Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)

1974-07-30 / 207. szám

««74. Július 30. DUNANTOLI NAPLÓ 5 Kétszeresére emelkedett a munkahelyi! testnevelésben részt vevők száma A SZOT elnökségének ülése Tegnap lapzártakor kezdődött meg Zeger Vandersteene és a Collegium Musicum együttes hangversenye Pécsett a Hotel Tourist udvarán. Zeger Vandersteene 33 éves fiamon?! énekes. Kontratenor, azaz oem csak tenor hangon, hanem annak ellentétén, baritonon is képes éne­kelni, sőt, női hangokon is. Lapunk vasárnapi számában két szó idézőjelének lemaradása következtében olvasóink közül többen hangszerre gondolhattak a kontratenor szóval kapcsolat­ban. A világon csak kilenc férfi énekel kontratenort. Tizenhat ipari szövetkezet összefogásával r Uj üzemorvosi rendelőt avattak Pécsett Az avatóünnepség vendégei az Ozemorvosi rendelő fogászati ren­delőjében. Balról Tárnái Ferenc, a KISZOV elnöke, mellette dr. Puskás Ödön, Baranya megye üzemi főorvosa. Foto; Kaizer. Tegnap történt Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára találkozott és szívélyes, elvtársi légkörben megbeszélést folyta­tott Aziz Mohameddel, az Iraki Kommunista Párt Központi Bi­zottságának első titkárával, aki az MSZMP Központi Bizottságá­nak meghívására üdülésen ha­zánkban tartózkodik. * I Vezetőségi ülést tartott az MSZMP Pécs városi Bizottsága Belvárosi Területi Alapszerveze­te. A HNF területi bizottságának nóbizottsága öregeket támoga­tó tevékenységének értékelését követően megtárgyalták a II. kerületi hivatallal kötött együtt­működési szerződés féléves mun. kaját, illetve a tisztasági moz­galom megszervezésével kapcso­latos tennivalókat Sok mozgás a szabadban, még több játék, sport: valódi pihenés, kikapcsolódás. Mind­ezt a közösségi életre nevelés hatja át. Röviden így foglal­hatnánk össze az első és má­sodik kerületi általános iskolás gyerekek nyári napközis tábo- lának a programját. A tábor június 24-től augusztus 24-ig naponta reggel nyolctól dél­után négyig működik o Fehér- hegyi Általános Iskolában; a Í4 tanteremben, g három sport­pályán és o tágas játszótéren. A 14 csoportban, 310 tanuló tölti szabad idejét a két tá­borvezető: Kovács Jánosné és Kovács Zoltánné, 15 szaktanár, tíz tanárjelölt és két ifivezető irányításával- A diákok fele-fe­le arányban az első és o má­sodik kerületben fejezték be a tanévet: így a gyárvárosi, a pécsszabolcsi, Felsővámház, Bórtfa, Mátyás király, Egyetem utcai, az István, Ágoston téri iskolában. A legmesszebb la­kó vakációzókat, a kertvárosia­kat külön busz hozza és viszi. Csütörtök a nagy kirándulá­sok napja. Ekkor busszal, vonat­tal indulnak a rajok a megye történelmi, földrajzi és néprajzi nevezetességeit felkeresni. Meg­fordultak már Szigetváron, Aba- ligeten, Szentlőrincen, Har­kányban, Mohácson, Dunaszek- csőn, Sikondán. Sétahajózáson ismerkedtek a Balatonnal. Ha­marosan a tapolcai, o budapes­ti és a visegrádi út következik. Minden héten háromszor erdei gyalogtúrán vesznek részt A közkedvelt természetjárásokon .eljutottak mór egyebek között az Égervölgybe, a Fehérkúthoz, a Rigókúthoz, Kisrétre, Tripam- mer-fához, a pécsbányatelepi A SZOT székházbon hétfőn ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksé­ge. Többek között megtárgyal­ta a munkahelyi testnevelés helyzetéről és a fejlesztés fel­adatairól kidolgozott előterjesz­tést. Az elnökségnek négy éwel ezelőtti határozata intézkedett arról, hogy a munkahelyi test­nevelés szervezését és irányítá­sát a szakszervezett' mozgalom lássa el szorosan együttműköd­ve az állami szervekkel és a ! gesztenyésbe, a józsefházai er­dőbe. A városnézés programjában múzeum- és kiállításlátogatás szerepel, amelyre felkészülnek, a látottakat pedig mindig kö­zösen beszélik meg. Sétáikon a helytörténeti érdekességek fel­fedezésére is jut idő. Egyik sé­ta után a játékos vetélkedőn képzeletbeli utazást tettek is­mét Pécsett és versenyeztek, hogy ki ismer több szobrot Megismétlik a tervek szerint o tavalyi nagysikerű irodalmi na­pot. Erre pécsi költőket, Író­kat hívnak meg. A rajokra le­bontott program szerint heten­te kétszer mennek moziba. Film-, kirándulás- és játékél­ményeiket kedves gyermekrajzo­kon örökítették meg. A kifejező készséget fejlesztik a nyelvi já­tékok és lehetőséget adnak oz önálló szereplésre. Gyakran hallgatnak közösen zenét, hi­szen a táborban nyolc rádió és két lemezjátszó is található. Mindennél fontosabbnak tart­ják a játék örömét, A tábor­lakók ötvenféle játékot hasz­nálnak, köztük van két ping­pongasztal, gombfoci, sakk, vár­építő, gyöngyfűző. Sokan kérik a matematikai ismeretek el­mélyítését segítő logikai játéko­kat. Játékosan, kötetlen formá­ban tanulják az úttörő és nép­dalokat, táncokat. Esős, hideg időben főként a tantermi játé­kok kerülnek előtérbe. Elsősor­ban ekkor dolgozzák fel a könyvélményeiket: lerajzolják, eljátsszák az olvasottakat, A helyszínen majdnem félezer könyv kölcsönözhető. Az erdei, mezei gyaloglás erőpróbát jelent és fokozza az gazdasági vezetőkkel. Most át­tekintették e négy évben szer­zett tapasztalatokat. Megállapították, hogy o mun­kahelyi testnevelés 1960. és 1970. között kezdetben lassan — stagnálással és visszaeséssel is — majd a kedvezőbb feltételek létrejöttével összefüggésben később gyorsabb ütemben fejlő­dött. Az elnökség határozata után 1971-ben a munkahelyi testnevelésben részvevők száma 5610, majd 1973-ban már 15 740 dolgozóval növekedett. Jelen­leg csaknem 52 000-en töltenek el munkaidő közben 7—10 per­cet frissítő tomagyakorlatokkal: amely az általános tapasztala­tok szerint javítja a közérzetet, csökkenti a fáradtságot, s így e néhány perces kiesés ellenére sem csökkent sehol a termelés. 1970 óta a munkahelyi testne­velésben részvevők száma több, mint kétszeresére emelkedett, de az elnökség szükségesnek tartja, hogy az eddiginél is szélesebb körben elterjesszék e fontos mozgalmat Gondoskodni kell arról, hogy a szakszervezeti testületek a mindennapi munka gyakorlatába beépítsék a mun­kahelyi testnevelés tennivalóit is, s megteremtsék e mozgalom el­terjesztéséhez szükséges feltéte­leket * 1 2 állóképességet. Ezt a célt szol­gálják a hétfó-szerda-pénteki sportnapok is: a ping-pong-csa- ták, a tollaslabda-küzdelmek, az iskolák, kerületek, rajok, ta­nárok és diákok között megren­dezett futball- és kézilabdabaj­nokságok. Hamarosan lövésze­ten vesznek részt a Szénbányá­szati Tröszt munkásőreinek ve­zetésével és naqy izgalommal várják az akadályversenyek ügyességi számait, például a számháborút és a zsákbafutást. Rendszeresen folyik az úszás- oktatás. Úszásnál, fürdésnél, kiránduláson megerősítik a ta­nári felügyeletet, így tíz ta­nulóra vigyáz egy tanár. Megalakították a tábortaná­csot, Tagjai az őrsvezetők, akik raj-programot állítanak össze, közvetítik a táborlakók észre­vételeit, igényeit. A raj- és őrs­vezetők a reggeli zászlófelvo­násnál értékelik azt is, hogy ki hogyan viselkedett egy sport­foglalkozáson, kiránduláson, ét­kezésnél. Nagy figyelmet fordí­tanak a közösségi együttélés szabályaira. A példás magatar­tásé tanulók a csapatzászló elé állnak, tapsot kapnak, sőt igaz­gatójukat is értesítik erről. az 1974, július 29-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen o 27. heti lottószelvények vettek részt. 1 855 217 utalvány 1 865 927 mosógép 1 873 229 bútor és lakbér, 1 874 182 éléskamra utalvány 1 878 748 tv 1 879 815 családi utalvány 1 882 706 hűtógép 1 885 902 mosógép 1 293 225 háztart. g, 1 896 525 utalvány 1 903 878 mosógép 1 904 88C éléskamra utalvány 1 938 1 72 hűtőgép 1 949 400 utalvány 1 951 532 utalvány 1 977 318 utalvány 1 979 098 éléskamra utalvány 1 979 598 háztert. g. 1 987 622 utalvány 2 004 169 háztart. g. 2 017 268 ki mit választ 2 020 450 háztart. g. 2 024 159 háztart. g. 2 025 351 éléskamra utalvány 2 044 936 utalvány 2 045 159 utalvány 2 C49 159 utalvány 2 054 663 ki mit válásit 2 062 529 utalvány 2 062 817 utalvány 2 083 180 uta Ivánt Dicsérendő vállalkozásba kezdett ez év elején Pécs vá­ros 16 ipari szövetkezete. Ozem­orvosi társulást hoztak létre Óz­zál a céllal, hogy együttesen teremtsenek kedvezőbb felté­teleket az ipari dolgozók egész­ségügyi ellátásához. Megvásá­rolták a Gábor utca 3. szám alatti épületet, ahol — az OKISZ és a Baranya megyei KISZÖV — anyagi támogatásával kor­szerű üzemorvosi bázist alakí­tottak ki. Az új létesítményt tegnap délután adták át ren­deltetésének. Másfél millió forintba került az új rendelő, ahol két „min­denes" üzemorvosi és egy fogá­szati szakrendelő működik. A tágas várótermen, mosdókon, kiszolgáló helyiségeken kívül egy kis-iaboratóriumnak is jutott hely, ahol a laboratóriumi ru­tinvizsgálatokat elvégezhetik. A terv szerint — megfelelő műsze­rek felszerelések beszerzése Megszűnt az ánízvédefo készültség a Dunán Az apadásnak megfelelően vasárnap a Sió-torkolat térségé­ben húzódó dunai árvízvédelmi vonalakon, majd hétfőn reggel a Rajka és a Gönyű közötti szakaszon is megszüntették az első fokú árvízvédelmi készültsé­get. A Dunát tehát már nem őrzi készültség. A Tisza völgyében hétfőn má­sodfokúról első fokúra mérsé­kelték az árvízvédelmi készült­séget a Krasznán, a Hármas- Körösön és a Hortobágy-Berety- tyón. A Tisza árhulláma Szolnok térségében tetőzött, s most már valamennyi mellékfolyóján apód a víz. 2 083 366 mosógép 2 083 731 utalvány 2 118 806 kl mit választ 2 118 987 hűtőgép 2 132 968 ki mit válásit 2 134 949 családi utalvány 2 145 623 éléskamra utalvány 2 158 705 olajkályha 2 170 423 páraelszívógép 2 174 254 utalvány 2 174 300 utalvány 2 199 293 utalvány 2 223 115 hűtőgép 2 225 177 külf. társasutalás 2 242 589 éléskamra utalvány 2 259 910 utalvány 2 260C25 utalvány 2 265 960 éléskamra utalvány 2 267 224 háltart g. 2 267 298 éléskamra utalvány 2 277 253 éléskamra utalvány 2 278 914 éléskamra utalvány 2 278 915 éléskamra utalvány 2 279 600 hűtőgép 2 291 736 utalvány 2 300 444 10 000 Ft-os vásárlási utalv. 