Dunántúli Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 200-229. szám)

1973-08-26 / 224. szám

Arató Károly: Ki integet? Vonatablakból pillantot­tam meg őket, tíz perc múl­va azután, hogy elhelyeztem csomagjaimat. A késődélutáni gyors már kint, a városhoz ragasztott külső kerületekben robogott, túl az alagúton és kereszte­ző sínpárokon. Álomtól fej- bekólintva néhány ellazult arcú útitársam ülésén már hátrahanyatlott és nyitott szájjal horkolni kezdett. Má­sok, jobb híján, időtöltésül és unaloműzőnek elővették a színes heti- és sportlapokat amiket még a pályaudvaron vettek indulás előtt, de be­lelapozva, pár perc után csüggedten ejtették maguk mellé. A félig lehúzott ablakon kikönyökölve pillantottam meg az öreg párt. Szokatlanul, mondhatnám: valószínűtlenül hatottak a csupa-drót, csupa-vas, fém­színű tájban. Meglepődve meredtem rójuk. Szanaszét olajtartályok hengerei, láng- köpő alumíniumkémények, terpeszben álló felüljárók, magasfeszültségű vezeték porcelán fürtjei — s ők itt, karnyújtásnyira, a fény síkos vágányok, döngölt töltések közelében szinte lebegve állnak és integetnek. A köpcös, kackiás öregúr és a nála fejjel alacsonyabb, gömbölyű öreg hölgy — mindketten pirospozsgáson és könnyű fehér ruhában. Mintha egy ligeti trombitá­ból fújták volna őket ide a századforduló idejéből! Az öreqúrnak bikaszarvként me­redő bajusza volt, kipödört és hegyes, tekintélyét hang­súlyozandó, de fején a hety­kén félrecsapott pörgeka- lap nyilvánvalóan ellent­mond ennek, akár a pöttyös, lepkeszámy formájú csokor­nyakkendő is, amely gégé­jén komikusán fel-le ugróit, amíg a szivarzsebéből elő­rántott, vitorla nagyságú zsebkendőjével integetett az elhúzó szerelvény utón. Honnan ismernek? Talál­koztam volna már velük? — tűnődtem. Hát persze! S egyszerre emlékezni kezdtem rájuk. Félhomályos szobabelső de­rengett fel előttem óriási, plafonig érő cserépkáiyhá- v val. Az öregúr mellettem állt és péklapótnyi tenyerére pörgő búgócsigát varázsolt. Leesett óllal bámultam a tü­neményt. Nem értettem a dolgot és gyanakodva mé­regettem őket. Játszanak ve­lem vagy becsapnak? És egyáltalán: kik ezek? Az öreg hölgy is hangosan ka­cagott, miközben fejemet si­mogatta és élvezte zavaró- ■ mat Majd váratlanul eltűnt és egy rezgő orrú, égő sze­mű angoranyúflol érkezett vissza és átadta nekem. Bá­tortalanul nyúltam utána, s mire föleszméltem volna, már nem voltak sehol. Megszoktam később, hogy különös események tör­ténnek velük és akkor top­pannak elém, amikor lassan felejteni kezdeném őket Idővel azt is meg kellett ér­tenem, hogy nem szabad semmin csodálkoznom, ami velük kapcsolatos. Hol bo­káig érő csíkos fürdődressz­ben ugranak ki harsány vi­dámsággal a jeges folyóvíz­ből a parton didergők ámu­latára, hol egy toronyhoz te­tején sétálnak — csupán a szép kilátásért —, miközben a járókelők között riadalom támad lent az utcán. Vagy cinkosan összekacsintanak és sorolni kezdik régi csí­nyeiket, sikamlós története­ket mesélnek, megbotrán­koztatva elagott barátaikat. És itt vannak megint, ezen az ónszínű koraőszí délelőttön! Zuhog az eső a kertre, a kint felejtett piros székekre és nyári asztalra a lecsupasztott fa alatt. Az öregúr bajsza hegyesebben mered, mint valaha, az öreg hölgy zsebkendőjén a hím­zett betűk színei mitsem fa­kultak. Szélesen