Dunántúli Napló, 1971. június (31. évfolyam, 148-177. szám)

1974-06-30 / 177. szám

í.

Mint már Mrt adtunk ráta, « MSZMP Központ) Bizottságának Politikai Akadémiáján Lázár György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke előadást tartott „A munka- ás üzemszervezés kérdései" címmel. Az előadás rövidített szövegét az alábbiakban ismertetjük.

A vállalati üzem- és munka- szervezés korszerűsítésének feladatairól 1971-ben közreadott központi bizottsági határozat szerves része a X. pártkongresz- szuson megerősítette gazdaság- politika cselekvési programjának. A határozat azt a feladatot tűzte elénk, hogy újítsuk meg és emeljük magasabb színvonalra az üzem- és munka- szervezést

Szocialista gazdaságunkban lényegében teljessé vált a munkaképes népesség foglalkoztatása. A foglalkoztatottak számának és a társadalom munkaidő-alapjának bővítésével — ami a múltban hosszú időn át a növekedés fő forrása volt — már a mostani ötéves tervben is csak korlátozott mértékben számolhatunk. Ha azonban továbbra is tervszerűen és dinamikusan kívánjuk növelni a nemzeti jövedelmet — márpedig ehhez alapvető társadalmi érdek fűződik —, úgy a növekedés új forrósait kell feltárnunk, és gyorsabban kell emelni a munka társadalmi termelékenységét.

A gazdasági reform megteremtette az ehhez szükséges irányítási és közgazdasági feltételeket, gazdaságpolitikánk megfogalmazta, a IV. ötéves terv pedig előirányozta azokat o feladatokat, amelyeket meg kell oldanunk a hatékonyság növelése érdekében.

Fokozódó érdeklődés

Az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének rövidebb és hosszabb távra szóló tennivalóit — kiindulva a Központi Bizottság irányelveiből — a kormány 1972 elején határozta meg. A párt és a kormány határozatai a társadalom egészében, de különösen a munkások körében helyeslő és egyetértő visszhangra találtak. Az érdeklődés azóta sem csökkent, sőt fokozódott. Ez annál örvende- tesebb, mert bár a kezdeti lépések megtörténtek és már van néhány figyelemre méltó eredmény is, a haladás ütemével még nem lehetünk elégedettek.

Lenin mint teoretikus és mint forradalmár, már jóval az első praletárhatolom megszületése előtt felismerte és előre látta, hogy a munka tudományos megszervezése milyen fontos — és a tőkés viszonyokhoz képest mennyire más — szerepet tölt majd be a szocialista gazdaság építésében. Sokoldalú és beható elemzésére támaszkodva, elméletileg tisztázta azokat az osztályalapokon nyugvó érdek- különbségeket, amelyek a munkaszervezettség növelésének kapitalista és szocialista céljai, eszközei és társadalmi következményei közé elvi választóvonalat húznak. Megmutatta, hogy éppen az érdekviszonyok gyökeres megváltoztatása az, ami pa- rancsolóan megköveteli a tár- sadalmasított termelés szervezettségének szakadatlan fejlesztését, ezért nemcsak lehetségesnek, hanem egyenesen szükségesnek tartotta, hogy a proletárhatalom átvegye, kritikailag elemezze és a maga céljaihoz igazítsa mindazt, amit a tőkés rendszer a munkaszervezés gyakorlatában elért és a jövőben létrehoz. Mindig hangsúlyozta azt a történelmileg merőben új lehetőséget és egyben követelményt, hogy összhangba kerüljön a munka társadalmi méretű és vállalaton belüli szervezettsége.

Felismerte a tömegek akitiví- tásában rejlő hatalmas alkotó energiát, elméletileg és gyakor- latilaq is meghatározta a verseny szocialista tartalmát, és legfőbb formáit, és a vezetők elsőrendű politikai feladatává te tő a munkások bevonását a termelés, a munkaszervezés tökéletesítéséért folytatott harcba. Újból és újból ráirányította ° figyelmet a dolgozó kollektívák által szerzett tapasztalatok, az élő gyakorlat elemzésének, mint a haladás nélkülözhetetlen feltételének fontosságára. Tekintettel a feladat nagyságára és bonyolultságára, a tudomány fontos feladataként jelölte meg a ■»unkaszervezés fejlesztését.

A munka- és üzemszervezés kérdései

Lázár György előadása a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Akadémiáján

A történelmi fejlődés teljes mértékben igazolta Lenint A gazdasági növekedés, a munka termelékenységének emelkedés«, egyebek között éppen azért érhetett el példátlanul gyors ütemet a Szovjetunióban — és hozzátehetjük, a szocialista országokban —, mert a tervgazdálkodás teret nyitott a tudományosan megalapozott munka- szervezésnek és a tömeges munkamozgalmaknak, S ma, amikor a tudomány és a technika újabb forradalmát éljük, nemhogy csökkent hanem megsokszorozó, dott az a társadalmi érdek, ami ahhoz fűződik, hogy minél magasabb fokú legyen a termelőerők működésének szervezettsége.

A szervezéstudomány fejlődésében — g szocialista és a tőkés országokban egyaránt — új és mind meghatározóbb vonásként figyelhető meg a törekvés a komplexségre. Vagyis mindinkább az a felfogás válik általánossá, hogy a szervezés tudományának a gazdasági szervezetek egész működését és nem csupán valamely tevékenységi elemét kell optimalizálni, ész- szerűsítenj ahhoz, hogy az eredmény összhangban álljon a tényleges követelményekkel. A tudományos munkaszervezés feladatának komplex értelmezését tették magukévá azok a szakemberek is, akik a KGST-tag- országok munkaügyi vezetőinek megbízása alapján feldolgozták és összegezték a KGST-országok munkaszervezési eredményeit és tapasztalatait Kiindulóalapként fogadták el, hogy a tudományos munkaszervezésnek át kell fognia a termelés teljes folyamatát — Oz egyes munkahelyektől a műhelyeken át a vállalat egészéig —, vagyis a dolgozók valamennyi kategóriájának munkáját. Ez teljes mértékben összhangban van azzal, hogy a tudományos munkaszervezés végső célja a munkamegtakarítás, a munka hatékonyságának javítása, a munka társadalmi termelékenységének állandó növelése.

zökkel még nem vált általános gyakorlattá.

Ezt annak ellenére hangsúlyozni kell, hogy az utóbbi években sokat tettünk a helyzet javítására. IV. ötéves tervünk végrehajtása jó úton halad. Jelentős eredményként könyvelhetjük el, hogy a nemzeti jövedelem tervszerűen, sőt az előirányzatot némileg meghaladó ütemben emelkedik és hogy az eddigiekben a növekedés fő forrása a hatékonyság javulása volt Ebben az játssza a fő szerepet, hogy az utóbbi három évben kedvezően alakult a munkatermelékenység növekedése.

E jelentős eredmények láttán sem téveszthetjük azonban szem elől, hogy népgazdaságunkban még számottevők azok a tartalékok, amelyek pótlólagos befektetés nélkül vagy minimális anyagi ráfordítással, de jobb szervező munkával feltárhatók

kössége nem átmeneti jelenség.

A közelmúltban széleskörű felmérés készült az üzem- és munkaszervezésről szóló határozatok végrehajtásáról. Tekintsük át ennek tükrében, meddig jutottunk a Központi Bizottság határozata óta?

Az 1972-es év jórészt a felkészülés, a feladatok számbavételének időszaka volt. A minisztériumok kidolgozták az ágazati irányelveket, kijelölték a minta szervezést végző vállalatokat, megkezdték a szervezési intézetek munkájának felülvizsgálatát. Előkészületek történtek a szakemberképzés kiszélesítésére és meggyorsítására. A gyakorlati munka megindításához nagy segítséget adtak a területi pártszervezetek, amelyek a határozat megjelenését követően azonnal megkezdték a politikai munkát. Cselekvőén támogatták — s ahol kellett, ösztökedéseket is — a kormány kedvező lehetőséget biztosított azzal, hogy azok a vállalatok, amelyek létszámmegtakarítás, illetve fétszámátcsoportosítás, vagy a műszakszám növelése céljából konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki, indokolt esetben bérpreferenciát kapjanak.

A felmérésbe bevont vállalatok csaknem felénél — főleg a kisebb vállalatoknál — tapasztalható, hogy a szervező munka tényleges feladatai keverednek a napi, az operatív vezetési feladatokkal. Ezeken a helyeken a szervezés jobbára zavarelhárító, napi összehangoló tevékenységben merül ki és nem jut el a megalapozott szervezési, racionalizálási funkciók tényleges gyakorlásáig.

Az anyagmozgatást a vállalatok nem mindig tekintik a termelési rendszer szerves részének. A legutóbbi időben azonban szaporodnak a kedvező jelek. Képünkön: konténerek a pécsi pályaudvaron.

Komplex értelmezést

A mór említett szakértőcsoport a tudományos munkaszervezés feladatait a következőkben jelölte meg;

— a munka időbeli és térbeli elosztása (a dolgozók elosztása a termelés szakaszainak megfelelően, képzettségük és szakmájuk szerint, a termelőfolyamat megtervezése az egyes munkahelyek és műveletek alapján);

— a helyes kooperáció kialakítása (°z egyes dolgozók és dolgozó csoportok közötti célszerű együttműködés létrehozása);

— a munkahelyek kialakításának és ellátásának megszervezése (berendezés, elrendezés é$ kiszolgálás);

— a munkamódszerek és munkafogások tökéletesítése (a munka végrehajtási módjának és a műveletek sorrendjének megállapítása, a munkamozdulatok elemzése és koordinálása stb.);

— a dolgozók képzése és továbbképzése (<>z általános és szakmai műveltséa összehangolása a mű szaki-gazda sági fejlődés követelményeivel);

— a munka normázása;

— a munka anyag« és erkölcs« ösztönzése;

— a munka körülményeinek és feltételeinek javítása (ide értve a pszichikai, az egészség- ügyi, a balesetvédelmi, a kulturális, az esztétikai feltételeket, a munka és a pihenés rendjét);

— az alkotó aktivitás, a munkaverseny fejlesztése, a munka- fegyelem javítása.

Mindezek együttesen alkotják a korszerűen értelmezett munka, szervezés tartalmát, mindegyik szükséges ahhoz, hogy a tudomány és a legkorszerűbb tapasztalat felhasználásával a legkedvezőbb eredményt lehessen elérni a munkatermelékenység emelésében, a termelési ráfordítások csökkentésében.

A munkaszervezés korszerűsítésében bekövetkezett viszonylagos elmaradásunk egyebek között éppen azért vált szembeötlő fogyatékossággá, mert a növekedés extenzív tartalékai kimerülőben vannak és mert az intenzív gazdálkodós az eszköés a növekedés szolgálatába állíthatók. Ez néhány általánosnak mondható példával jól illusztrálható:

A munkaidőalap kihasználása átlagosan mindössze 85—90 százalékos, esetenként és helyenként ennél is alacsonyabb mértékű. A termelés ütemessége erősen ingadozó, nincs kellően biztosítva a termelési folyamat belső összhangja, gyakori a kényszerű várakozás anyagra, szerszámra, korszerűtlen a technológiai folyamat elrendezése, rosszul szervezett a külső kooperáció, elégtelen az egyéni teljesítmények ösztönzése stb.

— Egyes területeken munkaerőhiány, másutt túlfoglalkoztatás van, egyszerűen szólva nem egészen jól gazdálkodunk a munkaerővel. A kelleténél lassúbb a munka gépesítése. Erre mutat a kézi munka magas aránya — amely még a szakmunkások között is nemegyszer eléri, vagy megközelíti az 50 százalékot, túlzottan nagy a kisegítő folyamatokban — főleg az anyagmozgatásban — foglalkoztatottak száma, túlzott az adminisztráció munkaerőigénye stb.

— Az állóeszközök kihasználása egyenlőtlen és átlagosan sem éri el a kívánt mértéket, az ipar legtöbb ágában alacsony a műszakszám. Viszonylag magas a nem gazdaságosan működő, de még üzemben tartott elavult berendezések aránya, ugyanakkor más nagy termelékenységű gépek kapacitása esetenként csak 50—60 százalékban van kihasználva.

— Az indokoltnál jóval hosz- szabb időt vesz igénybe a beruházások üzembe helyezése. Ez amellett, hogy növeli a megvalósítás költségeit és késlelteti a befektetett eszközök megtérülését, a kivitelező kapacitások szétforgácsolásához vezet

Sok még a tartalék

E tények világosan jelzik, hogy a hatékonyság javítása érdekében tett eddigi intézkedéseink, bár sok tartalékot tártak fel, de még nem merítették ki azokat, Ezt azért is hangsúlyozni kell, mert a munkaerő és a beruházási eszközök viszonylagos szőrözték — a gazdasági vezetőket a végrehajtás megszervezésében. Elsősorban ennek köszönhető, hogy már 1972-ben egy sor vállalatnál fellendült a racionalizáló munka és mérhető eredmények születtek a munkaszervezés megjavítása nyomán.

A vállalatoknak első ízben

1973-ra kellett olyan programot kidolgozniuk, amely szervesen kapcsolódik évi tervükhöz és magában foglalja az üzem- és munkaszervezés fejlesztésének további, a IV. ötéves terv időszakára szóló feladatait is. Ez nagyrészt megtörtént és ennek megfelelően 1973-ban szinte minden vállalat a saját maga által kidolgozott és jóváhagyott program alapján végezte szervező munkáját. A vállalatok dolgozói megismerték a gazdasági vezetés elképzeléseit és javaslatokkal segítették azok jobb és teljesebb megalapozását

A tapasztalatok áttekintése azonban felszínre hozott néhány olyan fogyatékosságot is, amelyet ki kell javítani, illetve a jövőben el kell kerülni.

Elég gyakori hiba, hogy hiányzik a tervekből a komplexitás, a tartalmi kapcsolat az adott vállalat gazdaságfejlesztési tervével. Ez az oka annak is, hogy az ilyen szervezési tervek nem tartalmazzák az intézkedésektől elvárt gazdasági eredményt, holott a cél éppen az lenne, hogy a szervező munka mérhető módon járuljon hozzá a vállalat előtt álló feladatok hatékonyabb teljesítéséhez. Más esetekben a vállalatok olyan szervezési feladatokat is előirányoztak, amelyhez nem voltak meg a kellő feltételek. Valószínűleg ilyen és ehhez hasonló okoknak tudható be, hogy a tervbe vett feladatok teljesítése — a közelebbről megvizsgált kereken 130 vállalatnál — 1973-ban nem haladta meg a 65—70 százalékot.

Kedvezőbbek a tapasztalatok azoknál a vállalatoknál, amelyek a szervezési intézkedéseket megfelelő ösztönzéssel kapcsolták egybe. Ehhez — mivel a bérszabályozás adott rendszere esetenként és átmenetileg valóban fékezheti az ésszerű intézMegf'elelő mérési módszereket

Sok vállalat beiktatta programjába az irányítási, a nyilvántartási és a gazdálkodási folyamatok hatékonyságának' javítását célzó szervező munkát. Ezek a tervek azonban nem mindig irányozzák elő a vállalati belső mechanizmus komplex elemzését és tökéletesítését, a különféle irodai munkahelyek munka- módszereinek felülvizsgálatát, a munka konkrét követelményeinek, feltételeinek pontosabb megfogalmazását (Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy az alkalmazotti létszám növekedése csak lassan mérséklődik.) A szervezési feladatok között a kelleténél kisebb súllyal szerepelnek a gépi adatfeldolgozás és a számítástechnika alkalmazásának előkészítésével összefüggő tennivalók is.

A korszerű vezetés és szervezés nem nélkülözheti a megfelelő munkamérési módszereket, hiszen e tevékenységeket csak időtényezők ismeretében lehet összehangolni, különben nem biztosítható a dolgozók folyamatos ellátása munkával. Jó néhány vállalatnál a munka- szervezési gyakorlat kimerül a munka mechanikus normázásá- ban, amikor is a munkamódszerek és a feltételek érdemi kritikája nélkül és kizárólag teljesítménybérezés céljából alakítanak ki, vagy „korszerűsítenek” időadatokat, normákat A normamunkát a munkaszervezés részének kell tekinteni. Mindaddig nem beszélhetünk korszerű munkaszervezésről, amíg annak elemi feltétele és egyben egyik eredménye területén nem érünk el kellő haladást

A másik fontos terület az anyagmozgatás, amelyet a vállalatok ugyancsak nem mindig tekintenek a termelési rendszer szerves részének. Gépesítésének hatékonyságát többnyire csak közvetlen munkaerő-megtakarításként veszik számításba és figyelmen kívül hagyják a korszerűtlen, rendezetlen, szervezetlen anyagmozgatásnak a termelésre visszaható kedvezőtlen

hatásait; azt például, hogy az anyagáramlás ésszerűtlen útvonala és üteme miatt nehezen

biztosítható a termelés rendje, fegyelme; a munkahelyek szervezetlen anyagellátása növeli az állásidőt, rontja a termelési kapacitások kihasználtságát, növeli az átfutási időt és így tovább.

Az üzem- és munkaszervezés kibontakoztatásában, a legjobb módszerek kutatásában és gyakorlati elterjesztésében fontos szerepe van az ágazati szervező intézeteknek. Hazánkban jelenleg 40 olyan intézet van, amely szervezéssel is foglalkozik. Az intézetek tevékenysége azonban ma még nagyobb részében a gépi adatfeldolgozásra, a számítástechnika alkalmazására, illetve annak üzemeltetésére irányul. Az eddigiekben jellemző volt az is, hogy az intézetek nem vagy nem szívesen kötnek olyan szerződéses megállapodást, amelyben garanciát vállalnak szervezési munkájukért, javaslataik megvalósításában pedig többnyire nem vesznek részt. A vállalatok gyakran bírálják az intézetek szervező munkáját, mondván: javaslataik nem vagy nehezen hasznosíthatók és drágák.

Ugyanakkor láthatólag az intézetek is nehézségekkel küzdenek. Egyrészt a személyi feltételek hiánya jelent súlyosbodó gondot,, mert nincs elég megfelelően képzett szakember, másrészt a tárgyi feltételek, elsősorban elhelyezési gondok megoldatlansága miatt is akadozik az intézeti munka. Kissé jobb képet mutat a szakemberhelyzet a vállalatoknál, mert javultak a szervezés személyi feltételei emelkedett azoknak a szakembereknek a száma, akik hivatásszerűen foglalkoznak szervezéssel.

Ami az általános tennivalókat illeti: a közvetlen cél most az, hogy az üzem- és munka- szervezési intézkedések az idei és a IV. ötéves terv még előttünk álló feladatainak minél eredményesebb teljesítését szolgálják. Az üzem- és munkaszervezés alapvetően a vállalati vezetés funkciója. Minden vállalati vezetőnek figyelembe kell vennie azonban, hogy az üzem- és munkaszervezés nem légüres térben, hanem adott politikai és gazdasági környezetben megy végbe, és csak akkor érheti el célját, ha a gazdasági előnyökkel együtt jól szolgálja a vállalati kollektíva közvetlen érdekeit is.

Kellő aktivitásra viszont csak

akkor számíthatunk, ha megnyerjük az ügynek a munkásokat, a vezetőket, a műszakiakat, ha meg tudjuk értetni, hogy a szervezés fejlesztése mindén dolgozó közös érdeke.

A pártszervezetek időről időre ismételten tekintsék át és ellenőrizzék a szervezés helyzetét, támasszanak konkrét követelményeket a vállalati vezetéssel szemben, tudatformáló munkával segítsék az elhatározott intézkedések minél eredményesebb megvalósítását

Felelősség mellé hatáskört *

A meggyőzésben és a megvalósításban nagy feladat hárul a termelés közvetlen Irányítóira, az üzemvezetőkre, a művezetőkre, éppen ezért olyan helyzetet kell teremteni, ami a felelősséggel együtt megfelelő hatáskört is biztosít ahhoz, hogy munkaterületük szervezettségének tényleges gazdáivá, továbbfejlesztőivé váljanak. A szocialista brigádmozgalom tehetőséget ad a dolgozóknak a közös véleményformáláshoz, az egységes cselekvéshez. A XI. kongresszus tiszteletére, hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára kibontakozó országos munkaverseny jó alkalom arra, hogy mind többen kapcsolódjanak be a szervezettség növelésére irányuló munkába, hogy az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése a szó igazi értelmében tömegmozgalommá váljék.

DüMffl 5