Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-27 / 134. szám

Gyerekek (fajta fülek, fgy-úgy választé­kosra fésült haj, tömpe orr — a hűtőpult üvegén tömpült Csoki- barna tekintet pásztázza végig a süteményeket. A zsabós blúz­ba bújt fülbevalós kiszolgálónő vár. Várnak a szülők is. A papa nyűtt szürke, vagy barna ruhá­ban, a mama színes szoknyában, hajában sárga virág. — A pirostetejűből — szüle­tik meg a döntés végül. A stati­kus kép megmozdul, egy puncs­torta vándorol a maszatos gye­rekkézbe, papirostul. Istenem. Pirostetejű torták, kantározott hintalovak, kirakat­ban csillogó tiprós autók világa. Amikor az ember jobban örül egy színes pálca végére kötö­zött madzagnak („ustor is van" kiáltott fel a gyerek a karácsony­fa alatt, amikor meglátta a négyforintos ajándékot, pedig villanyvasút is volt), mint a me­sekönyvek sok ócska szövegé­nek, ami a végén kiderül, hogy nem is igaz ... * Ismerősöm self-made-man, Mai. Parasztgyerek volt, együtt gyerekeskedtünk, egy bandában voltunk. Utáltuk a többieket, ma sem tudjuk, miért Megvolt a füttyjelünk is. Télen, kijártunk a zsombékok közé, nyilakkal meg csúzlival kacsákra és var­jukra vadásztunk, kémkedtünk a másik bandára. — Tudod — mondja elgon­dolkodva — nemrég otthon jár­tam. Megpróbáltam megkeresni a régieket. Egyedül a Sanyit ta­láltam meg a kocsmában, afféle falu bolondja már, folyton ré­szeg, nem is tudom, hogy nincs-e igaza. A vonatra ültem már ha­zafelé, amikor megláttam a strekken túl, a jégen csúszkálni a srácokat, öregem, leszálltam Bercelen, a hátsó úton vissza­gyalogoltam Cserőre. Megleltem a kitaposott csúszkát. Nekifutot­tam és... beszakadtam, öre­gem, derékig álltam a jó, jeges vízben. Nem vagyunk már gye­rekek. De figyelj ide! Én nagyon is jól emlékezem mindenre. És bármi legyen is, azon leszek, hogy ezeknek itt a szomszéd szobában legalább annyira jó dolguk legyen, mint nekünk volt annak idején, csúszkálhassanak a jégen, felölthessék a szép ru­hájukat búcsúkor és fakanalat vehessenek a „szeretőjüknek”, amire az van írva, hogy: „csók az ára"... Anti közben óvatosan ajtót nyitott. A konyakillatú szobából némi fény vetődött a kiságyak­ra, „nagy” heverőre: három gye­rek szunyáit a kis szobában, Anti, a nagyfiú, komoly arccal, valószínűleg a legközelebbi match-box-ról álmodva. Dóri, a nagylány, szétterülő szőke haj­jal, hüvelykujját cucli helyett szo­pogatva — „rossz szokása öre­gem, de nem tudom megtán­gálni érte” — és Kati, a leg­kisebbik kedvenc, kopott, fakó­szín Pittibabát szorongatva ... Becsukattam az ajtót. Ne za­varjuk őket! Színes virágokról álmodnak. Hirtelen valahonnan á távolról néztem Antit és fele­ségét, Katit. Konyakot töltöttek a poharakba, buzgólkodtak. Em­lékeztem. Búcsúkor valami fur­csa kifejezés volt Anti arcán, amikor egy fakanállal a kezé­ben — azt hiszem, az volt rá­írva: csók az ára — Kati felé igyekezett... Három gyerek. Match-boxok, Katibabák, szőke loknik, Érthe­tetlen, megközelíthetetlen, csak tiszteletre méltó világ. A gyere­kek csodavilága. * T. barátom nagy kópé annak ellenére, hogy tisztes pozíciót tölt be a világban. Még igaz­gató is volt már életében. Ta­nár, ilyen minőségében vásárolt magának egyszer egy szép, ga­lambszürke tropikál öltönyt. Haj, de csudálatos volt benne! Fe­hér ing, bordó nyakkendő, feke­te aktatáska — akár egy funk­cionárius. A buszon átadták a helyet is neki. Egy idő óta nem hordja a szép tropikál öltönyét. — Aznap rohantam, mint a fene. Vizsgáztattam a főiskolán, vártak, muszáj volt. Felvettem a szép, galambszürke tropikál öltönyömet, fehér inget húztam, hiszen az igazgatóhelyettes is ígérte magát, tudod, akkor nem mindegy, hány néz ki az ember, az aktatáskámba betettem a magyar kártyát meg a krimit, amit olvastam és egy dossziét, üres papírokkal, hogy lássák, van nálam valami. Szép voltam, láttál akkoriban. A feleségem reggel, éppen indulni akartam, közli, hogy ma én vagyok az ügyeletes. Én viszem a két kra- pekot a bölcsődébe. Dalmi már nagy volt, Mariann még kicsi. Berohantam velük, Dalmi be­ment magától, a picit meg vet- kőztettem, hirtelen mozdulatok­kal, pelenka, gumibugyi, min­den. Ahoqy a két lábát tartot­tam egyik kezemmel, barátom, sugárban lekakálta a gyönyörű galambszürke tropikál öltönyö­met, levegőt sem kaptam. Aznap egy kicsit elkésett. Bosszút esküdött mindenféle gyerekre, emlékszem, öltönye tönkrement, haza kellett men­nie, átöltözött feketébe, szen­vedett a melegtől. Morózus volt a vizsgázókkal. Napokig nem lehetett beszélni vele. — Haragszol még a kicsire? — kérdezem hirtelen. Csodálkozva rámnéz. Aztán furcsa fények jelennek meg a szemé beti. — Ne hülyéskedj — mondja —, a minap szereltem ki a zse­béből egy szerelmetes levelet, valami Pistihez írta... Kétlányos papa. Nem is oly régen cseresznyemagot tett a tanszékvezetője — főnöke — széke alá ... És az sem haragudott jobban, mint az osztályfőnök annak ide­jén ... * Srürke, ócska gondok. Pénz, mifene. Az utca kövezetét né­zem magom előtt, azon tűnő­döm, hogy -kitől kérjek lelki első­segélyt. — Tütüt — hallom. Felnézek. Zöldszínű, pedálos autó orra veri a sipcsontomat. Elképedek. — Korábban kell ám dudálni — mondom. Fehér simléderes sapka, nyílt, kék tekintet Biztos kéz fogja a volánt. Lehet olyan ötéves. Fiú. — Tessék kikerülni — mond­ja. — Dudáltam előbb is, csak nem tetszett figyelni. — Ez járda — próbálkozom bizonytalanul — itt nekem van elsőbbségem, nem a járműnek. '— De én gyerek vagyok — mondja határozottan. Akkor bizony, neki von el­sőbbsége. ♦ — Ne feledje a szocialista brigádokat — mondja a bölcső­de vezetője — okvetlen írja meg, hogy mennyi mindent kö­szönhetünk nekik. Hát persze. Órákig gondol­kodtam. Aztán úgy döntöttem, hogy minden szocialista brigád­nak megköszönöm, amit tett, minden jó kollektívának meg­próbálom azt a gyermekmosolyt, rikkantó örömet szolgáltatni, amit társadalmi munkájukkal el­értek. Ócska csövekből hintá­kat, mászókát, mittudomén mi­féle játékokat hegesztenek ösz- sze, spontán, vagy felkérésre, vagy azért, mert az egyik tag gyereke odajár. Olyan mindegy. Elnéztem a gyermeknapi „bu­lit” abban a bölcsődében, aho­Rókakirály Mécsesfejű kakasokat hajtottam az éjszakába. Villogott a bokrok mögül ^ Rókakirály koronája. Pehely Megcsobban a viz a nádon. Pehely ring a madárszárnyon. Zöldbe hajló fűzfa ágán kiáltoz a kósza fácán. Ne kiáltozz kósza fácán, fény álmodik árnyék ágyán. Álmodja, hogy mint az ág megtartja a vadrucát. Megtartja a vadrucát bimbót bontó égi ág. Égi ág. Égi ág, hintáztatja sugarát vá én vagyok nap mint nap hi­vatalos. A kis kert egy óriási hancurtér volt. A szülők a fal mellett álldogáltak, egy fotós rohangászott ide-oda, a kis srácok pedig — ó, boldog ön- feledtség! — játszottak. Az egy­kerekű biciklikkel, a rollerekkel, lufikkal, színes kreppszalagokkal, strandlabdákkal. Boldogok vol­tak. Koszosak és boldogok, mint hajdan én, amikor dinnyét lop­tam és csak este vették észre a pucér testemen lecsurgó lé és a homok sajátos, nadrágból ki- moshatotlan, levakarhatatlan egyvelegét De szörnyű is, részt akarni venni játékokukban! Megbotránkozva néznek az em­berre, és rá kell jönni, hogy már nehéz lehajolni a labdáért, és oly csúnya hamarabb odaérni, mint ők .,. * — Gond. Biztos, hogy gond. Kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Nekünk van kicsi is, nagy is, azt mondhatom, hogy mindkettő egyforma gondot je­lent. A nagy folyton ganélkodik, a kicsi meg beteg. Intő az is­kolából,' mert bezárta a vécébe az osztálytársát, hír a bölcső­déből, hogy lázas, fizetésnélküli szabadságra kell menni. És mi a fenét mondjak minderre? Szi­gorú pofát vágok öregem, és meglátom a berittyentett arcki­fejezését, de hát meg kell fedd- ni, mit csináljak? A büdös meg nagyon is jól tudja, hogy az apja nemhogy a WC-be zárta az osztálytársait annak idején, hanem az igazgatói irodát is kulcsrafordította egyszer, és meglógatta az egész iskolát. , . Mi a fenét mondjak neki? Me­redünk egymásra és istenbizony sírva szeretnék fakadni az öröm­től, hogy ekkora tróger a fiam, szeretnék magyarázni neki, hogy apád kandidátus lett, meg a társadalmi szabályok, normák mást mondanak, viselkedjünk kérem, de nem szólok egy bü­dös szót sem, csak nézek, mint apám énrám, aztán azt mon­dom, hogy takarodj a szemem elől, ő behúzott fülekkel elro­han, lemegy a haverjaihoz, rö­högnek, én pedig kicsavarom a könyakosüveg tetejét és leküz- döm azt a vágyamat, hogy le­menjek közéjük és négykézlábra álljak, s engedjem, hogy lova­goljanak a hátamon. Gond. Minden gyerek gond. Biztosan nagy gond. De megéri. Ezt én mondom neked, öregem, pedig én már kandidátus vagyok. * Meddig vagyunk gyerekek? De szép is lenne egyszer be­vallani, hogy voltaképpen min­dig azok vagyunk! És úgy olda­ni meg a feladatainkat, ahogyan a gyerekek szokták. Egyszerű törvényeik szomorú elődjei a felnőttek szövevényes világának. A szabályoknak. A törvényeknek. Fodrosabb a tajték árnya. Tiikrösebb a madár szárnya. Holdba hajló fácán tollát^ rejtő lombok aranyozzák. Csalánsátor Elöl megy az ostoba. Szityeg-szutyog bocskora. Ostobább a Háta mögött bocskortalan lityeg-lötyög. Keresnek még ostobábbat, aki csalánból szőtt sátraL Csalánból szőtt csalánsátor hemzseg a sok ostobától. Páva SieL Úszik. Vándorol. Virágokra ráomol vattabegyű pára- Feje bolyhos tátika, %ba gally, kék pálcika; ^üsttollú páva. A megmagyarázhatatlan és iga­zán szabálytalan dolgoknak. A gyerek nem teketóriázik. Fené­ken rúgja saját szabályaik ellen vétőt. Gyorsan, pontosan oda­rúg, ahol fájdalmas. És tevé­kenysége hatásos. A gyermek- közösség furcsa matéria. A na­gyobbak a nekik megfelelő já­tékokkal játszanak, a kicsiket nem engedik oda. Ha mégis megpróbálnák, egyszerűen elza­varják őket — „nektek babátok van, kisbiciklitek, azzal játsza­tok, ami nektek való" — mond­ják. De jó lenne legalább gyer­meknapon bevallani, hogy gyer­mekek vagyunk valamennyien, és de jó lenne kideríteni, hogy ki játszhat a nagybiciklivel! * Dodzsem, hlntaló, repülő — a gyerekeknek ma nem érvé­nyes a nóta: „Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a repü­lőre ...” ingyen ülhetnek a Vi­dám Parkban repülőre. Három­esztendős, széltől is óvott kis­gyereket vittem nemrég oda, egyedül bemászott a pilótafül­kébe. Nem félt Az anyja job­ban. — Megyünk Buenoszba —■ mondta. Édesapja éppen oda készült, benne csak a Buenos maradt meg. Ö volt a pilóta, és én — nem is szégyellem — vál­laltam a navigátor szerepét, másfél percre, még trombitál­tam is, ha jól emlékszem, hi­szem a repülőgépeken az szo­kás. Menjünk Buenoszba I Próbál­junk — és ne csak egyetlen na­pon — naponta legalább egy órát gyermekeink csodavilágába utazni. Olyan jó! Ha megértjük őket, jobb felnőttekké tudjuk őket nevelni, mint magunk. Ne szégyelljük, hogy szeretjük a gyerekeket! Ne szégyelljük — nagy gyerekként — fenéken rúgni azt a „felnőttet”, aki el­vágja a madzagot, amit a gye­rekek az emeletek között építet­tek, aki eljár a hatóságoknál, mert a gyerekek letiporják a fü­vet, ha labdáznak, akit nem ér­dekel, hogy mit mond a „járda- kresz”, belerúg a taposó-a utóba —, mert ilyen felnőtt is van. Védjük meg a gyerekeket, ne csak a magunkét, minden gye­reket! A jövőnket védjük meg, * Moszkvába készül, okos em­ber, el is hisznek neki sokmin­dent. Három éve megy ki, meg is érdemli, remélem, ha vissza­jön, sokat tehet az országért. Kitűnően fejel, egyszer említette, hogy kisgyerekkorában mindig egy nagy labdára vágyott. Soha nem volt neki. Lakásuk most tele van labdával. Sráca és kislánya rúgják szét a berendezést. Sze­gények voltak sokáig, most sem „jómódúak”, se autó, se nya­raló, semmi. Két gyerek. Miért? — Azt kérdezed, hogy miért van két gyerekünk? Igen. Értem. Lehetne ez is, az is, de ez sincs, az sincs, hanem ez a két strici, akik a kis szobából kiordítanak lefekvés után negyedórával, hogy pisilni kell, aztán, hogy szomjasak, később, hogy kakil- ni kell, majd kiderül, hogy ke­veset ettek vacsorára. Tizenegy órakor rájövünk közösen, hogy azért nem alusznak, mert nincs benn a kismozdony, éjfélkor hiányzik a bőrpapucs. Negyed egykor beígérem a kemény rug- dosást, akkor csend lesz. Reg­gelig. Hatkor, persze, keltenek. Feltétlenül meg kell tudniok, hogy milyen vastag bőre van az elefántnak. Merthogy összevitat­koztak rajta. Az ember csak néz, azt mondja, nyolc méter, mire kiröhög a hasamon ülve és azt mondja, hogy nem is igaz, mert csak egy centi. És futballozni is jó itthon a krapekkal, az sem baj, hogy kettérúgjuk az üveg- csillárt, a mamának meg azt mondjuk, hogy azért törött el, mert kinyitottuk az ablakot és a hideg meg a meleg levegő találkozása megrepesztette ., Legalább egy kis fizikai ismere­te is lesz a gyereknek. Meg jó belemártani a Balatonba, meg­tanítani mindenfélére, hogyan igazodjon el ebben a ... bonyo­lult világban. Meg mit mondjak még? Tudod, hasonlít az ember­re ... , Kampis Péter Galambosi László: Gyermekversek A párt zászlaja alatt Mutass rá a jóra! Modern, impozáns házak so­rakoznak az Endresz György ut- /Ca déli során. Itt az egyik to­ronyház első emeletén lakik Tárja Béla, a magyar forradal­mi munkásmozgalom egyik név­telen hőse. Remegő kézzel, haj­lott derékkal nyit ajtót, alig hall­hatóan fogadja köszönésemet Közel 20 év óta ismerjük egy­mást, s' most, mint idegenre néz rám. Az idő, a sok viszon­tagság nagyon megviselte. Sú­lyos beteg. A fiatal cipészmunkás 1921- ben lett tagja a Magyarországi Bőripari Munkások Országos Szövetségének. Az itt szerzett politikai iskola birtokában 1925- ben az elsők között lépett a Magyar Szocialista Munkáspárt (Vági-féle párt) tagjai sorába. Pécsett szervezte a Vági pártot, agitált programja elfogadása érdekében, röpcédulákat ter­jesztett. A rendőrség felfigyelt a haladó pártmozgalomra, Tárja Bélát letartóztatták és öt évre kitiltották Pécs területéről., Erősen remegő kezével alig tudja átnyújtani a sárguló, 45 éves hivatalos dokumentumot. Kissé lüktető halántékkal kez­dem olvasni: „Magyar Királyi Rendőrség Pécsi Kapitánysága, 4023/1928. köz. szám. Tárgy: Tosenberger Béla kitiltása. Vég­határozat. Tosenberger Béla zombori születésű, rk. vallású, bajai illetőségű, cipészsegéd foglalkozású, pécsi. Kálvária u. 12. sz. alatti lakost 5 évre ható­ságom egész területéről kitiltom. Indoklás: Mint kommunista ér­zelmű és a Vági politikai párt tagja, a főváros területéről ki- tiltatott. Hatóságom területén rendes foglalkozással nem bír, szakmabeli foglalkozást nem folytat. Erős szélsőséges gondol­kodású, politikailag megbízha­tatlan. A fentiek alapján a köz­rendre és a közbiztonságra ve­szélyes egyén. Pécs, 1928. már­cius 9. A Magyar Királyi Ál­lamrendőrség Pécsi Kapitánysá­gának vezetője, Vörös rendőrfő- tanácsos.” Pécsről Bajára került, ahol a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesületében, a kommunista mozgalom egyik fe­dőszervezetében talált lehetősé­get a forradalmi munkára. De a rendőrség itt is letartóztatta és kitiltotta Baja területéről. Bármerre ment, a rendőrség nyo­mon követte. Tárja Béla 1921- től 1945-ig 28 helyen dolgozott. Nem a munkaszeretet hiánya volt az oka ennek a nyugtalan vándorlásnak. A Horthy-korszak nem mindenkinek adta meg a munkához való jogot. A 30-as évek elején — miután ismét visszajöhetett Pécsre — a 100% című haladó folyóirat ter­jesztésében vett részt. Ismét át­nyújt egy sárguló papírt. „Az előfizetésre az lenne a leghe­lyesebb, ha a radikálisabb né­zetű és intelligenciájú egyének között fejtene ki propagandát" írja a szerkesztőség. Tárja Béla ezek szerint járt el és ter­jesztette városunkban azt a fo­lyóiratot, amely a társadalmi haladásért harcolt, a politikai tisztánlátást szolgálta. Kapcso­latot tartott fenn Darvas József­fel, a haladó íróval és politikus­sal, s a 100% terjesztésén túl a Társadalmi Szemlét, a Korun­kat, az Utat, a Munkás Kórust, a Párizsi Munkást, és egyéb ha­ladó sajtótermékeket is terjesz­tette. Az 1930-as évek végén Auszt­riából egy bőrönd kommunista röplapot csempészett át, ame­lyek május 1. megünneplésére hívták fel a dolgozók figyelmét. Az ilyen akciók akkor hőstettek voltak. ' Tárja Béla nemcsak terjesz­tetté a haladó irodalmat, sajtó­termékeket, hanem maga is írt verseket, kisebb elbeszéléseket, amelyeknek tárgya kivétel nél­kül a forradalmi munkásmozga­lom volt, A versek a felszabadu­lás előtt sehol nem jelentek meg, s a hányatott, zaklatott élet folyamán elkallódtak. Már ö sem emlékszik rájuk. így ma már lehetetlen megítélni ezek irodalmi értékét De munkás- mozgalmi, történeti értékük ma igen jelentős lenne. Tárja elvtárs 1944 december elején alapító tagja volt a Ma­gyar Kommunista Párt Pécs- Baranyai Szervezetének s most már legálisan láthatott hozzá a párt szervezéséhez. Még 1945 elején küldték el Debrecenbe, az MKP egyik első pártiskolájá­ra, s utána különböző kulturális intézményekben és egyesületek­ben képviselte a haladó eszmét. Tíz évig volt tagja az írószövet­ség Pécsi Csoportjának, egy ideig a titkári teendőket is el­látta. A felszabadulás után az elsők között öntött hitet és bizalmat az emberekbe. Kő Kálmán szer­kesztette az Újjáépítő Magyarok 1945 című kötetet, amelyben a pécsi városháza toronyórájáról az alábbi verset közölte Tárja Bélától: FeJ-fel tűnnek a biztató Jetek, Már távolról, amint a városba megyek. Látom, nagyon messze tekintenek A városház tornyaiból az órasiemek, Irányító szemek, Az őrtál ló szemek. Szép városunk szemefénye: óra. Mutatja az új, építő erőt. Hahói Jó a város egészségei Róla Olvasom le, hogy népe életre való. Villanyfényes óra. Mutass rá a jóral Tárja elvtárs 1967. április 4-én megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet. A forradalmi mun­kásmozgalomban, a szocialista társadalmi rend megteremtése érdekében kifejtett tevékenysé­ge elismeréseképpen méltó hely­re került e magas kitüntetés. De féltve őrzött dossziéjában a kitüntetések, az elismerő okle­velek egész sora lapul. Indoklá­suk lényege: a függetlenségért, a szabagságért, a demokráciá­ért és a szocializmusért vívott küzdelemben kifejtett tevékeny­sége elismeréseképpen. Nem az oklevelekért, nem a kitüntetésekért' harcolt. Életé-, nek jelentős része szenvedések­kel, nélkülözésekkel, börtönök­kel és kínzásokkal volt tele. Csak a felszabadulás után talált ma­gára. De amikor búcsúzóul ke­zet fogott velem, mosolyogva megjegyzi: megérte. Dr. Fehér István Pécsiek a rádióban, televízióban Lehet szurkolni a baranyai csapo­tok sikeréértI — a népszerű 10x10 a tizedikre című VIT-vetólkedőn ezúttal megyénk csapatai is ott lesznek. A rádióban, a Kossuth adón hétfőn dél­után 17.50-kor kezdődik a vetélkedő, míg ,.tévés” csapatunk csütörtökön este 21.05-kor mérkőzik a forduló má­sik három csapatával. A Pécsi Nemzeti Színház művészei közül ezen a héten Kézdy Györgyöt hétfőn, o Kossuthon 14.40-kor elhang­zó^ Vallomás a műfordításról című műsorban és kedden 17.C5-kor a Fia­talok stúdiójában hallhatjuk, — ez utóbbiban Soór András verseit tolmá­csolja. Módi Szabó Gábor hétfőn, a Kossuth rádióban 16.05-kor kezdődő Interurbán című hangiátékban Iván szerepét alakítja, Ugyancsak ő ját­szik Szabó Ottóval együtt a iv Egy óra múlva itt vagyok . . , című soro­zatában pénteken este» A Pécsi Nevelők Háza kamarakóru* sa énekel, Tillai Aurél vezényletével, szombaton 14.07 órakor a Kossuth rádióban. Ezen az estén a televízió Jogi esetek műsorának szakértői kö­zött szerepel dr. Csiky Ottó, a Pécsi Megyei Bíróság elnöke. Baranya az URH műsoraiból sem maradhat ki, bizonyítja a felhívás: Játsszunk együtt, Baranyában I A szombaton 16.50-kor kezdődő műsor játékmestere Padisák Mihály. S hogy Ki nyer ma? — Pécsett, Kaposváron és Szekszárdon? — megtudhatjuk az URH-n, vasárnao- 12 óra 10 perckor induló egy órás ,,dél-dunántúli mel­lékletben”.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom