Dunántúli Napló, 1973. május (30. évfolyam, 109-138. szám)

1973-05-19 / 126. szám

1973. május 19. DUNANTOLI NAPLÓ II Villamosipari és Gépjavító Szövetkezet Minden termékük elkel mint a cukor... Negyvenmillió Ft értékű javítás-szolgáltatás Csak a lakosságnak ezernél több típusú gépet javítanak A „Kiváló szövetkezet" cím elnyerését tanúsító oklevélen már ez áll: Villamosipari és Gépjavító Szövetkezet. Koráb­ban még ehhez az ismert név­hez tartozott a „Baranya me­gyei” megjelölés is. de a dina­mikusan fejlődő, tiszta profilú javító-szolgáltató szövetkezet „kinőtte” már a megyehatáro­kat, egyes részlegei már regio­nális jelleggel működnek. A „Kiváló” címet oz elmúlt esztendőben elért termelési eredmények alapján kapták. Csak néhány számadat arra, hogy érdemesek voltak rá: a Vlllamoslpari és Gépjavító Szö­vetkezet 1972. évi teljes terme­lése 40 millió forint, s ennek a negyvenmilliónak az értékét nö­veli az. hogy ezt közvetlen és közvetett javító-szolgáltató te­vékenységgel érték el. A köz­vetlen lakossági javító-szolgál­tató munka összesen nyolcmillió forintot eredményezett tavaly, — ez fejlődött a legdimaniku- sabban: az előző évhez, viszo­nyítva 144 százalékkal nőtt a termelés. Ezeket az eredményeket a 450 fős kollektíva érte el, és ehhez természetesen hozzájárul a )a- vftó-szolgáltatóiparban különö­sen fontos tény: a dolgozók kö­zel fele törzsgárdatag. A Villa- mosipari és Gépjavító Szövet­kezet öt brigádja nyerte el ed­dig a szocialista címet, a szak­munkások közül 24-en az el­múlt évben lettek „Kiváló dol­gozók**. A szűkszavú bemutatkozás ■tán vegyük sorra mivel is fog­lalkozik a szövetkezet Elöljá­róban annyit: csak a lakosság részére több mini ezer típusú gépet javítanak. A hűtőgépszerelők, a Megye­it út 25. szám alatt a szövet­kezet központjában kétirányú tevékenységet végeznek: — javítják a háztartási hűtő­gépek összes típusát, garanciá­lisát és garancián túlit vállal­ják a hűtőgépek ki- és beszál­lítását és igen rövid átfutási Idővel dolgoznak, — általában 43 óra alatt elvégzik a javítást, ha csak nincs krónikus alkat­részhiány. \ — a szövetkezet dolgozói végzik el a megyében — szer­ződések alapján a kereskedel­mi, vendéglátóipari egységek, iskolák, hűtőszekrényeinek sze­relését, javítását, karbantartá­sát Az itt dolgozó hatvan em­ber többsége törzsgárdatag, te­kintély a szakmában. A hűtő­gépgyár például, ha valamilyen bonyolultabb szereléshez nem tud saját embert küldeni, — ki­zárólag őket kéri fel a munka elvégzésére, bárhol legyen is az országban .,. A villamos és háztartási gép­javítók ugyancsak a szövetkezet Megyeri úti központjában dol­goznak 40—45 fővel. Ök végzik el a villanymotorok tekercselé­sét és a háztartási gépek javí­tását. A szövetkezet a Hajdú­sági Iparművek márkaszervize, a pécsiek a gyárban egészítet­ték ki, specializálták szakismere­tüket, — most is nagyon jó az együttműködés a gyárral, külö­nösén az automata mosógépek javításában, amelyet a szövet­kezet szerelői Baranya megyén kívül is végeznek. A háztartási gépekre is érvényes a hűtőgép­szerelőknél írott szabály: ki- és beszállítás, gyors, precíz javí­tás: Egyébként az országban először a Villamosipari és Gép­javító Szövetkezet vezette be a szerződéses rendszert. — jóval megelőzve ezzel a Gelkát. A módszer lényege: szerződést kötnek o háztartásigép-tulaj- donosokkal, és rendszeres havi díjért 48 órán belül teljesen in­gyen kijavítják a hibás készü­léket, a szerződő felet még az alkatrész ára sem terheli. Ügy tervezik, ezt a szerződéses mód­szert kiszélesítik a közeljövőben. A gépjavítók a szövetkeze* Felsőmalom utcai műhelyeiben dolgoznak, fő munkájuk az olajkályha javítás, márkaszer­viz-szerződéses alapon. Minden típusú olajkályhát javítanak, — és lehetőleg a helyszínen. Ezen­kívül konyhagépek, szőlészeti és borászati gépek javítását Is végzik — ezzel a tevékenységgel szintén átlépve a megyehatárt. A szervlzüzem tulajdonkép­pen összefoglaló név, hozzájuk tartozik a televíziótól a legap­róbb elektromos szerkezetig jó­formán mindén. A Villamosipa- a és Gépjavító Szövetkezetnek nemcsak Pécsett van elektro­mos készülékeket javító szervi­ze: kirendeltséget létesítettek Komlón, Mohácson, Sellyén, Szigetváron és Siklóson is. A biztonságtechnikai üzem szakemberei az üzemek, létesít­mények elektromos szabványos- sági és biztonságtechnikai fe­lülvizsgálatát, méréseit végzik. Természetesen nemcsak megál­lapítják az esetleges hibát, ha­nem ki is javítják. Erre a na­gyon fontos és felelősségteljes munkára negyvenöt jól képzett szakembert alkalmazott a szö­vetkezet. A felvonások „székhelye” tu­lajdonképpen Pécsett a Felső­malom utcában van, — a mun­kahelyük viszont Dunaújváros­tól Zalaegerszegig minden ma­gas házban, ahol felvonó mű­ködik. ók végzik a liftek szeie- lését, karbantartását, javítását. A kollektíva jó szakemberekből áll, az egységet a Hajtómű és Felvonógyárral együttműködés- j ben alakították ki, illetve — mi­vel a Hajtómű és Felvonógyár c Ganz-MAVAG-gal fuzionált — most már a nagyhírű gyárral tartják a kapcsolatot. A közel- ; múltban egy felvonós szakmér- | nőköt is alkalmaztak, — így a felvonók felújításának tervezé­sét is el tudják végezni. Az idén egy országos szinten is elismerésre méltó újdonság­gal szolgálhat a szövetkezet: Pécsett az Endresz György ut­cában létrehoztak egy igen korszerű, a fúró-faragó embe­rek igényének tökéletesen meg­felelő barkács-egységet, amely rövid idő alatt igen népszerű lett A jövőről; megfelelően gon­doskodnak a szakember-után­pótlásról, — a szövetkezetben jelenleg 70 szakmunkástanuló sajátítja el a mesterség fogá­sait Előkészítették, és még ebben az ötéves tervben indítják a nagy beruházást: a Megyeri úti központban felépül a jelenlegi négyemeletes épület „ikertest­vére" 13 millió forintért, most kezdődik a komlói új‘ szerviz építése 2,5 millióért, és már ké­szülnek a Mohácson építendő új szerviz tervei is. <-) i A Baranya megyei Háziipari Szövetkezet szép fejlődése A Kiváló Szövetkezet kitüntetés többszörösen megérdemelt A mü any a gtermel és jelentős részét exportálják 1970 Értékesítés 28 640 000 Ft Export 1 135 000 Ft Nyereség (brt.) 6 000 023 Ft Ezek a főbb termelési és gaz­daságossági adatok jellemzik a Baranya megyei Háziipari Szö­vetkezet utóbbi három évének tevékenységét, amely ez idő alatt kétszer érdemelte ki a Ki­váló Szövetkezet címet. 1972-es eredményeik ugrásszerű növe­kedést mutatnak, pedig készít­ményeik árai nem emelkedtek. E szép fejlődésnek természete­sen megvannak az okai, mely lényegét tekintve termelés bő­vítés. Pécsett a Bajcsy Zsilinszky utcában megvásárolták a volt vegyianyag nagyker, megürese­dett telephelyét és évente 100 ezer négyzetméter bútorszöve­tet készítenek. A rendelés hasz- szú időre megvan és ha több­ször ennyit készítenének oz sem lenne elég. Műanyagüzemünket, amelyben gyermekjátékokat, háztartási cikkeket, ajándéktár­gyakat, iparj szerelvényeket ké­szítenek. új, termelékenyebb gépeket állítottak üzembe. To­vább ápolták és fejlesztették a híres baranyai népművészeti cikkek készítését, amely a szö­vetkezetnél idén húszéves múlt­ra tekint vissza. Száz asszony és néhány férfi készíti a mindig és napjainkban különösen ke­resett térítőkét, faliszőnyegeket, drapériákat, szetteket, akik töb­ben a népművészet mesterei, il­letve elismert népművészek. Tavaly négymillió forint érték­ben készítettek népművészeti cikkeket Egyik üzemrészükben textilhulladékból készítenek tisz­títási célokat szolgáló textíliá­kat. A kötött ruházati cikkek di­vatosak, keresettek és ennek megfelelően fejlesztette a szö­vetkezet kötőrészlegét, mely tel­jesen bedolgozó rendszeren alapul. Százötven bedolgozó kö­ti a szebbnél szebb kötött hol­mikat gyermekeknek, felnőttek­nek, amely 1972-ben négymil­lió-ötszázezer forint értékű volt A szövetkezet foglalkozik még, szintén bedolgozással, művirág 1971 1972 32 579 000 Ft 45 819 000 Ft 1 282 000 Ft 4 437 000 Ft 7 392 000 Ft 10 331 000 Ft készítéssel is. Ezekből a termé­kekből „jött össze” 1972-ben a közel 46 millió forint értékű ter­melés és nyomában a Könnyű­ipari Minisztérium kitüntető Ki­váló Szövetkezet cím. Érdekes sajátossága a szövet­kezetnek, hogy viszonylag kevés a lakosság közvetlen fogyasztá­sára a termelése. A bútorszöve­tet az ipar, illetve a nagykeres­kedelmi vállalat kötötte le. A műanyagüzem termeléséneik je­lentős része, mely több mint 300 különféle cikk, főleg gyer­mekjátékok, Nyugat-Európába, Skandináviába, Csehszlovákiá­ba, Jugoszláviába és Ausztriá­ba kerülnek, de még Ciprusra is jut belőlök. Tehát könnyen elő­fordulhat, hogy egy-egy suveni- er, amit ajándéknak hazaho­zunk, itt készült Pécsett a Dé­ryné utcában a háziipari szö­vetkezetnél. Természetesen itt­hon is kaphatók a gyermekjá­tékok, ugyanazok, amelyeket külföldre szállítanak. A népmű­vészeti cikkek nagyobb részét a HUNGARCOP útján értékesítik és kisebb mennyiség jut belőle a Népművészeti Vállalatnak az idegenforgalmi hivataloknak és a Magyar Hirdetőnek. Ennek ellenére úgy tudjuk, hogy o szép baranyai népművészeti termékekből nem szenvedünk hiányt, ami szintén a Háziipari Szövetkezet ügyes üzletpolitiká­ját dicséri. A kötött holmik is csak a rendelő vállalatok útján kerülnek forgalomba. E helyzettel kapcsolatos másik figyelemre érdemes érdekesség, hogy a szövetkezet abban az előnyös helyzetben van, hogy nincs is mit reklámoznia, aján­lani. eladásra kínálni. Minden, amit készítenek úgy elkel mint a szóiás-mondásos cukor. Ez valóban előnyös helyzet A kér­désre: a jelenleg készített ter­mékeknek hányszorosát tudnák értékesíteni? — a válasz: sok­szorosát, ha ... Ez a „ha” a további fejlesztés, fejlődés min­den bizonnyal reális vágya, le­hetősége. A Baranya megyei Háziipari Szövetkezet szép eredményeinek forrása az említetteken túl — és ez mindegyiknél fontosabb, — hogy nagyszerű a törzsgár- dá ja 10—25 éves múlttal, ma­gas szakmai tudással és ragasz­kodó szövetkezet szeretettel. A kétévenként rendezésre kerülő szőttes pályázatról mindig sok és értékes díjakat hoznak haza, a legújabb pedig, hogy Gajdon Irén szövőnő a Könnyűipar Ki­váló Dolgozója kitüntetést kap­ta. Hét szocialista brigádja van a szövetkezetnek. Ok, mint ál­talában a szocialista brigádok másutt is, valóságos motorjai a szövetkezet tevékenységének, de mindenki a tőle telhető legjob­bat adta a múlt évben is és munkájuk eredménye az, amire joggal-okkal büszkék: a Kiváló Szövetkezet kitüntetés, A szövetkezet jó híre, az adottságoknak és képességek­nek, kedvező munkakörülmé­nyeknek olyan értékes hatása is van, hogy a szövetkezetnél nem volt és nincs munkaerő­gond, távozásra alig, jelentke­zésre annál több esetben kerül sor, A szövetkezet a szép fej­lődés, a gazdaságossági ered­mények mellett egy sajátos em­beri missziót is betölt Ez a csökkent munkaképességűek foglalkoztatottsága. Néhány év­vel ezelőtt gondot jelentett a sa játos emberi sorsok miatt rok­kantak fogalalkoztatottsága. Ez jelentős 'észben a múlté, mert a városi tanács és a szövetke­zet együttműködése a lehetősé­geknek megfelelően megkeres­te és megtalálta a megoldást Ez a társadalmi értékű cselek­vés sorozat nagyszerű példa és az egész szövetkezet tekinté­lyét, értékét emeli Várható termelési érték 123 millió forint Egyre több megbízást kap a Pécsi Építőipari Szövetkezet Uj technológia: az „ipari padló" alkalmazása „Bemutatkozásképpen” eny- nyit: a Pécsi Építőipari Szö­vetkezet dolgozóinak létszáma 840 fő. Évi termelési érték — várhatóan 1973-ban — eléri a 123 millió forintot, g tavalyi 80 millióval szemben. A szövetke­zet — jó tiz-tizenkét esztendő­vel ezelőtt többnyire földszintes családi házakat épített. Később — a fokozat műszaki fejlesztés, a gyors ütemű gépesítés, to­vábbá a korszerű építési tech­nológiák gondos alkalmazása révén — már többszintes lakó­házak, jelentős ipari, mezőgaz­dasági és kereskedelmi objek­tumok építése fűződik nevéhez. A III. ötéves tervidőszakban például ezer lakást adnak át a lakóknak, ezek közül is közel ötszázat Pécs Kertváros új la­kónegyedében építenek meg. Az említett lakótelepen ebben az esztendőben 150 összkom­fortos lakás átadására kerül sor. Ezek a lakások alagútzsalu- zatos módszerrel épülnek: — Ennek az építési techniká­nak a lényege — mondja Haász József, a szövetkezet el­nöke — tulajdonképpen az, hogy az épület induló szintjen felállítunk egy vagy több lakás­nak megfelelő mennyiségben olyan acél öntőformát, zsalut, amely az öntés utón könnyen eltávolítható, illetve átállítható. A visszamaradt „csőalagútban” középfolyosós, illetve függőfo- lyosós, vagy éppen loggias la­kástípusok alakíthatók ki. En­nek a módszernek rendkívüli előnye éppen az. hogy a terve­zett építmény nagyságának tu­lajdonképpen csak a daru te­herbíróképessége és úgyneve­zett gémbenyúlása szab határt Az alagútzsaluzntos építési mó­dot természetesen sok más épí­tőipari vállalat és szövetkezet is alkalmazza, többek között hát mi is. — Van-e más — egészen új — technológia, amelyet a szö­vetkezet bevezetett? — Igen, ez az „ ipari padló”. Az osztrák VIANOVA-cég gyárt­mánya ez, amely — többek kö­zött — kvarchomokból készül, kötőanyaga pedig poliészter gyanta. Az INTERAG RT„ köz­reműködésével kint Grazban is­merkedtünk meg ezzel az új el­járással, majd később aztán itthon alkalmaztuk. — ... Éspedig? — A Mecseki Ércbánya egyik üzemi konyhájának mozaik-la­pos padlózatát vontuk be ezzel az anyaggal, ugyanis a mo- zaíklap síkos, következésképpen balesetveszélyes. Az Ipari pad­ló viszont esüszásmentes és könnyen tisztítható. Vendéglá­tóipari konyhák, kórházi műtők, de akár fürdőszobák padlóza­tát is érdemes bevonni ezzel az anyaggal. Előnye az, hogy hidegen dolgozzuk rá a beton- aljazatra, semmi felfordulás* nem okozunk, nagyon gyorsan megköt Az említett üzemi kony­ha például le sem állt közben, amíg mi dolgoztunk. — Négyzetméterenkénti árat — Háromszázötven négyszáz­ötven forint között várható, mert a végleges ár csak á kí­sérleti eredmények után derül ki. Tehát alig valamivel drá­gább, mint a mozaiklap, vi­szont ez gyorsabb és célsze­rűbb. — Nagyon érdekes módszer­rel létesítettek egy fürdőmeden­cét — értesülésünk szerint — Üjmecsekaljón. — Tulajdonképpen ez nem egy különálló létesítmény, ha­nem egy adott épület belső át­alakítása. A Karikás Frigyes úti általános iskola tornatermének van egy toldalék épülete. Ebből kellett egy úszómedencét „va­rázsolnunk”, Külső szigetelésére lehetőség nem volt. Ezért a bel­ső szigetelést kellett megolda­nunk. A VIANOVA cég „Via- pal” nevű szigetelőanyag kitű­nően alkalmas erre. A falazat­ra és a padlózatra először a poliészter-gyantát vittük fel, otőna került ró az űvegsrálerő- sítésű réteg, majd végül a fe­dő-réteg, amely teljesen sima felületű, akár a csempe, csak természetesen hézag-mentes. Egyébként bármilyen színben megoldható. Biztos szigetelőké­pessége miatt nagyon sok he­lyen alkalmazható az építő­iparban. — A szövetkezet jelenlegi műszaki fejlettsége, a gépesí­tés színvonalo sok tekintetben nagyon is megfelelő, de ez nem zárja ki azt, hogy a jóképessé­gű szakemberekre továbbra is szükség van ... — Természetesen. A nehéz fizikai munka — ez általában tapasztalható az építőiparban — nálunk is lassan teljesen megszűnik. De a jó szakmun­kást persze a gép sem helyet­tesítheti, már bizonyos munkák természeténél fogva sem. Pél­dául jelen pillanatban is szük­ségünk van ácsokra, állványo­zókra, festőmázoló szakmunká­sokra, fűtésszerelőre, bádogos­ra, asztalosra. A szövetkezetben teljesítménybéres elszámolás van érvényben. Szakmáktól füg­gően a havi átlagkereset álta­lában 2800—4200 forint. Erre óz évre — tehát jövő évi kifi­zetésre — 10—12 nap kereset­nek megfelelő osztalékot ter­veztünk a szövetkezet tagjai­nak, de természetesen erenkívOl rendszeresen kitűzünk célpré­miumot, amennyiben a brigá­dok a feladatot a megkövetelt minőségben és pontos határ­időre elvégzik. — Milyen munkarendben dolgoznak a szövetkezetiek? — Folyamatos termelés fo­lyik, tehát a 6+3-as munkaren­det alkalmazzuk. Ez annyit je­lent, hogy 6 nap ledolgozott munka után 3 nap pihenő jár a dolgozóknak, majd ismét 6 munkanap következik. Napi egy­szeri étkezést — ebédet — biz­tosítunk mindenkinek, egyéb­ként központi telepünkön, a Felszabadulás úton korszerű fürdő, öltöző, továbbá 200 sze­mélyes konyha és étterem ái! dolgozóink rendelkezésére. A munkásszállítást saját. Illetve bérelt » autóbuszokkal oldjuk meg. A különélési pótlékot az ide vonatkozó rendeletnek meg­felelően fizetjük. Az utóbbi években sikerült szaporítanunk az üdülési férőhelyek számát is. Dolgozóink jelenleg Flar- kányban és Fonyódon üdülhet­nek, egy szegedi építőipari vállalattal pedig csere-üdülte- tési megállapodásunk van. |l Egyébként az idén először kül­földi turistaútra is nyílt lehető­ségünk. Minden évben szerződ­tetünk tanulókat különböző szakmára. Az idén Is várják a fiatalok jelentkezését: a tanuló­képzésre előírt feltételeket «biz­tosítani tudjuk- ^ r 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom