Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)
1973-04-01 / 81. szám
i „...a legutolsó zsöílér is jussát tartja e hazához” 1 Az Ötödik Gorkij-bemutató SAJTÓSZABADSÁGRÓL MÉZETEK EGT RABNAK. M 1 » e í ilr k « ul J s. 1948 és 1964 körött több kiváló feldolgozás örökítette meg Táncsics siklási követté választásának történetét, sőt egyes szerzők utaltak arra is, hogy milyen szerepet játszottak Táncsics jobbágykérdésben alkotott nézetei a baranyai parasztságnak a nagybirtokkal vívott harcában. Ezek a munkák keltették fel az érdeklődésemet a tán- csicsi eszmék baranyai terjedése, hatása iránt. Az eszméknek, akár a könyveknek megvan a maguk sorsa. Vagy megtöltik hordozóikat cselekvésre késztető, jövőt építő tartalommal, vagy pedig elenyésznek nyomtalanul, mint kiáltás az ember nélüli havas, téli tájon, Megfogni, kitapintani valóságos hatásukat mindenképpen nehéz, de különösen nehéz akkor, ha nemcsak a kiteljesedés érdekel bennünket, hanem a történelmi folyamat is. A csepelyi népgyűlés A nehézségek miatt tartom szükségesnek, hogy ott kezdjük meg a tán- csicsi eszmék baranyai hatásának vizsgálatát, ahol már cselekvésre késztető, anyagi erővé váltak. Ezt a pillanatot — úgy hiszem — a dróvacsepelyi népgyűlésben kell keresnünk. Mint ismeretes, a Dráva menti falvakban 1848. május 27-én körözött, „Atyámfiái Polgártársak!” c. felhívásban azt olvashatjuk, hogy Szaporca, Tésenfa, Dróvacsehi, ' Drávapalkonya, Dóvaszabolcs, Ipacsfa, Kovócshida, Drávaszerdahely népe 3—4 megbízottat küldött Drávacsepelybe, hogy ott képviselőt jelöljenek. (Ez a terület lehet az eszmék kitapintható érvényesülésének körzete.) Ismerjük a gyűlés szónokait (Láng Ferenc cuni ispán. Munkácsi Albert szaporcai lelkész, Belevári Ferenc visz- lói lelkész, Tarnóczi Dániel nagyhar- sányi bíró.) A tanúvallomás! jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy a szónokok közü kettő (Láng és Munkácsi) Táncsics Munkások Újsága c. lapjából olvasott fel, hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon. Tudjuk azt is, hogy Munkácsi ellen a „communismus” térTáncsics Mihály eszméi jesztésének vádjával vizsgálatot indított a megye és az egyházi főhatóság, mert — a tiszti főügyész szavai szerint — mint a jogegyenlőség híve .......a Reg álékat megszünetetteknek lenni... az egybesereglett földművelő népet az Úri Jogok, mint kizárólag Magány Tulajdon, tilos sértésére izgatni elég vakmerőséget bátorkodott”. Itt vannak, hatnak tehát Táncsics eszméi, s hogy nem csupán egy szűk értelmiségi réteg tetteit és szavait befolyásolják, azt bizonyítja Perczel má- sodalispán 1848. augusztus 13-án a belügyminiszternek küldött jelentése is, amely szerint: „A drávai lakosság eltelve communisticus féle elvekkel, több helyen erőszakos foglalásokat tesz.” Mintegy kiegészíti ezt a pécsi Fünf- kirchner Zeitung, amely a lázongás okait keresve azt írja, hogy „A kálvinista papság nagy részének vészthozó szelleme a falusi lakosságot hydra gyanánt környékezi... Egy gyalázatos párt... fölhasználva a haza szerencsétlen perceit, eqész helységeket lázit iöl...” (Kossuth Hírlapja, 1848. szept. 21. sz.) A valótlan vádakat visszautasítva Kossá Dániel marócsai tanító mutatott ró arra, hogy „A protestáns papság . .. hírlapokat járat a nép számára, barátja a szabadságnak . .. mindig a nép között van.” (Kossuth Hírlapja, 1848. okt. 14.) Nincstelen értelmiség Másutt at országban akadálya volt a nép' ismeretszerzésének az analfabetizmus, a Dráva mentén azonban „csaknem minden 300 református lélek lakta faluban rendes lelkipásztor találtatik, aki többnyire iskolatanító is.” (Haas: Baranya 93. o.) Az persze kétségtelen, hogy ez a reformkori értelmiség juttatta őket először politikai lapokhoz, s ugyancsak ez igyekezett eligazítani a pallérozatlan paraszti elméket a komplikált politikai viszonyok között. Ennek a rétegnek a tagjai (papok, tanítók, ispánok, útbiztosok stb.) 1848-ra végigjárták a nincstelen értelmiség kíszolgáKatott helyzetének egész kálváriáját. Ezért tudták követni Tán- csicsot még akkor is, amikor a Népszava — Isten szava c. művében már létében támadta az uralkodóosztályt és o nemesi kétyabőrt tűzre valónak tartva, a feudális rendszer teljes felszámolását követeli. — Baranyai híveinek legjobbjai az egész 1848. év folyamán hűen osztoztak Táncsics harcaiban. Ez az oka annak, hogy amikor Vas Gereben, Kossuth Hírlapja 1848. december 28-i számában Táncsicsot gyalázó cikket írt, őket sem kíméli. „Baranyának nagy része — írja — So- mogyé szinte Táncsicsnak nevével kezde egy iszonyú lármát, mit Jel- lachich betörése akadályozott meg következményeiben." Vas Gereben a cikket ezzel a csattanóval zárja: „Táncsics! Kend csakugyan bolond!” Ez a „bolond” pedig nem törődve a rágalmakkal, makacs konoksággal folytatta harcát a parasztság teljes felszabadításáért. Elszánt harcában el nem hagyták volna siklósi választói, akik 60 baranyai községből panaszolták, hogy „... a tagosztály és legelő elkülönözés rájuk nézve igazságtalanul történt.” Táncsics kezében a Munkások Újsága ekkor lett az általános néphangulat visszhangjává. Az ország egész területéről érkező paraszti levelek között a legrangosabb helyet a siklósi választók levele foglalta el, amelyet 1848. aug. 13-án közölt a Munkások Újsága. Bevezető híres sora klasszikus tömörséggel fogalmazza a paraszti elkeseredést: „Hallja Kend Táncsics, kendbe nagy bizodalmun- *kat vetettük, mert kend nekünk sokat ígért, de a sokból — mint kend újságjából láttuk — mégcsak valami sem lesz." A siklósiak ekkor azt kérik, hogy „a törvény által eszközölje ki” képviselőjük az alábbi kívánságokat: A siklósiak kívánsága mindennemű . . . úrbéri tartozások kárpótlásnélkül eltöröltessenek — minden földek, rétek, berkek, amelyeknek a nép századok óta birtokában volt .. . ezutpn is legyenék a népnek birtokában — a vizek . . . akinek földjébe, vagy határába esnek, annál használjanak — úri jogok, kocsmáztatós, húsvágás, ser,- pálinka főzés, vadászat, halászat stb. a lakosok által szabadon gyakoroltassanak. — minden közmunkák közOdózás útján pénzen tétessenek, hogy így a földesurak is birtokuk szerént benne résztvegyenek ...” A szenvedélyes levelet minden valószínűség szerint Munkácsi írta, aki nemcsak a Táncsics eszméivel vaió azonosulásban, de az írás művészetében is kitűnt elvbarátai közül. Ez a levél sokak szerint a korabeli paraszti követelések legjobb összegzése. A végső elkeseredésből született levélhez Táncsics már nem fűzhet újat, csak annyit jegyez meg, hogy a közlésen kívül az országgyűlés elé terjeszti, képviselők elé, akik még ma is úgy dolgoznak, mintha kiváltságcs nemesi osztály volnának ... Bár Táncsics eszméi Baranyában is elsősorban a paraszti osztályharchoz kötődnek, ott vibrál követői megnyilatkozásaiban a haza féltése és a Habsburgok gyűlölete is. Ezért segítenek a reakció leleplezésében, amely azt terjeszti, hogy a király ki fogja osztani a pusztákat, a só árát meg leszállítja. (Munkások Újsága 1848. szept. 24. Munkácsi levele). Kegyvesztettként Táncsics Pestről Debrecenbe követte a kormányt, a kormány meg kicsavarta kezéből a lapot. így aztán baranyai híveitől is messzire szakadva még magányosabb lett. A megválasztásáért egykor annyi lelkesedéssel harcoló elvbarátai sorra elnémultak, csak 1849 nyarán tettek még sikertelen kísérletet arra, hogy Turönynál útját állják a Pécs felé előtörő horvá- toknak. Az önkényuralom nehéz éveiben azonban gyakran kegyvesztettként is őrizték az emlékét annak a parasztforradalmánnak, aki haláláig hirdette: „...a legutolsó zsöllér is jussát tartja e hazához." í — Dr. Kiss Géza — Ellenségek Górkt| ELLENSÉGEK című drámáját tűzte Műsorra a Pécsi Nemzeti Színház. Szép és igényes vállalkozás ez. Az Ellenségek Gorkijnak az egyik legsikeresebb, mégis talán az egyik legnehezebben játszható darabja. A mű közvetlenül az 1905-ös orosz forradalom hatása alatt született. Csakúgy, mint a Petropavlovszki Erőd börtönében írott A nap fiaival, Gorkij ezzel a darabjával is a két évvel előbb meghalt Csehov életművét folytatja: olyan drámai helyzeteket teremt, amelyekben világosan színt kell vallaniok a nagyhangú népmentőknek és aranyszájú prófétálóknak, a liberális polgároknak és értelmiségieknek, akiket vagy harminc éve tömjénezett már akkor az orosz irodalom. Az Ellenségek főhőse, Zahar Bargyin, a „jólelkű gyáros" mintha csak az utolsó Csehov- darabból, a Cseresznyéskertből lépne ismét elénk. A legutóbbi nagy bemutatón, a New York-i Repertory Theatre előadásában idén januárban így is rendezték meg a darabot: a Cseresznyéskert díszleteiben és kosztümjeivel. A két mű születése között pltelt két esztendő alatt azonban történt valami nagyon fontos dolog Oroszországban: kitört az 1905-ös forradalom. Zohar Bargyin már egy olyan veszélyes és kegyetlen világban él, amelyet a Csehov-hősök nem ismertek, öt nem menti már fel szabodelvűsége a nyílt állásfoglalás, a cselekvés alól, mint mondjuk Gajevet a Cseresznyéskertben. Olyan harapófogóba került, amelyből nem beszélheti ki magát. A gyárban a végsőkig elkeseredett munkások leszámolnak durva és kegyetlen főnökükkel. Bargyin, aki mindig nagyra volt a demokratizmusával, s ellenezte üzlettársának munkásnyúzó módszereit, most meg kell tegye azt a lépést, amelyet éppen az javasolt: ki kell hívnia a csendörséget, hogy elkezdődjék a hajtóvadászat a „felbújtók”, az „izgató elemek” ellen. A nyílt osztályösszecsapások idején lóm mindenki ösztönösen megérzi, hogy a barikád melyik oldalán van a helye. Ilyenkor világosan megmutatkozik, hogy ki a barát, ki az ellenség. A „jólelkű gyáros” most megmutatja igazi arcát és a munkások is megértik, hogy csak önmagukra, o szervezett erejükre számíthatnak. Századunkat a proletariátus osztályharcának nyílt, durva formái nyitották meg, s ez határozza meg ma is. Gorkij darabja az első nagyerejű drámai ábrázolása ennek a történelmi összecsapásnak. De nem ez az egyedüli érdeme. Az Ellenségeknek nemcsak éles társadalmi konfliktusa van, hanem finom lélektani cselekménye és kiválóan egyénített, érdekes figurái is. Ilyen a már említett férfi főszereplő, ilyen Szincov, a munkások képviselője, s Tatjána, a vibrálóan nyugtalan, érzéki és értelmes kis vidéki színésznő. Csupa igényes és sokat ígérő szereplehetőség. Az 1933-as leningrádi bemutató óta az Ellenségek szüntelenül a világ vezető színházainak műsorán van. Különösen a Moszkvai Művészet Színház ún. harmadik nemzedéke: M. Kedrov, A. Taraszova, A. Gribov hozott létre benne emlékezetes alakításokat. De minden színházi nemzedék és minden nemzet színházművészete metgaláíja a műben a közvetlenül neki szóló mondanivalót. A Pécsi Nemzeti Színháznak ez az ötödik Gorkij bemutatója. Itt játszottak először Gorkijt az országban a fel- szabadulás után: 1945. március 22-én dr. Székely György rendezésében került bemutatásra az Éjjeli menedékhely. 1951-ben Szendrő József vitte színpadra a légár Bulicsov és a többieket, 1963-ban pedig Nógrádi Róbert ismét az Éjjeli menedékhelyt. A mostani előadás rendezője, Dobál Vilmos másodszor fordul az Ellenségekbez. Első ízben 1958-bar» mutatta be a pécsi közönségnek, mintegy előtanulmányként későbbi sikeres Csehov rendezéseihez. Az új bemutatóra nyilván újabb társadalmi és művészi tapasztalatok, újabb koncepció és közölnivaló indította a színházat. Érdeklődéssel várjuk, miként valósul meg majd mindez a színpadon. Nagy László Mohácsi Regős Ferenc Sic Hűt ad astra De nincs olyan nagy tolongás ... Pécsett nyolcvan kézbesítő van, ebből majdnem hetven állandó munkaerő, cmi igen nagy szó. Talán az utóbbi évek bérrendezései is segítettek ebben. Mikor Nyilas József belépett, 950 forintot kapott. Ma a kezdőfizetés is 1500—1700 forint. Legyünk őszinték: a borravalókból szépen csurran-cseppen. De az öregek nagyon alacsony nyugdija nem segít vonzóvá tenni