Dunántúli Napló, 1973. június (30. évfolyam, 139-168. szám)
1973-06-10 / 148. szám
Sporttá népmesékben Ma is világszínvonalon Tallózás könyvheti könyvek között A Gutenberg-bibliát ólig 18 évvel később követte az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum. Ha a könyvheti könyveket böngésszük, kiderül, hogy a magyar könyvnyomtatás a kivitelezés színvonalát, a könyvek szépségét tekintve ma is világszínvonalon áll. t CHRONICA HUNGARORUM Talán éppen a Chronicának pompás hasonmás kiadása a legjobb példa erre. Az 1473- bon megjelent mű előszavában Hess András így jellemzi a saját munkáját: „Óriási és sok napot igénylő munkát vállaltam magamra, tudniillik Pannónia Krónikájának kinyomtatását, tehát olyan munkát, amely hitem szerint minden magyor ember számára kedves és kellemes. Ugyanis mindenki a szülőföldjét szereti elsősorban ..." A Chronica, amely a magyarok történetét dolgozza fel, több, eredetileg önálló mű összeolvasztásával keletkezett Könyvtörténeti jelentőségét Soltész Zoltánná tanulmánya méltatja. gazdag stílus- és típusváltozatait is. A címadó írás szerzője Álla Drabkina inkább a hagyományos, csehovi lélekrajzot követő íróként mutatkozik be, de olvashatunk a groteszk és fantasztikus sajátos ötvözetét adó művet Is a nálunk jól ismert Vaszilij Akszjonov tollából. Ez a novella inkább Bulgakov prózájának folytatásaként hat. Egyébként a Szovjetunióban megindult a magyar irodalom 15 kötetes kiskönyvtárának kiadása, s ennek keretében jelennek meg A mai magyar elbeszélések kötetei. A kulturális egyezménynek megfelelően nálunk is 15 kötetben adják ki A szovjet Irodalom kiskönyvtára c. sorozatot. DRÁMÁK Az 1971/72-es évadban bemutatott magyar drámákból ad válogatási a Rivalda 1971 — 1972. c. kötet, amelyet a Magvető Jelentetett meg. Kilenc darabot tartalmaz a könyv: Aprily Lajos: A bíboros. Fejes Endre; Cserepes Margit házassága. Fekete Sándor: A hőség hava, Galambos Lajos: Fegyverietétel, Illyés Gyula: Különc, Karinthy Ferenc: Pesten és Budán, Kertész Ákos: Makra, Németh László: Győzelem és a Romániában élő Páskándy Géza: Vendégség c. kitűnő drámáját. Érdekes, hogy a drámák nagyrésze történelmi ihletésű, de ez korántsem jelent valamiféle meghátrálást jelenünk kérdései elől. Épp fordítva. A múlt konfliktusainak, a nagy emberi helytállások analizálásával, példájával a jelen kérdéseire sugallnak választ, a jelenben vállalt felelősségre figyelmeztetnek az írók. Mint Fekete Sándor, aki a nagy francia forradalom kapcsán szól a forradalom megőrzésének és humanizmusának kérdéseiről, akár mint Galambos Lajos, aki a magyar szabadságharc idejéből vett témájával mond mának szóló tanulságokat. Marafkó László Néhány hete jelent meg Varga Lászlónak „Heves megye sporttörténete” című műve Egerben. Varga László könyvében dr. Berze Nagy János „Égigérő fa” című magyar mitológiai művére hivatkozik, amelyben a néprajzkutató megállapítja, hogy a Heves megyei eredetű népmeséinkben világosan felismerhetők a középkori sportágak (lovagi viadalok és tornák) nyomai is. A népmese hőseit a sportszerű eszközök (a buzogány, kard, nyíl, puska) és a sportszerű készség, (birkózás, súlyemelés, labdázás, úszás és tánc) juttatják a győzelemhez a nép igazságkeresésének szolgálatában. Varga László ez irányban tett kutatásaiban — eddig egyedülállóan és igen dicséretreméltó módon — kiértékelte dr. Berze Nagy János „Népmesék Heves és Jász—Nagykun—Szolnok megyéből” című népköltési gyűjteményében közölt népmesének a Heves megyében űzött különböző sportágakra és testnevelési eszközökre vonatkozó részéit. Művében a népmeséknek a sportra vonatkozó