Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-04 / 54. szám
4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1972. március 4. r HÍREK 1972. MÁRCIUS SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KÁZMÉR nevű kedves olvasóinkat A Nap kit «.1», «rusRit 17.» érakor. — A Hold kél *1.32. nyugszik 7.2é órakor. J A dzsessz klasszikus képviselői Budapesten Március 20-án Budapesten, az Erkel Színházban od koncertet a dzsesszmuzsika klasszikusnak számító együttese, a Modern Jazz Quartet. A négy színesbőrű muzsikus, John Lewis (zongora), Milt Jackson (vibrafon), Percy Heath (bőgő), Connie Kay (dob) a kamaradzsessz legnagyszerűbb képviselői. Az elmúlt húsz évben lényegében változatlan összeállításban játszanak, egyéni stílusuk különleges hatását a zongora és a vibrafon játéka adja. Stan Kenton januári hazai szereplése után tehát újabb kitűnő együttest ismerhet meg a magyar közönség. ♦ Vezényel: Ferencsik János A Tavaszi-bérlet első zenekari hangversenyén különleges csemegéhez jutnak a pécsi ze- í nekedvelők: az ország egyik j legkiválóbb, nemzetközi rangú I zenekarát, a Magyar Állami j Hangversenyzenekar művészeit Ferencsik János vezényli. Ferencsik János nem csupán az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar karmestere, de szerte a világon korunk egyik legjelentősebb előadóművészeként tisztelik. Két nagylélegzetű művet fogunk hallani a hangversenyen: Sztravinszkij Le sacre du printemps (Tavaszi áldozat) c. táncjátékából készült zenekari szvitet és Csajkovszkij V. j szimfóniáját. Igen örvendetes, hogy a népszerű Csajkovszkij- ' szimfónia mellett azt a Sztra- vinszkij-művet is hallhatjuk Pécsett, amely egyike a XX. század első nagyjelentőségű, lenyűgöző hatású zenekari remekműveinek. A hétfő esti hang. versenyre újból a Pécsi Nemzeti Színházban kerül sor, az Egyetemi-bérlet hangversenyét viszont — eltérően a szokásostól és a műsorfüzetben közöl- i lektől — vasárnap délután 6 ; érakor, a Liszt-teremben tart- | jók meg. ♦ — t Bettor Sáiutor MtivelUási Kóspembe« auttedö «iparán«* cso- part Héttőn, ntórciul ó-ón 1( órai katdattal nőnapi ünnepséget rendez. Minden enperantiitót níraie* lótnák. — Értesítjük kedves hangverseny látogatóinkat, hogy a Tavaszi Bérlet I. hangversenyét vasárnap délutón i 18 órakor a Liszt-teremben és hétfőn este fél 8 órakor a Színházban tart- I juk. Az előadáson közreműködik a Magyar Állami Hangversenyzenekor. Vezényel: FERENCSIK JANOS. Bérle- ; tok még válthatók. (x) ♦ FELHÍVÁS I A Mohácsi városi és járási Rendőr' kapitányság kéri, hogy azok a mozi- j nézők, akik a mohácsi filmszínház csütörtöki (március 2-án) 17.30-kor I kezdődött Csipkerózsika című filmet | nézték meg és a kabátjukat a bal j oldali ruhatárba helyezték el (4 db I kabát), felvilágítás adása céljából jelen mezzenek a mohácsi rendőrkapitányság bűnügyi alosztályán: I. cm. j 7. szoba. — Díszítőművészeti kiállítás nyílik vasárnap, március 5-én délután 2 órakor a pécsváradi művelődési házban az intézmény díszítőművészeti szakkörének munkáiból, A kiállítás március 11-ig tekinthető meg 10 és 20 óra között, — Ki mit tud? pécs-baronyai