ezt a szakmát. Amire azt mondják: ha valakit meghódított, akkor az többé nem megy máshová. Szocialista brigádverseny is van köztük, s ebben a szokásos pontok mellett nemcsak a bevétel növelése (például a húsvéti képeslapok árusítása révén) szerepel, hanem a szakma megszerettetése is a kezdőkkel, a fiatalokkal, a „betévedtekkel".. . Egy bánatuk van újabban a postásoknak: rondának tartják az új egyenruhát, Van is benne valami. A régi posz'cókabát magas nyaka jobban is védett a hidegtől, mint ez a zakó- fazon. A sapkát meg egyenesen utálják. Tányérsapka, kalauzsapkának is csúfolják. Jobban szerették a régit, a csúcsostetejű tábori sapkát. így most megint megengedik, hogy azt viseljék, persze, csak ha von ... — Nem fáj a lába? — Nekem még nem. De lehet lúdtalpat kapni meg visszeret. Én még nemigen voltam beteg, csak mikor a mandulámat vették ki. — Nem unalmas néha? — Az emberek .nem hagyják, hogy unatkozzam . . . Mindig történik valami. — Például mi? — Például? Nem olyan nagy dolgok ám . . . Egy öreg mama most jött meg a kórházból, éppen ott jártam, mikor elvitte a mentő... — Mesélnek az emberek? — Ajaj! Nagyonis ... Sokszor elsírják a bajukat. Betegséget, rossz hírt, pletykát. Megmondom, úgy ahogy van, plelykálni is szeretnek az emberek. De móndanak mindjárt viccet is. Akkor aztán mondok én is egyet, hadd nevessenek kicsit. .. — Nagyon várják a nyugdijat? — Nagyon. Van, aki kinézeget az utcára, és ha meglát, már föl is teszi a kávét, azzal vár. — Kik azok? — Például a Pintérek;. De más is. — Mennyi a legkisebb nyugdíj, amit kivisz? — 202 forint, ötven lemegy a tüzelőre, azért ennyi. Nem tudom, hogy lehet ebből megélni... — Ha újra kezdhetné, milyen pályát választana? — Hót... bizony ugyanezt. Már óz aprómon át megszerettem, nem is bírnám azt. hogy beülni valahová és egész nap egy helyen... — Melyik a legrosszabb évszak? — A nyár. Nem bírom a melegét. Inkább két telet A tavasz meg az ősz, az igen! — Betér néha valahová egy pohár sörre? — Arra nem, az engem Csak izzaszt. De Patacson, néha megesik, van ott egy kocsma ... Jaffát, kis kevertét bele, ritkán. — Hogy áll a kutyákkal? — Félek tőlük, rettenetesen. Van, ahol öt is van, úgy ugatnak, mint a fene. Nem bírják az egyenruhát... Mit csináljak? Én nem bántottam egy kutyát se, hát ugassanak ... Táviratos koromban meg ha ropott egy. Egészen apró kutya volt még, mikor megismertem, nőtt, növekedett, aztán egyszer mégha ropott... — Hogy szólítják? — Postás bácsinak, az öregek is... Vagy Jóskának, Józsikám, van olyan is, aki Szepinek ... — Volt úgy, hogy bevonták az ügyeikbe az emberek? — Hát.. . volt. Még tárgyaláson is tanúskodtam, beidéztek. Mert hallottam a veszekedést... — Ha nyerne egy csomó pénzt, mit venne rajta? — Családi házat. Nehezen bírom a zártságot — Van valami igen nagy vágya, amit szeretne megvalósítani? — Van. A tengerhez szeretnék elutazni. * — Mégis, mit szeret legjobban ebben a szakmában? — Hogy mindig emberekkel van dolgom. •Se Mikor eljön a hónap huszonkettedik napja, az öregek kisétálnak a kapu elé, lesik a postást. Néhányon csak a kisszéken ülve lesik, nehéz már a járás. Valahol megszólal egy kutya, aztán felbukkan a postás sötét egyenruhája, a nagy postástáska... Iszik egy feketét, Jóska? Fogadja el, jó szívvel adom! Irt a fiam, azt írja... Nem fáj a lába a sok járástól? Persze, maga még fiatal, hej, amikor még én is ... Szép idő van, hallja, tavaszodik, látja, virágzik az aranyeső! Csak aztán essen is valamennyit, különben ... Nem is csak azért a pénzért. . . De ha a postás jön a nyugdíjjal, az esemény is. Fontos esemény. Minden hónapban elérkezik, ilyenkor megáll pár szóra a postás, s az ember elbeszélget vele erről-arról, kiegyenesíti fájós hátát, önérzetesen körülnéz ... Nemcsak a pénz, ó, nem! Nyilas József nem emlékszik rá, hogy nyugdíjfizetés napján valaki ne otthon várta volna őt. Lehet, hogy ezért szeret annyira postás lenni. Hallania Erzsébet •9
