Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

1972. január 30. DUNÁNTÚLI N APLÖ 7 Szobrászok lesznek Jeges szél fúj, a tágas portásfülké­ben éppen esznek. Alighanem sza­lonnát, nem látom jól. Bemenni nem lehet Várok. A híres-nevezetes Epres­kert eperfái felé meregetem a sze­mem, s az épület sarkánál álló szo­bor felé. Valószínűleg gipsz. A kapu mellett szélfútta hirdetmény, a Képző­művészeti Főiskola — azaz most már egyetem — hirdetménye, műterem ny;t- vatartásról, zárási időpontokról. A por­tás szigorúan kinéz az apró ablakon, ott vagyok-e még, közel a kertkapu­hoz. Ott vagyok. Az utcán egy féifi vonul végig, fölhajtott gallérral, zor­don óbrázattal. Kutyája, egy borjú­méretű farkaskutya, beszaglászík a kertbe, aztán bevágtat, egészen a fá­kig. Nem szól rá senki. A kutya után bámulok, de a kutya efkotródik, őt nem érdekli az Epreskert. Nem tudja róla, hogy nyolcvan éve a képzőművé­szetié;-s hogy Stróbl Alajos kövenként hozatta ót ide a józsefvárosi Kálvária« térj kápolnát, hogy szinte minden ne­ves szobrászunk megfordult, dolgozott Itt. Ligeti Károly, Kisfalud! Stróbl, Bor­sos Miklós. Pátzay mester most is bent van, a műteremben dolgozgat, állító­lag tegnap azt mondta a fiúknak, rendben lesz az engedély. Én nem tudtam, hogy az Epreskertbe papír nélkül nem lehet belépni. Kár. Az Ep­reskertet mindenütt emlegetik, emlege­tésével tele vannak az emlékiratok, életrajzok. De Hogy mit lehet ott lát­ni... Hadd valljam meg a sajnálatos végeredményt: továbbra se tudom, mit lehet az Epreskertben látni. Nem vol­tam benn. Ennélfogva nem is láthat­tam. milyen munkákon dolgoznak ri­portalanyaim, a Pécsről-Baranyából odaszármczatt hallgatók. Azt tudom majd róluk elmondani, amit engedély- kérincsélés, maszkolás közben elme­séltek. Az is érdekes. A főiskolán nem látták megfelelőnek az időpontot a riportkészítésre. Év kö­zepe van, mondták. * Trischler Ferenc magas, komoly arcú fiú. Még olyankor se mosolyog, ami­kor valójában mosolyog. Inkább gond­terhelt, beszéd közben sose szalad meg a szava. Az a típus, aki, ha nem kérdezik, akár egy órát is szívesen hallgat. És igen szívósnak látszik. Ren­díthetetlennek. Bolyból került föl, ahol a szülei ma ts a tsz-ben dolgoznak. Gyerekkorában mindössze annyi történt, hogy „jobban ment a rajzolás, mint a többieknek”. Mikor elvégezte a nyolc osztályt, szo­bafestő és mázoló szakmát kezdett ta­nulni az állami gazdaságban. Talán azért mert az iskolában jobban ment neki a rajz, mint a többieknek. . Mint ipari tanuló, örökké jőtt-ment o mesterekkel. Vitte a létrát, a vödröket Tanyákra, pusztákra jártak, ő minden­hová gyalog. — Mindig gyalog mentem - mondja az ő kimért lassú modorában -, mert tetszett az a dimbes-dombos táj. Sze­rettem mászkálni. és nem gondolt orra, hogy tovább tanul? — Mindig erre gondoltam. így aztán, amikor felszabadult föl­ült a vonatra és fölutazott Pestre. El­helyezkedett egy tatarozó vállalatnál, mint szobafestő. Később adminisztrá­tor lett, hogy nyugodtabban végezhes­se esti tagozaton a gimnáziumot Mun­ka utón, esti gimnázium mellett a Dé- si Huber körbe járt, amit a nemrégi­ben elhunyt Laborcz Ferenc srobrósz- művész vezetett. Szerethette ezt a nyu­godt, szívós gyereket, mert ha egy­szer nem volt ott, már kereste. — Fgyszer két hétig kórházban vol­tam. Eljött, és hozott narancsot. 