Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám
2' DUN ANTOLI N A PL Ö 1972. szeptember 13. Párizsba érkezett Le Duc Tho (balról) a Párizsban tárgyaló VDK delegáció főtanácsadója. A párizsi repülőtéren Le Dúc Tho-t Nguyen Thi Binh asszony, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány külügyminisztere, a dél-vietnami hazafias erők párizsi delegációjának vezetője fogadta. Szovjet—koreai köziemén/ P h e n j a n : Közleményt adtak ki az SZKP küldöttségének Konsztantyin Katusev, a Központi Bizottság titkára vezetésével a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 3-tól 11-ig a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett baráti látogatásáról. A közlemény többek között elmondja, hogy a szovjet—koreai kapcsolatok megvizsgálása során a felek megállapították, hogy a két párt és a két állam baráti együttműködésének a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség elvei alapján való elmélyítése megfelel a szovjet és a koreai nép, az egész szocialista közösség érdekeinek. Az SZKP Központi Bizottságának megbízásából o küldöttség a Koreai Munkapárt delegációját baráti látogatásra hívta meg a Szovjetunióba, s a koreai fél a meghívást köszönettel elfogadta. ♦ NEW YORK: James Turn- bull, az angol királyi tudományos katonai kollégium profesz- szora — mint a Chicago Tribune című lap hírül adta — beszámolót tett közzé a kínai ópium- kereskedelemről. E publikáció szerint Kína évente törvénytelen úton mintegy kétezer tonna ópiumot exportál a világ különböző országaiba. A professzor számításai szerint a pekingi hatóságok évente 500 millió dollár bevételhez jutnak az ópium eladása révén. ♦ MAGDEBURG: Angela Davis kedden Magdeburg díszpolgára lett. Gerner Herzig, a város polgármestere nyújtotta át ez oklevelet a fiatal kommunis- RfdPfTazófu snőnek. BOGOTA: A latin-amerikai demográfiai intézet keddi jelentése szerint Latin-Amerika lakóinak száma 1972-es adatok szerint 300 millió. A- BEJRUT: A bejrúti francia nyelvű D’Orient 'Le Jour keddi jelentése szerint a Szíriái kormány az ország területén működő palesztinai gerillák tevékenységével kapcsolatban feloldott minden korlátozást. + VARSÓ: Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter, aki szerdán hivatalos bonni látogatásra utazik a kelet- és nyugat-európai újságírók jablonnai találkozóján mondott beszédében(kije- lentette: Megkezdjük Lengyelország és az NSZK kapcsolatainak normalizálását. E folyamat fontos — de nem egyedüli — láncszeme a két ország diplomáciai kapcsolatainak felvétele lesz. ♦ BUDAPEST: A Minisztertanács Garai Róbertét külügyminiszter-helyettessé nevezte ki. ♦ ANKARA: Két amerikai pilóta meghalt, amikor pénteken az Egyesült Államok légierejének Phantom-tipusú gépe Törökország délkeleti partjainál a Földközi-tengerbe zuhant. + CHEMONIX: Leesett az első hó a Mont Blancra. A hegység 4807 méter magas csúcsát máris egyméteres hótakaró borítja. + DJAKARTA: A djakartai repülőtérre való leszállás közben szivszélhűdés érte a Pan American légitársaság 117 utast szállitó Boeing-tipusú repülőgépének pilótáját. A másodpilóta lélekjelenlétén múlott, hogy a hirtelen baleset nem okozott tömegszerencsétlenséget: gyorsan átvette a kormányzást és biztonságosan földrevitte a gépet. ♦ MEXIKÓVÁROS: Santa Cruzban, vasárnap este négy j fegyveres férfi tüzet nyitott a I templomból kiözönlő tömegre. A j lövöldözésben, amely feltehe- 1 tőén politikai riválisok leszámolása volt, hárman vesztették életüket, a sebesültek száma pedig tizenkettő. ♦ A MOSZKVAI RÁDIÓ PÁLYÁZATA A moszkvai rádió magyar adása — a Komszomol Központi Bizottságával karöltve — a közeljövőben pályázatot rendez a magyar hallgatók számára a Szovjetunió fennállásának 50. évfordulója alkalmából. A pályázat díjai között szovjet- unióbeli utazások, táskarádiók, fényképezőgépek, órák és más értékes nyereménytárgyak vannak* A magyar adás szeptember 16-tól kezdve sugározza a pályázat feltételeit naponta magyar idő szerint 18 órától 18 óra 30 percig közvetített műsorában a 31, 41 és 62 méteres rövid- és a 194 méteres középhullámon, továbbá naponta 21 óra 30 perctől 22 óráig a 41 és 49 méteres rövid- és a 194 méteres középhulla* mon. ♦ MOSZKVA: Andrej Gromiko kedden villásreggelit adott a Moszkvában tartózkodó Henry Kissinger tiszteletére. Kissinger szeptember 10-e óta tartózkodik a szovjet fővárosban, hogy a korábban elért megállapodásoknak megfelelően megvitassa a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat kölcsönösen érdeklő kérdéseket. ♦ WASHINGTON: Henry Kissinger moszkvai tárgyalásai végeztével, útban hazafelé Lon- donban és Párizsban megbeszéléseket folytat majd a brit és a francia vezetőkkel — közölték kedden a Fehér Házban. ♦ BONN: Negyvenmillió márkát fordit a Kereszténydemokrata Unió az idei választási I harcra — jelentette be kedd délelőtti sajtóértekezletén Walter Leisler Kiep, a CDU föpénztáro- sa. Kiep nem beszélt arról, hogy a monopoltőkés érdekeltségek mennyiben járultak hozzá az ellenzék kampányának finanszírozásához, csupán annyit jelölt meg támpontként, hogy kilenc millió márka gyűlt össze 1200 nagyobb adakozótól. é- MOSZKVA: A szovjet kor- j mány kijelölte a szovjet delegá- | ciót az ENSZ-közgyűlés szeptem- I bér 19-én megnyíló 27. üléssza- , kára. A küldöttséget Andrej Gro- I miko külügyminiszter vezeti. I -f BELFASTBAN hétfőn a három j vezető jobboldali protestáns csoport úgy döntött, hogy véle- I ménykülönbségeiket félretéve I egyesülnek és vezetésükre Wil- Ham Craiget, a tartomány új j protestáns „erős emberét" vá- j lasztották meg. Észak-lrország vezető katolikus politikusai kedden ismét felszólítják Edward Heath miniszterelnököt, vessen véget az internálósi politikának. ♦ BELGRAD: Ion Gheorghe Maurer, a román minisztertanács elnöke a jugoszláv kormány meghívására kedden egyhetes baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. A vendéget a belgrádi repülőtéren Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnök fogadta. A két államférfi tárgyalásokat folytat a nemzetközi helyzet, valamint a két ország közötti kapcsolatok kérdéseiről.-é' TRIPOLI: A líbiai Tripoli- bon ma délután ünnepélyes keretek között eltemették annak az öt palesztin terroristának a holttestét, akik a Fekete Szeptember különítményének tagjaiként 11 túszt szedtek az izraeli olimpiai csapat tagjai közül, kettejüket megölték, majd túszaikkal együtt a fürstenfeldbrucki támaszponton a nyugatnémet rendőrség által kezdeményezett lövöldözésben életüket vesztették.-------------------------------------------------------------------------------------------------------*----------—-------------------------------------------------------------------------------------T anácskoznak a Közös Piac küliigy- és pénzügyminiszterei + SZÖUL: Szöulba érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Vöröskereszt Társaságának küldöttsége, hogy folytassa a múlt hónapban Phenjan- ban megkezdett tárgyalásokat a két országot érintő családegyesítések kérdéséről. ♦ Róma: Kedden délelőtt folytatódott az olasz fővárosban összegyűlt külügyminiszterek és pénzügy- miniszterek tanácskozása, amelyen az októberi tizes közös piaci csúcsértekezletet készítik elő. A külügyminiszterekhez, akik előző nap az olasz Medici elnökletével a nyugat-európai unió (a hat közös piaci ország és Nagy-Britannia) miniszteri tanácsa keretében találkoztak, kedden csatlakoztak Norvégia, Dánia és Írország képviselői is. A hétfői ülésen egyébként legnagyobb súllyal a kelet—nyugati kapcsolatok és az európai biztonsági értekezlet kérdése került szóba. Medici külügyminiszter a tanácskozást követő sajtóértekezletén kijelentette: a résztvevők közös óhaja, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Helsinkiben november 22-re kitűzött előkészítő megbeszélései megkezdődjenek és hozzanak sikert, lehetőleg rövid időn belül. A tanácskozáson Olaszország ismételten hangoztatta a földközi-tengeri országok értekezletének szükségességét. Schumann francia külügyminiszter beszámolt kollégáinak pekingi utazásáról. Kijelentette: azt a benyomást szerezte, hogy a kínai kormány fokozott gazdasági és politikai kapcsolatokra törekszik Ny ugat-Európával. A tíz külügyminiszter kedden a. szorosan vett közös piaci kérdésekkel, elsősorban a tervezett csúcsértekezlettel foglalkozott. Ugyanakkor a pénzügyminiszterek is folytatták tanácskozásukat. A közös piaci valutáris együttműködés kérdéseit vitatták meg. A tízes csúcsértekezlet összehívásának legfőbb akadályát azok a nézeteltérések alkotják, amelyek Franciaországot a többiektől valutáris kérdésekben elválasztják. Hétfő este nem történt közeledés ezekben. Egyetlen megállapodás született a tanácskozáson: a tagországok meghosszabbították Olaszország számára azt a kedvezményes lehetőséget, hogy az egymás közti I elszámolásokban arany és más nemzetközi fizetőeszköz helyett kizárólag dollárral fizessen. Ezt a „kivételezett” helyzetet nem az olasz fizetési mérleg állapota indokolja, hiszen ez a mérleg egyike a legaktívabbaknak a közös piaci országok között. A líra leértékelésének veszélye egyáltalában nem áll fenn. A meghosszabbítás kizárólag az olasz tárgyalófelek ügyességének tulajdonítható, amellyel kihasználták azt, hogy a font „lebegő1 árfolyama, a francia és nyugatnémet gazdasági koncepciók különbözősége feszült és ellentétes helyzetet teremtett a i Közös Piacon belül. KECSKEALDOZAT Katmandu. Kecskeáldozattal lépett a himalájai királyság Nepál a sugárhajtásos repülőgépek korszakába. Két kecskét áldoztak ugyanis vasárnap a katmandui repülőtéren abból az alkalomból, hogy a nepáli kormány megvásárolta az első Boeing—727 típusú gépei. Nepáli hagyományok szerint ez az áldozat megvédi az újonnan vásárolt gépet a „szemmelverés- től”. JÓS-KONGRESSZUS Szöulban befejeződött az ázsiai jósok második nemzetközi kongresszusa, amelyen Japán, India, Tajvan és Dél-Korea mintegy száz jövendőmondója vett részt. A jósok szerint nem lesz világháború, de a két világrendszer közötti feszültség eltart még egy ideig. Nixont újraválasztják és Tajvan 4—5 éven belül összeolvad a Kínai Népköztársasággal — mondják még a „jövőbelátók". A kongresszus, amelynek célját a tudományos előrejelzések megvitatásában, valamint a világbéke támogatásában jelölték meg három napig tartott. A résztvevők üzenetet intéztek Kurt Waldheimhez, az ENSZ főtitkárához. Ebben biztosították őt: továbbra is arra törekednek, hogy a világ népei békében és boldogságban éljenek. A római pénzügyminisztérium épületében megnyílt a közös piaci pénzügyminiszterek értekezlete. Ezzel párhuzamosan ugyancsak eszmecserét folytatnak a közös piaci országok külügyminiszterei is. Képünk a pénzügyminiszteri értekezletről készült. j Uszítás, fenyegetőzés Tovább gyűrűzik a müncheni események visszhangja KAIRÓ - BONN A kairói AI Ahram jelentése szerint az egyiptomi kormány vasárnapig magyarázatot vár az NSZK-tól Scheel külügyminiszternek azzal a kijelentésével kapcsolatban, amellyel beavatkozott ez arab országok belügyeibe. Mint ismeretes, Scheel sajnálkozását fejezte ki arriiott, hogy egyes arab kormányok nem Ítélik el a aalesz- tin „Fekete szeptember"-csoport müncheni terrorcselekményét. Ettől a magyarázattól függ, hogy a kairói külügyminiszter még e hónapban ellátogat Bonnba. Willy Brandt nyugatnémet kancellár egy rádióinterjíjban és a Frankfurter Rundschaunak adott nyilatkozatában azt fejtegette, hogy az arab országok, legalább is többségük, remélhetőleg megértik: a palesztin szervezetekkel vállalt szolidaritásuk negatívan befolyásolja a világon a róluk alkotott képet Brandt másfelől biztosította az arab országokat arról, hogy Bonn nem akarja a mostani re- szültséggel megrontani a hozzájuk fűződő kapcsolatait. Kifejezte azt a reményét, hogy megértik majd az arab állampolgárokkal szemben elrendelt új, szigorúbb biztonsági intéz- | kedéseket. Az arabokkal szemben foganatosított fokozott ellenőrzés már vasárnap és hétfőn éreztette hatását az NSZK-ban. Az egyiptomi légitársaság szóvivője elmondotta, hogy az NSZK- ból kiutazni szándékozó ara- I bóknak sokszor hét óra hosszat 1 kellett várakozniok a különböző repülőtereken, amíg útlevelüket ellenőrizték. Emiatt 33 arab utas le is maradt a gépéről Frankfurtban, Szintén nagy ké- [ séssel tudnak hazaindulni Münchenből vasárnap óta az olimpián részt vett arab turisták. Az olimpiai játékok zárónapja egyébként tartogatott még egy izgalmat. Röviddel a látványos záróünnepség előtt a nyugatnémet rendőrség névtelen telefonértesítést kapott arról, hogy palesztin terroristák egy repülőtérről elraboltak egy kis magánqépet, és bombát akarnak ledobni az olimpiai stadionra. A légierő nyomban fel- kü'dött két Starfighter-típusú vadászgépet, hogy biztosítsák München légiterét, de az egyetlen gyanús gép, amelyet felfedeztek, a Finn Air légitársaság eltévedt DC—8-asa volt. Atom- bafenyegetés szerencsére csak rossz tréfának bizonyult. NEW YORK Az arab államok megbízásából hétfőn háromtagú küldöttség kereste fel Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt és beszámolt neki arról, hogy a sajnálatos müncheni terrorcselekmény óta az ENSZ-nél akkreditált arab diplomatákat elárasztják a névtelen telefonhívások, amelyek gyilkossággal és gyújtogatással fenyegetik őket. Jóllehet a fenyegetéseket eddig nem váltották be, az orab diplomaták a felszított gyűlölet és uszítás elviselhetetlen légkörében élnek. Az ENSZ szóvivője nem közölt részleteket a találkozóról. VATIKANVÁROS A félhivatalos vatikáni lap, az Osservatore Romano hétfőn élesen elítélte Szíria és Libanon izraeli bombázását, A lap hangoztatja, hogy a bombázások „baljós fejezetet nyitottak a közel-keleti erkölcsi és politikai konfliktusok 'örténetében..." A vatikáni orgánum úgy látja, hogy „az erőszak abból ered, hogy a megtűrt és elhúzódó igazságtalan helyzetek robbanásig feszülnek, mert a felelősnek tekinthető nemzeti, nemzetközi vagy egyéb hatóságok tehetetlenek." KAMPALA Idi Amin ugandai elnök hétfőn Waldheim ENSZ-főtitkárhoz intézett táviratában kifejtette véleményét a közel-keleti válságról és a müncheni terrorcselekményekről. Az elnök hangoztatta, hogy az izraeliek im. már huszonöt év óta megszállva tartják Palesztinát, táborokba száműzték vagy földönfutóvá tették az ottani arab lakosságot. Ezért Amin szerint az egyetlen megoldás az, hogy adják vissza a palesztinoknak hazájukat, az izraeliek pedig települjenek át Angliába, amely először javasolta nemzetközi fórumokon a zsidó állam létrehozását. Amin rámutatott, hoay az imoerialisták jelenleg politikai tőkét igyekeznek kovácsolni a palesztinai ellenállók müncheni merényletéből, amely néhány gyök értélén személy esztelen akciója volt. Lapszemle MOSZKVA: Izraelnek, az arab országok ellen elkövetett újabb agresszív cselekményei élénken foglalkoztatják a szovjet sajtót. A Pravda keddi számában Pereszada, a lap tudósítója, aki látogatást tett Libanonban, részletesen be- ' számol arról, hogy az izraeli Phantomok támadása milyen szörnyű pusztítást okozott. A barbár légikalózok mindenütt halottak és sebesültek tucatjait hagyták maguk mögött. A Szovjetszkaja Rosszija arra hivja fel a figyelmet, hogy az izraeli katonai körök felhasználnak minden ürügyet bűnös akcióikra az arab államok megfélemlítésére. Libanon, Szíria és Jordánia területe ellen elkövetett újabb gaztetteiket a müncheni tragédiára adott válaszként igyekeznek feltüntetni, de | mindenki tudja, hogy ez csak | spekuláció, s az izraeli szélsőségesek a maguk agresszív céljaira használják ki a müncheni eseményeket. A Szociliszticseszkaja Induszt- rija című lap felhívja a figyel- j met arra, hogy az arab népek [ elleni izraeli „büntető akciók” célja, hogy továbbra is szabotálják a közel-keleti kérdés politikai rendezését. A Krasznaja Zvezda azt hangsúlyozza, hogy az izraeli katonai klikk előre kitervelte az agresszív akciót, és szántszándékkal a védtelen lakosságra mért csapásokat. A lap a fejleményekből azt a következtetsét vonja le, hogy a közel-keleti konfliktust politikai eszközökkel, a Biztonsági Tanács ismert határozata alap- I ján mielőbb rendezni kelL PEKING: A kínai sajtó az utóbbi időben fokozott figyelmet szentel a közel-keleti eseményeknek, $ eközben azokat az erőket támogatja, amelyek szovjetellenes irányvonalat sürgetnek az arab világban. A kínai hírközlés egyfelől a palsztinai nép harcának legkövetkezetesebb támogatójaként lép fel, részletesen beszámol a gerillák akcióiról, idézi nyilatkozataikat, ismételten elítéli Izrael politikáját, ugyanakkor részletesen idézi cí arab sajtóban az utóbbi időben megszólaló szovjetellenes hangokat. A pekingi sajtó ezzel egyidőben fokozza a közel-keleti eseményekkel kapcsolatos szovjetellenes propagandáját. Egyes megfigyelők szerint az új helyzetben Kína feltehetően arro törekszik majd, hogy Egyiptomnak is nyújtson segélyt. A kínai—egyiptomi kapcsolatok mindezideig a politikai szféra mellett elsősorban kereskedelmi jellegűek, s a közel-keleti térségbe áramló kinai segély címzettjei a palesztin ellenállók voltak. A kinai sajtó egyébként csak kedden adott először hirt — vázlatosan — a müncheni incidensről. A Biztonsági Tanács vasárnapi vitáiáról szólva az Új Kína hírügynökség ismertette Huang Hua kinai ENSZ küldött felszólalását. A Biztonsági Tanács vitájáról szóló anyagból egyébként nem tűnik ki pontosan mi is történt Münchenben. A kinai saitó mindeddig magukról az olimpiai játékokról sem számolt be. bár elképzelhető, hogy később valamilyen összefoglalót ad róluk.