Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)

1974-08-21 / 228. szám

Miközben Magyarország sok gyermekről álmodozik, a világ jövőjéért felelősséget érző em­berek aggódva tekintenek oz emberiség szaporodási mutató­jára, amely évi két százalék. A Föld népessége 1970-től szá­mítva minden tíz évben egy Kí­nával gyarapodik, 2000-ben — a termékenység mutatószámá­nak alakulásától függően — 2,3—3,5 milliárddal leszünk többen, tehát körülbelül hat- milliórdan. Lesz-e élelem eny- nyi embernek, amikor már most Is rosszul táplálkozik és éhezik a világ nagyobbik fele? Egyes demográfusok mesz- szebbre is néznek, s az ember- őzön rémével ijesztgetnek. Egy angol statisztikus kiszámította: 15 ezrelékes (jelenleg 20—21 ezrelék) szaporodási arányszám mellett 3000-ben már alig több mint egy négyzetdeci méter jut egy emberre. Ez persze agy­rém, tény azonban, a népese­dés problémája világszerte fog­lalkoztatja a kormányokat, el­sősorban is Ázsia, Afrika és La- tin-Amerika fejlődő országainak kormányait. Az ENSZ az idei esztendőt világnépesedési év­nek nyilvánította, ennek jegyé­ben hétfőn Bukarestben népe­sedési világkonferencia kezdő­dött, amelyen kormányszintű küldöttséggel hazánk is részt vesz. Ebből az alkalomból rö­vid interjút kértünk dr. Hoóz István egyetemi tanártól, a Köz­gazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett nappali tago­zatának vezetőjétől. # Mi haszna van egy ilyen világkonferenciának ? — Bukarestben kétezer kül­földi jön össze, hogy megpró­bálja felrázni a világ közvéle­ményét, s hogy nemzetközi ösz- szefogást alakítson ki. A kong­resszus nem a demográfusok kongresszusa lesz, hanem a kormányok, a népesedésért fe­lelősséget érző különböző társa­dalmi szervezetek, közöttük nő­szövetségek és ifjúsági szerve­zetek tájékoztatják egymást, milyen erőfeszítéseket tesznek, hogy a népesség számát össz­hangba hozzák a gazdasági lehetőségekkel. A konferencia várható eredménye az lesz, hogy a résztvevők egyrészt meg­próbálják megértetni magukat, másrészt ismertetik azokat az eszközöket, amelyekkel a né­pesség szaporodását irányítani, nagyobb gazdasági növekedést lehet biztosítani. % Magyarország milyen ta­pasztalatokkal segíthet? — Ellenpéldával tudunk szol­gálni, hogy melyek azok a té­nyezők, amelyek az alacso­nyabb szaporodási ütem mel­lett a magasabb életszínvona­lat biztosítják. Az állami népe­sedéspolitika pozitív és nega­tív irányba is befolyásolhatja a népesedést. Erre is példával szolgálhat a magyar népese­déspolitika, mint ahogy a ne­gatív irányú befolyásolásra pél­da a háború utáni Japán ese­te, ahol olyan népesedéspoliti­kát alakítottak ki, amelynek eredményeként a 30—35 ezre­lékes születési arányszámot két év a lag 18—20 ezrelékre tud­ták leszorítani. # ön, mint demográfus, na­gyon aggasztónak tartja a jö­vőt? — A szaporodás feltétlenül mérséklődni fop, ellenkező eset­ben a gazdag államok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek. Kétségtelen, a gyors szaporo­dás következtében meg fog bomlani az egyes földrészek és népcsoportok közötti jelenlegi helyzet, ám minden népnek sa­ját magát kell eltartania, saját országa határain belül keresnie boldogulását. A konferencia ebben segíthet, minthogy kere­si a megoldásokat, hogyan le­het csökkenteni a szaporodás ütemét, javítani a népesség életkörülményeit. Nem látom olyan sötéten a jövőt, hiszen oz emberiség eddig is megtalálta a formákat, amelyekkel össz­hangba tudta hozni számát gazdasági lehetőségeivel. Vég­ső soron a népesedés szabá­lyozása nem új dolog, már az ókorban is foglalkoztak vele. És vajon mit szólt volna Platon, ha akkor azt mondják neki, 1974-ben több mint három és félmilliárd ember lesz a