Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)
1974-04-28 / 115. szám
H' I asrafeküdt ladikok, megdőlt, hatalmas fűz — gyökerei a semmibe kapaszkodnak . .. Még itt-ott zöldellő ágai között egy-két kósza madár tanyázik. Amott egy rönk szürkül. Csodaszép, könnyű-kék az ég, az erdő mögöttünk, s a Szúnyog-szigeten is tavaszi-zöld. Elvirógzott már a barka is, mocorog a természet, szállingóznak kifelé a gátra az emberek. Mopedek, autók, kerékpárok állnak a gáton, jelzik, hogy valahol a vízparton, a sejlő mélybe fürkészve, nagy-nagy halakra vadásznak. ■ Rikolt egy furcsa-hangú madár, válaszul káról egy fácánkakas. A bédai Duna-ág olajzöld. Feltűrt nadrágú öregember fest kékre egy ladikot. Mellette szikkad egy másik, szépen csillog rajta a frissen ráhordott kátrány. Lent, egészen a víz szélén, oldalára dőlt, nagy csónak. Tüzetesebb vizsgálat deríti ki, hogy egyik oldala hiányzik. Amúgy még jó. — Eladó? — kérdezem az öreget. Feljebb löki a kalapot, úgy válaszol. — Két fröccs és viheti. Nevetünk, örülünk a szép, napsütötte időnek, a víz-szagnak, virágillatú levegőnek. Megtudom, hogy az a kosár, amely alig látszik ki a vízből, süllőfészek. Mozdulnak a halak is, süllőt szépen foqtak arra lejjebb néhányon, akik lemehetnek Macskalyukig, mert az már egészen a határ széle. Ott, a sarkantyúnál mindiq van hal, teli szákkal jönnek a horgászok. A holtágakban foqtak sok szép törpét, más méq nem nagyon van, eqy kicsit méq dermedtek a halak. Meg nemrég telepítettek, tilalmas az idő is, de majd júniusban. Ebben maradtunk. Béiavári volt annak az erdésznek a neve, aki ebben az erdészházban lakott, így hát elnevezték Béiavári erdészetnek. Két házikó, udvarán félméteresre nőtt, smaragdzöld fű, s két éqigérő fenyőfa. Lankás parloldal húzódik a házaktól a holtág partjáig, selymes fű csillog, csöndben nézem és istenbizony kedvem kerekedik belehemperegni. Meg is kérdem, szabad-e? Szabad, mondják, bele is hemperedem, iólesik. hjanyattfekve vizslatom az eget, már amennyit látok a fák között. Hat méterre tőlem, egy bokorágon rókadög fekszik, farok nélkül. Mérgezett állat lehetett, sokat irtanak mostanában preparált tojásokkal — nagy barátai a tojásnak — valaki meglelte és elvitte a farkát: hű, de gyönyörű lesz az autó, vagy a motor antennája tőle! Megvesznek majd a lányok, annyi szent. A holtágat egy kis tákolt fahíd szeli át, inog is alattunk, egyőnk nem is mer átjönni. Feljutok egy gát-félére. Visszanézek: ragyog a fehérre meszelt erdészház, kivöröslik a klinkertégla, csobog a zsilip. Legszívesebben el se mennék A vadászházhoz vezető út mentén, egy másik holtág partján komoly horgásztanyák sorakoznak, Ez már látogatottabb hely lehet, nicsak, túloldalt egész kackiás kis kunyhót fa- ricskált magának egy pecás, szék is van benne, itt aztán nem zavarja senki, semmi, csönd van, a víz nyugalma, meg a dugó moccanása az egyetlen, ami körülveszi. Naphosszat üldögélhet stégjén, mellette pihen a ladik, talán egy-egy őz járhat erre inni egyet. Tán még a halak se zavarják. Azt mondják, ez a holtág nagyon hiná- ros. A hajdani kastély előtt két kutya fogad, egy kis tisztáson magas fabak, láncok függnek róla, meg csörlő. Brada bácsi, a fővadász mondja, hogy erre szokták felhúzni a lőtt szarvasokat .. „ Es amikor szomorúfüzeket láttam, egy kicsivel odébb, nem tudtam szomorú lenni. A Szúnyog-sziget spiccénél elénkbukkan a Duna. Széles és méltóságos, taszító és vonzó egyszerre. Vize még hideg. — Nem akar fürödni? — kérdezi kísérőm. Rámeredek, s mivel nem nevet. hát komolyan válaszolok. Ahogyan illik, — Nincs nálam a fürdőnadrágom. Megvonja a vállát — Eleinte hideg — mondja komolyan, — de aztán megszokja az ember. Én tegnap megfúrod te m. Hatalmasra nőtt fák között jutunk fel a gátra újból. Mozdulatlan a táj — legalábbis a felületes szemlélőnek az. A földön millió bodobács — suszter- bogárnak is hívják — lábamnál egy poszméh dönög, virágba borult fák, méltósággal úszkáló szárcsák teszik mozgalmassá ezt a csodálatos képet. Állítólag vadak is járnak errefelé. Igaz is lehet. Néhány száz méternyire szép csendélet fogadott bennünket. Nagy, rózsaszínű koca hevert a gát aljában, a túrásban, s mellette kilenc malacka. Négy rózsaszínű, yorkshiri-féle, szakasztott édesanyjuk, két kis egérszürke, oldalukon fehér csíkokkal, és három barna csíkos ... Porzik a gát előttünk: horgász jön, mopeden. Moicosan néz, lehet, hogy azt hiszi, ki akarjuk kémlelni az egyedül általa ismert jó halfogó helyet Amott két motoros, az ellenkező irányban porolnak. Sok egyetlen jó hely van ám itt! Két kerékpár, gátnak döntve: alant, a vízben, ladikban ülnek a tulajdonosok, tanítják úszni a kukacot. Nem zavarjuk őket, mozdulatlanul figyelik az úszót, moccan-e? Nem moccan. Hanem mi szedünk valami fehér harangvirágot, hadd örüljenek otthon. A kölkedi gátőrház mellett, az erdőben fekete sertésekre bukkanunk. Lehet vagy tíz darab. Gauguin képe jut az eszembe — még a tetejében ez a Szépművészeti Múzeumban látható is — és elfog az áhitat. Az ember végül is természeti lény, s csak ritka pillanataiban tud azonosulni az őt körülvevő világgal .. . Ott, az erdőszélen egy kicsit sikerült. Egyszerre láttam a vad erdőt, ráncoskérgű, öreg fákat, állatokat, bogarakat, modern, összkomfortos házat, szép utat, autót, embereket, akik dolgoztak valamin, a folyót, ami megtanított bennünket a dialektikára. Furcsa, de nem látszik betegnek. Pirosarcú, egészséges fickó, nagyot nevet rajtam, mikor kétkedve vízbe mártom a kezemet. Hamar ki is kapom. Még annak is hideg. Aztán eltűnik mögöttünk az ** erdő, a víz, kőházak közé jutunk, betonjárdák, aszfaltos úttestek várnak, irodák, ahol az íróasztalok mögött egy pillanatra elrévedünk, visszaemlékezünk a zsivajgó világra, apró virágbimbókra, dús levegőre, ritkán látott élőlényekre, tarkaszínű lepkékre, gémekre és héjákra, őznyomokra és csíkos, félvad malacokra, nrvegfeketült, halott fákra, hordalékrönkökre, pocsolyákra, barkaágakra, fűzlevelekre, odulakó cinkékre, az életadó hatalmas folyamra... Itt van az a „Paradicsom” mellettünk, csak éppen fel kell fedezni. Kampis Péter Szennytisztító halak A trópusi korall-zótonyok nagy halai előszeretettel élnek a szennytisztító kis halak „szolgáltatásával”. Ezek a víz alatti egészségőrök a szó szoros értelmében letisztogatják a nagy halat, leszedik bőréről a rátapadt élős- dieket, kis kagylókat, férgeket A tisztítást végző hal így táplálékhoz jut, a nagy hal pedig megszabadul a kellemetlen élősdiektől. A tisztogató halakat fényes'fe- ketéskék szín és sajátos sima „közlekedés" jellemzi. Amikor a nagy hal észreveszi a feketéskék színű halacskát, megáll és odatartja neki az oldalát. A búvárok megfigyelései azt mutatták, hogy egyes kis ragadozó halak megpróbálták utánozni a tisztogatást végző halakat Ezeknek a ragadozó halaknak csaknem ugyanolyan a színük és igyekeznek ugyanolyan lassan és simán úszni. A tisztogató halat utánzó ragadozó így akadálytalanul odajut áldozatához, egy hirtelen mozdulat — és a hiszékeny óriáshal máris elveszít egy darabot a bőréből, sőt, olykor uszonyát is. Néha az áldozatnak sikerül idejében észrevennie az „agresszort” és elkerülnie támadását. A veszélyes utánzó ragadozó halak jóval ritkábban fordulnak elő, mint az igazi tisztogató halak. Ez érthető is; különben minden hal gyorsan leszokna arról, hogy odatartsa oldalát a „tisztogató munkának”. Egy hasznos bogárról Mielőtt az ember bevitte volna Ausztráliába a háziállatot, ezen a kontinensen nem voltak sem patós állatok, sem pedig a tehéntrágya eltakarításában „szakember” ganéjtúró bogarak. Az ausztráliai farmerek szarvasmarha-állományától jelenleg naponta körülbelül 200 000 tonna szerves trágya származik, ezt a meny- nyiséget azonban nincs kinek a földbe ásnia, ezért ott marad a fűben és szennyezi a levegőt Az ausztráliai farmerek az utóbbi időben vérszívó legyek petéit helyezik el a trágyában, ez a légyfajta pedig igen nagy mennyiségben szaporodik. Három évvel ezelőtt néhány százezer ganéjtúró bogarat hoztak be Ausztráliába Európából és Ázsiából. A kísérlet sikerült: a „bevándorlók” meghonosodtak és munkához láttak. Jelenleg a szerves trágya 2—3 nap alatt eltűnik, az ártalmas legyek pedig csaknem kipusztulnak. A magyar halászat titkai Babona„ vagy természettudományon alapuló tapasztalat? — Beszélgetés a halászati néprajz egyetlen hazai kandidátusával Százéves lehet a történet: Herman Ottó. a nagy magyar természettudós, amikor a halfajtákat gyűjtögette, egyszer a Duna portján sétált és feltűnt neki a sokféle halász-szerszám. Aztán később felfigyelt azok elnevezésére is. Elgondolta: a halászat az emberiség egyik ősfoglalkozása, az évezredek során viszonylag keveset változott, s biztos, hogy a régi magyar életformának is sok jellegzetességét megőrizte. Így született meg az ezredéves évfordulón a két kötetes „Magyar halászat könyve", Herman Ottó máig alapvető, nagyértékű munkája. Most pedig Baján a Türr István Múzeum igazgatói szobájában és igazgatói posztján dolgozik •a halászati néprajz egyetlen magyar kandidátusa: dr. 5olymos Ede, aki megírta a dunai halászat történetét. Vele beszélgettünk az ősi foglalkozásról, annak tudományos kutatásáról. — Herman Ottó hatalmas műve további munkára ösztönzött — mondota. — Ezt először Jankó János folytatta, aki finnországi és oroszországi tanulmányútjai során és persze, Herman Ottó munkája nyomán, a magyar halászat eredetét próbálta összehasonlítani anyag segítségével kikutatni. Sikerrel, mert 1900-ban megjelent egy vaskos könyve: A magyar halászat eredete. Ebben a Herman által leírt halász-szerszámokat hasonlította össze a Volga mentén és a finn-ugor vidéken található szerszámokkal. Ugyanakkor Munkácsy Bernát nyelvészeti alapon vizsgálta a halász-szavakat és ugyanazokra a megállapításokra jutott, mint Jankó János: ezek finn—ugor halászati néprajzok, szláv és török eredetű szavak. Ez a három munka sokáig megszabta a halászati néprajz helyzetét. Utánuk minden néprajzos gyűjtött egy kicsit halászati anyagot is, de mindig csak kiegészítő adatokat, s nagyobb összefoglaló munka hosszú ideig nem született, mert úgy látszott, ebben a tárgykörben mindent elmondtak már. — ön mégis megírta a dunai halászat történetét. Miért? — Már korábban sejtettük, hogy bizonyos tudományos megállapításokat felül kell vizsgálni, de ez nem történt meg. Azonkívül az európai néprajz számára igen érdekes a magyar halászat is. De csupán Jankó János könyve jelent meg németül is, igaz, Herman sok megállapításával. A többi nem nyújtott anyagot az egyetemes európai néprajznak, mivel csupán magyarul jelent meg. Pedig Magyarország a múlt században még vizekben gazdag országnak számított De az érdeklődés máig tart. Tavaly a lengyelországi Torunban rendezték meg a halászatta! foglalkozó néprajzosok nemzetközi konferenciáját, ahová még japánokat is hívtak. Magyarországot én képviseltem. A halászat előkelő helyet foglal e! a néprajzban, mert olyan ős- foglalkozás, amely a világon ősi halászati eszközök ci bajai múzeumbetj minden országban meg volt és meg is van. — De végül is milyen kultúrtörténeti következtetéseket lehet levonni a halászati néprajz segítségével? — Egészen más típusú, éiet- formájú ember az, aki a vizen él és egészen más, aki a szárazföldön, földművelésből. Persze, megint más a folyami és más a tengeri halászat, különösen azoknál a népeknél, akiknek a hal nemzetgazdasági jelentőségű. Kultúrtörténeti, sőt szociológiai következtetésekre a halászcéhek tanulmányozása adott először lehetőséget A halász műveltebb volt persze, az akkori értelemben, mint a földműves. Sót, ez a műveltség intézményes volt, megszabott iskolát kellett végeznie, de legalábbis egy hagyományos menetű tanulóidő után lehetett csak valaki halász, — Mi volt a legérdekesebb tapasztalata? — Ä fél-halászok Összefusson lítása a hivatásos halászokkal. A félig paraszt, félig halász, aki idényjellegűén, alkalmilag halászik, annak több a halászattal kapcsolatos babonája, mint a hivatásos halásznak.- Mi lehet ennek pszichológiai oka?- Talán az, hogy aki a mesterséget alaposan megtanulta, annak számára kevesebb az Ismeretlen szakmai jelenség, mint a félig-meddig laikus számára. Ennek következtében tehát kevesebb a félelme is. Persze, itt el kell választani azokat a hiedelemnek tűnő, gyakorlati tapasztalatokat, amelyek az áradással, a haljárással, vízjárással, időjárással kapcsolatosak és évezredes megfigyelések eredményei. Ezeknek ugyanis természettudományos magyarázatuk van, például a madarak repülése, a bogarak mászása és az időváltozás közötti összefüggésről. Ha például a csigák felfelé másznak a növényeken, akkor áradás következik, vagy amikor a madarak alacsonyan repülnek és a szárnyukkal szinte a vizet csapkodják, vihar jön. Vagy, ho a Nap felhőben kel fel, akkor rövidesen eső lesz. Egyszer a Velencei tavon beszélgettem egy öreg halásszal a hiedelmekről. Azt mondta: ő még sosem látott vízi-embert — aki a halászbabona egyik alakja —, pedig már ötven éve járja a vizet De az igaz, hogy volt a falujukban egy kanász, aki a szűrje ujjábán hordta a kisördögöket és a kocsmából irányította a nyájat a segítségükkel... Vagyis az ember a tőié távol eső. ismeretlen dolgokat hajlamos mitizál- ni, a saját szakmájában azonban már reálisabb.- Melyek a kutatás legfontosabb kérdései?- A szerszámok elterjedésének vizsgálata az egyik. Vagyis az, hogy a víz- és haijárás mennyire befolyásolja ezeknek a szerszámoknak a kialakulását. Például a magyar Duna középső szakaszán, ahol a meder sóderes, tehát Budapesttől Paksig, az úgynevezett sleppzsákot használják. Ez egy nagy kerek háló, ólmozott inakkal, ezt húzzák a fenéken. Ugyanerre a célra, tehát a folyó alján levő halak fogására Paks és Aszód alatt ólom helyett már csontokkal szerelik fel a hálót, mert az ólom belemerül az iszapba. A csont viszont feljebb, a sóderes részen annyira zörög, hogy elriasztja a halat. A másik fontos kérdés: a régi halószszervezeték belső törvényszerűségei mit mondanak nekünk? — A bokrok,'kompániák régi szervezési formáiból igen sokat átmentettek a szövetkezetek. A bokor például megfelel a mai brigádnak.- Tervei? — Elkezdtem a magyar halászszerszámok elnevezésű katalógusnak összeállítását Ez azért fontos, mert a sokféle munkában ugyanazt a szerszámot másként hívják, s ez zavarta a kutatást A Baja környéki szerszámok katalogizálásával már elkészültem. Nagyon örülök, hogy ez a munkám németül is megjelenik és az európai néprajz számára hasznosat végzek vele. Földessy Dénes
