Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)

1973-07-22 / 190. szám

N

em nagy dicsőség — mondta egy kollégám — folyton arról harsogni, hogy a nők is dolgoznak. Van- - nak már kimondottan olyan szákmák, ahová csak lányok jelentkezhetnek. óvóbácsiról még még soha nem hallottam, ápolóképző tanfolyamot sem igen hirdetnek. Pokolba az egyenjogúságról szóló szövegeléssel! Megtartja hadállásait mindKét fél. Esztergályosok között meg nőket nem találni . ..

Igaza lenne? Napokig tűnődtem, aztán felhívtam a szakmunkásiskola tanügyigazgatását.

— Esztergályos? Egyetlen lányt sem iskoláztunk be — nyugtatott meg egy női hang — tudja, az nem lányszakma. Fodrász, fényképész. Az van. Esztergályos, marós nincs.

Na igen.

*

Elfogódottan ül le a művezető szobájában. Sovány. Nagy, barna szeme alatt kékes árok. Azért egy kicsit ki van húzva a szemhéj. Manapság enélkül még az esztergapadhoz sem állnak oda a nők.

Megnyugszik, amikor azt mondom, hogy csak mesélnie kell.

— Azt tudok — mondja, és belefog.

— Édesapám mindig gépekkel foglalkozott — mondja — s amikor az iskolát végeztem kilenc éve Baján, beadott esztergályos tanulónak a Kismotor- és Gépgyárba. Harmincon voltunk az osztályban, négy lány akadt köztünk . . .

— Azt. mondja: édesapja

beadta tanulónak. Volt eszerint más elképzelése is?

Egy kis szünet támad, a földet nézi.

— Nem — ingatja a fejét — legalábbis nem volt komoly. Tizennégy évesen az ember nem hoz komoly döntéseket.

— És mi lett volna az a „nem komoly”?

— Óvónő szerettem volna lenni.

Aha. De mindjárt el is mo- solyodik, vesémbe lát,

— Nehogy azt higgye, hogy szomorú vagyok, netán elégedetlen.., Nagyon szeretem az esztergályos szakmát, éppen úgy meg tudok mindent csinálni, mint a férfiak. ,

(Miért, a férfiak vajon mindent meg tudnak csinálni?)

— Nagyszerű munkás és hihetetlenül .szorgalmas — mondja róla a Mechanikai Laboratórium igazgatója, amikor el- hangjuk a forgácsolóműhelyt — tökéletesen megállja a helyét.

— Lakásgondjaik vannak — mondom, s aztán hallgatunk.

— Hol lakik?

— A szüleimnél lakunk, Kozó rmisleny-újtelepen.

— Ki lakik még magukkal? — Hát... a testvéreim. Papa, mama, öt testvér, ők ketten a férjével, meg a gyerekek. Tizen.

— Hány szoba van?

— Négy.

Bútoruk, hűtőgépük nincs, televíziójuk és olajkályhájuk van. % Férje — Uszkay Antal ,— marós a Mechlaborban. Reggel fél 5-kor kezdődik a napjuk. A papa gépkocsivezető a Volánnál, főleg éjszaka dolgozik, nappal meg a bérelt földön.

' Látástól vakulásig.

— Gyűjtenek lakásra?

— Építkezni szeretnénk . ..

Házat, egy kis kerttel.

— Van kérvényük?

— Nincs.

— Miért?

Nem felel. Később valahogy úgy fogalmazott, hogy nincs sok reményük rá .. . A minta megvan: kert, ház valahol a peremkerületben. Kettős jövedelmű, vidékies életforma? Nosztalgia? Ki tudja! Az ő fizetését teszik el, havonta kétezer—kétezerkétszáz forintot. Egyszer —' ki lehet számolni, hogy mikor — ház épül belőle Újhegyen.

*

kj agyszerű a gondolat, hát persze, ne is azokat gyötörjük folyton. akik óvónőnek, fodrásznak, fényképésznek és varrónőnek mennek . . . Ipari munkásokat, szaka VASÁRNAP ihL a IS MilUKm PÚ II

Mutatja a szakmunkáslevelet.

— Akkor úgy kellene szólítanom, hogy „segéd úr?”

Nevetünk.

— Többet lehet így keresni — mondia később, — a pénznek mindig van helye.

Nem úgy mondja, mint, aki elégedetlen, de okosan érvel, s igaza is van.

— Ha hoznék egy rókabőrt, ki tudná készíteni?

Magától értetődőn néz visz- sza,

— Hát persze. Ez a szakmám I

És már meséli is, hogy mi mindent kell a gyárban csinálni, hogy azért nem olyan egyforma a tímár munkája sem, hiszen a faragógépnél nehéz dolgozni, azt csak férfiak bírják, Húszkilós bőröket tartani

A mecseknádasdS „öreg völgyhíd".

Tizenhét tagú delegáció

Megyünk hát végig a nyomda udvarán, közben mindenféle zavaros gondolat motoszkál a fejemben. Sztrájkok, illegalitás, újságok . . . Hát persze, a nyomdászok. Már itt is a kéziszedőterem.

És három, kissé megszeppent, csinos munkással találom magam szemközt. Nem szólunk egy szót sem. Ujjaik vége fekete. Mosóport neki! Hamar elkészülnek, megyünk a könyvtárszobába.

— Nyomdásznak készült? — kérdezem a perekedi Pfiszter Zsuzsannát.

— Á, nem — mondja — varrónőnek,

Gyanút fogok.

— És maga? — fordulok a hosszúhetényi Dallos Erzsébethez.

— Óvónőnek.

Jung Zita pedig, aki Geresd- lakról jár ide dolgozni, így válaszol :

— Fodrásznak.

Puff neki.

— És mégis, hogyan lett szedő?

— Néztem a pályaválasztási könyvet, megtetszett a könyvkötészet. Jelentkeztem is, de csak szedőnek vettek fel. Hát mit tehettem volna?

— Én is a könyvkötészetre jelentkeztem, de akkor csak szedő osztály indult . . .

— Én is könyvkötőnek ...

Kifelé menet megkérdezem o

gépszedő teremben, hogy mennyit keres egy nő náluk? Négy—négyezerötszázat is megkereshet, mondják. Ez megnyugtató kilátás a lányoknak is, akik három év alatt jól meg is tanulták és megszerették ezt o „nem lányszakmát".

*

|/ozarics Mihólyék a Dok- tor Sándor utcában laknak. Editke akkurátuson teszi elénk az asztalra a pöttömnyi tányérokat, s meri a húslevest, megkérdezik, ki kéri tésztával,? A lakás összkomfortos, szépen be van rendezve.

Anyuka tímár a Bőrgyárban.

— Mint segédmunkás kezdtem — meséli — ismerősök mondták, hogy a Bőrgyárban jól lehet keresni. Hót elmentem segédmunkásnak.

— Mindjárt a nyolcaoik után?

— Nem, jártam én középiskolába is. Harmadikig.

Egy másik aprócska tányér kerül fel az asztalra, s a kicsi lány kerekre tágult szemébe nézek. Igen, hát persze hogy süteményt is kérek.

— Hogyan jutott eszébe, hogy tímár szakmát tanuljon?

— A gyárban hirdették, ezt a lehetőséget, el is végeztem a szakmunkásiskolát.

— Lányok miért nem?

— Fogalmam sincs. Ha egy- kettő neki is indul, a fiúk ki- piszkál iák maguk közül őket az osztályból.

Nincs igény? Ellentmond ennek a feltételezésnek az a tény, hogy az üzemen belüli szakmunkásképzőn jelenleg hetvenhaton járnak iskolába, közülük negyvenkilenc a nő!

Óh, propaganda, óh pálya- választási felelősök! Egy pillanatra eszembe jut a tanügyi hang: nem lónyszakma . . . és már értek is mindent.

Persze, ez csak puszta fel- tételezés. Nincs semmi reális alapja. (Ezt csak azért mondom, hogy ne érhesse szó a hó- 'zam elejét.)

*

I/' icsi, de talpraesett, Pi- ros főkötő, munkahelyi öltözék — Székely Ernőné, a Pannónia Sörgyárban konzervipari szakmunkás. A Pepsi üzemben dolgozik.

— Mindig szerettem tanulni valamit — válaszol arra a kérdésemre, hogy Pakson miért tanulta ezt a szakmát — tulajdonképpen konzervipari technikumba szerettem volna menni, de a szüleim nem engedtek el. Nem volt kollégiumi hely, tizennégy évesen pedig ... hisz tudja.

így lett „csak” szakmunkás. További életútja igen változatos volt.

— Hőgyészre kerültem később, amikor férjhez mentem.

— Ott is van konzervgyár, vagy talán tartósító üzem?

— Nem, ott a szövődéi" mentem dolgozni.

Ö az egyetlen női szakmunkás az üzemben.

— És nemrég sikerre! végeztem a targoncavezetői tanfolyamot is — mondja kedvesen —, az elmélet kitűnő volt, a vezetés csak négyesre sikerült. De nem baj, most mái azt is tudom.

— Mást nem akar tanulni*

Nekem már viccelni sincs erőm. Neki még van. De ez

nem is vicc.

— Szeretnék beiratkozni a gimnáziumba.

— Egyetemre szeretne később menni?

— Arra csak akkor kerülhetne sor, ha elvégeztem a gimnáziumot — mondja komolyan —, addig nem is gondolok ilyesmire. Mehetnék különbözetivel érettségire is, hiszen emeltszintű szakmunkásvégzőt végeztem...

Férje a Zsolnay gyárban ko- rongozó. Albérletben laknak, sokmindenük van, szépen és ügyesen élnek. A lakásigényléssel várnak „csak nekem van meg az egyéves munkaviszonyom és hogy néz az ki, hogy én igényeljek?”. Szórakozás? Strand, Rózsakért é-s a könyvek.

— Szépirodalom?

Fejét csóválja.

— Nem. Géptant, meg más szakmai könyveket bújok. Érdekelnek a töltőgépek, a mosó... az üzemben minden. Szeretnék mindenhez érteni.

Kampis Péter

A Műszaki Egyetem színháztermében 700 VIT-küld3tt veszi át a Május 1. tv hagyár által készített ruhákat. A férfiak sötétkék blézerhez szürke pantallót, fehér garbót, egy csíkos és egy világoskék inget kapnak, a cipő sötétbarna. A lányok piros blézerhez, szürke szoknya és fehér garbó, piros-kék cipő és *•» tikül a viselet.

Baranyaiak a VIT-en

— Berlin, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa, ünnepi díszben várja vendégeit. Húszezer külföldi résztvevőre számít a rendezőbizottság, s ez a VIT diadalát jelenti. Az: előkészületek itt Magyarországon is nagy politikai és erkölcsi sikerrel zárultak. És eg kell el-, mondanunk megyénkről, Baranyáról is. A nemzetközi szolidaritás jegyében rendezvények sokaságát szerveztük meg, s nem túlzás *azt mondani: tízezrek voltak e felkészülés részesei. Felkészülési munkánkat hórom nagy területre koncentráltuk, Politikai téren az alapszervezetek VIT-körei végezték a legnagyobb munkát, melyek a fesztiválok történetét, mondanivalóját és eredményéit dolgozták fel, s egyben mélyrehatóan elemezték a világ mai helyzetét is. Kulturális téren a VIT-vetélkedők aratták a legnagyobb sikert. Ez valóban tömegeket mozgatott, s ugyanezt mondhatjuk a sportrendezve, nyékről is. Túrákat, versenyeket, bemutatókat szerveztünk. Ahocy közeledett a VIT időpontja, úcy nőtt e rendezvények mérete. Talán elég, ha csak a mohácsi kis VIT-re, a szekszárdi „területi VIT-re”, vagy az újhegyi sportnapra utalok.

— Ez a szakasz a mai nappal lezárult tehát. Baranya képviseletében tizenheten indulunk útnak. Ez a hivatalos delegáció, mert ezen kívül mintegy negyven fővel ott lesz Berlinben a Pécsi Balett együttese is, s további 15 fiatal jut el a VIT-re az EXPRESS szervezésében. A hivatalos delegáció tagjait már bemutatta a Dunántúli Napló, ezért az összetételről csak annyit: tükrözi megyénk jellegét. Berlinben rendkívül gazdag program vár bennünket. A kulturális műsorok mellett különböző szemináriumokban elméleti jellegű munka is folyik majd, s delegációnk ebben is részt kíván venni. Sarkad! Nagy Barna, megyebizottságunk titkára, például a fiatal műszakiak és a szakszervezeti fiatalok életéről, feladatairól kíván szólni a szemináriumi rendezvények keretében.

— Most három napot Budapesten töltünk, ahol küldötteink átveszik a VIT-formaruhá- kat, s egyebek mellett előadásokat hallgatnak meg hazánk bel- és külpolitikájáról, a ViT- en ugyanis egy kicsit valameny- nyien a Magyar Népköztársaság „diplomatái” leszünk. A hivatalos búcsúztatóra és fogo- dalomtételre július 25-én, a Parlament előtt kerül sor. Tatabánya, Pozsony, Prága érintésével július 27-én érkezünk Berlinbe, ahol 28-án tartják a fesztivál nyitófelvonulását. Ezen hazánkat egy 300 fős csoport képviseli. Színes, gazdag, felejthetetlennek ígérkező, s ugyanakkor hallatlan felelősséggel járó út, illetve kilenc nap áll előttünk. Azzal búcsúzunk, hogy ezt egy percig sem felejtjük el...

Vasárnap reggel a pécsi fő- pályaudvarról elutaztak Budapestre a X. Világifjúsági és Diáktalálkozó baranyai kül-, döttei. Hazánkat hétszáz fős hivatalos delegáció képviseli a július 28-án kezdődő berlini ifjúsági világfesztiválon. Küldöttségünk július 26-án indul útnak, a megyei delegációk budapesti összevonásával azonban a felkészülés időszaka gyakorlatilag lezárult. Munkatársunk, Békés Sándor, aki a VIT eseményeiről helyszíni tudósításokban számol majd be lapunk olvasóinak, ebből az alkalomból nyilatkozatot kért Pe- tőházi Szilvesztertől, a Magyal Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága Intéző Bizottsága tagjától, a Megyel KISZ-Bizottság első titkárától.

— A X. Világifjúsági és Diák- találkozó előkészítése tulajdonképpen már 1968-ban, a szófiai VIT napjaiban megkezdődött. Ekkor határozta el ugyanis a DÍVSZ, hogy a fesztiválok sorát a világ ifjúsága nagy többsége vágyának és akaratának megfelelően fo.y- tatni kell.

Erb János felvétele

munkásokat keress? Az esztergályos, az nagyon jó, de menj el a többi nagyüzembe is. Vagy a nyomdába. Szedőlányok! A Bőrgyárban cserzők! Na, hess, hess.”

★

Már várnak. Kitűnő a szervezés, megy minden, mint a parancsolat. Egy kis félreértés volt az elején: könyvkötő szakmunkásoknak szóltak korábban. „Nem — mondtam, — nyomdai szedő legyen, igazi nyomdász.” „Az is van, csak tessék jönni."

nyofc árán át — csakugyan,

nem kimondottan a „gyengébb nem” feladata. Ö — jónéhá- nyad-magával — válogatja a sertésbőröket, meg kell tudni mondani, hogy melyik hová kerülhet. Felelősségteljes szakmunkát végez.

*

Kérdeztem a Bőrgyárban, a

személyzeti osztályon, hogy iskoláznak-e be lányokat tímár szakmára?

— Minden évben harminc fiú és harminc lánytanulót várnánk, de mindig csak fiúk jönnek — panaszkodnak.

■— Miért hagyta ott o szakmáját?

Furcsán néz rám. Igaza van. Hogy is szól az a mondás: a jó asszony mindenhová követi urát...

Ez a szakmunkásképző fordított alapállású volt: negyvenhaton jártak iskolába Pakson, és mindössze hárman voltak fiúk.

— A gyerekek mellett magánúton megtanultam gépírni — mondja olyan természetes- séggel, hogy elképedek. Tíz ujjal és vakon gépel. Csodálkozásomat nem tudom leplezni. Ez valódi szorgalom.

— Aztán a férjem itt lett Pécsett katona, hát ide is utána jöttem. Kerestek a cota- üzemben szirupkészítő szakmunkást, jelentkeztem és fel is vettek.

Munkáslányok