Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
1972. június 11. DUNANTOLI NAPLÓ 13 KÜLÖNFÉLE OLAJKALYHA VASARLASA ESETEN 160 literes tüzelőolaj-utalványt ajándékozunk június 30-ig OTP-hitellevélre is árusítjuk pécsi, mohácsi, komlói, siklósi és stósivóri boltjoinkbon! AJANDÉKOLAJAI A TŰZRE, JUNIUS 30-101 A Sásdi ÁFÉSZ igazgatósága értesíti kedves vevőit, hogy 1972. június 12-én, délelőtt 11 órakor nyitja Ruházati és ÁB Bőséges áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat Kirándulásra! Nyaralásra! Olimpiai játékokra! Korszerű zsebrádiók a műszaki boltokban Meglepően nagy választék — Korszerii 'icszülckek Korunk embere ma már nem mellőzheti a politikai, tudományos, kulturális, sport vagy éppen a világ eseményeit idéző információkat. Az értesüléseknek szinte mindennapi és gyors forrása a sajtó, a televízió és a rádió. Mindezek között egyik legsokoldalúbb a rádió, amely kora hajnaltól éjszakáig terjedő műsorával igyekszik kielégíteni a hallgatók roppant változatos igényét. Nehéz lenne számbavenni azt a sokfajta, különböző típusú rádiókészüléket, amely ma hazánkban forgalomban van. Ezt érzékelteti némileg az árak széles skálája is, hiszen a három százforintos készüléktől a hatezer forintos sztereó-rádióig valamennyi a vásárló rendelkezésére áll. S amióta a tranzisztor elterjedt a technika világában, sorra megszülettek a táska-, illetve a meg kisebb zebrádiók. Ezek a kis készülékek — már méreteiknél fogva is — alkalmazkodnak megváltozott életformánkhoz: az emberek nagyon sokat utaznak, kirándulnak, vagy éppen hétvégi j házakban töltik el szabad Ide- I jüket. ilyen alkalomkor szinte [ nélkülözhetetlen a zsebrádió. i Nálunk a TITÁN Nagykereskedelmi Vállalat révén kerülnek a készülékek a „Baranya- ker”, továbbá a Centrum Áruház és az ÁFÉSZ-ek műszaki boltjaiba. A zsebrádiókból is széles a választék. Ezekből bemutatunk néhányat, a legkedveltebbeket, a 300 forintos Cos- mostól a 600 forintos Sokolig. A Cosmos alig hosszabb (70 milliméter) egy gyufásdoboz- nál. Szovjet gyártmányú készülék, nyomtatott kivitelű áramkörei 7 tranzisztort és egy diódát tartalmaznak. Az árammal való ellátásról 2—2 darab gombakkumulátor gondoskodik. Kettőt feltöltött állapotban kell a készülékbe helyezni, míg a másik kettőt - a külön tartozékként meglévő töltő foglalja magába. A töltési idő' általában 3—10 óra lehet, mindig a kimerültségtől függően. A túltöltés semmiképpen sem ajánlatos sem ennél, sem a többi készüléknél, mert az akkumulátorok élettartama esetleg lerövidül. Tárolásnál nem szabad az akkumulátoroknak egymáshoz, vagy fémtárgyhoz érniök, mert rövidre záródnak és tönkremennek. Ha hosszabb ideig használaton kívül áll a készülék, vagy a töltő, szintén ajánlatos az akkumulátorok kivétele. A töltőt 110, vagy 220 voltos világítási hálózati konnektorba kell elhelyezni. A Cosmos „testvére" az Orljonok valamivel nagyobb az előbbinél, egyébként mindkettő rendelkezik fülhallgató csatlakozóval Is. A Neva típusú tranzisztoros készülék hosszú- és középhullámú sávok vételére alkalmas. Fonodái munkára felveszünk Fonó szakmunkásnőket és 16 évet betöltött nőhet betagolónak Betanulási idő 1 hónap. Bérezés a betanulási időre 1200,— forint Betanulási idő után jó kereseti lehetőség. Kéthetenként szabad szombat Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Cim: PAMUTTEXTILMOVEK FONÓGYÁRA BUDAPE5T, XI., BOCSKAI U. 90. SZÁM. Munkaügyi osztály. Érettségivel rendelkező fiatalokat anyagkezelői munkakörbe alkalmaz A BARANYA MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti és oktatási osztályon. Pécs, Rákóczi út 56, AM üzemeltetését 9 voltos telep biztosítja (6 F 22 típusú). Egy darab 55 milliméteres kis hangszórója megfelelő hangerőt ad. Az 580 forintos Selga - szintén szovjet gyártmány - már 70 milliméteres hangszóróval rendelkezik. üzemelése elemmel, vagy akkumulátorral történik. A kimerült akkumulátort úgy kell a töltőbe elhelyezni, hogy az biztosan érintkezzen, majd a dugaszvégeket a világítási hálózat konnektorába kell illeszteni. A töltés 12—14 órát vesz igénybe. Szintén tölthető 110 és 220 voltról is. Az Orbita készülék közép- és rövidhullámú rádiósávok vételére alkalmas. Nyomtatott áramkörei már 8 darab tranzisztort és 2 darab diódát tartalmaznak. A készülék áramellátásához 4 darab 1,5 V-os — Ró típusú ceruzaelem szükséges. A zsebrádiók közül talán a legnépszerűbb még ma is — hozzáteendő, hogy joggal - a Sokol készülék. Tetszetős kivitelű műanyagdobozban kerül forgalomba. Közép- és hosszúhullámú sávok vételére alkalmas. Beépített ferrit antennája jó vételkészséget, önműködő hangerőszabályozót, áramköre pedig a különböző térerejű adóállomások egyenletes hangerejét biztosítja. A mindössze 39 dekagramm készülék áramellátása történhet 9 voltos telepről, vagy akkumulátorról. A Sokolhoz természetesen töltő is jár. Körülbelül 3-10 óra szükséges a töltéshez, függően a • kimerültség! foktól. A készülé- .’. két töltés alatt be lehet kapcsolni, ekkor tulajdonképpen takaréküzemben, hálózatról működik, de természetesen az akkumulátornak is a készülékben kell lennie. A csatlakozási lehetőségekről annyit, hogy a külső antenna elhelyezése távoli adók vételét segíti elő. A fülhallgató becsatlakozásakor a készülék hangszórója kikapcsolódik. Végezetül még egy készüléket bemutatunk, bár ez már nem „zseb”-, hanem táskarádió: a WEF 204 típusú tranzisztoros rádió. Ez már alkol- mas hosszú-, közép- és rövid- hullámú állomások vételére. Nyomtatott huzalozású áramkörei 10 tranzisztort tartalmaznak. Beépített ferrit- és kihúzható teleszkópantennával rendelkezik. Az 1250 forintos ké- szülék áramszükségletét 6 darab 1,5 voltos R 20-as típusú „goliát"-elem biztosítja. De világítóhálózatról is lehet üzemeltetni egy 9 voltos adapterrel, amely a hátoldali csatlakozón keresztül látja el árammal. Mindenesetre a tápegység elkészítését ajánlatos szakemberre bízni. Alkalmazható fülhallgató is. De előnye a készüléknek még az, hogy magnetofonra is kapcsolható, a mellékelt utasítások szerint. Ezeknek a kis rádióknak most van a szezonja. Nyaralásra, strandra szinte nem is érdemes elindulnia az embernek manapság zsebrádiók nélkül. És óz Olimpiáról nem is beszélve... A lakás nem köt bennünket, ha van zsebrádiónk, hiszen bárhol hallgathatjuk a legjobb sporteseményeket, fel- ‘éve, ha a hangerővel másokat 'em zavarunk. Merr is maian törvénye a zsebrádió használatának. (-) 1 f V