mosolyogva integetnek felém, aki a kat­togó idő ablakában állok és visszaintek nekik, jóisme­rőseimnek. László Anna: 1964 — Barátkoztok még Varga doktorokkal? — „Még?" Életre szóló ba­rátság a miénk I Nemigen em­legetjük a fiatalságunkat, de mindig velünk vannak azok az évek ... Néha úgy szedtük ősz- sze a vacsorára valót, mint az anya Móricz Hét krajcárjá­ban... Csakhogy egymástól. Ide-oda szaladgáltunk a közös folyosón. Én Hédihez: „Nincs egy kis élesztőd?" Hédi hoz­zám: „Elfogyott a zsírom, adnál egy kanállal?" Akkoriban ke­rültek állásba, mikroszkopikus kezdőfizetéssel. A nagyobbik fiam csecsemőkorában Tamás, a férjem félóránként becsenge­tett hozzájuk orvosi tanácsért Megmosolyogtató ... hogy Ta­más milyen izgatott apa volt akkor. Vargáék gyönyörűen halad­nak. Tavasszal vettek családi házikót zöldövezetben. A kert szinte nélkülözhetetlen a két kislányuk miatt Korábban min­dig sápadtak voltak, folyton megfáztak. öröm látnunk, mennyire megerősödtek fél év alatti Nem semmiség az ilyen ker­tes családi ház. Hédiék évekig gyűjtötték rá a pénzt De ha felhőkarcolót építettek volna, akkor is azt mondanám: többet is érdemelnek I Valószínűtlenül sokat dolgoznak, éjfélkor, vagy karácsonykor is hívhatja őket a páciens. És legyünk csak tár­gyilagosak: a mi munkánk is jelentős a társadalom számá­ra, de azért az orvos munká­jánál nincs fontosabb. Amikor a beteg kínlódik, retteg, elve­szettnek érzi magát... Vargáék nemcsak jó orvosok, de embe­rek. Ez a mi szótárunkban a felsőfok. A barátságban is, persze..: Hogyan fogalmazzak?... Kőrry- nyen félreérthető... Egyszóval a külvilág a legkevésbé sem találja rendkívülinek, ha egy — divatszóval: — menő orvos­házaspár tanárházaspárral ba­rátkozik. Bizonyos értelemben mi mégis kevesebbek vagyunk.. A keresetünkben, a lehetősé­geinkben, az életstílusunkban— De ezt ők soha, egyetlen gesz­tussal nem éreztetik velünk. Mintha még ők lennének a ro- gaszkodóbbak. Rosszul mon­dom, hiszen teljes a kölcsönös­ség. Egyébként is hűséges és következetes a természetünk. Néha azon mulatunk Hédi­vel, hogy — ki tudja — talán nászok leszünk. Mókás ez a ré­gies szó. Nekik két lányuk, ne­künk két fiunk, elképzelhető, hogy egyszer összeházasodnak. Egyelőre zsengezöldek mind a négyen. De remekül hancúroz- nak együtt a kertben. A nyáron majdnem minden vasárnap ná­luk voltunk reggeltől estig. Ki­csit bánt, hogy nem viszonoz­tam eléggé. Majd a télen. A mi lakásunk inkább téli ven­dégségre való... Nekünk megfelel, ha szíve­sebben néznénk is a fákat az ablakból. Az az egy kár, hogy szűk az utca, s a szemközt la­kók a gyomrunkba bámulhat­nak. Igaz, nincs szégyellnivo- lónk. Rendesen élünk, lényegé­ben mindenünk megvan. Tamás szerint én a beosztás zsenije vagyok. Erős túlzás, de az két­ségtelen, hogy a takarékosság­hoz érteni kell. Havi négy és ötezer között ingadozik az össz­jövedelmünk, aszerint, hogy ad­hatunk-e különórákat Moziba eljutunk, színházba ritkábban. Jól kosztolunk, az viszi el a leg­több pénzt — az ilyen sáska­fiúk mellett Mázsaszám falnak ezek. Csak tartsa meg a jósors az étvágyukatI A lakásra bi­zony szívesen költenék többet Ennek ellenére barátságos ná­lunk. És a két szoba hallt is meg kell becsülni. Laknak még családok ablaktalan üzlethelyi­ségekben is. 1972 — Olvastam az ú/sógban, hogy Varga doktorék villája le­égett Megdöbentő... — Mennyei szerencséjük voK, mint mindig. Egyikük sem tar­tózkodott otthon. Semmi bajuk sem történt. Veszteségnek veszteség, de Vargáék elég ügyesek, mire felocsúdtunk, ők már új villát szereztek, bizonyára még kü­lönbet az előzőnél. Ha, ne adj isten, minálunk égne el egy rekamié, azt én keservesen pó­tolnám, ha pedig az egyik szo­ba égne le, azt egyszerűen képtelen lennék pótolni. Ma­radna egy szoba hall! Noha a kettő hallban is nehéz élni. A fiúk vagy a tévét, a rádiót bömböltetik, vagy társaságot hívnak, nekünk annyi nyugal­munk sincs, hogy egy könyvet figyelmesen elolvassunk. És eb­ből a lakásból nincs szabadu­lás. Amióta a fiaim az eszüket tudják, ugyanaz a szemközti ház néz vissza rájuk... A szemközti ház egyre siralma­sabb, egyre főbb vakolat hul­lik le róla — ez a változás. Évek óta hallom, hogy majd ta­tarozzák, majd és majd. Talán megérjük még. Friss vakolat és festék kerül ró. A legkedvezőbb eshetőség. íme, a mi perspek­tívánk! Vargáék vadonatújonnon ren­dezkedtek be. Bútor... ruha... minden vadonatúj lesz. Az em­ber is fiatalabb, újabb, ha kö­rülötte minden új. Hédi amúgy is aggályos gonddal konzervál­ja magát. Ezentúl még inkább sikerül neki. Mi megtartjuk a lomokat, mert nincs helyettük más. Ne hidd, hogy túlságoson iz­gatnak az anyagiak. Az ügyet­lenségünk nyomaszt. Hogy ba­lekok vagyunk. Tamás is, én is. Még a kollégák közül is sok­kal többre viszi némelyik. Gát­lás nélkül otthagyják az isko­lát, elhelyezkednek idegen te­rületen, s megduplázódik a jö­vedelmük. Mi nem tudjuk rá­szánni magunkat. A tehetetlen­ségünk miatt és a fiúk a mi fiaink. Egyszer megjegyezted, milyen szép, hogy ők is tanár­nak készülnek, mind a ketten. Hát én meghatónak nevezném I Egyenesen fennköltnek I... Ahogyan a villájuk kigyul­ladt, az is jellemző. Központi fűtést csináltattak, gázzal. Egy vagyonért és akkor is fűtötték az egész villát, amikor senki sem tartózkodott otthon. Nem volt tétel nekik. Aztán gázömlés történt, vagy szikra pattant ki, nem is tudom. Előzőleg igen szórakoztató volt végignézni, hogyan alakul ót a családi házikó luxusvillá­vá. Előbb szobát ragasztottak hozzá, azután emeletet építet­tek rá. Utóbb garázs követke­zett Igaz, ma Is rengeteget dol­goznak. De hát Tamás nem dolgozik rengeteget?! És én?l A foglalkozás neme önmagá­ban nem jelent minőséget. Lát­tam én mór takarítónőt, aki nagyszerűen, imponálóan töl­tötte be a helyét, és láttam fut­tatott professzort, aki sarlatán volt. Vargáék elegánsak. A vi­selkedésükben is. Pompás a fel­lépésük. Ez egy orvos körül mí­toszt teremt. A betegek hamar megszédülnek. Nem veszik ész­re, hogy a másik orvos, aki olyan, mint egy köznapi em­ber ... az esetleg jóval többet tud. Az előkelő orvosnak tekin­télyes összegeket dugnak. Kő­telezőnek érzik a komoly sum­mát. A mi igazgatónk azért is morog, ha virágot hoznak a gyerekek. Egy doboz csokolá­dét vagy félkiló kávét elfogadni a legszigorúbban tilos. Vargáék évről évre, nem, in­kább hónapról hónapra gya­rapodnak, nekünk meg válto­zatlanul semmink sincs. Nyolc­ezer gyűlik össze havonta nagy- nehezen, ha agyontörjük ma­gunkat, legfeljebb kilencezer. A fiúk még nem keresnek egy fillért sem, viszont a költekezés­hez értenek, örülhetünk, ha győzzük a hónap végéig, ha ki­húzzuk