anyagával érvel, sőt, bizonyít és ezért új utat nyitott meg a népmeséknek a sport szempontjából való értékelésében és vizsgálatában. A másik színes nyomású, hasonmás kiadást, a Magyar Anjou legendáriumot a Helikon és a Corvina kiadó közös vállalkozásban bocsátotta ki a könyvhétre. Károly Róbert Nápolyban nevekedő kisebbik fia számára készült, az ő tanításának eszköze volt ez a kódex, amely Krisztus és a szentek élettörténetét meséli el rendkívül gazdagon díszített képekben. A kódex miniaturái a trecento művészetének legszebb dombjai közé tartoznak. MAGYAR REMEKÍRÓK A könyvhét egyik legjelentősebb eseménye a Magyar Remekírók sorozatának indulása. Most Csokonoi Vitéz Mihály összes verses és prózai munkáinak két kötete és Jókai három regénye (Egy magyar nábob, Kórpáthy Zoltán, A kőszívű ember fiai) egy kötetben látott napvilágot. Több mint fél évtizedes vita előzte meg a sorozat elveinek kimunkálását, amelyben nők, Irodalomtörténészek, könyvtárosok mondták el, mit tartalmazzon ez a reprezentatív sorozat A 80 kötetre tervezett sorozat nyolc évszázadot ölel fel, a kódexek legender- anyogátó! a XX századig, felmutatva mindazt, ami a magyor Irodalomból nemcsak önmagunk, hanem a külföld számára is maradandó érték. A sorozat köteteinek formátuma az átlagosnál valamivel kisebb, de ez megkönnyíti a kezelésüket, forgatásukat. A kötetek végén rövid, jól áttekinthető írói életrajz és gazdag jegyzetanyag segíti az olvasó tájékozódását (sajnos, a Csokonai- életrajzba egy évszámhiba belecsúszott). Ez évben még két szerző megjelenésére számíthatunk a sorozatban. ANTOLÓGIÁK Az antológiák egy-egy nemzeti Irodalom meghatározott műfajának keresztmetszetét adják. Immár hagyomány az Európa Könyvkiadónál a szovjet novellairodalmat bemutató antológiák kiadása. Utoljára 1971- ben Galambvadászat címmel olvashattunk szovjet elbeszéléseket. Most Tengeri szél címmel kilenc mai novellista ad körképet a szovjet kisprózáról. Az ilyen antológiáknak természetes jellemzőjük a változatosság, hiszen a külföldi olvasó éppen erre a sokszínűségre kíváncsi. Akik fellapozzák a kötetet, nemcsak a mai szovjet élet élénk képét kapják, hanem a novella A párt zászlaja alatt Találkozás Rózsa Ferenccel Csípős tavaszi szél süvített Kökönyös felől, amikor Komlón Szántó János elvtárs lakását kerestem. A Lenin téri Közért előtt idősebb emberekből álló csoportnál érdeklődtem: ismerik-e Szántó Jánost? — A Janit? Ki ne ismerné Komlón, hiszen az ő élete teljesen összefonódott a várossá fejlődött hajdani kis bányászfaluval, itt élt ő, ősidők óta. — Menjen csak arra, az SZTK felé. Hamar meg is találtam a háztömböt, a lakást Szántó János 1920 óta, tehát 53 éve lakik Komlón, Jugoszláviából kerültek ide, ahol édesapja szintén bányász volt. Szántó elvtárs, mint 14 éves serdülő, a bányafőnök lakásán látta eJ a házi cselédre háruló mindenes feladatot majd a bányánál ácsinas lett Három év múlva, 1923-ban szabadult fel segédként Tagja lett a Bányász Szakszervezetnek, ahol a nagyobb falat kenyérért folyó harc tudatosult a társadalmi átalakulásért vívott küzdelemmel. A különböző sztrájkmozgoL mak szinte érték egymást, de nem sok eredményt hoztak, mert a jobboldali vezetők majdnem mindig elárulták a mozgalmat A sztrájkokban való aktív részvétel miatt Szántó Jánost eltanácsolták a bányából. Mivel nehezen lehetett munkát találni, néhány társával Romániába mentek. De a munka ott Is kevés volt és sok volt a külföldi, így vissza kellett térniök Magyarországra. A tudatos küzdelemben jelentős állomás volt a Mémoszbon kifejtett tevékenység. A fiatal ácssegéd 1927-ben Budapesten keresett