Dunántúli Napló, 1973. április (30. évfolyam, 81-108. szám)

1973-04-02 / 82. szám

Diósgyőr nagy sikere! r Újpest ' folytatja győzelmi sorozatát 0. DÓZSA—BP, HONVÉD 1:0 (0:0) Népstadion, 16 690 fizető néző, v.: Biróczky. Góllövő: Be­ne. Bp. Honvéd: Bicskei —- Egervári, Hojszek, Lukács — Pál, Szűcs — Morgos, Kocsis, Kozma, Pintér, Bódi. U. Dózsa: Szentmihályj — Kolár, Harsá- nyi. Juhász, Dunai III., Horváth — Fazekas, Tóth, Bene, Nagy, Zámbó. A 33. percben előbb Nagy, majd Bene elől mentet­tek a Honvéd védők. Egy perc múlva Nagy erős tempóban húzott a kapura, Bicskei előre­vetődve másodszorra megkapa­rintotta a labdát Újpesti per­cek közepette Fazekas hibá­zott, majd egy-két erőtelen Honvéd-támadás zárta a fél­időt A 63. percben ragyogó Bene—Fazekas—Bene-akció vé­gén a Honvéd kapusa szöglet­re ütötte a labdát. A 71. perc­bén is Bicskeié volt, de a 76. percben már ő sem tudta meg­akadályozni az újpesti qólt Be- nét több védő is zavarta, szo­rongatta, végül a nagy kedvvel küzdő középcsatár 15 m-ről a kimozduló Bicskei mellett lapo­san a hálóba lőtt (1:0). Jók: Juhász, Dunai III., Tóth és Bene, ill. Bicskei, Szűcs, időnként Ko­csis és Egervári. DIÓSGYŐR—TATABANYA 2:0 (0:0) Diósgyőr, 4000 néző, v.i Cser- nefalvy. Góllövő: Horváth és Tatár. Diósgyőr: Szabó — Kovács (37. percben Hajdú), Hajas, Kolláth >— Gál, Vá- radi — Udvarev, Ruttkai, Hor­váth, Földesi (szünetben Tatár), Vass, —- Tatabánya: Csepecz — Horváth, Kovács, Kovácshegyi — Dókái, Knapik — Szabó, Ta­kács (61. p. Radics), Kőműves, Göröcs, Nágy. Két ellentétes félidőt láthattak a nézők Diósgyőrött. Az első félidőben hosszú időn keresztül a pálya közepén folyt a játék anélkül, hogy a kapuk veszélyes helyzetbe kerültek volna. A diósgyőriek második félidőbeli lendületes játéka megzavarta a tatabányai védőket és a kínál­kozó helyzetből a diósgyőriek kettőt ki is tudtak használni. Megérdemelten győzött a hazai csaoat. Jók: Szabó, Gál, Vá- radi, Horváth, illetve Kovácshe­gyi, Szabó, Kőműves és Göröcs. MTK—CSEPEL 2:2 (2:1) Hungária út 3000 néző, ve­zette: Somlai. MTK; Hajdú — Dunai — Török, Csorna, Cse- tényi — Kovács, Borsó, Kunszt — Oborzil, Koritár. Becsei. Cse­pel: Hajdú — Molnár — Pethő, Vellai, Kandi, Hunyadi — Lo- sonczi, Takács — Bartos, Né­meth, Buronyi. Sorozatos hazai támadások után a 30. percben előnyt szerzett az MTK. Borsó lövése kipattant egy védőről, Kunszt habozás nélkül 20 m-ről a bal felső sarokba lőtt (1:0). Három perc sem telt el, s is­mét gólt rúgott a hazai csapat, Oborzil remek labdájával Kori­tár futott el a jobbszélen. Mol­nár nem tudott szerelni, a lab­dát a kaputól 10 m-re Becsei kapta, aki eqy testesei után la­posan a kapu jobboldalába lőtt (2:0). A 44. percben várat­lan csepeli ellentámadás végén Takács ügyes fejessel Németh elé csúsztatott, aki közelről nem hibázott (2:1). Az 50. percben Koritár és Vellai csapott össze a 16-oson belül, az MTK-S csatár a földre került, Somlai büntetőt ítélt. A 11-est Oborzil gyengén, a kapu bal oldala felé rúgta, Hajdú szép vetődéssel kiütötte a lab­dát. A 75. percben szabadrú­gáshoz jutott a Csepel, Bartos 25 m-es lapos lövését Hajdú úgy tűnt, hogy meg is fogja, de aztán ügye*'enül a lábai kö­zött beengedte. (2:2), Óriási kapusaiba. Alacsony színvona­lon megismétlődött az U. Dó­zsa—Juventus BEK-mérkőzés. Jók: Dunai, Kunszt, ill. Haj­dú, Németh. Verejtékes győzelem Videofon—Z1E 1:0 (0:0) Székesfehérvár. Videoton: Ko­vács L. — Vass, Kovács J., Fe­jes, Mester — Nagy III., Burka — Vollek, Nagy II., Karsai, Csu- kovics. — ZTE: Déri — Molnár, Papp l„ Mihalecz, Filo — Gás­pár, Józsi, Tóth Gy. — Szima- csek, Szabó (68, perc Soós), Bitó. A 62. percben érett góllá a Videoton nyomása. A nagy tö­mörülésben a kapus által kiütött labdát Fejes nyomta közelről a hálóba. (1:0). A Videoton egy félidőn át igen öregurasan futballozott, és semmi veszélyt nem jelentett a ZTE kapujára. Szünet után már egészen más felfogásban ját­szottak a hazaiak, az egy pontért játszó zalaegerszegiek- kel szemben és végül is csak nagy harc árán szerezték meg a két pontot. Jók: Fejes, Mester, Burka, Csukovics, illetve Déri, Papp I- és Mihalecz. Mérkőzésről mérkőzésre Újpesti Dózsa—Honvéd 1:0- A mérkőzés egyetlen gólja. Szerzője Bene. Telefotó; MTI—KS—HDN LABDARÚGÓ NB III. Porcelángyár—Máza-Szászvári Bányász 1:0 (1 :Q). Szászvár, 600 néző. Vezette: Márkus. Nagy meglepetés. A vendégek a 15. percben szerezték meg győztes góljukat. A későbbiekben hiába rohamoztak a hazaiak, az ered­ményen nem sikerült változtatni. Góllövő; Koch. — Nagymányok VM EGYETÉRTÉS—SZEOL 2:0 (0:0) Góllövők: Weimper es Szuro- mi (11-esből). VM Egyetértés: Varga — Galambos, Józsa, Ko­máromi, Szigeti — Bodnár, Tú­rái, Siklósi — Vágvölgyi, Weím- per, Szurömi. SZEOL: Gujdár — Várhelyi III., Emődi, Mészár, Vi- rágh — Pataky, Vörös, Magyar — Antal, Vass, Berkes. Az I. félidőben inkább az Egyetértés csatárai voltak veszélyesebbek. Szünet után Galambos került jó helyzetbe, Weimper fejelte eléje a labdát, a hátvéd azon­ban nem tudta kihasználni á helyzetet A 68. pércben ismét Galambos előtt volt a labda, a hátvéd headására Weimper remekül ment fel és a hálóba fejelt (1:0), Három perccel á befejezés előtt a kitörő Weim- pert felvágták o 16-osan belül, a vitathatatlan 11-est Szuromi értékesítette (2:0). A héttagú védőfálla! 68 percig ellenállt a SZEOL a hagy hazai nyomás­nak és amikor ritkán eljutott az Egyetértés kapujához, helyzetei is voltak. „hétfői Haladás VSE— Szekszárdi Dózsa 1:1 (1:0) Labdarúgó NB I. B Nézőcsúcs Szekszárdon Szekszárd, 5000 néző. Vezette: Sabácz. — Haladás: Szarka — Kőhalmi (Stréber a szünetben), Szántai, Gyarmati, Pék, Németh L., Bíró, Szabó F., Farkás, Király, Iszak (H.auzer a 63. percben). Edző: Palicskó Tibor. Szekszárd: Lipóvszky — Szántó, Korner, Pusztai (Török a 71. percben), Simon, Csordás, Mics- kó. Vágó, Kalász, Hadi, Németh Salgótarján utón Egy pontot haza kell hoznunk Diósgyőrből! Többet várták csapatuktól a pécsi szurkolók vasárnap a Salgótarjáni Bányász elleni mérkőzésen, de a PMSC veze­tői is jobb játékot és jobb eredményt reméltek. Dr. Dunai János, a PMSC új edzője a találkozó előtt úgy nyilatkozott, hogy a szerdai ed­zőmérkőzés után jó játékot és győzelmet vár csapatától. — Sajnos, nem így történt, — mondotta a mérkőzés után a PMSC edzője. — A fiúk nagyon akartak, de akarásuk görcsös erőlködéssel párosult. A salgó­tarjániak egységesebb csapat benyomását keltették. A védel­mük stabil volt. Básti nagysze­rűen irányított, Kovácsot pedig a mieink nem tudták tartáni. Jobb játékot vártam a 'iáktól, de a reményt még nem adtuk fel. A vasárnapi Diósgyőr el'e- ni találkozó sorsdöntő lesz. Bácsván János, a PMSC szak­osztály vezetője is dicsérte a vendégcsoportot. — A Bányász együttes ügye­sen kihasználta védelmünk megingását. Az első 20 perc­ben védelmünk többször is za­varba jött, még örülhettünk, hogy megúsztuk egy góllal. A 11 -esnél nem volt vita, a játék­vezető jól látta a helyzetet, ha­bozás nélkül megítélte a bün­tetőt. Ügy éreztem, amikor ki­egyenlítettünk, fordulópont kö­vetkezik. Nos, ez elmaradt. Most minden erőnket a Diós­győr elleni mérkőzésre összpon­tosítjuk. Idegenben kell meg­szereznünk azokat a pontokat, melyeket a hazai pályán elhul­lattunk, de ha bent akarunk maradni, otthonunkban is sok­kal de sokkal jobban kell sze­repelnünk. Szekeres Ambrus, a Dózsa intézője szerint is a mérkőzés fordulópontját kellett volna je­lentenie a 11-esnek. — Szilvás! játékvezető helye­sen ítélt, amikor 7 7-est rúga- tott. A salgótarjáni játékos fel­tartott kezéhez ért a labda, tiszta tizenegyes volt. A rivális Diósgyőr otthonában győzött, pontszámban beért bennünket. A vasárnapi Diósgyőrben sor- rakerülő mérkőzésünknek sors­döntő jelentősége van. Egy pontot mindenképp haza kell hoznunk Diósgyőrből. Remélem, támadóink ügyesen kihasznál­ják maid azt, hogy a hazaiak nem állnak be védekezni, hisz a diósgyőrieknek is na""o-> kell a győzelem. Hegyi István (Zielbauer az 56, percben), ^d­ző: Kiss János. 6. perc. Pusztai szögletrúgá­sa, után .Simon Micskó elé fe­jelte a labdát, aki kisodródva, ■nehéz szögbők gyengén lőtt Szarka kezébe, 13. perc: A hazai támadás­sal felfutó Hadi 25 méteres erős lövését Szarka röviden öklözte, a berobbanó Dózsa csatárok elő! Kőhalmi hárított. 22. perc: Micskó vezette fel a labdát, beadását Németh for­dulásból küldte kapura, a labda az egyik védő lábán irányt vál­toztatva alig kerülte el a jobb­oldali sarkot 25. perc: Egy jobboldali be­adás nyomán Király az 5-ösön lekezelte a labdát, nagy hely­zetben a kimozduló Lipóvszky mellett a bal sarok mellé gurí­tott 27. perc: Szabadrúgáshoz ju­tott a Haladás; a játékvezető még Csordást dorgálta, amikor a vendégek elrúgták a labdát, melyet Szabó F. a leálló Dózsa védők között a jobb felsősorok­ba fejelt. 1:0. Húsvéti fiiöltäny- vásár! 30—40 SZÁZALÉK ÁRENGEDMÉNNYEL! Komlón a CSILLE ÁRUHÁZBAN Több száz öltöny kapható 6—16 éves korig! DIVATOS ALAPANYAGOK! TAVASZI SZÍNEK! ^7% 38. perc: Verve volt a szek­szárdi védelem, do Németh L. lövése elsuhant a jobb alsósa­rok mellett 55, Perc: Pusztai szögletből beívelt. Labdáját Csordás a 11-es pontról védhetetlenül fe­jelte a kapu jobboldalába, 1:1. 63. perc: Hadi sárgalapos fi­gyelmeztetést kapott 68. perc: Micskó átadásával Pusztai húzott kapura, 18 mé­teres beadásszerű lövése nyo­mán a labda a felsőléc tetejé­ről perdült az alapvonalon túlra. Küzdelmes, jóiramú mérkőzést láthatott a rekordszámú szek­szárdi közönség. Az első 45 percben a listavezető Haladás mezőnyben szebben játszott, ve­zető gólja mégis vitatható kö­rülmények között született. A Dózsa több gólhelyzetet terem­tett, azonban a csatárok sorra hibáztak. Szünet után változa­tos mezőnyjáték folyt. Szarka ebben a játékrészben is több­ször volt munkában. A látottak alapján igazságos döntetlen született. Jók: Szarka, Szántai, Bíró, Szabó F., Farkas, illetve Hadi, Simon, Csordás, Kalász, Vágó. Fekete László Volán—Bp. Spartacus 3:1 (1:0). Várpalota—Békéscsaba 2:1 (1:1). Kecskeméti SC—MÁV DAC 1:0 (1:0). Oroszlány—Szol­noki MTE 1:0 (0:0). Debreceni VSC-BKV Előre 1:0 (0:0). Ganz MÁVAG—Dunaújváros 0:0. Do­rog—Egri Dózsa 2:1 (1:1). AZ NB 1 B. ALLASA 1. Haladás 22 11 8 3 46-22 30 2. Kecskemét 22 10 6 6 36-23 26 3. MÁV DAC 22 10 6 6 23-17 26 4. .Dorog 22 10 5 7 36-31 25 5. Szolnoki MTE 22 11 2 9 37-24 24 6. Dunaújváros 22 9 5 8 26-22 23 7. Oroszlány 22 8 7 7 26-25 23 8. Pénzügyőr 22 8 7 7 24-24 23 9. Debrecen 22 8 6 8 20-24 22 10. Ganz MÁVAG 22 6 9 7 31-23 21 11. Várpalota 22 9 3 10 20-23 21 12. Békéscsaba 22 8 5 9 22-26 21 13. Bp. Spart. 22 8 5 9 35-40 21 14. Eger 22 5 9 8 21-26 19 15. Szekszárd 22 5 9 8 23-33 19 16. Miskolci VSC 22 5 9 8 17-28 19 17. Volán 22 7 3 12 29-40 17 18. BKV Előre 22 4 8 10 14-33 16 —Lábod 1:0 (0:0), Nagymá­nyok. Nagyatád—Szekszárd 1:0 (0:0), Nagyatád. Kaposvári Vo- sas—Volán SC 3:0 (1:0). Ka­posvár. Paks—Mohács 1:1 (0:1), Paks. BTC—Fornád 4:3 (3:2), BTC-pálya. PEAC—Vasas II. 2:0 (0:0), Pécsújhegy. nb in. Állasa 1« Máza-Szászv, 18 12 3 3 38-14 27 2. PBTC 1? 11 4 4 4Ó-23 26 3. Porcelán 19 11 3 5 32-22 25 4.—5. Mezőfalva is 8 7 3 31-19 23 Mohács 19 9 5 5 29-17 23 6. PEAC 19 10 2 7 38-30 22 7. Paks 18 8 5 5 32-26 21 8. Volán 12. 19 7 6 6 29-19 20 9. Sz. Vasas 18 8 3 7 27-21 19 10. Nagymányok 19 7. 4 8 20-39 18 11. K. Vasas 19 7 3 9 40-36 17 12. Steinmetz SE 18 5 4 9 16-20 14 13. Fámád 18 4 5 9 20-36 13 14. N, Kanfzs* 19 4 5 10 21*46 1J 15. Vasas llu 18 4 2 1Í 24-37 10 16. Lábod 18 1 3 U 14-56 .S 17, Helyiipar törölve MEGYEBAJNOKSAO: Baranya Siklás—Véménd 2:1 (1:1), Siklós, 500 néző. Vezette: Lu­kács. A siklósi csapat nagy lel­kesedéssel 0:1-ről fordította meg a mérkőzést, Góllövők? Heymüller, Kóródi, illetve Orosz. Jók: óz egész siklósi csapat, il­lette Róth, Kaztor. — Töttös— Szentegát 1:0 (0:0), Töttös, Sá­torhely—‘Szederkény 3:1 (2:0), Sátorhely. Szigetvári Kinizsi—P, Vasas 5:0 (1:0), Szigetvár. Bóly —Sásd 3:0 (1:0), Bóly. Sellye— Mágocs 3:1 (0:1), Sellye. Bere- mend—P. Kinizsi 1 S (0:0), Be- remend. Kesztyűgyár—Gázmű 0:2 (0:0), PV-telep. A MEGYEBAINOKSÄO alias* 1. Véménd 20 14 3 3 45-13 31 2. Siklós 20 13 3 4 40-24 29 3. Mágocs 20 11 4 5 29-15 26 4. P. Kinizsi 20 11 3 6 37-18 25 5. Beremend 19 10 5. 4 35-24 25 6. P. Gázmű 19 10 4 5 25-19 24 7. Kesztyűgyár 20 10 3 7 27-25 23 8. Sz. Kinizsi 20 9 4 7 41-29 22 9. Sásd 20 7 6 7 21-24 20 10. P Vasas 20 7 4 9 22-29 18 11. István-akne 19 7 4 8 25-31 18 12. Bóly 20 7 3 10 25-26 17 13. Sellye 19 6 4 9 26-33 16 14. Sátorhely 20 5 4 11 30-41 14 15. Töttös 20 5 3 12 19-36 13 16. Szentegát 20 4 2 14 21-39 10 17. Szederkény 20 2 1 17 8-47 5 nettói Dunántúlt napié A.Z MSZMP SaiToy» rr.«.j/oi BlzOttfc»Q»™»k l»Pj» As MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő Mitzki Ervin Szerkesztőség: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11 Tel.: 15-000. 15-762 15-852. 15-245 és 15-264 Kiadja: a Baranya megyei laokicdó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi u. 11. Telefon: 15-000 15-762, 15-852, 15-245. 15-264 Telexszám: 12-320 Kéziratot nem őrzunk meg és nem adunk vissza °écs* Szikro Nvomdo 7521 °écs Munkácsy Mihá*y u *C felelős -/ezető MeMes Rezső Terjeszti o Magyar Posta Indexszám: 25054

Next

/
Oldalképek
Tartalom