valahogyan a következő fizetésig. Nincs nekünk sem­mink. Nézd, mire a családi ház luxusvillává nő, a lakói felsőbb kasztba kerültek. Nem szokás használni ezt a szót, pedig ki­fejező. Külön kaszt az bizony! A levegő is más körülöttünk. Még szó szerint is. Világéletemben tárgyilagos voltam, most sem állítom, hogy éreztették velünk ... Erre nincs szükség, éreztük ml magunktól is ... A fiaim mór tavaly le­szakadtak, és nekik volt Igazuk. Kérdeztem, miért nem tartanak velünk, előbb azt felelték: unalmasak a csajok. Faggattam őket, mivel a Vargáék lányai, meg kell hagyni: csinosak is, okosak is. Végül a fiúk kibök­ték a valódi okot. „Nem a mi közegünk" — mondták. Ezzel beértem, ebben minden benne van, bőségesebben úgy se lehet megfogalmazni. Három hónapja annak ta­lán ... Hazafelé indultunk Var- góéktól... Késő este baktat­tunk a villasoron Tamással. sehol egy lélek, de autó autó hátán ... Zöldövezet. Egyszer csak megszólal Tamás: „Többé ide nem jövünk I Elég vottT En rá bólintottam, mert ugyan­azt gondoltam, ugyonabban a pillanatban. Egy Idő után mesterkélt az emlékek dédelgetése ... Hol van már a mi közös fiatalsá­gunk?! Olyan, mintha regény­ben olvastuk volna. Azt is ré­gen. Persze, még jónéhányszor hív­tak bennünket Telefonálgattak utánunk. „Köszönjük, most nem érünk rá ... kedvesek vagytok, de azt se tudjuk, hol áll a fe­jünk ...” ürügyekre hivatkoz­tunk. EThitték mindet. Abból látszik, hogy... hogy amikor leégett a villájuk, nekünk tele­fonáltak, rögtön. Es azt kérdez­ték: nálunk alhatnak-e aznap éjszaka? Kitalálhattam volna valamit... Vidéki rokont, effé­lét... De nem kenyerünk a ho­zudozás. Nem a ml formánk. # Matracokat rakhattam volna a földre, összetolhattam volna az ócska korosszékeinket... Csakhogy ők annyival külőnb- höz szoktak I Például még az ágynemű Is... Náluk nylon­költemények, nálunk muzeális darabok ... Anyám adta nász­ajándékul ... Egyszóval... Ke­reken megmondtam: a mi la­kásunk alkalmatlan erre, men­jenek szállodába, ez ő erszé­nyükből telik. Hédi hápogott, furcsán válaszolt... sértően ... A szavaira nem emlékszem pon­tosan. csak a magaméra ... búcsúzóul. Mondtam: zsebre- vógom a sértést, harag nélkül, megértem, hogy feldúlta őket a tűzeset... Ml következetes emberek vagyunk és ezen nem lehet változtatni. Alaptermészetünk a következetesség. Garai Gábor: Az elesettekért Valamit tenni kellene végre e békés kor elesettjeiért MIELŐTT még elesnek. A díszőrség, a gyász-dalárda, a huhogó fáklya NEM elég. AZ SEM, hogy elsoroljuk hősi tetteik: > hogy önfeláldozóan s fáradhatatlanul... MERT NEM A HARC ÉS NEM IS A MUNKA ÖLI MEG ŐKET: porszagú papír-tengerekben fuldokolnak, s a fölösleges nyüzsgés tajtéka szájukig ér; lábukon nyálkás kígyó tekereg, kétéltű szóbeszéd; végtelen értekezletek füstoszlopai feketédnek szűkülő tüdejükben, gyomrukban visszanyelt mondatok kövei kavarognak, elvegyülve bájolgó fogadások langy konyak — kortyaival; minden nap, mielőtt kilépnének a levegőre, még rájuk formed egy telefon-pribék, szívükre fonva hideg ujjait; s ők éjjel, zsibbadó karokkal önnemzéssel szaporodó — és végképp elintézhetetlen — ügyetlen ügyek hegyeit ölelgetik; míg hajuknál fogva fölrázza őket a reggel, s verejtékben áztatott testüket visszaemeli a megszokott, füst-illatú, teiefon-csicsergésű, párnás és lakkozott ketrecbe, ' s kezdődik elölről az egész — • halálig. MERT NEM A HARC ÉS NEM IS A MUNKA ÖLI MEG ŐKET. Sajnos a diszőrség, a gyász-dalárda, a huhogó fáklya NEM ELÉG. VALAMIT TENNI KELLENE VÉGRE e békés kor elesettjeiért... Szamosi Mátyás: Nem szabad elesnünk Garai Gábornak 6n b azt mondom: bűn halni korán, mikor a nap süt, egy halk délután, mikor az áram még elég a vérben és tetterő futkároz a tenyérben. Én is azt mondom: tán elég az ész, hogy megértsék: nem is olyan nehéz felfogni millió marokkal a hőst, az elesni készülő nagyon erőst. En is azt mondom: a munka nem 51, mert a szív lüktet és sújt az ököl, de gyilkol a szó és a füst fojtogat, közben a konyak-korty ideget mozgat. En is azt mondom: ki harcot vállal, legyen ott szívvel, mellel és vállal, de dőlésében őt karunk fogja fel s álmát őrizze a csillagos éjjeL En is azt mondom: késő a bánat, lelkesedni sem tud, aki fáradt; a ketrecbe zárt oroszlán sem bátor, szabadabb a szellős pusztai sátor. En Is azt mondom: tenni kell végre, ne szálljon halotti füst az égre; munka s harc legyen egy késő halálig, mikor már eleshetünk mind egy szálig. Lovász Pál: Űj nemzedék .Gyorson helyet!" — fut el mellettem egy Botol, zihál, szorong, erőlködik, talpán cél, szándék roppant súlya dobban. Ki is lehet? fiam, utódom, unokám? O arra tart, hová nem ér szemem — hangszert hajlít csillagsorok fölé, s szívvel veri a világütemet. A párt zászlaja alatt A Haraszti-per Negyven esztendeje, 1933. június 25-én közölte a Pécsi Napló, hogy Drávacsehi köz­ségben kommunista szervezke­dést leplezett le a csendőrke­rület nyomozó alosztálya. A drávacsehi szervezkedés veze­tője Mohácsi Lajos kisbíró volt. A nyomozás gyorsan megálla­pította, hogy a szervezkedés szálai Pécsre, Mecsekszabolcs- ra és a környező bányászközsé­gekbe vezetnek. A szervezkedés főirányítója Haraszti István V. éves orvos- tanhallgató volt A csendórség június 25-lg harmincnégy em­bert vett őrizetbe, közöttük Ha­raszti Istvánt, Horváth Matiovics József mecsekszobolcsi bá­nyászt Taksonyi József komlói bányászt Taksonyi István me- csekszabolcsi bányászt Ben­czúr Gyula pécsi borbélysegé­det, Till József, Kristofik József és Ruppert János mecseksza- bolcsi bányászokat Ezzel megkezdődött megyénk egyik legnagyobb politikai pere. Nézzünk csak röviden az ese­mények mögé! Alig néhány hó­nappal korábban Hitler átvette a hatalmat Németországban, s kegyetlen üldözésbe kezdett a haladó eszmék, mozgalmak, személyek ellen. Az európai tő­kés államok még a gazdasági világválság hatása alatt álltak, a munkanélküliség katasztrofá­lis méreteket öltött Az uralkodó osztályok a válság terheit a dolgozókra hárították. A Kom­munisták Magyarországi Pártja országszerte nagy szervező munkába kezdett jól kihasznál­va a politikai hangulatot Ilyen körülmények között indult meg a Haraszti-féle szervezkedés is. Haraszti István 1932 nyarán lett tagja a KMP-nek, s még ez év őszén hozzákezdett a párt baranyai, pécsi szervezéséhez. Szinte természetes, hogy első­sorban a bányászoknál kere­sett és talált kapcsolatot Ha­raszti megbízta Horváth Ma­tiovics Józsefet, hogy a bányá­szok között szervezze a pártot Benczúr Gyula az ifjúmunkások szervezésének feladatát kapta, külön megbízottak voltak az a É

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom