Dunántúli Napló, 1974. január (31. évfolyam, 1-30. szám)

1974-01-29 / 28. szám

/ W74- Január 29. Befejeződtek a munkásőr egységgyűlések DUNANTOlt NAPLÓ Több nőt vezető munkakörbe! Az egészségügyi dolgozók helyzetéről tárgyalt A hét végén rendezett két munkásőr egységgyűléssel befe­jeződtek megyénkben a munkás­őrség gyűlései. A sásdi Dózsa György egység ünnepségén - omit Mógocson rendeztek — résztvett és felszólalt dr. lenti István, az MSZMP Baranya me­gyei Bizottságának titkára, és Valkai József, a Munkásőrség megyei parancsnoka. Az egység­gyűlésen ünnepélyesen elbú- csúrtatták Zsiga Sándor pa­rancsnokot, kinek nyugdíjba vo­nulása alkalmából Valkai József adta át az országos parancsnok kitüntetését, a „Haza szolgála­táért érdemérem" arany fokoza­tát Ar új parancsnok Orosz La­jos lett. A Mecseki Szénbányák Váfla­Olést tartott tegnap o Ma­gyar Pedagógiai Társaság pécs- baranyai tagozata. Szekeres János, a Pedagógus Tovább­képző Intézet munkatársa tar­tott előadást „A nevelői szemé­lyiség, mint didaktikai tényező" címmel, majd küldötteket vá­lasztottak a társaság májusban tartandó küldöttértekezletére. A Magyar Pedagógiai Társa­ság közel kétezer tagja a ne­velés és az oktatás különböző szakterületein dolgozik. A társa­ság szakosztályai — köztük a nevelési, didaktikai, óvodai, csa­ládi nevelési, neveléstörténeti — átfogják a pedagógiái munka minden területét. — Mivel foglalkozik a pécs- baranyai tagozat? — kérdeztük dr. Komlósi Sándortól, a tago­zat elnökétől. Efufazoft a bolgár pártmunkéshüldöttség Hétfőn elutazott Budapestről a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának pártmun­kás küldöttsége, amely az MSZMP Központi Bizottságának meghívására január 21—28. kö­zött Zseljazko Kolevnak, a BKP KB osztályvezető-helyettesének vezetésével tartózkodott ha­zánkban. A delegációt fogadta Biszku Béla, a Politikai Bizott­ság tagja, a KB titkára. Az t974^ Jonuáf 28-án megtartott lottó-jutal^isorsolásról, amelyen a 4. heti szelvények vettek részt. 080 036 éléskamra utalvány 080 037 éléskamra utalvány 080 637 ki mit választ 086 489 éléskamra utalvány 089 634 éléskamra utalvány 100 343 háztartási gép 288 496 utalvány 299 893 utalvány lat Steinmetz kapitányról elne­vezett egysége ugyancsak a hét végén rendezte gyűlését, melyen részt vett Megyaszai József, a Megyei Pártbizottság osztályve­zetője, dr. Perényi György, az országos parancsnokság alosz­tályvezetője és Valkai József, megyei parancsnok. Az ünnep­ségnek külföldi vendégei is vol­tak: a kubai forradalom védel­mére alakult bizottság küldött­sége — H. Martinez külügyi osz­tályvezető vezetésével —, akik a HNF Országos Tanácsa vendé­geként tartózkodnak hazánkban. A? ünnepségen vette át — 20 éves szolgálatáért — Boda János egységparancsnok-helyettes a Szolgálati Érdemérem kitünte­tést — Megyénk legképzettebb, többnyire tudományos munkával is foglalkozó pedagógusái jár­nak rendszeresen a társaság üléseire. A több, mint hatvan tag az óvodáktól az egyeteme­kig képviseli a pedagógus tár­sadalmat, így a különböző isko­lafokozatokban tanítók, oktatók cserélhetik ki tapasztalataikat S a tapasztalatszerzés, á to­vábbképzés egyben legfonto­sabb feladatunk. Ennek érdeké­ben szervezünk előadásokat, legutóbb például a párthatáro­zatokból következő köznevelési feladatokról, a mostani ülésen pedig a különböző típusú peda­gógusok nevelési módszereit és eredményeit elemeztük. — Tervek? — A közeljövőben megvitat­juk a Padagógiai Szemle 1973- as évfolyamát — természetesen a szerkesztő bizottságot is meg­hívjuk. Májusban a társaság ne­veléstörténeti szakosztálya két­napos tudományos ülésszakot rendez, melyen a pécsiek is tartanak majd iskolatörténeti előadásokat Tervezzük, hogy Pécsett rendezünk tudományos ülést, melynek a felsőoktatási pedagógia lenne a' témája. A városban az utóbbi években megszqpOrodtak a felsőoktatási intézmények, időszerű lenne már ezzel a kérdéssel is foglalkozni. — Mit ad a társaság a ne­velésügynek, a pedagógiának? — Bár az oktatóknak egyre kevesebb idejük jut az ilyenfaj­305 580 lakástextil 309 565 utalvány 310 904 méteráru 313 512 lakástextil 313 707 éléskamra utóivá«? 314 110 lemezjátszó 314 521 háztartási gép 1 200 885 bútor-lakberendezés 1 202 038 éléskamra utalvány 1 207 366 méteráru 1 231 390 ki mit választ 1 233 908 ki mit választ A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen az egész­ségügyi dolgozók helyzetéről tárgyalt Az eredeti program szerint az egészségügy területén dolgozó nők helyzetét vitatták volna meg, az orvosegészségügyi dolgozók szakszervezetének jelentése azonban kitért az egészségügy egészének problémáira, fgy az elnökség is az óqazat dolgozói­nak általános helyzetét vitatta meg és azzal kapcsolatban fog­lalt állást. A szakszervezet jelentése min­denekelőtt az ágazat női dolgo­zóinak helyzetét vizsgálja, s rá­mutat, hogy a nőpolitikái hatá­rozatok végrehoitásának az ta társadalmi tevékenységre, mégis szívesen dolgoznak a tár­saságban. Mert a különböző intézményekben dolgozó taná­rok jönnek itt össze, s a külön­böző módszerek, elképzelések, egyszóval, a tapasztalatok ki­cserélése hasznos dolog. A tár­saság — a szakosztályokon ke­resztül — tágítja a pedagógu­sok látókörét — megismerked­hetnek az ország más tájain ta­nítókkal is. A társaság segíti tagjainak tudományos munkás­ságát, a kutatások, eredmények publikálását is. Mindezekből pedig végsősoron a tanulók, hallgatók kapnak többet Az Országos Szövetkezeti Ta- I nács dr. Molnár Frigyes elnök- i letéve! megtartott hétfői ülésén a szövetkezetek ez évi felada­téival foglalkozott. Időszerűséget adott az ülésnek az a körül­mény, hogy 5700 hazai szövet­kezet közgyűlésein e napokban tárgyalják az elmúlt évi munka tapasztalatait és határozzak meg az idei célokat Az OSZT megállapította, hogy a szövet- I kezetek az elmúlt évben sike­1 *34 788 lemerfátjré 1 237 869 éléskamra utalvány 1 239 212 éléskamra utalvány 1 241 496 bútor lakberendezés 1 245 749 ki mit választ 1 270 883 utalvány 1 271 386 háztartási gép 1 274 457 éléskamra utalvány 1 281 475 magnó 1 286 207 utalvány 1 293 442 éléskamra utalvány 1 305 869 bútor lakberendezés •1 315 301 táskarádió 1 319 943 utalvány 1 319 944 utalvány 1 324 697 ki mit vólos* 1 329 875 lakástektii 1 34^ 808 hűtógép 1 371 436 ki mit válása* 1 380 048 tv 1 382 330 lakástextil 1 388 716 hűtőgép 1 393 236 lemezjátszó 1 416 927 éléskamra utalvány 1 418 006 lakástextil 1 436 825 méteráru 1 451 852 lakástextil 1 454 057 tv 1 454 680 méteráru 1 484 398 utalvány 1 505 452 hűtógép 1 506 384 háztartási gép 1 506 870 tv 1 533 806 tv 1 534 1 51 utalvány 1 544 313 tv 1 584 844 háztartási gép 1 594 074 utalvány 1 600 707 éléskamra utalvány 1 604 125 tv 1 610 978 tv 1 622 164 ki mit válás* 1 649 333 éléskamra utalvány 1 649 44? magnó 1 649 965 ki mit választ 1 652 190 ki mH választ 1 660 760 tv 1 674 792 utalvány 1 721 000 utalvány 1 775 057 utalvány 1 777 317 táskarádió 1 787 909 lakástextil 1 796 616 éléskamra utalvány 2 453 686 utalvány 2 469 322 sztereórádió 2 482 726 tv § 2 483 100 tv 2 490 696 bútor lakberendezés 3 128 644 utalvány 3 131 283 lakástextil 3 143 577 táskarádió egészségügy területén különösen nagy a jelentősége, mert az itt dolgozóknak több mint három­negyede nő. A nőpolitikái intézkedések végrehajtása sok területen ked­vezően érezteti hatását. Foko­zottan segítik például a nők továbbtanulását. Ennek ered­ményeit jelzi, hogy az orvosok soraiban a nők aránya 1964 óta 25-ről 34,3 százalékra emelke­dett. csaknem kétharmaduk a szakorvosi képesítést is megsze­rezte. A szakmai vezetésben el­foglalt helyük azonban nincs arányban képzettségükkel. A megyei vezető kórházak 515 fő­orvosa közül csupán 32 kerül ki a nők soraiból. A szakszervezet szükségesnek tartja, hogy min­denütt tervszerűen készítsék fel a nőket vezetői munkakörökre. Fontos lépésként értékeli azt, hogy az egészségügyi szakisko­lák 1975 őszétől középfokú ké­pesítést, s egyben továbbtanu­lási lehetőséget is biztosítanak. Néhány szakterületen, mint Dél- dóul az egészségügyi védőnői, a közegészségügyi-járványügyi el­lenőri, a gyógytornász, a diétás növéri, a mentötiszti, az intézet vezetó-nővéri szakképzés főis­kolai szinten történik. A jelentés rámutat, hogy a legutóbbi szakszervereti válasz­tásokon 77 százalékban nők ke­rültek különböző 'szintű vezetői tisztségekbe, s jól megállják he­lyüket. A női dolgozók túlnyomó többségének helytállása, szak­mai munkája, emberi magatar­tása kifogástalan, csak élvétve fordul elő, hogy örvös-etikai vétség miatt panasz érkezik ró­juk. Szociális kérdéseket elemezve a szakszervezetek örvendetesnek tartják, hogy a negyedik ötéves terv első életszínvonalpqlitikai intézkedéseként 1971 júniusában általános béremelést kaptak az egészségügyi dolgozók, s ha résén teljesítették feladataikat: hozzájárultak a népgazdasági tervek teljesítéséhez és a tagok jólétének növeléséhez. Eredmé­nyesen vettek részt a legfonto­sabb gazdaságpolitikai célok, a párt és a kormány határozatai­nak megvalósításában. Különö­sen sikeresnek ítélték a szövet- kezétek munkáját a mezőgazda- sági és az ipari termelés növe­lésében, a fogyasztók igényei­nek kielégítésében és a lakás- helyzet javításában. 3 196 7S6 hOtSgáp 3 148 392 kl mit válóért 3 152 200 lakástextil 3 167 141 tv 3 167 884 utalvány 3 171 980 lakástextil 3 178 725 hűtőgép 3 183 671 lakástextil 3 195 045 háztartási góp 3 215 159 kl mH válasz* 3 219 547 lemezjátszó 3 224 828 utalvány 3 229 834 utalvány 3 231 539 kl mH váfos* 3 239 560 méteráru 3 241 150 éléskamra utalvóuy 3 253 172 éléskámra utalvány 3 263 026 táskarádió 4 264 684 utalvány 4 266 901 méteráru 4 271 549 hűtőgép 4 283 449 kl mH válás* 4 287 455 háztartási gép 4 290 239 utalvány 4 299 148 éléskamra atalváwy 5 078 1 77 ki mH válás* 5 081 193 méteráru 5 091 421 ér 5 095 010 irtaivá tv? 5 286 343 utalvány 6 713 864 kJ mH válasz* 6 714 183 utalvány 6 721 469 utalvány 6 723 653 utalvány 6 723 835 tv 6 727 713 utalvány 6 727 714 utalvány 6 729 624 utalvány 6 731 076 tv 6 732 881 utalvány A nyertes szelvényeket 1974. febr ruár 20-ig kell q totó—lottó kirendelt­ségek, az OTP fiókok, vagy a Posta útján a Sportfogadási és Lottóigaz­gatósághoz (Budapest, V. Müfmích Ferenc u„ 15.) eljuttatni. A gyorsllsta közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákéit felelőssé©«* nem -»állalunt. a SZOT elnöksége hosszú ideig váratott Is magára, megkezdődött az egészségügyi intézetek tervszerű felújítása. A SZOT elnöksége megállapí­totta, hogy az egészségügy fej­lesztése az egész társadalom ügye, életszínvonal-politikánk egyik kiemelkedően fontos része. A dolgozók egészségügyi ellá­tása hazánkban jéJentősen fej­lődött, az igények azonban a jelenleginél magasabb színvo­nalú ellátást kívánnak. Az el­nökség állást foglalt abban, hogy az V. ötéves terv során különösen nagy figyelmet kell fordítani az egészségügy fejlesz­tésére, a nemzeti jövedelemnek megfelelő részét kell fordítani e célra. gű irodalmi és művészeti fórum­má vált Ma már azon túl, hogy értékes kulturális hagyományok őrzője, saját hagyományai is vannak. Ha végiglapozzuk egy- egy évfolyamának tartalomjegy­zékét, nemcsak a tematikai ha­tárok tágasságán csodálkozha­tunk, o szerzőgárda is egyre bővül, egyre változatosabb lesz. A JELENKOR-t a szerzők ma már a magyar irodalmi és mű­vészeti folyóiratok egyikének té- kintik. Ezek a tények határozták meg azokat a szempontokat is, ame­lyeket a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában vasárnap este megtartott JELENKOR-est összeállítója és rendezője, if­jabb Kőmíves Sándor szerkesz­tése során figyelembe vett Az ilyen alkalom lehetőséget ad arra is, hogy o néző fölidézze a korábbi JELENKOR-esteket és a legutóbbit összevesse azokkal. Ezúttal az irodalmi esteken szo­kásos pódium-jelleg háttérbe szorult a művek Jelenetszerűen, díszletezett színpadon keltek életre. A színpadkép a folyóirat sokszínűségét, sokarcúságát igyekezett jelképezni. Az elő­adók és a hallgatók közötti köz­vetlenebb kapcsolat érdekében a színészek a sötét öltöny és a nyakkendő mellőzésével hét­köznapi ruházatban jelentek meg a színen. Hogy ez valóban 5 KISZ-titkár képző tanfolyam Komlón Pécs Város KISZ Bizottsága két turnusban titkárképző tanfo­lyamot tart Komlón a Mecseki Szénbányák munkásszállójában. A fiatalok előadások és csopor­tos foglalkozások keretében be­szélik meg a 74-es akcióprogram feladatait, elméleti és módszer­tani segítséget kapnak az alap­szervezeti és politikai vezetésé­hez. Az első turnusban az üze­mi jellegű alapszervezetek tit­kárai vesznek részt, január 30- tól február 1-ig. A második tur­nusban a hivatali, kereskedelmi, fegyveres testületi jellegű alap­szervezetek Vezetői vesznek részt, február 6-tól 8-ig. A titkárképző tanfolyamon körülbelül 150 KISZ-vézető vesz részt Az esten Arató Károly, Bár­dost Németh János, Bertha Bul­csú, Berták László, Csorba Győ­ző, Fodor András, Galambos! László, Gyurkovics Tibor, Ju­hász Ferenc, Kiss Dénes, Ko­lozsvári Grandpierre Emil, La­dányi Mihály, Lázár Ervin, Lo­vász Pál, Nagy László, .Pákoiitz István, Pál József, Simon István, Takács Imre, Takáts Gyula, Tüskés Tibor és Weöres Sándor művei hangzottak el Kézdy György, Vajda Márta, Sólyom Kati, Bősze György. Szegváry Menyhért, Miklósy Judit, Dávid Kiss Ferenc és Horváth István tolmácsolásában. Az összeállítás egészét te­kintve túlsúlyba került a líra. Az összekötő szöveget képező Bertha Bulcsu-interjúkból vett részletek mellett a prózát Tüskés Tibor, Kolozsvári Grand- pierre Emil és Lázár Ervin írásai képviselték. Kár, hogy Thiery Árpád, Pál Rita, Ha Mama Er­zsébet és Makay Ida írásai ki­maradtak. Ha a résztvevő ki­tűnő színészekre gondolunk, és számbavesszük a Kamaraszín­ház kínálta lehetőségeket, úgy érezzük, ez a JELENKOR-est ezeknek a lehetőségeknek egy részét elszalasztottá. A vastaps a színészeknek szólt, akik mirw den tőlük telhetőt megtettek os előadás színvonalassága érdé* kében. A SZERETTEINKRŐL VALÓ GONDOSKODÁS a legszebb emberi tulajdonságok egyike. KORSZERŰEN GONDOLKOZIK az. aki a társadalom gondoskodásán felül, a saját erejéből is igyekszik megvalósítani hozzátartozóinak anyagi biztonságát A család jövőjének kialakításához, a gondok áthidalásához tartozik az ÉLETBIZTOSÍTÁS Minden család életkörülményei, igénye^ szerint választhatja ki a megfelelő biztosítást. Az óvónőtől az egyetemi tanárig \ Pedagógusok társadalmi, tudományos fóruma Sikeresen teljesítették feladataikat a szövetkezetek JELENKOR-est a Kamaraszínházban A JELENKOR az elmúlt tizen- I oldottsógot eredményezett-«*' öt év alatt országos jelentősé- nem sikerült eldöntenünk. GYORSLISTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom