Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 61. szám
V DUN ANTOLI NAPLÓ 1972. március 12. Titkos tárgyalások Izrael NATOiia való felvételéről Az A1 Akhbar londoni jelentése szerint titkos tárgyalások folynak Izrael államnak az Atlanti Szövetségbe való felvételéről. A lap által Idézett körök közvetlen kapcsolatot látnak a csatlakozási terv és az izraeli megrendelésre épülő brit tengeralattjárók között Az izraeli hadiflotta fejlesztése az Atlanti Szövetség stratégiájával összhangban a szovjet és az arab haditengerészeti erők ellen irányul. A terv kivitelezése esetén a NATO tagállamai és Izrael kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátanak haditengerészeti támaszpontjaikat és kikötőiket. Nem kétséges, hogy ez a lépés magában hordozná egy minden eddiginél nagyobb, s immár világháborúval fenyegető közel-keleti robbanás veszélyét A kairói lap tudósítója úgy értesült, hogy Franciaország élénken ellenzi a NATO ilyen irányú kibővítésének tervét 0/0. NAPID, TELEFOTO Az Egyesült Államok elnöki hivatala bejelentette, hogy a jövőben az amerikai—kínai kapcsolattartás színhelye Párizs lesz. Az időnként megtartandó tárgyalásokra a Kínai Népköztársaság párizsi nagykövete Huang Csen (balról) és Arthur K. Watson Amerika párizsi nagykövete kapott megbízást HÉTFŐ: Waldheim ENSZ főtitkár dél-afrikai és nomibiai útja Indiában megkezdődnek a tartományi választások KEDD: Próbaválasztások az USA New Hampshire államában Tüntetéssorozat Chilében az Allende kormány támogatására SZERDA: Szíriában megalakul a Nemzeti Haladé Front Szódat elnök Szaud-Arábiába, majd Kuwaitba utazik CSÜTÖRTÖK: Az amerikai magatartás miatt ismét elmarad a párizsi Vietnam-ártekezlet FENTEK: Izraeli légitámadások Libanon ellen Az NDK—NSZK államtitkári tárgyalások folytatása SZOMBAT: Amerikai bombázások Indokínában — beleértve a VDK-t Is „Ratifikációs ideghálsorú“ Bombán A VAD bizonyítási nehézségei ANGELA DAVIS PERÉBEN Albert Harris kaliforniai fő- éllamügyész-helyettes kijelentette, hogy Angela Davis „bűnösségét” illetően a vádnak bizonyítási nehézségei vannak. Pénteken egyébként a vád képviselői tanulmányozták annak az ideiglenes esküdtszéknek az összetételét, amely a néger filozófusnő perében dönteni fog. Kiderült, hogy nem hajlandók a jelenlegi összetételt elfogadni. Különösen két esküdt ellen volt kifogásuk, mivel azok Angela Davisnek az egyetemről való kizárását tisztességtelen eljárásnak minősítették. ♦ ♦ MOSZKVA: Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Viktor Grislnnek, az SZKP KB PB tagjának, a Moszkvai Városi Párt- bizottság első titkárának vezetésével szovjet pártküldöttség utazott Milánóba, hogy részjegyen az Olasz Kommunista Párt XIII. kongresszusán, 4 KUWAIT: A kuwaW nemzetgyűlés másfél millió kuwaiti dinár segélyt szavazott meg Szíriának, Libanonnak és a Palesztinái ellenállási mozgalomnak a legutóbbi izraeli agresz- szió anyagi kárainak helyreállítására. Az összegből fél millió illeti a palesztinai gerillákat 4 GENF: Genfben a tél elmúltával folytatódott az a nagyszabású építkezési vállalkozás, amely Európában szinte egyedülálló. A város szivéig nyúló Genfl-tó vizét egy partszakaszról kiszorították, nagy támfalat vertek a tóba, s most a tófenéken földalatti autóparkolóhely épül 1450 személygépkocsi tárolására. Ha a munkálatokkal elkészülnek, a tó Ismét visszakapja az elhódított területet 4 HELSINKI: Finnország és a Német Demokratikus Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételéért szállt síkra a Finn Kommunista Párt Központi Bizottságának pénteken Helsinkiben tartott plénuma. ♦ MOSZKVA: Horst Bittner, az NDK moszkvai nagykövete pénteken Moszkvában az NDK kormányának nevében aláírta a légkalózkodás ellen küzdő megállapodást. TERMELÉSPOLITIKAI MUNKAKÖRBE FELVESZÜNK: agrárközgazdászokat, agrárszakembereket egyetem;, főiskolai végzettség, legalább 5 éves nagyüzemi termelési tapasztalat, tiszta erkölcsi bizonyítvány szükséges. FIZETÉS 4 EZER FORINT, illetve megegyezés szerint. Jelentkezés részletes önéletrajz benyújtásával március 15-ig a DUNA ÉS KA RAS ICA MENTI TSZ-EK TERÜLETI SZÖVETSÉGÉNÉL. MOHÁCS, EÖTVÖS UTCA 3. S Z. 4 PEKING: Tordal Jenő külkereskedelmi miniszter-helyettes, a magyar kereskedelmi kormányküldöttség vezetője szombaton repülőgépen Pe- kingbe érkezett 4- RÓMA: Joseph Ions, a NATO főtitkára szombaton kétnapos hivatalos látogatásra Rómába érkezett Elutazása előtt az amszterdami repülőtéren adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az olasz fővárosban Ghjlio Andreotti miniszterelnökkel és Aldo More külügyminiszterrel egyebek között a máltai kérdésről fog tanácskoznL 4- LAGOS: Nigéria felújította baráti kapcsolatait Sierra Leonéval — jelentették be pénteken Lógósban. A két ország kapcsolatai amiatt romlottak meg, hogy a nigériai polgár- háború Idején Sierra Leone a bialral lázadók ügyét támogatta. ♦ MCaOSKEY VISSZALÉPETT AZ ELNOKJELOLTSEGTOL Paul McCIoskey republikánus- párti politikus, Nixon elnök liberális ellenfele pénteken kijelentette, hogy feladja a köz- társasági párt elnökjelöltségének megszerzéséért folytatott küzdelmek McCIoskey ezt azzal indokolta, hogy „kevés az anyagi fedezete”, majd hozzátette, hogy az elkövetkező időben inkább kongresszusi mandátumának felújításáért kíván küzdenL McCIoskey Irodájának tagjai hangoztatták, hogy a képviselő- ház háborúellenes csoportjának tagja a jövőben is igyekszik „melegen tartani” a vietnami háború befejezésének kérdését és a polgári jogokkal kapcsolatos problémákat McCIoskey egyébként a New Hamphsire-i előválasztásokon 20.3 százalékot kapott, mégis a visszalépés mellett döntött. ílymódon a köztársasági párt elnökjelöltségéért vívott harcban Nixon elnök egyetlen ellenfele a szélsőjobboldali Ashbrook maradt. A japán rendőrség tíznapos ostrom után egy hegyi nyaralóban elfogta az „egyesített vörös hadsereg" elnevezésű ultrabaloldali ifjúsági szervezet öt tagját, köztük a csoport vezetőjét, Cuneo Mórit A letartóztatott fiatalok vallomásai nyomán kiderült hogy a csoport amelynek létszámát harminc főre becsülik, meggyilkolt tizenkét fiatalt, a szervezet azon tagjait akik ki akartak lépni a szervezetből. A japán rendőrség Gumma prefektura hegyei között eddig három meggyilkolt fiatal holttestét találta meg, köztük egy nőt, aki meggyilkolása idején nyolchónapos állapotos volt A japán sajtó a második világháború utáni időszak legvéresebb drámájának nevezi a három ultrabaloldali ifjúsági csoportból alakult „egyesített vörös hadsereg” elnevezésű szervezet véres akcióját. Az egyik lap a kaliforniai Sharon Tate gyilkossághoz hasonlítja azt, ami Japánban történt s japán Charles Mansonnak nevezi a csoport vezetőjét A lopok rá4 MEXIKÓVÁROS: Csaknem három kiló tiszta kokaint találtak a mexikói vámosok egy amerikai diáknál, aki Limából utazott vissza oz Egyesült Államokba. Az elkobzott kokain értéke kereken 800 000 dollár. 4- COLOMBO: Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter és Tikirl B. Szubaszinghe ceyloni Ipar és tudományos ügyek minisztere Colombóban aláírta a magyar—ceyloni gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési megállapodást. Ezt megelőzően a magyar nehézipari miniszter vezette delegáció látogatást tett az Izzólámpagyár- ban, amely magyar közreműködéssel 1969-ben épült. Március 11-én a magyar delegáció háromnapos vidéki körútra indult 4 NEW YORK: Az Egyesült Államok Ismét elutasította, hogy a Német Demokratikus Köztársaság teljes jogú tagként vehessen részt a Stockholmban tartandó környezetvédelmi értekezleten. Christian Herter, az értekezletet előkészítő bizottság amerikai képviselője pénteken New Yorkban kijelentette, hogy az NDK teljes jogú részvétele „az NDK politikai felértékelésével lenne egyenlő”. Az amerikai küldött azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államoknak ebben az álláspontjában osztozik Nagy-Britannia és Francia- ország rs. Mint ismeretes, a Szovjetunió és több más szocialista ország kilátásba helyezte, hogy nem vesz részt a júniusban tervezett értekezleten, ha Washington nem változtat jogellenes álláspontján. mutatnak, a szervezetben tömörült fiatalok, szinte kivétel nélkül jómódú családokból származnak, legtöbbjük egyetemet végzett. A Yomiuri Shim- bun felteszi a kérdést: milyen társadalom az, amely ilyen fiatalokat nevel? Egyáltalán merre tart a japán társadalom? A kérdés lényegére a Japán Kommunista Párt lapja, az Akahata tapint rá, amikor azt írja, hogy a rémdrámában pontosan kiszabható felelősség terheli a japán kormányt és a hatalmon lévő liberális demokrata pártot, amely a fiatalokból verbuvált terrorista csoportok segítségével igyekezett letörni a baloldali mozgalmakat A rendőrség képviselője nyíltan bevallotta a japán parlamentben, hogy az „egyesített vörös hadsereg bizonyos tagjai együttműködnek a rendőrséggel”. Japán baloldali körökben hangsúlyozzák, az ultrabaloldali, maoista-trockista elveket valló, s egymást gyilkoló fiataloknak semmi közük a japán forradalmi munkásmozgalomhoz. 4- 01 DELHI: Szombaton az indiai törvényhozási választások utolsó napján Nyugat-Bengá- liában és további kilenc Indiai szövetségi államban, valamint két közigazgatási körzetben járulnak a szavazók az urnákhoz. Nyugat-Bengáliában, ahol az általános politikai légkör a választásoktól függetlenül is nyugtalan, a tavalyi év első kilenc hónapjában több mint ezer politikai színezetű gyilkosság történt. A jelenlegi választási kampány eddig tíz halálos áldozatot követelt. Az államban, ahol a Nemzeti Kongresszus Párt és a maoista irányzatú Marxista Kommunista Párt áll egymással szemben, több mint 30 ezer katonát és 100 ezer rendőrt mozgósítottak a kilengések megakadályozására. ♦ TŰZVÉSZ A MINSZKI RÁDIÓGYÁR KAVA MŰHELYÉBEN Súlyos katasztrófa törtéit pénteken a minszki rádiógyár káva-műhelyében. A balesetnek számos halálos és sebesült áldozata van. A Moszkvában szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közlemény szerint az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet minisztertanács mély részvétét fejezte ki a minszki nagyüzem egész kollektívájának és az áldozatok hozzátartozóinak. Az MTI moszkvai tudósítójának értesülése szerint a kormánybizottság tagjai már megérkeztek a belorusz fővárosba és megkezdték a vizsgálatot. A katasztrófa részleteiről a vizsgálat befejezése előtt természetesen nem hoznak nyilvánosságra jelentést. További értesülések alapján bizonyosra vehető, hogy a káva-műhelyben, ahol c minszki rádiógyár Szovjetunló- szerte ismert rádió- és televíziókészülékeinek fadobozait gyártják, heves tűzvész pusztított. Javíttassa rádióját, tv-jét és háztartási gépeit a Baranya megyei Villamesipari Szövetkezet mohácsi szervizében Mohács, Tanácsház u. 1. Telefon: 419. A hét elején tetőpontjára jutott az az idegháború, amelyet a jobboldali ellenzék indított Bonnban. A kereszténydemokraták és keresztényszocialistak egyszerre több fronton támadták az NSZK keleti szerződése.- nek ratifikálását. Ingatag képviselőket próbáltak elcsábítania kormánypárti padsorokbó ; (akadt, akit sikerrel) olyan kijelentéseket tettek, hogy keleti politika szerződősek nelkú is menne a maga útján : végül pedig a rendkívüli választások gondolatát is felvetettek. (A rendes menetrend szerrnrt ugyanis jövő ősszel járna le a négyéves kormányzási időszak.) A hisztériakeltők azonban már a hét második felében bizonyos visszakozásra kényszerültek. Egy-két „lelket”, illetve mandátumot meg tudtak vásárolni, de saját táborukból legalább ennyien hajlandók támogatni a szerződéseket. A kőzve- leménykutatósok eredményei arról tanúskodtak, hogy c nyugatnémet lakosság többsége a ratifikálás mellett áll. Ez lehutatte az ellenzéknek az új választásokba vetett reményeit. A Brandt kormány tevékenységének számos támadható oldala van, elegendő utalni a belső reformok elmaradására, az infláció folytatódására, számos szociálpolitikái kövekezetlenség re. A jobboldali oppozíció viszont ott provokálta ki oz összecsapást, ahol a kormány a iegrealisabh politikát folytatta s ezért esélyei viszonylag a legkedvezob- bek. a" bonni reokcié tapasztalhatta aknamunkájának nemzetközi visszahatását is. A szovjet és lengyel lapok egyértelműen figyelmeztették Nyugat-Nemet- országot, hogy csak az egyezmények alapján lehetséges az eqyüttműködés. A nyugati nagyhatalmak pedig jó! tudják, hogy a ratifikációnak meg kell előznie a Nvugat-Berlinrő! kötött négyoldalú megállapodás életbelépését A nyugat-berlini egyezmény viszont érdekükben áll nekik is. A jelek szerint meg Washington is óvakodik az európai helyzet túlzott kiélezésétől; igaz, hogy amerikai ^részről ugyanakkor mindent elkövetnek az európai biztonsági konferencia elodázásáért Hosszabb szünet után, a heten folytatódott az NDK és az NSZK államtitkári szintű eszmecseréje is. A tanácskozásokon haladás történt s a demokratikus Németország sorozatos gesztussal (gondoljunk csak a húsvéti és pünkösdi _utazási kedvezményekre), jelentősen javították a légkört. Természetesen a két német állam egyezményei is csak a ratifikációt követően léphetnek hatályba. A helyzet alakulása megkívánja a Brandt-kormánytól, hogy földrészünk békéje, nem utolsósorban az NSZK és saját érdekében határozottan lépjen fel a zavarkeltőkkel szemben; az idegháborúra csak így tud hatásosan válaszolni az értelem fegyveré- vel. Sajnos, nemcsak átvitt értelemben beszélhetünk háborúról a világpolitikában. Indokínában változatlan hevességgel folynak a hadműveletek, az amerikai légierő kilenc napja megállás nélkül bombázza a VDK déli területeit. Közben Párizsban ismét meddő volt a csütörtök; az amerikaiak és saigoni szövetségeseik távolmaradása miatt elmaradt a néqyes Vietnam konferencia esedékes ülése. A hanoi saitókommentárok joggal világíthattak rá arra a szakadékra, amely Nixon szavai és gyakorlati tettei között tátong. (A vietnami lapok néhány olyan elnöki idézet hazug voltára is rámutattak — a helyszín és az idő említése nélkül —, amelyek éppen a közelben, a pekingi látogatás során hangzottak el.) Washington azonban nem tud egyszerűen elsiklani az indokínai probléma mellett, Amerikában hosszú időn át ez elsőszámú politikai kérdés marad. Ezt a Npw Hampshlre-i próbaválasztások eredményei is igazolták. Nagy meglepetés ugyan nem történt; a várakozásoknak megfelelően a demokraták táborában Muskie, a köztársaságiaknál Nixon szerezte meg o vezetést (Ha azonban együttesen vizsgáljuk mindkét nagy párt szavazóit, megállapíthatjuk: hatvan százalékot nyertek el azok, akik több-kevesebb határozottsággal, de bírálták e vietnami kalandot.) Ha az amerikai vezető körök reményeivel ellentétben Nixon pekingi útja nem is takarta el — propaganda-, látványosságfüggönyével — az Indokínában történteket, a kínai—amerikai kapcsolatfelvétel krónikája ezen a héten ismét új ténnyel gyarapodott Az Egyesült Államok elnöki hivatala bejelentette, hogy Párizsban időnként megbeszélések lesznek Huang Csen kínai és Arthur K. Watson amerikai nagykövet között Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár ezen a héten aligha tartozott g különösen irigyelt utazók közé. Dél-Afrikában és Namíbiában tett látogatása során — a Biztonsági Tanács és más ENSZ- szervek határozatai értelmében — fel kellett lépnie az apartheid rendszer és Dél nyugat-Afrika gyarmatosítása ellen. A pretoriai fajüldöző rendszer erre nem hajlandó s a világszervezet főtitkárának útja elsősorban abból a szempontból volt hasznos, hogy a nemzetközi közvélemény előtt méginkább leleplezte az Afrika déli részében uralkodó állapotokat Sok olyan esemény történt « héten, amely szinte nyitánya volt később következő fejleményeknek. Chilében megindult 0 népi tömegek nagy tüntetés- sorozata a haladó kormány támogatására. A politikai barométerek viharos őszt jeleznek a dél-amerikai országban (a déli féltekén ugyanis most végződik a nyár.) Olaszországban kibontakozóban van a választási hadjárat — fontos állomása lesz a kommunista párt hétfőn kezdődő kongresszusa. Franciaországban pedig a Renault gyárban történt drámai emberrablás jelezte a bonyolult belpolitikai harcok felélénkülését. A közel-keleti tudósítók sem panaszkodhatnak tétlenségről. Szódat egyiptomi elnök Szaud- Aróbiában és Kuwaitban — a két gazdag olajexportáló államban — tett rövid látogatást, szudáni utazását viszont elhalasztotta. Megbeszélései azonban előtárgyalósok voltak csupán a mára, vasárnapra összehívott hármas egyiptomi—líbiai —szíriai csúcstalálkozóra. Ennek szinte előestéjén érkezett a hír, hogy Damoszkuszban aláírták a Szíriai Nemzeti Haladó Front alapokmányát. Szíria az első olyan arab ország, ahol az összes baloldali pártok — beleértve a kommunista pártot — széles, szervezett egységfrontot létesítettek. 4 4 MOSZKVA: Az Izvesztyija tudósítójának értesülései szerint Finnország technikailag teljesen felkészült az euróoai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívásának előkészítésével kapcsolatos többoldalú konzultációk lefolytatására.-----------------------------------------* R émdráma Japánban * i