Dunántúli Napló, 1973. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-04 / 29. szám
A hegedűkészsté (Mohácsi Regős Ferenc éiomkarca) Galsai Pongrác: Egy kritikus naplójából •' A szesztestvér Valamikor régen, évekkel ezelőtt hármasban ültünk Illyés Gyula tihanyi malomkő-asztala körül; a költő, a füredi körorvos meg én. Poharazás közben sokfelé ágazott a beszélgetés: Szabó Lőrinc került szobaiak! e házban írta a „Tücsökzené”-t, s ha egy-egy szonettet bevégzett, partvisnyéllel kopogott fel az emeletre... aztán a „Petőfi" új francia kiadása ... aztán a német prózaírók körülményes, tincs-cscvargotó stílusa... aztán a Marie Bell-társulat beszéd kultúrája .,. aztán a mi irodalmunk... és & kritika I Itt elidőztünk egy 'darabig, isme*. Nem -tudom- — mondta Illyés, — észrevettetek-e? Újabban elszaporodnak a sommás kritikai közhelyek, szállóigeként kóvólygó általánosságok ... Ha megengeditek, elmondok egy történetet ... Illyés kiitta borát, s folytatta. —r Idén tavasszal, néhány íróbarátommal, meghívtak egy Duna menti faluba irodalmi estet tartani. A műsor első része, annak rendje-módja szerint, lezajlott Utána rövid cigarettaszünet következett: ismerkedés, barát- Icozás a közönséggel. Hát amint lelépek a dobogóról, s megállók a terem sarkában, odatörleszkedik hozzám egy erősen kapatos ember. Nyilván a szomszéd italboltból hajtottc át a kíváncsiság. „Maga is elvonókúrán volt?” —• kérdezi, s néz rám, a részegek bá- rriész merevségével. Mit mondjak erre? tiltakozzam? Inkább tréfára vettem a dolgot „Én is" — feleltem. S már kíváncsian vártam a folytatást Az atyafi lehorgonyzóit mellém. „És ugye, magának se használt?” — kérdezte. „Nekem se” — mondtam. „No lám! Pedig maga író. No lám.” — Ezen elgondolkozott — „Engem már négyszer akartak leszoktatni, négyszer vittek be a klinikára, mégse sikerült” Nem állhattam tovább, megkérdeztem: Honnan tudja, hogy elvonókúrán voltam? Ki mondta?” A párás szempár kissé dacosan nézett rám: „Nem szégyen az, kérem! Az újság is megírta...” Az Újság? Illyés, ki maga is szórakozott a történeten, itt rövid hatásszünetet tartott Két tenyerével, hátul a tarkóján összeszedő s rendbehozta a szélben szétszóródott üstökét Hátradőlt a székben. Nevetgélt — Töltsétek — mondta. A körorvos körbetöltögette a pohosakat De egyikünk se mozdult Vártuk a poént —- Először én se értettem — folytatta ülyés —, melyik újság írhatta rólam, hogy megrögzött alkoholista vagyok? De előadás után egyik helybéli barátom előkerítette a megyei lap legfrissebb számát Azt amelyik a mi estünkről is tudósította olvasóit A lap közölte az írók fényképét s pársoros életrajzot is adott róluk. Ez aztán kiugratta a vidéki szerkesztőségben rejtőző Gyulai Pált! A cikkíró megdicsért, hogy jó költő vagyok, én írtam a „Puszták népé”-t, Kossuth-díjat is kaptam ... De nem mulasztott el megróni. mert úgymond, az utóbbi időben rtem megyek helyes irányba, folyton letérek az egyenes útról, jobbra-bclra VASÁRNAP melléklet támolygok és Ingadozom .,. Egyéb se kellett az én borissza, ismerősömnek! Nyilván arra gondolt, hogy mi ketten ugyanabban a cipőben járúnk, csak az én hibámat — vendégről lévén szó — valamiképp nagyon tapintatosan, finoman, költő módon fogalmazták meg. Hót eddig a történet. — Én nem írom meg. De ha úgy tetszik, írd meg te! — nevetgélt Illyés és a pohár után nyúlt — Egészségünkre! # A negyedik menet Piroska regényhős. Es szerencsétlen asszony. Annyira szerencsétlen, hogy története mellé az író már előre odakészítette a zsebkendőt Olvassátok és sírjatok: szüleit korán elvesztette, első szerelme hősi halált halt, a második megcsalta, házát elárverezték, barátnői cserbenhagyták, férje disszidált gyermekei rossz társaságba keveredtek — ennél vlharver- tebb nőt csak egy másik regényben lehetne találni. Hiába, a sors néha végtelenül könyörtelen. De az ember könyörüiete véges. És ezzel a véges szánalmával maga szeretne gazdálkodni. Nem szenvedheti, ha mértéken felül meg akarják hatni; ilyenkor gyanút fog, és elzárkózik. Bizonyára ez az oka, hogy Piroska tizedik sorscsapása semmivel sem rendítette meg jobban, mint a legelső. Sőt a történet derekán —, ahol az asz- szony a fiatalkorúak bírójának rimán- kodik — már unatkoztam is. Beleásítottam a zsebkendőbe, amelyet a könnyeimnek szántak. A regénybelí Piroska sorsáról Nagy Lajos jut eszembe. — Ha megyek az utcán — mondotta egyszer Nagy Lajos —, és egy temetési menet jön velem szemben, megállók, leemelem a kalapomat s mély részvétet érzek, mert lágyszívű ember vagyok. Ha aztán továbbmegyek, és még egy temetési menet jön velem szemben, megint megállók, megint leemelem a kalapomat mert erényem a kegyelet, de igazi részvétet már nem érzek. S ha mondjuk, még tovább megyek, és egy harmadik temetési menettel is találkozom, újra csak leemelem a kalapomat mert tudom, mi az illem, de akkor máz se részvétet nem érzek, se meg sem állok, Ha azonban a következő utcasarkon — úristen! — a negyedik temetési menet Is az utamba kerül, úgy viselkedem, mint egy kőszívű, kegyetlen és illetlen fráter; se meg nem állok, se le nem emelem a kalapomat, se részvétet nem érzek, hanem ' elnevetem magam mert mindennek van határa,., • Fontos és mellékes Ha egy nyolcvan éves öregasszonyt jellemezni akarok — mindenekelőtt azt kell elmondanom róla, hogy nyolcvan éves. Jellemezni, persze, lehet ravaszabbal is, de nem érdemes. Az évszám megjelölése helyett például azt is mondhatom, hogy az említett asszony „már nem fiatal” — ómi szintúgy igaz; $ utána rátérhetek a részletekre, annyi „jellemző” tulajdonságot sorolva fel, amennyi jólesik: beszélhetek a szeme színéről, arra formájáról, szíve jóságáról, meg arról, hogy kiváló réteseket tud sütni. Ettől kezdve minden úgy megy, mint a karikacsapás. Ecjy kis tapintat, némi stiláris ügyesség, és már ott tartok, hogy saját öreganyamat Anita Eckberg élemedet- tebb változatával téveszthetik össze. Pedig — nem győzöm hangsúlyozni — minden szavam igaz volt Sőt lelki-' ismeretem megnyugtatására a „hibákat” sem hallgattam el. Kijelentettem pádiául, hogy mozgása „lehetne elevenebb is”, az arcbőre „nem elég sima”, a hangja „rekedtes” stb. — ami szintén mind igaz: vállalom értea felelősséget! Kritikusi gyakorlatomban többszőr megkértek: írjak meg mindent d szívem szerint de ha egy mód van rá — he közöljem az öregasszony életkorét Ez azért fontos — mondták —, mert vannak ennél az öregasszonynál öregebb öregasszonyok Is, mert igazán nem illik egy öregasszony fejéhez vágni, hogy öregasszony, mert a kárához képest jó! tartja magát (hetvenöt évesnek is nézhetné akárki), mert az öregasszonyok érzékenyek, és mert „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Megvallom, sokszor kísértésbe estem, hogy eleget teszek az ilyetén kéréseknek. Miért is ne? Csakhát... a kritika igazsága a kimondatlan szayak mennyiségétől is függ. Es még sok egyébtől. A jellemzés sorrendjétől, a lényig azonnali megragadásától, vagy késleltetésétől, az erenyek és hibák elosztásától, az indulat mértékétől, a kifejezés pontosságától — igen, talán még a kötőszavak használatától is. Ezért fontos, hogy a példabeli nőszemélynél azonnal tisztázzam: nyolcvan éves. Később aztán már beszélhetek a szép kék szeméről is — senkinek sem lesz kedve május éjszakákon róla álmodozni... Bárdosi Németh János: Képzelt hazám Határtalan az én hazám, ahogy a felhők, madarak útján sorompó nem akad csak szállnak szabadon, lazán, egy-szái magamban füttyősen mennék a táj szép rokonom s a kezemet is úgy adom ahogy fa gyümölcsét ősszel, nem nézve mennyi gond, robot adta-aszalta eddig így, szívem se volna rossz, irigy, ha máshol több az emberség emelje dolgát és kedvét, segítsen minket is a jobb, Pákolitz István: Parttalan Köszönöm kérdésed jobban is lehetnék ha érdektelen Hogyvagy-od és szokványos lejtésű Mlújság-od nem hozna zavarba De hőt teljesen mindegy mit felelek s hogy egyáltalán válaszolok-» mert időt se hagysz csak locsogsz mondod a magadét parttalan áradással és ijesztő kíméletlenséggel Pál József: Á tél szebrászkodoS ® Foglalatából már kibont»« a csillagokra mutató ujj csupasz Jegenyeként A kéz a kar a váS klfaragatlau § a Iriforogadan váltra éhes csóka ül míg felreped hártyája e radlúd hangnak De erre Is ráfiul! a há-idő és megcsendesü! s a jég-tér mozdulásai nyugton bagynel HÉTKÖZNAPOK A körzetben nyugalom vem.»» D erzsó Károly körzeti megbízott Kossuth cigarettát szív, zőíd- fekete műanyagszipkából. Rezzenéstelen, derűs arcán egyenletes figyelem. Előtte, az íróasztal lapján egy .Jegyzőkönyv feljelentésről” című akta hever, azon egy odagémkapcsozott papírlap tintával írott, megjegyzésekkel. Az akta mellett vaskos kulcscsomó fekszik. Az asztalon ezen kívül mindössze egy hivatali hamutartó van, vastag üvegöntvény. A szoba nem kevésbé puritán. Elsorolhatnám még a nagy barna szekrényt, a szálkás székeket, valamint az apró ablakot, amelyen át a tél! fériy csak derengés formájában érkezik ide. A mondatok, amelyek kereken huszonöt évre röpítenek vissza minket a múltba, ugyancsak puritánok. Jó! illenek ide, nincs bennük semmi hamis, megszépítő, erőszakolt —r Győr megyei vagyok, parasztgyerek, Két holdunk volt, szolgalegénynek mentem volna, ha nincs a háború. Negyvennyolcban toborozták az új rendőrség tagjait Beálltam. A központi zászlóaljhoz kerültem, úgy hívták bennünket: tölgyfalombosok. Ott lettem kommunista. Alapfokú oktatás folyt naponta foglalkozás, volt Illegális kommunisták tartottak nekünk előadásokat Alig húsz éves voltam. Nagyon hittünk, fanatikusan. Nagyon jó idő volt, de aránylag egyszerű is. Államosítás, hadifogoly-szállítások, ember- csempészés, valuta ügyek. Aztán ez a zászlóalj megszűnt <— a Rájk-per idején — és sokan, köztük Derzsó Károly is, vidékre kerültek. Ő Baranyába. Nagydobsza, Somogyhat- van. Mg gyár boly, Abaliqet. Huszonhárom évesen parancsnofehelyettes lett. Neki kellett helytállni, döpteni 56-ban. Rá voltak bízva az emberek. Tizenhat éve Pécsett él. körzeti megbízott, vagyis Pécs egyik meghatározott területén az ő dolga a rend, békesség, nyugalom biztosítása, a bűnösök lefülelése, s amennyire lehet, a bűn megelőzése. Beosztottja nincs, de yen tizennyolc önkéntes rendőr, akik időről időre segítenek a munkájában. E gyes „jólértesöltefc*' szerint « rendőri munka igen unalmas,, Más egyének szerint, akik viszont gyakrgn olvasnak sárga színű könyveket, a rendőri munka egy nagy romantikus regény, amelyben az üldözés csak annyi időre marad abba, ékig az a rendőr elszív egy pipát. Egyesek imádják g nendőrvléceket és abból ítélik meg az élő rendőriket Is, Másak megszeppennek a puszta látásuktól, s bár semmi dolguk p törvénnyel, Inkább kikerülik áj egyenruhásokat Mind pozitív, mind pedig negatív romantikus túlzások nélkül, próbáljuk megnézni a rendőri munkát, mivelhogy azt is ember végzi. Igén, ember, aki elfárad, akinek gondjai vannak, aki ha szomjas, sört iszik, oki há hazaér, papucsban ül a tévé elé. Mint például Derzsó Károly, akinek két felnőtt lánya van, — az egyik atgt