2 392 157 tv 2 324 818 páraelsiívágép 2 342 739 ki mit válasrt 2 363 547 utalvány 2 366 497 utalvány 2 375 174 hűtőgép 2 377 515 hértart. g.. 2 385 526 utalvány 2 409 638 utalvány után — jövőre már mozgásszer­vi betegek fizikotherápiás keze­lését is vállalják, enyhítve ezzel a város és a megye ilyen jel­legű rendelőinek túlterheltsé­gét. A KISZÖV-höz tartozó ipa­ri szövetkezeteken kívül a Pécsi Cipőipari Szövetkezet, valamint a Baranya megyei Háziipari Szövetkezet is tagja a társulás­nak, így az üzemorvosi rendelő csaknem hétezer dolgozó egész­ségének védelmére, gyógyításá­ra hivatott. Mivel a legfőbb cél a megbetegedések megelőzése; a rendelő szakorvosai rendsze­resen eljárnak majd a munkahe­lyekre felderítve a panaszokat kiváltó okokat A tegnap délután tartott ava­tóünnepségen Tárnái Ferenc, a í 419 200 ki mit választ 2 420 351 utalvány 2 425 213 utalvány 2 440 068 éléskamra utalvány 2 450 196 hűtőgép 2 455 773 háztart. g. 2 455 897 hűtőgép 2 456 732 páraelszívógép 2 461 240 éléskamra utalvány 2 465 012 utalvány 2 472 680 utalvány 2 473 625 éléskamra utalvány 2 473 694 utalvány 2 479 780 utalvány 2 484 584 hűtőgép 2 488 685 hűtőgép 2 490 461 ki mit válöszt 10 498 626 10 000 Ft-os vásári, utolv. 10 499 103 utalvány 10 514 723 1C 000 Ft-os vásári, utalv. 10 591 489 utalvány 10 593 376 ki mit választ 10 831 830 páraelszívógép 50 172 923 utalvány 50 181 041 utalvány 50 206 203 utalvány 50 217 224 utalvány 50 217 454 utalvány 50 226 2Q9 éléskamra utalvány 50 226 224 hűtőgép 50 251 592 utalvány 50 252 463 10 000 Ft-os vásári, ptgtv. 50 261 956 utalvány 50 271 316 utalvány 50 286 1 58 mosóqép 50 286 648 utalvány 50 287 437 utalvány i 50 291 502 hártart. g 50 294 C99 hóztart. g. 1 áOMl 420 családi utalvány KISZÖV elnöke köszöntötte a korszerű üzemorvosi rendelő gazdáit, 16 ipari szövetkezet ve­zetőjét A KISZÖV Elnöksége köszönetét tolmácsolta mind­azoknak, akik e nagyszerű cél megvalósításához segítséget nyújtottak. Elismerését fejezte ki a Pécsvóradi Építő Szövetkezet dolgozóinak, akik az épület át­alakítását, a szakipari munká­kat gyorsan és kiváló minőség­ben végérték, Dr. Puskás Ödön megyei üzemi főorvos eredmé­nyes munkát kívánt a rendelő 3 szakorvosának és 5 osziszten- sének abból az alkalomból, hogy Baranya 73-ik üzemorvosi rendelőjében folytatják munká­jukat 50 313 302 utalvány 50 315 620 ki mit választ 50 318 958 háztart. g. 50 362 320 ki mit választ 50 368 863 sztereó-rádió 52 176 198 tv 52 177 627 háztart. g 52 183 446 utalvány 52 185 020 hűtőgép 52 207 086 üdülőtelek Balatonszabadl- Sóstónál faházzal és 10 000 Ft-os garancia^egváltással 52 217 876 hűtőgép 52 220 045 éléskamra utalvány 52 221 727 külf. társasutazás 52 226 647 páraelszívógép 52 234 311 háztart. g. 52 235 253 hűtőgép 52 253 349 családi utalvány 52 264 088 éléskamra utalvány 52 288 540 ki mit választ 52 288 755 hűtőgép 52 297 099 utalvány 55 489 700 ki * mit választ 55 494 565 utalvány 55 522 221 utalvány 55 834 494 utalvány 55 846 982 utalvány 55 851 179 utalvány A nyertes szelvényeket 1974. aug, 20-ig kpli a totó-lottó kirendeltségek, at OTP-fiókok, vagy a Posta útján q Spórtfogadási és LóttóigaTgatósáq- hoz (1875 Budaoest V., Münnich F, u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás utón készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk, A PÉCSI INGATLANKEZELŐ VALLALAT mindennemű épületiivegezési munkát RÖVID HATÁRIDŐRE VALLAL A háztartási biztosítással rendelkező lakástulajdo­nosok, lakásbérlők üvegezési munkáit SORON KÍVÜL ELVÉGEZZÜK. A torlódások elkerülése érdekében kérjük a munká­kat még a nyári hónapokban megrendelni. Ügyintéző; Tasnádi József, Pécs, Légszeszgyár u. IS. Telefon; 14-055. Szabadfoglalkozás a táborban. Sok mozgás, játék - valódi pihenés m 110 gyerek a fehér hegyi napközis táborban Minden csütörtökön nagy kirándulás A i l GYORSLISTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom