Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-28 / 280. szám
1 t9T2. november 28. OUNANTOll NAPIO Sokrétű, nagy szakértelmet igénylő feladatok A pályaválasztási tanácsadás Baranyában Egy évtizede szervezik Magyarországon a pályaválasztási tanácsadást, de például Franciaországban ennél is régebben létezik, sőt, ott olyan állampolgári ellátás, szinte jog a pályaválasztáshoz szükséges személyiségvizsgálat, mint mutálunk a tüdőszűrés. Svéd, japán példákat is sorolhatnánk, de a nem mindiq jóízű példálódzás helyett inkább a magunk feladatairól kell gondolkodni. A pályaválasztási tanácsadók mellett szóló legkomolyabb társadalmi tény: a munkaerőutánpótlást az ifjúság adja. S nem mindegy, hogy melyik pályára hány és mennyire alkalmas fiatal megy. Itt máris látszik a legnagyobb qát, amit a pálya- irányításnak át kell ugornia: a most kiegyenlítődő demográfiai hullámzás. Az ezidáig jellemző népesedési hullámhegy, majd hullámvölgy után most már arányosnak tűnik a népszaporulat. De amíg a mai bölcsődések és óvodások úgynevezett pályaérettek lesznek, — addig is a pályaválasztási tanácsadó intézetek feladata, hogy a ma még kevés fiatalt oda irányítsák, ahol szükséq van rájuk, s megfelelően válogassák ki. Hol tart ebben a munkában a Baranya megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet? — A megyék között szép, talán a legszebb eredményeket érte el. Erről szólt a legutóbbi harkányi országos értékelés is. Elsősorban az alapnál, az iskolákban szervezték meg. Kialakították a pályaválasztási felelősök rendszerét, igaz, nem minden iskolában, mégis kiindulási alapot teremtve a további munkához. Ezek a felelősök már rendszeres képzésben is részesülnek. Néhány éve működik egy központi intézet a Megyei Tanács épületébe«! többféle szakemberrel, hasonlóképpen működik Pécs városban is. Csakhogy a két intézet, amelyet nagyon helyesen egyesíteni akarnak, most már több tárgyi, elhelyezési feltételt igényel. Nincs megfelelő épülete, felszerelése pedig a megye és Pécs város között kétfelé forgácsolódik. Igaz, működik már a megyében sajátosan pályaválasztási célokat szolgáló autóbusz, de ez méq nem minden. A szép helyen álló baranyai eredményeket most már nehéz lesz tovább fejleszteni megfelelő dologi-pénzügyi támogatás nélkül. A kérdésnél kissé el kell Időzni. A baranyainál kedvezőbb eredményt elért megyékben ugyanis már eddig több pénzt szántak a pályaválasztásra. Csak a központ számára, vagyis az intézet elhelyezésére a Pécsnél jóval kisebb Zalaegerszegen külön épületet vásároltak. Debrecenben új intézetet építettek fel, hasonlóan gondoskodtak a tatabányai intézetről is. Szegeden és Miskolcon közel egymillió forint a megyei intézet ellátmánya, jóval nagyobb mint a baranyaié, amelynek lényegében csak a bérkiadásait fedezik. Köztudott, hogy az állami oktatásra szánt pénznek igen sok helye van. De ezek sorában nem kerülhet hátúira a pályaválasztás sem. De mik a tennivalói ennek az intézetnek? — Először is a már jól megalapozott iskolai pályaválasztási hálózat teljes kiépítése. Minden általános és középiskolában szükség van olyan pedagógusokra, akiket megfelelően képeznek ki erre a célra és megfelelően díjaznak. Dicséretes dolog, hogy a baranyai Intézet már most felvette a kapcsolatot a Pécsi Tanárképző Főiskolával, s megfelelő jogszabályok alapján együttműködik majd abban, hogy a leendő pedagógusok bármilyen szakon is tanuljanak, megfelelő oktatásban részesüljenek a pályaválasztási, pályairónyítási tudnivalók körében is. Ennél azonban sokkal nagyobb feladatok is vannak. Elsősorban a munkahelyi pályaválasztás, illetve pályairányítás. Hiszen ez nemcsak iskolai munka, mert a pólyakorrekció is élő valóság. így hívják azt az esetet, amikor a legkülönbözőbb élethelyzetekben többkevesebb ember 20, 30, netán 40 éves korában pályát változtat. Hiszen egy kiválasztott életpályát el lehet cserélni másikkal, s általános jelenség volt és lesz, hogy ezzel a lehetőséggel sokan élnek. A pálya- választás és irányítás tehát az egyének szempontjából nem lezárt, egyszeri intézkedés, hanem folyamatos munka, s ilyen esetekben Is szükség van a munkahelyeket és az egyes embereket szakértelemmel segítőirányító pályaválasztási tanácsadó intézetre. Igen nagy feladat tehát a munkahelyi pályairányítás és ebben a pálya- választási felelősök hálózatának létrehozásától kezdve a korszerű szociálpszichológia eredményeinek felhasználásáiq sokminden benne van. S nem is könnyű feladat, hiszen ez az említett tudományág viszonylag fiatal, sajnos Magyarországon csak most kezdik felfedezni, s nem is túl gyorsan. Mindezek a qondolatok csak érintették a pályaválasztás igen gazdag, nagyon sokrétű tárgykörét. Éppen ezért a jövőben gyakrabban szeretnénk beszót- ni a pályaválasztási tanácsadó szervezetek — tetteiről. Földessy Dénes Jól sikerült szakmai vetélkedő Vasárnap bonyolították le a „Ki minek mestere" szakmai vetélkedő komlói döntőjét. A fiatal szakmunkások öt szakmában „álltak rajthoz”. A győztesek: konfekció szakmában Wunderlich Éva, a Május 1. Ruhagyár komlói telepének dolgozója, a cipőfelsőrész-készítők közül Semeczki Erzsébet, a cipőgyártók közül pedig Óvári Imre - mindketten a Carbon dolgozói — bizonyultak a legjobbnak. Az esztergályosok vetélkedőjét Luqosi László, a MOM komlói részlegének dolgozója, az autószerelőkét pedig Tékus László, a 12-es Volán komlói telepének fiatal szakmunkása nyerte meg. Politikai felelősséggel így készül a Esténként milliók ülnek a képernyő elé. Nézik, hogy Kissinger beszámol vietnami útjáról Nixon elnöknek, hogy megmenekültek a szófiai géprablás áldozatai, hogy új óvodát avattak Újpesten, hogy Győrben megkezdték az újtípusú kamionok gyártását... A tévé-híradó körülvisz a világban — „papucsban”, kielégíti információ-éhségünket, szobánkba hozza a világ eseményeit, nemzetközi forgalmat bonyolít le hétköznapjainkban. Ez a naponta megjelenő élő újság, a legnagyobb példányszámú magyar napilap segít eligazodni a világban, s mindezt a legnagyszerűbb eszközzel teszi: mindent a saját szemünkkel látunk ... Vajon hogyan készül a Tv-hí- radó? Kik állítják elő, milyen technikával? A híradó a Politikai Adások Főszerkesztőségéhez tartozik, de önálló egység. Naponta háromszor jelentkezik: a hírekkel, a híradó első és második kiadásával. Ök állítják elő a tévé legbonyolultabb élő adásait, ahol még az utolsó másodpercekért, az utolsó filmcentiméterekért is harc folyik. Főként az idővel, hisz az „újság” annál jobb, minél frissebb. Azt hinné az ember, hogy a híradó afféle szerkesztőségi bolondokháza, ahol szájukban lógó, örökxé égő csikkel, hónuk alatt széthulló papirkötegekkel rohan- gásznak a riporterek a folyosón, s a szobákból mindenféle szakkifejezések hangzanak. Ebből legfeljebb annyi igaz, hogy sietni kell, hisz az adást fél nyolckor akkor is meg kellene kezdeni, ha csak a fővilágositó lenne benn. De a híradó másodperc pontossággal működő, nagyon jól szervezett gépezet, ahol a váratlan esemény sem éri váratlanul a munkatársakat. A napi munka reggel fél kilenckor kezdődik, amikor is az' ügyeletes szerkesztő megissza az első kávét, s ettől kezdve a második kiadás végéig ő a műsor „főnöke”, ő felel mindenért. A két felelős szerkesztő Horváth J. Ferenc és Szép Zsig- mond felváltva dolgozik, de időnként Matuz Józsefné > fő- szerkesztő és a rovatvezetők 'S szerkesztenek napi műsort. Kilenckor együtt az aznapi szerkesztő-stáb. A felelős szerkesztő már a saját ízlése szerint alakítja, komponálja a műsort. Mert a híradót szigorú elvek alapján szerkesztik. A 15 perc külpolitikát és a 15 perc belpolitikát úgy kell összeállítani, hogy politikai jelentőségük szerint álljanak sorban az anyagok, s az ország aznapi életének keresztmetszetét adják. Egy-egy anyag legfeljebb 2—2,5 perces lehet, az átlag 1—1,5 perc körül mozog. így a harmincperces