Dunántúli Napló, 1974. augusztus (31. évfolyam, 209-238. szám)
1974-08-21 / 228. szám
Közgazdász világkongresszus Budapesten Példátlan méretek: 75 ország- ból 1600 közgazdász, a közgazdasági szakma történetében eddig még nem került sor ilyen nemzetközi tanácskozásra! Hétfőn Budapesten megkezdődött a IV. közgazdász világkongresszus. Az augusztus 24-ig tartó tanácskozást, amelyen tíz témacsoportban sokoldalúan megvizsgálják az integráció problémakörét, Fritz Machlup, a Nemzetközi Közgazdasági Társaság leköszönő elnöke nyitotta rneg, majd a kormány nevében Fock Jenő, a Miniszter- tanács elnöke köszöntötte a részvevőket. Ezt követően már az első napon két plenáris ülésre került sor. Az elsőn a közgazdászok a gazdasági integráció típusait vizsgálták meg, a másodikon pedig azzal a kérdéssel foglalkoztak, meghatá- rozható-e valamely integrálható terület optimális nagysága. A kongresszus kedden folytatja munkáját + RÖPIRAT, Az etiápiai diák- szervezetek kedden tíz oldal terjedelmű röpiratban követelték a feudalizmus és a monarchia megszüntetését, A diákok követeléseiket a hadsereghez címezték, s felszólították a fegyveres erőket, hogy még a következő szemeszter megkezdése előtt teljesítsék az általuk szorgalmazott programot, ellenkező esetben „a tanév folyamán nehézségek merülhetnek fel". A diákok többek között követelték, hogy Hailé Szelasszié, a 82 éves császár mondjon le mind c trónról, mind pediq a kopt egyház vezetői tisztéről. ANVAR SZADAT egyiptomi elnök és Szaid Bin Szultán Al- nahajan. az arab emirátusok államszövetségének elnöke .hétfőn befejezte tárgyalásait Alexandriában. A megbeszélésekről kiadott k°zös közleményben a két elnök állást foglal amellett, hogy az arQb külügyminisz. terek szeptember elején tartandó előkészítő tanácskozásait követően októberben hívják össze az arab országok csúcsértekezletét. Reckefelíer az USA alelnöke Washington : Oerald Ford amerikai elnök hivatalbalépése után 11 nappal, kedden rövid televíziós beszédben jelentette be, hogy Nelson Rockefeller volt New York-i kormányzót választotta maga mellé, az Egyesült Államok alelnökévé. Az elnök hangsúlyozta, hogy „hosszú töprengés”, valamint a Demokrata és a Republikánus Párt vezetőivel folytatott konzultációk utón választotta ki az alelnöki tisztségre Nelson Rockefellert. „Akinek a kormányban és másutt hosszú időn át végzett eiedményes tevékenysége közismert". Ford kiemelte, olyan embernek ismeri Rockefellert, aki „elkötelezte magát a világbéke ügye és a szabad vállalkozások rendszere mellett”. Rockefeller éíetra’za Görög ' ciprusiak tüntetnek a nicosiai amerikai nagykövetség előtt, amelyben augusztus 19- én megölték az USA ciprusi nagykövetét, a követség egyik női alkalmazottját és megsebesítettek két másik személyt. A hétemeletes épületet több, mint &0 ember ostromolta. Nicosiáiul meggyilkolták az amerikai nagykövetet Az Indiai Köztársaság új elnöke, Fakhruddin Ali Ahmed. Megbízatása öt évre szól. •f OJ FŐPARANCSNOK: Konsztantin Karamanlisz kormánya elnöki rendelettel Dio- nissziosz Arbuzisz tábornokot nevezte ki a fegyveres erők fő- parancsnokává. A szárazföldi hadsereg új főparancsnoka loannisz Davosz tábornok lett. Az elnöki rendelet értelmében azonnali hatállyal nyugállományba helyezték tíz tábornokot, köztük a fegyveres erők volt főparancsnokát. Grigoriosz Bongnosz tábornokot is. ,-f FENYEGETŐZÉS: Újabb fe- szültségszitó fenyegetőzések hangzottak el Olaszországban. A Fekete Rend elnevezésű szélsőjobboldali szervezet egyik tagja hétfőn közölte a rendőrséggel,- hogy pokolgépet helyeztek el Palermo központi pályaudvarán. A rendőrök tüzetesen átkutatták az állomást, de kiderült, hogy a hir vaklárma volt. A dél-olaszországi Polen - za állomásán minden vonatot kiürítettek, miután egy ismeretlen telefonáló arról tájékoztatta" a hatóságokat, hogy egy bőröndben pokolgépet helyeztek el. Ez a közlés is vaklármának bizonyult. Nicosiában — Ciprus fővárosában — hétfőn délelőtt heves amerikaellenes tüntetés robbant ki, melynek során agyonlőtték az amerikai nagykövetet A hirt maga Kleridesz ügyvezető elnök jelentette be. A hír- ügynökségek helyszíni beszámolói szerint több száz ciprusi görög vonult fel az amerikai nagykövetség elé, szavalókó- rusban szidták az Egyesült Államokat, főleg Kissinger külügyminisztert, amiért nem akadályozta meg a török intervenciót Cipruson, A tömeg először felgyújtotta a nagykövet gépkocsiját, majd pedig megrohamozta a palotát, A tengerész WASHINGTON: A Fehér Ház szóvivője hétfőn sajtóközleményben jelentette be, hogy Gerald Ford elnököt mélységesen megrázta az Egyesült Államok nicosiai nagykövetének halála. Ez a tragikus esemény még sürgetőbbé teszi a ciprusi válság tárgyalások útján történő békés rendezését — hangsúlyozta a szóvivő. Jólértesült forrás szerint az elnök megbízta Kissinger külügyminisztert, hogy vizsgáljq meg az amerikai nagykövet meggyilkolása nyomán kialakult helyzetet. Az amerikai külügyminisztérium megerősítette Davies nagykövet meggyilkolásának hírét, de egyelőre nem fűzött hozzá kom- mentá rt. ATHÉN: Karamanlisz görög miniszterelnök felháborító bűncselekménynek nevezte az gyalogosok és a ciprusi görög rendőrség nem tudta feltartóztatni a feldühödött tüntetőket, akik ekkor már géppisztollyal tüzeltek is a nagykövetség épületére. Szemtanúk szerint a tömegben feltűntek az EOKA—2 nevű terrorszervezet tagjai is, akiknek fegyveres merényletei előkészítették a görög tisztek vezette puccsot Makariosz ellen. Rodger Davies 53 éves amerikai nagykövet az épület előcsarnokában állt, amikor a bezúdult tömegből a halálos lövés érte. A hir szerint életét vesztette a nagykövetség egyik ciprusi női alkalmazottja is, aki Davies mellett állt. amerikai nagykövet meggyilkolását, amely, mint mondotta, semmivel nem igazolható. A kormányfő leszögezte, hogy a görög kormány a legnagyobb szigorúsággal száll szembe mindenfajta szélsőséges megnyilvánulással. A tragikus esemény kapcsán figyelmeztette a Görögországban és annak területén kívül élő görögöket, hogy az erőszakos cselekmények, bármilyen indítékból folyamodjanak is azokhoz, elítélendők, nem szolgálják a nemzet ügyét, hanem akadályozzák a kormány felelősségteljes erőfeszítéseit. ANKARA : Turan Günes tőrök külügyminiszter hétfőn a parlamentben elhangzott beszédében az egész emberiség ellenségeinek nevezte azokat, akik felelősek a nicosiai amerikai nagykövet meggyilkolásáért. WASHINGTON: Az amerikai hadügyminisztérium flottaösszevonással válaszolt- az Egyesült Államok nicosiai nagykövetének meggyilkolására. Az első amerikai milliárdos, a „nagy" John Rockefeller unokája, Nelson 1908. július. 8-án született a Maine állambeli Bar Harborban. Iskoláinak elvégzése után rövid ideig az egyik családi vállalatnál, a Chase Manthattan Bank-nál dolgozott, amelyet jelenleg fivére, David irányít. 1940-ben az amerikaközi ügyek koordinátoraként belép a Roosevelt kormányba és a következő években az egymást váltó demokrata és republikánus párti kormányzatokban több kül- ügyekkel, gazdasági segélyekkel, közoktatással és köz- egészségüggyel kapcsolatos tisztséget tölt be. Nelson Rockefeller 1958-ban Averell Harriman ellenfeleként megpályázza New York állam kormányzói tisztségét. A választáson megszerzi a szavazatok döntő többségét és az Egyesült Államok történetében egyedül állá módon háromszor választják meg újra New York állam kormányzójává, 1962- ben, 1966-ban és 1970-ben, 1974-ben lemond tisztségéről, hogy „országos ügyeknek szentelhesse magát". A volt kormányzó három Ízben tett kísérletet arra, hogy megszerezze pártjának elnökjelöltségét. 1960-ban Richard Nixon, akkori alelnök, 1964-ben Goldwater szenátor és 1968-bdn ismét Nixon hódította el előle a párt elnökjelöltségét. Rockefeller kétszer nősült. 1930-ban vette el Mary Tod- Hunter Clark-ot, akitől öt gyermeke született. A házaspár 1961-ben elvált és a „kormányzó két évvel később feleségül vett Margaretta Happy" Fitler Murphy-i, akitől azóta két fia született. Gyermekük és férjük nem lehet Tizennégy anya kerestetik (Újvidéki tudósítónktól.) Újvidék közelében, pontosabban a Duna túloldaján, ahol a Fruska Gora hegység lábánál Szremszka Kamenica kisközség fekszik, egy építési terület bejáratánál ez a felirat áll: S. O. Csak iskolásoknak! keresse fel a pécsi Centrum Aruházat, most még kényelmesen vásárolhat] — ISKOLAKOPENYEKBÖL, — 1SKOLAFEI.SZERELÉSI CIKKEKBŐL, — ISKOLATÁSKÁKBÓL, — ISKOLARUHÁKBÓL, CIPÓKBÓL V. Bő VÁLASZTÉKOT KÍNÁLUNK; A város központjában a PÉCS! CENTRUM ÁRUHÁZ NAGY VÁLASZTÉKI SZOLID ARAKI S. Gyermekfalu. Tizenhárom takaros családi házat építenek. A falak gyorsan emelkednek. Három-négy hónap múlva már megelevenednek az udvarok, a pázsitok és játszóterek, a szobákban meleg lámpafény gyűl. Beköltöznek új otthonukba az árva gyermekek. Újvidék, azaz a Vajdaság Szocialista Autonóm Tartomány sietett az árvák segítségére. Nem mintha hiányozna a gondviselés, hiszen a hétszáz vajdasági árva mindegyikéről gondoskodnak. Gyermeknevelő intézetekben és családoknál élnek, vagy valaki örökbe fogadta őket. Az S. O. S. Gyermekfalu révén azonban kiegészül, sőt tökéletesedik a gyermekek feletti gondoskodás. Mint ahogy ez a világon már bebizonyosodott — 54 országban 102 ilyen falu épült vagy épül — ezek a gyermekfalvak nyújtják a legmelegebb otthont, a szülők által vezetett családi fészekhez legközelebb álló környezetet, néha még ennél is többet. A kamenicai gyermekfalu száz gyereknek nyújt majd hajlékot. Egy-egy családban 7—9 gyermek lesz s egy anya. A szociológusok, pedagógusok és más szakemberek kutatása, 'ralamint a sokévi tapasztalat azt bizonyítja, hogy az anya az, aki a csöppséaekre át tudja ruházni egy rendezett családi élet minden tulajdonságát, s ő az, akihez a gyermek ilyen nagy csalódban is a legjobban ragaszkodik. Közös anyjuk lesz tehát a gyermekeknek. Pályázatot írtak ki: tizennéqv anya kerestetik. S garmadával érkeznek a levelek, megható emberi sorsok tárulnak ki a pályázati bizottság előtt. Számomra a gyermeknevelés jelenti az élethivatást írja egy dél-szerbiai asszony, egy másik pedig, hivatkozva nehéz gyermekkorára, azt írja, hogy a boldogságot, amelyet gyermekkorában nélkülözött, itt, a gyermekek között találhatja csak meg. Hetven jelenkező van már, de a pályázat továbbra is érvényes. A feltételek ugyanis igen szigorúak: a jelentkezők nem lehetnek fiatalabbak 25, és idősebbek 35 évnél, gyermekük s férjük sem lehet, s legalább általános iskolai végzettséggel kell rendelkezniük. Elválaszthatatlan továbbá a követelményektől az is, hogy az „anyák" tiszta erköl- csűek, feddhetetlenek legyenek, tudjanak háztartást vezetni, meg tudják teremteni a közvetlen kapcsolatot a gyermekekkel, s a legnagyobb szeretetet és gondoskodást tanúsítsák a kicsinyek iránt A vállalkozóktól továbbá azt is elvárják, hogy az élethez derűlátóan viszonyuljanak, ügyesen gazdálkodjanak a pénzzel, amit a társadalom bocsát rendelkezésükre, és mindenben pél. daképül szolgáljanak a nevelteknek. Az ötlet, hogy itt Újvidéknél Jugoszlávia is felépítse az első gyermekfalut, évekkel ezelőtt fo- gamzott meg, s azóta már általános mozgalommá vált. Gombamód szaporodnak az újvidékihez hasonló alapító társulatok: kollektívák, intézmények* közületek pénzseqélyt nyújtanak, de nagy számban adakoznak a polgárok is. Polyvás József A