Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-30 / 25. szám
8 X DUNÁNTÚLI NAPLÓ 197' január 39. Pillantás Afrikára Algírtól — Conakryig Algír óvárosa, a Kasbah A FORRADALOM BÖLCSŐJE- Ez volt a franciák uralma alatt a börtön — mutat kísérőnk, a tájékoztatásügyi minisztérium fiatal tisztviselője egy magas kőfallal körülvett, jókora épületre. — Az arab hazai iák ezreit kínozták halálra a falai között. Ma a mártírok múzeuma. A Kasbah (fellegvár) tetején vagyunk, a másfél millió lakosú Algír e zsúfolt városrészében, a 132 évig u alkodó francia gyarmatosítók elleni mozgalmak központjában. A „forradalom bölcsőjé”-nek nevezik az algí- riaiak. Több falon olvashatók még a kilenc esztendeje győzelemmel véget ért, s másfél millió arab életét követelt küzdelem jelszavai, az egységes felszabadító hadsereg, az ALN harcba hívó felhívásai. Most béke honol a történelmi múltú 200 ezer lakosú negyedben, amelynek megfelelő szintjéről szűk sikátorokon át több száz lépcsőn lehet lejutni a fehér talajú hullámokat vető Földközi-tenger partjáig. A Teli-Atlasz oldalában egymás hegyére hátára épített lapostetejű házak között kikészített köteleken zászlókként lengenek a száradó lepedők, hófehér alsóneműk, az apró tereken krétanégyszögekben fél lábon ugrálva ugyari- ú-sy játszanak az élénkszemű gyerkőcük, akár idehaza a mieink. Felmegyünk az egyik kétemeletes ósdi épület keskeny csigavonalú lépcsőházának felső szintjére, s bekukkantunk két nyitott ajtajú lakásba. Az egyikből egy kislány, a másikból egy, a konyha kövezetét mosó asszony köszön ránk: „Bon jour messieurs!" A sikátorba egy pillanatra sem süt bo a nap, a lépcsőkön nehéz szag. A néhány négyzetméter alapterületű cpész-, rézművesműhelyek mesterei a lépcsőzetre kirakott portékájuk mögött végzik munkájukat A nem sokkal nagyobb kávéházukbarr humuszos férfiak reggeliznek, az egyik pi- rinyó mészárszék tulajdonosa az üzletecskéjében kampókon lógó, s a legyektől körülzsongott húsokon kívül a járdára terített gyékényszőnyegre fektetett levágott borjúfejeket is kínál. Négy-öt trachomás koldus guggol a sikátor sarkain, s megfigyelem: jó formán senki sem megy el mellettük anélkül, hogy néhány centime-t ne nyomna a markukba. (A kormány több ezer családot kimenekített már innen, s helyezett el a franciák által e hogyott modern lakásokban. A Kasbah mai állapotának teljes felszámolása azonban még sok évi gond marad.). Algír összképéhez természetesen nemcsak a Kasbah tartozik. Különböző országokból érkezett hajókkal, a kikötő, a három-négy sorban közlekedő autókkal a belváros, a narancs- és datolyafákkal beültetett kerttel övezett villák (amelyekben egykor a gazdagok laktak, s most általában közhivatalok székelnek, vagy turistákat helyeznek el), a modern szállodák (egy új jelenleg épülőfélben van), mind-mind gazdagítja e nagyon' szép város arculatát. A SZAHARA SZIVE Az elmúlt év tavaszán olvashattuk, hogy Algériában a forradalmi tanács határozata értelmében a francia kőolajérdekeltségek vagyonának 51 százalékos, a földgázkincsnek, s a szál- litóhálózatnak pedig teljes államosítását hajtották végre és felemelték az olaj árát. A lapok híradásai révén tudomásunk volt arról is, hogy az egykori gyarmattartók olajtrösztjei mindent elkövettek, hogy az algériai kormányt intézkedésének megváltoztatására kényszerítsék. A többi közt meghirdették az algériai olaj bojkottját, s hazahívták másfélszáz olajszakemberüket. Am csatát vesztettek, amiben nemcsak az algériai kormány hajthatat- lansága, hanem a francia tömegek, a baloldali sajtó követelése, s bizonyos tőkés körök józansága is szerepet játszott. S a zsaroló tőkések megegyezésre kényszerültek — a korábban felajánlottnál számukra kedvezőtlenebb feltételek elfogadására. így például az államosításért kártérítésként általuk követelt mintegy félmilliórd, s az algériai kormány részéről eredetileg felajánlott százmillió helyett csak 60 millió dollárt kapnak —, s nem egyszerre, hanem hét évért át történő folyósítással. A megegyezéskor hazahívott olajszakértók újraalkalmazásáról szó sem volt, mivel a helyüket időközben a nemzeti olajtársaság, a Sonatrach algériaiakkal és angolok kai betöltötte. Mindezek ismeretében lépjük át az Örantól 40 kilométerre, a Földközi-tenger partján fekvő 30 ezer lakosú Arzew város határábun működő, földgázt cseppfolyósító üzem és nitrogénműtrágya-gyár kapuját Műanyag védősisakk*! a fejűnkön járjuk be a hatalmas üzem területét, csarnokait, miközben láthatjuk azt is, hogy a tengeren hét nagyméretű tartályhajó várakozik az itt készülő kő- olajtermékekre. Az arab munkások szakértelemre valló mozdulatokkal, odaadó figyelemmel kezelik a bonyolult gépeket, miközben barátságos integetéssel üd- vözlik delegációnkat Végül az üzem fiatal igazgatója a grafikonokkal „dekorált" falú irodájában termelési adatokkal ismertet meg bennünket A többi közt elmondja, hogy Arzew a Szaharából érkező kőolaj- és föld- gázvezetékeknek csak az egyik végállomása, s Algéria szénhidrogén kincsén alapuló iparának egyik gyorsan fejlődő központja. A földgázt cseppfolyósító üzem termékét hosszú- lejáratú szerződésnek megfelelően az Egyesü It Államokba exportáljak, az első szállítmányt egy-két héttel előbb indították útnak. Az 1.970 nyarán felavatott nitrogénműtrágya gyárban évente 185 ezer tonna vízmentes ammóniát, 170 ezer tonna ammonium- nitrátot és 136 ezer tonna urea-t ál lítanak elő. E termékeket részben az algériai mezőgazdaság használja fel, részben exportálják. S a város szegélyén már épül egy másik földgázcseppfolyósító üzem, s egy kőolajfinomító is. Hogy úgy mondjam, kőolajban, s földgázban gondolkodunk a repülőgépen is, amikor Orariból a légvonalban mintegy 750 kilométerre fekvő Hassi Messaoud ba, Szahara legjelentősebb köolajtermelő és feldolgozó központjába utazunk, amelyet csővezetékek kötnek össze a meglátogatott Algíron, Arzew-n, s Oranon kívül a szintén tengerparton fekvő Annaba- val és Skikda-vai. Persze, a Szahara is izgalomban tart bennünket: Eleinte az egyes és tanyabokor szerűen, csoportosan épített házakat rejtő Atlasz-hegység vonulatai látyanak a 8 ezer méter ma gasságból (az algériai paiasztság nem kis része a francia gyarmatosítás következményeként még ma is a hegyekben lakik,) majd feltűnik a sivatag. A vöröses-sárga homoktenger egyhangúságát szélhordta és éles árnyékot vető dombvonulatok törik meg; az egész olyan, mint valami élénk színű Hold-béli táj. Egy óra múlva lobogó földgázfáklyákat vesz észre a mélységet kutató szemünk. És már landol is a gép a Hassi Mes saoud-i repülőtéren. Két évtizede repülőgépen hordták ide a termőföldet. A vizet másfél-kétezer méter mélyre fúrt kutakból nyerik. Ma már labdarúgó-, tenisz-, röplabda-, és minigolfpálya, mozi, klub, bárhelyiség, állatkert, kőolajipari múzeum és kőolajipari technikusképző iskola is van a helyiségben. Tavaly előtt 23 millió 220 ezer tonna kőolajat nyomattak innen a csővezetékekén keresztül az olajipari üzemeikbe. E mennyiség az egész ország kőolajtermeiésének csaknem a fele. A jelenlegi árat véve alapul 1970-ben körülbelül 1 milliárd 250 millió dohár volt az algériai olaj értéke. (A barrellenkénti 15 centes ár- . emelés évente összesen több mint 54 millió dollárral növeli a bevételt.) Érthető a francia olajniágnások ellenszegülése. de meg kellett tanul- niok, hogy a 132 évig rabigában tartott egykori gyarmatuk nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. A TRÓPUSOKON 8 és félezer méter magasságban repülünk Algírból Conakryba. A naptár december 3-át, a hőmérő pedig odákinn — ilyen magasan — mínusz 28 fokot mutat. A hatalmas .gépmadár szárnya visszaveri a napsugarakat, a vakító fényözön miatt össze kell húznunk a kerek ablakok sárga függönyeit. Miután magunk mögött hagytuk az Atlasz-hegység délnyugati nyúlványait, a Szahara nyugati szegélye felett folytatjuk útunkat. A mauritá- niai Atar felett déli irányba fordul a géfir s 3880 kilométer megtétele, pontosfan hétórás repülés után Guinea fővárosa felett tiszteietkört