Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)

1974-04-21 / 108. szám

Pályaválasztás, életvezetés

z ember helyét, helyzetét, a társadalmi munka- megosztásban betöltött szerepét még a közelmúltban is születése, társadalmi helyzete határozta meg. A szakma —foglalkozás—családi örökség gyanánt szállt apáról-fiúra. Mindez azonban nem patria’-chá'is trandíciók jegyében történt, hanem gazdasági, társada^mpo- litikai kényszer hatására mely valójában a munkamegosztás rabságát eredményezte.

A kor

követelménye

Természetes emberi törekvés, hogy holnap többet, szebbet szeretnénk elérni, mint tegnap, vagy ma. Az életszínvonal feltétele, a gazdasági fejlődés üteme és szintje döntően a felszabadult lehetőségeket birtokló embertől függ, a munkaerőtől, annak szakképzettségétől, szakmai kultúrájától, iskolázottságától. A tudományos-technikai forradalom időszaka sokrétű nehéz feladat elé állítja az alkotó embert. Követelmény, hogy a személyiség jó szakmai felkészültséggel ne csak lépést tudjon tartani a környező valóság rohamos előrehaladásával hanem a fejlődés perspektíváit is helyesen lássa, legyen jövőtudata. A bizonytalan, vagy eltorzult jövőtudattal rendelkező ember könnyen az úgynevezett jövősokk áldozatává válhat. A kor emberének tehát tudatosan kell készülnie az Életre, hogy irányíthassa azt, és ne sodródjon a véletlenekkel. A tervezésnek és a megvalósításnak azt az Élet-sztrádáját eddig még kevésbé meghonosodott terminussal életvezetési kultúrának nevezzük.

Tulajdonképpen az életvezetésre való felkészítés már a csecsemő korban kezdődik. Iskolás korig a szülőknek (a bölcsődéknek és az óvódáknak) egyedülálló feladatuk van. Az Iskola az a hely, ahol szakképzett irányítással oktatási-nevelési rendszerrel készítik fel a tanítványokat az életvezetése. A kiváló tanítók, osztályfőnökök, szaktanárok évtizedek óta az ismeretanyagot és a viselkedési motívumokat a hasznosíthatóság, az éleiben való felhasználás jegyében adják át. A oályá. ra, szakmára, hivatásra való nevelést tekintik központi feladatnak. Iskolatípusonként azonban változik ez a tevékenység.

Az általánosan képző (ált. isk„ gimnázium) iskolákban a pályára irányítás, a pályaválasztásra való felkészítés a fő feladat Hazánkban többezer szakmát — foglalkozást művelnek. A pályaismeret szélesítése érdekében egy szerzői kollektíva 139 jelenleg fontos szakmáról készített részletes információt könyvformátumban mely minden iskolában rendelkezésre áll. Az iskolaigazqatók irányításával c pályaválasztási felelősök, az osztályfőnökök és a szaktanárok széleskörű póiyais- mertetésekeí végeznek Baranya iskoláiban. Felmérések igazolják, hogy az átlagos tájékozottságé felnőttek csupán 10—12 szakmát — pályát ismernek közelebbről. alaposabban. Mégis, a pályaválasztáshoz nyújtott segítség felmérése (ki mennyit nyújtott) a következőt mutatja:

Szülő:

50%

Barát:

18%

Közösség:

14%

Iskola:

12%

Ifj. szervezet:

4%

Egyéb:

2%

Felületes szemléléssel

elkeserítően kevés érdem jut az iskolának. Alaposabb értelmezés után azonban változik az érték: a pályákat kevésbé ismerő szülők nyilvánvalóan nagyobbrészt az iskolától (osztályfőnök, szaktanár, pályaválasztási felelős), kapják az inspirációt a befolyásra, és a „barát" is rendszerint iskolatárs. Az adatok mégis fiqyelmeztetően gondol- koztatnak: a pályaismertetés, a pályára nevelés, a pályaválasztás előkészítése nemcsak az iskola feladata, döntően fontos szerep jut a szülőknek.

