Dunántúli Napló, 1972. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-17 / 271. szám
■ Közlemény a Magyar Szocialista Központi Bizottságának november Munkáspárt 14—15-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1972. ■Member 14—15-én kibővített ülést tartott A napirend tárgyalása előtt az ülés résztvevői kegyelettel megemlékeztek Soltész Istvánné elvtársnőről, a Központi Bizottság közelmúltban elhunyt tagjárál. A Központi Bizottság Kádár János elvtársnak, a KB első titkárának előterjesztése alapján megvitatta és elfogadta a Politikai Bizottság jelentését a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáról és a tennivalókról. Nyers Rezső elvtórsnak, a KB titkárának előterjesztése alapján megvitatta és elfogadta az 1973. évi népgazdasági terv és állami költségvetés irányelveit. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság tagjai, a Központi Bizottság osztály- vezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a Budapesti Párt- bizottság titkárai, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének tagjai, a Minisztertanács tagjai, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, a Fővárosi Tanács elnöke és a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság széleskörű, beható vita után egyhangúlag elfogadta az alábbi határozatokat: A Központi Bizottság állásfoglalása a X. kongresszus határozatainak végrehajtásáról és a tennivalókról A Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa két évvel ezelőtt, 1970 novemberében határozta meg a párt további politikai tevékenységének fő irányvonalát. A Központi Bizottság most, a két kongresszus közti időszak felén áttekintette a helyzetet, ellenőrizte, hogyan valósulnak meg a X. kongresz- szus határozatai. A Központi Bizottság megállapítja: a X. kongresszus bélés külpolitikai irányvonala, gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és művelődéspolitikai határozatai helyesnek bizonyultak, kiállották a gyakorlat próbáját. A kongresszus döntéseit a párttagság magáévá tette, a Hazafias Népfrontban egyesült összes társadalmi erő helyeselte. Népünk az általános választások során a szavazatok millióival erősítette meg, a munka hétköznapiam pedig tettekkel támogatja a kongresszus célkitűzéseit. A kongresszusi határozatok végrehajtása általában megfelelően folyik; nagy eredmények születtek a társadalmi élet minden területén, a Magyar Népköztársaság az elmúlt két esztendőben előre haladt a szocialista társadalom építésének útján. A Központi Bizottság ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a kongresszusi határozatok végrehajtásában egyes területeken elmaradás van, sőt helyenként a végrehajtás nem a kívánt irányban és módon történik. Az eredményes végrehajtást esetenként objektív okok gátolják, más esetekben a feladat megoldása több időt kíván. Szubjektív okokból, a következetes ellenőrzés hiánya, a teendőkre való nem elég körültekintő felkészülés, a felső vezetés, vagy a helyi végrehajtás, vagy mindkettő hiányosságai miatt is vannak elmaradások. A párt a X. kongresszus be vált fő irányvonalát és összes alapvető, elvi döntését követve tevékenykedik tovább. A Központi Bizottság ezért most nem tartja szükségesnek a kongresz- szus valamennyi határozatának részletes taglalását; állásfoglalásában csak azokra tér ki, amelyeknél ezt a gyakorlati munka megkívánja, illetve amelyek időszerűsége ezt külön indokolja. A Központi Bizottság a kongresszusi határozatok végrehajtásának helyzetéről, a tennivalókról, a munka egyes területein az alábbiakat állapítja meg: I. Nemzetközi kérdések Pártunk és kormányunk nemzetközi tevékenységében a X. kongresszus irányvonala alapján következetesen és eredményesen dolgozik a szocialista országok, 0 nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítéséért, a társadalmi haladás, a népek szabadsága é* nemzeti függetlenségi harca előmozdításáért, szocialista építő munkánk külső feltételeinek, népünk békéjének biztosításáért, egy új világháború kirobbantásának megakadályozásáért, a világ összes haladó erőinek tömörítéséért az imperializmus ellen folyó harcban. O Nagy eredmény, hogy közös elveink és céljaink szilárd elvi alapjain tovább fejlődött, erősödött egységünk és együttműködésünk legfőbb szövetségesünkkel, a világ első és leghatalmasabb szocialista országával, a Szovjetunióval, amely az idén ünnepli megalakulásának ötvenedik évfordulóját 0 Eredményesen fejlődtek politikai, gazdasági és kulturális kapcsolataink a Varsói Szerződés többi országaival, valamint a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának országaival, közöttük a KGST új tagjával, Kubával. Egyre erősödő a kapcsolatunk a hősies, önfeláldozó harcot vívó Vietnami Demokratikus Köztársasággal. Jól fejlődnek kapcsolataink a szomszédos Jugoszláviával és a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. Bár történt némi előrehaladás, nem megfelelőek kapcsolataink a Kínai Népköztársasággal és az Albán Népköztársasággal. Változatlanul arra törekszünk, hogy az államközi kapcsolatokat e két országgal is mormali- záijuk és fejlesszük. 0 Következetesen részt veszünk a szocialista országok két legfontosabb nemzetközi szervezetének munkájában. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak aktív politikai és katonai közreműködésével tovább fejlődött, még hatékonyabbá vált a szocialista országoknak, a népek barátságának és békéjének legfőbb védelmi paj- MO. Mint az alapító tagországok egyike, az elmúlt két évben is szorgalmaztuk a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa keretében kibontakozó gazdasági együttműködést, amely a tárgyalt időszak alatt is minden résztvevő javára tovább erősödött O Szélesedtek kapcsolataink — és tovább szándékozunk bővíteni azokat — Ázsia, Afrika, Latin-Amerika fejlődő országaival, újabban Chilével, Peruval, Szomáliával, a dél-ázsiai szubkontinens új államával, a Ben- gáli Népi Köztársasággal és más országokkal. A kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztésén túlmenően tőlünk telhetőén segítjük a fejlődő országokat abban a harcban, amelyet az imperialistákkal, a nemzetközi monopoltőke elnyomó törekvéseivel szemben vívnak önállóságuk és nemzet- gazdaságuk megerősítéséért 0 A fejlett kapitalista országokkal a békés egymás mellett élés elve alapján építjük kapcsolatainkat. Hosszabb idő óta jók kapcsolataink a semleges Ausztriával és Finnországgal. Az utóbbi időben előrehaladás van Franciaországgal, Olaszországgal, s más államokkal kialakított kapcsolatainkban. Némi haladás mutatkozik e tekintetben az Amerikai Egyesült Államok viszonylatában is. A kétoldalú kapcsolatokat és a nemzetközi összefüggéseket, szövetségeseink érdekeit is figyelembe véve, úgy véljük, érlelődnek a feltételei a Magyar N ;Dkörtórsaság és a Német Szövetségi Köztársaság államközi kapcsolatai rendezésének, ideértve a diplomáciai kapcsolatok felvételét is. 0 A nemzetközi élet, a béke és biztonság konkrét, időszerű kérdéseiben szilárd, elvi álláspontunk alapján folytatjuk munkánkat: — Az elmúlt hetekben a vietnami nép hősies harcának, a nemzetközi szolidaritásnak eredményeként megérett a helyzet arra, hogy befeieződjék korunk legiqazságtalanabb háborúja és béke legyen Vietnamban, egész Indokínában. A Vietnami Demokratikus Köztársaság békejavaslatai igazságosak. Az Amerikai Egyesült Államoknak haladéktalanul alá kell írnia a létrejött megállapodást és maradéktalanul be kell tartania vállalt kötelezettségeit Változatlanul támogatjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának, a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormánynak, a vietnami, a laoszi, a kambodzsai népnek a harcát, amelyet önrende'kezési jogáért, országa függetlenségének és szuverenitásának védelméért, az USA politikai és katonai beavatkozásának teljes felszámolásáért folytat.- Szolidárisak vagyunk az izraeli agresszió ellen küzdő arab országok és a palesztin nép imperialista-ellenes harcával. .Támogatjuk a közel-keleti válság igazságos rendezését, a megszállt területek felszabadítását, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának «érvényesítésével lehetséges békés megoldást- Kezdettől fogva tevőlegesen részt vettünk az európai béke és biztonság megszilárdítását célzó erőfeszítésekben. A Magyar Népköztársaság részt vesz az ez év november 22-én Helsinkiben kezdődő sokoldalú előkészítő megbeszélésen, s mindent megtesz annak érdekében, hogy az európai biztonsági értekezlet 1973-ban végre megkezdhesse munkáját — Az európai helyzet kedvező alakulása elképzelhetetlen a nyugatnémet revansistók visszaszorítása nélkül. A hidegháború maradványainak felszámolása, az államok közötti ésszerű kapcsolatok fejlesztése megköveteli a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság egyenjogú kapcsolatainak és mindkét német állam ENSZ-tagságának mielőbbi rendezését. — A béke fenntartására és megszilárdítására irányuló törekvéseinket szolgálva a Magyar Népköztársaság részt vesz a genfi leszerelési tanácskozásokon és támogat minden nemzetközi kezdeményezést és megállapodást, amely a népek békéjét, biztonságát erősíti. üdvözöljük a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodását a stratégiai védelmi fegyverek fejlesztésének korlátozásáról, s tárgyalásaikat a támadó fegyverek korlátozásáról. Egyetértünk a Szovjetunió javaslatával a leszerelési világ- konferencia összehívására. Helyeseljük az Euróoában szembenálló katonai erők kölcsönös csökkentésének lehetőségeit kidolgozó nemzetközi tanácskozás összehívását is. O Pártunk a kongresszus határozatainak szellemében végzi nemzetközi tevékenységét. A Magyar Szocialista Munkáspárt részt vett a kommunista és munkáspártok 1969. évi moszkvai értekezletének előkészítésében, határozatainak kidolgozásában és dolgozik azok megvalósításáért. A magyar kommunisták állhatatosan harcolnak forradalmi elméletünk tisztaságának megőrzéséért, mindenféle jobb- és „baloldali" torzítás ellen, a nemzetközi kommunista mozgalom marxista-leninista egységének megszilárdításáért Változatlanul és határozottan elítéljük a káros, álbaloldali maoista eszmerend- szerty s annak szovjetellenes, a szocialista országok, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységét bomlasztó politikai megnyilvánulásait @ Pártunk, társadalmi szervezeteink, a magyar békemozgalom sokoldalú és széleskörű munkát végez, és lankadatlanul dolgozik a jövőben is az összes antiimperialista erő akcióegységének megteremtéséért, amely a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség és a béke ügyének általános győzelmét közelebb hozza. II. Belpolitikai, társadalmi kérdések A Központi Bizottság ezúttal is hangsúlyozza, hogy pártunk legfőbb feladata a marxizmus- leninizmus nemzetközi érvényű tanításainak alkotó alkalmazása, nemzeti sajátosságainknak és hazánk adottságainak figyelembe vételével. Ebből kiindulva a X. kongresszus megerősítette és továbbfejlesztette a pártnak az elmúlt másfél évtizedben kidolgozott és bevált politikai irányvonalát. Mindennek, s ezen belül az elmúlt két évben végzett munkának eredményeképpen ma az ország belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott és megfelelően alakul. O A kongresszus határozatainak végrehajtásával fejlődött hazánkban az államélet, a szocialista demokrácia. Módosítottuk az alkotmányt: Népköztársaságunk alaptörvénye most az eddiginél pontosabban és teljesebben foglalja össze, és hatékonyabban védelmezi népünk szocialista vívmányait. Jelentősen fejlesztettük az országgyűlés, a Miniszter- tanács és az igazságügyi szervek munkáját. Az országgyűlés megalkotta a szövetkezeti törvényt. Elkészült és hatályba lepett az új törvény, amely a tanácsok önállóságát és hatáskörét növelte. A tanácsok megnövekedett hatáskörével élve tovább kell javítani az államigazgatási munkát, a lakosság ügyeinek intézését és vissza kell szorítani a bürokráciát. A szocialista demokrácia erősítését továbbra is társadalmi fejlődésünk egyik központi feladatának tekintjük. Ennek fontos eleme, hogy az állampolgárok az üzemi, a tanácsi szervek útján, a tömegszervezetek és tömegmozgalmak keretében mind nagyobb számban vegyenek részt a közügyek intézésében és eldöntésében. 0 Az elmúlt két évben tovább erősödött hazánkban a szocialista rendszer. A munkás- osztály hatalma szilárd, a párt eszmei és politikai vezető szerepe növekedett a társadalom életében. Gyarapodtak az o’- szóg termelő erői. A tanácsok, az üzemek, a szövetkezetek fejlődésével erősödtek a szocialista termelési és tulajdonviszonyok, rendszerünk gazdasági alapjai; tovább erősödött a szocialista törvényesség. 0 Államunk legfőbb politikai alapja, a munkás-paraszt szövetség szilárd. A közös célok alapján fejlődik a társadalom dolgozó osztályainak és valamennyi rétegének összefogása, erősödik a szocialista nemzeti egység. E szövetségi politika továbbra is a párt belpolitikai irányvonalának sarkalatos pont- ja. Pártunk a X. kongresszus határozatának megfelelően figyelemmel kíséri az egyes társadalmi osztályok és rétegek helyzetét, tudatosan dolgozik a társadalmi, csoport- és egyéni érszítések történtek a nők helyzetének könnyítésére. Két év alatt számos központi intézkedés, állami rendelkezés, és az üzemek, vállalatok, intézmények helyi akciói vitték előbbre a dolgozó nők helyzetének köny- nyítését célzó párthatározat végrehajtását. Változatlanul elsőrendű fontosságú feladata egész társadalmunknak a nők egyenjogúságának mind teljesebb megvalósítása az élet minden területén. — Az országgyűlés megalkotta az ifjúsági törvényt, a kormányzat, a társadalmi erők széleskörű programot dolgoztak kJ, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, s a fiatalok más érdekvédelmi szervezetei is megmozdultak annak érdekében, hogy az ifjúság problémái gyorsabbon és a korábbinál jobban megoldódjanak. A párt, a népfront, a Magyar Nők Országos Tanácsa, és a kormány napirenden tartják a népesedés alakulásának nagv- fontosságú kérdését. Számos részintézkedés történt a nép- szaporulat kedvezőbb alakulása érdekében. A kedvezőtlen jelenségek okainak mélyreható feltárása és fokozatos megszűntetése azonban — tekintve a kérdés szerteágazó és bonyolult társadalmi, gazdasági és közegészségügyi vonatkozásait - körültekintő vizsgálatot kíván ; ez folyamatban van. növekedési ütemének emelésé, hez szükséges rendszabályok kidolgozása, a gazdaságos cikkek termelésének növelése és a nem gazdaságos cikkek termelésének további, gyorsabb ütemű csökkentése. — A gazdasági irányító szervek külön vizsgálják meg és kísérjék figyelemmel az ország ipari termelésének jelentős Té- szét előállító legnagyobb 40— 50 állami vállalat tevékenységét és amelyiknél ez szükséges, külön intézkedéssel biztosítsák a megfelelő munkához szükséges feltételeket. Az általánostól eltérő megoldást kell kidolgozni és alkalmazni annak a több ezer dolgozót foglalkoztató 8— 10 nagyvállalatnak a korszerűsítésére, amelyeknél a termelési struktúra szükséges átalakításához saját erőből nem biztosíthatók az anyagi eszközök. — A kongresszus határozató, nak megfelelően az ipari szövetkezetek az állami nagyipart hasznosan kiegészítve főleg a lakosság közvetlen szükségleteire termeljenek, a növekvő igényeknek megfelelően szolgáltatásokat végezzenek. Az ipari termelés struktúrájának korszerűsítésére irányuló munka érdekében a fejlődés szempontjából jelentős állami nagyüzemek számára biztosítani kell a szükséges munkaerőt, mert még gyakori, hogy munkaerő hiányában nagy értékű termelőberendezések kihasználatlanok, A minisztériumok a termelési feltételek korszerűsítésével együtt dolgozzák ki a belső munkaerőtartalékok felszabadítására, átképzésére és átcsoportosítására vonatkozó terveket, ideértve a megfelelő kereseti viszonyok és munkafeltételek megteremtését is a fejlesztendő területeken. 0 A mezőgazdaság összes termelése az elmúlt két évben a tervezett évi 3.6 százalékkal szemben évi 4.6 százalékkal növekedett. Mezőgazdaságunk most már évek óta rendszeresen kielégíti az ország kenyér- gabona szükségletét, s nagy eredmény, hogy megoldottnak tekinthető a korszerű kukoricatermesztés, a baromfi- és újabban a sertéstenyésztés. Most mezőgazdaságunkban- — az eddigi eredmények megőrzése és továbbfejlesztése mellett — a növénytermesztésben a cukorrépa-, a dohány-, és a zöldségtermesztés, az állat- tenyésztésben a szarvasmarha- tenyésztés, a hús- és tejtermelés erőteljes fejlesztése és gazdaságosabbá tétele a fő feladat. (folyt a 6. oldalon) * III. A gazdasági építő munka dekek összhangjának megteremtéséért. A soronlévő ideológiai, politikai és gazdasági feladatok megoldásával, az ellentmondásokból keletkező feszültségeket leküzdve erősíteni és fejleszteni kell a munkás-paraszt szövetséget és a szocialista nemzeti egységet. © Belpolitikai életünk legfőbb jellemzője népünk mindennapos alkotó tevékenysége, helytállása az építő munkában. A X. kongresszus határozata, negyedik ötéves tervünk a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség mindennapi munkájában valósul meg, s ez jövő fejlődésünk legfontosabb záloga. A munkásosztály magatartása, munkája, fegyelme, szemlélete, a szocialista munkaverseny és brigádmozgalom példája kihat az egész társadalomra, városban és falun egyaránt. Az állami gazdaságok és a termelő- szövetkezetek dolgozói a nehez időjárási viszonyok közepette is jó termést takarítanak be. Értelmiségünk alkotó munkáia szocialista fejlődésünk szerves részévé vált. © A kongresszus a társadalom fontos kérdései sorában külön foglalkozott a nők, az ifjúság helyzetével, és a népesedés kérdésével.- A kongresszus határozatainak megfelelően nagy erőfeA X. kongresszus határozatainak jelentős része a szocialista társadalom alapjait érintő gazdasági építő munka kérdéseivel foglalkozik, amelyek, nek pártunk tevékenységében is döntő szerepük van. A Központi Bizottság megállapítja, hogy a kongresszus által jóváhagyott gazdaságpolitikai irányelvek érvényesülnek, az elhatározott gazdasági feladatok megoldása folyamatban van. O A népgazdaság az elmúlt két évben a kongresszus irányvonalának megfelelően és a IV. ötéves terv előírásaival összhangban fejlődött. A nemzeti jövedelem —■ az 1961—67. közötti időszak évi 5.3 százalékos átlagával szemben — 1968—71-ben évi átlagban 6.1 százalékkal növekedett, A IV. ötéves terv első két évében a termelés össznöveke- dése — lényegében azonos dolgozói létszámmal — teljes egészében a munka termelékenységének emelkedéséből adódik. Ugyanezen években a társadalmi összfogyasztás a nemzeti jövedelemmel közei azonos mértékben emelkedett. Problémát okozott, hogy a nemzeti jövedelem felhasználásában 1971—72-ben a tervezettnél nagyobb részarányú a felhalmozás. Biztosítani kell, hogy a következő három évben a nemzeti jövedelemből a felhalmozás aránya az ötéves terv előírásainak megfelelően 23— 25 százalék legyen. © Az ipar általános növekedési üteme a korábbiakhoz képest valamelyest — évi 6.8 százalékról, 5.7 százalékra — csökkent. Kedvező, hogy az ipari termelésen belül a kiemelt iparágak — vegyipar, energiaipar, építőipar, az átlagosnál nagyobb mértékben növekedtek. Viszont a tervszerűen visz- szafogott szénbányászat mellett, a ruházati ipar termelése a tervezettnél lassabban, csak évi 4.3 százalékkal nőtt. Nem a tervezettnek és nem a szükségletnek megfelelően növekedett az építőanyagipar termelése. — Az iparban a termelés strukturális változásának iránya megfelelő, bár annak mértéke még nem kielégítő. A központi fejlesztési programok teljesítését — a közúti jármű- gyártást, a könnyűipari rekonstrukciót, az alumíniumipari fejlesztést, a könnyűszerkezetes építési módot, a földgázfelhasználást, a kőolajtermékek vegyiperi feldolgozását, a számítás- technika alkalmazását — továbbra is kiemelt feladatként kell kezelni. A feladat most az ipar progresszív ágazataiban a termelés