Dunántúli Napló, 1972. március (29. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 61. szám
Vfl&g prúlBí&r]ml agy@sü?]s!©k! Ärs; 1 fsrlsl Dunántúli napló BRt fcMfW, 01. %róm Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja 1972, március 12., vasárnap Tervkészítési hajrá a tsz-ekben Határidő március 20. Izo'nokftB dolgozzák fel • baranyai adatokat Alig fejeződött be • lófnA- modos, m termelőszövetkezeti »okemberek minden energiá- fákat az 1972. évi tervek elkészítésére, végső formába öntésére dísz pontosították, A tervkészítés megyeszerte befejezés előtt áll. néhány termelőszövetkezetben azonban — főként a szanálásra kerülő gazdaságokban — von némi lemaradás, noha a határidő meglehetősen feszes, már mindössze csak egy bét áll rendelkezésre. Ezért nem ért a figyelmet ezúton is felhívni a március 20-1 időpontra, •7 a nap a végső határideje annak, hogy a termelőszövetkezeti tervek beérkezzenek a Járási hivatalok mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályára. Ez is új körülmény, hiszen tavaly a járási tanácsok kimaradtok a tervezési munkából, s a tsz-ek közvetlenül a megyei tanácsra küldték be tervüket Most a járások is átvizsgálják, majd ezt követően március 28- Ig — a végső határidő március 31. — továbbítják a tsz-terveket a Megyei Tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályára, ahol újra átvizsgálják azokat. A kettős szűrőre főként formai okokból van szükség, az adatok pontossága érdekében. mivel azok komputerbe kerülnek, Már a* elmúlt évben is géppel dolgozták fel o tervezési adatokat, tegyük hozzá, kiábrándító eredménnyel, élőmunkával kellett a gép után újra elvégezni a munkát, mivel nagyon sok torz eredmény jött kL A hibáért természetesen nem a komputer a felelős, hanem o tervezők — felszínessége -, akik gyakran még számítási hibákat is bennhagytak a kész tervekben. A számítógép nagyon pontos, figyelmes munkát igényel, s mivel a hibák egy része még a «kettős szűrőn" is át- csúzhat, alapvető, hogy a tsz- tervek készítői hibátlan munkát végezzenek s az egységes gépi feldolgozásra alkalmas terveket adjanak ki a kezükből. Az ellenőrzött terveket a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya azonnal továbbítja a SZÜV szolnoki adatfeldolgozó központjába, ahol lyukkártya-rendszerrel történik a feldolgozás. A feldolgozott anyag Szolnokról legkésőbb április 30-ig kerül vissza Pécsre, s ekkor már teljes áttekintést kapunk a megye termelőszövetkezeteinek 1972. évi összesített tervéről. Pécsről is indulnak konténer-vonatok Gyorsabbá válik a szállítás - Háztól házig fuvarozzák az árukat A májusi menetrend változással egyidőben Budapest és Pécs között is megindul a kon- ténervonat, ezzel a MÁV vonalain ötre emelkedik a közlekedő szállítótartályokat továbbító vonatok száma. Hazánkban a konténeres áruszállítás három éves múltra tekint vissza a vasútnál: mór ami a szabványosított és nemzetközileg is elfogadott konténerek alkalmazását illeti. A MÁV három éve elsők között lépett be az Intercontainer nemzetközi szervezetbe, azóta ez a szállítási mód erőteljes fejlődésnek indult hazánkban is. Ma a magyar vasút 110 öt tonnás és hetven, 20 tonna teherbírású szállítótartállyal rendelkezik: jövőre az öttonnás konténerek száma meghaladja a négyszázat A húsz tonnás konténereket csak belföldi szállításra használják. Miért előnyős a konténeres szállítás? Az iparnak, a kereskedelemnek, de a közlekedésnek is olyan szállítási rendszerre van szüksége - természetesen ez népgazdasági érdek — mely egyesíti a gazdaságosságot, gyorsaságot és rugalmasságot biztosít, ez mellett bizton- tonságos és olcsóbb mint a hagyományos szállítás. Még az iparilag fejlett államokban is az átrakási és tárolási költségek hányada a végtermék érához viszonyítva harminc-negyven százalékra rúg. A közlekedés ezeknek a feltételeknek csők 20 tonnás konténerek rakodás közben Saifoni csapatok Kambodzsában A salgonf amerikai parancsnokság szombaton bejelentette, hogy a légierő és a haditengerészeti légierő pénteken és szombat hajnalban a demilita- rizált övezettől északra fekvő hatvon kilométeres sávban támadta a VDK területét Bombázta az amerikai légierő Laosz felszabadított területeit is; a B—52-es nehézbombázók Kambodzsában hajtottak végre több szőnyegbombázást. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége Párizsban kiadott nyilatkozatában a legerélyesebb hangon hívta fel a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok által a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen elkövetett hadicselekmények ellentétesek a nemzetközi joggal és az amerikai kormány 1968. október 30-án vállalt kötelezettségével, amely szerint beszünteti a VDK területének bombázását és semmilyen módon sem fogja megsérteni az ország légiterét. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége felszólít minden jogászt, hogy ítélje el az indokínai légitámadásokat a VDK szuverenitásának és biztonságának megsértését. Dél-Vietnamban a szárazföldi harcok színhelye pénteken is változatlanul az ország északi része volt — tűnik ki a saigoni szóvivők jelentéseiből. A népi erők és a kormánycsapatok között számos összecsapás zajlott itt le; a felszabadító erők tüzérsége rakétákkal és hagyományos ütegekkel lőtte a kormánycsapatok állásait Saigonban a Reuter tudósítója tájékozott katonai személyektől úgy értesült, hogy a Kambodzsába behatoló negyvenezer fős újabb inváziós egység a száraz évszak végéig május—júniusig marad az országban. Az invázió megindításánál arra hivatkoztak, hogy a népi erők „a kambodzsai határon átszi- várogva” Saigon felé közeledtek. Ebben az érvelésben az 1970. március 18-i kambodzsai puccsot követő első invázió ürügyeinek visszfénye támad fel, amikor — mint emlékezetes — arra hivatkoztak, hogy a saigoni kormánycsapatok azért hatoltak be Kambodzsába, hogy megsemmisítsék a dél-vietnami népi erők „határmenti menedékhelyeit". úgy tud eleget tenni, ha az egyes ágazatok munkáját ösz- szehangolják; csak így biztosítható olcsó és magas színvonalú szolgáltatás. A konténer forgalomban teljes mértékben megoldották a háztól házig fuvarozást, az áru feladójának nincs más gondja, mint megbízást adni a szállítás elvégzésére. A címzett pedig telephelyén veheti át a szállítmányt. A konténeres szállítás esetében a terméket egy esetben kell be- és kirakni, mivel a konténert egyetlen egységként kezelik. Ebből következik, hogy a hagyományos szállítással szemben jelentősen rövidül a szállítás időtartama, a szállítási sebesség megnő, ezzel a vevő és eladó közti távolság összezsugorodik és elősegíti az egymással kooperáló vállalatok termelésének összehangolását. A szállító- tartályban továbbított termékek minőségi károsodást nem szenvednek, emellett szinte beláthatatlan lehetőségei vannak a különböző áruk konténeres szállításának. A szállítótartályok biztonsági zárszerkezetei szinte kizárják a lopást, dézsmálást. Nagy előnye az is, hogy szinte teljesen kiküszöböli a fizikai munkát. A konténer tartós szállítási segédeszköz, mely ismételten s többcélúan felhasználható, elsősorban több közlekedési ág igénybevételével bonyolódó ösz- szetett áruforgalomban. Természetesen a konténerizáció széCEAUSESCU ALGÉRIÁBAN Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az Államtanács elnöke, szombaton Algériába utazott, ahol Huari Bumediennek, az Algériai Forradalmi Tanács elnökének meghívására hivatalos párt- és állami látogatást tesz. Ceausescu kíséretében van Ion Patan miniszterelnök-helyettes és külkereskedelmi miniszter, Corneliu Manescu külügyminiszter és Bujor Almasan bónyaügyi és kőolajipari miniszter. A látogatásra a román államfőt elkísérte felesége * leskőrű bevezetésének több feltétele van. Ezek közül a leglényegesebb, a megfelelő meny- nyiségű és a nemzetközi szabványoknak megfelelő konténerek beszerzése, iparvágány, emelőberendezések, indító és fogadó vállalatok és nem utolsó sárban szállításra váró termékek. Hazánkban ezek a feltételek jelenleg Budapesten, Győrben, Debrecenben, valamint Miskolcon és Szegeden adottak, de ebbe a körbe már Pécs is beleszámítható. A KPM illetékes osztályai kidolgozták a konténeres szállítás várható költségkihatásait A MÁV pécsi igazgatóságához tartozó helységek esetében is megtörtént a felmérés. így többek között Nagykanizsán és Kaposváron is. A vizsgálat pozitív eredménnyel járt. A tervezett fuvarozási költség például Budapest és Pécs között 850 forint A Pécsre érkező konténereket a Volánnal kooperálva juttatják el a megrendelőkhöz. Ez az egységár a fogadóállomás — Pécs — ötkilométeres körzetében nem emelkedik. A megye nagyobb üzemei érdeklődéssel fogadták az igazgatóság ajánlatát. így tizenötre tehető azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek részt kívánnak venni a konténeres szállításban. Ezek közül várhatóan a legnagyobb szállíttató a Bőrgyár, a Porcelángyár, valamint a Pincegazdaság lesz. A MÁV mind nagyobb szerepet vállal a transzkonténerek továbbításából is. 1970-ben ezerháromszáz rakott konténert fuvaroztatott, melyből az NDK nagy arányban részesedett. Ezen túl az elmúlt évi exportszállítmányok közül 96 volt a konténer rakomány és 38 szállítmány az import: ez az 1970-es évi szállítótartályos forgalom duplája. A MÁV o forgalmat úgy igyekezett megszervezni, hogy minél alacsonyabb legyen a konténerek üresjárata. Az önköltség alakulásánál lényeges szempont a konténerek kihasználása: a szállítótartályok 80 százalékos rakott kihasználtsággal futottak a múlt évben. A MÁV pécsi Igazgatósága a továbbiakban azt tervezi, hogy a vasútállomással nem rendelkező helységeket is bekapcsolja a konténeres árutovábbítás rendszerébe. S. GY. Nagy a sürgés-forgás a harkányi strand teljes területén. A fürdő saját dolgozóin kívül négy más vállalat munkásai fektetik, épitik a veretékeket, javítják a kőpárkányokat, sétányokat, és csinosítják a parkot. Április közepére tervezik a téliesitett fürdőhelyen a palánkok lebontását és ha kedvező lesz az idő, a jövő hónap végére megnyílik a teljes strand. A képen: a Lepke büfé melletti medencét kettéválasztják egy vasbeton ülőgátlol, két beömlő és kiömlő nyílást kap az osztott medence, hogy gyorsabb legyen a nyári szezonban a vízcsere. Erb János felvétele BHUTTO A SZOVJETUNIÓBA LÁTOGAT Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni I köztársasági elnök márciusban j hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban — jelentette szombaton mértékadó körökre hivatkozva a TASZSZ hírügynökség. A tartalomból ’ Nyugdíjasok a gyárban (3. old.) A kulturált tömegközlekedésé a jövő (4. old.) Családirtási kísérlet (4. old.) Négyszemközt a bányarémmel (5. old.) Merénylet készül Makariosz ellen A ciprusi hatóságok tudomást szereztek arról, hogy merénylet készül Makariosz érsek ellen — közölték szombaton mértékadó nicosiai források. Az összeesküvők szerint Ma- kariosz elnök a ciprusi kérdés megoldásának útjában áll és az akadály eltávolításának egyetlen módja az érsek fizikai megsemmisítése. A források úgy vélik, a gyilkossági kísérlet hamarosan megtörténhet, mivel az érsek egyelőre semmi jelét sem mutatja ónnak, hogy le akarna mondani elnöki tisztségéről. Xantopulosz-Palamasz görög ügyvezető külügyminiszter szombaton újságírók előtt kijelentette, hogy a görög kormány ragaszkodik Ciprussal szemben támasztott követeléseihez. Heg nyílt a Lipcsei Tavaszi Vásár Aa idei Lipcsei Tavaszi Vásáron hatvan országból 9225 kiállító vesz részt - jelentette be szombaton a vásárnyitó sajtó- értekezleten Friedrich Wonsack, a lipcsei vásár hivatalának vezérigazgatója. Látogatókat és kereskedőket a világ több mint 80 országából várnak a vásárvárosba. A vásár iránti nagy nemzetközi érdeklődést mutatja, hogy eddig több mint 400 terméket neveztek be aranyéremre. A lipcsei vásár immár hagyományossá vált hivatalos megnyitó ünnepségét szombaton este tartották meg a lipcsei operaházban. Ezen Günther Kleiber, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának póttagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet. * Szombaton dr. Sághy Vilmosnak, a belkereskedelmi miniszter első helyettesének vezetésével — az NDK kereskedelmi és ellátásügyi minisztériumának meghívására - belkereskedelmi küldöttség utazott Lipcsébe. A delegáció megtárgyalja a KGST belkereskedel mi miniszteri értekezlet munkájával kapcsolatos tennivalókat és megtekinti a lipcsei vásárt is. Dr. Sághy Vilmos visszautazóban találkozik J. Travnicek cseh kereskedelmi miniszterrel és E. Decker szlovák kereskedelmi miniszter-helyettessel, akikkel a két ország belkereskedelmét érintő közös problémákról, időszerű kérdésekről tárgyal,