Dunántúli Napló, 1972. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
Heti jegyzetünk Honvédelmi versenyek I (yen imponáló szám kevés • sportágban mutatható fel. Mint már hírül adtuk, a Baranya megyei összetett honvédelmi versenyeken ötvenezer induló vett részt. Szinte a legkisebb faluban is találunk OHV- csapatokat, férfiakat, nőket és ifjúsági korú versenyzőket, akik évente végigversenyzik a járási bajnokságok sorozatait, hogy a megyei versenyekre eljussanak. Tömegsport tehát ez a javából. Azzá teszi az egyszerűsége, hiszen nincs szükség hozzá nehezen beszerezhető sportszerekre, komoly beruházást igénylő létesítményekre, tulajdonképpen még az életkor sem esik olyan mértékben latba, mint néhány más sportágban. A harmincon felüliek, sőt a negyvenesek is „beleférnek" egy-egy csapatba. önkéntelenül is sportágat írtam. Sportág az ÖHV? Minden bizonnyal. Még akkor is, ha az OHV-versenyek csendben zajlanak, győzteseiről kevesebbet tudunk, mint akár egy negyedosztályú futballcsapat szélsőjéről. Még egy-egy kimagasló eredmény sem beszédtéma, jóllehet szurkológárdája sincs az ÖHV-nek. Dehát ezzel szemben van ötvenezer indulója, versenyzője. Tulajdonképpen az öttusa közeli rokonának tekinthető. Hiszen a harc elemeit foglalja magában. Akadálypálya leküzdése, lövészet, kézigránát-dobás. Az elsőrendű célja tulajdonképpen nem is a szórakoztató időtöltés, hanem a haza védelmére való felkészítés, magasfokú fizikai edzettség megszerzése. És mégis a résztvevő tömegeit tekintve népszerűbb akármelyik kevesebb fizikai erőkifejtést követelő és játékos elemeket tartalmazó sportnál. Minden elismerés az MHSZ- kluboké és szervezeteké, hogy minden évben zökkenőmentesen képesek lebonyolítani az ilyen nagy tömegek bevonásával a versenyeket. Elismerés illeti a résztvevőket úgyszintén, akik vállalják a versenyek nehézségeit, a fizikai erőfeszítéseket, valóban csak az önmaguk megedzése érdekében. Hiszen nemhogy anyagi ellenszolgáltatás, de még csak a „hírnév" elérése sem rugója ennek a mozgalomnak. Persze lehet, hogy idővel az ÖHV is elkezdi kitermelni a maga neves versenyzőit. Ez végeredményben nem is lenne rossz dolog, talán siettetni is lehetne ezt a folyamatot. Egységesített feladatokkal, azok egységes nyilvántartásával — itt megint csak az öttusára kell hivatkozni. Feltehető, hogy ösztönözne sokakat az ilymódon elérhető nagyobb sikerélmény varázsa is. No de ez csak egy mellékes gondolat. Hiszen nem ts elsődleges céljuk a versenyeknek, hogy sporteredményeket produkáljanak. Az ötlet is csupán a „kibicnek semmi sem drága" alapon merült fel. A legnagyobb érték az ötvenezer résztvevő. Ha évről évre eny- nvien vágnak neki a versenyeknek. már nem lehetünk elégedetlenek. Ötvenezer ember, nő, férfi és ifjú erősödik, edződik az akadálypályákon, szerez jártasságot lövészetben, hajítja évről évre messzebbre a kézigránátot. Ez önmagában is nagyszerű eredmény. Ügy is, mint honvédelmi felkészítés, és úgy is, mint tömegsport-teljesítmény ... — K — Illovsiky vasárnap hirdeti ki az utazó együüest Kézilabda Budapesti Vasas—Pécsi Bányász í 21:3 (J0:0). Pécsi góliövők: Lakiné, Tóth és Pálvölgyiné, Edzomérkozés Komlói Bányász I—Komlói Bányász II, 4:2 (2:1). Komló, vezette: Szám. Komló: Buus — Kótai, Kovács, Mak- rűy, Tihanyi — Mohácsik, Horváth, Peres — Bordács, Solymosi, Bencsik. A szombati edzőmérkőzésről hiányzott a B-valogatottal a Szovjetunióban portyáié Juhász. A második vonalbeli gárda jó edzőpartnernek bizonyult. Góllövők: Solymosi (2), Horváth, Bordács, illetve Keller (2), Ma ünnepélyes megnyitó Olimpia területi döntő Hétfőn és kedden száznegyven Baranya megyei úttörő sportoló versenyez Székesfehérváron és Dunaújvárosban Vasárnap reggel utazik Székesfehérvárra a területi úttörőolimpia döntő versenyeire a Baranya megyei küldöttség első része. Atléták, kézilabdázók, kosárlabdázók, labdarúgók, röplabdázók és úszók kelnek útra. Hétfőn reggel újabb csoport utazik, a tornászok Dunaújvárosban versenyeznek a területi úttörőolimpia döntőjében. Baranya, Somogy, Tolna, Fejér és Zala megyék legjobb úttörő sportolói mérik össze felkészültségüket, tudásukat. Schützenhofer György testnevelőtanár, a Megyei Általános Iskolai Sporttanács elnöke bizakodva küldte a kispajtásokat Székesfehérvárra. — Annak ellenére, hogy a mostani csapatunkban nincsenek Lépoldhoz hasonló, kirobbanó tehetségek, nem egy igen tehetséges, fejlődőképes sportolót találunk a csapatban.- Milyen esélyeik vannak úttörő sportolóinknak Székesfehérváron?- Kezdjük talán az atlétákkal — vette sorba az esélyeket Schützenhofer György —, huszonnégy tagú a csapat, ebben bentvannak a négytusázók is. Sándor Hedvig, a pécsi Építők úti Általános Iskola tanulója 156 centiméterrel nyerte o megyei döntőt, tavaly a területin 154 centiméterrel már első lehetett volna. A komlói Tóth Mihály ezer méteren 2:50.5 másodperccel győzött a megyei döntőn, az elmúlt évi területi versenyen a győztes 2:58.2-öt futott. A kislabdadobásban az ugyancsak komlói Popovics Iván 76 méter 40 centiméteres dobással bizonyult a legjobbnak nálunk, ugyanakkor tavaly a területi versenyen a győztes eredménye 72 méter 4 centiméter volt. Nagyszerű eredményekre képes négytusacsapatunk is, nemcsak a fiúk, de a lányok is élen végezhetnek. — Az úszók között is akadnak helyezésre, éremre esélyes sportolók. Várkonyi Kati, Filiszár Gabi remélhetőleg ott lesz majd Debrecenben az országos döntőn is. Az úszók küldöttsége nem népes, négy fiú és három lány vesz részt a területi döntőn Baranya színeiben Székesfehérváron. A labdarúgók szakvezetője, Garami József, a Pécsi Dózsa volt labdarúgója már alig várja, hogy tanítványai a megyei döntő megnyerése után Székesfehérváron is bizonyítsanak. A mohácsi Széchenyi téri Általános Iskola labdarúgói is kivívták a jogot a területi döntőn való indulásra. Nem kis meglepetésre előzték meg az esélyes csapatokat. A kézilabdázóknál a pécsi Egyetem utcai Általános Iskola lánycsapata és a szentlőrinci fiúcsapat utazik ma reggel Székesfehérvárra. A kosárlabdázóknál Verbőczi Endre, a szigetvári általános iskola lánycsapatát irányítja a területi döntőn. A lányoknál a pécsi Vámház utcai Általános Iskola csapata, Zákonyi Vera testnevelőtanárnő tanítványai csatáznak.- A megyei döntőn az egyik legnagyobb meglepetést a Vámház utcai Általános Iskola lánycsapata szerezte — mondotta Schützenhofer György. — A nagyhírű pécsi Bánki Donát utcai Általános Iskola csapatát ütötték el az elsőségtől. A röplabdázókat a pécsi Tiborc utcai Általános Iskola fiú- és lónycsapata képviseli. A csapat edzője, Szüts Emilné, különösen a lányokban bízik. A tornászok dunaújvárosi versenyén is jó szereplést várhatunk a Baranya megyei küldöttségtől, melyben a Jókai utcai Általános Iskola lány-, a PetőH utcai Általános Iskola fiúcsapata szerepel az egyéni versenyeken résztvevők mellett. Ngm kjs tétről van szó Székesfehérváron és Dunaújvárosban. A legjobbak kerülhetnek csak el Debrecenbe, az országos döntőre. Schützenhofer György erről így beszélt: — Minden évben becsületesen helytálltak úttörősportolóink a nagy vetélkedő-sorozaton. A csapat most is jól felkészült és reméljük, a kispajtások jó eredményeikkel, sportszerű magatartásukkal, elismerést és megbecsülést szereznek iskolájuknak, városuknak és megyéjüknek. Székesfehérváron ma, vasárnap este lesz az ünnepélyes megnyitó, a versenyeket hétfőn és kedden rendezik. A Baranya megyei sportküldöttség Székes- fehérvárról szerdán délben érkezik haza. Dunaújvárosban kedden és szerdán jutnak szóhoz a tornászok. A magyar labdarúgó válogatott keret szombaton felkészülési. tervének megfelelően két edzéssel folytatta előkészületeit az Európa bajnokság belgiumi négyes döntőjére. — Kemény munkát végeztünk a rövid együttlét alatt — mondotta lllovszky Rudolf — vasárnaptól már lényegesen könnyí- tünk a tempón, délelőtt fürdőbe mennek a játékosok, délután pedig edzőmérkózés lesz a Népstadionban az MTK vegyes ellen. A vasárnap délutáni játékkal befejezzük hazai előkészületeinket, hétfőn délelőtt indulunk és délután már Brüsszelben tartunk edzést. A kiutazó „különítményt” a szövetségi kapitány — mint azt csütörtöki sajtóértekezletén bejelentette — vasárnap véglegesíti. A keretben lévő 17 játékos: egészséges, még Páncsics Miklós is, aki a szombati két edzésen már ugyanazt a munkát végezte mint társai. Labdarúgó EB pécsi szemmel Mit várhatunk a magyar válogatottól? Ez van még vissza Hajrá az HB l-ben Július 9-én fejeződnek be a küzdelmek A labdarúgó NB I. küzdelmei során még négy forduló mérkőzéssorozatát játsszák végig csapataink, A válogatott találkozók miatt, jóidéig szünet lesz az NB l-ben. Az MLSZ-ben összeállították az NB I, hátralevő mérkőzéseinek műsorát. A végleges menetrend. Június 25. vasárnap: Komló—Eger, Komló, 17.30, MTK—Haladás VSE, 17.30, Csepel—Újpesti Dózsa, Csepel, 17.30, Vasas-—VM Egyetértés, Fóy utca, 17.30, Videoton—Ferencváros, Székes- fehérvár, 17.30, Diósgyőr—Rába ETO, Diósgyőr, 17.30. Szombat, június 24-re hozzák előre a Bp. Honvéd—Pécs és a Tatabánya—Salgótarján találkozót. A kezdési idő 20, illetve 17.30. Június 28-án játsszák le Győrben az elmaradt Rába ETO— Pécsi Dózsa találkozót. Júliusban három fordulóra kerül sor az első osztályban. A találkozókat egy időben kezdik. Július 2. vasárnap: Salgótarján—Bp. Honvéd, Pécs—Videoton, Ferencváros—Vasas, VM Egyetértés—Csepel, Újpesti Dózsa—MTK, Haladás VSE—Komló, Eger—Diósgyőr, Tatabánya —Rába ETO. Július 5. szerda: Rába ETO— Eger, Diósgyőr—Haladás VSE, Komló—Újpesti Dózsa, MTK— VM Egyetértés, Csepel—Ferencváros, Vasas—Pécs, Videoton— Salgótarján, Bp. Honvéd—Tata- j bánya. Július 9. vasárnap: Rába ETO —Ferencváros, VM Egyetértés— Pécs, Újpesti Dózsa—Salgótarján, Haladás VSE—Tatabánya, Eger—Bp. Honvéd, Diósgyőr— Videoton, Komló—Vasas, MTK— Csepel. Az NB I. B-ben június 11-én 17 órakor, június 18-án 13.30- kor(!) és végül június 25-én 17 órakor kezdődik valamennyi mérkőzés. Az NB ll-ben az utolsó három forduló kezdési időpontjai. Június 11.: 16.30, június 18.: 13.30, június 25.: 16.30. Tulajdonképpen az erőviszonyok alapján már elégedettek lehetünk labdarúgó válogatottunk eddigi EB szereplésével. Az elmúlt néhány év eredményei alapján a különböző számítások és csoportosítások alapján Magyarország csapata csak Európa középmezőnyéhez tartozott. Ezek alapján szép fegyverténynek számít a selejtező csoportból huszáros hajrával biztosított továbbjutás és a Románia ellen a harmadik mérkőzésen elért győzelem, amely egyben a négyes döntőbe kerülést jelentette. A döntőbe jutásért június 14- én Brüsszelben a Szovjetunió ellen mérkőzik válogatottunk. Eddig 10 alkalommal mérkőzött egymással a magyar és szovjet válogatott. A mérleg a mi szempontunkból erősen negatív, Mindössze kétszer nyertünk, három alkalommal volt döntetlen és öt ízben vesztesként hagytuk el a pályát. Az eddig lejátszott tíz mérkőzésből öt barátságos jellegű és öt díjmérkőzés volt. Az öt díjmérkőzésből négyet a jelenlegi EB elődjében az EK-ban játszottunk. A két nemzeti tizenegy legutóbbi találkozása is EK mérkőzés volt, Budapesten 2:0- ós magyar, Moszkvában 3:0-ás szovjet győzelem született, így oz összesítés alapján a Szovjetunió csapata került tovább, Mit várhatunk június 14-én a magyár válogatottól? Az első választ Hámori László NB l-es játékvezetőtől, volt élvonalbeli labdarúgótól kaptuk, — Az olimpiai stadion ava- tóján játszott és 4:1-es hazai győzelemmel végződött NSZK— Szovjetunió mérkőzésből nem vonok le messzemenő következtetést. Azon a találkozón nem az eredmény voft a lényeges, hanem a játék, mindkét csapat nyílt sisakkal játszott. A közelmúltban több szovjet klubcsapatnak vezettem mérkőzést, az ismert kitűnő erőnlét mellett technikailag is sokat fejlődtek. Ha erőnlétileg felnő a magyar válogatott a szovjethez, akkor eséllyel vesszük fel a harcot és megnyerhetjük a mérkőzést. Sze- rintem az NSZK nyeri az EB-t, Magyarország ezüstérmes lesz. Kocsis Ernő tíz éven át megbízható pont volt a Pécsi Dózsa védelmében. Játékára ma is sokan szívesen emlékeznek visz- sza. Öt is megkértük, vállalkozzon tippelésre. — Az elmúlt egy év eredményei azt bizonyítják, hogy válogatott játékosaink magukra találtak, a díjmérkőzéseken felnőttek a feladathoz, A televízióban kétszer is láttam egy hónap leforgása alatt a Szovjetunió válogatottját. Szerintem most jobbak vagyunk. Lényeges, hogy játékosaink focizzanak szerda este és ne „birkózzanak”, Ha sikerül ráerőltetni stílusunkat az ellenfélre, akkor nem lesz probléma. Én NSZK— Magyarország döntőt várok. Hogy ott mi lesz az eredmény? Azt már bízzuk a szerencsére. Lázár Lajos Ökölvívás BADARI KITŰNŐ FORMÁBAN, KAJDI NAGY SIKERT ARATOTT Pozsonyban pénteken este megkezdődött a hagyományos nemzetközi egyéni ökölvívó torna, amelyen magyarok is rajthoz álltak. Az első napon Ba- dari, Varga, Kajdi és Rapcsák lépett szorítóba, mind a négyen a vendéglátó ország sportolóit kapták ellenfélnek és valamennyien győztek. Badari és Varga mérkőzése nem tartott 9 percig, oz előbbi a 2., — az utóbbi pedig a 3. menetben győzött döntő fölénnyel. Müncheni remények Az öttusa koronázatlan királya Balczó Andrásról jogosan mondják, hogy az öttusasport legkiemelkedőbb egyénisége. Ezt a rendkívüli elismerést azzal vívta ki, hogy az ő vezérletével két szer nyert olimpiai bajnokságot a ma gyár öttusa-csapat, ötször volt egyéni vi lógbajnok, kétszer ezüst- és kétszer bronz érmet nyert a világbajnokságok egyéni számában, ötszörös csapotvilógbajnok és ugyancsak ötször volt tagja ezüstérmes csapatnak. S csak úgy mellékesen nyolcszoros magyar bajnok. Csodálatos sikersorozat! Am mégis van egy „szépséghibája": hiányzik belőle az olimpiai egyéni aranyérem. Az ember nem is érti, hogyan lehetséges ez. Balczó András tíz év óta szinte legyőzhetetlen, ez olimpián azonban eddig mindig közbejött valami. Ha más nem. o csapatérdek. Balczónál ugyanis jobb csapatember nem létezik. Társai versenyzésére legalább úgy odafigyel, mint a magáéra, Vagy talán még jobban. S ilyenkor a legjobb ellenfelek közül egy vagy kettő könnyen megugorhat tőle. Mint ahogy ez Mexikóban történt, amikor a svéd Ferm szerzett vele szemben egérutat. De most már elég a balszerencséből. Balczó Bajidi és edzője, Hegedűs Ferenc semmit sem bíznak a szerencsére, közös akarattal úgy készülnek, hogy Münchenben az öttusa koronázatlan királyának a fejére a korona is felkerüljön. Ennek érdekében még a korábbinál is többet és intenzívebb edzéseket folytat Balczó András. Pedig ebben az öttusázók eddig is élen jártak. A vívásra különösen nagy súlyt helyeznek Balczóék, mert az utóbbi időben ez valahogy gyengébben ment, mint a lovaglás, az úszás, o lövészet, a futásról nem is beszélve. S íme, az eredmény máris mutatkozik. Az idén eddig három nagy nemzetközi erőpróba volt öttusában - közöttük a budapesti verseny, amely talán még az olimpiánál is erősebbnek tűnt, hiszen egy-egy országból nemcsak hárman, hanem jóval többen indulhattak, s ezt több ország, ahol az öttusasport magas színvonalon áll, pl. a Szovjetunió, ki is használta — és Balczó András valamennyit megnyerte: a nyugatnémet Heidenheim- ben 5285, a francia Fontainebleau-ban 5255, a budapesti vetélkedőn pedig 5303 ponttal lett első. ötezer pontot csak igazi klasszisok tudnak összeszedni. Balczó számszerű eredményei is imponálóak. A magyar bajnokságon ugyan most nem sikerült győznie, de páratlan küzdőkepes- ségével nagyon közel került a hét végén befejezett versenyen a dobogó legmagasabb fokához. Ezekután mire számíthatunk az olimpián? Egy pillanatig sem lehet vitás, Hogy Balczó András egyéni győzelmére. Min— Versenyzőink nagy sikert arattak, már az első mérkőzésükön — mondotta Fehér Lajos, a magyar együttes vezetője. — Badari kitűnő formában van, Európa bajnokhoz méltó öklö- zést mutatott, határozott, kemény, gyors, magabiztos volt, ellenfele semmit sem tudott tenni. Meglepetést keltett, hogy a kétszeres Európa bajnok Kajdi mérkőzése három meneten át tartott egy csehszlovák ellen, Kajdi azonban nem akarta kiütni ellenfelét, pontozással győzött óriási fölénnyel és az eredményhirdetés után hatalmas tapsot kapott. Igen biztató volt Varga és Rapcsák versenyzése is. Szombaton este zajlottak le az elődöntők, a döntőket pedig vasárnap délelőtt rendezik meg,- * í&ük -f WÉmm den remény megvan rá, hogy ez a 34 éves, a sport vonatkozásában már nem egészen fiatal sportember, aki aszkétákat megszégyenítő szigorral és önfegyelemmel készül utolsó legnagyobb erőpróbájára, végül mégis elnyeri szorgalmának és tehetségének jutalmát, egyéniben is olimpiai bajnok lesz! A balszerencsén kívül ugyanis ma aligha tudja őt valaki legyőzni, P, B= A mai sportműsor Labdarúgás. Nß I. B mérkőzés J Pécsi Bányász—Dunaújvárosi Kohász, Pécsújhegy, 17. NB II. mérkőzések: PVSK—Zalaege. szegi Dózsa, PVSK- pálya, 16.30. Pécsi Ércbányász— KOMÉP, Üjmecsekalja, 16.30. NB III. mérkőzések; PEAC—Szekszárdi Vasas, Pécsbányatelep, 17, Porcelángyár— Steinmetz SE, Porcelángyár pálya, 17, BTC—Pécsi Helyiipar, Bőrgyár pálya, 17, Volán 12 SC (Szigetvár)—Lábodl MEDOSZ, Szigetvár, 17. Megyei I. osztályú mérkőzések: Pécsi Kinizsi- Siklós, Kovácstelep, 10, Beremend— Véménd, Beremend, 16, 5z. Kinizsi— Sósd, Szigetvár, 15.30, Sz. Cipő— Mágocs, Szigetvár, 9, Bányász II.— Boly, Pécsbányatelep, 9.30, Vasas II. Bányász—István-akna, Vasas II., 17. Cselgáncs- Országos Vándor Kupa verseny másod k napja, Siklós, 9. Lovas sport. Területi lovasbajnokságok második napi versenyei, Harkány, lovaspálya, 9 és 13. Kézilabda. NB I. mérkőzés: Pécsi Bányász—Debreceni Dózsa, férfi csapatok, Pécsújhegy, 10.30, NB I. B mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Diósgyőri VTK, férfi csapatok, Üjmecsekalja, 10. NB II. mérkőzések: Pécsi Vörös Meteor—KÖFÉM SC, női csapatok, Üjmecsekalja, 9, Kosárlabda. NB !!. mérkőzések: PVSK—Zalaegerszegi TE, férfi csapatok, PVSK tornacsarnok, 10.30. Röplabda. NB II. mérkőzés: PEAC —BSE, férfi csapatok. Ifjúsági stadion, 11, ¥