munkaalkalmat és tagja lett a Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetségének. Itt több elméleti előadást hallgatott, tapasztalt, szervezett munkásokkal beszélgetett, vitatkozott a társadalom, az elnyomás problémáiról. De ez nemcsak elmélet volt, hanem gyakorlat is, hiszen 1927—1930 között nem is tudja pontosan megmondani, hány sztrájkban, bérharcban vett részt. A Mémosz baloldali ellenzékénél több olyan elvtárs dolgozott, akik részt vettek a . KMP I, bécsi kongresszusán 1925-ben, s ezek hatására 1930-ban Szántó János is tagja lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának. — Nagyon izqalmasak és veszélyesek voltak a házi agitá- ciók — mondja. — Ezek azt az alapvető célt szolgálták: bebizonyítani, hogy él a párt. Hor- thyék szintén minden évben kijelentették, ha lelepleztek egy kis kommunista sejtet: felszámoltuk a kommunistákat Mi bebizonyítottuk, hogy ez nem igaz. Elsősorban munkáskerületekben. de másutt is 15—20 fős csoportokat szerveztünk. Megszálltunk egy-egy lépcsőházat figyelőket állítva fel a rendőrség érkezésének jelzésére. Hat-nyolc elvtárs mindig eljutott egy lépcsőházig, ahol kis tömeg verődött össze, s azonnal hozzákezdtünk a munkanélküliség, a nyomor, a szigorú elnyomás társadalmi okainak elemzéséhez. A húszharminc percig tartó eszmecsere nagyon hasznos volt, mert egyik nap rtt, másnap ott bukkantunk fel, s így több dolgozóval beszélgethettünk. — Nem felejtem el egyik véres tüntetésünket 1932-ből. Angyalföldön voltunk s különösen a fiatal dolgozók számára volt kilátástalan a helyzet, hiszen a nagy munkanélküliség nem sokat ígért a jövő számára sem.- Az ifjú kommunisták tüntetést szerveztek. Én is köztük voltam. Több csoportot toboroztunk ösz- sze, egy-egy csoportban 150— 200 ifjú menetelt Vörös zászlóval, az Internacionálét énekelve vonultunk. Az elszánt forradalmi ifjúság a rendőrség sorfalának ütközött A többszöri felszólításra sem oszlott a tömeg. Erre a rendőrparancsnok tüzet vezényelt A zászlóvivőt több halálos lövés érte. A rendőrség segítségére kivezényelt katonaság aztán szétoszlatott bennünket Ezek az akciók még jobban megacéloztak bennünket el- szántabbá tették küzdelmünket Az illegális munka nagyfokú konspirációt követelt Többször még az együtt dolgozó elvtársok sem ismerték név szerint egymást A 30-as évek első felében a Kitaibel Pál utcában egy toldalék-épületet csináltunk. A munka közben nagy meglepetéssel vettem észre, hogy ott dolgozik egy elvtárs is, akivel előző este illegális találkozásom lett volna. Arcról mór korábban ismertem, s most megtudtam, hogy ő az építkezés főmérnöke. Persze úgy tettem, mintha soha életemben nem láttam volna, s ó is igyekezett nyugodtan viselkedni. Majd kis idő múlva bement a régi épület fedélszéke aló, s behívott engem is. Mindezt látta a többi építőmunkás is, akik között a rendőrség megbízottjaként is tevékenykedtek néhányon. Amikor bementünk a padlásszékre, jelentkeztem nála, s a többiektől távol állva nagy karlendítésekkel mutogatta a tetőgerendákat, úgy tett, mintha szakmai kérdésekről beszélnénk, pedig az aznap esti illegális találkozó programját tárgyaltuk meg. Lenyűgözött a főmérnök magas (ntePigenciája, széles látóköre, alapos tájékozottsága. Nem is sejtettem, hogy kivel beszélek, de nem is lehetett módszerünk a személyek iránti érdeklődés, hiszen az illegális munkában a felesleges kíváncsiság sok bajt okozott már. Később, a felszabadulás után, 1945 nyarán a baloldali erők Komlón munkásmozgalmi kiállítást rendeztek. Mint érdeklődő, én is végignéztem a kiállítás anyagát A lélegzetem is elállt, amikor az egyik képen megláttam a fenti építkezés főmérnökét. Alatta a név: Rózsa Ferenc. Ekkor már sajnos nem élt Horthyék pribékjei balálra kínozták. Szántó János ehrtárs a felszabadulás utón, 1944 végén lett tagja Magyarszéken a legális Kommunista Pártnak, majd ismét Komlón dolgozott Mindig a párt egyszerű katonája volt nagy funkciókat nem viselt Részt vett valamennyi jelentős politikai akcióban, a falujárásban, a koalíciós időszak választási küzdelmeiben, propagandista volt Egyszerűen, szerényen és hűséggel, lelkesedéssel dolgozott Negyvenhárom éve tagja a Kommunista Pártnak. Voltak nehéz és nehezebb időszakok. Verejtékező homlokkal emlékszik e nehéz időkből a begyűjtési rendszerre. A dogmatikus, szektás vezetés mindenáron szorgalmazta a begyűjtést de a rendeletek végrehajtásában meg lehetett találni a becsületes módszereket. Szocialista bányavárosunk — mint csepp a tengerben — kézzelfoghatóan bizonyítja rohamos társadalmi fejlődésünket S ennek alapjait olyan emberek teremtették meg, mint Rózsa Ferenc, Szántó János és a többiek. Csak tisztelet és megbecsülés övezheti őket Dr. Fehér István Az iskolai élet demokratizmusa nészlet egy szülői levél- bői: „...és kérem a kedves tanárnőt, ne gyötörje a gyereket folyton különböző rajzolgatással, hanem tanítsa, ahogyan minket tanítottak annak idején ...” Egy tanári bejelentésből: „ ... sérelmezem, hogy az igazgató kartárs azt állapította meg a német óráról, hogy nem alkalmaztam megfelelő módszereket...” Es egy díákpariamerrti hozzászólásból: „ .,. s a tanári konferencia meg sem indokolta, hogy miért változtatta meg a tanulók által javasolt magatartási osztályzatokat .. Végtelen sorban lehetne még idézni a különböző megállapításokat, véleményeket és bírálatokat, amelyek tulajdoképpeni közös témája az iskolai élet létező vagy nemlétező demokratizmusa. Sokan és sokat beszéltek már e témáról; sokfélét ért ezen a benne élő és a krvül- átló. Mindez érzékelteti már a probléma lényegét: szerteszét ágazó, az iskolai élet valamennyi szféráját és résztvevőjét érintő gondokról van szó. A helyzet — leszámítva természetesen az örvendetesen gyarapodó kivételeket — nem problémamentes. Találó az MSZMP Központi Bizottsága közoktató spolrtikol határozatának jellemzése: „A tantestületek közösségi élete nem fejlődött eléggé, demokratizmusa elmaradt a társadalmi demokratizmus általános szintjétől.” Ez egyúttal felvillantja azt az ösz- szefüggést is, hogy nincs önmagában való demokratizmus — olyan, amely egy intézmény falainál kezdődik vagy ott ér véget —, hanem annak csak a társadalmi gyakorlattal szoros kapcsolatban van értelme. Az iskolai munka teljés folyamatát, az ottani élet egészét befolyásoló tényezőről van szó, de néhány különösen fontos találkozási — olykor súrlódási — felületet is kijelölhetünk. így: a tanár-diák kapcsolatát, az Igazgató és a tantestület viszonyát, a nevelők és a szülők, valamint az iskola és a társadalmi környezet kapcsolatát. KJ em beszélhetünk a szodalista demokratizmus megfelelő színvonaláról, ha bármely említett együttműködési terület „hidegháborús” frontvonallá alakul ót, ahol egyenjogú partnerek közös munkája helyébe egyenlőtlen ellenfelek vias- kodása lép. Egyenjogú — a munkában és a felelősségben egyenjogú — felekről van szó, s nem egyenlő hely- zetűekről! Az iskolai élet demokratizálása nem jelenti, mert nem is jelentheti azt, hogy formai egyelősdi jöjjön létre, hanem azt, hogy mindenki saját feladatát végezze el, de a többiek közreműködésével! A diák ne vegye ki tehát a krétát tanára kezéből, a szülő ne dolgozzon ki új oktatási módszereket és tananyagot, a pedagógus ne állítsa össze az igazgató ellenőrzési szempontjait, a tanácselnök ne szerkessze meg az iskolai nevelési tervet Erezzen viszont mindenki felelősséget az iskola eredményes munkájáért, az ezt biztosító jó légkörért, s ezt ne csak szavakkal, hanem tettekkel is segítse! Az iskolai munkarend vezetők és vezetettek szövevényes munkakapcsolataira épül. Az osztályfőnök a tanulókhoz viszonyítva vezető, igazgatójának viszont veze- tettje, s hasonlóképpen szinte mindenki egyszemélyben tapasztalhatja, élheti a demokratizmus mindkét oldalát. Mindenki tudja alkalmazni tehát a demokratikus légkör és munkastílus egyik „alapszabályát”: beleélni magunkat a másik fél helyzetébe, megérteni az ő szempontjait is — még akkor is, ha azokat nem lehet elfogadni. Akadnak olyan vezetők is, akik részükről a demokratizmust valamiféle kivételes kegynek tekintik. Róluk 111. Iván cár jut eszembe, aki a novgorodi bojárokat a következőképpen oktatta ki az ő sajátos „demokratizmusára”: „Szabadok vagytok és azt tehettek, amit csak szeretnétek —, de feltételezem, hogy nem felejtitek el azt sem, hogy én mit szoktam szeretni." A torzítás tipikus tünete az Is, amikor a demokratizmust sokan az állandó szembenállással azonosítják, csak a jogokra hivatkoznak, csak bírálják a vezetőket Pedig a szocialista demokratizmusba beleértjük az egyetértést is, a jó vezetők dicséretét és a rossz beosztottak bírálatát, s a jogokkal együtt a kötelességeket is. A közoktatás jelenlegi ” rendszerét a helyi vezetők, elsősorban az iskolaigazgatók hatáskörének megnövelése jellemzi. Sok beosztott ettől borús, s nem is teljesen alaptalan félelemmel saját kiszolgáltatottságának növekedését várta. Ez a legtöbb helyen indokolatlan érzés moradt, mert kiderült: az iskolai közéletiség, a pórt- és szakszervezetek erősebbek ónnál, mintsem tartósan eltűrnék jogaik sérelmét. A másik véglet sem okoz- kevesebb gondot: amikor valaki a demokratizmust csak közhelyekkel imitáló, de azt valójában kompromittáló módszerekkel akarja az „igaz ügyet” megvédeni. A megfelelő Iskolai légkört azért ítéljük különösen fontosnak, mert a fiatalok nemcsak a jövőbeli hivatásukhoz szükséges ismereteket tanulják meg ott, hanem a jövőbeli társas együttlétet is. Amilyen demokratizmust teremtenek számukra az iskolában, orrnak a sajátosságait viszik magukkal útra- valónak. A társadalmi demokratizmus előiskolája s egyben gyakorlóterepe az iskola, s ha ott válik a tanulók vérévé, akkor életformájukká lesz felnőtt korukban is. Ehhez elsősorban az szükséges, hogy nevelőik — s otthon a szüleik is — olyan dolgok eldöntésébe, elvégzésébe vonják be őket, ami valóban az ő ügyük, amelyben valóságos jogot gyakorolhatnak. Ha csak az a számukra feltett kérdés, hogy nyolckor vagy kilenckor rn- du!janak-e a kirándulásra, de az fel sem merülhet, hogy akarnak-e egyáltalában kirándulásra menni — akkor ott van még mint tanulni a demokratizmusból I Az sem jó, ha a demokratizmus gyakorlásának csak kivételes „pirosbetűs” alkalmai vannak az iskolákban: a diákparlamentek, a tantestületi értekezletek, a párt- és szakszervezeti taggyűlések, szülői értekezletek. A mindennapi életre pedig a hétköznapi szürke antidemokra- tizmus vagy a közöny a jellemző. Folyamatosan élni, s nemcsak „elvileg" elfogadni, hanem tenni is érte — ez az egyetlen járható út! Mérni leegyszerűsítéssel: a demokratizmus a' politikában annyit jelent, mint bevonni a hatalom gyakorlásába azokat, akiké a hatalom; a demokratizmus az iskolában annyit jelent, mint bevonni a nevelésbe azokat, akiké a nevelés. Tanulót, szülőt, tanárt és tanácselnököt. Bárdi László
