Dunántúli Napló, 1972. február (29. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 43. szám
Wn. február 20, DUN ANTOLI NAPLÓ 5 Gorkij drámája a Pécsi Nemzeti Színházban Az utolsók i/ A pécsi színház Gorki j-h-agyománya olyan dráma bemutatásával lett teljesebb, mely még szinte ismeretlen a magyar közönség előtt. A felszabadulás utón a pécsi színház első prózai bemutatója Gorkij-mű volt: az Éjjeli menedékhely. 1949-ben a Kispolgárok került színre, majd a színház történetének emlékezetes, nagy sikere, talán máig legelismertebb produkciója lett az 1951-es Jegor Bulicsov, a nemrég elhunyt Szendrő József nagyszerű alakításával a címszerepben. Az ötvenes évek végén szerepelt a műsorban az Ellenségek, a hatvanas években ismét az Éjjeli menedékhely. Most Az utol- sók-at mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház. Érdekessége a darabnak, hogy csak az ötvenes években fedezték fel az író hagyatékában, első bemutatója Moszkvában, 1959-ben volt. (Egy évvel később már nálunk is játszották, Kecskeméten.) A hosszú „lappangásnak" több oka lehetett, esetleg az is, hogy maga Gorkij nem tekintette véglegesen kiérleltnek a darab szövegét; néhány „átmeneti" dramaturgiai megoldás, egy-egy szál bizonytalan elkötése (pl. Veráé) — ezt a feltevést legalábbis megengedik. A darab előadását azonban nemcsak az író világhíre és a felfedezés szenzációja, nem is csak a siker igazolja, ami előadásait eddig Európa-szerte kísérte, hanem a dráma tényleges értékei. ♦ A félfeudáfis és kispolgárt családok széthullásában mutatta be Gorkij legtöbbször a forradalom szükségszerűségét, elkerülhetetlenségét (regényben is, pl. az Artamonovokban). Család- dráma az Utolsók is: egy családnak mint érzelmi és erkölcsi közösségnek a felbomlását mutatja be a társadalmi folyamatok, eszmék áttételes hatására, így a szűk színtér mégis „valóságos erővonalaktól átjárt történelmi térré rendeződik” — ahogy Almási Miklós írja Gorkij színpadáról. A darab az 1906—1908-as időkben játszódik, mikor az első polgári forradalom leverése során az orosz uralkodóosztály véres megtorlásokkal bevezette a forradalmi jelenségek brutális elfojtásának módszereit. Az utolsók — a félfeudális, élősködővé züllő nemesség végső nemzedéke. A Kolornij- cev családot egyik ifjú tagja kamaszlázongásában „tragikus mutatványos bódé”-nak nevezi, de már rég alatta van a tragikum lehetőségének, a mutatványos kóklerség annál jellemzőbb rájuk. Legfőképpen a családfőre. Mint az elszegényedő, de rátarti birtokosok oly sokan,,ő is az elnyomó apparátusba lépett. Rendőrparancsnok lett, mikor „keménykezű emberekre van szükség". „Kemény kezével” az erkölcsi felelősségérzés teljes hiánya párosul; ki-K zárólag önzése, pénzszerzési vagya, érzéki szenvedélyei mozgatják. Mikor elénk lép, hivatali és családapai tekintélye éppen „válságba” került: ellenzéki elemek rálőttek az utcán, ő gyáván viselkedett, a ráirányuló figyelem felfedte korrupcióit, , törvénytelenségeit, kicsapongó aljasságát. (Gazdái — ahogy ilyenkor szokták — átmenetileg „ejtették”, hogy aztán hamarosan ismét elindulhasson „fölfelé a lejtőn”.) A darab arról szól, hogy Ivan Kolomijcev jellemének menthetetlen romlottsága, társadalmi-emberi kártékonysága .maradéktalanul kiderül. Miközben erről mindenki meaqyőződik, ő maga — érzelmileg és pillanatnyilag mindig mélyen á*élten — a feudális tekintélykonvenciók tárházából véve elveit, magyarázattal és mentséggel tud szolgálni. önigazolásában rendíthetetlenül hisz, pedig az velejéig hazug. Igazi ripacs-jellem. Idősebb fia, Alexandr ebben különbözik tőle; cinikusan, nyíltan vállalja aljasságát, a tudatos gaz ember fennhéjázósával. Szférájukhoz csatlakozik a szép Nagyezsda és börtönorvos férje, aki derekas szorgalommal teszi el láb alól ártalmas gyógymódjával a gazdag nagybácsit, kinek házában és pénzéből élnek valameny- nyieri. A család másik körének feje az anya. Ó — és a hozzá tartozók — a csehovi szenvedők lelki rokona. Nincs híjával az erkölcsi szépségnek, a szenvedés méltóságának, a jobb és iga- zabb élet vágyónak. Felismeri férje és idősebb gyermekei aljasságát és kezdi felismerni, hogy élete, házassága terméketlen mégaíkuvás volt, sem a gonoszokat megjavítani, sem az ártatlanokat megvédeni nem tudta. De ennél nem jut tovább, szenvedéséből nem fakad megváltás senkinek. Pjotr rokonszenves lázadása kamaszos szal- matűz marad; amint a forradalmárok — akikről a darabban csak hallunk — követkeretes elveit megismeri, visszavonul a vigasztaló vodkához. A hősromantikában szerelmes Vera is egy-kettőre betörik egy csalódás utón az apa házassági tervébe. A beteg-tehetetlen, jólelkű Jakov érzelmes lírája szalmaszálat sem tesz az agresszív testvér útjába, pénzével meg éppen segíti. Jobb sorsra érdemes emberek, de gyengék; az ember cselekvő önfelszabaditásá- nak parancsát nem tudják, nem akarják megértem, a tényéktől megriadnak, ahelyett, hogy megpróbálnák értékelni. Minden erkölcsi jó, ami van bennük, visszahulló nosztalgiákban hamvad el. A nyomorék, púpos lány, Ljuba sem kivétel, pedig ő lát legtöbbet s ő ítél legkeményebben mind közül; a család többszörösen elnyomott tagja. Arn ő is megmarad a puszta tagadásnál, a gyűlölködő, bár jogos ítélkezésnél. Magára is érti. amit e házból, családból való kijutás lehetetlenségéről mond, és a történelem ítéletéről: .......a gyönge, a fölösleges — elpusztul." U tolsók — így vagy úgy, visszataszítóan vagy szánakozásra késztetően — valamennyien. A jövő- perspektívát egy külső szereplő hozza a darabba: Szokolova, egy forradalmár anyja. Neki azonban inkább csak drámai funkciója van, ti. Kolomijcev teljes leleplezésében; egyénisége elvont jelentésű. A jellemeknek ebben a körében a szokásos értelmű drámai harc, konfliktus nem alakulhat ki, de totálisan feltárulhat egy embercsoport s rajtuk keresztül egy történelmi osztály arca — méghozzá drámaian. A pécsi előadást Dohai Vilmos főrendező azzal a kettős igénnyel állította színre, hogy szakít az orosz klasz- szikus drámák „nehézkes, lassú” előadás-hagyományával, magyarán: naturalista színpadi stílusával; másrészt: a több mint félévszázad előtti miliőben játszódó darabot „minden korhoz szóló" drámaként aktualizálja. Mindenesetre sikerült egy igen jóritmusú, nagyon érdekleszitö, lényegre koncentrált, tiszta vonalvezetésű produkciót teremtenie. Az orosz atmoszféra, főként a Dajka kiiktatásával talán nyert a tempó, de vesztett az ábrázolás: a Dajka léte kétségkívül lassít némileg — néhol a cselekmény pergésén, viszont „történelmiséget” hoz a történetbe: az utolsók stációját egy előzetes folyamathoz kapcsolja. Az írói kifejezésből a kelleténél úgyis mindig inkább csak a storyra figyelő nézők effajta hajlamát íróilag értékes elemek elhagyásával nem feltétlenül hasznos erősíteni. Dobai a darab aktualitását a fiatalok lázadásában látta megragadhatónak; kétségkívül ei a motívum látszik legkevésbé korhoz és helyhez kötöttnek. Am a Kolomijcev családban feszülő ellentétnek ez csupán egyik motívuma. Épp a feudálisimmorális apa kívánná merőben ezzé degradálni Petya és Vera „önfejűskö- dését”, hogy magát ilymódon • is felmentse. A két gyerek lázadozása életkori sajátság, és része a természetes erkölcsi ellenállásnak, ami romlatlanabb emberi lényekben — itt a család tisztességesebb tagjaiban — mindig kiváltódik a gátlástalanul hazug, eltipró hatalommal szemben. Lázadozásuk elszigetelt érzelmi-erkölcsi ellenállás, mely jellegéből következően hamar meg is törik. Azt feltétlenül megmutatja, hogy a kamaszlázadozás akármilyen impulzív és jogos („ ... arra valók a gyerekek, hogy apáik miatt szégyenkezzenek? .., miránk nehezednek a ti vétkeitekI”), a maga általános természete szerint — nem forradalom. Még egy családban sem. A darab mára is érvényes általánosítását (azt hiszem az aktualizálás ezt jelenti) mélyebben kell és lehet keresni. A történelmileg világvégére jutó család ábrázolása Gorkij művében teljesen konkrét, de — mint minden igazán jó mű — szélesebben is általánosítható a maga elvont tartalmai, képlete szerint. Dobai rendezése nem vitte az elvontság felé az előadást, aktualizálási törekvése ezért maradt jórészt deklarált. Az előadás értékei inkább abból az elvéből fakadtak, hogy „Csak azt játsszuk el, ami a dráma anyagából kidéiül I” Ezt nagy mesterségbeli tudással, művésri biztonsággal szervezte hatásos színházi élménnyé. ♦ Az elöadásbun kitűnő koflektív munkát dicsérhetünk, szoros összefüggésben a rendezéssel. De ennél többet is. Pl. az Ivan Kolomijcevet alakító Holl Istvánt, aki nemcsak a cselekmény, de alakításának ereje, fegyelme, hitelessége szerint is az előadás középpontja. Remekül építi fel a gazságait mindig igazolni, érzelmileg feloldani törekvő ripacs-jellemet, akinek ugyon senki, de ő maga mindig „bedől”. Ez a ripacséria Kolomijcevé és nem a színészé, ezzel sikerül FiolJnak a legfontosabbat, az alak páratlan társadalmi veszélyességét megmutatnia. Kellemes meglepetést szerzett Mendelényi Vilmos a kamasz Petya szerepében. Különösen kiábrándulását játszotta el nagyszerűen. Ha még beszédtechnikáján is javítani tudna — a színház egyik legjobb prózai színésze (is!) lenne. A púpos Ljubát Szabó Tünde kelti életre: fizikai púpját nem viseli jól, de belső nyomorúságát összetetten kifejezi. A lány erkölcsi bátorságát hangsúlyozta inkább, mint hideg értelmét, sejtetni engedte, hogy maga- tartásában_ sok van a sérült lélek védekezéséből. Az együttesben a többiek is — szinte mind — pontos, hiteles alakítást nyújtanak. Vota Emil szép díszlete, kitűnő játékteret biztosít, felfogása szinkronban van a rendezéssel. Gorkij azon kevesek közé tartozik, akiknek drámája mindig ünnepet teremt a színházban. Hát még, ha egy - úgyszólván — ismeretlen drámája szólal meg I Az utolsók-ot a továbbiakban ott fogjuk számontartani a legjobb Gorkij-művek között, s ebben a Pécsi Nemzeti Színház előadása, meg Rab Zsuzsa új fordítása is részes, legalábbis a darab hazai sorsát illetően. A bemutató tehát sokkal több művészi kötelezettség-teljesítésnél, bár annak sem lenne lebecsülendő. Valódi irodalmi-színházi fölfedezés. Csak elismeréssel lehet szólni róla. Futaky Hajna Milyen volt Janus Pannonius? Janus Pannonius az Andrea Mantegna páduai festő dicsérete c. versében említi, hogy egy vásznon szerepel Galeottoval Mantegna festményén. A közös kép a mestert dicsérő elégia szerint igen jól sikerült. Más-e vajon festmény-arcunk és más a valódi? Egy a különbség csak: néma a kép ajaka. Képmásunk a tükör hivebben vissza nem adia, Sem kristálypatakok hártyaszerű üvege. Pontos a törzs és végtagok egymásközti aránya, Élethű a szinük, pontos az alkatuk is. Mantegna JamiM Ki volt Andrea Mantegna? A pado- vai olasz iskolához tartozott. Főművei: a padovai S. Giustina számára 1454- ben készült több osztatú oltárkép és a padovai Eremitani templomban 'szent Jakab és Kristóf életéből vett jeleneteket tartalmazó falfestményei. Ez utóbbi, a szt. Kristóf mártíriumát ábrázoló freskó azért jelentős számunkra, mert — Vasari szerint — ezen örökítette meg kortársait is, többek között lefestett egy magyar püspököt, „egy teljesen hóbortos embert, aki egész nap Róma utcáin kószált" Mivel Janus Pannonius épp ebben az időben Paduában élt s mivel excentrikus volta is ismert, erősen hihető, hogy Mantegna a freskón az őt dicsőítő énekkel illető Janus Pannoniust örökítette meg. Már 1454-ben így ír Vaiagussa, padovcri jóbarátja az akkor éppen itthon tartózkodó Janusnak: „Ha már megkaptad volna a püspöki méltóságot, értesíts róla, mert még Eerrarában voltam, mikor hallottam, hogy püspök lett belőled." A közvéleményben tehát jóval kinevezése előtt már kialakult Janus püspöki volta. Hihető tehát, hogy Vasari: Vita di Mantegna c. munkájában szereplő magyar püspök Janus személyével azonos. . rr Vt -A- -o» . < VX Megerősíti ezt a felfogást a bécsi Plautus-kódex címlapján található, eléggé ismert két miniatúra. Ezek egyike a kódex megrendelőjét, az idős Vitéz Jánost ábrázolja, a másikban pedig Janus Pannoniust vélhetjük, aki lóháton siet nevelőatyja, Vitéz János felé. Bár a miniatúra profil arc, mégis kivehető rajta a kerek fej fekete hajjal, a magas nyak, a mongolos járomcsont, az orr, a száj és az áll vonásai. Ha ezeket összevetjük a freskó el mélázó, de komoly fiatalemberének vonásaival, a hosszú nyakat fejfordítással feloldó képben könnyű ráismerni a Plautus-kódex miniatúráján levő költőre. A Mantegna-kép ifján levő olasz öltözéken nem lehet csodálkozni, részben mert az Itáliában tartózkodó Ja- nusnak ilyen ruhája lehetett, részben mert Mátyás reneszánsz udvarában is gyakori volt az olasz viselet. Érdekes, hogy a Bóka—Pándí szerkesztette A magyar irodalom története 1849-ig (1957) a Plautus-kódex miniatűréit nyomatta ki, míg a Klaniczay— Szauder—Szabolcsi-féle Kis magyar irodalomtörténet (1961) a Mantegnaféle Janus-kép mellett tör lándzsát. Az 1969-ben Karliczky Margit tollából megjelent Janus Pannonius c. tanulmány is a borító lapon ezt a képet közli. E két festményen kívül más portrék is idézik Janus Pannonius egyéniségét. Nagynevű költőnkről gimnáziumot is neveztek el, s ennek feljárati folyosóján látható a költő mellszobra, Palko- vics Lajos szobrászművész alkotása. A művészi szépségű alkotáshoz alapul Janus Pannonius ezüst plakettje szolgált. Ez sokáig a Pécsi Egyetemi Könyvtárban volt, de onnan rejtélyesen eltűnt. A plakett fényképe azonban ránk maradt. Szőnyi Ottó, akinek idején még megvolt a plakett, ekként írja ezt le: „Ovális alakú, hosszabb átmérője majdnem 8 cm. Egyszerű, domború szegéllyel körülvett mezőben félmagas domborműben Janus Pannonius szembenéző félalakja: püspöki díszben. Lelógó bajusza és rövid szakálla van. Haja nem látszik. Fején a püspöki mitra. Nyaka meztelen. Válla alig van. Vonalas szegélydíszű és beporcolt rendetlen vonalkákkal borított palástját egy kerek gomb fogja össze a mellén. Melle előtt a bal váll felé dűlő helyzetben sarlós görbületű pásztorbot Az alaktól balra öttornyos és háromszögű ormos épület (templom). Ez alatt kezdődik és a fej körül folytatódik ia felirat, mely hitelesen így szól: Joh. Cesinge Eps. V Basilic. A plakett hát« teljesen sima. Hogy ez a plakett pecsétnyomója lett volna Janus Panno- niusnak, mint Haas Mihály (ki különben is hibásan közli a feliratát) állítAz Egyetemi KOnyvtár azEsIplakettfa ja, az mór csak azért is ki von zárva, mert a plakett reliefsége ellenkezik a pecsétnyomó fogalmával,” Kérdés, a plakett egykorú-e Janus Paruioniusszal? A felirat betűtípusai nem felelnek meg a költő kora minusculáinak vagy a reneszánsz antiquájának. Maga Szőnyi is „barokkízű”-riek mondja a plakettet A negyedik Jcmus- portré eredetileg Ernst Lajos Géza gyűjteményében volt Ez egy kerek csoníplakett, 66 mm átmérőjű érem. Gohl Ödön ekként írja le: „Mellkép szemben, kissé jobb felé hajtott fejjel, hajadon fővel, hegyes szakállal és bajusszal. Testét galléros reverenda fedi és mellkereszt díszíti. Körül IOH CESINGE EP. Q. ECL. Az érem mezejét bevésett indamotívumos díszítmény borítja. Erősen előre álló sima szegély." Az érme hátlapján egy indás kördíszítés közepén az öt torony látható: Pécsi város (Quinque Eccle- síae) jelképeként. Mivel ez a plakett sem egykorú, egyébként is öreges Janus-fejet ábrázol, semmiképpen sem azonosítható u 35 38 éves költővel. Ha a köriratok nem tanúsítanák, nem is tudnánk, hogy Janus alakját sejthetjük a plakettképekben. Ernst Lajos Géia csontplakettje Hogy Borsos Miklós alkotása melyik Jailus-portrét vette figyelembe, még nem tudjuk. A művészi szabadság jegyében^ bizonyára egyiket sem. Janus Pannonius igazi egyénisége verseiből bontakozik elénk. Dr. Tóth István i I Janus a Plautus kódex címlapján
