Dunántúli Napló, 1974. október (31. évfolyam, 269-299. szám)
1974-10-27 / 295. szám
Verd! operájának felújítása a Pécsi Nemzeti Színházban A TRUBADÚR § U' A* ofctfbw előadáson Man* vico szerepéi • megbetegedett Juhász Pál helyett • beugró Hor- váth Bálint énekelte — nagy * kerreL Készül a pécsi felszabadulási emlékmű Minden bevezetés helyett /azonnal szeretnénk leszögezni: *i pécsi operatársulat Trubadúrja minden szempontból kitűnő ,és színvonalas előadási Az előadói teljesítmény művészi színvonalát, értékét együttesen hozza létre és határozza meg a produkció „múltja" és „jelene". E megállapítással arra szeretnénk utalni, hogy az értékes művészi előadás körvonalai a hétköznapok kemény munkájában, a próbák során alakulnak ki és csiszolódnak tovább. Ha a végső művészi megformálás több művész együttes munkájából bontakozik ki — s az opera-játszás nyilván a legkol- lektívebb művészi feladatok egyike! —, úgy e műhelymunka feladata az is. hogy az egyes művészekből kialakítsa a művészek együttesét. A próbák így nem csak az előadásra készített darabot, de egyszersmind az előadó együttest is formálják, alakítják. Ebben a folyamatos munkában tehát létrejön egy olyan művészi „alapminőség”, amely a továbbiakban egyaránt jelierrzi az egyes előadásokat és az előadó együttest. Az egyes előadások művészi szintjét, értékét természetesen a produkció ..jelene" is befolyásolja. A pillanatnyi ihlet, a kedvező, vagy netán hátrányos diszpozíció, a tolmácsolás mindig változó, egyszeri és megismételhetetlen intenzitása, feszültsége azonban csak az alapminőség — bár meglehetősen széles, de mégis jelleget meghatározó — keretein belül teszi még átütób- bé vagy kevésbé meggyőzővé, elviselhetőbbé, vagy végleg silánnyá a körvonalaiban már kialakult interpretációt Az előadóművészetnek ezt az óttalános törvényét azért bocsátottuk előre, mert úgy érezzük; a Trubadúr jelenlegi felújítását nem értékelhetjük megfelelően, ha nem vesszük tekintetbe az előadás „múltját”, tehát előzményeit, és „jelenét", tehát a ténylegesen elhangzott •lőadói teljesítményt. Bátran vállalkozhatunk a műhelymunka. az előzmények értékelésére, hiszen — mint láttuk — éppen ez a munka jut kifejezésre az általunk Is hallott előadás művészi alapminőségében. Ha most már ismételten megállapítjuk, hogy az előadás igen magas művészi színvonalon állott, úgy egyszersmind arra is rámutattunk, hogy az operatársulat immár évek óta olyan munkát végez, melynek során egyre-másra Jobbnál-jobb előadásokat produkál s közben önmagát rangos és elismerésre méltó testületté formálta. Hangsúlyoztuk már e munka kollektív jellegét Mégis ki kell emelnünk azt a szerepet amelyet Breitner Tamás játszik e művészi fejlődés irányításában. Ahogy mindenkor szuverén és biztos irányítója az egyes operaelőadásoknak, úgy futnak össze kezében a társulatot összetartó fonalak, melyeket képes biztosan kézben tartani. Az ő személyes munkájához kapcsolódik, hogy a társulat egyenrangú részévé vált a zenekar, amely minden operaelőadás — bár névtelen, de közvetlenül az irányító karmester után következő — második főszereplője. A Trubadúr előadását e művészi fejlődés legújabb állomásaként kell értékelnünk. A társulat megelőző kitűnő produkciói — gondolunk itt mindenekelőtt a „Bohémek” és a „Figaro lakodalma” előadására — jogos várakozást keltettek. A Trubadúr felújítása megfelelt a várakozásnak. Breitner Tamás ismét a tőle megszokott lendülettel, igényes művészi lelkiismeretességgel és a darab iránti érezhető szeretettel irányította az előadást Sikeresen állt ellent minden olyan csábításnak, amely a darab melödikus arcélének felületes értelmezéséhez vezethetett volna. Felfogásában jól kidomborodott a mű végig izzó drá- maisága. Nyomatékkai kell kiemelni Horváth Zoltán egészen kiváló rendezését Rendezői megoldásában a zenei folyamat, a muzsika legbenső tartalmi rétegének mély megértése művészi tér-fantáziával párosult Ezzel biztosítja az előadás pergő dinamizmusát és azt hogy a színpadi történés és a zene mondandója mindvégig teljes szinkronban van. E tökéletes összhang egyik legszebb példája az apácakolostor-jelenet rendezői megoldása. A jelenet végén Manrico és Luna gróf híveinek viadalában az összecsapó kardok megállnak a levegőben, hogy a művészi sűrítés törvényét érvényesítve felfüggesszék a színpadi történés folyamatát, hogy a drámai csúcspont pillanatának meghosszabbításával lehetővé tegyék e dramatikus csomópont zenei kibontását-kifejtését, amely Leonóra és Manrico rövid kettősében valósul meg. Horváth Zoltán a lehető legjobban használta ki azt a színpadi teret is, amelyet az egyszerű és praktikus, de ugyanakkor rendkívül szép díszletek biztosítottak. E sorok írója a felújítást kővetően meghallgatta a darab október 22-i előadását is. Ez alkalommal Manrico szerepét a megbetegedett Juhász Pál helyett — beugrásszerűen — Horváth Bálint énekelte, aki igen jól helytállt a nehéz szerepben. A társulat és Breitner Tamás művészi erejét fényesen bizonyítja, hogy a kedvezőtlenebb körülmények ellenére is jelentős élményt nyújtó előadást hoztak létre. A továbbiakban az október 17-i előadáson szerzett benyomásainkról számolunk be. Az előadást Breitner Tamás igen jó diszpozícióban dirigálta, vezénylése szuggesztív volt és kitűnő légkört biztosított. Bolla Tibor Luna gróf szerepében ismét bebizonyította, hogy egyike a társulat legmegbízhatóbb művészeinek. Szerepének zenei formálása a legjobb értelemben tudatos; egészében és részleteiben egyaránt gondosan kimunkált Kevésbé volt egyenletes Juhász Pál és Szabadíts Judit teljesítménye. Juhász Manrico- ja a drámai részekben igen meggyőző és hangilag, zeneileg egyaránt jól megoldott alakítás. Jól sikerült az igen nehéz „Stretta" előadása is. A líraibb karakterű dallamok formálásában azonban hangja nem bizonyult elég hajlékonynak. (Feltehetően ebben közrejátszott a már benne bujkáló betegségből eredő Indiszpozíciója is.) Szabadíts Judit gyönyörű hangját nem mindig használja elég természetesen. Dallamformálá- sában sokszor túlzott figyelmet fordít az egyes hangok technikai értelemben vett „képzésére”. Szerencsére természetes muzikalitása gyakran magával ragadja, ilyenkor nem egyes hangokra figyel többé, hanem a dallam vonalára és zenei értelmére koncentrál. Technikai gondjaitól szabadulva igazi muzsikusként válik eggyé szerepének zenei anyagával — s korántsem véletlen, hogy éneklése éppen ilyenkor lesz technikailag is kifogástalan, zeneileg meggyőző. Az előadás kiemelkedő élményét Mészöly Katalinnak köszönhetjük. Kitűnő és szuggesztív Azucena-aiakitását hosszasan lehetne — és kellene! — méltatni. Mégis azt hisszük, annak leszögezésével, hogy szerepének zenei és színészi megformálása során néhány nagy és felejthetetlen pillanattal is megajándékozta közönségét, kellőképp méltattuk e kivételes művészi teljesítményt. Köztudott ugyanis, hogy a művészi intenzitásnak az a koncentrációja, amely az ilyen pillanatokat létrehozza, még a legnagyobb művészeknek is ritkán adatik meg! Sánrévy Antal Hegesztőpisrtoly lángja vet szikrákat, állványerdő fog körül egy tűzpiros míniummal bevont, meztelenségében is szép acélszerkezetet. Vörösréz-lemezek csillognak az itt-ott előtűnő napfényben: készül a pécsi felszabadulási emlékmű szobra. Makrisz Agamemnon szobrászművész ütötte fel itt, a budai vár udvarán a rezidenciáját. A szobor méretei nem tették lehetővé, hogy saját műterem-udvarán dolgozzon. A hatalmas méretű művet közben is nézni kell, s ahhoz, hogy egészében is át tudja tekinteni alkotás közben, legalább húszharminc méternyire el kell távolodni tőle. , — Mikor kezdték a munkáit — Augusztusban. Először Is a területet alakítottuk ki. A várépítők készséggel bocsátották rendelkezésemre az udvarnak ezt a részét, úgy, hogy a felvonulási terület meglétével megkezdhettük az érdemi munkát. Először az acélszerkezetet „építették” meg. Nehéz munka volt A szerkezet különböző méretű, vastagságú szögvasakból készült. Síkban, térben külön meg kellett komponálni a szobor „lelkét”, s amikor befejezték, jöhetett a statikus. — Pontos mérésekkel nézett utána, hogy a szobor tengelye jó helyen van-e, bírja-e a szállítást, a szerkezet ellenáll-e maid a Mecsek-oldal erős szélnyo- másainakt A statikai mérések art bizonyították, hogy ezeknek a követelményeknek a szerkezet megfelel. Megkezdték hát a váz borítását, szeptember közepén. Egyelőre a nyers munkát végzik, a művész keze a teljes beborítás után formálja majd véglegesre a készülő szobrot. — Az lesz majd az igazi szobrász-munka. Tulajdonképpen a ráhegesztett lemezeket meg kell mintázni. Makrisz Agamemnon segítő társai e nagy munkában Sz/á- v/'cz László és bátyja, akik csaknem tizenöt éve dolgoznak együtt a művésszel, valamint Nagy Miklós, aki a Magyar Nemzeti Galéria szobrász-restaurátora, Időnként jönnek az állványozók, hogy átrendezzék a szobor körüli állványokat, az alkotók pedig minden reggel hatkor már a helyszínen vannak, és sötétedésig dolgoznak. A vázra egyébként csaknem két tonna vörösréz-lemez kerül. Felülete több lesz, mint száz négyzetméter. — Fárasztó munka ez —• mondja a szobrászművész — naponta számtalanszor fel-le mászni a létrákon ... Estére bizony, nagyon elfáradunk valamennyien. De szeretnénk november végére beborítani a vázat. Igaz is: készül már a beton-alapozás? Azt csak a pécsiek tudják igazán, akik sok-sok társadalmi munkával, s anyagi hozzájárulással segítik a szép szándék: az emlékmű megépítésének megvalósulását, A hatalmas mű beborításra váró acélszerkezete a várudvaron. A mágocsi római sírok rejtélye A női síron elmozdították a köveket a sírrablók. Bronzkori edénytöredékek kerültek elő — már korábban — Mágocsrói. Mérey AnI v o ntra - N a g y 11 a i *c á n y dór az Archeológiái Értesítő 1941-es számában jelentős ezüstleletről emlékezik meg. „Flasits József szöllejében 1842-ben forgatás közben — elbeszélés szerint — találtak mintegy 150 darab kelta ezüstérmet. 1926-ban özv. Fla- sitsnétól származó — darabokat láttam belőle az egyik mágocsi tanítónál és a kocsmá- rosnál." A pécsi Janus Pannonius Múzeum leltárkönyve szerint több bronzkori edény került a múzeumba Mágocsrói. Ezen kívül az innen származó edényből 1910 körül több, mint 35 bronz Constantinus pénzéremről tudunk. A római korból előkerült leletek közül kiemelkedik a Minerva — római istennőt ábrázoló — lemezdombormű. Az értékes alkotást a XIX. század második felében találták, és a Nemzeti Múzeumban helyezték el. Mágocs környékén a késő római időkben gazdasági, földművelési, vagyis főldbirtokköz- pont alakult ki. Római villák húzódhattak meg a völgyhajlatokban aránylag békés életet, védelmet biztosítva lakóiknak. Ezen a részen került elő idén nyáron a komlói CARBON Vállalat mágocsi kisüzemének bővítésekor három — értékes leleteket tartalmazó — sír. A környéken új családi házak épültek a közelmúltban. A régészek végigjárták a házakat, és érdeklődtek a lakóktól, taláitak-e valamit alapozás közben. Nem találtak semmit így ezt a három sírt — egyelőre — 3 elszigetelt sírnak kell tekinteni. A sírok valószínűleg egy villatelepüléshez tartoztak. A sírokban talált leietanyag alapján megállapítható, hogy kiemelkedő társadalmi réteghez tartozó személyek sírjáról van szó. Nagyméretű, római téglából épültek. A három sírban egy női, egy férfi és egy gyermekcsontvázat találtok. A női sírt hatalmas kőlapokkal fedték. A kőlapok egyikét valamikor feltehetőleg még a népvándorlás-korban elmozdították, és a sírt kirabolták. A rablók azonban nem végeztek „teljes munkát”. Az egyik bronz fülbevaló megmaradt. A fülbevaló kormeghatározó. Ez a típus ugyanis jellegzetesen későrómai. A nő fésűje és övcsatja is megmaradt. Ezeknél a leleteknél a római uralom leges- legvégére utaló hatások figyelhetők meg, amelyek már kapcsolatban vannak az új hódítókkal. A rokoni kapcsolatok megállapítására megvizsgáltatják a sírban talált holttestek vércsoportját. Ha bebizonyosodik, hogy a 35 év alattinak becsült életkorú eltemetettek gyermeke volt a kislány, akkor arra is következtetni lehet, hogy nem az életkoruk előrehaladottsága miatt haltak meg, hanem egyéb okból. Járvány pusztította el, megölték őket? A lelet régészeti szempontból kiemelkedő jelentőségű! A temetkezési hely a római kor legutolsó stádiumából való. A temetkezés nem keresztény, hanem pogány rítus szerint történt. A kereszténység ebben az időben ezek szerint még nem általánosan elterjedt vallás a rómaiak körében. Lapunkban is szóltunk annak idején a nagyharsányi római kori mozaik pusztulásáról, amelyet gondatlanság, nemtörődömség okozott. Ha azt mint rossz példát emlegetjük, a mágocsit ebből a szempontból akár „Kontra-Nagyharsánynak” is nevezhetjük. A CARBON kisüzemének bővítésén alapozási munkálatokat végző Hajnal-brigád ugyanis mihelyt az első téglát megtalálta, nyomban jelentette a műszaki vezetőnek. Kiss József műszaki vezető mérnök leállította a munkát és telefonon értesítette a Janus Panrt®. nius Múzeumot. A múzeum és a CARBON Vállalat között megállapodás született annak érdekében, hogy a beépítendő területet ré- gészetileg megfigyelhessék. A lényege ennek a megállapodásnak az, hogy a munka ne álljon, de a régészeti kutatás is maradéktalanul megvalósulhasson. Ha bármilyen leletet találnak a munka során, azonnal jelzik a múzeumnak. Az 1963. évi 9-es számú törvényerejű rendelet előírja, hogy az előkerült muzeális tárgyat és a lelőhelyet — amennyiben a múzeum nem intézkedik —■ 8 napig érintetlenül kell hagyni, és ott földmunkát végezni nem szabad. A leletről a legrövidebb úton értesíteni kell a múzeumot. A védettségi rendelet be nem tartásának következménye volt Nagyharsány. .. A földben rejlő nemzeti értékek megsemmisüléstől való megóvásának mintaszerű példája pedig Mágocs. A tanulság: ahhoz, hogy építhessünk, nem kell feltétlenül pusztítanunk . , . így is lehet! Bebesi Károly fi f
