Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-04 / 151. szám

Új utakon d szarvasmarha- tenyésztés A MECSEKTEJ a lakossági tejfogyasztás növeléséért Korszerű gépek a háztájiban is Kormányzatunk nagy erő­feszítéseket tett a szarvas- marha ágazat állatlétszá­mának szintentartására, il­letve annak növelésére. A szarvasmarha-tenyésztés fej­lesztésére hozott kormány- határozatok alapján az el­múlt fél évtizedben az or­szágban 415 szarvasmarha­telep épült fel, illetve áll befejezés előtt A telepek nagy része már üzemel, és egyre több árut ad át a la­kosság ellátására, valamint exportcélokra. Baranyában Is realizálódtak az erőfeszítések —, a kormány- intézkedések eredményeként megyénkben is minőségi és mennyiségi javulás tapasztal­ható a szarvasmarha-tenyésztés és tartás területén. v, Fejlelt teclmikéval 1968-tól a megye mezőgaz­dasági üzemei nagymértékű állattenyésztési beruházásokba kezdtek: 35 szarvasmarha-telep­re kértek szakosítottá minősí­tésre okiratot, állami támoga­tást. Ezzel új fejezet kezdődött a szakszerű állattenyésztés tör­ténetében. A szarvasmarha program megvalósítása nagy feladat elé állította mind a mezőgazdasági üzemeket, mind pedig a sza­kosított telepek építésében résztvevő, valamint a kombi­nátok gépi-, technikai berende­zéseit előállító gyárakat, üze­meket, felszerelések forgalma­zóit. így egyebek között az AGROTRÖSZT-öt és annak me­gyei vállalatait, az AGROKER- eket. löbbrélű munka Amint azt Váncsa Jené, me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes a közelmúlt­ban megtartott XIV. ország«?* mezőgazdasági gépesítési ta­nácskozáson elmondta: „A szarvasmarha program végre­hajtása többrendbeli gépesíté­si feladatot jelent. A húsirány­ba szakosodó üzemek kevés olcsó eszközzel kívánják a ter­melést biztosítani. Itt elsősor­ban a tömegtakarmány-kezelés, -adagolás gépeire van szükség. A tejelő tehenészetek igénye már többrétű. A takarmányke­zelés gépein túl biztosítanunk kell a magas termelékenységű fejőberendezéseket, fejőháza­kat, ' az elsődleges tejkezelés gépeit is ... A fejés gépesítése is többirányú. A régi istállók rekonstrukciójánál elsősorban vezetékes fejésre, az új telepe­ken a fejőházak építésére van szükség." Az igények és a lebeíőségek szerint A fenti elveket a Baranya megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat mindig is szem előtt tartotta. A megyében épülő szakosí­tott telepekhez szükséges épí­tőanyag beszerzésében nagy segítséget nyújtott a közös gaz­daságoknak. A gépi berende­zések beszerzését is a mező- gazdasági üzemek mindenkori igényeinek megfelelően igye­keztek kielégíteni. A Baranya megyei AGROKER az elmúlt években épült 35 sertéstelep közül 28-nak szállította a kor­szerű fejőberendezéseket, a többi szarvasmarha-telepre az AGROTRÖSZT üzletkötései alapján a gazdaságok igényei szerint import fejőgépek kerül­tek. A megye tehenészeti telepei­re az elmúlt időszakban mint­egy 108 fejőgép került: 80 da­rab Volga típusú fejőgép és 28 ELFA típusú vezetékes fejőbe­rendezés. A fejőberendezéseken kívül több szakosított telepre korsze­rű tejhűtőket tudtak biztosítani. Jórvéhány baranyai tsz-ben és állami gazdaságban van mór az MK—10-es, az MK—20-as és az MK—25-ös tejhűtőkádak- ból. Modern takarmtny- betakaritó gépek A korszerű szarvasmarha­tartás szerves tartozéka a tech­nológia követelményeinek meg­felelő takarmányozás is, mely ma már ügyes gépek nélkül el­képzelhetetlen. Ezen berendezé­sek forgalmazásával is segítet­te a gazdoságokat az AGRO­KER. Az EO—67-es vontatott szecskázóból, az önjáró E— 280-as szecskázóból és az E— 310-es szársértős önjáró fűka­szából a megye mezőgazdasági üzemeinek a szükségletét az idén már ki tudják