69 ben Trischler Ferenc körepes eredménnyel érettségizett a budapesti- fazekas gimnáziumban. Érettségi után egy héttel volt a felvételi o főiskolán. Felvették. — Azért nem ilyen egyszerű. Meszlópyi János, aki most Fehérváron él, rengeteget segített. Korrigált, biz­tatott, megnézte a dolgaimat. Nála is laktam egy ideig. Magamtól talán nem mertem volna Pestre se följönni, de Meszlényi bolyi volt, ö bátorított. — Otthon mit szóltak? — Hát mit... Eleinte, hogy ne játssz örökké, gyere segíteni. Na meg, hogy igen, de miből fogok megélni? Tényleg: miből? — Nem megyek állásba, Szerzek va lohol Pest környékén egy falusi házat egyszer, ott fogok dolgozni. De még csak harmadéves vagyok. Palotás Józsefet az óvodában fe­dezték fel. Már akkor ő volt „a kis művész". Később a Belvárosi általá­nos iskolában, Pécsett, Haraszti Pál szakkörébe, még később Lantos Fe­renchez járt az Üttöróházba. Művésze­ti gimnáziumot végzett Pécsett, kerá­mia szakosként Addig festő akart lenni. Akkoriban került Rétfalvi Sán­dor az iskolába, és Palotás fél év alatt „átnyergelt" a szobrászatra. Rétfalvi először kinevette, hogy fél év alatt fel akar készülni a felvételire. Aztán se­gített neki. A felvételinek azonban az iett az eredménye, hogy Palotást ún. első előkészítőre vették fel, vagyis nem vették fel. Ö Is feljött Pestre. Volt vagonkirakó a MAV-nái, fűtő, telefon­központos, irodista, miegymás Estén­ként bejárt az előkészítőre. Egy év múlva megint elutasították. Rögtön be is hívták katonának. Leszerelés után tíz nappal újra felvételizett. Harmad­szorra mégiscsak felvételt nyert Szerencsésnek mondhatja magát: végigjárta Olaszországot. A reneszánsz szobrászatot eredetiből ismeri. „Ezt kellene mindnyájunknak megélni, és minél előbb”, mondja. * A másik Pécsett felnőtt, Nt végzett fiatalember Farkas László. Zömök, erős, bozontosképű fiú. Némi elégté­tellel rakja oda a maga „rendhagyó” esetét a többi mellé:- Engem az iskolában fedeztek fel. Mindig nagyon ügyetlen rajzoló vol­A z elmúlt év gazdag kiállítási programja után, már az új év első hónapja is új bemutatko­zást hozott. Itt egy pillanatra meg kel' állnunk I A rendszeres jelentkezésre torn. Tízéves lehettem, amikor kézimun­ka órán plasztilinbái körtét és meggyet kellett formázni. Pirosból a meggyet, sárgából a körtét, természetesén. A többiek kínlódtak, ón ön perc alatt le­gyártottam egy sorozat meggyet... Bíbor Zoltánná, Haraszti Pál', Erdő- sí András voltok a tanárai, aztáin szin­tén Rétfalvi a művészetiben. Nekifu­tásból kibukott az első felvételin. Szin­te mór unalmas, de így volt: felment Pestre, beállt kifutó fiúnak. (A stílsze­rűség jegyében: az Iparművészeti Vál­lalathoz ...) A következő felvételi más­fél év halasztást szenvedett. Farkas László is katona volt. Most hát mindhárman küzdenek az­zal a valamivel, omi az anyag #s a szellem határmezsgyéjén terül el, olta lános tudást és egyéniséget egyformán megkövetel, s amit úgy hívnek: művé­szet. Trischler Ferenc, a „dimbes-dorribos tájak” gyalogos szerelmese konokul is- mergeti a reneszánsz szobrokat a könyveikből, és falusi házat akar sze­rezni, ahol majd talán kőszobrokat fa­rag és megalkotja, amit szülőfaluiéiból magával hozott: a kétkezi emberek, és « táj egymásratalálását. Palotás Jó­zsef és Farkas László terve készen ál!: ha végeznek, hazajönnek Pécsre. Saép város, mondják, és mégiscsak más az, pályát kezdeni — otthon .., kel! odafigyelni. A következetes szer­vezés, a bemutatások folytonossá­ga a legjobb propaganda művészi totó éiuekében. Halloma Erzsébet A hét hangversenyei ölömmel nyugtázzuk, hogy a Liszt­terem ismét szűknek bizonyult zenekari hangversenyek részére. A Tavaszi-bér­let zenekari hangversenyeire már a Színházban kerül sor, bárcsak ott is élvezhetnők a Liszt-terem kedvező akusztikáját! Régen megérdemelne mór a város zenei élete és zeneszerető közönsége egy minden igényt kielé­gítő hangversenytermet. Dvorak két nagyformátumú műve, a h-moll gordonkaverseny és az e- moll, „Újvilág"-szimlónia reprezentál­ta a cseh szimfonikus zenét a Pécsi Filharmonikus Zenekar legutóbbi hang­versenyén. Gazdag, melodikus inven­ciójával mindkét darab a méltán köz­kedvelt műsorszámok közé tartozik. Az előadás nehézségét mindkét későro­mantikus alkotásnál a forma széles építkezése okozza, nehéz összefogni a sokrétű anyagot, a hosszadalmas át­vezetéseket és a sokszor népdolszerűen világos dallamtémákat, a dinamikai és tempóváltozások csapongásait. Jancsovics Antalnak, a Pécsett elő­ször vezénylő karmesternek köszönhet­jük, hogy a Dvorak-művek előadása átütő sikert aratott. Jancsovics hisz en­nek a zenének a szépségében, erejé­ben és ez a hit magával ragadja a zenekart és a közönséget egyaránt. Cupolongói hevülettel és lendülettel vezényel, nem próbálja a romantikus muzsika végleteit „modernmódon" le­nyesegetni. A dinamikai és tempóvál­tások lehetőségeit maximálisan kiak­názza — a maximális kifejezés érde­kében. Dallamformálási érzéke és igé­nye rendkívüli. Keze-pálcája, sugárzó szemei nyomán a zenekar olyan ön­feledten énekel, hogy a hallgató rá­döbben: a zenének mégiscsak a rne- lódiö a legfontosabb éltető eleme! Büszkék lehetnek a győriek, hogy két olyan kitűnő karmesterük van, mint Sándor János és Jancsovics Antal. Banda Ede igazi partnernek bizo­nyult az együttmuzsikálásban. Az ő gordonkájának nemes-szép hangja is szárnyaiban énekel, játéka a melodi­kus részek kifejtésében a leginkább ólménytkeltő. Kamaramuzsikusi eré­nyeit — húsz éve játszik a Tátrai­vonósnégyesben! — is élvezhettük a fafúvósokkal kísért szólamában, de méginkább a hangversenymester Vass Ágnessel előadott hegedű-gordonka duó részlet szép együttesében. Az igen alaposan előkészített zene­kar játékát azzal dicsérhetjük igazán, hogy bele tudták magukat élni Jan­csovics dallamcentrikus zenei világába s a karmesteri elképzeléseket nagy­részt valóra tudták váltani. Pedig ez az elképzelés és dirigálás nem számol ú tényleges korlátokkal, a maximumot nyújtja és kívánja a muzsikusoktól is, és amit elér, az alighanem a legtöbb, amire az adott időszakban a zenekar képes. Ilyen karmesterek keze alatt fejlődik igazán egy zenekar. A jelen, kiegyenúlyozott produkcióból hadd emeljük ki ezúttal a gyakorta elrna- * rasztalt kürtösök biztos és széphangú játékát * Ugyancsak zsúfolásig telt ház előtt került sor a Zongora-orgona-bérlet második hangversenyére. Ez a nagy érdeklődés alighanem a Kárpáti József orgonaestjén bemutatkozó Pécsi „So­pianae" kamarazenekarnak szólt. Szeretettel köszöntjük városunk leg­fiatalabb művészeti együttesét Nem egészen egy éve alakult ez a kamara­létszámű együttes Kováts András ve­zetésével. Á tizenegy vonóst ci barokk művekben csembaló egészíti ki. Az együttes legfőbb erényének, egységes­ségének titka, túl a tagok lelkes buz­galmán és a közös muzsikálás szere- tetén, abban rejlik, hogy a résztvevők életkora, felkészültsége és foglalkozá­sa nagyjából megegyezik. Nemcsak működését tekintve fiatal az együttess valamennyien negyven év alattiak, többségükben huszonévesek. Nem mű­vészek alkotják, hiszen valamennyien a pécsi zeneművészeti szakiskolában nyerték zenetanári képesítésüket, je­lenleg zeneiskolai tanárok, a Színház zenekarának tagjai, hangversenymes­terük a Tanárképző Főiskolán tanít Már az elmúlt nyáron nagy sikerrel szerepeltek az amatőr zenekarok veszprémi találkozóján. Művészi teljesítményüknek megítél lését éppen hovatartozásuknak bizony­talansága nehezíti meg. Műkedvelők között valóban a legeslegjobbak kö­zött van a helyük. Márpedig kamara- zenekari munkájukat — egyelőre — „munkaidőn túl”, tehát kedvtelésből végzik, a szélesebbkörű nyilvánosság és elismerés reményével, igényével. De valóban műkedvelőnek tekinthető az az együttes, amelynek tagjai mind szakképzett muzsikusok? Három barokk művet (Albinoni: 8- dúr szimfónia. Vivaldi: A dór concerto és Caól Mimi közreműködésével Bach: D-dúr csembalóverseny) és Britten Simple Symphony c. szellemes, gu­nyorosan archaizáló művét hallottuk a Pécsett bemutatkozó kamarazenekar előadásában. Kitűnt az együttes ösz- szedolgozottsága, fegyelmezettsége. Intonálásuk, együttjátszásuk alig hagy kívánnivalót. Amiben fejlődést várunk tőlük: a játék rítrtiikussága, amely a barokk müvekben különösen alapvető követelmény és a hangzás tónusa. Nagyon örvendetes, hogy városunk­ban is alakult egy rendszeresen dol­gozó, o hivatásosak színvonalát meg­célozó kamarazenekar. Amikor további munkájukhoz kitartást és sok sikert kívánunk, megjegyezzük, hogy művé­szi fejlődésüket véleményünk szerint két tényező segítené illetve gyorsíta­ná ; egyrészt ha kiegészülnének a leg­jobb helyi erőkkel, a vonóshangszerek művészeivel, művésztanáraival, más­felől pedig a résztvevő tagok hang­szeres kultúrájának továbbfejlesztésé­vel, esetleg hangszereiknek jobb mi­nőségűre kicserélésével. Halász Béla megbetegedése miatt került sor Kárpáti József orgonaestjé­re. Ha már a rvagyrabecsült idős pécsi művész fellépésére nem volt le­hetőség, jobb szerettük volna váro­sunk másik orgonaművészét, Hollai Keresztélyt hallani, hiszen a műsor pécsi előadókat ígért. Ezzel a meg­jegyzéssel természetesen nem kíván­juk Kárpáti József orgonálásának mű­vészi értékét kisebbíteni, hiszen való­ban kiművelt, átgondolt, technikailag megalapozott előadásban hallottuk Bach c-moll iontázia és fúgá ját va­lamint Két korálelőjátékát, Frank h- moll, prelúdium, fúga és variációk, to vábbó Liszt B-A—C-H fantázia és lúya c. műveit. Ügy érezzük, a barokk or­gonamuzsika zártabb világa Kárpáti József igazi területe, bár az utóbbi nagyszabású romantikus művek fel­építésében is igaz művészi élmény­ben volt részünk. Szesztay Zsolt Bajai fotósok Görbe Ferenc építészmérnök. A fo­tói is ilyenek. Racionális emberi e utalnak, aki a környezet, táj jelensé­gei között összefüggéseket keres és a legtermészetesebb, hegy képletekre egyszerűsíti a látvány sokszínűségét. Megtisztítja a valóságot, az összevisz- szaságtól és rendszerekbe foglal, vagy éppen a rendet, oz egyensúlyi helyze­teket veszi észre — a jártas ember biz tonságával. A formák korrektsége, ta­rok téré és az éprtésszerkeszítés mód­szerre valósul meg a képeken. Néha a megdöbbenésig egyszerű redukált jel­rendszert használt, de sohasem lesz szűkszavú. A bajai kálvária-sorozat izgalmas feladatnak bizonyult. A fotósnak itl egy, már meglevő kálvária-élmény új hatását kellett megkeresnie és felépí­tenie. Görbe Ferenc a képi kompozí­ció kivágásával, a térbeliség drámai hangulatával oldja meg a feladatot. A vörös szűrövei készült képok dina mizmusa így eleven, vízíószerü, színpa­di hatást kelt. A kemény fekete hát­tér és a pompásan fénylő, vagy rejlő emberi testek, keresztelt ritmusával egy új kálváriát teremtett — tiszta fotós eszközökkel. Horváth Péter fotói harsányak, har­sogok (mennyit számít a méret isi), a fiatalság mindent merg bátorságával és igazának gátlástalan bizonyságá­val. A képek frissek, szenvedélyesek, még a legstotikusabbnak tűnő is tele van feszültséggel, ingerültséggel, ak­tualitással. Témái dokumentszerű- en, nyers őszinteséggel, keményen je­lentkeznek. A tragikomikum és a szép­ség, a kégli, a magány, a füst, a ro­hanás és a pop-sztárok. Horváth Péter objektívje a fiatalság szerepét, helyét keresi a világban. Kri­tikája metsz és talál. „Miért” című ké­pe kihívó portié. A „Sztárok” az idő kérlelhetetlen perckoszorúját hordoz­zák. A „Karrier” szókimondása megér­tett élettanulság. Éles ifjúsági jellemrajzai, igazság­keresésének szugqesztív ereje — prog­resszív művészt állít e-'f-nk. Két alkotó — két világ. De mindket­tőt megértettük, magunkénak érezzük és magunkénak valljuk. B Pilöszanovích Irén M Görbe Ferenc: Bajai kálvária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom