Dunántúli Napló, 1974. szeptember (31. évfolyam, 239-268. szám)

1974-09-04 / 242. szám

I DK Kajak-kenu 'Mruzsen Murépa-b&§a®k I Ma délután: Pécsi MSC - Ferencváros Nem változik a piros-feketék összeállítása Vitathatatlan, hogy Pécsett a Ferencváros el­leni bajnoki mérkőzés vonzza a legtöbb szur­kolót. A PMSC nagy csatákat szokott vivni a zöld-fehérekkel a PVSK-pályán. A sorsolás jóvoltából már □ második forduló­ban fogadja a Pécs a Ferencvárost. A bajnoki rajt mindkét együttesnek jól sikerült, a piros-fe­keték Diósgyőrből hozták el a két bajnoki pon­tot, a Ferencváros az Üllői úton bizonyult jobb­nak a Csepel együttesénél. DR. DUNAI JANOS, a PMSC vezető edzője nem tervez változást a DVTK ellen szerepelt csa­paton. A ma délutáni mérkőzésen tehát: Rapp — Kincses, Kocsis, Maurer, Tóth — Bálint, Dár­dai P., Konrád, Zombori — Juhász, Kiss összeál­lításban kezd a Pécs. A cserék Katzirz, Kardos és Bencsik lesznek. — Tavasszal küzdelmes mérkőzésen Máté góljával 1:0-ra nyert az FTC Pécsett — mondot­ta dr. Dunai János. — Remélem a küzdelemmel most se lesz probléma és a győzelmet mi szerez­zük meg. BODI DEZSŐ, a PMSC ügyvezető elnöke a következőt mondta: — Nehéz feladat előtt áll a csapat szerdán délután a PVSK-pulyán. Jó lenne első hazai mér­kőzésünkön sikeresen bemutatkozni. Elővételben szép számmal adtunk cl jegeket, valószínűleg telt ház előtt játsszuk a mérkőzést. Most már a csapaton múlik, hogy teljes lesz-e a siker. A mérkőzés t5.30-kor kezdődik, előtte fél 2- kor a tartalékok játszanak. Kilenc egyesület versenyzői küzdöttek a Sportiskola orszá­gos minősítő ka; ik és kenu ver­senyén. A pécsiek nem keve- j sebb, mint 142 minősítési pontot I szereztek. A legjobb teljesít- j ményt Jobb József nyújtotta, aki | aranyjelvényes lett. Hatan tel­jesítették a bronz jelvényes j szintet, Komoly teljesítmenynek j számít a kenusoknál Balvin } bronzjelvénye. A legkisebbek I versenyén a fiúknál Békés Attila, | Takács Zsolt, a lányoknál Ta- | kács Mónika és Bernhardt Ve- | ra újabb győzelmekkel igazol­ták az országos bajnokságon elért jó helyezésüket. Meg kell említenünk Váradi, Tasi, Bódi, Gyulasics nevét, akik a hátra­levő 5 versenyen az ezüstjel­vényért küzdenek. A hét végén a PMSC rendez országos ver­senyt a Pécsi-tavon. A pontszerzésről és a szászvári mérkőzéstől A komlói szurkolók félve en­gedték csapatukat Szolnokra. A Tisza-parti városban ugyanis eddig nem sok babér termett a bányászoknak. A pontszerzés te­hát pozitív eredmény. — A vártnál jobb teljesít­ményt nyújtott a csapat — mon­dotta Lantos Mihály edző. — A helyzetek alapján nyerhet­tünk volna. Ismét a rutinhiány miatt vesztettünk egy pontot. Amellett, hogy kedvező érté­kelést adhatunk a Komlói Bá­nyász szolnoki szerepléséről, egy múlt heti témára is vissza kell térni. A szászvári Felszaba­dulási Kupa mérkőzésről van jszó, ahol 50 perces késéssel kezdődött a Komló elleni ta­lálkozó. Kuti játékvezető alkal­matlannak minősítette a má­zai edzőpályát (különben sem volt rendben a hitelesítése), így Szászváron kerülhetett sor az összecsapásra. A Komlói Bá­nyász 50 perces várakozás uián is hajlandó volt játszani, éppen az eddigi jó kapcsolatoknak megfelelően. A sportszerű gesz­tust a szászvári egyesület ve­zetői is megköszönték, a tudó­sítások mégis elmarasztalták — jogtalanul — a Komlói Bá­nyászt a a szerepeltek serdülő atléták Népstadionban A serdülő atléták országos bajnokságán jól szerepeltek a pécsi fiatalák: négyen bajnok­ságot nyertek és további hat ezüstérmet szereztek. A komlói futók is- három ezüstéremnek örülhettek. A PMSC és a Sport­iskola 16-évesei 34 olimpiai pontot szereztek. Kalapácsve­tésben a két évfolyamban hat éremből négyet Gyenes János tanítványai hoztak el. Jakabos Péter versenyzői egy arany, négy ezüst és egy bronzérmet szereztek. A női magasugrás­ban Lantos Ágnes válbgatott versenyzőt megelőzve nyert baj­nokságot (Edző: Gáspár János). A Baranya megyei fiú ver­senyzők eredményei: 800 m 16 é- 2. Hollósi (P. Sí.) 2:01,6; 15 él 2. Bátai (P. Si.) 2:04,9, 3. Kiszeljev (P. Si.) 2:06,1. 1500 m 16 é: 2. Kiskirály (KBSK) 4:07,6; 15 é.: Bajnok: Bátai Ist­ván (P. Si.) 4:18,4, 4. Nyúl (KBSK) 4:21, 5. Kiszeljev 4:26. 3000 m 16 é: 2. Kiskirály 8:59,8, 4. Kehi (KBSK) 9:05,9; 15 Dunántúlt napló Az MSZMP Baranyo megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: 8áling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053. 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-726, 15-852. 15-245, 15-264. Telex: 12 320 Féesi Szikro Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posto Előfizethető O helyi postahivataloknál és o kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapro 20 Ft Indexszám: 25 054 é.: 2. Nyúl 9:25, 5. Sebök (P. Si.) 9:42 — 100 m gát 15 é.: 5. Bánhegyi (P, Si.) 14,8 5. Krasz- nai (P. Si.) 14,9. 300 m gát 16 é.: 4. Pálinkás (P. Si.) 41,0 mp. 1000 m akadályfutás 15 é.: 2. Sebők (P. Si.) 2:54,5. Súlylö­kés 16 é.: 2. Földvári (PMSC) 14,82; 15 é.; 4. Nikolausz (P. Si.) 12,87, 5. Keresztes (P. Si.) 12,40. Diszkpszvetés 16 é.: 6. Garay (P, Si.) 41,70; 15 é.: 2. Keresztes 38,58, 5. Nikolausz 37.62, Kalapácsvetés 16 é.: Baj­nok: Földvári Sándor (PMSC) 58,80, 3. Kitti (PMSC) 55,98; 15 é.; Bajnok: Nikolausz Csaba (P. Si.) 55,50, 2. Szász Antal (P. Si.) 43.62, 7. Sass (P. Si.) 35,72. Ge­relyhajítás 15 é.: 6. Keresztes 47,42. Rúdugrás 16 é.: 5. Kitti (PMSC) 320, 7. Papp (PMSC) 280. Női magasugrás 16 é.: Bajnak: Lantos Ágnes (P. Si) 166 cm. Szombathelyen emlékverse­nyen vettek részt a pécsi fel­nőtt és ifjúsági versenyzők. Jobb férfi eredmények: 100 m: 2. Lukács (PMSC) 10,9 (előfu­tamban 10,8). 400 m: 1. Lukács 49,9. 1500 m ifjúsági: 2. Bíró (PMSC) 4:15,4, 5. Srp (PMSC) 4:36,6. Hármasugrás: 1, Szár­szó (PMSC) 13,47. Rúdugrás: 1. Kulisch B. (PMSC) 390, 2. Gere (PMSC) 370, 3. Ulrich (PMSC) Magasugrás: 1. Periskics (PVSK) 195, Női számok. 400 m: 3. Kó- csó (PMSC) 60,4. Ifjúsági: ' 1. Péley (PMSC) 61,7, 3. Obert (PMSC) 65,2. Magasugrás; 1. Rickert (PCSK) 155 cm. Mai sportműsor Labdarúgás. NB I mérkőzés: PMSC —Ferencváros. PVSK-pálya, 15.30. NB I tartalékmérkőzés: PMSC II— Ferencváros II. PVSK-pálya, 13.30. Kézilabda. NB I mérkőzés: PMSC —Borsodi Bányász, női csapatok, Pécsújhegy, 16.00­D számok tükrében A 39. PÉCS—FERENCVÁROS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott harmincnyolc mérkőzés összesített eredménye a pécsi csapat szemszögéből; 38 5 8 25 32-77 18 Csak Pécsett: 18 5 4 9 16-22 14 Az előző bajnokság két mérkőzé­sének összesített eredménye: 2—1 1 0-1 1 A Pécsett lejátszott hat utolsó ta­lálkozó eredménye: 1969-es bajnok­ságban 1 ;0, 1970-es egyidényes baj­nokságban 0:0, 1970—71-es bajnok­ságban 0:0, 1971—72-es bajnokság­ban 3:1, 1972—73-as bajnokságban 1:2 és 1973—74-es bajnokságban 0:1. A pécsiek utolsó győzelmüket az FTC ellen 1972. május 28-án érték el. Az eredmény 3:1 volt. A csapat pedig a következő összeállításban játszott; Rapp — Hernádi, Soiymosi, Kincses 11., Kincses I. — Kocsis, Zombori (Konrád I.) — Bérezési dr., Máté, Jánosi (Daka), Tóth I. A pécsiek góljait Máté, Jánosi és Daka sze­rezte. A Pécs góllövő listájának ál­lása az FTC ellen: 4 gólos: Dunai 11., 3 gólos: Daka, Garami, Hegyi, Máté és Török, 2 gólos; Dunai dr., Opova és Vári, 1 gólos: Gór, Győr- kő dr., Jánosi, Rapp, Pécsi, Zom­bori és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeír eredményei: Pécsi MSC (otthon) : Ferencvárosi TC 0:1, VM Egyetértés 2:0, Salgótarjáni Bányász 1:0, Csepeli Vasas 1:1, Bu­dapesti Honvéd 2:0 és Szegedi EQL 1:0. Ferencvárosi TC (idegenben) : Szegedi EOL 0:0, Pécsi MSC 1:0, VM Egyetértés 1:1, Salgótarjáni Bá­nyász 1:2, Csepeli Vasas 2:1 és Bu­dapesti Honyéd 2:2. RÖVI DEN TENiSZ. Befejeződtek az NB I B mérkőzései. A pécsi csapatok vere­séggel zárták az évet. A PEAC női csapata Szombathelyen 8:1 arányú súlyos vereséget szenvedett. A Spartacus fiúk 5:4 arányban marad­tak alul Pécsett a Kecskeméttel szemben, RÖPLABDA. Az NB II őszi első fordulójában a pécsi csapatok közül csak o Steinmetz SE lépett pályára. Szombathelyen a pécsiek nem ki? meglepetésre nagy küzdelem után 3:2 arányban győztek a Spartacus ellen. KÉZILABDA. A Baranya megyei Kézilabda Szövetség játékvezetői bizottsága Orfún az utánpótlás tá­borban, a hét végén 3.r napos to­vábbképzést tart, melyen elméleti előadások mellett gyakorlati bemu­tatók szerepelnek. Járási labdarúgó-bajnokságok SIKLÓSI JÁRÁS I. osztály: Diósviszló—Nagyhar­sány 3:0, Kémes—Kovácshida 6:0, Ma- rócsa—Mórok 3:1, Magyarbóly—Püs- pökbóly 2:2, Villány—Drávaszabolcs 2:0, Baranyahídvég—Felsőszentmárton 1:3, Károlymajor—Harkány 2:0, Zalá- ta—Kásád 0:1, Okorág—Drávasztá- .a 2:2. . PÉCSI JÁRÁS !, osztály: Pellérd—Nagypall 1:0, Bükkösd—Nagykozár 2:4, Baksa--Ki- rályegyliáza 1:2, Bicsérd—Egerág 6:0, Szabadszentkirály—Üjpetre 2:0, Ata— í Vókány 2:2, Boda—Görcsöny 4:2. II. osztály: Berkesd—Kozármislerty 3:2, I Lovászhetény—Lothárd 1:5, Mecsek- j nádasd—Bogád 2:3, Aranyosgadcny [ —Kővágószöliős 5:2, Baksa II.—Tar- ! csa 5:0. SZIGETVÁRI JÁRÁS j I. osztály: Görösgal—Merenye 3:1, Nagypeterd—Patapoklosi 5:2, Szent- lászló—Hóból 3:1, Somogyapáti— Csertő 9:0, Tótszentgyörgy—Rózsafa 7:1, Mozsgó—iCishárságy 1:0. II. osz­tály: Nagydóbsza—Somogyapáti II. 7:1, Ibafa—Szentdénes 6:1. MOHÁCSI JÁRÁS !. osztály: Dunaszekcső—Somberek 9:1, Szajk— Üjmohács 0:2, Székelysza- bar—Kölked 1:2, Homorúd—Geresd- lak 3:5, Nagynyárád—Hímesháza 0:2, Lánycsók—Dunafalva 3:2, Töttös—Bár 1:3. SASDI JÁRÁS I. osztály: Mecsekpölöske—Felső­mindszent 3:2, Egyházaskozár—Ma­a yaregregy 2:4, Oroszló—Köblény 3:0, ödre—Felsőegerszeg 1:1, Hegyhát- maróc—Bikái 2:0, Mekényes—Liget 4:3, Gerényes—Magyarszék 2:1. II. osztály: Kishajmás—Kaposszekcső 2:3, Szalatnak—Tonnás 2:0, Magyarherte- lend—Hetvehely 1:4, Alsómocsolád— Abaliget 0:4, Orfű—Kárász 0:7. Három selejtezővel folytató­dott kedden délelőtt az atlétikai Európa-bajnokság a római olimpiai stadionban. Két szám- j ban magyar versenyzők is sze- ! repeltek, s közülük Fejér és I Tégla bejutott a diszkoszvetés ! döntőjébe. Major pedig a ma­gasugrás fináléjába, i A női gerelyhajításban Ruth j Fuchs, az NDK 27 éves vilóg- | rekordere káprázatos formában 67,22 m-es dobással, új világ­csúccsal szerezte meg az arany­érmet. A régit is ő tartotta 66,10 m-rel. A kis magyar tábor nagy fi­gyelemmel és felszült izgalom­mal kísérte a női távolugrás versenyét, amelyben a legjobb 12 között Bruzsenyák Ilona és Szabó Ildikó is résztvett. Utóbbi szereplését nem kísérte szeren­cse, mert 632 cm-rel nem tu­dott a 8-as döntő mezőnyébe jutni. Annál jobban ugrott Bru­zsenyák, aki sorozatról sorozat­ra biztatóbb formát mutatott Az elsőben 626 cm-rel kezdett, a másodikban ugyan egy cen­tivel elmaradt, de aztán 637, 643, és az ötödikben 665 követ­kezett. amellyel a mezőny élé­re került. Most már mindenki azért szurkolt, hogy o vetélytár- sák ne tudják megelőzni, el­maradjanak ettől az ugrástól. Az ötödik sorozat befejezése után Bruzsenyák megtartotta el­sőségét, és bár az utolsóban csak 641 -et ért el, a döntő to­vábbi hét résztvevője sem szár­nyalta túl a 665 cm-t, és ezzel Bruzsenyák Ilona Európa-bajnok lett. A döntők eredményei; 100 m, Európa bajnok: Vale- rij Borzov (Szovjetunió) 10,27 mp, 2, Pietro Mennea (Olasz­ország) 10,34 3. Klaus-Dieter Bi­eter (NSZK) 10,35. 100 m női, Európa-bajnok: Irena Szewinska (Lengyelország) 11,13 mp, 2, Renate Stecher (NDK) 11,23, 3, Andrea Lynch (Nagy-Britannia) 11,28. Gerelyhajitás, női, Európa-baj­nok: Ruth Fuchs (NDK) 67,22 m új világcsúcs, (régi Fuchs 66.10) 2. Jacqueline Todten (NDK) 62,10 3. Natasa Urboncsics (Ju­goszlávia) 61,66 Távolugrás női, Európa-baj­nok: Bruzsenyák Ilona (Magyar- ország) 665 cm, magyar csúcs (régi Bruzsenyák 663) 2. Éva Su- ranova (Csehszlovákia) 660 3, Pirkko Helenius (Finnország) 659 ... 9. Szabó Ildikó (Ma­gyarország) 632 cm, 20 km-gyaloglás Európa-baj­nok: Vlagyimir Golubnyicsij (Szovjetunió) 1:29:40,3 ó 2. Bernd Kannenberg (NSZK) 3. Vlagyimir Zolosnyik (Szovjetunió) ÖTTUSA VB Magyar győzelem az úszás csapatversenyében 8. Maracskó (magyar) 3:32,72 p, 1172 pont. A világbajnokság utolsó szá­ma, a szerdai terepfutás előtt nqay számolgatás volt a ma­gyar küldöttségben. ,— Lednyevtől és a szovjet csapattól már aligha lehet el­venni az elsőséget — mondta dr. Nagy Imre szövetségi kapi­tány —, mi már nem pályáz­hatunk a csapat-aranyéremre, mert 422 pont a hátrányunk. A keddi eredmények; Felnőtt úszás egyéni; 1. Haas (Kanada) 3:21.26 p, 1264 pont. 2. Kovács (román) 3:26.93 p, 1220 port, 3. Cherry (amerikai) 3:28.07, 1208 pont 7, Kancsal (magyar) 3:31,59, 1180 pont. 12. Villányi (magyar) 3:38.81, 1154 pont Úszás, csapat; 1. Magyarország 3476, 2. Szovjetunió 3392. 3. Egyesült Államok 3360, Egyéni összetett; 1. Lednyev (szovjet) 4155, 2. Onyiscsenko (szovjet) 4099, 3. Fitzgerald (amerikai) 4066. 4. Smeljov (szovjet) 4014, 5. Villányi (magyar) 3977. 6. Kancsal (magyar) 3973, 8. Maracskó (magyar) 3932, Összetett csapat: 1. Szovjetunió 12 280, 2. Magyarország 11 858, 3. Románia 11 372, színház ÍY1K9 rádió mozi & ■■■w W.vJm il: televízió SZÍNHÁZ Nemzeti Színház; Nyári szünet MOZI Park: A fej nélküli lovas (4, n7, f9). Park-Kert: Az utolsó völgy (f8). Petőfi: Ne hagyd magad, Pitkin I (4t 6. 8). Kossuth: Ma éjjel kár lenne meghal­ni (10, 12, f7, f9), Az inkák kincse (f3, f5). FÉK Klubmozi: Aranyláz, Kutyaélet (fő, 8); . Rákóczi: A lángoló tenger (5, 7), Ko­dály: Lóháton, ágyútűzben (6). Har­kány: Ki van a tojásban? (5) Komló, Május 1: Szerelem a tengeren (4, 6, 8). Komló, Zrínyi: Eper és vér (4, 6). Mohács: Dorellik jön! (6) Gyerekko­csi (8). Mohács-Kert; Hé, barátom, itt van Sabata! (f8), Pannónia Bár: Pannónia koktél. Nyit­va: 22—04 óráig. RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 7.45: Kertbarátok műsora. 8.00: Hírek. Idő­járás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Bu­dapest és a vidék kulturális program­jából. 8.20: Kersics Anka népdalokat énekel, Lukács István cimbalmozik. 8.38: Iskolarádió. Ki mondta? Miért mondta? (Ism.) 8.48: Donizetti: Ro­bert Devereux. Háromfelvonásos ope­ra. Közben: 10.00—10.05: Hírek. Idő­járás. 10.36—10.44: Vidéki képek. Ke- resrtury Dezső versei. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35; Tánczenei koktél. 13.20; lf|­Magyari Imre népi zenekara játszik, Bodor Blanka nótákat énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Haydn: fisz-mall (Búcsú) szimfónia. 14.30: Nőkről nőknek. .,Ki a legszebb a világon?” 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Harson a kürtszó! A Gyermek­rádió műsora (ism.). 15.45: Kónya Sándor énekel. 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16.05: Átlagbér vagy bértömeg? 16.15: Éneklő ifjúság Veszprémben. 16.51 : Darvas Ferenc: Kontúrok. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő, 17.20: Sportkrónika. 17.35: A zene nem ismer határokat . . . 18.20: Értékén felül. Marton János gazda­sági riportja. 18.35: Leontyne Price énekel. 18.58: Hallgatóink figyelmé­be! 19.00: Esti krónika. 19.25: Irószo- bám. Urban Ernő vallomása. 20.20: Színes népi muzsika. 20.47: Két ma­gyar mű bemutatója a Bartók Béla nemzetközi kórusfesztivá'lon. 21.00: Hí­rek. 21.03: Kerti asztal. 21.33: Spiri­tuálék. 22.00: Hírek. Időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10 —0.25: Londoni szenzáció. Részletek Herbert Kawan operettjéből. PETŐFI RADIO 4.25^-7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek. Időjárás. 8.05: Barokk muzsika. 8.45: Nemzetiségeink zenéjéből. 9.00: Hírek 9.03: Kíván­csiak klubja. Az Ifjúsági rádió műso­ra (ism.). 10.00: Zenés műsor üdü­lőknek. Közben. 10.00—10.05: Hírek. Időjárás. 10.30—10.35: Felhívjuk fi­gyelmüket! 11.00—11.05: Hírek. Időjá­rás. 12.00: Néhány perc tudomány. 12.05: Zongoraszonáták. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Házunk tája. 13.23: Régi híres énekesek műsorából. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi rádió ze­nés délutánja. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Küloolitikai figyelő (ism.). 18.20; A VDK kultúrájának hot«, t rész (ism.). 18.43: Közvetítés a Csepel —Ú. Dózsa és a Bp. Honvéd—ZTE bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.20: Kertész István vezényel. 19.53: Jó es­tét, gyerekek! 20.00: Esti krónika. II. 20.25: Kis magyar néprajz. 20.30: Új könyvek. 20.33: Életem. Gorkij regénye rádióra alkalmazva. V. (befejező) rész (ism.). 21.36: A 17. foktól észak­ra és délre. 21.56: A VDK kultúrájá­nak hete. Nguyen Dinh Tan: Vonós­négyes. 22.24: Népdalok, néptáncok. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: örökzöld dzsesszmelódiák. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. 3. MOSOR 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Ma­gyar Irodalmi Arcképcsarnok. Petőfi Sándor (ism.). 18.26: Magyar zene­szerzők. 18.59: Nat King Cole énekel. 19.26: Viktor Tretyakov hegedűestje. 20.35: Hírek. 20.38: Külföldi tudósoké a szó. 4000 éves koponyakéselések. 20.53: Bruckner: IX. szimfónia. 22.00: Hanglemez-világsiker. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO 17.30; Műsorismertetés, hírek. 17.35: Hét közben. Aktuális zenés ösz- szeállítás. Szerkeszti; dr. Ná­dor Tamás. 18.30: Dél-dunántúli híradó. 18.45: Koós János énekel. 19.00; Szerb-horvát nyelvű műsor, — Panoráma. Kulturális magazin. — Szórakoztató zene. — Hírek. 19.30: Német nyelvű műsor. — Ifjúsáqí műsor: Évnyitók. Zenés riport­műsor általános és középisko­lákból. — A meseleönyvben la­pozunk. — Tánczene. 20.C0: Műsorzárás. MAGYAR TV 9.55—10.20: Iskolatévé. Nérret nyelv (közép isk. I—II—II!—IV. ősit). 10.20: Műsorismertetés. 10.21; Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Hátországban. Csehszlovák film (ism). 11.55—12.20: Játék a betűkkel (ism.), 17.13: Műsorismertetés. 17.15; Hírek. 17.20: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Atlétikai EB, Közvetítés Romé­ból (színes). 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Dühös utazás. Bolgár film (1972, színes). 21.25: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja, 22.15: Tv-híradó — 3. 2. MOSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: .........Páncél van az én melle­m en”. Nikola Vapcarov bolgár költő versei. 20.15: Tíz nap a bolgár tengerparton (színes). 20.40: A kofán indiánok szülőföldjén. Csehszlovák rövidfilm. 21.00: Tv-híradó —- 2. 21.20—22.50: Hubay Miklós: Tüzet vi­szek. Tragédia két részben. A Thálía Színház előadása, felvé­telről. (16 éven felülieknek!) JUGOSZLÁV TV 15.00: Magyar nyelvű tv-napló. 16.10: Távcső gyermekhíradó. 16.40: Reggel­től takaródéig. 17.10: Róma: Atlétikai Európa-bajnokság. 20.30: Gyengédség — szovjet játékfilm. 22.00: Előtérben, 2. MOSOR 20.30: Szabadegyetem. 21. i5: Ko­molyzene. 21.45. Tv-tárca. 22.15; A Vajdaságon át. I FÓKUSZ •---1

Next

/
Oldalképek
Tartalom