Dunántúli Napló, 1973. július (30. évfolyam, 169-199. szám)

1973-07-21 / 189. szám

1973. július 21. DUNANTOll NAPIG 5 Kaposvár új kiállítófenne Felavatták a Somogyi Képtárat Kaposvárott új kiállítótermet avattak tegnap délután, A vá­rosnak sok évtizedes gondja szűnt meg ezzel, hiszen a kép­zőművészeti hagyományairól és értékeiről nevezetes megye- székhelynek eddig nem volt ál­landó képtára. A Rippl-Rónai Múzeum gazdag képanyagá­nak jelentős részéhez raktáro­zási gondok miatt, még a szak­emberek sem férhettek hozzá. Tegnaptól, a Május 1. utcá­ban a volt Nemzeti Bank he­lyiségeiből átalakított mintegy 200 négyzetméternyi területen egy szép új tágas kiállítócsor- nok várja a képzőművészet ked­velőit. Itt alakították ki a So­mogyi Képtárat, amely egy idő­ben két tárlat bemutatására nyújt lehetőséget a továbbiak­ban. Az egyik tárlat a Somo­gyi Képtár állandó kiállítása, amelyet „A Rippl-Rónai Mú­zeum legszebb képei" címmel az intézmény mintegy 2000 da­rabos anyagából válogattak ki. Ez a tárlat 29 művész. 43 ké­pét, köztük Mendnyánszky, Fe- renczy Károly, Márffy Ödön, Egry József, Barcsay Jenő, Rud- nay Gyula, Bernáth Aurél es Martyn Ferenc műveit tartal­mazza. A másik tárlat időszakos ki­állítás. Most, a képtár felava­tása alkalmából Rippl-Rónai József 39 festményét és 33 gra­fikáját mutatják be. Ez a tár­lat szeptember 1-ig látható. Anyagának egy részét magán­gyűjtők ritkán látható képei kö­zül kölcsönözték a kiállítás ren­dezői. A Somogyi Képtárat tegnap délután 3 órakor Somogy me­gye és Kaposvár város számos párt-, állami és társadalmi ve­zetőjének jelenlétében Garam- völgyi József miniszterhelyettes nyitotta meg. Megnyitó beszé­dében kiemelte, hogy Kapos­vár azok közé a vidéki városok közé tartozik, amelyek a művé­szetek gondozását is feladatuk­nak tekintik. Az ott látható A következő ötéves tervben A tűzoltók ezúttal nem avatkoztak közbe Tarlóégetési bemutató Bolyban Tárlatnézőlí ... A kép bal oldalán dr. Bakay Kornél, a Rippl-Rónai Múzeum igazgatója és Garamvölgyi József miniszterhelyettes Rippl-Rónai gyűjteményes ki­állítás anyagára vonatkozóan megjegyezte, hogy a Rippl- Rónai életmű vázlatos bemuta­tása tisztelgés a múzeumnak is nevet adó nagy mester emléke előtt. Felhívta a tárlatnyitás kö­zönségének figyelmét arra is, hogy a Rippl-Rónai gyűjtemé­nyes anyag mellett itt szerepel­nek azok a képek is, amel/ek dióhéjban az egész XX. szá­zadi magyar képzőművészet át­tekintését adják. — Meggyőződésünk — hang­súlyozta a művelődésügyi mi­niszter helyettese — hogy ez a tárlat nem csupán Kaposvár, Somogy kulturális kincseit gya­rapítja, hanem országos mére­tékben is elősegíti majd nagy értékeink megismertetését. Kí­vánom, hogy a megye a jövő­ben is — hagyományaihoz hí­ven — legyen a művészet igé­nyes mecénása, s minden kul­turális fórumon hittel dolgoz­zanak a szocialista kultúra ér­tékeinek megőrzésén és meg­ismertetésén. — E szavakkal további eredményes jó munkát kívánva megnyitotta a Somo­gyi Képtár két kiállítását. A tárlatnyitáson a Kaposvári Fúvós-trió hangulatos muzsiká­val működött közre. W. E. Új „Keleti" épül Pénteken Urbán Lajos, a MÁV vezérigazgatójának első helyettese a vasutasok szak- szervezetének székházában ki­hirdette Budapest új vasúti mű­szaki oályaudvaráiiak építkezé­sére kiírt tervpályázat eredmé­nyét. A 80 000 forintos első di­jat a bíráló bizottság a MÁV vasúttervező intézet kollektívá­jának: Balázs Györgynek, Les- sényi Ferencnek, Lévai Ernőnek, Schneller Vilmosnak és Siraky Lórándnak ítélte. Tervező kol­lektívák nyerték a 60 000 forin­tos második és az 50 000 forin­tos harmadik díjat is. Ezenkívül több jól sikerült pályázatot egyenként 30 000 forintért meg­vásárolt a MÁV. Az új pályaudvar az V. öt­éves tervben a keleti mögött épül, a Kerepesi úti úgyneve­zett százlábú híd és a Buda­pest—Józsefváros pályaudvar között. Csehszlovák vendég Baranyában ?