Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-19 / 126. szám

to DUN ANTOLI NAPLÓ 1973. méjus 19. 75 éves Pécsett a köztisztasági tevékenység Á Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó V. — Kiváló vállalat Vállalatunk 1962-ben elnyer­te a Kiváló Vállalat címet, négy évvel később miniszteri dicsé­retben részesült, most pedig eredményes munkánkkal ismét kiérdemeltük az ÉVM és a HVDSZ által adományozott „Ki­váló vállalat" címet. Az ünnep jelentőségét számunkra kétsze­resen is aláhúzza, hogy 75 esz­tendeje született meg Pécs el­ső köztisztasági szabályrende­lete. s 25 esrtendeje alakult meg vállalatunk jogelődje, a Pécsi Köztisztasági Községi Vál­lalat. Azóta városunk köztiszta­sági szolgáltatása nagyot fejlő­dött, s vállalatunk a közterüle­tek tisztántartásán, a háztartá­sokban keletkező szemét össze- zgyűjtésén túl a város úthálóza­tának karbantartásával is fog­lalkozik. Alapvető célkitűzé­sünk, hogy a város lakosságá­nak kommunális szolgáltatási igényét minél jobban és minél korszerűbben elégítsük ki. 1972-ben elért eredményeink mindenképpen igazolják a Ki­váló vállalat cím elnyerésének jogosságát. Az előző évhez vi­szonyítva 26 százalékkal növel­tük árbevételünket, ugyanakkor termelékenységünk 20 százalék­kal emelkedett. Vállalati ered- 'ményünk 35,5 százalékkal ha­ladta meg az előző évit, s je­lentősen emelkedett dolgozóink átlagkeresete is. Az előttünk álló feladatok közül néhányat ki kell emelni. Növelni akarjuk a pormentes szemétgyűjtés arányát. A köz­területeken egyre nagyobb számban parkoló gépjárművek nehezítik az utak tisztítását, ezért technológiai változtatásra van szükség, s az eddiginél na­gyobb arányt kell kapnia a mo­sásnak és a gépi seprésnek. Az utak TMK-szerű karbantartását széles körben kell alkalmaz­nunk. Mindez pénzbe kerül, a jó köztisztaság mégsem csak pénz kérdése. Nagyon fontos a lakosság megértő együttmű­ködése is, mert nagyrészt evői függ, hogy városunk szebb és tisztább legyen. <S=^‘ Útfenntartás Teljesen gépesítik a pécsi utak karbantartását Csaknem 400 km annak az úthálózatnak a hossza, amely­nek karbantartásáról a vállalat­nak kell gondoskodnia. Útjaink, utcáink állapota ismert. Az úttes­teket annak idején a korabeli forgalmi igényeknek megfele­lően építették ki, ez pedig ma már semmiképpen sem felel meg a követelményeknek. Nagy súlyú járművek járnak útjain­kon, a rongálódás elképesztő méreteket ölt. A vállalat mű­szaki szakemberei megállapí­totok, hogy foltozgatással. a kátyúk betömködésével semmi­re sem lehet jutni, ez a mód­szer nagyon drága és hatásta­lan. Ebből a felismerésből fa­kadt az a célkitűzés, aminek megvalósítására összpontosítja minden erőforrását a vállalat. Tavaly létrehozták az új asz­faltkeverő üzemet, ahol két C—12-es berendezés óránként 24 tonna aszfalt termelésére alkalmas. (A régi berendezés­sel mindössze 3 mázsát gyárt­hattak!) Új gépjárművek be­szerzésével biztosították a gyár­tott aszfalt gyors kiszállításá­nak a lehetőségét is. Földmun­kagép könnyíti az útépítő munkások sok munkáját. A láncból most már csak egyet­len szem hiányzik: o finisher. Az utakon az aszfalt bedolgo­zása még mindig kézi erővel történik, ez pedig aligha ne­vezhető hatékony módszernek. A vállalat