A pályaismeret fontossága

A szülők felkészítésének, élet- vezetési kultúrájának művelése nem kis feladatot jelent a társadalomnak. Ma zömmel annak a korosztálynak a gyermekei választanak pályát, akik a közelmúlt nagy feHődési periódusában voltak fiatalok, amikor hangoztatva és tartalmilag is úgy tűnt, a marsaiból mindenkinek a tarsolyában van. Mindenkiből az lehet, ami akar lenni. A szülők sokszor elfogultan, a reális szükségletektől elvonatkoztatva igyekeznek nem sikerült, saját álmaikat gyermekükben valóra váltani — gyermekük önállóságának olykor jóvátehetetlen megsebzésével.

Az egyoldalú informáltság és irreális törekvés azután torz túl- jelentkezési százalékokat produkál a pályaválasztási százalékban :

Magyar—történelem (egyetem) 1857 14% (ÉLTE)

(főiskola)

1533,33% (EGER)

Idegen nyelvek (egyetem)

885,71 <% (ELTE)

Pszichológia (egyetem) 1318,18% (EKTÉ)

Film—színház (főiskola)

1030,00% (Bp.)

Korszerű segédeszközök növelik

Orvostudomány 325,00% (PÉCS)

Építész mérnöki kair 556,67% (BME)

Kiemelten kell említést tenni a leendő munkahelyekről, melyeknek nagy szerepük van már a pályára való felkészítés időszakában is. Dicséretes « Pécsi Kesztyűgyár, az Ércbánya Vállalat, több termelőszövetkezet és állami gazdaság szervezett, folyamatos, iskolákat segítő tevékenysége. Érthetetlen azonban néhány munkahely vezetőjének elzárkózása, vagy „direkt munkaerőgazdálkodási" szemlélete.

Másfél évtizedre előre nézni

A pedagógus és a szülők pályaorientáló tevékenységét hivatottak segíteni a közgazdasági tényezők; nevezetesen az ipari-mezőgazdasági és munkaerő gazdálkodási prognózis. A mai 5. osztályos legkorábban hathét év múlva válhat szakmunkássá (mérnökké 12 év múlva) — szükséges lenne tehát legalább másfél évtizedre előre ismerni az országos és főképpen a regionális gazdasági és munkaerő struktúrát. Ez a „nevelési eszköz" jelenleg — enyhén szólva — nagyon hiányosan áll a nevelők, szülők rendelkezésére — kiknek évszázados múltban gyökerező „humán" szemlélete egyébként is reformálásra vár.

Az említetteken kívül a tanulók önismeret bázisa fontos tényezője a pályáranevelésnek, pályára irányításnak. A modern pedagógia-pszichológia kitűnő módszerekkel képes az önismeretre nevelést segíteni, mérni és integrálni. A probléma, azonban az, hogy az osztályfőnök, jólképzett (magyar, matematika síb. szakos) szaktanárok és nem pedagógiai, pszichológia szakos nevelők. A segítségnyújtás tehát nagy figyelmet igényel ebben a speciális vonatkozásban. Sokan vitatják az önismeret- és a pályaválasztási érettséq elérhetőségét az általános iskolában. Valóban, mérési eredmények azt mutatják, hogy a 7. osztályos szándék-felmérés után a 8. osztályos újramérésnél a pályastabilitási index csak 29%-os, A kiegészítő adatok azonban azt is mutatják, hogy a vizsgált tanulóié szakismerete wendkívSi

hiányos, a környező munkahelyeket nem ismerik, a szülők és a nevelők pályaismerete sem éri el a kívánt szintet és más tényezők is befolyásolják a tanulók pályastabilitását. A vitatott téma lezárása nélkül meg kell azonban állapítanunk, hogy jelenlegi iskolarendszerünk elkerülhetetlenné teszi a döntést ebben a korban és ennek a lehető legjobb segítése vitathatatlan feladat a szülőknek — nevelőnek egyaránt.

A szakma ran} ja

Maga a pályaválasztás csak egy állomása az életvezetési kultúrának, de minden bizonynyal kulcskérdése. A pályaválasztó a jelentkezési lap kitöltésekor legyen ennek tudatában, de úgy, hogy ez ne szorongást, hanem önmegvalósítást, vágyat váltson ki személyiségében.

A gimnáziumba kerülők jó része már nem pályastabil — határozott továbbtanulási tervük van. A határozottabbak segítése érdekében emeltebb szinten ismétlődik a pályaérettségre nevelés.

Á személyiségvezetést a hivatásra való felkészülés adja meg.

A szakképzés (szakmunkásképző. — szakközépiskola) szakaszában deklaratívnak, tűnik, hogy erősíteni kell a szakmai műveltség — és általában a szakmai tevékenység, a szakma hivatássá emelés fontosságának a tudatát.

Egyes tervezők jelzik, hogy a tudományos technikai forradalomban radikális változás következik be a szakmunkaerő minőségében. Csökken majd a máj értelemben vett szakmunkások száma és többségre gyarapodik a betanított munkások aránya. A nevelésnek meq kel! sokszoroznia erőit, ha nem kel! majd a nagyobb jólétért szakmai műveltséget szerezni. Be kell oltani a tanulókba a szakmai műveltség emberségét, szépségét, fontosságát. Készséggé kell fejleszteni, hogy a szakmai felkészülés nagy egyéni örömök, megelégedettséq forrásává váljon. Szemléletet kell kialakítani, hogy a humán töltetű általános műveltség rangjára emelkedjen a szakmai műveltség egyéni és társadalmi presztízse.

A qyorsütemű fejlődés, a struktúra-változás olyan szakember-bázist kíván, mely rugalmas átképzéssel képes követni bérének tudnia kell, hogy a tu- a változásokat, kielégíteni az új dás nem végtermék, hanem fo- szükségleteket. A jövő szaketn- lyamat. Ezt a tömeges nagyságrendben is fontos hányadot .kövesse a továbbtanulásra irányuló felkészítés és tanácsadás. A felsőszintű képzés sajátos eszközeivel természetesen még inkább hivatott elmélyíteni az életvezetési kultúrát.

A pályaismeret, önismeret, a helyes pályválasztás, a hivatásra való színvonalas felkészülés megalapozza a munkahelyen való beválást:

1. A személyiség egyenrangú tagjává válik a termelő közösségnek

* 2. Alkotó tehetségét aktívan gyümölcsöztethetj

3. Ismeri és elfogadja az adott pálya nyújtott perspektívákat.

A munkahely vezetőjének és kollektívájának rendkívül nagy szerepe van a beválás segítésében. Szervezettsége, általános gyakorlata méq gyermekcipőben jár hazánkban.

A tanácsadó

intézetek

feladatai

Az életvezetési kultúra elsajátítását hivatottak segíeni a — csak részfeladatról pontatlanul elnevezett — pályaválasztási tanácsadó intézetek.

Feladatuk: a) az életvezetési kultúrát művelők módszertani segítése és összefogása, b) a munkához szükséges információt. adatbankot, szemléltető példatárt biztosítani, c) közvetlen intézeti szaktanácsadósban részesíteni a: pályaválasztásban határozatlanokat, irreálisan választókat, a személyiségüknek nem megfelelően választókat, az egészségileg korlátozottakat, a hátrányos helyzetűeket, a kimagasló tehetségeket, a nevelőotthonok valamennyi tanulóját

Schmidt Károly

Szalagavató egy szakmunkásképző intézettea.

a képzés hatékonyságát az 50t-e$ Szakmunkásképző Intézetben Komlón

Lenin

— a gyakorlatról

Október előestéjén Lenin a

következőket írta: „Nem állítjuk, hogy Marx vagy a marxisták valamennyi konkrét vonatkozásban ismerik a szocializmushoz vezető utat. Ez képtelenség. Ismerjük ennek az útnak az irányát, tudjuk, milyen osztályerők vezetnek ezen az úton, de a konkrét gyakorlati utat majd csak a milliók tapasAalata mutatja meg, ha majd munkához látnak.”

Lenin tehát felül emelkedett az ortodox dogmatizmuson éppúgy, mint a minden forradalmi romantikától mentes prakticiz- muson. És nemcsak szavakban. Jó pé^da erre a szovjet állam külpolitikai irányvonala a genovai és hágai nemzetközi konferencia idején.

1922 elején Szovjet-Oroszor- szág meghívást kapott a genovai konferenciára, amelynek célja a háború utáni Európa helyzetének és fejlődési távlatainak megtárgyalása volt Ilyen körülmények között, természetesen felmerült a kérdés, milyen irányvonalat képviseljen a világ első munkás-paraszt állama az őt körülvevő ellenséqes, erős, de egyáltalán nem egységes országokkal szemben.

A „baloldaliak" szerint (akik a hatalmon lévő pártban nem voltak kevesen) megalkuvás nélküli, elvi álláspontra kell helyezkedni, nem szabad feláldozni a kommunista eszméket a kapitalista országokkal kötött egyezményekből származó, ideiglenes anyagi előnyökért. A konferencián, megsemmisítő beszédekkel kell fellépni a polgári pacifistákkal szemben, hangsúlyozni kell a burzsoázia erőszakos megdöntésének, az úiabb imperialista háború elkerülhetetlenségének tételét. A másik oldalon viszont olyan párttagok is akadtak, akik — még messzemenő engedmények árán is — ö „megbékélést" hirdették az ellenséges világgal.

Lenin másképp gondolkodott, „Természetesen megmaradunk a kommunizmus alapelvein. És rossz kommunisták lennénk, ha megfeledkeznénk a munka és a tőke összeegyeztethetetlen ellentéteiről. Az imperializmus mini egész, természetesen reakciós és agresszív, s a pártprogram ezen elemi igazságairól megfeledkezni teljesen megengedhetetlen. De miért hunynánk szemet az előtt, hogy a burzsoázia táborában is van egy szárny, amely békés megoldásra, bár a mi kommunista szempontunkból meglehetősen szegényes és fenntarthatatlan pacifizmusra törekszik. Talán bizony mindegy nekünk, hogy polgári pacifistákkal, vagy nyílt ultrareakciósokkal van-e dolqunk? Miért ne próbálhatnánk meg kettéosztani Genovában a minket körülvevő tábort, kiugratni annak pacifista szárnyát, és tárgyalásokat kezdeni vele?"

Leninnek az a tézise, hogy a kapitalista rendszer különböző elemeihez differenciáltan kell állást foglalnunk, teljes mértékben vonatkozik a szellemi szférákra is. Hiba volna valamiféle egységes „burzsoá" kultúráról beszélni, nem kiválasztani abból a progresszív, humanista és demokratikus áramlatokat, hanem az anarchista erőszak módszereivel elutasítani az emberi értelem valamennyi múltbeli vívmányát

Lenin mint tudós, forradalmár, államférfi, szilárd, megrendíthe- tetlen eszmei alapról, de mindig rugalmas módon fogott hozzá a történelem áramlatai által felvetett, előre nem látott feladatok megoldásához.

Lenin határozottan szembehelyezkedett a valósággal szembeni fatalizmussal, a történelmi szükségszerűség eszméinek ol a„ értelmezésével, amely csökkenti az emberi tudat, akarat és kezdeményezés jelentőségét. Sokoldalúan és konkrétan világította meg azt az ismert marxista tételt, hogy az elmélet nem dogma, hanem vezérfonal a cselekvéshez.

Ha lehet, még plasztikusabb Leninnek ez a magatartása a breszt-litovszki béke körüli vitákban. Történelmi közhely ma már, hogy „reálpolitikailag” Leninnek volt igaza a baloldali kommunistákkal szemben, akik forradalmi háborút követeltek és ezzel kockáztatták az orosz tanácsköztársaság fennmaradását. A helyes gyakorlati megoldás Leninnél azon alapulj bogy eínélefilegi «téiyae.

elemezte a forradalmi fejlődés összfolyamatának pillanatnyi állapotát, A világforradalom minden részeseménynél előbbreva- ló, de ez ~ mondja Lenin — csak akkor lehet valódi (tehát gyakorlati) igazság, „ha nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy milyen hosszú és nehéz út vezet a szocializmus teljes győzelméhez”. S az akkori konkrét helyzetet tekintve hozzátette; „Minden absztrakt igazság frázis lesz, ha bármely tetszőleges konkrét helyzetre alkalmazzák.”

Lenin több, mint fél évszázaddal ezelőtt rámutatott, hogy a történelmi fejlődés útja, soha nem sírna és könnyű. „ ... Nem dialektikus, nem tudományos, elméletileg helytelen — írja Lenin —, ha úgy képzeljük el a világtörténelmet, hogy az símán és fennakadás nélkül, olykor gigászi visszaug- rások nélkül halad”,

A kommunistaellenesség szószólói ma arra hivatkozva próbálják cáfolni a leniniz- must, hogy a szocialista forradalom a fejlett nyugati országokban még nem aratott győzelmet, és hogy a kapitalizmus ezekben az országokban — a rájuk jellemző ellentmondások ellenére — műszaki és termelés szempontból még mindig fejlődik. Lenin kijelentéseinek tudatos eltorzításáról van szó. Lenin a szocialista forradalomnak a fejlett tőkésországokban bekövetkező lassúbb érlelődésé- ről szólva egyúttal azt is hangsúlyozta, hogy a forradalom győzelme után ezekben az or szagokban a munkásosztály magasfokú szervezettsége és összeforrottsága lehetővé fogja tenni a szocialista újjáépítés feladatainak gyors és hatékony végrehajtását. Az orosz munkásoknak hihetetlenül nehéz körülmények között kellett végrehajtaniuk o forradalmat, más országokban — október győzelmének eredményeként — köny- nvebben, „emberibb úton" valósulnak meg a forradalmak.

„Nekünk a legkeményebb formájában kellett megvalósítanunk a proletariátus diktatúráját" — írta V, I, Lenin ... Már. országok más „emberibb úton jutnak el ugyanoda: a szovjet hatalomhoz",

Lenin elismerte a szocializmusra való áttérés különböző útiainak lehetőségét, és szüntelenül hangsúlyozta, hogy min- den esetben változatlanok maradnak azok a alapvető sajátosságok , amelyek a politikai hatalom meghódítását és megtartását jellemzik. E vonások nemzetközi jelentőségét így fogalmazta meg:

„Ma már nagyon jelentékeny nemzetközi tapasztalattal rendelkezünk, amely a legteljeseb';- határozottsággal bizonyítja, hoqy forradalmunk egyes alapvető vonásai nem helyi, nem sajátosan nemzeti, nemcsak orosz, hanem nemzetközi jelentőségűek ... Az adott történelmi időszakban azonban az a helyzet, hogy az orosz példa minden országnak valami nagyon lényegeset mutat meg elkerülhetetlen és nem is távo1-’ jövőjéből."

A meqtett útra emlékem; nem múlhat el anélkül, hogv Leninre emlékezzünk. És viszont. Ezért idéztük újonnan gondolatait születésének 104. évfordulóján.

Benkő Károly

ívn rrornro g~