• wraK mwműg: Célszerű, könnyű, kényelmes Bemutatkozott Katádfán az elektromos csutakoló Kisméretű, ötletes szerkezet Az elektromos csutakolóval tö­kéletesen letisztított állat — te­hén, ló — szőrzete természetes fényt kap, ápolt, gondozott lesz, amely többek között az értéke­sítésnél nem elhanyagolható tényező. A szellemes felfüggesz tés a készülék könnyű mozgat hatóságát biztosítja. A függeszt­hető kötélpálya segítségével minden állathoz könnyen gör díthető és alkalmazható. Teg nap délután láttuk Katádfán Kiss Nándor tanácselnök gon dozott portájának istállójában Ugyanis a községben ten dezte az AGROKER és az oszt­rák VORWERK cég a háztáji állattenyésztésre ösztönző ki; állítást a szigetvári járás ház táji agronómusai és gazdá részére. A szakemberek az elektromos csutakolóról elmondták, hogy az állatgondozók számára tiszta, egészséges munkakörülménye­ket biztosít. Az alom és a le­vegő szennyeződése a lehető legcsekélyebb, mivel az állatok szőrzetéből kikefélt port, szőrö­ket, baktériumokat a készülék egy porzsákba gyűjti. A bemutatón — ahol több készüléket is kiállítottak — el­mondták, cél az, hogy meg­könnyítsék az egyéni gazdák munkáját. Ismert, Baranyában 28 000 szarvasmarhát tartanak. Ennek 47 százaléka egyéni gaz­dák birtokában van. A szarvasmarha gondozás munkaigényes. Idős embereknek fárasztó, a fiatalok nem szíve­sen végzik az állatok hagyo­mányos ápolását. Ezért szeret­nék felkelteni az érdeklődést a háztáji gépesítés iránt. Az istállóban felszereltek egy elektromos fejőgépet is — tíz ML— IIIMPPI tffÄV' fl, tehén fejésére alkalmas —, de bemutatják a kaposvári Gép­javító Vállalat HTF—01-es típu­sú fejőgépét is, melynek előnye, nem kell külön beépíteni, két keréken gurul és egy 220 vol­tos csatlakozó szükséqes hozzá és már lehet üzemeltetni. Bíró Géza, az AGROKER osz­tályvezető-helyettese megmutat­ta a hydrofor házi-vízellátó be­rendezést, mely nagy segítséget jelent a háztáji gazdaságban — aztán a kis darálót és a szarvasmarha önitaíót. A praktikus eszközöket pro­pagáló kiállítást Baranya több járásában bemutatják. A tűzoltók ezúttal elégedet­ten szemlélték a lángok terje­dését. A másfél hektárnyi tarlót percek alatt körülnyalták a lángnyelvek, s ahogy a kedvező széljárás hatására végigfutott a földön a tűz, úgy hátráltak egyre jobban a jelenlévők. Baranyában az utóbbi tíz nap alatt közel hétszázezer fo­rint kár származott a felelőtlen­ségből, a tűzrendészeti szabá­lyok be nem tartásából. Tizen­egy esetben vonultak ki a tűz­oltók tarló és gabona tüzekhez: így többek között Szebénybe, ahol húsz hold árpa égett el, Kisbudmérra, ahol tizenöt hold búza vált a lángok martaléká­vá, Nagypetedre, Kémesre, Va­sasra és még sorolhatnánk. A tizenegy tűzeset közül hétszer a tarlótűz tovaterjedéséből fakadt a mezőgazdasági üzemek kára. Figyelmeztetők ezek a szám­adatok annál is Inkább, mert méq legalább tíz napig tart az aratás. Éppen ezért igen idő­szerű volt az a bemutató, amit tegnap rendeztek a Bólyi Állami Gazdaságban a Baranya me­gyei Tűzrendészeti Parancsnok- sóq közreműködésével. A gaz­daság búza tarlóján gyakorlat­ban ismerkedhettek meg a szak­emberek és a meghívott ven­dégek az itt kifejlesztett tarló­égető gép előnyeivel, amelyet eredményesen használnak a Bó­lyi Állami Gazdaság valamennyi kerületében. Az elmés szerkezetet Körösi Adóm, a gazdaság művezetője konstruálta, amely az olajégők elve alapján működik. A traktorra szerelt lángfúvóba gázolajat vezetnek, az égéshez szükséges levegőt az erőgép ki­pufogó csövéből nyerik, amit aztán az égőfejbe vezetnek. A gázolaj porlasztását a fúvóka végzi. Ezzel a módszerrel töké­letes és biztonságos a tarló­égetés, ami egyébként meglehe­tősen munkaigényes feladat. Például egy nap alatt nyolc fős brigád maximum 120 holdas láblát képes leégetni; a tarló- égetővel ugyanekkora területen harminc perc alatt futnak végig a lángok, s mindezt a traktoros egymaga végzi el. Hallatlan nagy előnye, hogy nem köt le feleslegesen munkaerőt, éppen a nyári munkacsúcsban. Ebből ered enyébként a megtakarítás is. Azelőtt több mint harmincán végezték a tarlóégetést, ma há­rom traktoros látja el ezt a feladatot. Lapunkban egy évvel ezelőtt már hírt adtunk arról, hogy a Bólyi Állami Gazdaságban gé­pesítették a tarlóégetést. Azóta öt baranyai termelőszövetkezet vásárolta meg a szerkezetet. Kár, hogy egy év alatt csak eny- nyi mezőgazdasági üzem figyelt fel erre az igen hasznos és gyors módszerre. További előre­lépést az jelenthetne, ha a gaz­daság, vagy más üzem sorozat­ban gyártaná ezt a készüléket. Jaroszlavina Krilova, a Prá­gában megjelenő Nova Mysl nemzetközi folyóirat rovatve­zetője — aki a Társadalmi Szemle, az MSZMP elméleti és politikai folyóirata szer­kesztő bizottsága vendége­ként hazánkban tartózkodik - tegnap Baranyába látoga­tott. Elkísérte Rádi Péter, a Társadalmi Szemle rovatveze­tője. A vendéget Pécsett a Me­gyei Pártbizottság épületében Bocz József, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottságának titkára fogadta. A fogadáson részt vett Mitzki Ervin, a Du­nántúli Napló főszerkesztője, Újvári Jenő, a Megyei Párt- bizottság munkatársa. Bocz József megyei titkár ismertette Baranya megye és Pécs város ipari szerkezetét, kulturális, közoktatási helyze­tét, művészeti életét. Vázolta meqyénk mezőgazdaságának fejlődését és az idei — gaz­dagnak ígérkező — termés­átlagát. Ezt követően Jaroszlavina Krilova megtekintette a Pécsi Képtárban elhelyezett művé­szi alkotásokat, majd a Nép­rajzi Múzeumot és a televízió­tornyot. Ellátogatott a Du­nántúli Napló szerkesztősé­gébe, délután a pogánvi Ta­vasz Termelőszövetkezet veze­tői meghívásának tett eleget. Kállai Gyu’a Havannában Kállai Gyulának, az MSZMP KB PB tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa el­nökének vezetésével Kubában tartózkodó magyar küldöttség, amely a Moncada laktanya elleni támadás 20. évforduló­jának megünneplésén vesz részt, csütörtökön ellátogatott a Kubai Országos Halászati Köz­pontba. Kállai Gyulát a láto­gatásra elkísérte Belarmino Castilla miniszterelnök-helyet­tes is. Pécsett, Komlón, Mohácson, Szigetváron, Siklóson Hol épüljenek a lakóházak? Pécsett, Komlón, Mohácson, Szigetváron és Siklóson, melyek a lakásépítésre alkalmas terü­letek? — erről folytattak meg­beszélést csütörtökön és pénte­ken a Megyei Tanácson a me­gye és a Városépítési Tudo­mányos és Tervező Intézet szakemberei. Amint azt Ágostházi László, a VÁTI műteremvezetője el­mondta, hogy az Országos Tervhivatal és az ÉVM orszá­gos akciójának célja —, en­nek alapján került sor a bara­nyai felmérésre is —, hogy a korábbinál gazdaságilag és műszakilag is megalapozottabb legyen az ötödik ötéves terv lakásépítési