elégíténi. Előreláthatólag ebben az év­ben már nem lesz fennakadás a rendfelszedő pótkocsik ellátá­sában sem, mert a HAMSTER- MAYOR típusból az igényeket az előrejelzések szerint ki tud­ják elégíteni. A szarvasmorha-telepek szer­ves tartozéka a szárítóberende­zés. Az elmúlt néhány esztendő­ben az AGROKER 37 lucerna­liszt készítő üzem berendezéseit szállította le a megrendelők­nek. Az igényeket a szárítók­ból 100 százalékosan kielégí­tették. Alapos igényfelmérés Mikor, és mire von szüksé­gük a termelőszövetkezeteknek, állami gazdaságoknak? — ezt alapos felmérés útján tudja meg, az AGROKER. A gazdaságok gépigényének zökkenómentesebb kielégítése érdekében a vállalat szakembe­rei a „tárgy évet” megelőzően felkeresik a termelő üzemeket, s feljegyzik azok kérését A megfelelő információkat továb­bítják az AGROTRÖSZT-nek, hogy az megtehesse a megren­delést a gyártó vállalatok felé. Az AGROKER a mezőgazda- sági üzemek igényeinek meg­felelően szaktanácsadással .. is szolgál: mit ajánlanak vásár­lásra, egyes géptípusok megje­lenésére mikor lehet számíta­ni... Rendszeresen tájékoztatják a megye szövetkezeti és állami gazdaságainak vezetőit a gép­ellátás helyzetéről. így a ter­melő üzemek illetékesei reáli­sabban egyeztethetik megren­deléseiket a lehetőségekkel. A legutóbbi ilyen tájékoztatót a megyében az AGROTRÖSZT kereskedelmi igazgatója tartot­ta ez év márciusában. Sajnos, és ez komoly gondot jelent az AGROKER-nek, — sokszor gépigény bejelentések és tényleges megrendelés kö­zötti értékbeni és szerkezeti el­térés jelentős. A statisztika sze­rint az eltérés mértéke nemegy­szer meghaladja a 30—70 szá­zalékot. A szövetkezeti gazdaságok a biztonságosabb gépbeszerzések érdekében sokkal nagyobb gon­dot fordíthatnának az elkövet­kező időben az igénybejelenté­sük kellő megalapozottságára. Az AGROKER ugyanis csak reá­lis információk és igények bir­tokában tudja biztosítani a szüséges gépeket. fi háztáji segítése Az AGROKER rendszeresen figyelemmel kíséri a megye szarvasmarha állományának alakulását. Az adatok azt bi­zonyítják, hogy Baranya megye szarvasmarha állományának 47 százaléka a háztáji és kisegítő gazdaságokban található. így e vállalat komoly feladatának érezte^ az egyéni gazdaságok kisgép igényének maradéktalan kielégítését. A szarvasmarha tartással együttjáró fizikai mun­kát megkönnyítő modern gépek elterjesztését célul tűzték ki. Ebben a munkában országos viszonylatban is új módszerek­kel próbálkoztak, melyek nagy elismerést váltottak ki mind a szakemberek, mind pedig a szarvasmarha tartó gazdák kö­rében. Gépbemutatóit A Baranya megyei Állatte­nyésztési Felügyelőséggel közö­sen háztáji gép-bemutatókat rendeztek a járásokban. A be­mutatókon működés közben is­merhették meg a gazdák a gé­peket és meggyőződhettek a gépi fejés előnyeiről. A tavalyi esztendőben Rózsa­fán, Katádfán, Fazekasbodán, , Sellyén, Mecsekjánosiban és Gerdén tartottak háztáji gép­bemutatókat, melyeken a kör­nyék termelőszövetkezeteinek háztáji agronómusain kívül át­lagosan 80—100 szarvasmarha tartó gazda vett részt. A bemutatókon a fejőgépe­ken kívül az állattartáshoz nél­külözhetetlen berendezéseket is láthattok a gazdák. Működés közben győződhettek meg a kisgépek előnyeiről. A rögtön­zött kiállításokon az érdeklődők megtekinthették a VORWERK elektromos csutakolót, az FV. III. KD—160-as darálót, a kü­lönböző önitatókat és házi vízellátó-berendezéseket S most néhány adat a'háztá­ji gépek forgalmáról: Az AG­ROKER a megyében 1972-ben 80 ELFA-, és 25 HTF típusú fe­jőgépet értékesített Tavaly az ELFA fejőgépből 62 darabot, a HTF tipusból pedig 37 darabot adtak el. Az idén pedig újabb 33 ELFA fejőgép talált gazdá­ra, HTF fejőberendezésből 23-at Vásároltak meg. Jelenleg az AGROKER rak­tárában 44 háztáji fejőgép várja a vásárlókat, s a közeli jövőben újabb 37 berendezést szállítanak Pécsre a gyártóüze­mek. így, a vásárlókat azonnal ki tudják elégíteni. Újdonságok A jövő, illetve a jelen gépei közül csak kettőt emelnénk ki. Először '«s a nagyteljesítményű HESTON 4000-es önjáró szecs­kázót, melyből már az idén is érkezik a Baranya megyei Me­zőgazdasági Ellátó Vállalathoz. És most egy kifejlesztés alatt álló takarmánykészítő berende­zésre szeretnénk felhívni a nagyüzemi gazdaságok szak­embereinek figyelmét, mely szo­rosan kapcsolódik a korszerű szarvasmarha tartáshoz. Mint ismeretes, a zárt konst­rukciójú, de kötetlen tartású marhatartás és marhahizlalás olyan tápok gyártását igényli, amelyek magas napi súlygyara­podás biztosítása mellett, alkal­masak kis térfogaton való táro­lásra, szállításra és gépi úton történő szétosztásra. Ezért olyan technológia al­kalmazása célszerű, ahol a zö­mében mesterségesen szárított szálastakarmányokból és külön­böző abrakféleségekből álló speciális száraztakarmónykeve- rék állítható elő. A vázolt igé­nyeket az eddigi bel- és külföl­di tapasztalatok alapján a po- gácsázás elégíti ki. Nos, a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár a kö­zelmúltban fejlesztette ki a TP— 4 típusú pogácsázott takarmányt készítő berendezést, amely mind szálastakarmány pogácsa, mind pedig komplett takarmánypogá­csa készítésére alkalmas. A Baranya megyei AGROKER felvette a kapcsolatot a moson­magyaróvári gyárral, így rövi­desen sor kerül a berendezés baranyai bemutatkozására bl 9 Naponta 25 ezer liter tejet dolgoz fel 0 Huszonegy féle terméket szállít 90 baranyai és 340 fővárosi boltba Q 64 községet lát el Elnyerte a Kiváló Szövetkezeti Társulás elmet Tavaly, mikor a tej fogyasztói árát felemelték, bekövetkezett az, amire számítani lehetett, az áremelés utáni első hónapokban országszerte visszaesett a tejfogyasztás. Egyedül a IX. kerü­leti József városi KÖZÉRT Vállalat tartotta meg változatlanul vevőkörét, ez a vállalat a tejipar szempontjából oly kedvezőtlen 1973-as évben 15 százalékkal több tejet, tejterméket értékesített a többi KOZÉRT-nél, és nem véletlenül. Ez a KÖZÉRT Vgllalat a tej- és tejtermékeink javát a szövetkezeti tejfeldolgozó Szemekből vásá­rolja. A Józsefvárosi KÖZÉRT, melynek boltjai­ban néhány évvel ezelőtt sorba álltak a pes­tiek az újfajta ízekért, jó falusi túróért, tejfelért nos a KOZÉRT-nek első szövetkezeti szállítója és azóta is egyik legjobb partnere a MECSEK­TEJ, mely 1968-ban az országban elsőként kezd­te meg az akkor még kizárólagosan a tejipar hatáskörébe tartozó tevékenységet a szövetke­zeti tejfeldolgozást A MECSEKTEJ sikere - országos siker Kételyek, góncsoskodások és olykor nagy viták, kemény har­cok közepette 1968 .májusában született meg éppen Baranya megyében, a Mecsekalján az a szövetkezeti társulás, amely az „új mechanizmus” adta keretek között elsőként tűzte ki célul a termelés teljes vertikumának megvalósítását A tejtermelő szövetkezetek az eszközök kon­centrációjával a kockázat teljes vállalásával kezükbe vették az általuk termelt tej feldolgozá­sát és végtermékek önálló érté­kesítését. Ma már a mozgalom úttörőinek tekintik a kővágó- szőlősi, a szentlőrinci, a volt gerdei, a királyegyházai és a szabadszentkirályi termelőszö­vetkezeteket, mint alapító tago­kat, amelyek országos mozgal­mat indítottak el. Ebből a mag­ból nőtt ki a szövetkezeti tej- feldolgozás országos hálózata, mert a MECSEKTEJ példája nyomán jött létre a - JÁSZTEJ, a SARTEJ, a BUDATEJ és több szövetkezeti tejfeldolgozó tár­sulás. Számuk ma mór tizenkilenc az országban, s 1973-ban 24 várost, 192 községet láttak el, s az általuk feldolgozott, mint­egy 78 millió liter tejből 2400 boltba szállították termékeiket Csak fogyasztói tejből 40 millió litert értékesítettek, ennek 87 százalékát polypack csomago­lásban. Értékesítési árbevételük meghaladta a félmilliárd forin­tot, nyereségük ma a 40 milliót, amiből a MECSEKTEJ 6,5 millió forinttal vette ki részét Az együttműködő tsz-üzemek álló­eszközeinek értéke meghaladja a 132 millió forintot, s az álló­eszköz arányos nyereségük a 30,9 százalékot, ami egyedül­álló hazai élelmiszerfeldolgo­zásban. Egy liter tehéntejre ve­tített nyereségük 61 fillér volt Legnagyobb érdemük, hogy ren­geteg fehér foltot addig ellá­tatlan községet vontak be az ellátásba, és még ennél is na­gyobb érdeműk, hogy 1973-ban a tejfogyasztás általános visz- szaesésének évében 34 száza­lékkal növelték eladásukat, és ami ugyancsak nogy szó, egyet­len gramm áru nem maradt raktáraikban, mindent eladtak. Hat év leforgása alatt a já­ratlan utakon elindult baranyai szövetkezeti vállalkozás teljes gazdasági és erkölcsi sikert ho­zott. Életképességével és gaz­dálkodási eredményeivel gya­korlatban bizonyított be egy ré­gen hangsúlyozott elvet, a szek- torális egyenjogúságot Azt, hogy lehetséges és helyes is fejlődé­sünk meggyorsítása érdekében olyan új típusú szocialista vál­lalkozásokat létrehozni, mely­ben a kockázat oroszlánrészét nem az állam, hanem a társuló szövetkezet vállalja, s hogy ez a vállalkozás nem viszi csődbe, sőt tetemes nyereséghez juttat­ja a benne résztvevő üzemeket Ugyanakkor a fogyasztók javát is szolgálja a választék gazda­godásával, a tejiparra gyakorolt serkentő hatásával, s ezzel nagymértékben elősegíti azt a központi törekvést, hogy tej- és teitermék fogyasztásban mie­lőbb megközelítsük, vagy utol is érjük a fejlett országokat Mindezt igen rövid idő, mind­össze öt év leforgása alatt bizo­nyította be úttörő tevékenysé­gével a MECSEKTEJ és a hiva­talos elismerés sem késett... Eddigi tevékenysége és elmúlt évi kiváló gazdasági eredmé­nyinek elismeréseként a ME­CSEKJEI termelőszövetkezet tej- feldolgozó és értékesítő vállal­kozása elnyerte a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa által adomá­nyozott Kiváló Szövetkezeti Tár­sulás kitüntetést, amelyet ez év május 25-én adtak át a társu­lásnak. Pécs, Mohács és Szigetvár városok 90 boltjában és 64 ba­ranyai községben ismerik és szívesen vásárolják a MECSEK­TEJ zöldcimkés termékeit, hisz a vállalkozás termékeinek 65 szá­zalékát Baranya megyében for­galmazza. A vállalkozás elmúlt évi árbevétele 76,6 millió fo­rint volt. Baranya megyében az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat boltjain keresztül a megyei for­galom 55 százaléka bonyolódik, a többit a falusi ÁFÉSZ boltok hozzák. Nagy része van a ME- CSEKTEJNEK abban, hogy ma már a korábban ellátatlan vagy kevéssé ellátott falvakban is megjelent a polypack tej és a csomagolt tejtermék. Bara­nyában és a Dunántúlon az Ál­lami Tejipart is megelőzve, első­ként a MECSEKTEJ hozott for­galomba polypack tejet A hat évvel ezelőtt Tarcsapusz- tán igen kezdetleges körülmé­nyek között beindult társulás ma már egy középüzem szinten korszerűnek mondható feldolgozó üzemmel rendelkezik. A Tejipari V. használaton kívül helyezett kacsótai üzemét vették át és kor­szerűsítették. Itt 21 féle termé­ket gyártanak. Évről-évre növe­lik az áruskálát... 1973-ban kezdték meg a 20 dekás cso­magolású Extra Csemege vaj gyártását, igen ízléses csoma­golásban. Hat évvel ezelőtt, a megala­kuláskor, a társulásnak mind­össze 900 ezer forint vagyona volt, ez is az alapító tagok va­gyoni hozzájárulásából. Ez a vagyon már az első év végén részben a vállalkozás tevékeny­ségéből, részben a bank hitel­nyújtásával 2,7 millió forintra emelkedett öt év elteltével 1973. december 31-én a ME­CSEKTEJ összvagyonának érté­ke elérte a 16,8 millió forintot amiből mindössze 1,5 millió volt a hitelteher. Egy év lefor­gása alatt 3 millióval növelték a közös vagyont és 2,2 millió forintot fordítottak saját erőből fejlesztésre, korszerűsítésre. Túlzás lenne azt állítani, hogy az 1973. évi fogyasztói ár­emelés megrendítette volna az állami tejipart amely országo­san még mindig 95 százalék­ban kézben tartja a tejfeldol­gozást és -forgalmazást Mégis köztudott hogy az árváltozás és a fogyasztás visszaesése kö­vetkeztében, főként a múlt év első felében az iparnak komoly eladatlan készletei képződtek. A szövetkezeti tejfeldolgozók­nak nincsenek eladatlan kész­leteik, sőt a nehéz értékesítési viszonyok közt is növelték az eladásukat forgalmukat A ME­CSEKTEJ a Jelzett mehéz idő­szakban 28 százalékkal növelte a vaj értékesítését és 14 száza­lékkal a túró eladását, egyes sajtféleségeikből pedig három­szor akkora forgalmat bonyolí­tottak le, mint'» a jóval kedve­zőbb 1972-es esztendőben, te­hát az árváltozás ennél a vállal­kozásnál nem okozott vissza­esést Árbevételük 14,5 százalék­kal volt magasabb, mint az előző évben, tiszta nyereségü­ket 4,4 százalékkal növelték a tervezetthez képest és 80 szá­zalékkal- az előző évhez képest Mindezt a jobb-alapanyag, gaz­dálkodásával és a mintegy egy­milliós költségmegtakarítással érték- el. Az indulás évében napi 6000 liter tejet vásároltak fel, ma már naponta 25 ezer liter tej érkezik a MECSEKTEJ feldolgo­zó üzemébe. A felvásárlást egy év alatt 9,5 százalékkal növel­ték. Az alapítókon-kívül, két új szövetkezet lépett a társulásba, és mint állandó partner két állami gazdaság szállítja üze­mükbe a tejet. A legnagyobb előrelépést mégis a háztáji tej felvásárlásában, tették, egy év alatt 1973:ban 27 százalékkal több tejet vásároltak fel a kör­zet háztáji gazdaságaiból. Két új tejgyűjtőt állítottak üzembe, ahol a háztájiban termelt tejet vásárolják meg. A MECSEKTEJ társulás a jö­vőben is Baranya megye, Pécs és a megyei városok jobb ellá­tását kívánja szem előtt tartani. A fővárosba pusztán csak azért szállítanak, hogy a termé­keiket kedvelő és ahhoz ragasz­kodó budapestiek igényeit is ki­elégítsék. Á Tsz Tej Együttműkö­dési Iroda, a BUDATEJ közre­működésével Budapest 340 bolt- egyséqében értékesítenek ME­CSEKTEJ termékeket, mert ezek a vevők ragaszkodnak az ízle­tes és jól bevált cikkekhez. Ma már, ekkora felvevő piac­hoz szűk a kacsótai üzem. A társulás 1974. évi terveiben ko molyabb fejlesztések szerepel­nek. Megkezdik egy korszerű üzem és egy tfejszínkrém gyár építését, befejezik a sátorhelyi üzem •— ezt a Sasad Tsz-től vették át •— rekonstrukcióját. Kacsótán már az elmúlt évben létrehoztak egy üzemi étkezdét megkezdték a szociális létesít­mények, fürdők, öltözők építé­sét, korszerűsítését Hat év alatt olyan ütőképes tejüzemi munkáskollektíva alakult ki Ka- csótón, amelynek oroszlánrésze volt a Kiváló cím elnyerésében. Főként a női dolgozók érdemel­nek meg minden dicséretet A 14 tagú vajtermelő és csoma­goló női szocialista brigád — átlag életkoruk 20 évnél nem magasabb — május 25-én meg­kapták a Zöldkoszorús jelvényt Most két új brigád alakult hogy versenyt indítson a párt- kongresszus tiszteletére. A cél­juk: több és jobb minőségű te­jet, terméket gyártani a fo­gyasztóknak. Ezek a fiatalok hat évvel ezelőtt még általános iskolába jártak és a most Kiváló címet viselő üzemük még nem is létezett. Ma viszont a ME­CSEKTEJ Baranya élelmiszer- gazdaságának országos hírű üzeme, s mint kiváló Bzease egyik büszkesége,

Next

/
Oldalképek
Tartalom