ebben az évben megvásárolja az utolsó lánc­szemet jelentő finished, a ki­választott típus alkalmas aria, hogy a szűk pécsi utcákon is használják. A gép segítségével folyamatosan új aszfaltszőnyeg­gel láthatják el Pécs útjait, ez pedig nagymértékben növeli a közlekedés biztonságát is. A teljes géplánc kiépítése után már nem a vállalati kapacitá­son múlik, milyenek a pécsi utcák, hanem a Váiosi Tanács pénzügyi lehetőségeitől. Kitüntetettjeink Közterület-tisztítás A ,,Kiváló Vállalat” cím elnyerése­ket vállalatunk dolgozói közül az eiabbiak részesültek kitüntetésben, A .,Vállalat Kiváló Brigádja” címet s Dózsa szocialista brigád nyerte el, e brigád vezetője — Molnár József — az Építőipar kiváló dolgozója lett. A kitüntetett brigád tagjai: Baranyai József, Bökös Ernő, Farkas Pál, Laisz Ernő es Sziráczky Mihály TMK-szere- tók és Pály Gáborné adminisztrátor. Kiváló Dolgozó kitüntetést kap­tak : Dergecz Ferencné, Fábián JcnÖnó, Gertner Jánosné, Komá­romi Jánosné, Laczkovics János­né, Lukács Ferencné, Schváb György- né és Takács Béláné takarítónők, Ek- lics Jánosné takarító-ellenőr; Riszt Lőrinc és Tóth Géza kártevőirtók ; Böhm László, Goják Mihály» Sági József és Varga János gépkocsiveze­tők; Balogh István, Tóbl Sándor és Várszegi János TMK-szerelők; Bog- dány Vendel, Kemény István, Orsós János és Varga József szemétszállí­tók; Szamácz Ferencné pénzbeszedő; Dömse Adóm, Gódi György, Hantos/ hón, Horváth Mihály és Kasza János útépítők; Benácsi Ferenc, Gáspár La­jos, Kovács Mihályné és Szordell Jó­zsef né úttisztítók; Hentz János és Homik Tibor üzemvezetők; Elekes Do­monkos és Lechmann Gyula tervezők, &yitnésl László Igazgató, Pfeffer Ele­mér főmérnök, Ujváry Imre főkönyve­lő. Fürtös Józseiné főművezető, Horn­berger fmréné személyzeti előadó, Kertész György né bérelszámoló és Bajor Zoltánná adminisztrátor. Áz ember és a gépek együttes erőfeszítése A vállalat közterület-tisztítási tevékenységének eredményessé­gétől függ Pécs tisztasága. A város tisztántartásában azon- . ban feltétlenül számít a lakos­ság aktív köireműködésére is, hiszen a Városi Tanács köztisz­tasági rendeletének betartása minden pécsi polgár érdeke és kötelessége. A nagy kiterjedésű városban 985 ezer négyzetméter közterü­letet kell tisztán tartani, ez pe­dig egy évben 7 millió forintba kerül. A naponta tisztított terü­let nagysága a korábbi 334 ezerről 836 ezer négyzetméterre emelkedett, s ebből 535 ezer négyzetmétert már géppel tisz­tit a vállalat. A város területén jelenleg 5 darab Pú—20 típu­sú szovjet, valamint 2—2 darab Verro-City és Rapid-City utca- J seprőgép dolgozik, elsősorban I a nagyforgalmú közutakon. Rendszeresen járják az utcákat a mosókocsik, amelyek ma már a korszerű úttisztítás nélkülözhe­tetlen eszközei. A nagynyomá­sú vízsugárral könnyen, gyor­san le lehet takarítani az uta­kat. A korszerű eszközök mellett nélkülözhetetlen az emberi munka, hiszen a gépeket nem lehet mindenütt használni. A város tisztántartásához 130 út­tisztítóra lenne szükség, a nagy­mértékű munkaerőhiány miatt ennek a fele sincs meg, mind­össze 60-an dolgoznak ebben a munkakörben, ami ma már nem tekinthető lenézett munkának. A kevés úttisztító munkás nagy erőfeszítéssel tudja ellátni fel­adatát, a