Dunántúli Napló, 1972. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-06 / 210. szám
2 DUNÁNTÚLI NAPLÖ 1972. szeptember 6. t; am ü:» Csehszlovákiába érkeztek a közös hadgyakorlaton részt vevő magyar alakulatok Jelentések Vietnamról Statáriális bíróság elé kerül egyik dél-vietnami tábornok Prága. Megérkeztek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területére a Magyar Néphadsereg alakulatai, amelyek részt- vesznek a Varsói Szerződés országainak katonai együttműködését reprezentáló közös hadgyakorlaton. A magyar egységeket, amerre elhaladtak mindenütt szeretettel, a fegyverbarátot megillető megbecsüléssel SZOLIDARITÁSI TÁVIRATOK A szeptember 9-ig tartó indokinai szolidaritási hét napjaiban százával érkeznek az Országos Béketanácshoz az olyan táviratok, levelek, amelyekben az ország különböző részeiből munkáskollektívák, hivatalok, intézmények dolgozói fejezik ki szolidaritásukat Vietnammal és Indokína többi népével, tiltakoznak a barbár agresszió, az amerikai imperialisták szégyenteljes Háborúja ellen. A Magyar Vöröskereszt, a Nőszövetség több munkahelyi bizottsága és sok más kollektíva küldött táviratot kedden is az Országos Béketanácshoz. ♦ BERLIN: A lipcsei vásáron a magyar külkereskedelmi vállalatok megkötötték az első üzleteket. A HUNCAROTEX mintegy 350 000 rubel értékű konfekcióipari termék szállitására kötött megállapodást az NDK illetékes külgazdasági vállalatával, mig a MONIMPEX még az idén kétezer hektoliternyi Ormost szállít az NDK-ba. + PEKING: A militarista Japán fölött aratott győzelem 27. évfordulója alkalmából a Szovjetunió pekingi nagykövetségének munkatársai Vuhanban megkoszorúzták azoknak a szovjet repülőknek a sírját, akik Kínában életüket adták a japán agresszorok ellen vívott harcban. A kínai hatóságok - csakúgy, mint az előző években — nem engedték meg a szovjet nagykövetség munkatársainak, hogy Serjangba, Harbinba, Lü- sunba (Port-Artur) és Dalnyijba utazzanak és koszorút helyezzenek azoknak a szovjet harcosoknak a sírjára, akik elestek a japán militaristák elleni harcban Északkelet-Kina felszabadításáért. ♦ PHENJAN: Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a Minisztertanács elnöke kedden Phen- janban fogadta a szovjet párt- küldöttséget, amelyet Konsztan- tyin Katusev, az SZKP Központi Bizottságának titkára vezet. Kim Ir Szén és a szovjet küldöttség tagjai eszmecserét folytattak a pártmunkáról, valamint más, kölcsönös érdeklődésre számot- tartó kérdésekről. + PR AGA: Csehszlovákiában az ötödik ötéves terv időszakában több mint 500 000 lakást építenek.-f BELGRAD: Néhány jugoszláviai építőipari vállalat a moszkvai Szokolnyiki-parkbon reprezentatív kiállítási pavilont ép't. A hétszázötven négyzet- méteres csarnok mind nemzetközi, mind hazai árubemutatók rendezésére lesz alkalmas. 4- SZÓFIA: Két nap óta Szófiában tárgyal Muhamud Had- zsics jugoszláv külkereskedelmi miniszter. Az Ivan Nedev bolgár külkereskedelmi miniszterrel folytatott megbeszélésekről a keddi Rabatnicseszko Del o igy ir: ,,A tárgyalások baráti légkörben folynak, a kölcsönös megértés és az a kölcsönös óhaj jellemzi őket, hogy tovább bővítsék a gazdasági együttműködést és a kereskedelmi kapcsolatokat Bulgária és Jugosz- I lávia között". A- DAR ES SALAAM: Kedden megkezdődött a kelet- és közép-afrikai országok külüqymi- . nisztereihek találkozója. A mi- j niszterek előkészítik a szeotem- ber 7-én kezdődő államfői tanácskozás napirendjét és fő do- ku mentumait. 1 fogadták. Magyar zászlók transzparensek, üdvözlő feliratok köszöntötték katonáinkat, akik a gyakorlat komoly erőkifejtést igénylő próbáján adnak számot felkészültségükről, fegyelmükről, a harcászati ismeretekben szerzett jártasságukról. Katonáinkat egyébként a közös hadgyakorlat megkezdéséig sokrétű gazdag program várja. ♦ NV UGAT-BERLIN: Az NDK kormányának és a nyugat-berlini szenátusnak a látogatásokról kötött, és idén június 3-án életbelépett egyezménye alapján eddig mintegy egymillió állandó nyugat-berlini lakos kereste fel az NDK-t, beleértve annak fővárosát is - közölték Nyugat-Berlinben. ♦ GEORGETOWN: A Guoya- nai Népi Haladó Párt kongresszusa jóváhagyta a pártnak a marxizmus—leninizmus elvein alapuló politikáját. A kongresz- szus résztvevői egy másik határozatban állást foglaltak a szabad választások megtartása mellett és felhívták a kormányt: szakítson meg minden kapcsolatot az imperializmussal és folytasson aktív imperialistaellenes politikát a munkásosztály és az egész nép javára. A kongresszus felhívta a kormányt, hogy minden szocialista országgal létesítsen diplomáciai kapcsolatokat. Saigon : Statáriális bíróság elé állítják Vu Van Giai dandártábornokot, a dél-vietnami egykori 3. katonai körzet (Quang Tri) volt parancsnokát. A tábornokot áprilisban váltották le, azután, hogy a dél-vietnami felszabadító fegyveres erők lendületes offenzívájuk első szakaszában elfoglalták Quang Tri tartományt és azonos nevű fővárosát. A tábornok azóta háziőrizet alatt áll. A saigoni hírügynökség jelentése szerint most állítják össze ellene a vádiratot, amelyben a fő pont az, hogy elrendelte a csapatok visszavonulását. Az amerikai légierő hétfőn ismét bombázta a VDK területét. A B-52-esek huszonkét hullám♦ LONDON - KAMPALA: Londoni közlés szerint eddig több mint ötven külföldi kormányt kért lel Nagy-Britannia, hogy legyen segítségére az Ugandából kiutasított „ázsiaiak" ügyében. Hétfőn tíztagú kanadai küldöttség érkezett Kampalába, hogy lebonyolítsa a kanadai bevándorlásért folyamodó ugandai „ázsiaiak" ügyét. ♦ MONTREAL: Már 37 halálos áldozata van annak a tűzvésznek, amely a múlt hét péntekjén a montreali Blue Bird kabaréban tört ki. Az EGK orientálódik Közel-Kelet felé ban támadták Dél-Vietnam te- ] rületét. A célpontok között szerepelt az északi fronton Quang • Tri, Hűé és Da Nang térsége, a központi fennsíkon a népi erők által szorongatott Pleivu környéke, valamint a Saigontól közvetlen északra és északnyugatra elterülő vidékek. Ugyanezek a körzetek voltak hétfőn és keddre virradóan a szárazföldi harci tevékenység főbb színhelyei is. A felszabadító erők tüzérsége An Loc es Quang Tri térségében támadta a saigoni alakulatokat. A tájfun, amely hétfőn érte el Vietnam partjait, a szárazföldön már veszített erejéből, a szél erőssége alább engedett, viszont trópusi esőzéseket hozott magával. A---------------------------K ISSINGER MOSZKVÁBA UTAZIK Hivatalosan közölték, Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója egy korábban létrejött megállapodás alapján szeptember 10 —13-ig látogatást tesz a Szovjetunióban, hogy eszmecserét folytasson a Szovjetunió és az Egyesült Államok számára kölcsönös érdekű kérdésekről. ♦ + DACCA: Hétfőn hazaérkezett Daccába Abdusz Szamod, a Bengáli Népi Köztársaság külügyminisztere, aki látogató- körutat tett Irakban, Szíriában, Egyiptomban, Svájcban és Indiában. ' Brüsszel : Egy közös piaci szóvivő bejelentette, hogy az Európai Gazdasági Közösség a jövőben egységesíti közel-keleti politikáját. Mint mondotta, a Közös Piac végrehajtó bizottsága megegyezett abban, hogy a közös piaci országok összehangolt kereskedelempolitikát folytatnak majd a Közel-Kelet vonatkozásában. A végrehajtó ■f KAIRÓ - TEL AVIV: Az izraeli karhatalom nagyarányú hajtóvadászatot indított a gázai polgármester ellen hétfőn elkövetett sikertelen merénylet tettesei után, akik - mint egy Tel Aviv-i szóvivő közléséből kiderült — hárman voltak. A nyomozás mind ez ideig hiábavalónak bizonyult. Az egyiptomi AI Ah- ram és AI Akhbar legfrissebb száma részleteket közöl a gerillaakcióról. Rasid AI Saua, akit a Tel Aviv-i hatóságok tettek polgármesterré, gépkocsival indult el hazulról, amikor három palesztin ellenálló gránátot hajított az autóra, majd géppuskatüzet nyitott rá. A polgármester kocsiját azonban csak egy lövedék találta el és sikerült elmenekülnie. Rasid AI Saua augusztusban 40 tagú küldöttség élén Ammanban is járt. A palesztinok az izraeliekkel való kollaborálással vádolják. Ugyancsak az AI Ahram és az AI Gumhurija arról ad hirt, hogy két palesztin kommandó- egység behatolt a megszállt Golan-magaslatokra és felrobbantott egy izraeli tankot. . bizottság megvitatta egy nyugat-európai békekezdeményezés kérdését is, azonban — mint a szóvivő közölte — nem terveznek közös akciót. A jövő héten Brüsszelbe érkezik Heikal, a kairói AI Ahram főszerkesztője, hogy megbeszéléseket folytasson az EGK képviselőivel. + SZÖFIA: Hétfőn hivatalosan is párttá alakult az a csoport, amely Bülent Ecivitnek, a Török Köztársasági Néppárt elnökévé történt megválasztása miatt kivált ebből a pártból. A „köztársasági párt” néven megszerveződött új politikai tömörülés a kilencedik olyan párt, amely parlamenti csoporttal rendelkezik. Ez adott esetben 10 képviselőből és 4 szenátorból áll. A török sajtó jelentései szerint a köztársasági párt programja „balközép tendenciákról” tanúskodik, ezt a megállapítást azonban bizonyos fenntartással kell fogadnunk, hiszen a disszidensek az általuk otthagyott pártban kétségtelenül a jobbszárnyon voltak. 4- SAN SALVADOR: Bomba robbant a San Salvador-i argentin nagykövetségen. A robbanás anyagi kárt okozott. + TASKENT: Leonyid Brezs- nyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kedden beszédet mondott az üzbég fővárosban, Taskentban. A pártmunkások, a tanácsi és gazdasági dolgozók, valamint a mezőgazdasági szakemberek értekezletén. Az értekezleten megvitatták a gyapotbetakaritás időszerű kérdéseit, valamint a párt-, a tanácsi és a gazdasági szervek feladatai c mezőgazdasági dolgozók szocialista versenyének irányításában. Brezsnyev hétfőn érkezett Taskentba és kedden visszautazott Moszkvába. ♦ KGST-BANK Varsó: A Tribuna Ludu kommentárban vonla meg a KGST nemzetközi beruházási bankja egvéves tevékenységének mérlegét. A nemze'.közi beruházási bank — írja a lap — eddig 16 beruházási építkezéshez folyósított hiteleket, összegszerűen a legnagyobb kölcsönt — 77.5 millió rubelt, részben szabad devizában — Csehszlovákia kapta — gépparkiának korszerűsítésére és a „Tátra” teherautógyár termelési kapacitásának növelésére. Magyarország 3 létesítmény építéséhez több mint 47 millió rubelt kapott. ■ ■ A- ■ —— Tito beszéde Rijekában-f AUBURN: Kilencvenötezer dollárért kelt el Greta Garbo 1933-ban készült gépkocsija az Indiana állambeli Auburnban tartott árverésen. A motuzsá- lem-autó új gazdája Charles Wood moteltulajdonos. * HELSINKI: Hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Helsinkibe érkezett Pierre HarmeI belga külügyminiszter. Megérkezése után hamarosan találkozott Kalevi Sorsa új miniszterelnökkel és fogadta őt Urho Kekkonen köztársasági elnök is. Harmel helsinki tárgyalásainak fő témája: a közöspiaci kérdések és az európai biztonsági értekezlet. B e I g r á d : Joszip Broz Tito államfő, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének elnöke Rije- kába látogatott, ahol egy munkásgyűlésen beszédet mondott. Ebben részletesen foglalkozott a kommunisták szövetségének belső problémáival. Beszédében méltatta a nacionalizmus elleni harcban elért eredményeket. Az indokolatlan gazdagodás problémájáról szólva, és ebben a kommunisták felelősségére utalva Tito kijelentette: „A kommunisták között is vannak rendkívül gazdag emberek, akik több millió új dinár vagyonnal rendelkeznek. Ezt pedig nem lehet becsületes úton elérni, csak mások munkájának kirablásával. Nem ellenzem, hogy becsületesen szerzett pénzzel bárki családi házat építtessen, de akinek házai és villái vannak, jogosan kerül szembe a közvéleménnyel, amely indokoltan veti azután fel: hogyan lehet ezt megengedni." Tito sürgette az ilyen megnyilvánulások ellen a határozott fellépést, maid a JKS7 ezzel kapcsolatos feladataival foglalkozva megállapította: „Sok embernek nincs helye a kommunista szövetségében és ha önként nem távoznak, akkor el kell távolítanunk őket. Ugyanakkor erősítenünk is kell a pártot, mindenekelőtt a munkásifjúság soraiból ... A párt továbbra is az ország vezető ereje kell, hogy legyen.” Hárommillió iiintető és ünneplő a chilei baloldali koalíció mellett Látkép Santiagórót Santiago: Salvador Allende elnök kedden jelentést tesz a chilei népnek a népi egység kormánya által elért eddigi eredményekről. Hétfőn, a szocialista politikus megválasztásának második évfordulója alkalmából közel hárommillió chilei ünnepelte Al- lendét és a baloldali koalíciót. Egyedül a fővárosban mintegy 750 ezren vonultak fel. A déli órákban leálltak a gyárak, hivatalok, bezártak az üzletek és a főváros lakói három óriási oszlopban vonultak Santiago belvárosa felé, ahol nagygyűlést rendeztek. A santiagói nemzeti könyvtár épülete előtt tartott tömegdemonstrációban felszólalt Salvador Allende. Az elnBfc kijelentette, hogy a „Fasizmut nem lógja megosztani Chilét és a nép szétzúzza mindazokat, akik chileit chileivel próbálnak szembeállítani“. Bejelentette, hogy hamarosan intézkedések történnek a parasztok és a nők helyzetének megjavítására, valamint a nyomornegyedek felszámolására. „FI fascismo no pasara!" — (a fasizmus nem tör át) — kiáltozták a népi egység hívei a spanyol polgár- háború híres jelszavának analógiájára. A demonstrációk, tömeggyűlések országszerte nyugodtan, incidensek nélkül zajlottak le. Az ellenzék az előző értesülésekkel ellentétben —• nem tartott ellentüntetéseket. Két harcos esztendő E lég egy pillantást vetni a hír- ügynökségek jelentéseire és máris kiderül, hogy Chilében változatlanul nagy a belpolitikai feszültség. Alig értek véget Concepcion városban az összetűzések, újra kezdődtek az incidensek Santiagóban, a fővárosban. A képtáviró-gépsk fotói hullámzó tömeget mutatnak a santiagói városi színház előtt, és nem egy más ponton is. Első pillantásra a chilei eseményekben sok a spontaneitás, amelyben — a nyugati, nagyonis tudatos torzítások szerint — jelentős szerepet játszik a „latinos temperamentum”. Ezekben az eseményekben azonban túlságosan sok a könnyen megállapítható törvényszerűség ahhoz, hogy elrendezésük során akár a spontaneitásra, akár a latinos lendületre érdemes legyen figyelmet fordítanunk. Az igazság az, hogy ha egyik városban, körzetben a rend- fenntartó erők, a kormányt támogató tömegek segítségével helyreállítják a nyugalmat, zavargást provokál a jobboldal egy másik városban, egy másik körzetben. Aligha lehet vitás, hegy komoly bel-, sőt nyilvánvalóan külföldi erők dolgoznak azon, hogy világszerte fenntartsák, sőt, a lehetőségek aránya- | ban állandóan fokozzák a chilei bizonytalanság légkörét. Erre ezekben a napoknál a szokásosnál is több oka van a reakciónak. Szeptember 4-én volt pontosan két esztendeje annak, hogy Chile — és egész La- tin-Ámerika — történetében először marxista elnököt választottak a szavazók széles tömegei. A jobboldal és külföldi, elsősorban amerikai támogatók hadrendje úgy érzi, ha hagyja tovább kikristályosodni a chilei új rendet, végleg elveszti azokat a kiváltságokat, amelyek visszaszerzésében nem szűnt meg bizakodni. Az amerikai választási kampány egyik legnagyobb botránya lett az ITT USA-monopó- lium ügye. Az ITT a CIA-val együttműködve tett meg mindent annak a rendszernek a megdöntésére, amely megfosztotta eddigi mammutprofitjától. A z évfordulón, amelyet a chilei progresszió nehéz körülmények között ünnepelt, közös nyilatkozatban tett hitet a jövő mellett a kommunista és a szocialista párt Biztos, hogy az elmúlt két évben bőven akadtak nehézségek és — kitaposatlan útról lévén szó — hibák is. De az is biztos, hogy az Allende köré tömörült népi egység részéről becsületes, harcos kél esztendő volt * fi A kongresszus épülete Santiagóban