ír le. Kirepülünk a Atlanti-óceán fölé, majd a kői 0lbelül 15 kilométer hosszú félszigetre épült, 350 ezer lakosú Conakry It. számú városrészében létesített modern légikikötőben landolunk. Már az első pillanatban érezzük — a trópusokon vagyunk. Délután 4 órakor 32 fokos a hőmérséklet, ami még csak hagyján, óm a levegő páratartalma 90 százalékos, s ezért majdnem úgy verejtékezünk, mintha gőzfürdőben volnánk. A kertváros-szerű, a zöld szín minden ; kólájában pompázó pálma- és cédrusfáktól díszlő kikötővárosban, ami az első pillanatban feltűnik: milyen tömegesen vannak jelen a nagyon szép, kecses nők, ezt Algériába™ nem tapasztaltuk. (A nőknek a guineai politikai életben játszott szerepét az is mutatja, hogy az egykamarás nemzetgyűlés 75 tagja közül 14 nő.) Másnap Közép-Guinea központjába, a 27 közigazgatási terület egyikének székhelyére, a tengerszint felett 800 méter magasan fekvő Lobéba utazunk. A 410 kilométeres útvonalon megcsodálhatjuk a lenyűgöző tájat, a szavannás völgyek mentén minden átmenet nélkül kiemelkedő hegyvonulatokat, s láthatjuk az. apró vályogházakból álló falvakat Kindiá- bcin, az egyik régió utunkba eső székhelyén meglátogatjuk az igen modern felszerelésekkel rendelkező Alkalmazott Biológiai Intézetet, ahol elsősorban kigyómarás és egyes tió- p«usi betegségek elleni szérumokat gyártanak, amelyek jelentős részét Nyugat-Afrikába és Nyugat-Európába etxportálják, A csaknem elsőosztályú közút «gyét-ként része annak a mindössze 3500 kilométeres műúthálózatnak, amelyet az uralmukat 13 esztendővel azelőtt elveszített francia gyarmattartók éhbérért építtettek. Az útvonal azokon a vidékeken keresztül vezet, amelyeken a gyarmatosítóknak egykor busás jövedelmet hozott trópusi exportnövények teiemtek, s fontos ásványkincsek, arany és gyémánt, valamint a bauxit lelhetők. Az országban függetlensége kivívásáig mindössze 662 km hosszú vasútvonal volt Conakry és Kankan között Azóta — 1960-ban — Friától a fővárosig sikerült egy keskenyvágónyú vasútvonalat építeni a bauxit elszállítására. Közép-Guinea az ország legjelentősebb állattenyésztő területe; az út menti szavannákon gyakran látunk legelésző tehéncsordákat Az itteni szarvasmarhák általában rozsdabal na színűek, kisebb testűek, mint a mieink, s a szarvuk az antilopéhoz hasonlóan hosszú és hegyes. Lobéban egy iskolateremben megrendezett kiállításon bemutatott terményekről és termékekről láthatjuk, hogy a mezőgazdálkodás és a kisipar, bizony rfiég kezdetleges színvonalú. A legnagyobbrészt kispurasztok parcelláin termett gyatra kukoricacsöveket, már jobb minőségű rizst, a nálunk nem ismert, takarmányrépa- formájú maniokagyökereket, igen ízletes banánt, ananászt és a kisipa-' rosok által kidolgozott bőrökből készített különböző dísztárgyakat, divatcikkeket mutatják be. A kiállításon láthatunk azonban néhány mezőgazdasági szövetkezetben és állami gazdaságban, vald- mint a 13 ezer lakosú városban működő három technikum egyikének, a mezőgazdaságinak a gyakorló gazdaságában produkált terményeket is. Ezek minősége már a korszerű agrotechnikai eljárások alkalmazásáról tanúskodik. A három technikumban egyébként 3500-an tanulnak, ők lesznek e tartomány szakembergárdájának a derékhada. BARÁTOK ES ELLENSÉGEK A Közép-Guineában mégtett félezer kilométeres autóútunk során is tapasztalhatjuk, hogy mennyire tisztelnek, becsülnek isinket, magyarokat a hazánkénál több mint két és félszer nagyobb területű, mintegy 4 millió... lakosú országban. A, francia gyarmaturalom alatt oly ' sokat szerv- vedelt nép, amelynek 95 százaléka másfél évtizede még analíubéta volt, ha sokat nem is, annyit azonban tud rólunk, hogy olyan fehérbőrűek va gyünk, akik másfajta nézeteket vai lünk, mint a francia és más nemzetiségű tőkések, vagy az engesztelhetetlenül gyűlölt portugál fasiszták. Az értelmiségiek azonban meglepően jól ismerik hazánkat. Az egyik közigazgatási terület székhelyén, Ma- moubart, találkozunk az ország uralkodó pártjának, a Guineái Demokrata Pártnak egyik területi vezetőjével, akinek az íróasztalát Lenin mellszobra díszíti. A hatvanéves férfi (35 éven át tanító volt, s néhány esztendeje választották meg függetlenített pártfunkcionáriusnak) úgy sorolja a szocializmus építésében elért eredményeinket, mintha könyvből olvasná. És könnybe lábad a szeme, amikor egy budapesti élményét feleleveníti. Műtétre volt szüksége, ezért 1970 őszén az NDK-ba utazott. Mielőtt a műtőasztalra került volna, tudomására jutott, hogy hazáját — november 22-én — megtámadták a portugál gyarmatosítók zsoldosai. — Percig sem tudtam nyugton maradni, s operáció nélkül a legközelebbi repülőgépen hazaindultam — mondja, — Budapesten, a repülőtéren várakoznom kellett az átszállásra. Beteg is voltam, s mivel a trópusi éghajlathoz vagyok szokva, irgalmatlanul fáztam, vacogott a fogam. S akkor egy magyar férfi, ott, a tranzit- váró-teremben, levetette a nagyka bátját, rám terítette. Soha sem fe lejtern el . .. S ha még hozzáteszem, hogy a fiam 1962-től hat éven át az önök fővárosában tanult, a Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, azt hiszem, felesleges bizonygatnom, miért rajongok úgy a magyarokért Fiával, a megnyerő modorú, 29 esztendős Barry Alhassane-val másnap Labé-ban találkoztunk. Ő Közép-Guinea építésügyi főnöke. Kitűnően beszéli nyelvünket; ha telefonon váltanék vele szót, nem mondanám meg, hogy bőrének színe psokoládé- barna. i — Gyakran gondolok Budapestre, Magyarországot a második hazámnak érzem és vallom — nyilatkozza. — A Műszaki Egyetemen kitűnően tanítanak. Magammal hoztam több magyar könyvet, hogy ne felejtsem ei második hazám népének, testvéreimnek nyelvét. Budapesti barátaimtól és az egyetemtől is kapok néha könyveket. Szándékom, hogy az egyetemmel még szorosabbra fűzöm a levelező- kapcsolatot. Egyebek közt azért is, mert szükségem van az egykori tanáraim tanácsaira, az új építészeti eljárások megismerésére. Mert nálunk rengeteg az építeni- való. Most például égy alumíniumgyárat és cementgyárat építünk. Az utóbbiból nagyon sok kell hazámnak, hiszen láthatták, milyen nyomorúságos viskókban laknak a guineai parasztok, sőt a városiak jelentős része is. A város repülőterének várótermében egy húszéves leánykával is megismerkedünk, akinek a bátyja jelenleg hallgatója Műszaki Egyetemünknek. (Az úgynevezett Fekete-Afrika 22 országából különben a mostani tanévben 230 ösztöndíjas tanul egyetemeinken és főiskoláinkon, a középfokú szakmai képzésen pedig hét országból 30 tanuló vesz részt.) A technikumi végzettségű, rendkívül csinos Balde Mariama Cire meghatódottan veszi elő retiküljéből fivére legutóbbi levelét, s már kívülről tudja annak Hess András téri lakcímét. Csak Lábé bárom középiskolájában egyébként négy-négy NDK-beli, illetve román és két bolgár tanár tanít, főként fizikát, kémiát, matematikát. S a helybeli kórházban bolgár oivos dolgozik. Egy jugoszláv orvossal a fővárosba visszavívő utunkon, a Boké-i repülőtéren hoz össze a véletlen. Sebész, s az ottani kórházban a portugál bandákkal 1970. november végén vívott harcokban súlyosan megsebesült szabadságharcosokat gyógykezeli. A mi hazánkfiai közül is többen segítik közvetlen munkájukkal e sokat szenvedett népet. Conakry, a főváros egyik kórházában a Márton orvosházaspár gyógyítja a betegeket, a z egyetemen, ahol 1ó00-an tanulnak, Marton Imre filozófus tanítja a mar- xizmus-leninizmust. (Ö egyébként gyakori vendége Sekou Touré elnöknek.) És Budai László, valamint Szépföldi József személyében a sportolásra is egyre nagyobb gondot fordító guineai nemzeti, illetve a főváros labdarúgó válogatottjának az edzője is magyar. E földrajzilag távoli nép elegendő bizonyságból tudja hát, hogy kik a barátai, s ismeri ellenségeit is. Az említett portugál agresszió visszavetése — Marton Imre erről írt cikkét idézve — „megnövelte a guineaiak önbizalmát és az államfő hazai, s összafrikai tekintélyét". Tarján István így ünnepelték a guineai falvak lakói a I osonczi Pál vezette magyar küldöttséget