Föl­dön? De ki merné állítani, hogy az emberiség a következő évezred alatt nem fogja tudni megteremteni akár ötvenszer ennyi ember eltartásához szük­séges feltételeket?! Q Szeretnénk egy táblázatot közölni a világ tíz legnépesebb fejlődő országának népesség- növekedéséről, És Magyaror­szágon hányán leszünk 2000- ben? — Egyik változat szerint 10 millió 494 ezren, a másik szerint 10 millió 800 ezren, a legked­vezőbb esetben pedig 10 mil­lió 880 ezren. Nálunk tehát minimális az emelkedés. Ezek a számítások azonban még a leg­újabb népesedéspolitikai intéz­kedések megtétele előtt készül­tek, elképzelhető, népességünk száma 2000-ben meghaladja majd a tizenegymilliót. Miklósvári Zoltán népesedési világkonferencia kezdődött Bukarestben Minden fiz évben egy Kína Interjú dr. Hoőz Istvánnal, a Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi nappali tagozatának vezetőjével Gyorsmérlep három megye idegenforgalmáról Vezet a Balaton, vonzó a Dél-Dunántúl is Bár méq nincs vége az ide­genforgalmi idénynek, annyi máris bizonyos: Magyarországot idén jóval több turista és üdü­lő kereste fel, mint eddig bár­mikor, Baranya, Tolna és So­mogy megye — és ezen belül a Balaton — ebben az évben is sok idegent vonzott, A há­rom megye idegenforgalmi hi­vatalaitól kértünk gyorsmérle- ket: hoqy alakult az idei for­galmúk? A Siótour Balaton-parti szál­láshelyein július 31-ig 157 000 vendéq fordult meg, akik össze­sen 1 mil'ió 179 ezer vendéq- napot töltöttek el a tóparti üdü­lőhelyeken. Egy vendég átla­goson 7,5 napot tartózkodott itt. Az előző év hasonló idő­szakához képest 15,2 százalék­kal nőtt a vendégek száma és 11,7 százalékkal a vendégna­poké. A legtöbben a hazai üd",,ö'- volta1', számszerint 88 9C? ~n ak'k 694 000 vendég­napot töltöttek a Siótour szállás­helyein. A külföldiek közül 52 700-an érkeztek a szocialis­ta országokból — a legtöbben, 29 000-en, Csehszlovákiából, és 14 000-en az NDK-ból — a nem szocialista országokból érkezők száma 15 600 volt. Tolna nevezetességei, különö­sen q gemenci vadrezervátum is sok vendéget vonzottak. Au­gusztus 20-ig Gemencet 467 csoport, közel 20 000 ember lá­togatta meq, Szekszárdoftöbb, mint 15 000-en keresték fel és tekintették meq a várost ide­genvezető kíséretében. A decsi sárközi tájháznak is több, mint 15 000 látogatója volt eddig. A Tolna Tourist szálláshelyeit 8000-en vették igénybe, össze­sen 38 200 vendégéjszakára. A Baranya megyei Idegenfor­galmi Hivatal vendégforgalma 7 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A hivatal szervezésében és szálláshelyein 50 000 vendég fordult meq az első félévben Baranyában, akik összesen 105 000 éjszakát töl­töttek itt. * Ország 1970 1980 1990 2000 S" II 1*2" :0 t £ -O •> 7 :0 m»­•" M «» Kína (szárazföld) 760 897 1037 1176 » India 537 668 807 957 78 Indonézia 121 160 205 254 110 Brazília 93 119 147 175 89 Banglades 72 92 119 147 105 Pakisztán 60 81 111 143 138 Nigéria 55 72 94 118 115 Mexikó 51 71 95 121 139 Fülöp-szigetek 37 52 70 91 146 Thaiföld 36 50 67 84 133 Összesen 1822 2262 2752 3266 79 Egyesült Államok 205 225 245 260 27 Szovjetunió 241 263 285 303 26 \Á selejtért nőm fizotnok bért Rosszak az anyagok, de a kivitelező sei vétlen A tíz legnépesebb fejlődő ország népességnövekedése erő­sen csökkenő termékenység esetén (millió fő). Minőséghibás lakások - minden belefér? Tönkremennek o, vízcsapok, hullanak a csempék, vetemed­nek az ajtó- és ablakkeretek, hólyagosodik a műanyagpad­ló, silányak a villamos kapcso­lók és szerelvények, s folytat­hatnánk a sort kinek-kinek a saját tapasztalata szerint. Any- nyi azonban bizonyos: nincs minden rendjén a lakások mi­nőségével. Ezt állapította meg a Baranya megyei Népi Ellen­őrzési Bizottság legutóbb e té­mában végzett vizsgálata is. A népi ellenőrök arra voltak kíváncsiak, hogy az utóbbi Ünnepi körkép Szederkény Beremend Szederkényben augusztus 19- én tartották az alkotmány napi megemlékezést, ezt követően pediq több új létesítményt avat­tak. Az alkotmányunk negyed- százados évfordulóját méltató ünnepségen megjelent Nagy Sándor, a MÉSZÖV elnöke, a Baranya megyei párt-vég rehajtó bizottság tagja, Ambrus Lajos, a Mohácsi Járási Pártbizottság első titkára, dr. Hazafi József, a Megyei Tanács vb-titkára, va­lamint a Mecseki Szénbányák vezetői, önnepi beszédet dr, Hazafi József mondott. Beszélt a párt- és államélet fejlődéséről, a szo­cialista demokrácia kibontako­zásáról, majd a munkásosztály vezető szerepéről és a vele szö­vetséges parasztsáq helyzetéről. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ez a nap nemcsak az al­kotmány ünnepe, de az aratás befejezéséé, az új kenyéré is, s mint ilyen elsősorban a pa­rasztság ünnepe. Az ünnepséget kővetően dr. Hazafi József felavatta a köz­ség központjában létesített új outóparkolót, majd Nagy Sán­dor, a MÉSZÖV elnöke vágta át a szalagot a szederkényi ÁFÉSZ új presszójának bejára­tában. A 750 ezer forintos szó­rakozóhely 70 vendéq befoga­dására alkalmas. Ezt követően került sor a község harmadik új létesítményének átadására: dr. Kóbor József avatta fel a 2,5 millió forintos költséggel épült új szociális otthont. Az ízlésesen berendezett, szállodá­nak is beillő épületet rekord­idő alatt, négy hónap alatt fe­jezte be a Mecseki Szénbányák építési üzeme, de a közös ösz- szefogással készült otthon épí­tésében a Bólyi Állami Gazda­ság és a környékbeli termelő- szövetkezetek is kivették részü­ket. A himnusz eljátszásával, majd szavalattal kezdődött az alkotmánynapi ünnepség hét­főn Beremenden a filmszínház­ban. A község lakói jelenlété­ben, dr. Szabó József ország- gyűlési képviselő mondott ün­nepi beszélet. Méltatta az al­kotmányunk, s az új kenyér ün­nepének jelentőségét. Beszélt pártunk XI. kongresszusának előkészületeiről, a felszabadulás 30. évfordulójának megünnep­léséről. Ezt követően az alkotmány­napi ünnepség részvevői át­mentek a filmszínházzal szem­ben levő társadalmi munkával épült új iskolához, melyet Né­meth Kálmán a község tanács­elnöke jelképesen átadott az iskola igazgatójának. Szabolcsfalu Szabolcsfalun Csirke Anna országgyűlési képviselő mon­dott ünnepi megemlékezést az Alkotmány törvénybe iktatásá­nak negyedszázados évforduló­ján. A bányászok lakta faluban is sor került az új kenyér meg­szegésére, Pécs A pécsi gyermek közlekedési parkot tulajdonképpen már egy eve létrehozták, a KÖJÁL kifo­gásai miatt azonban be kellett zárnj, A Mecseki Kultúrpark ezt követően újabb társadalmi ak­ciót szervezett és a Pécsi Vá­rosi Tanács félmillió forintjá­val tető alá hozta a hiányzó szociális épületet. így aztán augusztus 20-án másodszor nyi­tották meg Üjmecsekalján, a Páfrány utca és a vasút közötti területen levő közlekedési par­kot. A kis ünnepségen, amely után igazán elkelt volna egy rollerverseny, a Pécsett vendé­geskedő NDK-belí abernsdorfi ifjúsági zenekar működött közre. Csorba Tivadar, q Pécsi Városi Tanács művelődésügyi osztályá­nak vezetője vágta át a bejá­ratnál levő nemzetiszínű szala­got. A mindenféle közlekedési táblával felszerelt park útjain szeptembertől az órarendbe iktatva tanulhatják a KRESZ szabályait a pécsi óvodások és iskolások. Dr. Kóbor József megyei főorvos felavatja az új szociális otthont Orfű Ez aztán zsákmány! Negy­vennyolc horgász több mint két mázsa halat fogott: 166 ki­ló keszeget, húsz szép pontyot és öt süllőt. Hát ami még el­ment a horogról, elvitte a zsi­nórt is! Vasárnap Orfűn, a Her­man Ottó tavon két lövés jelez­te a VII. Herman Ottó horgász emlékverseny kezdetét. A há­romnapos versenyre, amelyet a MOHOSZ baranyai intéző bi­zottsága és az Országos Ide­genforgalmi Tanács Mecsekvi- déki Intéző Bizottsága ■•ende- zett, az ország minden részéből 12 csapat, köztük a jugoszlá­viai Apatin csapata nevezett. A sporthorgászok nem csak abban vetélkedtek, ki foq több halat, hanem Ki mit tud?-ban, barkácsolásban, céldobásban és halászlé főzésben is. A ha­lászlé főző verseny zsűrijében ezúttal bevették magukat a versenyzőket is, így ki-ki fel­pontozhatta saját főztjét, felté­ve, ha a sok kóstolás után rá­ismert a magáéra. A rendezők nevében dr. Calabár Tibor hir­detett eredményt. Az összetett verseny első helyezettje a So- roksár-Duna-ági intéző bizott­ság csapata. Másodikak az al­só-tiszaiak, harmadikak a Drá­va—Mura-mentiek. A vándor­serlegeket és a díjakat Palkó Sándor adta át Az átvételnél években épített telepszerű, több­szintes lakóházaknál milyen minőségi hibák és hiányos­ságok tapasztalhatók, s mik ezeknek az okai? Hét épület 400 lakásában vizsgálták a ga­ranciális hibákat, négy épület 197 lakásában pedig a beépí­tett anyagok időtállóságát. Nedves fából A legtöbb minőségi észrevé­telt a faanyagokra, a burkoló­anyagokra, a különböző vizes és villamos szerelvényekre tet­ték. A lakások minősege ugyanis nagymértékben függ. az építőanyagokat gyártó ipar termékeinek minőségétől. Ezek némelyikéről pedig kevés jót lehet mondani. A csempék mé­reteltérése és görbülete mesz- sze meghaladja a szabványban előírtat. Az öntvények, radiáto­rok porózusak, hibásak. A vil­lamos szerelvények és a víz- vezetéki szerelvények hibái anyag- és szerkezethibákra ve­zethetők vissza a_.faszerkezete- ket nedves fából készítik a PVC-padlók összezsugorodnak, a szőnyegpadlótól idegenked­nek az emberek, mert gyorsan kopnak, bolyhosodnak és így tovább. És sajnos, a legtöbb hiba gyakran előfordul, ismétlő­dik. Ha az ipar minőségileg gyengét gyárt, mi mást tud a kivitelező beszerelni? így igaz, de azért a kivitelezők sem vét­lenek. Mert a foltos szobafes­tés, a szakszerűtlenül felrakott és ezért hulló csempe, vagy az épület előtti járda süllyedése nem írható az építőanyagipar számlájára. Biztató jelek A , vizsgálat megállapításai szerint az állami építőipari vállalatok törekednek a minő­ségi hibák csökkentésére, s en­nek érdekében különböző in­tézkedéseket is tesznek. így például a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat minőségi bé­rezést vezetett be, ami azt je­lenti, hogy az elsöosztályú munkáért száz százalékos bér jár, a másodosztályúért viszont már levonnak 7 százalékot, a Harmadosztályúért 15-öt, a se- lejtért pedig nem fizetnek bért. Sok még a tennivaló a laká­sok minőségének megjavításá­ért. Szabványokat, előírásokat kell módosítani, hisz ha egy­szer a műanyag kilincsek kímé­letes használat során is tör­nek, bérlakásba nem valók. Ha a homlokzati burkolatok — különösen magasházaknál — tíz éven belül cserére szorul­nak, más anyagot kell hasz­nálni. Új szemlélet Az érdekeltségi rendszer kö­zéppontjába q minőséget kell állítani. A minőségromlás anya­gilag is sújtsa azokat, akik a termelésben, vagy az irányí­tásban ezért felelősek. Ne kö­vetkezhessen be például az az eset, hogy a minőségi rek­lamációval élő vállalatot leg­közelebb a termelő vagy a szállító egyszerűen nem szol­gálja ki. Sorolhatnánk tovább a tennivalókat, de egy a lé­nyeg: javuljon a lakások minő­sége! P. Gy, FIATALOK, JÖJJETEK POSTAKÉZBESITÖNEK, TAVIRATKÉZBESITÖNEK! Kismotort, tanulási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés: Pécs 1, Posta, munkaügy rrmm i

Next

/
Oldalképek
Tartalom