döntő. Ma, szombaton délután 5 órai kezdettel rendezik meg a Ki mit tud? vetélkedősorozat Pécs város döntőjét. Ezt követi másnap, vasárnap délelőtt 10 órakor a megyei döntő. Mindkét bemutatón az előválogatók és a körzeti illetve járási döntők legjobbjai vesznek részt. — Orfű Barátok Köre március 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja soronkövetkezö összejövetelét az orfűi klubkönyvtárban. A napirenden az OBK működési szabályzatának megvitatása szerepel. — Forróvizzel telt edényt rántott magára Varga Veronika 5 éves kislány csütörtökön Kővá- gótöttös, Petőfi utcai otthonában. A gyermeket, — aki a jobb combján I—II. fokú — égési sebeket szenvedett — a mentők a pécsi Gyermekkórház sebészeti osztályára szállították. — Új könyvek. Szász István: Nyúl a telefonpóznán — Salamon László: Nyitott könyv — Mit kell tudni a Szovjetunióról? — A világirodalom legszebb versei az ókortól a XX. századig — Radnót Magda: A szemészet alapvonalai — Borisz M.—Fülöp G.: Kisgarázsok — Nádas L.—Korányi J.: Kazánfűtés, — Fees város teriHetén ügyeletes állatorvos március 4-én délután 13 órától, 6-án reggel 6 éréig dr. Kispál Gyula, kerületi állatorvos. Lakása: Szilágyi D. u- 18/1. Telefon: 25-74. MÜNCHEN OLIMPIA OLIMPIA MÜNCHEN Nézze színesben is az Olimpiát! Minden típusú TV kapható OTP-re. OTP-akció ügyintézés helyben! Házhoz szállítás. Minden TV-hez ajándék- antenna. PÉCSI ÁFÉSZ j „Super" mini televízió. A nyíregyházi GELKA Szerviz három munkatársa: Bíró László, Tóth Attila és Borús Gábor elkészítette a feltehetően legkisebb hordozható mini-tévékészüléket. Az „újszülött” súlya 2,46 kg, képmérete 12x14 cm. Utcán, gépkocsiban, vonaton egyaránt jó vételt biztosit. Áramellátása univerzális. Hálózatról, akkumulátorról és száraztelepről üzemeltethető. * ................................ * .................. ...... — Zenei klubest. A Fiatal Műszakiak Klubja ma este hat órakor a Technika Házában zenei klubestet rendez. A klubest előadója Ivosivka Mátyás zenetanár, az előadás címe: „Humor a zenében”. 1— Egy oiajeshordó az ajándék, minden olajkályhához. Kapható Pécsett csak egy helyen a LEDINA ABC áruházban. (x) — Látta már? Űi MŰSOR AZ OLIMPIA ESZPRESSZÓBAN, Asztalfoglalás a 62-51-es telefonon. (x) — Elővételi jegyek minden állomáson. A MÁV április 1-től vezeti be az ország valamennyi állomásán és megállóhelyén a vasúti jegyek árusítását elővételben. A jegyek az utazás előtt már egy hónappal megválthatok. — OLCSÓ ZOMÁNCOZOTT edények kaphatók 39-es dandár u. 2/c. (x) — Áramszünet lesz március 16-ig 7—16 óráig a Károlyi M. u., Fenyves sor, Ányos P. u., Puskin u., Cserfa u., Beloiannisz u. által határolt területen. (x) ♦ Tanácstagi fogadóórák MÁRCIUS 6-ÁN: 17. sz. választókerületben, Póké Istvánná, I. kerületi hivatal 16 órakor. 21, sz. választókerületben, Horváth Józsefné, Gyárvárosi Ált. Isk. 17 órakor, 13. sz. választókerületben, Popp Sándor, me- szesi kultúrotthon, 18 órakor, 37. sz. választókerület, ifj. Garamszegi Gyula, Köztisztasági Vállalat, Rózsa Ferenc u. 17, 18 órakor, 45. sz. választókerületben, Kisasszondi József, Ágoston téri Ált. Isk. 18 órakor, 50. sz. választókerületben, Gadó Béláné, Ágoston téri Ált. Isk. 18 órakor, 69, sz. választókerületben, Komáromi József, 500-as Ipari Szakmunkásképző Int. Rét u. 41. 18 órakor, 71. sz. választókerületben, Bernáth Ferenc, Petőfi utcai Ált. Isk. 18 órakor, 78. sz. választókerületben, Szentistványi Gyula, Gyakorló Ált. Isk. Alkotmány u. 38. 18 órakor, 97. sz. választókerületben Erhardt Imre, III. kér, hiv. Szigeti u. 33. 17 órakor. MÁRCIUS 7-ÉN: 22. sz. választó- kerületben, dr. Kopcsányi Ignácné, Gyermekorvosi rendelő, Zsolnay u. 45. 16.30 órakor, 48. sz. választókerületben, Bódis Józsefné, Susogó vendéglő, 17.3Ó órakor, 75. sz. választó- kerületben, Antal György, Petőfi utcai Ált. Isk. 18 órakor, 91. sz. választókerületben, Mátrai Árpád, MÉV j KISZ-klub, 39-es dandár u. 19, 16— 18 óráig. Lottó A Sportfogadási és Lottóigazgató- ság közlése szerint a Budapesten megtartott 9. heti lottósorsoláson a következe számokat húzták ki: 2,13, 20, 29, 66 ♦ — Virányi Endre festőművész j műveiből nyílik kiállítás vasárnap délelőtt Mórokon. — A Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Társulás (Pannónia ÁFÉSZ tagja) értesíti tagjait és az érdeklődőket, hogy az őszibarack metszési bemutató március 6-án 15 óra 30 perckor lesz Danic-pusztán. Megközelíthető a Budai állomásról a következő autóbuszokkal: 13-as, 15 óra 05 perc, 14-es 15 óra és 15-ös 15 óra 10 perc- kpr. —■AB.». Állami Építőipart Vállalat értesíti az érdekelteket, hogy 1972. március 13. és 1972. április 30-a közötti időszakban, csatorna építés céljából, fél szélességben lezárásra kerül a Kossuth L u 11—19 házszám közötti szakasz. Ezen utca szakasz északi oldalán lévő épületekben a lezárás időtartama alatt csak személyi forgalom lesz biztosítva. (x) — ÁRENGEDMÉNNYEL vállaljuk üzemi rendezvényeik (szoc. brigádértekezletek, április 4-i ünnepi vacsorák, élüzem-ünnepségek,. névadó, névnapi és esküvői rendezvények stb.) üzemegységeinkben, vagy az üzemi kultúrtermekben való lebonyolítását a megye területén. Részletes felvilágosítás: B, m. Vendéglátó V. Áruforgalmi osztálya (Pécs, Rákóczi út 18 —20.). Telefon: 52-55, 55-89. (x) — Most vásároljon a péesi ÁFÉSZ Soliai utcai Édességboltjában, ahol állandó jelleggel friss akác- és virágmézek, mézesfánk, kakaós, sima, citromos, vaníliás, diós, ánizsos, gyümölcsös mézeskalácsok, gyümölcskenyér, különleges mézborok, hazöi és import, kapható. Presszó fekete: 2 1 Ft-ért. Nyitva: 9—13 óráig, 15—18 óráig. (x) ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: időnként felszakadozó felhőzet, többfelé esővel. Reggel néhány Helyen köd. Mérsékelt, időnként élénk keleti, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 —plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. A HATÉKONYABB IFJÚSÁGI MUNKA ÉRDEKÉBEN A MÁV Pécsi Igazgatóságán megalakult a csomóponthoz tartozó KISZ-szervezetek koordinációs tanácsa. A tanács munkájában tizenhárom szolgálati hely titkára vesz részt: 37 KISZ- szervezet és közel 1100 ifjú kommunista képviseletében. A koordinációs tanács a KISZ KB Intéző Bizottságának határozata értelmében alakult. Feladata az igazgatósághoz tartozó KISZ-szervezetek munkájának koordinálása, a vasútnál dolgozó és valamennyi fiatalt érintő politikai, társadalmi és gazdasági feladatok hatékonyabb megvalósítása érdekében. A tanács titkári teendőivel Betlehem Istvánt, a Pécsi Csomópont KISZ Bizottságának titkárát bízták meg. ♦ — KISZ klubok — egyharmad segítséggel. A KISZ megyebizottság az elmúlt esztendőben összesen több mint 600 ezer forint támogatást adott KISZ-be- lyiség építésére azoknak a baranyai alapszervezeteknek, amelyek az építési, átalakítási költség kétharmadát biztosítani tudták. — A Cent,um Áruház vasműnek) közületi raktára: Pécs, Rákóczi út 78. — „Az űrhajózás és az űrkutatás távlatai" címmel dr. Al- már Iván csillagász tart előadást, március 6-án 18 órakor Pécsett a TIT Széchenyi klubjában (Janus Pannonius u. 11. sz.) — Országos állat- és kirakodóvásár lesz március 6-án Dunaszekcsön, 7- én Sellyén, 8-án Szentlőrincen. Országos autó- és motorvásárt március 8-án Szentlőrincen tartanak. — A ,.Csendes" Vendéglő — felújítás után — ismét vállal előfizetéses étkeztetést. (x) ♦ Tovább terjed a veszettség ' Újabban Mohácson, Komlón, Kovácshidán és Kistamásiban rendeltek el ebzárlatot A Baranya megyei Állategészségügyi Állomás újabb négy helységben, Mohácson, Komlón, Kovácshidán és Kistamásiban rendelt el ebzárlatot. Ezzel harmincra emelkedett azoknak a városoknak és községeknek a száma, amelyekben felütötte fejét a veszettség. Gyakorlatilag Baranya minden városára és valamennyi járására kiterjedt a kór. Jelenleg Kárászon, Tófűn, Ma- gyaregregyen, Szászváron, Vargán, Gyümölcsényben, Vázsno- kon, Baranyajenőn, Kishajmáson, Kisvaszaron, Tékesen, Sza- latnakon, Kistamásiban, Hidason, Ófalun, Mecseknádasdon, Hosszúhetényben, Siklósbodony- ban, Somberekén, Geresdlakon, Kisnyárádon, Fekeden, Szűrben, Dunaszekcsőn. Diósviszlón, Kovácshidán, Pécsett, Mohácson, Komlón és Szigetvárott van érvényben az ebzárlat. A veszettség terjedése fokozott óvatosságra int. A Baranya megyei Állategészségügyi Állomás kéri, hogy a lakosság tartsa be a zárlatra vonatkozó rendelkezéseket. FILM A legszebb férfikor Akár leléphetnének a vászon* ról a film szereplői, újságíró főhőse vagy barátja, a főnöke nyugdíjazására és előrelépésére várakozó energikus mérnök. A film maiságát még az is fokozza, hogy a lakáskérdés is belekerül: az üzemi lap szerkesztőjének egy teljes nap áll a rendelkezésére, hogy huszonnyolcezerért „beugorjon” egy szövetkezeti lakásba, amíg annak tulajdonosa külföldön van. Ezáltal új kapcsolatát legalizálhatná, újra kezdhetné, ami egyszer már nem sikerült. Az izgalmas, s ugyanakkor drámai helyzet adva van. Lati novit s Zoltán alakítja * film újságíró főhősét (lényegre- törően, az utóbbi időben megfigyelhető „latinovitsos” modorosságok nélkül). Egy helyütt azt mondja: „De a helyzetek iránt van érzékem, ugye?". Valóban. A film kitűnő helyzeteket sorjáztat, Simó Sándor, aki első filmjében is a mai értelmiség hétköznapjaiból teremtett mai drámát, újabb filmjében is bizonyít. A mai negyvenesek hétköznapjainak keresztmetszetét adja, egy szeletet az életükből. Ez az az nemzedék, amely a felszabadulás után ért férfivá, ez az a nemzedék, amelyik nemcsak szemlélődve vagy épp csak elfogadva élte át az elmúlt negyedszázad átalakulásait, sorsfordító és kiábrándító eseményeit, hanem azonosulva és nem egyszer némi keserűséggel kivergődve belőlük. Mi rejlik bennük, vannak-e még tartalékaik, képesek-e a megújulásra? — erre keresi a választ a film. A „beugró” ősz- szeg megkerül, de az új feleségjelölt, Eszter mégsem meri vállalni az újrakezdést. Egy nap alatt rendbe lehet-e hozni minden addigit? — ezzel a kínzó kérdéssel zárul a film, habár a nemzedék dinamizmusáról addig sok biztatót elmond a rendező. Sírná Sándor a magyar rendezők között ahhoz a csoporthoz tartozik, amely mintegy szo- ciográfikus pontossággal jár végig egy témát, kevés szereplőt mozgató kamarafilm keretében mintegy laboratóriumi analízisét adja a problémának. Kovács András honosította meg nálunk ezt a módszert. Ugyanakkor ez a film már jelzi, hogy meg kell keresni azokat a művészi lehetőségeket, amelyekkel az ilyen mikroszkopikus felvételeknek távlatot és összefüggéseket lehet adni. Mert a kitűnő helyzetek sorozatában, a pergő, gyors vágások között van egy, amely nem sikerült a legjobban: az üzemvezetői irodában az újságíró és a mérnök munkaidőben régi tömegdalokat kezd el énekelni. Képtelen helyzet, pedig ezzel próbálta volna a film az előbb említett hiányt pótolni. Simó Sándor tárgyilagos és őszinte rendező, remélhetőleg ezen a ponton sikerül továbblépnie. (Marafkó) INCIDENS DANIEL LAN ■Me*MMA$LATON 3. Az egyik tizedes, akit még mindig dühített az előző napi rajtaütés, kis híján megfojtotta az egyik foglyot: hurokszerűen a nyakára csomózott egy esőgollért, és már szorította is, amikor etjy irgalmas hadnagy rápá- rancsólt, hogy hagyja abba. Megtörve első, töprengő hallgatását, Eriksson így folytatta: „Az ember egyik napról a másikra hirtelen csak azt látta, hogy megváltoznak a társai — rendes fickók, eszükbe se jutna otthon, hogy „sárgának” vagy „kutyafejűnek" gúnyolják a keleti embert. De most a világ túlsó végén voltak, idegenbeli, ahol azt se tudták, ki a barátjuk és ki nem. „Nap nap után megesett. hogy egy keskeny földútra ké- veredtünk, amolyan nyomorúságos. falusi főutcára és előbújtak a falu vénei, hogy üdvözöljenek, a gyerekek mosolyogva rohantak oda hozzánk, várták, hogy kiosszuk az édességeket. A földút másik végén, alighogy kiértünk a faluból, ott meg puskatűz fogadott, mi meg elkeseredtünk azon, hogy a falu lakói nem figyelmeztettek bennünket. A legtöbben csakis azt gondolhattuk, hogy marhák vagyunk, amiért idejöttünk meghalni. És az ilyen gondolatok, hiába, megváltoztatták sok emberünket. Már nem hittek abban, hogy az élet, bárki élete, akár a saját életük, báímit is érne. Nem mondom azt, hogy mindenki, aki civilt ütlegelt, büszke volt magára — de nem is ismerte volna el, hogy szégyellj. De azért elárulta magát. A legváratlanabb pillanatokban, anélkül, hogy kérdőre vonták volno, mentegetni kezdte, amit esetleg néhány órával azelőtt elkövetett. Persze, én addig végig a gyalogosoknál voltam. Elülső zónában, ahol a legrondább a háború. Nappal felderítő-tisztogató akciók, éjszaka rajtaütések. Rájöttem, hogy nem is olyan nehéz megölni egy embert — harc közben éppen olyan ösztönös, mint hogy az ember félreugrik a lövedékek elől. Sosem tudja az ember, ki lesz a következő hulla, és ez egész más, mint o hátvonal. Mennél hátrább került az ember, gnnál közelebb jutott a civilélethez." 1966. november 16-án Eriksson szakaszának parancsnoka, a néger származású Harold Reilly hadnagy (aki az összes többi katona-szereplővel egyetemben itt költött névét visel), megbízta Erikssont, hogy a legénységi állomány négy. másik tagjával felderítő őrjáratot hajtson végre, fésülje ót a Központi Fennsík egyik körzetét, keresse a Vietkong tevékenységének nyomait. A bíróságon tett későbbi vallomásában Reilly „rendkívül veszélyesnek” nlinősítette az őrjáratot, és hozzátette, hogy a szakasz négy osztagának legjobb embereit szemelte ki a vállalkozásra. Különös gonddal készítette elő az akciót, mondta, mert végrehajtását a hadosztályparancsnokság rendelte el. magasabb hely, mint ahonnan - e századparancsnokságról — általában parancsokat szokott kapni. Választását így indokolta vallomásában: „Úgy éreztem, hogy ezek oz emberek tudják, mit csinálnak, a másik ok pedig az volt, hogy o szózadparancsnok alkalmas embereket kért.” Másnap, november 17-én délután az újonnan alakult osztag tagjait a szakaszparancsnokságra hívták, My Tho falucska közelébe. Pihenjben vagy a földön ülve hallgatták vezetőjük eligazítását, aki egy zsámolyon ült. A vékony, középmagas, fekete hajú Tony Meserve őrmester húszéves volt, és odahaza New Yorktól északra, a kanadai határ közelében egy városban lakott. Eriksson szerint a magabiztos, fölényes Meserve az osztag legfiatalabb, de legtapasztaltabb katonája volt, három éve szolgált már önkéntesként, egy éve harcolt Vietnamban, többször kitüntették, és egy hónap múlva indult volna haza. Rangra Ralph Clark tizedes volt a második oz osztagban, egy Philadelphia melletti várösból származott. A huszonkét éves, nyápic testalkatú, szőkehájú, fakó, hidegkék szemű katona — újra csak Erikssont idézem — kapkodó mozgású férfi volt, és gyakran jutott olyan látszólag hirtelen támadt elhatározásokra, amelyek Meserve gondolkodásának túlságosan is megfeleltek. Az osztag két közkatonája egy évvel fiatalabb volt az akkor huszonkét éves Erikssonnál. Unokafivérek voltak: Rafael Diaz — Rafe-nek hívták —, aki a texasi Amarillo közelében, és Manuel Diaz, aki a New Mexico-i Santa Fétől északra élt. Eriksson emlékezete szerint a magas, napbarnított, kerekarcú Rafe természettől jókedélyű, szeretnivaló ember volt. A nála világosabb bőrű, zö- mökebb Manuelt már könnyebb volt kihozni a sodrából. Akárcsak Clarké, az ő mozdulatai is kapkodok voltak, de a viselkedésében nyoma sem volt annak, hogy még ki is cifrázta válna parancsnoka szándékait. Manuel nern törte magát, mondta Eriksson, a felsőbbség parancsaira egyszerűen, gépiesen reagált: vakon engedelmeskedett. Rafe ellenben képes lett volna arra, hogy kétségbe vonja a parancsokat, de legtöbbször oda lyukadt ki, hogy beletörődött az éppen soros vezető akaratába, mert: „kinék hiányzik a balhé”? (Folytatása következik)