vállalat nehéz mun­kájukat anyagilag is elismeri. A város területén tavaly 500 utcai szemétgyűjtőt helyeztek el, ezek közül pillanatnyilag sajnálatos módón csak 300 ta­lálható az utcákon. Sokan van­nak, akik erőfitogtatással tönk­reteszik a szemétgyűjtőket, s ezzel nehezítik a város tisztán­tartására irányuló erőfeszítése­ket. A vállalat ebben az évben újabb 500 szemétgyűjtőt helyez el a pécsi utcákon. Síkosság-védekezés URH-lónc és ismét magnéziumklorid Minden évben komoly gon­dot jelent a télre valófelkészü­lés. Néhány esztendeje hatásos Szemétszállítás Közterület-felügyelet Évi 150 ezer köbméter szemét gyűjtése A tiszta városért és szállítása — világszínvonalon Világszerte mind nagyobb gondot jelent a napról napra keletkező és mind nagyobb mennyiségű szemét összegyűj­tése, elszállítása és kezelése. Vannak nagyon korszerű — és természetesen nagyon drága — módszerek. Ilyen pl. a csőveze­tékekben pneumatikus úton tör­ténő szemétszállítás és a sze­mét elégetése. Pécsett hasonló módszerekre nem gondolha­tunk, a jelenleg alkalmazott szemétgyűjtési és szállítási mód­szer viszont — ezt dicsekvés nélkül mondhatjuk — világ- színvonalú. A nálunk használ» 1,1 köbméteres tartályokhoz ha­sonlókkal a hazai és külföldi nagyvárosokban egyaránt talál­kozhatunk. A vállalat most azt o célt tűzte ki maga elé, hogy Üjmecsekaljo és Meszes mellett más városrészekbe is bevezesse a konténeres szemétgyűjtést. Másik fontos célkitűzés, hogy 1974-től Pécs lakosságának 95 százalékától rendszeresen elvi gyék a szemetet. Jelenleg már mintegy 40 ezer lakásból szál­lítják el a szemetet, az évi „termés” pedig eléri o 150 ezer köbmétert. Ilyen tömegű s/e mét elhelyezése is rendkívüli gondot jelent. A Buzsáki Imre úti telep — ez most mór biz­tos — 1973—74 telén megtelik, attól kezdve oda már nem szál­lítanak többé szemetet. A je­lenleg is használt nagybánya­réti völgyi marad a város egyet­len szeméttelepe, ez viszont ak­kora, hogy az ezredforduló utón is befogadhatja még a Pécsett termelődő szemetet. Cl] szemétgyűjtési módszerek­kel is kísérletezik a vállalat. Ezek egyike a fóliazsákos gyűj­tés. A kísérletet a Surányi Mik­lós úton folytatták le, eredmé­nyes is volt, széleskörű alkalma­zásáról azonban le kellett mon­dani, mert a zsák drágítja a gyűjtést. A fejlesztésre legal­kalmasabb módszer a konténe­res gyűjtés, aminek az az elő­nye is megvan, hogy kevésbé balesetveszélyes, mint a Kuka­rendszer. Amióta az 1,1 köb­méteres tartályokat használják, 78 százalékkal csökkent a vál­lalatnál a szemétszállításnál foglalkoztatott dolgozók köré­ben a baleseti arány. Két esztendeje hívták életre a vállalatnál a közterület-fel­ügyeletet 9 fővel. A felügyelet feladata, hogy rendszeres el­lenőrzéssel őrködjék a tanács köztisztasági rendeletének be­tartásán. Ellenőrzik a felügye­lők a közutak tisztántartását, a szemétszállítást, megakadályoz­zák a jogtalan közterület-fog­lalást, figyelemmel kísérik az utak állapotát, a felvágások helyreállítását és intézkednek, ha a közlekedés biztonsága ér­dekében gyors beavatkozásra van szükség. A felügyelet írás­beli figyelmeztetéseket ad ki, súlyosabb esetekben pedig sza­bálysértési eljárást kezdemé­nyez. Ez a munka nem népsze­rű, a város tisztasága érdeké­ben mégis szükség van rá. A vállalat kéri a lakosságot, hogy segítsék a felügyelet munkatár­sait nehéz és felelősségteljes munkájukban. Kártevőirtás Baranyán túl is Eredményesen haicol a válla­lat a különféle kártevők ellen. 1971-ben hatásos volt pl. az Üjmecsekalján szervezett rág­csálóirtás, legutóbb pedig Nagyatádon végeztek általános rágcsálóirtást. A vállalat ezt a tevékenységet megfelelő anyegi és technikai felkészültsége ré­vén kiterjesztette a szomszéd megyékre is, Baranyán kívül gyakoriak a kártevőirtásra vo­natkozó megbízások Fejér, So­mogy és Tolna megyékből is. A megbízások ellátásom kiren­deltség működik Szekszárdon, s most szervezik o siófoki kiren- I deltséget is. Nebuló típusú hordozható kődfejlesztő berendezéssel és japán motoros permetezővel ve­szélytelenebb rovarirtó vegysre- reket is használhat a vállalat, s készülékeivel vállalja a víz- parti területek rendszeres szú­nyogirtását. Teljes diszkréció mellett korszerű eszközökkel vállalja a lakások (éregtelení- tését is. Telepfeilesztés Megszűnik a szétszórtság, szeptember végéig elkészül a központi telep Hot különböző helyen voltak eddig telephelyei a vállalatnak. Mondani sem kell, hogy ez a szétszórtság mennyire megne­hezíti az eredményes munkát. A régi, elavult telepek meg­szüntetése és új, korszei ű te­lephely létesítése többéves program a vállalatnál, s e program most már a befejezés előtt áll. Tavaly elkészült az új aszfaltkeverő üzem, amely hal­latlan termelékenységgel dol­gozik. A Bolgár Néphadsereg útján rövidesen kész lesz az új központi telep. Itt van már a TMK-műhely, a gépkocsitelep és a raktárak. A Tolna megyei Építőipari Vállalat kivitelezésé­ben készül a központi épület, amelynek alsó két szintjén he­lyezik el a 150 személyes öltö­zőt és fürdőt, az orvosi rende­lőt, a melegítő konyhát és az éttermet, a második és harma­dik emeleten pedig a központi irodák kapnak helyet, s klub­helyiséget is alakítónak ki. Ac új telep szeptember 30-ra lesz teljesen kész. A külső munkákon foglalkoz­tatott dolgozók helyzetének ja­vítására is gondol a vállalat. Az. útkarbantartók részére a kö­zeljövőben 6 lakókocsit vásá­rolnak, az úttisztítóknak pedig kerületenként körzeti szociális epületet építenek. módszert alkalmazott o vállalat a síkosság ellen: magnézium- kloridos oldattal permetezte a fontosabb utakat. Műszaki okokból azonban el kellett állni ennek további alkalmazásától, bár végleg nem mondott le ró- la a vállalat. A sellyei Agroké­mia Szövetkezettel való együtt­működés eredményeként kiki- sérieteztek egy műgyanta-féle­séget, amely az oldatnak ellen­áll. Ezzel vonják be a szállitó- tatályokat, így tehát a módszert fel lehet újítani. Az 1973—74-es télen egyes városrészeken, a következő télen pedig a város­ban mindenütt alkalmazzák is­mét a magnéziumkloridos vé­dekezést. A vállalat arra törekszik, hogy oly mértékben gépesítse téli apparátusát, amely lehetővé teszi a hóesés indulásával kez­dődő mentesítést. A megóvó 5 homokszóró kocsi mellé további hármat vásárol a vállalat, s 1974 telére URH-láncot építe­nek ki a szórókocsik irányításé-‘ ra. A szisztematikus felkészülés elejét veszi annak, hogy a ha­vazás Pécs életében fennaka­dást okozzon. y I

Next

/
Oldalképek
Tartalom