műsorba körülbelül 24—26 anyag fér. Ez pedig nem kevés, s mindezt úgy kell szerkeszteni, hogy a néző az utolsóra is odafigyeljen. Egyébként sok vita előzte meg a félórás híradó bevezetését, de az élet igazolta ezt a formát: a nézők bírják, sőt igénylik a 30 percet. Tizenegy órakor telexen megérkezik az Intervízió, egy órakor az Euróvízió aznapi műsor- ajánlatá. így a szerkesztő mindjárt kiválaszthatja a magyar nézőket érdeklő eseményekéi. Emellett szinte állandóan érkeznek a filmhírügynökségek, az amerikai UPI, az angol Wees News és a nyugatnémet Ifargen anyagai. Ebéd után már nagyjából tudni, hogy alakul az esti műsor. A kül- és belpolitikai újságírók megkapják a feladatot, s délután elkészítik az esti kommentárokat, széljegyzeteket. A cél: a belpolitikai anyagok lehetőleg négy—öt óráig készen legyenek. A néző nem is gondolná, hogy miből áll össze egy-egy esemény az esti műsorba. Hála az Euróvízió és az Intervízió napi híradóanyagainak . . . Négy órakor Prágából érkezett a filmtudósítás: Ceausescu indul a bukaresti repülőtérről Brüsz- szelbe. Fél ötkor már a brüsz- szeli film a megérkezést mutatta ... Este pedig egy esemény: a román államfő brüsszeli útja. A filmek a laboratórium, vagy a képmagnó, a telereccr- ding után a vágókhoz kerülnek. Ők a szerkesztő elképzeléseinek megfelelően megvágják az anyagot, összeállítják, majd külön tekercsbe vágják a külpolitikai és külön tekercsbe a belpolitikai témájú anyagokat. így a vetítőben felváltva dolgozhat a két vetítőgép. Az előző esti anyagok másnap reggel a filmarchívumba kerülnek, gondos megőrzésre. A híradó archívuma 1957 óta, az első műser óta minden filmet és szöveget őriz, s o katalógus alapján bármely pillanatban ismét rendelkezésre bocsátja. Az archívur**- ba évente mintegy 12—15 ezt#' külföldi esemény érkezik, s ugyanennyi hazai. A filmek szövegeit a gépelt papírról mikrofilmre veszik. Hét kis doboz mikrofilm 5 év híradójának a szöveganyaga. A filmekről pedig kópiát készítenek, s később csak azt szabad használni. Az archívum egyébként már készül a színesre. Gondosan őrzik a színes anyagokat - a budapesti vágóhíd — hűtőháza- ban, ezeket a filmeket ugyanis csak igen alacsony hőmérsékleten lehet tárolni. Délután már nagyüzem van a stúdióban is. Itt veszik fel a bemondók által felolvasott szöveget, valamint a kísérőzenét a filmekre. Innen is a vágószoba a filmek útja, ahol „rávágják" a belpolitikai tekercsre. Este fél hétkor a híradó egész munkatársi gárdája a 3-as stúdióban táborozik. Ez a híradó j főhadiszállása. A riportok mór pontosan megvágva, a hírszövegek legépelve, a címfeliratok, fotókópiák összegyűjtve. Egy gyors száraz próba, de a három élő kamera már lövésre kész. Aztán . .. felharsan a Tv- híradó közismert szignálja. Ahhoz, hogy á szignál felhangozzék, több száz ember munkájára van szükség. A híradónak közel 100 állandó munkatársa van. 25 szerkesztő, 16 operatőr, 10 gyártásvezető, 10 világosító, 10 vágó, gépkocsi- vezetők, gépírónők, s ki tudna mindenkit felsorolni. A győri, a pécsi és a miskolci állandó belső tudósítón kívül közel 30 külső tudósító is dolgozik a híradónak. Vidéki kultúrházigaz- gatók, pedagógusok, amatőrfilmesek, akik állandóan ott vannak az eseményeken, s szinte az utolsó autóbusszal, vaqy autóstoppal küldik fel a filmet, hogy időben megérkezzék az esti adáshoz. A Tv-híradó állandó moszkvai tudósítói* Farkas József szerkesztő és Butskó György operatőr Chochol Károly felvételt Külön kell szólni az operatőrökről. Valamennyien szakmájuk mesterei. Jártak már a parlament vörös csillagán és a Balaton fenekén egy elsüllyedt repülőgépet fényképezve. A ha- limbai vízbetörésnél a derékig érő vízben vitték a kamerát, elektromos távvezetéken „átko- csiztak” a Duna felett, száguldó mentőautó alá kötve forgattak, s — büszkén mondják — kipróbálták a világ szinte valamennyi repülőgép-típusát Kalauzom, Sényi Imre szerkesztő mesélte, hogy a kezdeti időkben szinte könyörögni kellett az információkért, eseményekért. Ma nem tudnak eleget tenni a meghívásoknak. „A nagykövet nem is adja át a megbízólevelét, ha nincs ott a híradó” — mondta tréfásan. Ha ez kis túlzás is, de egy biztos. ' Tv híradónak közéleti súlya Pánics György A gazdasási reform.ereá—2------------— menyei es p roblémáinak megoldása gyakran elvonják figyelmünket attól az egyszerű ténytől és folyamattól, hogy a szocializmus építése gazdasági téren is az emberért, a fejlettebb társadalomért folyik. A Központi Bizottság legutóbbi ülése most ismét ráterelte gondolatainkat arra, hogy a legfontosabb az a politika, mely a társadalmi haladásért munkálkodik. Nem kétséges, valamennyi nagy beruházásunk, a modern és szép gyárak, a közlekedésfejlesztés, a mezőgazdasági munka fellendítése, amelyek anyagi körülményeinket alakítják, egész gyarapodásunk, népünk gazdagodása erkölcsi és szellemi értékekben végső soron a párt helyes, elvileg világos politikájának köszönhető. Még nem állhat rendelkezésünkre országos felmérés arra vonatkozóan, hogy a Központi Bizottság határozatait s helyzetünk elemzéseit miként fogadták. De az máris világosan látszik, hogy az emberek bíznak a pártban, a munkásosztály, a parasztság és az alkotó értelmiség erejében s ami ezzel egyet jelent - a határozatot, mint saját további munkaprogramjuknak tekintik. Érdekes a párhuzam, amelyet a kifejezetten gazdasági eredmények és a politikai fejlődés eredményei között vonhatunk. Befejeztük a mezőgazdaság szocialista átépítésit —1 felsorolhatnánk a mezőgazdasági üzemek termelési eredményeit. Az érvek között szerepel a kenyér- gabona-, a takarmánytermesztés és gyártás országos megoldása, az, hogy raktárainkban nem kis élelmiszer tartalékokkal rendelkezünk. A nagy természeti csapásokat, az árvizeket és általában az időjárástól függő termelési ingadozásokat, kieséseket szinte meg sem érezte a fogyasztó lakosság, sem pedig azok, akiknek fejük fölül az ár elvitte a tetőt, falujukat elmosta az ár. Az iparban történt fejlődés eredményei ugyahesak hosszú listát tesznek ki, de elég fellapozni az újságokat, figyelemmel kísérni a tévé, a rádió híradásait és tudósításait: nincs nap, új ipari esemény nélkül, s csaknem mind, az ipar erősödését, a termelőerők növekedését dokumentálja. De, mi van a villákkal, a szemmelláthatóan meggazdagodott emberek jövedelem forrásaival, amelyekhez — a reform cégére mögé bújva — nem is kevesen, aránytalanul kis munkabefektetésekkel jutottak? — teszik fel itt is, ott is a „kényes kérdéseket". Nos, a Központi Bizottság, sokak ellenkező várakozása ellenére, az úgynevezett kényes kérdésekre is kellően megalapozott válasszal szolgált. Az efféle kérdések mögött tulajdonképpen ki nem mondott politikai kérdőjel — kérdőjelek sokasága — is meghúzódott. A kérdések és kérdőjelek egy része a munkásosztály helyzetére vonatkozott a reform utáni időszakban. Tudtuk, és most a Központi Bizottság határozatában illetve értékelésében olvashatjuk is, hogy a munkásosztály legfontosabb része, a nagyüzemi munkásság vállalta a reform bevezetésének legnagyobb történelmi feladatát és terhét. Az ipari nagyüzemek dolgozói vállalták a szigorúbb, jövedelmezőbb, takarékosabb és sokoldalúbb gazdálkodás legfőbb feltételeinek megteremtését A munkásosztály vállalta mjnd- ennek terhét s bár igaz, hogy ehhez igen sokoldalú közgazda- sági, mérnöki segítséget kapott s az üzemekben sok új termelő- eszköz jelent meg, javultak a szociális ellátottság körülményei — bére viszonylag elmaradt, s ebből sokféle probléma, sőt bonyodalom származott, elég hacsak a munkásvándorlásra és annak következményeire gondolunk. Ezekről sokat cikkezett és ma is ír a sajtó, foglalkozik vele a szakirodalom, s igaz az, hogy sok részlet jelenségére sokkal előbb is felfigyelhettünk volna. Az sem meglepő, hogy a kérdés politikai „öltözetben" is felmerült: egyesek mindjárt a’ munkásosztály vezető szerepét látják veszélyeztetve, mások egyenesen a szocializmust kérdőjelezték meg. Sokan azt gondolhatták, akik látták ezeket a jelenségeket, hogy a pártvezetés „elmegy” ezek mellett a jelenségek mellett és nem veti fel a politikai felelősség kérdéseit, A Központi Bizottság munkájából azonban kitűnik, hogy már jóideje, tudományos alapossággal gyűjtöttek, rendszereztek és elemeztek minden apró információt is, de legfőképpen a döntő tényeket és jelenségeket elsősorban a problémák és eredmények forrása, a gazdasági élet területéről. A nagy és kiterjedt munka eredményeiből, így a Központi Bizottság határozataiból azonban kitűnik, hogy a következtetések és útmutatások túlnőnek a gazdasági élet szféráin, azaz egész társadalmi fejlődésünkre vonatkoznak. Nem is lehet a bajokat sem orvosolni másként, amelyeknek csak kisebb részlete a termelői és fogyasztói árak egyensúlyának s további fejlesztési pénzalapok megteremtésének kérdése. De, ebben a „részletkérdésben” is fontos az általános módszer, amellyel a párt, a maga politikai felelősségének tudatában a vitás kérdéseket megközelítette. Vegyük például a tej árának növelését. Sokan vitatják, hogy miért éppen a tej árát növelik, s miért nem inkább az ajakrúzst drágítják meg. Valószínű azért nyúltak egyebek között a tej árához. mert az lényeges fejlesztési programhoz, a szarvasmarhatenyésztés programjához csatlakozik. Mi a módszer ebben? Közgazdaságilag az, hogy a tej dotált termék, vagyis olcsóbban kapjuk a tejboltban, mint amennyit az állami tejbegyűjtő fizet érte a termelőnek. A termelő elvben megtehetné, hogy a tejet eladja drágán az államnak és olcsón visszavásárolja a boltokban, majd újra eladja s a végén meggazdagszik belőle. Pártunk egész programjával ellenkezne, ha ezt a problémát úgy számolná fel, hogy vakon, pusztán államrezonból felemelné az árakat Nem ezt az utat követjük, hanem egy másikat, azt, hogy a. -legfelsőbb -pártvezetés szintjein, ahol pedig országos számvetések készítése a főfeladat számoltak az egyes csalódok mérlegével is. Kiszámították a tej és tejtermék fogyasztási adataiból az egy családra jutó részt, kiszámították az áremelésből adódó többlet kiadásokat és megvizsgálták ugyanakkor, hogy milyen módon egyenlíthetik ki a családi kasszák ebből származó hiányát. Ezáltal tehát egyensúlyba jut a tejtermelő a felvásárló állami kereskedelemmel, a fogyasztó az állammal és megszűnik a dotáció. Folytathatnánk a sort, de nem közgazdasági értekezés a célunk. A párt, a Központi Bízott- ' ság tehát nagy politikai felelősséggel járt el, szembenézett minden egyes, valamennyiünket foglalkoztató problémával. Gazdagította a szocializmus politikájának egész fegyvertárát s ú], tudományos módszert vezetett be a helyzet felmérésénél, elemzésénél és a határozat formájában meqieient válaszaiban is. Ezt nevezhetjük ma politikai felelősségnek, amellyel természetesen nem férhet össze a politikai „vélekedés”, a könnyű és könnyelmű vélemény adás, a gondolati pangás, mégkevés- bé a rosszindulatú fecsegés és álviták. A határozat 0 ,--------------------- vetkező munkánk feladatai persze nem kedveznek azoknak, akik csak okkor örvendeznek, ha a maguk pecsenyéit tarthatják a tűzbe és elsősorban a saját egyéni boldogulásukat tartják szem előtt. Azoknak nem kedvez, akik ezt mondják: „először én, majd egy sor szemeteskocsi, utána az állam, a nép dolgai”. A határozat, miként a párt egész politikája a népért van, azt szolgálja és vezeti. Úgy van, miként a televízióban hallottuk a rádiógyári munkásnőtől: „Méq nem foghattam át a ha tározatot, de tudom és megszoktam, hoqy a párt határozatai a munkásokat, valamennyiünk boldogulását szolgálják és tudom, ez utóbbi is azt szolgálja". Mondta és miután szólt, nyugodtan folytatta munkáját a szerelőasztalnál. Mintha csak a Központi Bizottsáq intenciója testesült volna meg: a cselekvés órája. Sztuka Emil t
