Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)
1973-05-19 / 126. szám
Ketten a tizennégy alapító közül Elkötelezett házaspár Negyedszázados jubileumra készül a kitüntetett Pécsi Kesztyiiés Bőrdíszműipari Szövetkezet A szövetkezet egyik kesztyű és bőrdíszmű boltja itt van a Jókai térén, a város szívében. Az üzletvezető, Bottlik Tiborné — férjével, aki most termelési osztályvezető az üzemben — mint alapító tagok, közreműködtek éppen huszonöt esztendeje, a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet születésénél. Ez a jubileumi esztendő (a 25. évforduló ünneplésére szeptemberben kerül sor) — s emiatt várjuk ide a boltba Bottlik Tibort is. Amíg felesége egyik vevővel foglalkozik, érdemes szemügyre venni ezt a szép belvárosi üzletet. Változatos fazonú és színű táskák, bőrből, műbőrből, aztán manapság annyira divatos — nagy csattos — „tinédzser”- övek és természetesen finom női és férfi bőrkesztyűk —, valamennyi a szövetkezet terméke. Német házaspár lép be, 10 év körüli kisfiúkkal, a gyerfek részére kérnek irattárcát... Bottlikné németül beszél velük. Később megkérdezem: „Hol tanulta a nyelvet?" — Még az iskolában egy keveset, aztán amikor idekerültem a boltba — most már tizenhat éve — TIT-tanfolyamrd is jelentkeztem. Amennyire itt szükség van, azt tudom. De ha jugoszláviai vásárlók jönnek, egy kicsit megértem az ó nyelvüket is. Közben megérkezik a férje Is az üzemből. A Bottlik-házaspár — szavukkal élve — végérvényesen elkötelezte magát a kesztyűíparral. — A szakmát én valamikora Hamerli-féle üzemben, a mai Pécsi Kesztyűgyár elődjénél — tanultam. Aztán a felszabadulás után — mondja Bottlik Tibor — kiváltottuk az iparengedélyt. de... Felesége közbeszól: — Nem sok eredménnyel. Nagyon nehéz volt anyaghoz jutni, az adó meg magas volt, szóval éppen eleget küszködtünk, és amikor 1948-ban szóba került a szövetkezet, tizennégy pécsi kesztyűs szakmunkás és kisiparos — közöttük mi is —- megalakítottuk. Nem csak itt, de a népgazdaság minden területén — a háború után három esztendővel — bizony a kezdet nagyon nehéz volt Szinte egy fillér nélkül indult a szövetkezet, eleinte még fizetést is alig koptak, hiszen nemcsak az anyagbeszerzésnél, hanem az értékesítésnél is akadályok merültek fel. — Huszonöt esztendő egy munkahelyen, valóban szép elhivatottságot jelez. Mégis, mi az, ami önöket a szövetkezethez köti? — Most már furcsán hangzik, de éppen az első évek gondjai, nehézségei. Ma már megszépülnek az emlékek, jó is visszagondolni arra a kis „családra”, kollektívára, amely ott állt a szövetkezet bölcsőjénél. Bottlik Tibor mondja: — .. . S tudja még mi okoz örömet nekünk, idősebb szakembereknek? Az, hogy mellettünk felnőtt egy olyan nagyszerű fiatal gárda, amely ma a szövetkezet élén tevékenykedik és valóban nagy hozzáértéssel irányítja a termelést. — És a legfiatalabbak? Róluk mi a vélemény? — Nem félek attól, hogy a szakmában nem lesz utánpótlás. Az a tapasztalatom, hogy aki ebben a szakmában egy, másfél esztendőt eltölt, az itt is marad, mert megszereti a munkát és munkatársait Egyébként pedig a pécsi üzem dolgozóinak korótlaga sem nagy, de ennél még több fiatal dolgozik Mohácson és főleg Fonyódon, ahol öt esztendeje alapítottunk egy kisüzemet. Nem mondom, hogy könnyű dolgunk volt annak idején figyelmeztettek is bennünket hogy Fonyódon — ahol nincs ipar, viszont van idegenforgalom, omely szezonális jellegű — az újonnan felvett dolgozók