a szovjet—amerikai kapcsolatokat jellemezte. Most az a feladatunk, hogy az g béke, amelyet elértünk kapcsolatainkban, állandó és visszafordíthatatlan tényezővé váljék. Ez volt és marad külpolitikánk elve.” — Egyetértek azzal, hoay ha mindkét fél szívós erőfeszítéseket tesz, az elkövetkezendő hónapokban új, lényeges haladást érhetünk el. Közlemény Sz. Radzsaratnam, a szingapúri külügyminiszter magyarországi látogatásáról A rabati arab csúcstalálkozóra megérkezett az első arab államfő: Moktar Ould Daddah, Mauritánia elnöke (képünkön bal oldalt), akit a rabati repülőtéren II. Hasszán marokkói király (jobb oldalt) fogadott A SOMOGY MEGYEI AlLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (Kaposvár, 46-as Ifjúság u. 5. szám) PÁLYÁZATOT HIRDET A munkaügyi osztályáéi, valamint igazgatási és jogi osztályvezetői munlakör betöltésére. Pályázhatnak 5 évnél több gyakorlattal rendelkező közgazdászok, illetve jogászok. Pályázat a vállalat személyzeti osztályára küldendő részletes életrajzzal. Púja Frigyes külügyminiszter meghívására Sz. Radzsaratnam, Szingapúri Köztársaság külügyminisztere 1974. október 21 —24. között hivatalos látogatást tett Magyarországon. A külügyminisztert fogadta Losonczi Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának el- ! nöke és Fock Jenő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. A szívélyes és őszinte légkörű i megbeszéléseken a külügymi- I niszterek áttekintették az idő- | szerű nemzetközi kérdéseket és | megvizsgálták a kétoldalú kapcsolatok, főként a gazdasági együttműködés fejlesztésének lehetőségeit. Megelégedéssel állapították meg, hogy nézeteik a nemzetközi problémák többségében azonosak vagy közelállóak. Az utóbbi években biztató változások mentek végbe a nemzetközi életben: A békés egymás mellett élés eszméje fokozatosan tért hódít és az enyhülés a világpolitika fő irányzatává vált. A szingapúri külügyminiszter kifejtette, hogy a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban új problémák és feszültségek keletkeztek. Ha nem néznek szembe ezekkel realista módon és nem foglalkoznak velük az igazság és méltányosság szellemében, főként a fejlődő világot sújtó, súlyos következményekkel járó, veszélyes gazdasági szembenállás következhet be. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy bizonyos imperialista körök a nemzetközi enyhülést politikai és katonai eszközökkel is gátolni igyekeznek. A két miniszter kifejezte kormánya készségét, hogy hozzájárul a nemzetközi élet pozitív irányzatainak erősítéséhez, í a világ békéjének és bizton- ■ ságának előmozdítása érdekében. Nagyra értékelték a szocialista és az el nem kötelezett országok ilyen irányú erőfeszítéseit. A két külügyminiszter egyetértett abban, hogy az európai biztonsági értekezlet sikeres befejezése nemcsak az európai biztonság megszilárdítását eredményezné, hanem hozzájárulna a feszültség csökkenéséhez az egész világon. Megegyezett a véleményük abban, hogy az ázsiai kontinens stabilitásának és biztonságának megte* remtése elengedhetetlen feltété* le a tartós nemzetközi békének. A szingapúri külügyminiszter ismertette a magyar külügyminiszterrel azokat a erőfeszítéseket, melyeket kormánya annak érdekében tesz, hogy a délkelet-ázsiai térség a béke és a semlegesség zónája legyen. A kétoldalú kapcsolatok tekintetében a miniszterek hangsúlyozták: számos lehetőség van a két ország együttműködésének bővítésére: mindkét fél feladata a lehetőségek teljesebb kiaknázása. Szingapúr külügyminisztere meghívást adott át a magyar külügyminiszternek, aki azt köszönettel elfogadta. A látogatás időpontját később rögzítik. A két fél megállapította, hogy Szingapúr külügyminiszte- I rének első hivatalos magyarországi látogatása fontos hozzá- ! járulás a Magyar Népköztárso- j ság és Szingapúri Köztársaság | közötti kapcsolatok fejlődésé- ! hez. * Sz. Radzsaratnam, a Szingapúri Köztársaság külügyminisztere — valamint a kíséretében volt Papanasan Setlur Raman, a Szingapúr Köztársaság Budapesten akkreditált nagykövete és Margaret Liang nagykövetségi első titkár — csütörtökön elutazott Budapestről Lengyel- országba, I 4 í