Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)
1973-05-29 / 136. szám
/ 1973. május 29. DUN ANTOlt NAPIG 5 Hatékonyabb, korszerűbb alapszervezeti munka Ülést tartott a KISZ Earanya megyei Bizottsága Milyen mádon lehet elérni, hogy hatékonyabban működjenek o KISZ alapsiervezetek, milyen személyi, tárgyi feltételek, korszerű módszerek szükségesek ahhoz, hogy az ifjúsági mozgalom legfontosabb szervezeti egysége, az alepszervezet az eddiginél is jobban betöltse hivatását? Elsősorban ezek körül a fő kérdések körül folyt a vita a KISZ Baranya megyei Bizottsága hétfőn délelőtt Pécsett, a Szabó István úttörőházban megtartott ülésén. Az alapszervezeti munka személyi feltételeinek elemzése azt bizonyítja, hogy lényegesen jobb helyzetben vagyunk, mint néhány évvel korábban: képzettebb, tapasztaltabb vezetők kerültek az alapszervezetek élére, kevesebb a „mozgás” a titkári funkciókban. Ebben nyilván annak is szerepe van, hogy az ifjúsági vezetőképzés mennyiségileg és minőségileg is jobb lett, s még tovább emelhetnénk a jól képzett ifjúsági vezetők számát a helyi, alapfokú képzés bővítésével, gondosabb megszervezésével. A taggyűlések hangulata, lebonyolítása is sokmindenben változott: a legtöbb helyütt rendszeresen tartanak taggyűléseket és vezetőségi üléseket, — amelyeken nemcsak elhatározásokat közölnek, feladatokat adnak ki, hanem alaposan megbeszélik a témát, vitatkoznak, s demokratikus alapon döntenek egy-egy kérdésben. A szervezeti munka egyik igen komoly része a KISZ-taggá nevelés és a tagfelvétel, — ezzel kapcsolatban találkozni néhány helytelen nézettel is. Egyes alapszervezetekben egyáltalán nincs követelmény a leendő KISZ-tagokkal szemben, másutt túl magasra szabják a mércét. Változnak a szervezeti formák is, — követve az élet diktálta változásokat. Baranyában több apró falu összevonásával alakultak ki nagyobb közigazgatási egységek, ehhez igazodva ténykednek a pártszervezetek, — KISZ is arra törekszik, hogy körzetenként csúcsvezetőségeket alakítson ki az eredményesebb, összehangoltabb munka érdekében. Az ifjúságpolitikai határozat megjelenése éreztette hatását a párt és a KISZ alapszervezetek kapcsolátában is. Hatékonyabb lett a pártszervezetek irányító, segítő ellenőrző munkája, rendszeresen beszámoltatják a KISZ- vezetőségeket, és egyre inkább az a gyakorlat, hogy a KISZ-es párttagok a KISZ alapszervezetekben végeznek pártmunkát. A KISZ alapszervezetek az eddiginél többször és eredményesebben képviseltetik magukat a különböző állami és társadalmi szervezetekben, részt vesznek azokon a fórumokon, ahol az ifjúságot érintő kérdésekről döntenek, A baranyai KISZ alapszerve- tetek anyagi, technikai, tárgyi ellátottsága meglehetősen ve- | gyes képet mutat. Egyre több a saját helyiséggel réndelkező alapszervezet, az önálló gazdasági egységeknél komoly anyagi támogatást is kapnak a fiatalok, — a falusi területi alapszervezetek, a leányvállalatok és egyes tsz-ek kiszesei viszont nehéz helyzetben vannak. Új általános iskola kell Pécsszabolcsnak! Hatmillió forint már rendelkezésre áll — hiányzik még mintegy másfél- millió az építéshez. Ezt az ösz- szeget azonban társadalmi munkavégzéssel pótolják azok a vállalatok, üzemek, intézmények, amelyek felajánlásaikkal az iskola segítségére siettek. Tegnap délelőtt már megkezdték a régi, korszerűtlen épület egy részének bontását és a délutáni ünnepségre érkezőket már csupasz gerendák fogadták. A létesítmények képviselőit Istvánder József, az iskola igazgatója üdvözölte, majd az úttörők műsora után aláírták a szerződéseket. A Mecseki Szénbányák Vállalat központjának és Pécs-Bányaüzemnek szocialista brigádjai, valamint a KISZ 14 621 társadalmi munkaórát ajánlottak fel és elkészítették a bontási terveket is. Az építőipari technikum tanulói az új épület falazási munkáinak felét szakmai gyakorlatként végzik. A Hőerőmű szocialista brigádjai a fizikai-kémiai labo- ratórum műszereinek és a villanyhálózat szerelésének munkálatait vállalták. A PIK dolgozói a szakipari munkákat, a Rövid idő alatt sikert aratott termékeivel a Pécsi Népművészeti Szövetkezet, a viláq távoli országaiban is. A székely fes- tékes szőnyegek, sokac szőttesek, szűrrátétes tarisznyák után május hónapban új termékkel jelentkeznek a népművészek. A szövetkezet fafaragó részlegében megkezdték a kékre festett, színes virágokkal díszített, valamint natúr, faragott tálasok készítését. Ez utóbbiakhoz faragott tányér és bögre is tarA helyzetkép ismeretében, a vitában elhangzottakkal kiegészítve, a KISZ megyei Bizottsága meghatározta az alapszervezeti munka korszerűsítésének, továbbfejlesztésének feladatait. A hétfői KISZ megyebizottsági ülésen tájékozódtak a résztvevők a X. VIT-re való felkészülésről, a tanintézeti KlSZ-válosz- tások tapasztalatairól és a végrehajtó bizottság munkájáról. I Mátraalji Szénbányák György- aknai üzeme 50 ezer forint értékű szállítási és gépi, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat Mecseki Körzet vezetősége a falazási és betonozási, valamint a vasbetonszerelési munkák végzését ajánlotta fel. A szülők, az iskola nevelői és a tanulók pedig állandóan segítenek majd a szakembereknek, elhordva a törmeléket, tisztítva a téglákat. A régi épület társadalmi munkában történő bontásával, valamint a még értékesíthető anyagokkal mintegy félmillió forintot takarítanak meg. Ősszel pedig megkezdik az új iskola építését. Az egyemeletes iskolában a tantermek mellett napközit, éttermet, konyhát, valamint könyvtárt, olvasótermet és tanműhelyt is kialakítanak, és a régi épületet egy zárt függőfolyosóval kötik az újhoz. A Pécssza- bolcsi Általános Iskola csaknem 500 tanulójának már befejeződött az 1973/74-es tanév. Június 8-ig ők is dolgoznak az építkezésnél, azért, hogy 1974- ben mór a korszerű, jól felszerelt iskolában tanulhassanak. L. É. tozik. Németh Elek pécsi fafaragó munkája a Dózsa fantázia nevet viselő sakk-készlet, amelynek figurái kemény voná- sú, Derkovits metszeteire emlékeztető karakterek. Legújabb exportcikkük a bőrhulladékból varrt, rojtdíszítésű, zsebes, vállpántos, valamint bevásárló táska, amelyből az idén több tízezer darabot szállítanak Angliába, Hollandiába és a Német Szövetségi Köztársaságba. Másfél milliós társadalmi munka Új iskola Péesszabolcson Tegnap kezdték a régi épület bontását Népművészeti termékeink a nagyvilágban Virágos tálas, faragott bögre E llopták a műanyag láncot. Szép, nagy szemekből álló, préseit, piros-fehér műanyag lánc volt. Két vaskaróra akasztották, hogy az út mentén járók vagy a meredek lépcsőn lejövök lássák a gödröt, aminek aljában két kábel szigetelt kígyófeje ágaskodik. A munkát folytatják. A szurkot leolvasztják róla, a szigetelést megbontják, a vezetéket összekötik, újra szigetelik és jelentik: Kész! Terhelhető. A láncnak hűlt helye. Amikor a gödör mellett felmentünk a meredek lépcsőn, még megvolt. Pedig csak rövid időre látogattuk meg a régóta ismert kedves házaspárt. * A haverral arról beszélgetünk, hogy eléggé felfedezetlen helye a zöldre, szabad levegőre vágyó pécsieknek a Rigóder tető és Nagymeszes dűlő. Állunk a csinos ház előtt a teraszon. Nézzük, kutatjuk a nagyvárost. Kevéske bor mellett támaszkodunk a piros vaskerítésnek és tervezzük a várost. Mert ilyenkor olyan szépen és olyan nagyvonalúan lehet várost tervezni. Csak egy írnok kellene, oki szorgalmasan jegyezné a milliós tételeket, mert egyik se kevesebb. Az új Kertváros is idelátszik már. Alakul, növekszik. Szép, illetve az lesz. Erre hörpintünk egyet. Fordul tekintetünk és nézzük a csákányokkal, később robbantásokkal megbontott Havihegyi oldalt. Sebek a természeten, de meg kellett tenni, hogy ezután majd begyógyuljanak. Nézelődünk. Északról fúj a szél. Amikor megáll, kellemes a levegő, de amikor belekap az újabb fuvallatba, asszonyaink kapkodják szoknyáikat. Nyomják, tapasztják combjaikra és hessegetik a szelet — a szemtelent. Ketten pedig mo- solygunk az örök női mozdulatokon. Hörpintünk. Tiltakoznak: „Akkor mi is." Előbb még kellették magukat. Nézem a talajt. Príma lösz. Nincs megbomolva szerkezete, pórusos, omladékony, a mész nem dúsult fel benne és olyan vegetációt nevel, hogy szemkápráztató. A vézna szőlővesz- sző két év alatt úgy erőre kap. hogy izmos legény lesz belőle, de köztesként megadja a krumplit, fokhagymát, hagymát, tököt, kaprot, a többi egyebet, meg a pompázó rózsát, az illattal hivalkodó szegfűt. A barackfák az új termés ígéretével roskadoznak. Talaj rezervátum. A szomszéd vagy hatszáz négyszögölön lucernát termel, hogy gazdagítsa a talajt. Ezt a talajt aligha kell, mert itt nincs nitrogénhiány, óm ha a lucerna kell, az is fontos. Beszélünk a csapadékhiányról, remélve, hogy csak megnyílnak már az égi csatornák és aggódva, hogy beüt a monszun és szakadni fog az eső, mint tavaly nyáron, szünet nélkül, ha kell, ha nem. Most azonban nem kell permetezni, ha csak nem akar passziózni valaki. Majd eső után, de akkor gyorsan. Találgatjuk, hogy tíz vagy harminc év múlva mivé lesz e két hegy közé ékelődött lösz és Pannon-homok sziget sorsa. Üjabb külváros, dombra épülő kertváros? OTP*akció? Magánépítkezés? Ez a jövő titka, mert e helyen is mértek, terveztek, de pontos értesülés nincs. Gyermeknapi ünnepségek Pécsett S Gyermek divat- bemutató O Rollerverseny # Több száz gyermek a Vidámparkban és az Aiiatkertben Már szombaton délután meg J kezdődtek Pécsett a hagyomá I nyos gyermeknapi ünnepségek. A Centrum Aruház divatbemutatót rendezett, és az ifjú ma- nekenek fellépését értékes ajándékokkal jutalmazták. Vasárnap roller-versennyel kedveskedtek az áruház dolgozói a kicsinyeknek. A Kossuth Lajos utcában lezajlott küzdelem győztesei — Katies Éva, Makár utcai iskola, Gurai Béla, Petőfi utcai iskola és Farkas Tibor, dr. Hal József utcai iskola tanulói — játékautókat, színes labdákat és békaember felszerelést kaptak ajándékba. A „roli- rallye” után a gyárvárosi úttörőzenekar szórakoztatta a több- száz nézőt. Ezen a napon a gyerekek ingyenesen látogatták a Mecseki Kultúrparkot, A Vidámparkban és az Aiiatkertben csaknem tizenötezer qy'erek szórakozott. Az állatóvoda két medvebocs .lakója Dolly és Duci vidám birkózással mutatkoztak be gyerektársaiknak. Délelőtt a Vidámparkban a Bóbita bábegyüttes tartott előadást. Bemutatták a Száll a hinta a Vidámparkban. Erb János felvétele Tornyocska és az Elátkozott malom című mesejátékot. A hatalmas forgalom zavartalan lebonyolítására a VOLÁN ötvennégy mentesítő járatot indított a Mecsekre. Pécsett és a vidék cukrászdáiban a szokásosnál jóval több fagylalt és sütemény fogyott. A megye más városaiban is rendezvényekkel, aszfaltrajz-ver- sennyel kedveskedtek a gyerekeknek. Rangos gyermeknapi esemény volt Bükkösdön, a Hármán Kató Leánynevelő Otthon megalakulásának 20 éves évfordulóján rendezett ünnepség. A szombati rendezvényen egész napos programmal ünnepeltek a nevelőotthon lakói. Pénz a gázsütőben Bokorba dugta a tömött szatyrokat Szigorított börtönre ítélték a tettest A görcsönyi Kastélypark Étterem dolgozói nem is sejtették, hogy valaki a sötétből figyeli minden mozdulatukat. Február 24-én éjszaka, záróra után az osztályozó kazettával együtt o gáztűzhely sütőjébe dugták a pénzt, majd bezártak. A presszó ablaka azonban nyitva maradt, s a leskelődő betörő könnyűszerrel behatolt. Első útja a gáztűzhelyhez vezetett, ahol azonban mindössze 100 forint aprót talált. Felpakolt vagy 90 csomag cigarettát, egy láda colát, 16 doboz desszertet, csokoládét, cukorkát, camping rádiót, s a csomagot a bejárati ajtóhoz készítette. Most már csak jármű kellett, hogy a lopott holmit elszállíthassa. Egy családi ház udvari garázsából „elkötötte" a tulajdonos Skoda S—100-as személygépkocsiját, s a rengeteg áruval megrakot- tan Harkányba ment, majd furikázott Vókányban, Siklós felé, amikor az autó meghibásodott. A lopott járművet az útszélen haqyta. A görcsönyi betörést megelőzően már több bűncselekA meredek lépcsőkön leereszkedünk a löszhátrói és egy férfi meglepetten szól: „Nézzék! Fl- lopták a láncot! Reggel még megvolt.” Később is megvolt, most pedig nincs. Az autóbusz még nem jön. Gyűlik a nép és beszél. Disznóság. Mindent lopnak. A huligánt, aki elvitte, agyon kéne verni. És ha baleset lesz?! Mérgesedik a hangulat. Oldó szöveg: Lehet, hogy egy lány lopta el és holnap a pécsi korzón pompázik vele, mert ilyent a boltokban nem árulnak. pedig a " ciniben, meg a tiniben minden ördögöt eladnak. „Én majd jól pofoncsapnám azt a lányt” — ígéri a feltételes cselekvést egy testes asszonyság, de csont- és húskolosszus férje rászól: „Hagyd mama nekem! Ha mellé ütök, az is halálos. Mármint ha a huligánt meglátom a lánccal . .. Ha lány, akkor nem ütök. A nőkkel szemben mindig úr vagyok.” Ebben maradunk. Jön az autóbusz, bepréselődünk a fémló* dóba, berregés, rázkódás - irány hazafelé. A motorzaj mindent elnyom, csak a kérdés marad meg: Ki, miért lopta el a piros-fehér műanyag láncot? Rászórt József ményt követett el a többszörösen büntetett 19 éves Babaics Imre. Legutóbb a múlt év decemberében szabadult a börtönből, majd a görcsönyi téglagyárban helyezkedett el, ahol rövidesen fagyszabadságra küldték. Ekkor határozta el: „szórakozással” tölti az időt. Motorkerékpárt, majd autókat lopott. Az egyik Nysót kifosztotta, a másikkal árokba borult és összetörte. A görcsönyi betörés után a községi szőlőhegyen „meglátogatott” egy présházat, s az ott talált szerszámokkal tört be az ócsárdi vegyesboltba, s a presszófalatozóba, Szatyrokat, kosarakat tömött meq cigarettával, cukorral, de a fésűtől a zokniig, a kölnitől az ételkonzervig mindent összecsomagolt. Szava határában, a bokrok alatt rejtette el a megpakolt szatyrokat, de újabb gépkocsit már nem szerezhetett a szállításhoz. A községbe visszatérve elfogták. Babaics Imrét három és félévi szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Pécsi Járásbíróság. Az elítélt feltételes szabadságra nem bocsátható. Betörés a Vadásztanyán Betöréssorozat történt vasárnap virradóra Pécsett. Ismeretlen tettesek behatoltak az új- mecsekaljai ABC áruházba, ahol azonban megzavarták őket. Ezt követően egy magánház pincéjéről verték le a lakatot, megdézsmálták a bort és szerszámokat vittek magukkal. Útjuk a Báranya megyei Ven- déglátóipari Vállalat hűvösvölgyi Vadásztanyájához vezetett. Innen, mintegy hatezer forint értékű italt, cigarettát tulajdonítottak el. A bűncselekmények elkövetése után alig néhány órával, vasárnap, rendőrjárőr igazoltatta az egyik pécsi italboltban szórakozó betörőket: Bognár Béla 26 éves, valamint Szabó Béla 23 éves, Pécs Hajnóczy utca 35, szám alatti lakosokat. A tetteseket — akiknél a betörésből származó bűnjeleket találtak — a rendőrség őrizetbe vette. Gyorslista az 1973 május 28-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 19. heti lottószelvények vettek részt. 5 269 368 háztartási gép 6 117 432 utalvány 6 117 779 ki mit választ 6 128 948 hűtőgép 6 138 732 ki mit választ 6 139 484 ki mit választ 6 152 333 méteráru 6 171 332 utalvány 6 177 795 rádió 6 183 416 ki mit választ 6 189 119 utalvány 6 200 035 utalvány 6 203 241 táskarádió 6 213 070 ki mit választ 6 215 464 utalvány 6 220 642 ki mit választ 7 337 930 utalvány 7 356 804 hűtőqép 7 359 131 utalvány 7 361 357 lakástextil 7 400 940 utalvány 7 400 963 éléskamra-utalvány 7 401 418 lakástextil 7 412 933 éléskamra-utalvány 8 268 970 varrógép 8 276 707 televízió 8 282 179 hűtőgép 8 284 346 televízió 8 285 330 ki mit választ 8 475 594 éléskamra-utalvány 8 476 596 utalvány 8 484 535 ki mit választ 8 488 245 mosógép 8 492 013 varrógép 8 492 789 ki mit választ 8 499 713 hűtőqép 9 408 493 utalvány 9 414 421 hűtőgép 9 421 220 ki mit választ 9 423 855 motorkerékpár 9 426 881 mosógép 9 428 652 utalvány 9 430 555 ki mit választ 9 447 360 háztartási gép 9 450 329 lakástextil 9 459 522 méteráru 9 461 277 mosógép 9 470 270 utalvány 9 479 933 utalvány 9 501 389 utalvány 9 501 890 háztartási gép 9 505 761 háztartási gép 9 517 953 utalvány 9 519 707 háztartási gép 9 520 207 lakástextil 9 520 432 ki mit választ 9 524 570 magnetofon 9 537 234 ki mit választ 9 540 627 háztartási gép 9 543 658 hűtőgép 9 546 238 éléskamra-utalvány 9 555 186 rádió 9 570 557 háztartási gép 9 579 317 ki mit választ 9 579 823 háztartási gép 9 581 009 bútor, lakbér. 9 585 101 táskarádió 9 590 375 Mooed 9 598 411 utalvány 9 604 323 háztartási gép 9 615 324 utalvány 9 625 161 éléskamra-utalvány 9 653 485 utalvány 9 653 488 utalvány 9 655 595 varróqép 9 665 904 utalvány 9 666 628 lakástextil 9 667 126 háztartási qép 9 678 379 éléskamra-utalvány 9 688 464 varróqéo 9 696 647 üdülés Szocsiban 9 704 405 utalvány 9 718 699 hűtőqép 9 729 274 lakástextil 9 735 205 méteráru 9 742 832 éléskamra-utalvány 9 742 833 éléskamra-utalvány 9 750 061 éléskamra-utalvány 9 773 369 utalvány 9 789 081 lakástextil 9 792 237 utalvány 9 792 697 utalvány 9 804 078 televízió 9 807 199 ZsiauH 9 829 945 utalvány 9 832 503 háztartási gép 9 835 988 yarróaép 9 847 422 lakástextil 9 849 174 éléskamra-utalvány 9 852 4’8 é'*«kamra-utalvány 9 836 056 hűtőaéa 9 858 509 masóqép 9 870 653 éléskamra-utalvány 9 873 6’9 éléskamra-utalvány 9 875 882 utalvány 9 876 756 táskarádió 9 855 766 tás^A-ádió t> 886 4BO utalvány 9 837 313 uta'váay 9 887 4.31 utalvány 9 300 771 lakástextil 9 891 473 háTtartási nép 9 037 756 élésknnv-a-utavánv 9 933 755 8o, 1. kér. Huawndí J. a. 22. ?jz. alatti társa«HóThan ar 1. em. 4. $z. három«xobŐS nn"lxrtl>ft8. In arr.^na| beköltözhető la^ás őrök9 954 051 rnáfe-áru 0 0-»7 ŐrtO M*a*«ánv O 0*7 O 8*8 nóg 9 rtR< w ~»f A «Art K<« n OArt *81 fc.-W-.6-, 9 995 163 ki mit választ A fivar«»í«fci kőrva*,e*-,'l n burás «fán őszült, érte felelősséget nem vállalunk.