nehezebben szokják meg majd az ipari fegyelmet. Előfordult hogy első évben, a fürdőidény kezdetekor néhányon kiléptek, de a többség maradt A házaspár több kitüntetés tulajdonosa. Az asszonyka kesztyűvarrónő volt amíg később át nem vette a bolt vezetését Bottlik Tibor pedig szabászként dolgozott hosszú eveken át — Azt mondják, fizikailag is nehéz munka a szabászat, ezért ennél a részlegnél nőket nem is alkalmaznak ... — Az úgynevezett dulírozós, vagyis a bőrfaragás a fárasztó elsősorban, de a szövetkezet a hatvanas évek közepén két nyugatnémet dulírozó-gépet vásárolt s ezek ellátják most előkészített anyaggal mindhárom üzemünket Persze, a szabászok munkája ma sem könnyű, hi szén a bőr nyújtását és egyáltalán, magát a szobást végül is kézi erővel kell elvégezni. Ennek ellenére szép munka, és ha lehetne, én ismét csak ezt a pólyát választanám ... És azt hiszem, ezt feleségem nevébeh is kijelenthetem, több évtizedes szakmai múlt után ... Bottlik tiborné I 1 Huszonöt esztendeje alakult meg a Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet. Hosszú éveken át viselte nevében a „kisipari" jelzőt, holott már korábban kinőtte a „gyerekcipőt" é$ — jelenlegi 1138 fős létszámával — már a jelentősebb termelőegységek között kapott helyet. Egy üzem „életkorát" illetően 25 év nem sok, ám annál naqyobb változást eredményezett a szövetkezet dolgozóinak életében, sorsában. A könnyűipari miniszter által adományozott meotisztelő kitüntetést, „Az Ország Kiváló Ipari Szövetkezete" címet nyerte el a szövetkezet kollektíváin az 1972. év gazdasági eredményei alapján. Ez, és a nenyedszázados jubileum alkalmából kértünk nyilatkozníot Stettner Jenő szövetkezeti elnöktől. Bevezetésképpen elmondotta, hogyan jött létre, illetve milyen körülmények között végezte termelő munkáját a szövetkezet, o kezdeti időszakban.- Melyek a pillanatnyi divat- színek? — Ezek minden esetben függvényei a női kalap-, táska- és cipődivat-irányzatnak. Nem csak a külföldi partnerek igényei, hanem például két pécsi és egy mohácsi bőrdíszmű üzletünk tapasztalata szerint is kesztyűben a piros, a csaú, fehér és a vajszínek „vezetnek”, többé-kevésbé a táskáknál is Ősztől tavaszig persze a szeré nyebb sötét színek érvényesül nek. — Milyen „tekintélye" van a pécsi kesztyűiparnak a világpiacon? ve*,ebbet gyárt Budapesten — tudomásom szerint — négy szövetkezetből egyesült — szinté« szövetkezeti — termelőegység. Másutt az országban talán nem is gyártanak kesztyűt, legalábbis jelentősebb mennyiségben. Amint már emlitettem, a francia Iparág vezet, utána az olaszok következnek, és valószínűnek tartom, hogy harmadszorra a magyar ipar. De minőségben — azt hiszem nem túlzás — az első helyet ostromolja a magyar kesztyűipar. — Fzt a beszélgetést a fejlesztés/ kérdések ismertetésével szeretnénk befejezni... — Az elmúlt két évtizedben természetszerűen igyekeztünk ú| gépeket beszerezni szerény lehetőségeinkhez mérten. Ez a jövőben is így lesz. Annál jelentősebb eseménye volt > szövetkezetünk történetének a mohácsi üzpm létesítése jó tíz évvel ezelőtt, majd 1967 augusztusában pedig a fonyódi üzem indítása. Az előbbiben mintegy négyszázan dolgoznak, Fonyódon pedig közel kétszáz helybeli nő és férfi ismerkedett meg o szakmával és jutott egész évi biztos keresethez. Ezt azért hangsúlyozom eléggé, mert Fonyódon já kereseti lehetőség nyílik a lakosság számára oz idegenforgalmi, illetve hát a nyári fürdőidény alatt. De az év másik és nagyobbik felében viszont nem volt munkaalkalom. Ezeken a gondokon sokat enyhített ottani rész- légünk beindítása, a fonyódi párt- és állami szervek nagyon hathatós segítségével. Igaz persze, hogy ennek a kis ipartelepítésnek — számunkra — bizonyos hátránya is származott: hosszá a szállítási útvonal, ez megemeli a költségeket, főleg Fonyód viszonylatában. Ennek ellenére létrehoztuk a két üzemet, mert itt Pécsett nagyon szűkös helyünk van és annyira körbeépült az üzem, hogy terjeszkedésre egyszerűen nincs lehetőségünk. — Értesülésünk szerint megszületett egy program, új telephely építésére.,. — Volt róla szó. Egyik tervező intézet el is készítette a terveket, mellesleg mondva fizettünk érte vagy negyedmillió forintot. Helyet kaptunk volna o Diósi úton, az autójavító szövetkezet közelében. Maketten nagyon szépen mutatott az új üzem. A tervkészítés idején a beruházási költség körülbelül 45—50 millió forint volt, de hát ez évekkel ezelőtti időszakra vonatkozik. A mai építőipari árak ismeretében aligha „úsznánk” meg ezt a beruházást akár csak hetven millióból is. De pénzünk a tervek realizálására — egyelőre — nincs. Szomorú valóság ez, de nem tehetünk róla. Mindenesetre a reményt nem adjuk fel, hiszen a fejlődés nem állhat meg, ezt szövetkezetünk 25 esztendős története is tanúsíthatja. A semmiből kezdtük, és ha az első — szovjet exportra készülő - 500 párás szállítmánytól eljutottunk a mai 500 ezres export-tételig, akkor Igazán bizakodhatunk a jövőben' is. • — A szövetkezet alakulásában jómagam ugyan nem vettem résztj valamivel később serültem a kollektívába, de szóbeli visszaemlékezések, illetve dokumentumok alapján azért ismerem oz alakulás körülményeit. Tulajdonképpen már közvetlenül a felszabadulás után néhány pécsi „bőrös” kisiparos közösségbe tömörült, de a szervezeti formák isme.rete, gyakorlása nélkül. Az első lépés nem is sikerült. Azonban 1947 végén, .illetve a következő esztendő első felében már gondosabb előkészítés előzte meg a tulajdonképpeni szeptemberi megalakulást, amely aztán véglegesnek bizonyult. Tizennégy kisiparos alapitó tag nevéhez fűződik a szövetkezet születése. Közöttük volt Bottlik Tibor is — aki ma a termelési osztály vezetője — és felesége, aki szintén szövetkezetünk dolgozója, a Jókai téri üzletünk vezetője. Mór csak azért is érdemes ezt megemlíteni, mert akkoriban — ahogy ez már ebben a szakmában szokás volt —, a férjek mint kesztyűszabászok, asszonyaik pedig varrónők dolgoztak saját kisipari műhelyeikben. Az első években nagyon döcögött a termelés. — Mi okozta a legnagyobb gondot? — Az anyaghiány. A szövetkezet elnöke személyesen utazgatott az országban, hogy fölhajtson valami bőranyagot, de ugyanakkor mint „piackutató" is tevékenykedett, hiszen az értékesítés sem ment könnyebben. Nemegyszer előfordult, hogy nehéz csomagokkal tért haza hét közepén vonattal Budapestről, hozta az anyagot, amelyet aztán először a szabászok, majd a varrónők vették kezükbe, éjjel-nappal dolgoztak, még vasárnap is, mert hétfőn már a kész árut várta a megrendelő. — Mit gyártottak abban az időben? — Először talán megemlíteném jelenlegi termékeinket. Fő profilunk a kesztyű, de gyártunk nagyon szép táskákat és ezenkívül divatöveket. Akkoriban viszont a szövetkezet igyekezett „mindent” legyártani, amelyet a kereskedelem kért, illetve lehetősége volt. így aztán gyártottunk nemcsak kesztyűt, hanem bőrsapkát, futball- labdát, díszes lószerszámot, ökölvívók számára bőrkesztyűt, aztán levéltárcát, bőröndöt és sok más bőrdíszmű-árut. Első komoly partnerünk az ÁRTEX volt, amely például külföldön elhelyezte futballabdáinkat és ahogy értesültünk, a partnerek elégedettek voltak. — Milyen körülmények Jtőzőrt dolgoztak a szövetkezet munkásai? — Én is csak az alapítótagoktól tudom, hogy kezdetben még a fizetés sem volt rendszeres, erősen függött a megrendelésektől és a partnerek fizetőképességétől. Egyébként pedig ami a munkahelyi körülményeket illeti, a helyzet nem volt éppen rózsás. A szövetkezet először a Kossuth utcában működött, elégge szűkös helyiségben, hiányos felszereléssel, ezután átköltözött a Márton utcai Spineth-féle kesztyűüzembe, majd végül jelenlegi helyünkre ... — Melyik volt az első, komolyabb exportkapcsolatuk? — Inkább jelentőségében, mint mennyiségben, a szovjet exportot mondhatjuk elsőnek. Ugyanis 1949-ben Moszkvában egy kiállítás volt, amelyen a pécsi kesztyűipar is képviseltette magát, egyelőre 500 párral, Három-négy év alatt aztán — ha lassan is — de meqindjlt az export, mert ha jól tudom, ötvenkettőben már 20 ezer pá~ rat küldtünk külföldre. De megmozdult közben o hazai piac is. A SPORTSZER Kereskedelmi Vállalat, aztán a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat rendszeres megrendelést adott szövetkezetünknek. De az Igazi, szinte lökésszerű fejlődés akkor következett be, amikor elnyertük a TANNIMPEX támogatását. Ez a kapcsolat azóta is tart. Hihetetlen sokat segített nekünk ez a nagykereskedelmi szerv. Nem csak hogy a nyersanyag beszerzésében segítettek, hanem az értékesítés gondjait is levették váltunkról, közben pedig egyre szélesítették a külföldi piacot. Szövetkezetünk ma már mintegy 35 országba szállít a TANNIMPEX révén. A sok közül csak néhányat említek: Szovjetunió, Svédország, Norvégia, Finnország, Belgium, Olaszország, Üj-Zé- land, Kanada, de még a divat „Mekkájába", Franciaországba is eljut termékünk, pedig a francia kesztyűipar és egyáltalán a bőrdíszműipar első a világon. Mégis vásárolnak tőlünk kesztyűt. De ide sorolhatom még —, partnerként — az NDK-t, vagy a Német Szövetségi Köztársaságot is. Hogy meg ne feledkezzek róla, meg kell említenem: a TANNIMPEX és szövetkezetünk közötti kapcsolat létrejöttével egyidőben végeztünk profiltisztítást is, hiszen a nagyüzemi termelést akadályozta volna a sok, különféle bőrtermék rapszodikus gyártása. — Megkérjük, ismertesse a szövetkezet jelenlegi termelési leiadatait... — Ez évi tervünk: 550 ezer pár kesztyű, amelynek több mint kilencven százaléka exportra készül. Ezenkívül gyártunk még 125 ezer divattáskát, amelyből 100 ezer darabot szovjet partnerek kötöttek le, o többi belkereskedelmi forgalomba kerül. Profilunkhoz tartozik még a divatöv, a „tinédzserek” kedvence. Mintegy 40 ezer divatövet gyártunk ebben az esztendőben, ennek telét az NDK-ba szállítjuk. Általában nappa-bőrt, szarvasbőrt dolgozunk fel és használunk kisebb mennyiségben hazai sertésbőrt is. Rendkívül puha fo- gású, viszont szinte elszakíthatatlan a pekari bőr, amely nem más. mint az amerikai — úgynevezett — mocsári vaddisznó bőre. Bottlik Tibor — Elöljáróban: valóban „pécsi kesztyűiparról" beszélhetünk, ugyanis Pécs ennek az iparágnak hazai bázisa. Nyilvánvaló, hogy a Pécsi Kesztyű- I gyár jóval kétmillión felüli ler- | melésével első helyen éli, utó- I na mi következünk, jó fél- i sailüóvo! és ennél »alamivei ke« L
