Dunántúli Napló, 1974. július (31. évfolyam, 178-208. szám)

1974-07-28 / 205. szám

Féllábbal mór földön az eső, aztán hol leteszik, hol vissza­kapják a felhők, nem lehet megbízni bennük. Kassá József irodájában rendkívüli megbe­szélésre jön össze a vezérkar. — Tavaly a cukorrépa be­takarítást nézték meg, — mond­ja az igazgató, — most az ara­tást szerettük volna bemutatni, ezt a percnyi pontossággal szervezett komplex folyamatot a kombájnoktól a gabona fel­dolgozásáig. Ilyet még úgysem láttak. Volt olyan nap, hogy 10 800 mázsát tudtunk behozni ezen a képzeletbeli hatalmas futószalagon... De ma aligha tudnak indulni a gépek ... — Mutassuk meg a kacsa­farmot, — mondja Matyi bá­csi, a szakszervezetis —, ötven­ezer kacsa a tavon és az éj­jeliőrrel együtt három ember látja el őket. . . — Azt ne. Most sárosak, vi­zesek a kacsák, nem valami szépek... Igazgatói utasítás: „Díj ko­csiba, nézd meg a kacsákat, hátha arra nem esett annyi. Indulásig még visszaérsz.” Folyik tovább a „programbo­rító" idő miatt összehívott ta­nácskozás. „Az épülő iparvá­gányt feltétlenül mutassuk meg. Abból már látszik a jövő...” „És a szárítót is . . ." „Vigyük el őket határszemlére a csobo- kai határba .. .” Izgatott helyzetjelentés oda- kintről: „egy csoport még nem érl-ezett meg.” Véqre megjöttek. Rövid ün­nepség a kultúrteremben, virá­gokkal díszített fehér asztalok mellett, és indul az autóbusz­karaván. A Szigetvári Állami Gazda­ság közel száz nyugdíjas dol­gozója ül az autóbuszokban. BIRTOKNÉZÖBEN — Szentegáton születtem, a szüleim itt dolgoztak báró Bie- derman Rezső birtokán. Tizen­hármán voltunk testvérek, kel­lett a kenyér. Ki sem jártam az iskolát, már elszegődtem a birtokra tejeskocsisnak. Fél konvenciót kaptam érte. Ké­sőbb, amikor egy kicsit megerő­södött a család, apám odaadott Szigetvárra asztalosinasnak. Fölszabadultam, visszajöhettem az uradalomba mint asztalos­segéd. Tanulni akartam a mes­terséget, többet látni, többet tudni, elmentem Pestre az Asz- talosárugyárba dolgozni. Ott tettem a dolgomat, míg csak el nem jött egy szombat, — és hozták a munkakönyvemet. Ez­után jöttek a legnehezebb évek. Segédmunkás voltam itt is, ott is, dolgoztam kőműves mellett, csináltam, ami éppen jött. Akkor egyszer hazajöttem látogatóba, és mindjárt be is soroztak. Utána nvt csináltam volna? Nagy a család, haza­jönni minek, bentmaradtam továbbszolgálónak. 1946-ban szereltem le, — akkor jöttem ide vissza az eredeti szakmám­ba, az asztalosműhelybe. Két évig voltam a műhelyben, utá­na kiemeltek. Versenyfelelős­ként dolgoztam egy darabig, utána megint feljebb kerültem: raktáros lettem a gazdaságbon. Innen is tovább vitt a jósars, gépkocsi-előadónak neveztek ki, aztán szállításvezető lettem. Ebből a beosztásból mentem nyugdíjba, 1970-ben. Gyere­künk sajnos nincs, kettecskén élünk a feleségemmel a gaz­dasági szolgálati lakásban. Ott- ■ hon mindenünk megvan, a szép nyugdíj csak a megélhetéshez kell. Ennél szebb öregkort én nem tudnék elképzelni... Az önéletrajz tömörségű élet- történetet Kelemen István, az autóbusz egyik utasa mondta el. tegáti óliami gazdaságnak — amely a keresztségben a „szi­getvári” nevet kapta — tízezer hektárja van. Tizenhét puszta, illetve kisebb-nagyobb telepü­lés tartozik hozzá, s ha a bir­tokon átutazó a leghosszabb távolságot választja, ötven ki­lométert kell megtennie. Ezer­egyszáz embernek adnak ke­nyeret, és 530 családnak ott­hont — ennyi a gazdaság sa­ját lakása. A Szigetvári Állami Gazda­ság ez évi tervezett termelési értéke 268 millió forint. Az öregek közül senki sem kapja fel a fejét erre a számra. Ez az összeg már akkora, hogy nincs „emberközeli" értéke ... i nn ... H l/ll Szaladunk végig a birtokon. Urason, autóbusszal, gépko­csikkal, és a friss szagú határ­ban egész úton a levegőben rezeg a ki nem mondott gon­dolat: így valamikor csak a báró úr hajthatott el a táblák mellett. Onneplősen, kalaposon, „leereszkedő" érdeklődéssel szemlélve a határt, a szorgos­kodó embereket. Szinte várom, hogy tökéletes legyen a kont­raszt, és valaki illően megsüve- gelje a buszozó, a földeket szakértő szemmel vizslató öre­geket ... Csakhogy itt alig vannak em­berek. A kapálok helyett dolgo­zik a vegyszer, és egyetlen em­ber hajtja a gépet, amely he­lyett kalákában sem tudnának eleget csinálni. Később azért egy kukoricatábla mellett csak „bejön" a süvegelés is: egy csoport hosszúhajú, szerelőru­hás fiatalember integet az öre­geknek. A modern aratás impozáns látványát elverte az eső, de az ember gép-növelte erejét min­denki megérzi: ott megyünk el egy félig vágott búzatábla mellett, ahol, mint a bevetés­re kész harckocsik állnak csa­tasorban a gépek. Első vonal­ban a kombájnok — köztük a legmodernebb az SZK—5-ös — utána ugyanolyan merev rend­ben a gépkocsik, mellettük eső­kabátos, csuklyás emberek vá­rakoznak. Tudjuk, látjuk: ha kisüt a nap, csak egy parancs­szó és ellenállhatatlanul meg­indul ez a kenyértermő gépe­zet ... Hosszú percekig kukorica- tábla mellett fut a gépkocsi, és hosszú percekig csak igenlés moraja ül a buszokban. Szép ez a kukorica-rengeteg — ta­lán túl szép is azoknak, akik még, keservesen termelt néhány mázsás hozamra emlékeznek. Csatorna kísér bennünket, oly­kor ró merőlegesen egy másik árok fut. A szakember azt mondja: melorizáció. Az idős parasztember nem nagyon érti a szót, de azt nagyon is, hogy ezek a földek valamikor bagót sem értek ... Gondosan karbantartott föld­utak, csöppnyi puszták, tévéan- tennás házakkal. Szójatábla, búzatábla, rozstábla, kukorica- tábla, szójatábla, búzatáb­la ... Elég egyhangú a határ. Ezt igazán szépnek látni talán csak „nagyüzemi szemmel” le­het. Hatalmas birtok. Az év ele­jén egyesült görösgali és szen­Idős Nagy Gál József fájlal­ja a lábait. Egy kicsit mintha mérges is lenne, mert tavaly­előtt még igen szépen bírták, most meg egyszerre csak fájni kezdenek. Idős Naqy Gál József hatvanhét esztendős, s a cse­peredő gyermekkor néhány esztendejét leszámítva iósze- rint egész életét az állatok mellett töltötte. — Elsőbéres voltam a kls­hárságyi Zichv grófnál. Tudia, mi az elsőbéresnek lenni? Fiatalon bírta a karom, pedig nagyon sokat kellett dolgozni, áh, el sem hinnék mór manap­ság ... A felszabadulás utón néhány éviq a saját földién dolgozott, utána a görősgali állami gaz­daság egyik üzemegységébe került a sertéstelepre. Három qyereket nevelt, az egyik miatt kell az „idős" jelző, mivelhogy ő is itt van a gazdaságban, kettesben a feleségével. Saját házában lakik Szentlászlőn. — Csak most látom ám, hogy mi lett ebből a határból a hét nyugdíjév alatt. Hiszen itt gyönyörű minden. Es még mi lesz? Ha mi ezt megláthat­nánk ... De hiába, lassan le­jár a váltó... Volt, akivel még tavaly kezet fogtunk, most nincs itt:.. Ilia Ferenc nyugdíjas agro- nómus, szintén a „gazdasáq- alapítók" egyike mértéktartób- ban és szabatosabban fogal­maz: — A kedvezőtlen időjárás el­lenére is igen szép a határ. Értik a dolgukat Hosszú vontatósor mellett megyünk el, amikor beállunk a gabonaszárítóhoz. A torony előtti téren hatalmas gabona­halom. Az öregek lekászálód­nak a buszról, az első mozdulat ösztönös és természetes: konyá­kig beletúrnak a halomba. Utána a tenyerükbe veszik a szemet, morzsolqatják, szoron­gatják, méregetik. Szakszerű magyarázat a szá­rítás folyamatáról, — értik is meg nem Is, utána be a szín alá. Mondatfoszlónyok. — A jóságát neki, ez aztán be van építve! — Egész gyár ez, különb, mint a malom .,. — Akármibe fogadok, ez szá­rított búza. Elhiszed — kérdi egy kackiás bajuszú bácsi a társától, aki ugyan nem mond ellent, de mindketten odamen­nek a tárolóhoz, hogy tényleg igazi-e az a mesterségesen szárított szem. A csoport to­vábbmegy, ők ott állnak, túr­ják a búzát és bólongatnak. Liszthajú, lisztbajuszú bácsit görcsös bot segít oda a ha­lomban álló zsákokhoz. Markol­ja, a kezével vallatja a bennlé- vőt — Jó a szem? — Jó óm, — mondja Szabó György, és sietve betol a töb­biek után. Mindenki kap egy kis marók granulált tápot, most azt vizs- gálgatják az öregek. A tapin­tás, a morzsolgatós nem sokat árul el. Hármas kupaktanács tanakodik: — Aztán eszi ért a jószág? — Eszi hát Jobban, mint a szemet — mondja a kérdező néhány évvel fiatalabb társa, mire a harmadik gazda diplo­matikus kétkedéssel: — Lehet... Indulás tovább. A készütő Iparvágány még csak salak- dombok sora az avatatlan szemnek. Hallgatják a számo­kat, adatokat, nagystílű, bár Igen közeli terveket de csak ennyit jegyez meg valaki: „ha bejön a vasút, nem kell a cu­korrépát Szigetvárra vinni". Hogy szeptemberben erre már vagonok gurulnak? Hát lehet, miért ne lehetne? Azért csak hozzáteszi az egyik öreg: „hát szép lesz, ha jó lesz...” Üjabb üzem, a lueemaszárí­tó. Többen már a buszban ma­radnak, onnan nézik ezt a füs­tölő, morgó instrumentumot amely vontatószám nyeli a vö- rösherét Nem Is armylra a fá­radtság tartja bent őket Ne­kik ez már üzem, a földtől, a határtól, a paraszti munkától elszakadt ipari munka. A ha­tárjáráson csillogó szemű öre­gek most idegenként állnak Itt — hiszen olyan, de olyan távol van ez a szárító a friss széna­illatú réttől... A gépésszel először a gabo­naszárítónál találkoztam. Néz­te a magas tornyot, hallgatta a gépzúgást, közelebb ment figyelt a magyarázatra, aztán azt mondta: — Hát ez valami nagyszerű dolog! Ehhez már semmi az én tudományom ... Boronkai Endre, a nyugdíjas gépész majd fél évszázadot töl­tött itt Szentegáton. Pécsről jött annak idején, a Sopidna gép­gyárból, s az uradalomban a gépműhelyt vezette. — Akkoriban még az ökrök és lovak végeztek itt majdnem minden munkát. A bárónak volt vagy hat traktorja, egy gózeke-készlet, aztán cséplő­gépek, — nagyjából ennyiből állt a géppark. Most meg any- nyi az új gép, hogy győz kö­rülnézni az ember... Nézegette is Boronkai bácsi alaposan, űt inkább a masinák vonzották mint a határ. Körül­járta, szinte simogatta a gépe­ket, ismerkedett velük. A nyugdíjas gépésznek Is be­szél a gép... Az ünnepségen a gazdaság most nyugdíjba vonuló dolgo­zói oklevelet és tárgyjutalmat kapnak. Kedves hölgy adja át az ajándékot az egyik öregnek, s két puszit Is ad hozzá. A hátsó sorokban kajánkodó mor­gás: „Nézd csak, megcsókol­ta ..." Kossuth, Munkás, Fecske, Simphonia. öltönyök, paraszto­san nyakig gombolt fehér ing­gel, néhányukon nyakkendő. Ráncokkal pókhálós parasztar­cok, — és gondoktól szabadult homlokok. Vastaghéjú tenye­rek. Könnyes szemek, és az arcra ki nem ülő, befelé nyelt boldogság. Száz boldog öreg ember... Konrád Béla bácsi köszönő szavakat mond ezért a szép napért, a nyolcvanéves Zómbó István az élményeket sorolja. Mohácsi Lajos pedig fgy fog­lalja össze a látottakat: eddig csak a tévében mutattak ilyen gazdaságot, nem Is nagyon hittem, hogy van ilyen. Most mór elhiszem, akármit is mutat a tévé... A Szigetvári Állami Gazda­ság szentegáti központjában július 22-én tartották az itt már évek óta szokásos öregek napját, amelyre a gazdaság 115 nyugdíjas dolgozójának küldtek meghívót Azon a na­pon éppen esett az eső. D. Kónya József | Eltűnt | pécs-baranyai irodalom Ács Zsigmond Száznegyven évvel ezelőtt Laskán született Acs Zsig­mond, hol atyja református lelkész volt. A gimnáziumi tanulmányok befejeztével első munkahelyéül a Bara­nya megyei Darócot válasz­totta. öt hónap múltával Kecskemétre hívták meg ta­nárnak a görög, latin, hé­ber nyelv és exegesis taní­tására. Valósággal nyelv­zseni volt: 14 élő és holt nyelven írt, olvasott Nem csoda, ha a nagykőrösiek választása reá esett Acs 1851-ben a nagykő­rösi főgimnáziumba kerül. Megválasztása után alig pár nappal később Szász Károly indítványára a ma< gyár irodalom tanítására Arany Jánost kérték fel, aki a meghívást a költözési költ­ségek miatt nem fogadta el, miután azonban erre a célra 120 ezüst forintot biz­tosítottak, értesítette a To- nácsot, hogy „a Magyar Irodalom tanári székének el­foglalására magamat elha­tároztam". (A nagykőrösi tanárok fizetése ekkor 550 forint volt.) Nehéz idők jártak az ab­szolutizmus idején a magyar iskolákra. A tanhatóság a tanári kar tagjai számára előírta, hogy 48-as maga tartásuk igazolásóra készít­senek „saját nevök aláírá­sával és pecsétjükkel meg­erősítendő életrajza*”. A Bach-korszak világára Jel­lemző a tanárok vallomása: Aranyt kivéve valamennyi megmásította vagy letagad­ta forradalmi magatartását. Még a szakól Krise lést Is megtiltották e nevelőknek. A felső osztályokban el­rendelték a német nyelvta­nítását. A tanárok bizonyta­lanságban tartása végett a bécsi kormány egyre ha­lasztotta a nagykőrösi gim­názium nyilvánossági jogá­nak a megadását. Az Ideig­lenesen megerősített taná­rok véglegesítését sikeres ál­lamvizsga letételétől tették függővé. Szigorú rendelkezések vártok a diákokra Is, Fenn­maradt Arany saját kezű írásával az az Iskolai tör­vénytervezet, amelyet a to- nóri kar némi módosítással „a nagykörös/ fő/- és al- gymnasium növendékei szá­mára” iskolai törvén^cént hirdette ki. Meqlepően sok benne a testi fenyítés: bör­tön, vesszőzés. Nem tudom, mít szólnának a mai diá­kok a (V. te. 2. paragrafu­sához, amely szerint, ha va­laki maqót „a tanítás alatt illetlenül viseli, nem figyel, csendet s a figyelmet zavar­ja, előbb a tanár által rend­re utasíttatik. Ismétlés ese­tén a tanár a nendetlenke- dát bejelenti az Igazgató­nak, kí a tanári testülettel együtt azt megdorgálja. Ha pedig ugyanazon tanuló fl rendetlenséget harmadszor Is Ismétlené, miből dacolása tűnnék ki: a tanári értekez­let 12 óráig terjedhető bör­tön s hatig terjedhető vesz- sző ütéssel fenyftendi.” Acs Zsigmond a nagy köl­tő szűkebb borát! köréhez tartozott Részt vett a teljes Shakespeare-kiadás munká­lataiban. Lefordította A ve­lencei kalmárt ét a Sok zaj semmiért c. drámát Dumas- tól és más francia szerzőktől regényeket fordított angol (Longfellow) és spanyol köl­tők verseit ültette ót ma­gyarra. Fordításai Jókai Dé­libábjában, Arany Koszorú­jában és a Fővárosi Lapok­ban Jelentek meg. Nagykőröstől T855. augusztus 10-én vált meg. Ekkor a gazdaq Foktő re­formátus egyháza hívta meg. Itt töltött 19 év után enge­dett szülőfalu|a meghívásá­nak. 1874-től 1898-ig, halá­láig Laskán lelkészkedett. S ha hamvai az enyészetté váltak is, születése évfordu­lóién legalább e sorok em­lékeztessenek a szabadság­harc utáni idők tudós taná­rára. Dt. Tóflt István J 4 4 A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom