Dunántúli Napló, 1973. december (30. évfolyam, 320-348. szám)
1973-12-08 / 327. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXX. évfolyam, 327. «ám 1973. december 8., szombat Ara: 80 fillér Á TARTALOMBÓL Ni agyar—-bolgár közlemény-#• örv©snap@k számvei és«? 4r titemették Darvas lózsefet ♦ A munlfovédelem—mBnkásvgűeiem Szabályosan visszatérő, őszi idénycikk az a hírlapi tudósítás, amely jobbára ezzel a közléssel kezdődik: felkészültünk... A télre tudniillik, amely elhá- ríthatatlanul közeleg, természetesen hideggel és hóval, csúszós utakkal és más-más betűjelű influenzával. A felkészülés pedig, amely, mint említettük, a még aranyló, de herva- tag őszi napokban, legalábbis a sajtókonferenciák híranyagában mindiq hibátlan és tervszerű, kiterjed a tüzelőkészletekre, az oltóanyagra és — nyilvánvalóan — a forró teára, a vattázott védőkabátra. Ez utóbbiak a tel viszontagságainak kitett dolgozókat védik, s jelentőségüket alighanem azok értelmezhetik a maguk teljességében, akik tudják mit jelent a csontig ható szélben mondjuk az építkezések állványain dolgozni. Ám tegyük mindjárt hozzá, anélkül, hoqy az imént említett védőeszközöket, a teát vaqy a vattamellényt a legcsekélyebb mértékben is lebecsülnénk — mindez csupán elenyésző része ama kiterjedt kötelezettségrendszernek, ami a „munkásvédelem" címszó alá sorolható, s amiről jobbára nem tudósítanak az idénytájékoztatók. Mert a munka — jegyezzük meg köz- bevetőleg — filozofikus megközelítésben: minden érték forrása, az élet értelme és tartalma, ám nem mindiq veszélytelen vállalkozás. A modern technológiák. a korszerű qvártási eljárások, ámbár első hallásra úgy tűnhet: csupán a veszélytelen qombnyomoqatásra korlátozzák a kezelők közreműködését, korántsem szüntetik meg a veszélyforrásokat, csak átalakítják; q régiek helyett újakat teremtenek. A mi termelési gyakorlatunkban e régi és új veszélyforrások még jócskán keverednek, hiszen technológiáinkban is eaymás mellett é'nek méq a hagyományos, olykor manufakturális módszerek és az élvonalbeliek, a legkorszerűbbek. Alighanem éppen itt tűnnek elő napjaink legfontosabb munkásvédelmi teendői, amelyek egyszersmind a legfontosabb gazdálkodási teendők is! Arra gondolunk, hoqy a védelem, a baleset-meqelőzés. a termelési veszély-elhárítás kiinduló feltétele a naayonis prózaion hangzó, de a lényeget meghatározó feladat: a rend. Részleteire bontva ezt, arra utalhatunk, hogy a munkaheh'i szervezettség, az anvagmozaatási utak és módszerek rendezése, a technológiai sor tisztult, egvértelmű rögzítése — amelvek, lám, rendre-sorra a vállalati szervezés elemi ténve- zői —. eavszersmind a munkások egészségének, test; épségének legfontosabb védőeszközei. Mindemellett fontos utalnunk azokra a sajátos munkahelvi ténvezőkre, egészséget károsító hatásokra is, amelyek eilen — a vállalati szervezés kihagyhatatlan részeként — különleges eszközökkel kell védelmet nyújtani. Érdemes erről szólva néhány adattal is szemléltetni, milyen méretű-hatású kötelezettségről van szó. A Központi Statisztikai Hivatal külön vizsgálja az egészségi ártalmaknak kitett munkások helyzetét, s az összegező számokból figyelemreméltó következtetések vonhatók le. Az adatok szerint, amelyek a 60-as évek végének állapotairól tudósítanak, egészséqi ártalomnak kitéve dolgozik az állami iparban foglalkoztatott munkások 35.6 százaléka, és fokozott balesetveszélynek kitéve 3.7 százaléka. Ezeken az átlagszámokon belül jelentékenyek az ágazati eltérések: az eqészséqi ártalom lehetősége 66.9 százalék a bányászatban, 61.4 százalék a kohászatban, 48.9 százalék az építőiparban, 54.7 százalék a vegyiparban. Az adatsor természetesen korántsem jelenti azt, mintha az említett ágazatok dolgozói ekkora arányban betegednének meg úgynevezett ipar] ártalmaktól károsítva, csupán ennek lehetőségét érzékelteti. Más kérdés — bár szorosan kapcsolódik a munkásvédelem nagy témaköréhez —, az ártalmak végletes kifejeződése: a baleset. Nos, szintén a statisztikai adatok kalauzolása szerint ebben jelentős a fejlődés, mégis, az üzemi baleseti aránynyal ma sem lehetünk elégedettek, azért sem, mert itt a hideg-józan statisztika nem jó kalauz; itt a csekély százalék is súlyos sérülést, rokkantságot, netán halált jelent. Mégis érdemes megemlítenünk a számokat: az állami iparban, építőiparban, szállításban és hírközlésben 1972-ben 70 142 üzemi baleset következett be, ebből 274 volt halálos. Az adatsor csökkenést jelez: 1970-ben 75 787 baleset történt; 304 volt ha'álos. A mérséklődés — ami önmagában nézve rendkívül örvendetes —, azoknak az erőfeszítéseknek köszönhető. amelyeke» külön kormányhatározatok írtak elő, s amelyek cselekvő védekezésre késztették a vállalatokat is. Fontosak azok az előírások, amelyek a balesetek megelőzésének jogszerű követelményeit, a már bekövetkezett balesetek okainak rögzítését. a felelős meqállaoítását íriák elő. Méais, meqnvőződé- sünk. hoqv az iqazi védekezés szo-osan összefüqq a vá'lalati termelés általános állapotával, a gyártástechnológiák korszerűsítésével, Kétség nem fér hozzá, hogv ez az a qazdálkodósi pont, ahol a dolaozó személyes érdeke és a vállalati, illetve a népgazdasági érdek a lehető Ienközve*lenebbül eqybe- esik. Biztonságosán do’qozm csak a iái szervezett munkahelyen lehet, s teqyük hozzá: gazdasáqosan dolgozni szintúgy csak itt leb-“»! Tábori András Elutazott a bolgár párt- és kormán vklil dittség Sajtónapi ünnepségek Baranyában * Az ..Építsünk óvodát!'’ akció eredménye Pénteken délelőtt elutazott Budapestről a Bolgár Népköz- társaság párt- és kormányküldöttsége, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a kormányának meghívására hivatalos baráti látogatást tett hazánkban. A küldöttséget Todor Zsivkov, a Bolg’ár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnöke vezette. A delegáció tagja volt Sztanko Todorov, a BKP Politikai Bizottságánák tagja, a minisztertanács elnöke, Zsivko Zsivkov, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese, Penju. Ki- racov, a BKP KB titkára, Mi!ko Balev, a BKP KB tagja, a KB első titkára titkárságának vezetője, Andon Trajkov, a Bolgár Kommunista Párt KB póttaqia, a Bolgár Népköztársaság külügyminiszterének első helyettese, valamint Sztoio Sztanoev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete. A bolgár párt- és kormány- küldöttséget ünnepélyesen búcsúztatták a ferihegyi repülőtéren. A kedves vendégek búcsúztatására több ezér fővárosi dolgozó jött el a repülőtérre. A főépület homlokzatát bolgár, magyar és vörös zászlók övezték, s kétnyelvű búcsúfelirat díszítette. A testvéri bolgár nép képviselőinek búcsúztatására megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Apró Antal, Bisz- ku Béla, Fehér Lajos, Kái'ai Gyula, Nemes Dezső, Németh Károly, Nvers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának taqjai, Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, leien volt a búcsúztatásnál az MSZMP Központi Bizottságának, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a kormánynak számos tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet sok más vezető személyisége. Ott volt Böjti János, a Magyar Népköztársasáq szófiai nagykövete. Megielent a búcsúztatásnál a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. A vendéqek érkezésekor díszjel harsant, majd a díszőrség parancsnoka ielentést tett Todor Zsivkovnak. Felhanqzott a maqyar és a bolgár himnusz, s közben 21 tüzérségi díszlövést adtak le a Bolgár Népköztársaság államfőjének tiszteletére. Todor Zsivkov Kádár János társaságában ellépeti a díszKS/D. MAPLŐ, TEIEFOTO Pénteken délelőtt elutazott a Ferihegyi repülőtérről a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kor» mány küldöttség. egység arcvonala előtt és köszöntötte a katonákat. A bolgár párt- és kormányküldöttség szívélyes búcsút vett a magyar vezetőktől, a diplomáciai képviseletek vezetőitől. Todor Zsivkov Kádár János társaságában elhaladt a búcsúztatására ösz- szegVűIt budapestiek hosszú sorai előtt. Bolgár és magyar zászlócskák emelkedtek a magasba, s hosszasan éltették a szocializmust építő bolgár népet, a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság népének testvéri, megbonthatatlan barátságát. A díszegység díszmenete után úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a bolgár vendégeknek. akik ezután Kádár Jánossal, Losonczi Pállal, Fock Jenővel és Péter János külügyminiszterrel a betonon várakozó különrepü- lőgéphez indultak. Itt a magyar vezetők szívélyes búcsút vettek a bolgár vendégektől. Todor Zsivkov a repülőgépbe beszáll- va még egyszer búcsút intett a fővárosi dolgozóknak,, akik tapssal, zászlócskáik lengetésével viszonozták az üdvözlést. Magyarországon tett ötnapos hivatalos baráti látogatása befejeztével hazaérkezett Szófiába a bolgár párt és kormány küldöttsége, élén Todor Zsiv- kowal, a BKP KB első titkárával, a Bolgár Államtanács elnökével. Kibővített ülést tartott a megyei pártbizottság Kibővített ülést tartott tegnap az MSZMP Baranya megyei Bizottsága. Dr. Nagy József, a Megyei Pártbizottság első titkára, a Központi Bizottság 1973. november 28-i állásfoglalása alapján tájékoztatta a Megyei Pártbizottságot az MSZMP KB 1972. november 14 —15-i határozata végrehajtásának helyzetéről. Sajtónapi ünnepségek Baranyában jó úton a közel-keleti békekonferencia Egyiptom részt vesz a december 18-án Genfben megnyíló közel-keleti békekonferencián — mondotta az oslói televízió riporterének Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter. Kifejezte reményét, hogy a légkör tárgyszerű lesz és a tárgyalások „gyors, döntő eredményeket hoznak maid”. Abba Eban izraeli külü'ívmi- niszter csütörtökön egy Tel Avív-í gyűlésen kijelentette, kormánya elfoqadta a genfi konferenciára szóló amerikai meghívást Jordánia állandó kapcsolatban áll Egyiptommal és Szíriával egy olyan formula kidolgozása érdekében, amely lehetővé teszi számára, hogy elküldie képvise'őit Svájcba — közölte Zaid AI Rifai jordániai miniszter- elnök. A nemzetközi értekezlet diplomáciai előkészítésének jegyében utazott pénteken reggel az Egyesült Aliamokba Mose Dajan izraeli hadügyminiszter, hogy megbeszéléseket folytasson Henry Kissinger amerikai külügyminiszterrel. Tel Aviv-i források szerint elsősorban az izraeli katonai egységek taktikai és stratégiai visszavonulásáról tárgyalnak majd. Dajan útjának másik fő célja, hogy bejelentse kormányának újabb fegyveivásár- ; Mitzkí Ervin főszerkesztő mondott beszédet Kistapolcán Barta Lajos emléktáblájának avatásén, lási igényeit (Tudósításunk az 5. oldalon) Fotó: Erb János