programja. A többlépcsős tájékozódó és in­formációs megbeszélések so­rán az építészek, a közműfej­lesztési szakemberek felmérik, melyek egy-egy településen a számításba jöhető lakásépítés­re alkalmas területek, az egyes helyeken milyen lehetőségek kínálkoznak a közműfejlesztés­re, s megvizsgálják az építke­zést befolyásoló különböző té­nyezőket is — talajmechanikai adottságok stb. A felmérés első szakasza be­fejeződött, az építészek javas­latot tettek az öt baranyai te­lepülésen számbajöhető építési területekre. Pécsett 14 lakás­építésre alkalmas hely kínálko­zik. A kiszemelt területek kö­zül gazdaságossági számítá­sok alapján határozzák meg, melyek beépítésére kerülhet sor az ötödik ötéves tervben. A tapasztalatok szerint a kö­vetkező tervciklusban elsősor­ban a már megkezdett építési területek továbbfejlesztésére, bővítésére, az itt folyó munkák befejezésére lehet számítani. Például Mohácson a Liszt Fe­renc utca. Komlón a Szilvás környékén. A szakemberek ke­resik a lehetőségét annak is, hogy a régi városközpontok korszerűsítését megkezdhessék, illetve tovább folytathassák. A VÁTI mérnökei örvendetesnek tartják a mohácsi gyakorlatot, ahol a tömbbelső beépítése jó eredményeket hozott. Siklóson és Szigetváron nehéznek ígér­kezik a település központjának rekonstrukciója, mert az csak nagymérvű szanálással érhető el. Ezért elsősorban a városköz­pont környékének beépítése jö­het számításba. Gyerekek táborban- Jön a tanár, valaki be- áruli - szól le a fán csim­paszkodó kisfiú a társának. Elengedi az ágat, lehüppan a földre, aztán mindketten a bokrok közé szaladnak. Napközis tábor Pécsbánya- telepen, A gyerekek délelőtt a hatalmas udvaron játsza­nak. Egy kisebb csoport, a tűben ülve mesét hallgat, má­sok a „bunker"-ban, vagyis a fák között katonásdit ját­szanak. — Jelenleg 46-an vagyunk a táborban, — nagyrészt alsó­tagozatos tanulók - mondja Szabó Ferenc, a kertvárosi Táncsics Mihály utcai általá­nos iskola igazgatója. - Min­dennap a Volán autóbuszá­val jövünk ki Pécsbányatelep- re. Reggel háromnegyed 8- kor indulunk Kertvárosból, felvesszük a Mátyás király, az Ágoston téri és a Bártla ut­cai általános iskola tanulóit is. Mire kiérünk és megreg­gelizünk, már 9 óra. Délelőt­tönként legtöbbször játékkal telik az idő. Külső, formai programjaink nincsenek, Így még kötetlenebbül szórakoz­hatnak a gyerekek. Szerző­dés': kötöttünk a Moziüzemi Vállalattal, s Így minden hé­ten egyszer külön filmvetítést tartanak számunkra a Zalka Máté Művelődési Házban. Ellátogattunk már a vidám­parkba és az álla kertbe, legutóbb pedig a szentlőrinci strandpn voltunk. A kirándulásokon szerzett élményeket naplóban rögzí­tik a gyerekek, és apró kar­tonból kivágott, kiszínezett figurákat ragasztanak a jegy­zetek mellé. Amíg a naplót nézegetjük, a diákok már lei­sorakoznak az ajtó előtt, kész az ebéd: becsinál -leves, rán­tott csirke, uborkasaláta, sü­temény. * Lombos fák, zöld pázsit, friss levegő: ideális környezet a gondtalan vakációzásra - ha jó az idő. A probléma ak­kor jelentkezik, ha a gyere­kek a tantermekbe kénysze­rülnek. Az iskola épülete ré­gi, korszerűden, felújításra vár. A felső szinten lévő tan­termek használhatatlanok, a szennyvíz elvezetése sincs megoldva. A szezonra Ígért központi napközis tábor nem készült el, — még el sem kezdték az építésé. Az új tá­bor kialakításának munkái csak az ősszel kezdődnek és várhatóan a jövő nyáron már a pécsbányatelepi geszte­nyésben vakációznak majd a gyerekek. Lukics Éva t

Next

/
Oldalképek
Tartalom